Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)
1854-03-29 / 1215. szám
1854. 515dik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a Kimonkinti e 1 adás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden kézbis a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyek tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendői url-ntcza 8-dik szám. 92 1215 Szerkestési Iroda: Url-ntexa 8. ix. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajzériával számíttatik. A helytatési s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Szerda, mart. 29-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a második évnegyedi ápril-júniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 írt. p.p. Az évfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-jű emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén___Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. Egyik próbaköve a magyar észnek. Budapest, mart. 28. I. Ösztönszerüleg osztozunk mi is minden öntudatos magyar emberrel azon édes értelemben, melyet nagy ősök dicső emléke nyújt, kik megszerzők számunkra e dús földet s egy évezreden keresztül tiszteletparancsoló nevet adtak e honnak, elég tág határokat biztosítván számára, hogy azok közt milliókra szaporodó utódaik századokon keresztül virulhassanak. Fajunk mai nemzedéke sorsát azonban már nem nevének történeti értéke, nem Magyarország határai, hanem testvéri egységében s pallérozottságában fekvő erkölcsi súlya, valóságos földbirtokának mennyisége, s azon értelmi képesség döntik el, melylyel földet használni, s unokái számára biztositni tudja és akarja. Huszonnégy éve már, midőn Széchenyink vezérlete alatt a magyar földbirtok érdekében először felszólaltunk, s azon reformokat kijelöltük, melyek segélyével a nemzet legfontosb, de a hűbéri viszonyok által kasztákra szakadt osztálya, a nemes és nem nemes földmivelő, ismét egygyé forrhat, s tartós jóllétre emelkedhetik. E reformokat lényegesen az úrbérváltság, a közlegelők elkülönzése, a tagosítás és minimum képezték. Az első pontot, az úrbériség eltörlését, mint a viszonyok postulátumát, miután a közérdek három országgyűlésen keresztül hasztalan küzdött hibásan felfogott magánérdekek vakságával, — az 1848-diki vihar rögtönözte. E reformnak, mint erőszakos szülés eredményének, első hatása szükségkép sebző volt a birtokos osztályra nézve; a franczia és egyéb országok korábbi példáin nem okulva, makacs vonakodás után a rögtön hozott rendszabály birtokosainkat készületlenül találta; de a legújabb kárpótlási intézkedések alapján, s értelmes és takarékos kezelés mellett, nemességünk e tetemes sebéből ki fog üdülni, és a jobbágyság szolgai kötelékeiből kiszabadult föld képessé van téve iparkodó szellemet és testvéri sziveket szülni a hazának. A magyar mezőgazdaság másik két fő akadálya, a legelők közössége, s a szántóföldek szétszórtsága azonban még folyvást burjánzik kárhozatos épségében. Az országos elfogultság, a szokás és előítélet hatalma még sokkal nagyobb, mintsem e tekintetben mindeddig a birtokosok tetemes része, de leginkább az egykori jobbágyközségek e nomadikus állapot pályáiból kibontakozni tudtak volna. Az igaz, hogy a magyar e téren Európában nem áll egyedül maga; e kérdésben hazánk a török és orosz tartományokkal s a tatár csordákkal egy vonalon áll; a nomád közlegeltetés ott is mindenütt a baromnevelés alapja. Ezen, s az Alpes és Pyraeneus hegyein kívül, közlegelő a mivelt Európában nem létezik, s annak hiányát, mint látjuk, állattenyésztésükben nem is sinlik, mert hiszen nálunknál mindannyian több, szebb és haszonhajtóbb háziállatokat nevelnek fel. Az is igaz, hogy a birtok- és közlegelő elkülönzését a nemes birtokosság értelmes része sürgeti, mert tulajdonával szabadon és önállóan akar élni; ellenben nemcsak az egykori jobbágy-, hanem a szabadság fája alatt felnövekedett jász-, kún- és hajdúközségek is, összesen tehát azon földmivelő osztálya az országnak, melyet mi fajunk méhkasának tekintünk, gyarapodhatása e legközelebbi feltételét könnyelműen visszalöki. Újabb szomorú tanúsága ennek az alább következő kunszentmiklósi tudósítás. Az is igaz végre ugyan, hogy az e czélra Posonyban hozott országos törvény csak engedményező erővel bir, s nem is igen lehetett a majdnem csupán földbirtokosokból álló törvényhozóknak nagy ösztönük az akkori jobbágyságot községi legelőelkülönzésre s tagosításokra buzdítani, miután csak a legelőközösség s a földek szétszórtsága mellett lehetséges kiterjedt ugarnyomások óhajtott tért engedtek azon koplaltatási rendszer gyakorlatára, melyhez a tisztelt földbirtokosság eddig élő, állattenyésztési elveinél fogva, oly örömest ragaszkodott, amit tegyünk fel azonban a hűbéri gyámság alól felszabadult polgártársaink miveltségéről, fejlettsége s önállósága mai fokáról, ha az engedményekkel, a szabadsággal élni nem tud, élni nem akar, s önkényt eliaszitván a törvény áldásait, s önmagát mentségtelenűl tehetetlenségre kárhoztatván, annak bizonyságát adja, miszerint önjavára csak vaspálczával terelhető ? Valóban a legzsengébb lépcsője és tüköre a polgárisultságnak a „tulajdon“ tiszta fogalma. S létezik-e ott e fogalom, hol a legelőközösség, s általa az egyes polgárok tulajdoni jogának s szabad gazdálkodásának közös eltiprása nemcsak tűrt, hanem megrögzött féltékenységgel, nomád vadsággal őrzött állapot? S ha e szomorú tüneménynek forrása a tudatlanság, nem találkozik-e a magyar népnek községenkint elég értelmes barátja és jóakarója, ki azt az engedményező törvények üdvös czéljáról, a legelő-közösség s a földek szétszórtságának kárhozatos következéseiről felvilágosítsa? — Nem találkozik-e, ki számokkal megmutassa a népnek, mennyivel több hasznot hajtana a közlegelő telekaránylag felosztva takarmány- és egyéb termelésre fordittatván ? mennyivel több marhát lehetne akkor utána kitartani !— Mennyi idő- és erőpazarlást és trágyavesztegetést okoz a földek szétszórtsága? mennyire lehetetlen mellette a tulajdon korlátlan használata, takarmánytermesztés, istállózás, faültetés, s a mezei rendőrség szigorú végrehajtása ? — Nincs-e végre senki, ki a magyar néppel megértetné, mily szoros egybefüggés van munkássága ösztöne, fáradozásainak sikere, s az anyagi önállást s szellemi tevékenységet biztosító tagosítás között? De mi e kérdést negyvennyolczig mint csupán közgazdászatit tekintettük, azt azonban most nemzeti szempontból is életbevágónak tartjuk. El fogjuk mondani nézetünket. Bécs, mart. 20. Némelyek előtt tán feltűnt, hogy az új kölcsön — bármennyit írtak is a lapok a közönség rendkívüli részvételéről — mégis csak néhány ezer forintnyi fölösleggel túlfedeztetett, úgy hogy csak az, ki 300 részvényre írt alá, kap egy gyel kevesebbet, mint amenynyire aláírt. A dolog sokkal közelebbről érdekel, mintsem meg nem kísértenők, e különös eredmény okait kutatni. A fő ok, úgy hisszük, maga a kölcsön természetében keresendő, ha a kormány bankárokkal köt kölcsönt, ezek természetesen teljes pénzerejökkel járulnak annak létrejöttéhez, de feltételeket is szabnak ám. Aláírás útján létesülő kölcsönnél leginkább a nagyközönség pénzereje vétetik igénybe s a nagy bankárok nem igen tolakodnak, hogy abban részt vehessenek ; a nagyközönség pénzereje pedig nagyon szét van darabolva, főleg oly drága időben, mint a mostani. Hol találhatni most számosan azon embereket, kiknek hamarjában nélkülözhető 2—300 pftjok volna, mert ennek meg kell lennie (ha szinte csak tizedrészét fizeti le azonnal), nehogy a már fizetett részletek vesztése veszélyének tegye ki magát. Négyszáz ilyen ember szükséges, hogy egy százezer forint gyűljön be , hát még egy millió, hát még 50 millió ! Tökéletesen igaz tehát, hogy a tolongás igen nagy volt, hogy a közönség minden rétegeiben szokatlan részvét nyilatkozott az új kölcsön irányában, de a nagyobb rész csak kis összegekkel — legtöbben egy részvénynyel — járultak hozzá s igy könnyen megfogható, hogy nem kis feladat volt, az 50 milliót behozni. Azonkívül nagy akadály volt az állampapír jelenlegi árkerete ; ha az 5% 82-vel áll, ezt vévén, pénzemet 6%-el tőkésítem, mig az új kölcsön, minden előnyei mellett is, 5%-el sem kecsegtetett; végre az aláírási idő rövidségét is tekintetbe kell venni; egyik másik csak azért nem írt alá nagyobb mennyiségű részvényekre, mert másfelé fektetett pénzét így hamarjában folyóvá nem teheti! — Mindezen kedvezőtlen körülmények daczára is az új kölcsön kettős — erkölcsi és anyagi — czélja el van érve; az állam 50 millióját megkapta, a világ előtt pedig bebizonyította, mily bizalommal viseltetik az ausztriai nép még ily kényes időben is kormánya irányában. A szám bizonyít s az új kölcsön számai sokkal hangosabban szólnak az osztrák birodalom hangulata mellett, mint az oroszországi poéták nagymesterségesen faragott versei az orosz alattvalók indulatjai mellett.... Bocsánatot kérünk ezen megjegyzés miatt s előre is minden félreértés ellen tiltakoznak; mi nem rontjuk senkinek a kedvét, sőt ürülünk, azt látván, hogy Oroszországban a költészet magas helyen oly szép gyámolitást talál (mert hogy gyámolitás nélkül nem ima ily hangon, világos), csak azt bátorkodtunk megjegyezni, hogy a poéták ábrándképeivel gyermekeket rémíthetni talán, kik jobban simulnak az anyához s félénken körültekintenek , ha a medvéről, vagy farkasról vagy másféle „wau wau“-ról szólnak nekik; — a férfi túl van ezen bohóságokon s valahányszor az orosz költőknek újabb időben igen dúsan folyó „vená“-ját megnyílni látjuk, mindannyiszor szegény Nagy Ignácz egyik „Torzkép“-ére emlékezünk, melyben egy vargainasról van szó, ki, valahányszor a mester estve felé borért küldi, mindannyiszor teljes tüdejéből fütyül az utczán, nem annyira mivel oly igen jó kedve van, hanem mert — fél. Ha a nyájas olvasó e tréfát a tárgy komolyságával megegyezőnek nem véli, szíveskedjék megfontolni, hogy még a legkomolyabb tárgy is néha-néha komikus fordulatokat veszen, s hogy a keleti ügy épen most ily stádiumba lépett, — a titkos levelezés közzététele által. Bizony, nem igen sok példát találhatni a történetben, hogy két európai nagyhatalom egymást oly bevégzett tökéletességgel blamirozta volna, miként ez jelenleg a titkos levelezések közlése által történik, — csak avval a különbséggel, hogy amott északon a londoniakat sárral dobálgatják, de mit sem bizonyítnak, Londonban pedig nem szitkozódnak, de bizonyítanak. Maguk a londoni okiratok tartalmára nézve nehéz valamit mondani, míg azok teljes kiterjedésekben nem jutottak köztudomásra, de már annyi, amennyi eddig közzététetett, is elegendő arra, hogy a közönséget azon megnyugtató öntudattal töltse be, miszerint a két kabinet közti szakadás nem színtett, hogy tehát a fenforgó viszályok kiegyenlítése nem amolyan felületes öszszeenyvezésféle teend, hanem alapos és gyökeres és az európai békét, valamint az európai viszonyok állandóságát hosszú évekre biztosító. A párisi Constitutionnel ezt írja: „Azon Gortsakoff hg főtábori szállására küldött ausztriai őrnagy (Toms), kinek az oroszok mozgalmai felett őrködnie kellett, kormánya által visszahivatott, mi az oroszok közt nagy zajt ütött s Ausztria és Oroszország közti meghasonlás első lépésének tekintetik. Azonkívül a Bukarestben levő osztrák consul kinyilatkoztatta, hogy, mihelyt az oroszok a Dunán átlépnek, az ausztriaiak a Kárpátokon fognak átmenni s Oláhországot megszállani.“ Mind a két hírnek tetemes helyreigazításra van szüksége, hogy Toms, az ausztriai főtábori karbeli őrnagy az orosz főhadiszálláson tartózkodott, igaz, de nem azért,hogy az „oroszok mozgalmai felett őrködjék“, mi már magában képtelenség, hanem hogy az ausztriai kormánynak a harctéren történőkről hiteles hírt adjon, mert csak nem tehetni föl, hogy a bécsi kabinet a „Journal de Constantinople“ vagy az „Északi méh“ bulletinjei,vagy a„Wanderer“Bécsben gyártott krajovai levelei szerint ítélje meg a dolgok helyzetét. Ausztria ismeretes nyilatkozata óta az oroszok a nevezett őrnagy irányában kissé tartózkodóbbak lettek ugyan, de még folyvást igen nyájasak maradtak, azonban az őrnagy maga átlátta helyzetének kényes voltát, s kormánya megegyezésével határozatlan szabadságidőt vett, anélkül hogy ez a „meghasonlás első lépésének“ mondható lenne. Ami az idézett hír második részét illeti, meglehet, hogy a bukaresti consul magánvéleményének szét adott,a hivatalos jelentőséget ama nyilatkozatnak semmi esetre sem tulajdoníthatni. Hiteles kútfőből halljuk, hogy Meyendorff báró legutolsó közleménye oda ment, miszerint Oroszország Ausztria semlegességével tökéletesen egyetért, de határozottan tudni kívánja : minő körülmények indíthatnák Ausztriát e semlegességből kilépni, s kinek részére fogna aztán hajolni? E kérdésre válasz még nem adatott s a mi még nem létezik, azt a bukaresti consul eo ipso még nem tudhatja ! Kun-Szent-Miklós, mart. 12. Közelebb az arányositási (tagositási) tanácskozmányokról. Ígértem, hogy szélandok. Mikép kezdjek azon fiasco leírásához, melyet ezen tanácskozmányok eredményeztek , hogy őszinte nyíltságom mellett darázsfészekbe ne nyúljak. Hogy ezt elkerülhessem, jónak látom egyszerre a dolgot a végén kezdeni, ott t. i., hol az ostor pattanni szokott, egyszersmind ott végezni is. — A tagosítási ügy tehát, daczára azon kifejlett erkölcsi erőnek, melylyel községünk dicsekedhetik, a mely úgy a szellemi mint a gazdászati téren az okszerűség elvét követi (?) s a köz- 6s magán-érdekről tisztult fogalommal bir (?); s rég bélátta és sajnosan érzi azt, hogy a tagositott birtok szabad használatának, s okszerű művelésének fő akadályai egyedül azon visszaélések és bitangolások, melyek csak a félig rendezett birtokviszonyokból fejlődnek ki, — szóval az arányosítás hordereje felett, s annak igazságos és hasznos voltáról lelkileg meg van (?) győződve stb. stb. mégis mindezen elismerés 6s meggyőződés daczára, hogy és mi után? elég az hozzá, ezúttal megbukott. A nemakarók nagy száma szokás szerint egyoldalú capacitatiók járszalagán vezettetve, türelmetlenül ellentmondott a saját érdekében és hasznára felhozott s az arányosítást s annak világos s kézzelfogható hasznait szájokba magyarázó elnöki bármely javaslatnak. Ily ellenszenv ellenében az elnöklő járási kapitány ur jónak látta egy választmány kineveztetését úgy az akarók mint a nem-akarókból, — mely előtt mindegyik birtokos személyesen tartozván megjelenni, — kinek kinek arányositási igen vagy nemje — hitelesség s felsőbb helyre leendő felterjesztés végett név és birtok szerint jegyzőkönyvbe hozatni határoztatott. — Ezen választmány munkálatából későbben kiviláglott, hogy községünk , birtok szerint számított 1/5 része akarja csak az arányosítás életbeléptetését. A múlt hónapokban egy szélesen elágazott rablóbanda fedeztetett fel városunkban, a községi írnok passusok körüli óvatos vigyázékonysága által. Hosszas volna a fölfedezés történetét, s a nyomozás eredményét, mely egész lánczolata a különböző helyeken történt rablásoknak, — egészben közleni. Elég az, hogy a rablók és orgazdáik mindannyian befogattak, s a kerületi törvényszéknek átadattak. Közéig a tavasz ! ez időszak az, melyben városunk a minden oldalról, különösen a pestmegyei turjánokból itt összefolyó roppant mennyiségű vizek által, mintegy ostromzár alá tétetik, határbeli földjeink 1/3 részét ez időszakban rendesen ezen vizek borítják el. Szomorú állapot s alig van tiz év közel egy, melyben vizmentesek volnánk, — máris földeinket egy beláthatlan tenger borítja, mely megszakaszt minden közlekedést s a tavaszi munkáltatást késlelteti vagy épen megszünteti; vannak helyek, hol egyik földtől a másik földig uszó vízben kell megkísérlem az átkelést, s kikerülni épen nem lehet. Meddig tart ez még igy ?! községünket s elöljáróinkat e tekintetben okolni épen nem lehet, — a panasz minden utait megkisértők, kopogtatónk ott, honnan orvoslást vagy segítséget reménylénk, áldoztunk, mind hasztalan — oly roppant vizár-csatornák általi lecsapolásával, mely tizenöt község s több puszták határait önti el, egy magára hagyott község ereje nem mérkőzhetik, ily több mértföldekre nyúló, s szétágazó csatorna kiásatása, s jó karban tartása csak egyesült erőktől telnék ki. Közelebb a Felséges királyi család — mint főbirtokos — jószágigazgatósága a csatorna ügyében megkeresésünk folytán kedvezőleg nyilatkozott, s annak létrehozását mielőbb eszközlésbe venni az érdeklett községek felszólítása és szorgalmazása utján elhatározta. AUSZTRIAI BIRODALOI. (D. C.) Pármából vett távirati sürgöny szerint f. hó 26-kán ő kir. fenségének a herczegnek életére gálád orgyilkos merénylet történt. Ezen hir a pármai herczegi házzal közel rokonságban álló császári udvarra fájdalmas benyomást szült, s bizonyosan egyéb körökben is fel fogja kelteni azon irtózatot, melylyel a béres gyilkosságnak, bárminő álarcz alatt rejtőzzék is az, mindenkit eltöltenie kell. A „Wien. Ztg“ban közzétett két jelentés Vilmos főlig ő cs. kir. fensége mintlétéről e kép hangzik : „Ő cs. fensége Vilmos főherczeg, huzamosb idő óta forrólázban szenved. Folyamata eleinte szabályos ugyan, de még is nehézkes volt; az utolsó három napon azonban oly akadályok támadtak az altest működésében, egyszersmind a magas beteg ereje annyira megfogyott, hogy a betegség veszélyesnek mondható.“ „Őcs. fensége állapotában tegnaptól (márt. 26.) mára semmi lényeges változás nem történt. A láz és gyengültség, mint tegnap , az alvás álmok által zavartatik.“ Ward báró ő exclja, a pármai hg ő kir. fenségének államminisztere ma reggel (márt. 27.) legott Bécsből Pármába indult. KÜLFÖLD. Németország, a „Berliner Corresp.-Bureau“ imezt irja : Hallatszik, hogy nem valószínűtlen, miszerint a Coburg-Gothai herczeg még egyszer menend Párisba. A „Hamb. Nachr.“-nek f. hó 22-kéről írják Gothából : „Herczegünk még ma estve váratik Berlinből vissza, hova múlt vasárnap ment. Ezen utazás czéljáról önnek legjobb forrásból írhatom, miszerint az abban áll, hogy a porosz felséget egy a nyugoti hatalmakhoz őszintén csatlakozó politikára bírja, mert senkinek sem kerülhette ki kevésbbé figyelmét, mint herczegünknek , hogy Poroszország jelen állása csak oda fogna vezetni, miszerint az a többi Németországtól elszigetelten álljon, s ily módon a legnagyobb veszélynek és meghasonlásnak tétessék ki. Herczegünk, ezen meggyőződésében még Lajos Napoleonnak beszélgetése által is megerősödött, s ő ennélfogvást Párisból legott Berlinbe fogott volna menni, ha némely sürgetés ügyek előbb ide nem szólítják vala. Ő mindazáltal egyik meghitt emberét, Lamner tanárt már korábban Berlinbe küldötte, általa addig is a legnyomosabb közléseket megtétetvén.“ A „Zeit“ nevű berlini hírlap f. hó 24-kéről írja: „A nyugati hatalmaktól hallomás szerint a porosz és ausztriai kabinet elé egy jegyzőkönyv terjesztetett aláírás végett, melyben az elsők által Oroszország iránt foganatba vett ellenséges rendszabályok elismerése van kifejezve. Mivel azonban ily jegyzőkönyv aláírása által könnyen az is kivántathatnék, hogy a nyugati hatalmak eljárásának történt elismerését cselekvőleges segély is kövesse, ennélfogvást az aláírás megtagadtatott, Poroszország és Ausztria megóvni kívánván magát a háború iszonyatosságitól. Ellenben kilátás mutatkozik Poroszország és Ausztria tökéletes egyesülésére, miáltal kapcsolatban a többi német államokkal, Közép-Európában oly tekintélyes roppant hatalom alakulna, mely képes volna, egy különleges állást szilárdul fentartani.“ Francziaország, Páris, mart. 23. Girardin „Presse“je, melytől ma, a tegnapi megintés következtében az igazolás bizonyos nemét várták, a helyett I. Napóleonnak egy meglehetősen ruganyos axiómáját hozza föl Sz. Ilona szigetéről, mely szerint Európa rövid időn nem népek és területek, hanem vélemények és alapelvek szerint két pártra fog szakadni, s a harcz kimenetele nem leend kétséges, miután a felvilágosodás és a század nem szoktak visszafelé menni. Ezen axióma, úgy látszik, ugyanazon fiókból huzatott ki, melyben e két ellentétes állítás : „Európa vagy kozák vagy köztársasági leendő“ találtatott, s melynek ideje már rég lejárt a nélkül, hogy a jóslat beteljesedett volna.