Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-02 / 1269. szám

nagy deficit marad fenn „Mikép kelljen ezt fedezni ? ez egyik legfontosabb financziális kérdés. „Nem köl­csön által" ez azon válasz, melyet rá adni szeretnénk. — Kölcsönök az ország folyópénz-értékének normális becsére visszavezethetése végett kikerü­lhetlenek. Az állam, banknál­ adósságának egy nagy részét s a for­gásban levő állam­papirospénzt törleszteni kell, ha akarjuk, hogy valutánk javuljon. E czélra oly rendkí­vül nagy kölcsönre van szükség, milyen Ausztriában és Ausztrián kívül ily magasan még soha sem köttetett. Azon esetben pedig, ha talán három évi deficitnek egy­szersmind ez­által kellene födöztetnie, akkor az oly óri­ási tertelművé nőne, hogy ily kölcsön megkötése le­­győzhetlen akadályokra fogna találni. Ennél fogvást mellőzhetlen szükségességnek látszik: nem kölcsönök, hanem más módon gondoskodni a közelebbi évek elő­relátott deficitjének födözéséről.­­ Legközelebbi, egy­szersmind fő oka azon rongált pénzügyi állapotnak, mely­be Ausztria az előbbeni 33 békeév daczára jutott, az ország aránytalanul csekély adóztatásában rejlett. Erre részint Magyarország külön­állása, részint egy szerfö­lötti gyöngédszívűség folyt be, mely a népet nem akar­ta adók által terhelni, s azután adósság­csinálás által csak még inkább terhelte. A kormány különleges szer­vezete, mely egy tisztánlátó erélyes államférfiunak oly nehézzé tette, hogy egy bölcs de merész javaslattal ke­resztültörjön, s az eszélyes tanácsot teremtő ténynyé változtassa, engedé e visszás állapotokat megszülemteni. Világos elmékben és jó tanácsokban nem volt hiány, csupán az ezeket erélyesen valósítókban. E viszonyok most szerencsésen legyőzvék. A tanács ma ténynyé válhatik. A legnagyobb jótétemény, melyet most a nép iránt tanúsítani lehet, abban áll, hogy az adójövedelem szaporíttassék. Ne mondja senki, hogy a nép adózási ereje már a legvégsőre van feszítve. Ez üres szólásmód csak, mely semmi hitelt sem érdemel. Egy nem éhség, hanem csak drágasággal küzdő év, melyben a kenyér­­gabna normális ára két- sőt háromszor magasbra emel­kedik, a nép fizetési erejét egészen máskép teszít­ meg, a­nélkül hogy azért azt megzsibbasztaná. E dilemmából, melyben vagyunk, más kivezető út nincs, mint melyet a szaporított jövedelem nyújt s ezt okvetlenül meg kell teremteni. — Mi szükségesnek tartjuk, hogy uj adó­kivetés által egy körülbelül 30 millió forintnyi ösz­­veg évenkint befolyjon. — Okosság , számot tartani rá , hogy a deficit maradéka rövid idő múlva a fen­­álló adók jövedelem - többletéből fog fedeztethetni. — De mig ez megtörténik, addig az állam-bevéte­lek és kiadások közti különbséget államjószágok ela­dása és kisorsolása által kellene fedezni. Ily czélra azok­nak egy kisebb része elégséges volna. — Midőn pedig a deficit fedezéséről ily módon gondoskodva van, akkor a fő nehézség, mely a folyó pénz­­érték helyreállításá­nak útjában áll, el van hárítva. Akkor e czélra egy nagy operatív sikerülhet, s ideje volna egy nagy, ön­kéntes, de kényszer­záradékkal ellátott kölcsön által pénzügyi állapotunk alapos orvoslását eszközleni. Nem kölcsön egyedül, hanem szaporított adó, jószág-eladás, és egy, összefüggő erélyes terv szerint valósított köl­csön vethet véget mostoha pénzügyi viszonyainak. — A bécsi Presse máj. 30-ai száma a ,W. Lloyd' rokontárgyú czikkeinek ellensúlyozására imigy nyilat­kozik : Angliában a mezei gazdálkodást iparvállalatnak tekintik, melynél a vállalkozó üzleti­ tőkéjét, mely mar­hából, gazdasági szerszámokból, készletekből és pénz­ből áll, tehetségig magas kamatokra igyekszik emelni. Ott a mezőgazdászattól azt kívánják, hogy a reá fordí­tótt üzleti­ tőke mintegy négy annyiját hozza meg az or­szágosan megállapított rendes kamatoknak. Már­pedig világos, mikép az, ki valamely foglalkozást azon szán­dékból vállal el, hogy a rendelkezésére álló tőkét négy­szeresen kamatoztassa, nem találhatja érdekében álló­nak annak nagyobb részét egy föld vásárlására fordí­tani ,melynél neki a tőke legjobb esetben is alig hoz­hatja meg az egyszerű kamatokat. Ki földet vásárol, hogy azt maga mívelje, az saját haszonbérlője,s tőkéjét két részre kell osztania, melyből az egyik legalább négyszer oly magas kamatokat hozhatna , ha birtokosa a­helyett hogy földet vásárolt, egész tőkéjén földet ha­szonbérlett volna. Hogy jobban cselekszik-e egy tőke­pénzes, ha földbirtokossá, vagy csupán mezei gazdává lesz, az személyes tehetségeitől, hajlamától s a külkö­­rülményektől függ, melyeknek a mi kérdésünkhöz sem­mi közük; ámde annyi bizonyos, hogy a mezei gazdál­kodás sajátlagos czélja, t. i. az üzlettőkének dúsan kamatoztatása a mivelendő földnek tulajdonától egé­szen független, mennyiben a haszonbérleti idő­tar­tama elégségesen ki van mérve, hogy a haszonbérlő az ő javításainak gyümölcseiből annak költségeit nye­reséggel kiszerezze. Ellenben a tapasztalás tanítja, hogy egy jószág tulajdonosa rendszerint roszabbul gaz­dálkodik, mint a haszonbérlő. Ha ő p. o. nem gazdag, akkor gyakran nincs elégséges üzleti tőkéje, ha pedig gazdag, akkor gyakran hiányzik nála a kellő szorgalom s a foglalkozó utánlátás és személyes rátermettség. Egy harmadik eset pedig az, midőn valamely jószág birto­kosa azt adóssággal terheli, hogy a fölvett tőkével job­ban gazdálkodhassék, s a pénzt egyéb kiadásokra for­dítja. Mind­három eset a népgazdászatnak kevésbbé hasznos, mint a haszonbérlet. Ha az, mit előre bocsá­tottunk, alapos, úgy el kell ismerni, hogy az államja­vaknak kellően gyümölcsöztetése végett nem szükséges azokat el-, hanem elégséges csupán haszonbérbe adni. Hogy bizonyos mezei iparvállalatok, mint szeszégetések, czukorgyárak sat, a haszonbérleti rendszernél nem len­nének valósíthatók, ez alaptalan. Ha ily vállalatok hasz­nosak, akkor oly jószágokban is létrehozatnak, melyek a vállalkozónak nem tulajdona, mire nézve számos példát hozhatnánk föl, ha ez különben is egész világ előtt tudva nem volna, és ha nem hasznosak, akkor létrehozataluk veszteség a népgazdászatra nézve szintúgy, mint ma­gára a vállalkozóra nézve, ha mindjárt ez tulajdo­nosa is a jószágnak.­­ A jószágok eladása mellett szó­noklók azt hiszik, hogy mind a jelen mind a jövő nem­zedékre nézve jobb, ha az állam a helyett, hogy a jó­szágokat haszonbérbe adja, az eladásból bevett öszve­­get a közadósság részenkinti törlesztésére fordítja s ez utóbbinak kamatterhét kevesbíti, úgy látszik, e mellett egy fontos különbségre nincs kellő figyelem. Minden államadósság az idők folytán önmagától kevesbedik, és pedig két okból: 1-szer, mert a pénzbecs csökken, és 2-szer, mert a kamatláb alászáll. Anglia ily módon ka­matterhét lassankint 6%-ról 3 és 21/25%-ra szállítot­ta le; Francziaország pedig a legújabb időben 5-ről 4 ra—■V3-ra, mialatt a sülyedő pénzbecs az adók jöve­delmét emelte s a kamatteher arányát az összes adójö­vedelemhez csökkentette. —— Az államjószágok értéke, mint minden földbirtoké azonban egy diametraliter el­lentétes irányt követ; a haszonbér az évek folyamában nemcsak a népes ég szaporodtával emelkedik, hanem a pénzbecs s­ő jószágok tőkeértékének sülyedtével, sőt azonfelül még a kamatláb leszálltával is.­­ Ha tehát államadósságokra nézve álta­lában létezik törlesztési tőke, mely nem alapszik csalódáson, hanem mostoha úgy mint ked­vező időkben kiállja a próbát, úgy az a haszonbérbe adott államjószágok leí­rása. A financz-tudomány ezen axiómáját figyelmébe ajánljuk minden ausztriai államférfinak , kik netalán azon helyzetbe jőnek, hogy ezen financziális kincs jövő sorsára befolyást gyakorlandnak. Ám gondolják meg jól, hogy az államjószágok gazdászati kezelésében tett hibák még mindig jóvá tehetők, ellenben az eladásbani téves fogások — már­pedig maga az eladás is téves fogás volna, — soha többé helyre nem hozhatók. AUSZTRIAI BIRODALOI Bécs, máj. 31. Az összes koronaországokból érke­ző tudósítások, mindnyájan megegyeznek abban, hogy a tartományi hatóságok fáradhatatlan buzgósággal mű­ködnek a cs. k. Apostoli Föl­ségének a 95.000 ember kiállítását illető rendszabálya kivitelén, úgy hogy a szükséges előmunkálatok megtörténte után a gyakorlati életbeléptetés fog megkezdetni, minek kö­vetkeztében határozottan várhatni, hogy ezen fontos ügy a legfelsőbb rendelet szerint is már június hó utol­só napjaiban be fog végeztetni. A hatóságok buzgósága, mely administratív intézkedéseink organikus szilárd­ságában már­is az erőteljes gyámolítás látható eszkö­zeivel bír, a legfelsőbb kívánság által, hogy az elhatá­rozott rendszabály, minden félbeszakítás nélkül teljes erélylyel lépjen életbe, szükségesképen fokoztatik, míg más részről a lakosság is mindenütt igazi hazafias oda­­engedéssel törekszik a legmagasabb kívánságnak ele­get tenni. Ausztriai-lengyel határszél máj. 27. Azon új jegyzőkönyv felől,mely a bécsi conferentia négy ha­talmai által m. hó 23-kán aláíratott, tudósitnak Bécs­­ből, miszerint Poroszország és Ausztria abban kinyilat­­koztaták, mikép ők a jan 9-bén aláírt jegyzőkönyvben megalapított czél elérésére azután is azon eszközöket használandják, melyeket szükségeseknek s érdekeikkel egybeférhetőknek tartanának. A „Czas" bécsi levele­zője azonban nem hiszi, hogy a nyilatkozat, mely Ausz­tria által Oroszországhoz fog intéztetni, a Duna kiürí­tését kategorikus alakban fogná kivánni, sőt inkább valószínűnek tartja, hogy hamarább vagy később Ausz­tria és Poroszország közbenjárólag lépendnek föl a hadviselő felek közt, s e fellépések süker nélkül nem maradand.Politikai körökben már többször volt szó Mey­­endorff urnak egy más személyiség általi pótlásáról. A sz.­pétervári kabinet azonban ily rendszabály által is aligha fogná régi befolyását visszanyerni, miután kor­mányunk mind inkább belátja a Dunafejedelemségek nagy befolyását az öszves ausztriai kereskedésre, s előtte ezen országok önállósága már azon oknál fogva is politikailag szükségesnek látszik, hogy a szerb és bolgár népek, a négy millió román által Oroszország közvetlen érintésétől megmentessenek. Béri, Z. Krakó, máj. 25. — A hozzánk érkezett tudósítá­sok szerint az oroszok M­­­e­c­h­o­w környékén, (alig 4 mföldnyire Krakótól) tábort akarnak ütni, mely mint­egy 15.000 emberből állana; e végre e napokban már néhány zászlóalj kiindult Varsóból, s az országúton Radom kormánykerület felé vonulnak, melyben eddig, úgy mint az egykori kalisi vajdaságban semmi csapa­tok nem voltak. Németország, Heidelberg, máj. 26. A freiburgi érsek a nagyherczegi minisztériumnál óvástételt nyúj­tott be, melynek elfogadása azonban az érseknek ez alatt történt befogatása következtében a nagyherczegi államminisztérium által megtagadtatott. Freiburgból hírlik, hogy az érsek a székes káptalant elbocsátotta. Hannoverából máj. 25-kéről jelentik, hogy az ot­tani kormány szinte engedett a bambergi conferentia meg­hívásának . Lenthe külügyminiszter, Witzendorff legatioi tanácsos s külügyhivatali fő­titkár kíséretében ugyan­oda elutazott. A majn, Frankfurtbeli közelebbi tudósítások Poroszország és Ausztriának f. hó 24-kén adott nyilat­kozatáról nem erősítik meg Poroszország és Ausztria azon szándékát, mely szerint a szövetséggyűlésen min­­denelőtt a német államoknak a porosz-ausztriai szö­vetséghez járulását kívánták volna eszközölni. Ily ér­­telembeni indítványról szó sincs, sőt hír szerint még a porosz-ausztriai conventionak szövege sem terjesztetett eddig elő. Berlin, máj. 28. A porosz államkormányzatban a rendszer megváltozott! Ez egy a sajtóban még folyvást sokfélekép tárgyalt thema. E mellett még mindig Bo­nin hadminiszter elbocsáttatását veszik elő, s elég vilá­gosan adják értésül, hogy őt nemsokára az eddigi rend­szer legtekintélyesb támasza fogja követni. A szemé­lyek — mondják — nincsenek ugyan tökéletesen még változtatva, de befolyásuk megszűnt, nekik simulniok kell a politika új felfogásához, s nem látszanak ide­­genkedőknek — azt megtenni. Egy kormányrendszer­változtatás azonban a mostani körülmények közt követ­kezményeiben oly horderővel bírna, mely nem csupán a belviszonyokra, hanem és pedig különösen egész az európai confliktusokig ki fogna terjedni. Nem lehet ta­gadnunk, hogy létezik egy párt, melynek törekvése ide irányul; ez azon párt, mely a Poroszországban 1848 óta érvényes szabadabb irányt mellőzni , az ezen idő ótai eseményeket megsemmíteni s oly visszalépést tenni szándékozik, mely az országrendi jogokat a martius előtti állapotra hozza ismét vissza. A párt tehát ezen elvekhez képest rokonszenveivel nem Nyugat , hanem Kelet felé fordul, hol a viszonyok az ő nézetei­ és kívá­­natival, legtökéletes ö­sszhangzásban állnak. Az állam­kormányzatban a rendszerváltoztatásnál ennélfogvást szükséges fogna lenni, hogy a kamarák mellőztesse­­nek, hogy az alkotmány eltörlesztessék, és hogy kifelé az orosz táborba áttérés történjék. Legyen szabad az azokból vont és vonandó következtetések ellenében hi­teles tényekkel föllépni. Határozottan állíthatjuk, hogy a Manteuffel­­minisztérium most oly szilárdul áll, mint bármikor azelőtt, s az általa képviselt elvek még mindig a régiek. Az felülről sem szenved nyomást, sőt inkább ott a legteljesebb és leg­erősebb támaszra talál. Az Ausztriával a szövetség szi­lárdul fel fog tartatni s azon nyilatkozatok, melyeket Poroszország a bécsi jegyzőkönyvben letett, még ma is azon érvénynyel birnak Poroszországra nézve, mint bír­tak akkor, midőn a jegyzőkönyv aláíratott. — A hírla­pok ama közleménye, hogy Budberg helyébe Brun­­now báró jőne ide orosz követül,nem valósul. Ellenben igen valószínűnek látszik, hogy Brun­­now ur Meyendorff urat fogja Bécsben felváltani, Meyendorff ur pedig az orosz udvart itt Berlinben képviselni. Az imént mondottakból az derül ki, hogy Budberg urnak Drez­dába utazása, valamint az itteni követségi állomásától előrelátható visszalépése is annak önkéntes elhatározá­sán alapszik. Stuttgart, máj. 24. Würtemberg Frigyes her­­czeg ma Münchenbe utazott el, hol a jelen pillanatban több német és olasz uralkodó fejdelmek és herczegek van­nak együtt. A hesseni nagyherczeg tegnap reggel folytatta innét útját ugyanoda. Helvetia. A tessini nagy tanács f. hó 23-kán az au­sztriai conflictus ügyében elhatározta: 1) E tárgy fölött semmi további discussiónak helye nincs. 2) A nagy ta­nács két követet választ, kik sem ezen gyűlésnek, sem az államtanácsnak nem tagjai, s ezen utóbbival s a szö­vetségi tanácscsal egyetértve, fentartván magának a nagy tanács ratificatiojogát, oda müködendnek, hogy az Ausztriávali conflictus elintéztessék, s a határzás is meg legyen szüntetve. Francziaország, P­á­r­i­s, máj. 27. A marseillei „Nou­­velliste" szerint végre hosszú keresés után, a 20— 24.000 ember gyalogság- s aránylagos számú lovasság­ból állandó tábor számára megtalálták a helyet Cabrnes vidékén, Marseille és Aix között. A katonai hatóság hír szerint a marseillei őrsérget egy egész divisióval akarja szaporítni. Sok kerületből jelentik, hogy a­ kiál­lítandó újonczok számát nem lehetett tökéletesen kie­­gészítni, miután az illető ifjú emberek nagyobb részét kénytelen volt a besorozó bizottmány a hadi szolgá­latra alkalmatlanoknak nyilatkoztatni. Hir szerint a sz­­omeri tábor is 30—35.000 emberből álló különböző alosztályokra fog osztatni, mindenik külön tábornok alatt. Pár­is, máj. 27. Hübner b.­urnák összejövetele volt a császárral s a külügyminiszterrel, mely alkalommal felvilágosításokat kért Napóleon hgnek Szambulbani magatartásáról, s mondják, hogy tökéletes elégtételt ka­pott volna. Legalább azonnal miniszteri tanács tartatott, s a hgnek azon utasítás küldetett, hogy kerüljön minden alkalmat, mely félreértésekre szolgáltathatna alkalmat. Hübner úrnak egy másik kívánsága is, több politikai menekültnek a franczia területrőli kiutasítását illetőleg, azonnal teljesíttetett. A kiutasítási parancsok, melyek haladéktalanul kiadattak, főleg bécsi menekültekre vo­natkoznak. Ezek közt neveznek bizonyos Mahler ne­vűt, ki már több ízben kiutasittatott, de ismét visszatért Francziaországba.­­ Az angol követ követ hoteljében tartatott utolsó estély alkalmával egy Londonból érkezett levél olvas­tatott föl magasállásu személyek körében, mely érdekes felvilágosításokat nyújtott a kormány személyes viszo­nyai fölött Sz. Pétervárott. E levél tartalma szerint az orosz kormány Bécsben kérdést tetetett volna, micsoda állást foglalnának a német nagyhatalmak a nyugati ha­talmakkal szemben, ha az orosz hadsereg megveretnék, várjon ez esetben a német kormányok a Francziaország és Anglia által tervezett„garantiákat“a szerződések hasi­sául elfogadnák-e, melyeknek Oroszország területi bir­tokára kellene vonatkozniok. A bécsi kabinet ezen kér­désre tartóz­kodva s fontoló módon felelt. Ezen felelet a czárt mélyen megindította volna. Személyek, kik köze­lében vannak, bizonyosnak állítják, miszerint a czár szájából hallották először az „abdicatio“ szót. — A „Times" párisi levelezője írja: „Egy Berlin­ből érkezett magánlevél közli, miszerint Oroszország czárja királyi sógorának egy levelére, melyben ez neki mérsékletet ajánlott, igen barátságtalan feleletet adott. Ennek következtében a király azonnal parancsot adott volna, hogy az utolsó bécsi jegyzőkönyv tüstént alá­­irassék. A Bécsben levő franczia követ sürgönyöket küldött be, melyekben jelenti, hogy az ausztriai kabi­netnek a Poroszországgal kötött szerződésre vonatkozó nyilatkozatai igen kielégítőleg hangzanak, ellenben a porosz kabinet nyilatkozata, bár némileg kielégítő is, de kevésbbé hangzik nyíltan.­­ A hadügyminiszter a „God save the Queen“ és „Rule Britannia" angol nemzeti dalokat, valamint „Ab­dul- Medsid- Khán nagy zultán" indulóját a fran­czia hadsereg öszves zenekarai repertoirjába felvétetni megparancsolta. Az orosz politika irattára. Az orosz czárok kormányai, az orosz hagyományos politikához hű publicisták által hosszan és tudósan ind­okolt emlékiratokat szoktak maguknak benyújtatni mindazon kérdések iránt, melyek e politikára vonat­koznak , vagy melyek Európában általán felmerülnek. Ezen, a birodalmi vagy császári magán-kanc­ellária irattárába letett iratoknak czélja az, hogy a czár hiva­talos vagy magán tanácsosait felvilágosítsák az átgondolt politika múló vagy állandó érdekeiről s alapját képezik ama hagyományoknak és adatoknak, melyekből a mi­niszterek és diplomatáknak új ivadékai koronként okul­nak. Mily dús tanulsági irányákra találna Európa, ha egykor képes lehetne e függetlenségét fenyegető poli­tika irattáraiba hatolhatni ? A kényuralom e meghitt ta­­nácskozmányait azonban a legmélyebb titok fedi s a fé­nyesen dijjazott szerző, munkáját közzétenni bölcsen óvakodik. Mindamellett néhány ily okmány kisiklott a titok bur­kából, s mi alkalmilag felhivandjuk ezekre a politikusok figyelmét. Az alább közlendő megérdemli a részletes tag­lalást, mert felderíti Oroszország rég megfoganszott tervét, nyugati Európa megtámadását s felmutatja a következete­sen készített eszközöket,melyek e támadás sike­rét biztosítják. Ezen okmány már húsz év előtt készült s töredékét Martens 1842-ben e czím alatt közlé : „E­m­­lékirat az Oroszország rendelkezésére álló eszközökről az Anglia és Franczia­ország közötti szövetség megszakitha­­tására. Benyujtatott a pétervári kabi­netnek april.... 1834.*)— Az akkoron észre­vétlenül elhangzott emlékirat ma csaknem oly fontos és tanulságos felleplezéssé vált, mint az angol parliament által nem rég közzé tett levelezés. E gyakorlott s a tárgyalt politika minden eszméjébe és forrásába mélyen avatott toll által irt töredék az olvasni tudó előtt feltárja ama politika titkát, mely el *) Girardin Emil „La Presse"-je, mely után a nagy érdekű czikket közöljük, Martens „Recueil des Traités" czimű s fontos diplomatiai okmányokat tartalmazó munkájára utal, van határozva nyugati Európát előbb utóbb megtá­madni s mely e megtámadást a siker nagyobb biz­tosítása végett késlelteti. A szerző természetesen ama korszak szempontjából indul ki, melyben munká­ját írta. Azóta több döntő kérdés merült fel : a londoni jegyzőkönyvek; Leopoldnak a belga trónra választa­tása; az Anglia és Francziaország közötti iménti kútú szoros szövetség; a Porta és Oroszország között Dri­­nápolyban kötött egyesség be nem látható végkövet­kezményei. Jól volt kiszámítva, hogy a hollandi király makacssága csak szinteg hajlott meg, hogy a háború ezen oldalról előbb utóbb ismét ki fog törni s hogy ezen esetben „a régi tartozások által kötelezett czár nem fogja magát végtelenig a tartozás lerovása alól kivonhatni." — A szövetségesek, kikre számolhatott Oroszország, biztosítva valának neki. Svédország köz­­remunkálása, akár politikai érdekből, akár hálából, meg volt nyerve részére. A német nagyhatalmak a szövet­ség törvényénél fogva kénytelenek leendőek (?) a táma­dásban részt venni, ha a hatalmas szövetségest maguk ellen fordítani nem akarták.. E részről legalább mindent rendén tenni hitt Oroszország. De felmaradt még Anglia és Francziaország. Tagad­­hatlan, hogy míg ezek egyesülnek, a támadásnak, habár az egész szövetség, melyre számítva van, intézze is, a sikerre alig van kilátása. Minden áron meg kell tehát e szövetséget bontani, s az orosz minden ügyes­sége e pontra van irányozva. „Francziaországot — írja az emlékirat ismeretlen szerzője — megtámadni csak egyenesen lehet; Anglia megtámadásában a közvetett utak igénybe vétele hasznos, politikus, sőt szükséges." — S az Anglia elleni közvetett utak elseje abban áll, hogy terjed­ékeny működések, ügyes rend­szerének segélyével s legdrágább érdekei törvényé­nek felhasználása által, elhagyassák vele a Franczia­­országgal a szövetség reá nézve nem életszükségű elvét. Szerző azonban mindamellett, hogy e működési ügyes rendszer fejtegetésébe nem bocsátkozik, nem igen látszik számolni sikerességére, mert felteszi, hogy Anglia és Francziaország közt nem bomlik fel az egy­ség, s rögtön azon eszközökre tér át, melyekkel Orosz­ország őket az egység daczára megtámadhatja. A ta­nácsolt módszerek következők: „Mindenek előtt el kell zárni előlük a tengereket, melyeken Oroszország ellen működhetnének, jelesül a balti és a Feketetengert. Fo­konként s észrevétlenül arra is el kell készülni, hogy a görögországi kikötőket kellő időben zárva találják. A balti tenger Svédország okosan hajtható közreműködése által hatalmasan védve lesz. E feltétel előre kikötendő s jól biztosítandó. A Feketetenger Anglia és Franczia­ország ellenséges hadereje előtt többé kevésbé minden­kor zárva volt, s mint katonai hadi állomás ma már csaknem legyőzhetien fokát érte el a tá­madó (offensive) helyzetnek." Állapodjunk meg kissé e helynél s tegyünk némi megjegyzéseket a különben ügyes politikájú orosz ud­var e csalódása fölött, mely őt­­ a jelenleg egész Eu­rópát mozgásba hozó vállalatra vezérelte. A fekete és a balti tengert , melyeket ő oly jól védve lenni hitt, most franczia és angol flották lepik el; Oroszország megközelithetlen kikötőit mind a két tengeren hatalmas haderő ostromolja ; Svédország pedig , melynek oly könnyen hajtható közreműködésére volt számítva, sem­legessége megvédésére fegyverkezik s a semlegesség közel áll ahhoz, hogy nyílt ellenségeskedésbe men­jen át. De a két tengert Francziaország és Anglia megtorlá­sa elleni biztosítás végett elzárni még nem elég , hogy őket megtámadni s velök szembe szállni lehessen, köz­vetlenebb segélyforrásokra van szükség, például: pénz­re és emberre. S ez a hely az, hol az emlékirat szerzője reánk nézve nagy érdekű fejtegetésekbe bocsátkozik s nemcsak ama segélyforrásokat taglalja, melyeket egyéni bölcsesége tanácsol, hanem azokat is, melyeket az orosz udvar régóta használ már előkészületül nyugati Európa tervezett megtámadására, s melyeknek szüksé­gessége,—az emlékirat szavai szerint — késlelteti a megtámadást, hogy aztán pénz és fegy­ver által biztosítva legyen sikere. Íme ezek azon eszközök, miket az orosz kormány 1834 óta használ s melyeknek alkalmazása kétségkívül oly arányban tökéletes­ült és nyert terjedelemben, a minőben Oroszország reményei csökkentek a külföld segélyére nézve. S itt óvatosság szükséges ! Sok embert megdöbbent ma ama bizalom, melyet Oroszország ma­­nifestumaiban és tetteiben segélyez. Kit fog azonban tévútra vezethetni, midőn a legnyilvánosabb támadás közepett vágyai mérséklettségével s szándékai tiszta jogszerűségével dicsekszik , vagy midőn Angliára és Francziaországra hárítja a háború kezdeményezését és felelősségét ? Ám itt a talány kulcsa. Először is a pénz. Az emlékirat megvallja, hogy a czárnak, állásához képest, sajátszerű modorban, minőt bármely más állam fejdelme nem követhetne, kell erre nézve készülnie. Jól tudja, hogy háborút kezdve elein­te győzhetne, de később pénzhiány miatt kellene buk­nia. Sem az angol kormánytól, sem az angol nemzettől nem kapna többé oly roppant pénzkölcsönöket, minek azelőtt a szárazföldi háborúk megújítása és vitelére on­nan Oroszországba folytak. Az 1834-ben lerombolt Hol­landia sem adhatna semmit. Tudja tehát, hogy ily se­gélyforrásokat külföldről nem remélhet, saját területén nem találhat; előre kell tehát azokat készítenie, miu­tán természetben nem léteznek. E szükséghez alkalmazza magát. E szükség bírja őt a támadás halasztására. Időközben minden mód felhasználtatik a kellő pénz be­szerzésére. E czélból az orosz kormány engedményeket adott roppant összegekért s magán javakért és bányák­ért, a begyűlt tőkéket pedig jól eltette; a kincstári jövedelmekre jelentékeny összegeket vett fel előre; a csá­szári bányákat nagy előlegezésekért haszonbérbe bocsátó, úgy­szintén az állam- és koronajószágok nagy részét is, megengedvén a rabszolgák által viselt terhek növelhe­­tését; végre, a külföldi kereskedő­házaknál lévő tőkéit visszavonta s a pénzt élére verte, így gyűjtögeti az orosz kormány a pénzt, a tervezett háború első kellékét. A második főkellék a katonai ál­lítás iránt szinte gondoskodva jön. Itt a czári tanácsadó érdekteljes vallomásokat tesz, melyekből kitűnik, mily romlatag alapon áll az Európát óriási arányai s roppant népessége által rémítő kolosszus. A földes­urak, úgy­mond, zúgolódnak, ha a rendes számon felül kell rab­szolgáik közös újonczokat adni. „S e­z í­g­y t­e­s­z m­i­n­­den háborúban, mely nem n­e­m­z­e­ti, s alig feltehető, hogy a támadó háborút az ari­­stokrat­a többsége vagy a nemzet töme­ge nemzetinek tekintse."

Next