Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)
1854-03-24 / 1212. szám
1854- ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyegl ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: Orintcza 8-dik szám: 69 1212 Szerkesztési Iroda: Orintcza 8. n. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Péntek, mart. 24-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Maginviták öt hasábos sora 5 pengő krajezárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hirdetések öt hasébos petit sora 4 pgc krajezárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a PESTI HAtető második évnegyedi april-júniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 írt. p.p. Az ép'fizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala, Bécs, mart. 23. § Reményünk van, hogy a keleti ügy menetében beállott csendet nem sokára igen jelentékeny esemény fogja felváltani. Hiteles forrásból tudjuk, hogy még mielőtt a nyugati hatalmak a háborúban tettleges részt veendettek, Ausztria részéről, az általa és némethoni szövetségesei által követendő politikára nézve újabb, mégpedig igen határozott nyilatkozat fog közzétételt, mely nevezetesen az annyit félreértett „semlegesség“ fogalmát szabatosban meg fogja állapítani. Addig is előbbi közleményünk mellett maradunk meg , hogy t. i. Ausztria sem Oroszország sem pedig a nyugati hatalmak irányában semmire sem kötelezte magát, s igy azon hír is, mely Angol- Francziaország és Ausztria által aláírt szerződésről, vagy általában kötelező erővel bíró okirat létrejöttéről szólt , teljesen alaptalan. Annyi bizonyos, hogy a birodalom határán álló hadcsapatok azonnal útnak fognak indulni, mihelyt a lázadás hydrája ama határok közelében fejét emelné. Hír gyanánt közlöm, hogy Szambulban internuntiusunk szint ily értelemben nyilatkozott, s a Porta ebbeli nézetei iránt tudakozódott. A török kormány, mint mondják, kitérőleg válaszolt volna, alkalmasint a nyugati hatalmak befolyásának hódol, kik Ausztriától eleinte tán mégis többet reméltek, mint amennyit valóban elértek. Kormányunk szándékaiban a Porta ama kétes válasza változtatást nem tehet; a forradalom elleni harc Ausztriára nézve az önmegtartás kötelessége által parancsolt lépés, s az ilyent semmiféle melléktekintet gátolni nem bírja. Manteuffel báró küldetésére nézve bizonyost még nem hallani; mindenesetre jobban sikerült az itt Bécsben, mint a hasonczélú küldetések Páris és Londonban. Az ausztriai kabinet a legújabb porosz indítványokra nézve azonban határozottan meg nem felelt s válaszát csak e napokban, alkalmasint szintén rendkívüli követ által fogja Berlinbe juttatni. Hogy a két német nagyhatalom a dolog lényegére nézve tökéletesen egyetért, arról e peresben kétség nem lehet ; egy igen nagy befolyású férfi minap számos személyekből álló társaságban egyenesen megerősítette a napi sajtó ebbeli közleményeit, hozzátévén még azt is, hogy ezen egyetértés elejétől fogva fenállott, s bármit írtak is a hírlapok, soha egy perczig sem háborittatott meg ez ügyre nézve; a véleménykülönbség egyedül formakérdésekre vonatkozott. A börze néhány nap óta ismét mondhatlanul félénk, az ezüst tegnap 34%-re ment, de a közönség maga is érezni látszik , hogy ezen állapot sohá nem tarthat, mert azt gyorsan használni törekszik, s húszasait, ha vannak, eladja. Tegnap egész nap a legmocskosabb, legpenészesebb ezüst húszasokat hozták a pénzváltók boltjaiba, a mit bizonyosan nem tennének, ha nem éreznék, hogy a 33—34% hosszú életre nem számolhat. A bécsi „Lloyd“ nyolcnapi önkénytelen szünideje után e hét kezdete óta ismét megjelenik; az előfizetők kárpótlásul egy kis röpiratot vettek, mely maga Warrens tollából eredt; miként halljuk, e röpirat hangja siránya igen tekintélyes körökben föltétlen helyeslésre talál s a mostani körülmények közt óhajtandó „publicistái stylistika“ mintaképe gyanánt állíttatik fel. Ebből könnyen megítélhetni, minősületlen azon néhány nap óta keringő hir, mintha e röpirat eltiltatott volna; a dolog csak annyiból áll, hogy az iratot külön eladni nem szabad, minthogy erre csak könyvárusnak vagy kiadónak van joga; a Lloyd mellett e röpirat még most is csakúgy kapható, mint vasárnap vagy akármikor. Bámulatos, minő roppant keletnek örvendenek a keleti ügyre vonatkozó röpiratok ! Wallishauser a magáéból 13,000 példányt adott el (a szám helyességéről kereskedem), Sommer a sokkal későbben megjelent iratból hatezret, Figuelmont munkáját már újra nyomtatják; a Jaspernál megjelenő „Kék könyv“ első füzete igen jól kel, s most ismét három röpirat van sajtó alatt, egyik Szerbia és Bosznia viszonyaira, a másik a görögök fölkelésére vonatkozik, a harmadik a keleti viszály pragmatika történetét tárgyalja. De nemcsak Bécsben, hanem hazánkban is mohón kapják az ily röpiratokat. Wallishauser Itteni könyvárus, a német „Kriegschauplatz“ mellett kiadott igen sikerült térképhez magyar szöveget íratott s az uj könyvecskét néhány hét előtt „Az orosz-török harcz európai és ázsiai színhelyének részletes leírása“ stb. czim alatt küldte világba. Az első kiadás 2000 példányra terjedt s 3 hét alatt elkelt, a második kiadás, mely tulajdonképen csak az elsőnek újjá nyomatása, 1000 példányra ment s alig kapható belőle még egy egy példány; jelenleg a negyedik ezret nyomtatják. Magyar könyvre nézve nem mindennapi kelet! A kiadó mellette legalább is egy kerek ezrest nyert; ezt magyar könyvárus szintúgy megkaphatta volna, ha a pestiek vállalkozási szelleme a bécsiekével egy polcton állana! Temesvár, mart. 7. Nemcsak kézműiparunk, hanem kereskedésünk is már pang. A török-orosz háború e annak egyedüli oka, nem tudjuk, mert már régibb időtől fogva sintődünk. Eddigi bajainkhoz még azon kilátás is járul, hogy az átmeneti kereskedést is kelet felé elveszíthetjük, miután Németország és Francziaországban társaságok alakulnak, melyek ezen kereskedést Marseille-n át akarják vezetni, így gyorsabb szállítmányozást biztosítván kelet felé, mint ez eddig az Ausztrián keresztül vezető vonalon tapasztaltatok. A dunagőzhajózási társulat ily roppant érdekkel szemben, nem tudjuk, tekintetbe veszi-e az orgánumai ellen itt ott fölmerülő panaszokat, mert csakugyan némely főfőkereskedő helyeken oly egyéneket tart, kik a kereskedői tekintélyt és érdekeket lábbal tapodják; ezen társulat, attól tartunk, hogy a közelgő veszélyekkel szemközt szokott módon azzal fog felelni, hogy kiváltságára fog tenyerével veregetni. Habár a vízi közlekedés előnyeit a vasút soha sem fogja pótlani, mégis ily körülmények közt nagyon óhajtanunk kell, hogy a Szegednél megállapodott vasúti vonal minél hamarább Temesváron át Erdély keleti széléig vezettessék. A krajnavidéki kereskedelmi kamara megkereste az itteni és alkalmasint egy két más kereskedelmi kamarát is, hogy indítványát a minisztériumnál, miszerint a Dráva szabályozása által e folyó Villach és Marburgig gőzhajókkal járhatóvá tétessék, támogassuk. A krajnai kamara, meg kell vallani, úgyszólván kimerített minden indokot, mely ezen ügyet ajánlhatóvá teszi, és minden felvilágosodott iparos csak örülne azon, ha az említett kamara a Drávát illető óhajtásai minél előbb teljesedésbe mennének. De az állam mostani roppant teendői között a kereskedés előmozdítása érdekében, oly helyzetben érezzük magunkat, mint azon egyén, ki erszénye tartalmát megvizsgálván azt találta, hogy két szivén feküdt óhajtásai közöl, vagy az egyikről vagy másikról le kell mondania, mert mind a kettőnek kielégítése nem telik ki vagyonából. A Dráva akkénti szabályozása, miként a krajnai k. kamara kívánja, több milliónyi költségbe kerülne; oly költség, melyet mi, igazat vallva, inkább szeretnék a Temesváron át Keletnek vezető vasutak létesítésére fordítva látni; nemcsak azért, mert városunk és a bánság érdeke, hanem mert az ország java is úgy hozná magával. — Legyen eddig elég e tárgyról. Az itteni kereskedelmi kamara választása ma befejeztetett. Takarékpénztárunk a szép tavaszi napok beálltával egy oly pompás három emeletes vendéglő építéséhez fog, mely bécsi collegáinak méltó utódja leend. Tegnap érkezett ide Colombo Cäsar, a Szegedről Temesvárra vezető vasút vállalkozója, több mérnökök társaságában, úgy mint Kandier József, Nagy Lajos stb. és némely építészekkel. A vasúti munkához Szőregnél mindjárt hozzá fognak, mihelyest a tartós kedvező idő beáll. Bayer József főmérnök is mindennap ide váratik. Debreczen, mart. 18. Több ízben volt már, máshol is, e lapokban is említve, mikép városunkban, — hol a farsangi tánczmulatságok — bármi sűrűen tartassanak is azok — mindig sok vendégnek örvendenek, — hol a jelenleg is időző műlovarda, folytonosan szép számú látogatók által szerencsésittetik, van pénz, — van mindenesetre annyi, hogy abból a színművészet is kissé bővebben részesülhetne. — Hogy úgynevezett kaputos közönségünk, a színi előadások iránt — kivált ha azok kissé ügyesek és szabatosak — viseltetik némi hajlammal, tanúsítja azon részvét it, melylyel azokat — kivált a böjti napok kezdete óta — látogatja. —■ Ámde a kaputos közönség száma nálunk az úgynevezett közrendű polgárok számához képest aránylag csekély, s e közrendű polgárok azok, kik közöl nemcsak a nagy számmal levő földészek, de még az iparos osztálybelieknek is egy jó nagy része, nincsen a civilisatiónak emelve oly színvonalára, hol vágyat érezne a szini előadások kedveléséhez. — Óhajtandó valóban, hogy e nagyszámú egészséges népfaj hova hamarább megnyeretnék a színművészet pártolására. Mi üdvös hatása leendene ez örvendetes tüneménynek, népünk ízlése emelésére ? s mi hatalmas erővel kbondana e bekövetkezendő esemény, elenyésztetésére ama chinai falaknak, mik eddig a felsőbb és alsóbb osztályok között merevültenek ? mindenki el fogja ismerni, ki e tárgy körül csak kissé is komolyan gondolkozott. — Ki tudja, váljon azon élénk figyelem, — melyet polgárságunk a műlovardai csinosan felszerelt nézőhelyhez csatol, nem fogna-e átkölcsönöztetni egy díszesen felkészült színházhoz is, melynek még eddig hiányával vagyunk? — Nem fogna-e — ismételjük — azon élénk figyelem átkölcsönöztetni ? Kivált ha avatottak gondoskodnának, hogy különösen kezdetben izlésteljes népies színművekkel édesgettetnék színházba a polgári közönség. — Arra nézve pedig, hogy valahára már városunknak is legyen alkalmas színháza, mi reményünk horgonyát e város jelenlegi erélyes polgármesteréhez csatoljuk, — bizodalommal várva, hogy ha ő majd tisztában leend e város anyagi ügyeinek rendezésével , nem mulasztandja el kétségkívül a szinház építtetése ügyét is felkarolni, és egy ily népes városhoz illő szinház hová hamarabbi létrejöhetését eszközölni.*) Művészetről lévén szó, eszmetársulatnál fogva megemlítjük, mikép egy hangversenynek adására ■— mint halljuk — műkedvelő társulat van alakuló félben, a bejövendő tiszta hasznot valamely jótékony czélra, talán a Garay-árvák felsegélésére fordítandó. Ily műkedvelő társulat alakulása nálunk ritka tünemény, épen azért hisszük, az előadandó hangverseny látogatott is fog lenni. (Lapszemle.) A Wanderer mart. 17-dikei számában a hitelviszonyokat vevén elmélkedése tárgyául, többek közt imigy szól: „Hitelintézetek nélkül, melyek korszerűig rendezve s minden jelentékesb városra kiterjesztve vannak, egy ország productív tőkéi mainap a termelő tevékenység tökéletes állapotjába semmikép sem helyezhetők. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha a jelen dohánytermelést, vagy a belföldi termesztés valamely fontosabb ágát a külföld oly vidékeinek termesztésével hasonlítjuk össze, melyek a természettől hasonló terményczikkek előállítására különösen hivatvák. 1852. évben a dohány-termesztés a debreczeni keresk. kamara egyetlen kerületében 160,000 mázsáról *) E korszerű eszmének foganatosítását mind Debreczen közönsége , mind a nemzeti műveltség tekintetéből örömmel fogja az egész haza üdvözölni. Szerk. SURVILLE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SÍJE JENŐ után 6erö. (Folytatás.) III. Bizalmasságok. Bracciano herczegnő igen diszes, fehér és aranyszínű, virággal teljes s a korszak tömör fényűzése szerint bebútorozott teremben várakozott Surville ezredesre. Louvry Johanna, most Bracciano herczegnő, körülbelül húsz éves lehetett. Szépsége nem volt szabatos, de nagy sötét szeme, hosszú fekete pillákkal beszegélyezve, rózsás haloványsága, kecses szája, melyet csaknem mindig édes méla mosoly folyt körül, szép gesztenyeszín haja, mely könnyeden volt összefürtözve, mindezek ki nem fejezhető hájjal ruházták fel őt, úgy látszék, mereng és szomorkodik. Mellette Werthernek egy példánya németül, félig kinyitva; két keze térdén összekulcsolva, csinos lába hegyével gépszerűen lógázva egy aranyozott fáju támlaszék tömör bojtjait. Egy cseléd bejelenti Surville ezredest. Johanna és Raoul egyedül valónak. — Mily rögtöni elutazás ! kezdé Johanna s részvevőig tekintett Raoulra. Ön Bécsbe megy ? — Igenis, kedves húgom. Pedig ez utazás — nemcsak egy oknál fogva — kétségbe ejt engem . . . Itt Raoul elhallgatott, s csak hosszabb szünet után folytató megindulással: — Egész őszinteséggel akarnék önhöz szólani .... Fontos mondanivalóm van. Én önnek barátja, rokona vagyok, és mindamellett félek, hogy szavaim sérteni fogják. Nem hivom, hogy ily rögtön kellene elutaznom, még némi tudósításokat akartam magamnak megszerezni, mielőtt önnel közleném gyanúimat, s azért halasztom el mindeddig e beszélgetést. — Miféle gyanúkat? kérdé a herczegnő meghökkenve. — Hallgasson meg, szól a Raoul szeretetteljes bizalom hangján. Ön ugyebár tudja, mennyire szerettem *) Lásd Pesti Napid 1211. számát, önt? Szerencsétlenségemre ön oly rosz elővéleménynyel volt irántam, hogy hódolataimat visszautasitá. — Rósz véleménynyel önről! Nem, Raoul, nem. Hallottam ugyan, hogy ön könnyelmű, állhatatlan , de azt is mondják, s magam is erősen hiszem, hogy egyetlen nő sem vádolhatja önt semmi sértő, semmi hitszegő magaviselettel. — Ha állhatlanságom egyedüli hibám, miért nem kísérli meg ön, hogy engem hűvé tegyen ? Ez önnek oly könnyű lett volna ! — Oh, kedves bátyám, ez igenis nagy feladat lett volna. Ön sokkal divatszerűbb, sokkal keresettebb, hogy úgy mondjam, és sokkal szerencsésebb, semhogy . . . Bracciano herczegnő e szavakat igen különös hangnyomattal mondá. Raoul rá szegzé szemét, ő lesüté magáét, s néhány pillanatnyi hallgatás után igy folytatá : — Önnek azonkívül oly fogalmai voltak a szerelemről , melyeket sohasem fogok magaméivá tehetni; ön csak kéjes szórakozásnak, futólagos gyönyörnek tekinti azt, mit én, úgy hiszem, egész életem sorsának tekintenék. Épen azért én sohasem is tetszelegtem ön előtt, s egyenesen kimondom önnek: legyünk jó barátok s ne beszéljünk többé oly érzelemről, melynek közöttünk nem lehet helye. Ön megértett engem, Raoul; ön mindig barátom, s tudom, hogy legjobb barátom maradt.... Ezzel a herczegnő oda nyujtá jobbját az ezredesnek, ki azt tiszteletteljesen megcsókolván, rövid szünet múlva szinte zavartan igy szólott: — Én ma estve utazom, talán hosszú időre ígérje meg nekem, hogy ez őszinte, ez eleven barátságnál fogva , melyről ön meg van győződve, ön meghallgatandja s nem magyarázandja roszra szavaimat. Amit mondani akarok, annyira különös, hogy nem volna bátorságom kimondani, ha nem látnám fenyegetve ön boldogságát, sőt talán jövőjét is. — Magyarázza ki magát Raoul! Ön szinte megijeszt. — Hallgasson meg tehát. De még egyszer ismétlem, ha az, amit mondok, sérteni fogja önt, ha úgy fog önnek látszani, mintha magamhoz nem méltó érzelmeknek hódolnék: jusson eszébe , hogy férfi vagyok, és képtelen minden gonosz vagy becstelen cselekvényre... — Valóban, Raoul, nem tudom, mit gondoljak. Hát mit akar ön nekem mondani? Miért ez ünnepélyes arcz ? miért főképp kételyek ? Istenem, hiszen csak tudom, ki ön! tudom, hogy nincs a világon senkinek nemesebb, nagyobb lelkű jelleme, mint önnek! — Ön felbátorít, mondá Raoul. Hallgasson tehát. Ön tizenhat éves korában, engedve áldozatkész sugalmának, férjhez ment. . . . — Raoul! mond Johanna feddőleg. — Oh, én kérlelhetlen vagyok, ha imádandó jelleméről beszélek. Szóljon, nem volt-e önnek legnagyobb ellenszenve azon házasság iránt, melyre önt a császár erőtetni akará ? S midőn családja nemeslelkü titoktartása daczára, valami lelketlennek csevegése folytán megtudá, hogy, ha ön Bracciano herczegnek adja kezét, nagynénje vissza fogja nyerni nagy birtokait s két száműzött öreg rokona vissza fog hivatni: szóljon,nem áldozta-e fel ön magát nagylelküleg ? — Raoul, Raoul, kérem, szót se többet erről. . . . — Pedig még oly sokat kellene mondanom. De legyen meg akarata, hallgatok. Midőn belépett ön a világba, csupa fiatalság, csupa kecs, csupa szellem, csaknem mindig elszakítva férjétől, ki kétszer oly idős vala, mint ön, s kit fontos végzendői egészen elfoglalának: önt körülvették a hódolók, de minden hódolat sikertelen maradt. Nagynénje, Montlaur herczegné úgy nevelte fel önt, hogy ön birt az erény minden kellemeivel, a nélkül hogy birna visszatetsző szigorával. Mint gyermeket láttam, midőn — magam is csaknemgyermek — két évig tartózkodom nagynénje házánál. Első hazatértemkor a seregtől viszont látván önt mint urhölgyet, ragyogva szépségben, körülvéve csáboktól, szerelmes lettem önbe, szerelmes halálig. Vallomásom nem inditá meg önt; nem is csoda: sem bennem , sem senki másban nem voltak meg azon tulajdonok, melyek ön tetszését kivívhatták volna. Már akkor is bizonyosan azon eszményiséggel álmodozott ön, mely hivatva vala kielégíteni egykor legbensőbb, legtitkosabb vágyait. . . . — Valóban, azt nem tudom .... felele Johanna elpirulva. — Engedje folytatnom. Én meg nem szűntem önt látni; ön oly élénken érdekelt engem, hogy önkénytelenül kezdem önt némán tanulmányozni. Annyira szerettem önt, hanem oly tiszta érzelemmel, hogy talán komolyabb szerelmeskedéseimet is feláldozom ezen, rám nézve oly vonzó vizsgálkodásnak. Csakhamar, bizonyos különöségek, bizonyos változások önnek szokott életmódjában, mondhatnám, magaviseletében, azon gyanút, később azon bizonyosságot kelték fel bennem, hogy ön szeret. .. . — Raoul! mond Johanna Szigorúan. — Johanna, kezdi ismét Raoul mély megilletődéssel, s szép arczvonásai a legélénkebb aggódást fejezék ki, Johanna, esküszöm önnek becsületemre , midőn titkába behatni igyekeztem, ez nem féltékeny vagy közönséges kíváncsiságból, de igazságos, testvéri részvétből történt, talán annak előérzetéből is, hogy majdan ezen titkos őrködés nem lesz haszon nélkül boldogságára. . . . — De hát mondja meg ön valahára. . . . — Még csak néhány perczig várakozzék, mond az ezredes, és mindent meg fog ön tudni. A nagy világban, hol önnel csaknem esténkint találkozom, híjába kisértem tekinteteit, mitsem fedeztem fel. Sőt közönyös magatartása, unatkozása, csaknem folytonos mélázása, melyet önön e fényes körök zajában észrevettem s melyből önt semmi sem birta kirántani, mindez bizonyitá, hogy az, ki önt érdekli, nem tartozik társaságunkhoz. Gyakran panaszkodik ön előttem, hogy nem tud foglalkozásokat találni, melyek önt érdekelnék; nem volt többé kedve rajzolni, zenélni; idegen nyelvek tanulásában kezdett ön némi szórakozást keresni, hozzáfogott a német nyelvhez...........A német nyelv tanulmányozásához látni, szórakozás kedvéért — téve hozzá az ezredes önkénytelenül mosolyogva— ez nekem nem látszott igen természetesnek, hanem eleinte mégsem tulajdonítottam e szeszélynek valami jelentéket. Jobban megütközöm, midőn tapasztalom, hogy ön, ki eddig nagynénje elvei szerint neveltetve, egészen királyi és katholikus érzületű volt, hogy ön, mondom, csaknem köztársasági elméletekhez hajlik át. Eleinte azonban ezt sem tartom egyébnek, mint észjátéknak, mely igen alkalmas volt képzerejét ragyogtatni, vagy sajátszerű paradoxonnak, melyet védelmezni oly születésű nőnek, mint ön, mulatságos kedvtöltés. De csakhamar oly makacsul, sőt néha — engedje kimondanom — oly keserűen hallam ön által e különös tételeket védelmeztetni, miszerint meg kelle győződnöm, hogy ezen oly hevesen vitatott állítások nem önnek, de más valakinek eszméi. . . . Bracciano herczegnő elpirult s nem tudá elrejteni könnyed boszankodását. — Kedves bátyám, úgymond, önnek éles látása valóban csodálatra méltó. De szóljon, ha önnek ily biztos tudomásai vannak, nem tudta-e ön felfedezni nevét is e szerencsés vetélytársnak ? (Folytatjuk.)