Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-02 / 1243. szám

Nem szenved kétséget, hogy Bécsbeni jelenléte nem kissé segítendi elő kormányunk barátságos viszonyait Francziaországhoz ; halljuk egyszersmind, hogy párisi követünk utasításokat viszen magával egy tettleges in­­terventió esetére. Magából érthető egyébiránt, hogy ez csak a berlini kabinetteli öszhangzásban történhetnek, mely nélkül kormányunk a tényleg kötött egyezmény szerint idegen kormánynyal intézkedni nem fog. A nap diplomatiai eseménye a porosz követnek visz­­szahivatása Londonból, melyet most csakugyan már bi­zonyosnak tarthatni. Bunsen úr a nyugati hatalmak politikájához talán nagyon is szított, s ebből áll vétke. — Két hónap előtt ezen diplomata-változás nagyjelen­tőségű volt volna, de az utolsó bécsi jegyzőkönyv alá­írása, s a Poroszország és Ausztria közti véd- és dacz­­szövetség megkötése után ez egyik új tüneménye ugyan a porosz politika örök bizonytalansága és habozásának, de azért különös horderő nélküli tünemény. Bunsen úr egy az orosz Kreutzzeitung-pártnak hozott engesz­telő áldozat, hogy elviselhetőbbekké tétessenek neki ama súlyos kudarczok, melyeket az utóbbi időben szen­vedett. Bunsen úrnak szolgáljon vigasztalásul, hogy ő Poroszországban szintúgy, valamint Angliában a köz­vélemény rokonszenvét búja. — Jóval nagyobb hord­erejű volna azon hir, ha t. i. valósulna, hogy tegnapelőtt estve Mamula ausztriai cs. tábornokhoz Raguzába parancs menesztetett, miszerint Montenegróba vo­nuljon be, mihelyt ott a fölkelés első je­lei mutatkoznának. E hit természetesen nem lephet meg; kabinetünk politikájának vezér­eszméit is­merjük , de örvendeni fogunk, ha mielőbb valósuknak jelenthetjük. (Wiener Telegr.) B­é­c­s, april 27. Tegnap érkezett ide Y y n­e r. angol kir. kabinetfutár. A magával hozott sürgönyök, melyek már a külügyminisztériumnak átadattak, állítólag részint a Cambridge hg missiójára, részint az Angol- és Fran­­cziaország közt kötött szövetségszerződvényre vonat­koznak.—• B­ourqueney báró tegnap adta át fej­­delme szerencsekivánati iratát a legmagasb egybekelés alkalmára. — Tegnap délelőtt a Cambridge hg tiszte­letére a császár előtt disztartás volt. KÜLFÖLD. Németország- Berlin, ápril 27. A közelebb múlt időben vajmi sokszor hallottuk azon állítást, hogy a ke­leti kérdés, eredeti jellemét egészen elvesztette, s hozzá orosz pártérdekben azon további állítást csatolták, mi­kép a nyugati hatalmak már csupán önző czélból lép­nek föl Oroszország ellen, hogy így saját túlsúlyukat fektessék a lealázni kívánt Oroszországénak helyébe, mialatt a viszály sajátlagos tárgya, t. i. a görög egyház szabadalmai stb., valamint Törökország integritása is már régóta nem képezik a verőpontot. Semmi sem le­het fonákabb, semmi sem, mi akár szándékos akár szán­­déktalan csalódáson inkább nyugodnék, mint ezen fel­fogás. Csupán az igaz , hogy az orosz-török viszály helyi jellemét vesztette el s európai dimensiókká nőtt. A töb­biben elvileg semmi sem változott. A dunafejede­­lemségek elfoglalása képezi folyvást még az erőhatalmi tényt, melyet megtűrni nem lehet, képezi a népjog és szerződvények megszegését, mely orvoslatot vár, s ké­pezi az egyenes támadást Törökországnak az öszves Európa biztosítása alatt álló integritására. És maga az eredeti differentiának látszólagos oka a Portának vala­mennyi keresztény alattvalóit felszabadító ígérvénye által oly kevéssé van elhárítva, hogy inkább Oroszor­szág még legújabb úgynevezett engedményeiben is egy formális egyezményhez ragaszkodott, melyet a nyugati hatalmak kezdettől fogva mint a Porta sou­­veranitását veszélyeztetőt elvetettek ; nem különben azt is követelte, hogy mindegyik nagy hatalmasság saját hitsorsosai végett magára nézve a Portával kül­­­ö­n szerződést kössön. Ez által Oroszország termé­szetesen kerülő uton fogná ugyan azt elérni, mit Men­­czikoff herczeg követelései által elérni törekedett. — Oroszország azon ajánlata is, hogy a Duna fejedelem­­ségekből kihúzza seregeit, ha az egyesült flották a Fe­kete tengert, a Bosporust s a Dardanellák viziutját szinte elhagyják, annál kevésbbé változtathatott vala­mit a dolgon, miután épen ez ajánlás pillanatában lép­ték át orosz csapatok a Duna jobb partját s ez által a legmeggyőzőbb bizonyítvány szolgáltatott,hogy Oroszor­szágnak csupán időnyerés volt czélja. Ennélfogvást csak egyszerűen e világos tényekre kell pillantani, hogy a föntebbi állítások sophistikáját átlássuk, egyszersmind azt is felfogjuk, mikép még most is a körmények megsértett joga, az Oroszország által elkövetett erőha­talmi tény megszüntetése, valamint Törökország inte­gritásának s ezzel az európai egyensúlynak megőrzése képezi a keleti kérdés tulajdonképi tárgyát. Csupán egy változott meg, s ez a meggyőződés ama módok felől, melyek szerint az Oroszország által meg­sértett jogok ismét helyreállíthatók, s Európa jövőre nézve a nyugalma és biztonságára tett ily megtámadá­sok ismétlése ellen megóvható. Ezen egy pedig egye­nesen abban alapszik, mi a viszálynak tulajdonképi magvát képezi, s igy távol van attól, hogy a kezdetle­ges európai érdeknek helyébe egy idegen s különösen egy önző angol vagy franczia érdeket tolt volna. Vala­­mig a bécsi conferenczián egyesült nagyhatalmak a békés kiegyenlítés módjait a már kivont kardok csörgé­se alatt sem tárták kimerítetteknek, s példátlan türelem és önmegtámadással maguk igyekeztek hidat építeni Oroszországnak a visszavonulásra, addig nem volt le­hetetlen, hogy a békesovár Europa a statusquo ante egyszerű visszaállításával megelégedjék. Most ezen egyszerű visszaállítás annál kevésbbé lehetséges, mivel Oroszország az által, hogy a húzás-halasztással csak időt nyerni törekedett, e közben kezdetleges követe­léseit mindig makacsabban érvényesítvén, valódi ter­veit és czéljait folyvást világosabban tüntette elő, más­részről egyszersmind az orosz megkövültségnek már eddig hozott számos mindennemű áldozatok a kie­gyenlítésre egy egészen más mérték alkalmazását tevék szükségessé. Európa ezenfelül mindig tisztábban tanulta megismerni, hogy a régi orosz-török tractatusok s Orosz­országnak azok által részint alapított, részint állítólag azokból származtatott védjogai képezik soha nem apad­ható forrását a túlhatalmaskodásoknak, megtámadások­nak,­­ a közbéke veszélyeztetéseinek, mikép csak imént is tapasztaltat Európa. A dolog most a körül forog, hogy ama forrás bedugassék, és tökéletes garantia vivassék ki a jövőre nézve, mely garantia lehetlenséggé válnék,­ha p. o. Oroszországnak Szerbia, Moldva s Oláhország fö­lötti védjoga bármikor ismét elismerésre jutna, vagy ha ezentúl is a Feketetenger orosz beltengerré lenne az által, hogy jövőben is minden hadihajók előtt a dardanellák f elzárva maradnának , mig­­a Porta bé­kében van. — Hogy azon , a Porta hadüzenete által anélkül is már rég érvényvesztett trac­tatusok többé meg ne nyitassanak , hogy Oroszor­szágnak a török birtokok fölötti védjoga uj erőbe ne lépjen, a Feketetenger békeidején is minden hadiha­jóknak nyitva álljon, s a dunatorkolatok az orosz önkény alól fölszabaditassanak;ez a legcsekélyebb, mit Európának követelni jogában sőt kötelességében áll, ha csak tulajdon kezeivel nem akarja megsemmíteni jövő­jét. Ezen legcsekélyebb egyszersmind kézzelfog­ható érdeke mind a négy európai nagyhatalomnak, s érdeke összes Németországnak. És midőn a nyugati ha­talmak e végett Oroszország ellen küldik hajóhadaikat és sergeiket, akkor legkevésbbé sem követnek önző, hanem követnek oly érdeket, mely a többi két hatalom érdekével annyira azonos, hogy ezek attól hatályos részvéteket, még ha akarnák, sem tagadhatnák meg. Azon esemény, hogy a porosz követ Londonban vál­tozik, mindenesetre alkalmasnak látszik arra, hogy a Kreuzzeitung-pártban új remény ébredjen. Még nagyobb mértékben történnék ez, ha valósulna azon igen elter­jedt hír, hogy B­o­n­­­n hadminiszter elbocsátatását már megnyerte, vagy legközelebb megnyerni fogná, és hogy annak helyét vagy gr. Waldersee tábornok vagy pedig Schack tábornok, kik mindketten a Kreuzzei­­tung elveit vallják, foglalná el. Gr. Waldersee, ki mostanáig a szövetségi katona-bizottmánynál mint meg­hatalmazott szerepelt, jelenleg Berlinben mulat. — A porosz-ausztriai szerződvény, úgy látszik, még nincs ra­­tifikálva. Erősítik azonban, hogy a király az aláírásra már megadta az engedelmet, ámbár más oldalról ismét azt halljuk, hogy a Kreuzzeitungpárt folyvást törekszik: egy a szerződvény jelentőségét legalább gyöngítő felfo­gásnak az irányadó körökben bejárást szerezni. Francziaország, P­á­r­i­s, apr. 24. A „Moniteur“-nek írják Rómából, apr. 14-kéről : „A franczia követ múlt kedden azon szerencsében részesült, Bonaparte Lu­cian herczeget a pápához vezethetni, ki a herczeget a legkegyesebben fogadá s vele igen sokáig mulatott.“ Páris, ápr. 25. Chambord grófnak Francziaor­­szágban levő híveihez intézett egy levele számos lovat­­ban kering legitimista salonjainkban. E levélben intet­nek a gróf hívei, hogy csendesen tartsák magukat, mi­vel a jelen pillanat semminemű mozgalomnak sem ked­vező, s a kormánynak csak alkalmat szolgáltatna oly rendszabályokhoz nyúlni, melyek az igazi elvek párt­­hiveit kipótolhatlanul compromittálhatnák. A gróf ígéri, miszerint alkalmas időpontban manifestumot fog bocsátni a franczia néphez. A levél frosh­­dorfi. —­ Mieroslawski tábornok, tanár a ver­­saillesi katonai intézetben, megkeresésére­­ a­­ 11 a­n­­ hadügyminisztertől azon ígéretet nyert, miszerint a kor­mány legelső czélszerű alkalommal szolgálatait igénybe veendi. A hadügyminiszter kijelöli az eseteket, me­lyekben a tábornok activitásba léphetne. E tevékeny­ség egy idegen légió alakításával kezdődnék, melynek toborzó helyei Páris, Lyon és Strass­burg volnának. P­ári­s, ápril. 25. — A francziák 30 év előtt, vala­mint az egész művelt Európa általában, őszinte philhel­­lenek valának. Ma azonban a görögök fölkelése csak igen kevés rokonszenvre talál Francziaországban, miu­tán semmi alapos okot sem látnak, mely a görögöket arra indíthatná, hogy a lázadás zászlaját kitűzzék. A „Constitutionnel“ mai számában igen helyesen bebizo­nyítja , hogy egy sajátképein görög császárság felállí­tása a török birodalom helyébe gyökeresen lehetetlen, miután mind az európai mind az ázsiai Törökországban a hellén faj majdnem észrevehetőn kisebbséget képez. Ott, úgymond a „Constitutionnel“ a 161/1 millió lakos közöl 3,800,000 muzulmán, 11,370,000 schismaticus keresztény, 260,000 r. kath. és 70,000 zsidó. De a 11 millió keresztény közt csak 1 millió hellen van, el­lenben 7,200,000 szláv , 4 millió román, és 400,000 örmény. — Micsoda joggal akarna egy millió hellen hét millió szláv és négy millió román fölött ural­kodni ? Ázsiai Törökországban a viszony egészen más : 10 millió ozmánra csak 1 millió görög számíttatik, el­lenben 2 millió örmény és 600,000 kath. A „Consti­tutionnel“ tehát meg van győződve, hogy az ozmán bi­rodalom fentartása végre is a legjobb marad a keresz­ténységre nézve , s a vultánok jelenen fölvilágosodott atyai főuralma, s a nyugoti hatalmak önzéstelen s rész­rehajlás nélküli védnöksége alatt legszebben fejlődhe­tik ki. Sz.­pétervári levelekből olvassuk, hogy az orosz kor­mány egy financziális katasztrófához köze­ledik. Az államkincstár üres, s a zavar igen nagy vol­na, miként kell teljesítni mindazon kötelezettségeket, melyeket az iszonyú hadiköltségek rónak a pénzügymi­niszterre. Hírszerint komolyan szándékba vétetett v­olna az egyesült államokkal kötni kölcsön­szerződést, s e terv már a czár el­be terjesztetett volna. A legelőnyö­sebb feltételek eredményre nyújtnak kilátást. Páris, ápril 26. Az „Indépendance belge“-nek ír­ják, hogy a német nagyhatalmak közt legközelebb kö­tött szerződés után, Ausztria azonnal, mihelyt a szük­ség kívánja, a Dunafejedelemségekben fölléphet Orosz­ország ellen, s e mellett a Poroszország által megígért segedelemre bizton számolhat; de hogy azonnal új ta­nácskozásnak kell belépni, mihelyt Ausztria hadműkö­déseit a fejedelemségeken túl terjeszteni szándékoznék. Nagybritannia, London, ápril 26. Egész Angliá­ban mindenütt egy s ugyanazon támadó hang uralko­dik — a kormány ellen. A kabinet késlekedési politi­kájának az­ utóbbi 9 hó alatt megvoltak a maga védői. Aberdeen ama becsületes vallomásának, hogy Miklós czár becsületes szándékaiban bízik, megvoltak a maga védői; a Bosporusban tétlen heverő flottának akadtak védői; — de az egész országban egyetlen egy hang sem védi vagy menti most a kormányt ama mindig zajosabbá áló szemrehányások ellen, hogy a hadsereg lassú és hanyag szállítása által a török fősereget az orosz túl­súly kényére hagyja. Az élezés „Punch“-tól kezdve, mely Cambridge herczeget felszólítja hogy Páris életének, azaz a párisi életnek Istenhozzádot mondjon s fegyverkezzék fel — a Punchtól kezdve valamennyi ra­­dikál, iparos, makcontent, szabadelvű, kereskedelmi, tory és félhivatalos lap árnyalatain keresztül egészen fel a „Times“-ig, mely ezen árnyalatokat mind egy mű­vészi színezetlenségben egyesíti, minden lapban ugyan­azon váddal, ugyanazon kérdéssel találkozunk: „Hol késnek a brit segélycsapatok, s mit keresnek Gallipoli­­ban, a csata színhelyétől néhány száz mértföldnyire? — A csatatérrőli hiteles hírek elmaradása sajátszerűleg izgatott hangulatot idéz elő. Rendre minden s mindenki gyanusíttatik: a kormány, lord Stratford, Urquhart, Amerika stb. E hangulat igen profanus a mai általános ima- és vezeklési napra (day of humiliation; szóról szó­ra: megalázódási nap) a templomok megtelnek ugyan, de azért a legkisebb távirati sürgöny Odessa bombázá­sáról vagy Szilisztria ostromáról képes volna a legajta­­tosabb hallgatóságot a legkedveltebb egyházi szónok­tól az olvasószobákba csábítani. — E hangulat nyo­mott, ellenzéki, torzsalkodó, minden, csak —­ajtatos nem. A „Times“ ama biztatással igyekszik vigasztalni ol­vasóit , hogy hiszen Dobrudsában mi kellemetlen sem érhette a törököket; Szilisztria még nehezen van orosz kezekben; Matsin és Isaktsa elvesztése nem nagy baj; Küsztendje elvesztése igaz, hogy sajnos volna, de erről még nincs semmi bizonyos. Csupán egy pont fölött osztatlan és öszhangzó valamennyi had­szakértő véle­ménye, s ez az , hogy bármily fontos legyen is a Dar­­danellákat kellő haderővel, mi azonban a segélysereg­nek csak egy kis osztályából is állhat, megszállva tar­tani : még­is igen hibás eljárás volna Gal­lipoli mellett ütni tábort, a­helyett hogy a segély­csapatoknak a Duna felé nyomulása a körülmények igényeihez képest rendeltetnék el.­­ A „Times“ ezen­­ hosszas vonakodás után végre kimondott vélemény­vallása mindenesetre figyelmet érdemel, akár azt je­lentse ez, hogy a Times is a kormány elleni ítésztábor­­hoz csatlakozik, akár pedig azt, hogy a minden oldal­ról rosszall hadműködési terv megváltoztatását ő is sür­geti.­­ Nem akar hoszabb lec­két tartani, „de reméli, hogy mihelyest a Gallipoli melletti állomáspont kellőleg megerősítve lesz, a kormány szükségesnek találandja a Stambultól északi irányban veendő előnyomulást. (A „Times“ egy levelezője Gallipoliból úja, hogy az ottani kellő erődítés munkálatai több hónapot fognak igénybe venni !) E gallipoli-i levelező ápril 10-éről bámulatos dolgo­kat ír a ,,Times“-nak. Az előbb megérkezett francziák a szállások javát elfoglalták. Az első angol hadosztály megérkeztekor még dereglyék sem álltak készen, me­lyeken a jötteket partra szállítani lehessen. Az angol consulnak csak egyetlen török gőzös állott rendelkezé­sére, melynek vezénylője azonban kevéssel ezelőtt lábát törvén, szolgálatra képtelen volt, s más vezénylő kap­ható nem lévén, a csapatoknak egy ideig a hajón kel­lett maradniok. Hihetlennek látszik, de azért szóról szóra áll, hogy a gallipolii angol consul soha sem von a kormánytól parancsot a várt csapatok ellátása iránt előlegesen intézkedni. Néhány nap előtt két— törökül egy szót sem értő—élelmezési biztos érkezett élelem-vá­sárlás végett; de ebből is állt minden, mi a segélyse­regek érdekében létetett. — Ellenben Canrobert tábor­nok oly erélyes rendszabályokhoz nyúlt serege ellátá­sára, hogy az illető pasa kérdést volt hozzá intézni kénytelen, várjon mint szövetséges vagy mint ellenség jön-e a franczia sereg ? mire aztán a tábornok hir sze­rint mentegetőzött, ne vennék rész néven katonai egye­nességét. Szerencsére az angol consul Calvert az erélyes férfiú s kieszközölte, hogy a városi szállások fele az angoloknak engedtessék át. De azért a jobbik rész a francziáké maradt : ezek a török városrészben laknak, mely a parthoz közel fekszik s tisztességes néppel bir; mig az angoloknak a görög városzrész jutott s ez bár magasabban és igy egészségesebb he­lyen fekszik, de a görög és „iparos“ lakosság miatt nem a legjobb hírben áll. Tehát itt s a környéken fog a szö­vetséges sereg táborba szállni. Azonban több mint két­séges, védelmi pontos jól van-e választva e hely, már csak azért is, hogy az élelmi­szereket tengeren s nagy részt kis Ázsiából kell ide szállítani; ivó­vízzel a vidék nem bővelkedik; a tüzelő szereknek s szállásoknak pedig hiánya igen érezhető, stb. stb. A „Times“ elvellenségei azonban, kik e lap minden sorában rosz szándékot látnak lappangani, azt állítják: miként készakarva s csak azért terjeszt álhíreket, hogy a szövetségesek közt veszedelmes vetélkedéseket és irigységet szítson; vagy ha ez nem sikerülne is, leg­alább Anglia habozó és kétkedő szövetségeseivel elhi­tesse, hogy a két sereg testvérisülése nem sokáig fog tartani. Mi,—úja az E. C. — e nézeteket nem taglaljuk s csupán azt látjuk különösnek, hogy a „Times“ ily keserű levelezésekkel saját miniszteri pártfogóit támad­ja meg. — A királynő Albert herczeggel s 4 kir. gyermekével tegnap délután a sydenhami kristálypalotába ten kirán­dulást. A kir. látogatás nem volt előre bejelentve, törté­netesen azonban az igazgatók épen ülést tartottak s igy nem volt ciceronékban hiány. Ő felsége, mint mondják, a tárlat folyamától egészen el volt ragadtatva. A palo­ta belseje gyorsan telik a megnyitása sokkal nagyobb­­szerű leend, mint sejteni lehetne. Ezen ünnepély talán még egyéb ingerrel is birand. Beszélik t.­­„hogy Lajos Napóleon egy angol küldöttségnek, mely nem rég Pá­­risban tisztelgett, megígérte volna, hogy a megnyitásra Eugenia császárnő ő felségével együtt átjövend, s e hir különben jól értesült körökben is honos. — Am a legújabb hir, hogy az admiralitási személyzetben változás volna várható, alaptalan. A „Globe“ és a „Times“ boszankodással c­áfolják azt meg, habár ez által senki sem akarta Par­ker aladninált, kinek gyöngélkedése köztudomású, meg­sérteni. London, ápril 27. Ha az angol tüzérek nem fognak több ügyességet bebizonyítni, mint eddig az an­gol diplomaták, úgy vége Nagybritannia becsüle­tének, s a nagy beteg Kelet-Európában orvosainak ke­zei közt fog meghalni. A diplomatának be kellett val­lania, hogy Oroszország által majmoltatni engedi ma­gát ; még csak azon szégyen maradt fen számára, hogy nyíltan bevallja, miszerint ép oly szerencsétlenül operált épen akkor, midőn hatalmas szövetségesekhezi csatla­kozásról volt szó. Sz­kadatlan, s hónapokig tartó jegy­zékváltás után is az angol kabinet határozatlan viszo­nyokban áll mégpedig kellemetlen módon, Poroszor­szággal szemben, s még egy hatalmas brit flotta jelen­léte sem volt eddig képes a kis Svédországot szövetsé­gesünkké tenni Oroszország ellen. Manteuffel báró leg­­­újabb nyilatkozatai az orosz kamrákban, még a leg­­sanguinicusabb főkben is elenyeszteték a legutolsó re­ményt is, hogy Németország ténylegesen csatlakozandik a nyugati hatalmak politikájához. Bunsen lovag vissza­­hivatását itt bevégzett ténynek tartják, s a radikál sajtó le nem fordítható czikkekben prédikálja régi thémáját , hogy legkisebb eredményre legyen kilátás, Lengyelor­szágot, Finnlandot s Dél-Oroszországot fel kell lázítni, hogy az ellenséghez közelebb lehessen férni. A radikál sajtóban hemzsegnek a sok politikai értekezések, me­lyek a megtámadás ezen theóriáját állítják egyedül le­hetségesnek. Ezen értekezések közöl igen sok nem-an­gol tollból látszik eredetinek, s névtelenül lép fel; má­sok ismét angol pártvezetőktől származnak, kik között legmagasabb helyen áll Urquhart, a fáradhatatlan va­­kandok, s nagy dogmájához mindig hű marad, hogy Palmerston a jelen alkalommal ép úgy, mint a múlt­tal , Anglia becsületét s Európa jövőjét Orosz­országnak elárulja. Hogy ezen nézetének minél na­gyobb kiterjedést szerezhessen, most az 1848. feb­ruár 23-diki nagy beszédet, melyet lord Ansley tartott, s mely a nemes lord legtökéletesebb bün­­lajstromát foglalja magában, lenyomatta, s könyv­­kereskedésbe tette. Miután ama nevezetes beszéd oly időben tartatott, midőn Németországban bizony igen ke­vés idő és kedv volt angol parliamenti vitatkozásokat olvasgatni, most annál érdekesebb Ansley vádbeszédét s Palmerston igazolását tanulmányozni. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy Ansley többé nem lépett föl vádlókép Palmerston lord ellen , egy dúsan jöve­delmező kormányi állomás által hallgatásra bivatván.) Urquhart eszmemenete milliók által őrültnek tarta­­tik; a radikálok ultima ratióját a continensen minden esetre boszankodással s borzalommal fogadandják; mind a ketten csak szavakkal, de nem kézzelfogható eszközökkel bírnak terveik valósítására; s ennélfogva igen fontos, miként fognak a nagy kormányközlönyök a berlini kamarák nyilatkozata után szólani. Brightonban egy társulat alakult „a külföldi po­litika ismertetése­ és terjesztésére Angliában.“ —A társulat elhatározta „azonnal lépéseket tenni, hogy a par­liamenti rábírja, hogy az a kormány magatartását, Orosz­ország irányábani politikájára vonatkozólag vizsgálat alá vegye, s az összes, erre vonatkozó, úgy hivatalos mint nemhivatalos levelezést nyilvánosságra hozza , hogy meg­történjék az első lépés a titkos diplomatia rendszerének valahára véget vetni,mely által a nép tudatlanságban tarta­­tik s a világbéke veszélyeztetik.“ Svédország. A „Preuss. Corr.“nek következőleg ír­nak Svédországból: „Némely lapok igen nagy izgatott­ságról tudósítnak Svédországban, mely a skandináv kormányoknak a nyugati hatalmakhozi csatlakozása ja­vára mutatkoznék. Biztos tudósítások szerint, neveze­tesen Svédországban a lakosság idegenkedését a hatal­mas szomszéd irányában nem lehet ugyan félreismerni, úgy lászik azonban, hogy a nemzet nagyobb része őszinte helyesléssel nyilatkozik a kormányok által el­fogadott semlegesség fölött, mivel egy Oroszországgal­ háborútól semmi előnyöket sem várnak, s Finnland megtartása, ha ismét Svédországhoz csatoltatnék is, igen nehéznek tartatik. Törökország. Stambulból ápril 15- kéről távirati utón jelentik a Chronicle-nek: Bosquet tbe Driná­­polyba ment, ott főhadiszállását veendő. A csapatmoz­dulatok kezdetüket vették. Egy angol ezred elmegy Gallipoliból. 20,000 franczia és 8000 angol csapat partra szállott. Brunt admirál hajórajával, mely 6000 embert visz fedélzetén, Tenedos magaslatán találkoz­tak. A Hymalaya Stambulban szállított csapato­kat partra, melyeket a lakosság szívélyesen üdvözlött. 14-kén az egyes, flották még havarna előtt feküdtek. Napoleon hg 20-kán Máltába érkezett, fényesen fogad­tatott s 21-bén ismét tovább ment. A Fury Odessába küldetett volt, az angol és franczia consult onnan elho­zandó; az oroszok tüzeltek reá s fegyvernyugvási lobo­gója daczára eliték. A Fury egy orosz schoonert elfo­gott , de Szebasztopolból is 5 orosz fregatt vadászatot tartott reá s kényszerítél, zsákmányát odahagyni. A flottákon a hangulat ingerült volt. 10-kén a flották fe­délzetén fényes világítás volt, mert a Banshee paran­csot kapott az ellenségeskedések megkezdésére. Állot­ták Odessába menetelét várták. — E tudósítás megerő­síti egyszersmind azon hirt, hogy a Traján-sáncznál he­ves harcz volt. Az oroszok tőrbe jutottak és nagy vesz­teséget szenvedtek tüzérség és katonában; ellenben ugyane lapnak Bécsből ápril 25-ről táviratozzák: „Az oroszok átmentek a Trajánsánczon. Lüders­tick főhadi­szállása Muratlarban Karassánál van. Kavarnánál ko­zákok láttaták magukat. Várnában nagy megdöbbenés uralkodik.“ — A Moniteur 28-iki távirati sürgönye a csernavodai ütközetről megczáfolja ezt. S k u t a r i, april 23. A görög felkelők harcza az oz­­manlik ellen, valamint az oroszokra nézve kedvezőbben hangzó bulletinek a dunai csatatérről a montenegróiak harczvágyát ismét újra felébresztették. Egy ilyen külön a montenegróiak számára szerkesztett bulletin így hangzik : „Mart. 23-án a szent Oroszország igazhivő csapat­­jai Braila, Galacz és Izmailnál a Dunán átkeltek. Egészben véve az orosz csapatok csak 16,000 embert tettek ki 40 ágyúval. Midőn az ozmanlik megláttak minket, s hajthatlan akaratunkat, őket közelünkből el­űzni, felismerték, ekkor úgy szaladtak mint az egerek. Azon kevesek, kik oly vakmerők voltak ellenállani, le­mészároltattak, hogy az ember lelke örült belé. Így estek el a pogányok Izrael előtt, midőn az öldöklő an­gyal fejek felett tüzes kocsiban és tüzes fegyverekkel elhaladt. Hirsova, Matsin, Szaktsa és Tulcsa várakban 20,000nél több törököt tettünk foglyokká, roppant éle­lem és lőszerkészleteket találtunk, 200nál több ágyút elfoglaltunk s hitsorsosainkat, kik segélyünkre oly so­káig vártak, a török ebek gyalázatos igája alul felsza­badítottuk. Nem sokáig fog tartani, s a törökök köze­lünkből el lesznek űzve, s ti, ti hívei az orthodox val­lásnak, a mi igazhivő és szent czárunkban atyára és gyámolitóra fogtok találni, mint Isten azt öröktől fogva elhatározta. Ki nekünk ellentáll, azt lesújtjuk és elti­porjuk, ki velünk küzd, annak bizonyára nem lesz bán­­talma és veszedelme. Ha az orthodox egyház minden hívei Törökországban mindnyájan mint egy ember fog­nak felkelni s velünk közösen cselekedni, úgy munkánk csakhamar be lesz végezve. Azért, ti kedves montene­­gróiak, kiknek sorsa a sz. czárnak szivén fekszik, kel­jetek fel s küzdjetek a török ebek ellen, kiket oly sok­szor legyőztetek, hogy aztán kevesb harczost állíthas­sanak velünk szemközt. Minden oldalról foglalatos­­kodtatva, egy török sem fog előttünk megállhatni, a po­gány angolok és francziák minden fáradtságának elle­nére. Mi Istenért Istennel küzdünk. A mi megszentelt és megáldott fegyvereink még mindenütt győztek. Azért fel, montenegróiak, támadjátok meg a törököket. Néz­zétek a helléneket, ők felszabadították magukat, ők megverték a törököket, hogy többé nem bának velök. Kövessétek a helléneket s támadjátok meg a törököket.“ Ezen proclamatiós bulletin megtette hatását s fel­gyújtotta a montenegroiak ingerlékeny kedélyeit. A vladika is elragadtatta magát s Ausztria intéseinek da-

Next