Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)

1854-07-01 / 1291. szám

1854. 815 dik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTEl Vidékre postán)­ildve . Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fr. - Sz. p. FiUvre 10 ^ „ „ E tnvi előfizetés, mint s szfMnouklistt­éli dia te megszűnt. A lap politikát tartalmit illető minden közlés s flZREEASZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ térgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: nrl-otcza 8-ik szám.­ Ixerkeixteil Iroda, Orl-nteia 8. n. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre Évnegyedre 4­0 — Egy hónapra 1 ti. 30 kr p 118—129! Szonht, Jel. 1 .ói. HIRDETÉSEK és magánviták, Hirdetések öt Mibos pettt-sors 4 pg5 krsj­­ozirjéval szémíttatik. A be- Igtatisl s 10 pengd krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Msgínvltik őt hs­­sébos sora 5 pengő krajrzir- jéval szírau­tatik. — A fu­lvé­telr­ől szinte mludenkui elő­re leült.gU­jj , PESTI NAPLÓ kiadó hivatalban. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inne­ntén! napokat kivéve — Jelei. Ívnyi alakjában, mindennap reggeli érik ban. Előfizetési felhívás & 9£8«B m&s&é második fél évi folyamára .vidékre postán küldve, félévre julius 1-étől december végéig 1ö­­rt. — Évnegyedre julius 1-től September végéig 5 frt. pp. (Indapesten házhoz hordással, félévre 8 frt. — Évnegyedre 4 frt. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, azint ez a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­ntera szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pettt Napló kiadó­hivatala. London, jun. 26. — Az angol politikai világ izgalomteljes hétre ébre­dett. Néhány nap múlva tudva lesz, marad e lord Aberdeen, vagy eltávozik a kormányaidtól, mely a brit államhajónak közvetlenül, a háború folyamának pedig s ipy Europa általános ügyének közvetve ad irányt. Utóbbi soraimban említem, mily roppant zajt ütött az öreg lord oroszt védő, békére hajló s csekély ered­ménynyel megelégedő nyilatkozata. Az ellenzék rég várt hasonló plausibilis érvre, melynél fogva őt a mi­niszterelnöki székről leránthassa. Mr. Layard az alsó­­házban szép szavak­kal bejelenté, hogy csütörtökön a premier ellen bizalmatlansági szavazatot indítványo­­zand; pár perc­c­el később a premier a felsőházban gyűrött levélkét kap, elolvassa, minden apropós nélkül felkel s Ígéri, hogy a múlt hétfői beszédéből szárma­zott félreértést jövő hétfőn eloszlataatja. Nyilvánvaló volt, hogy a layardi tervekről rögtön értesült vádlott praeveniré-t akar játszani. Sikerül-e a tisztára mosás ? ez ma este fog eldőlni s a siker legalább is igen kétséges, miután ezt a „Ti­mes“ is csak úgy félig meddig reméli, míg ellenben az erre okot adó beszédet határozottan megrójja. Tekintve, úgymond, hogy Anglia a czár ellen háborút visel, meg kell vallani, hogy helytelenebb, tilosabb nyilatkozatot alig hallott valaha a parliament. E beszéd nemcsak a miniszterelnök személyes hírnevét csonkíta meg, de az ország méltóságát is sérti, mert a kabineti egységet gyanúsítja s lehetlenné vált alkudozások sikerére nyújt reménységet. A status quo ante bellum többé nem tart­ható fenn, ellenben Oroszország pontusi uralmát meg­törni, a dunatorkolatokat hajózhatókká tenni, vagy pe­dig a Dunát a Feketetengeri­el csatorna által összeköt­ni, az orosz-török szerződéseket átvizsgálni s a cserkesz partok elismert függetlenségét biztosítani — mindez okvetlen szükségessé vált. S hihető-e, hogy lord Aber­deen dús tapasztalása őszintén akarja a háború elejét annak végével felcserélni ? Ha már a nagy ágyú ily keményen szól, képzelhető az apró fegyverek peloton-tüzelése és ropogása. Az Aberdeen ellen intézett támadások kivonatának egy ti­­zedrésze ön egész lapját fogná elfoglalni. Némelyeknél kizárólag a premier a czélpont, mások az egész kabi­netre intéznek rohamot. Ezek közé tartozik a conserva­tiv „Atlas.“ „Out with Aberdeen!“ (ki Aberdeennel!) kiáltja e lap . Ő hétfői beszédével bebizonyítá, hogy az­­ ausztriai szövetséget az orosz autokrata megmentésének, nem pedig megtörésének, eszközéül tekinti. Ily hitval­lás mellett lehet-e bízni többi tiszttársaiban ? Lord John Russel csak azért tarta meg hivatalát, hogy sir Greyt is a kabinetbe hozhassa, s elküldé őt a raorpheti vá­lasztókhoz, hogy a háború iszonyairól szónokoljon ne­kik ; ha ő Oroszországot porba tiporni akarja, miért jár egy után a kétértelmű Clarendonnal, a nagyon is egy­­értelmű Aberdeennel s a csíksima Palmerstonnal ? — Az „Examiner“ előre bevágni igyekszik a tisztára mo­sás útját. A nemes lord hétfői beszéde, úgymond, nem egyéb mint következetes kifolyása két évi eljárásának. Kijelenté, hogy a Porta megköszönheti, ha­gt 25 évre békét szerzünk neki. Ennél többet Ausztriától sem igé­nyelhetünk, tehát a nyugati hatalmak sem kívánhatnak többet. Lehet-e ezt menteni ? ő ezt nem vigyázatlanul, hanem szándékosan s arra számítva mondta, hogy lord Lyndhurst orosziszonya államférfiatlan túlzásként, a kö­zeli béke a honfiúi vágyak legméltóbb tárgyaként tűn­jék fel. E fölött a premier oda is czélzott, hogy a ne­mes lordok nem is képzelik, mily közel áll ő czéljához! Miként igazolandja ő ezt ? S midőn a jelenről van szó, bírhat-e legcsekélyebb érvénynyel is egy huszonöt év előtti sürgöny ? Disraeli­­,Preast-je szokás szerint ismét új felfede­zéssel állott elő. Szerinte már minden előre ki van csi­nálva. Metternich herczeg az ausztriai császár kíván­ságára egy emlékiratot fogalmazott a békeköthetés le­hető legjobb módjáról. Ezen emlékirat nem hivatalos után Aberdeen lorddal közöltetett s nála nagy tetszést nyert. S most ennek folytán vonul ki a czár a fejede­lemségekből, s ezért nyomul be Oláh-Moldvába Ausz­tria, hogy míg az ellenségeket egymástól elválasztja, idő maradjon az emlékirat nyugodt megfontolására.­­ A Press­e felfedezésének némi nyomatékot ad az, hogy a félhivatalos „Chronicle“ is tudomást vesz róla. „Ha ily emlékirat csakugyan léteznék, úgymond ,az semmi­esetre sem leend a szerencsétlen drinápolyi béke után­zása . Metternich herczeg akkor az egyetlen volt, ki a törököt az orosz megtámadás ellen fegyveres kézzel védeni akarta, a most bizonyára nem fog oly kiegyen­lítési tervet helyeselni, mely az orosz-török viszonyo­kat a régi lábon hagyja. Nincs ugyan ok hinni, hogy az angol kormány valamely ausztriai alkutervet már elfogadott volna, de annyi bizonyos, hogy az állítólagos ajánlatok mindenesetre orosz-ellenes külforrásból szár­maznak. Egyébiránt,mondanom sem kell, hogy ezen országban, hol a politikai élet minden mozzanatával börzö­nyerész­­letek, pártérdekek és szenvedélyek vannak kapcsolat­ban , a hírlapok okoskodásai gyakran ép oly kevéssé őszinték, mint „jól értesült egyéneik“ hitelesek. Aber­deen lelépte a pénzvásáron lendületet okozna, a poli­tikai pártoknak kormányhoz közeledésre nyújtana kilá­tást, s lord Doodle vagy sir Thomas Doodle megnyerné a három nég­y­ezer f. sz. hitelt, melybe fogadott, hogy lord Aberdeen jövő vasárnap többé nem miniszter , ámde ugyanannyit vesztene Foodle és Poodle , az orosz­hollandi kölcsön­jegyek értéke csökkenne s ha egy pár tory jutna a kabinetbe, a radikálok annál távolabb es­nének czéljaiktól. Layard úr indítványának (ha még vissza nem húzza azt) sikere tehát leginkább attól fü­gg, összeegyeztethe­­tők-e a pártérdekek, mert csak így remélhető többség. Ha pedig ezek megszakadnak, a szakadás által meggyön­gült ellenféllel szemközt Aberdeen lesz a győztes s ak­kor keresztül viendi politikáját. A miniszter-combinatiok, mint minden crisis alkal­mával, most is erősen készülnek. Az „Advertisere“ kö­vetkező : elnök, lord J. Russell; lord-kanczellár, lord Cranworth; külügy, lord Clarendon; belf­gy, Sir G. Grey; hadügy, lord Palmerston; gyarmatügy, Sidney Herbert; pénzügy, Gladstone; keletindiaügy, lord Seymour ; közmunkaügy, Sir N­ .11; t. tanácsi elnök, lord Granville; titkos pecsétőr, Ion­ Grey. — A tory lap combinatiojából e szerint az eddigi egyetlen radikal tag Molesworth is kimaradván, képzelhető, hogy az a,Daily News* tetszését nem igen fogja megnyerni. — Eddig a sajtó egy volt a támadásban, de ha aczélhoz közeledve a pártérdekek határozottabb körvonalakban merülnek fel, a közlönyök egymás ellen fordulása csaknem előre látható. Aberdeen védelmében a „Chronicle“ egyes egyedül maradt s bár védvei gyöngék, a védett elébe tartott pajzs nem jelentőségnélküli, miután azt a fő hivatalos lap tartja s ezzel a premier politikáját legyőzni és azt tanúsítani látszik, hogy az orosz ellenszenv a kabinet­ben inkább apad mint dagad. Öszh­angzik azzal Persi­­gnynek a franczia kabinetből kilépte, mit bár némelyek egészségi tekintetből történőnek mondanak, de az élesen látók előtt úgy rémlik, mintha az oroszellenes miniszter kilépése nagyon is egy idő­pontra esnék a békekötés sűrűbb emlegetésével. A „Globe“ Layardnak Aberdeent fenyegető indítvá­­nyáról szint úgy nyilatkozik, mint a, Morning Chim. ide.1 Bécs. jun. 28. '[’„A világ története egyszersmind a világ szélőszéke“ mondja Schiller s ezen ítélőszék a tények egyszerű re-e­gistrálása által ki fogja tüntetni, hogy Ausztria külpo­litikája századok óta nem tündöklött oly fényesen, szá­­zadok óta nem egyesített magában annyi igazságot, őszinteséget, szilárdságot , férfias öntudatot, mint a je­len keleti krízisben. A­ki ezen állítást puszta tömjénné­zésnek nézi, azt az egész nyugati Európa sajtójára utal­juk ; a nyugati Europa Ausztriának sem­ nem volt túl­­buzgó barátja, s midőn öt évvel ezelőtt bizonyos, nyu­­gaton nagy tekintélyben állott theóriák éljen a mostani kormány közbenjárása által Ausztriában hihetlenekké váltak, a nyugati sajtó hangja Ausztria irányában oly ingerült len s nem egyszer az illem határain annyira túlcsapongott, hogy ama sajtó legtekintélyesb közlönyei elöl, minő péld.a „Kölnische Zig“„Daily Ne­ws“ stb., az ausztriai határok elzárattak. Ausztria azóta egy sejtés­­sel sem közeledett az ama lapok által védelmezett ta­nok felé, hanem következetesen folytatta eddigi útját s mégis miként szólnak e lapok ma, miként nyilatkozik a nyugati sajtó néhány hét óta Ausztria irányában ? A legmelegebb részvét, a legőszintébb elismerés szavai­val,s ez az, mi kormányunknak tetemes elégtételül szol­gálhat; oly érdem, melyet még az ellen is lelkesedve elismerni kénytelen, csakugyan minden kétségen felül áll ... . Ilit Oroszország? .... Midőn a „betegem­­ber“ felett az angol követtel „consiliumot“ tartott, a német államokról szó sem volt, minha Ausztria, Po­roszország stb. említést sem érdemelnének, s most? Most egyedül Ausztria azon hatalom, melytől Oroszor­­ország valósággal fél; egyedül Ausztria az, melynek felszólításait feleletre méltat­ja , míg másokéit a legsér­tőbb módon ignorálta.Igenis,Oroszország Ausztriától fél; ha ezt 4 évvel ezelőtt mondja valaki, kinevették volna, s most mégis úgy van. Oroszország kettőben csalódott, a­mint látszik , először lehelyesne­k tartotta a két ny­u­­­gati hatalom közti őszinte egyetértést, másodszor szint­­oly lehetlennek tartotta Ausztria önálló, azaz oroszelle­nes politikáját. Pedig mostanában mind a kettőről m­eg- K­ARPATHY ZOLTÁN: Regény i­is Jókai Mór. (Folytatás*) V. Az öröm-nap. Zoltán születésnapja volt. E napot a Szentirmay csa­lád rendesen Kárpátfalván, vagy Madarason, Zoltán jó­szágán szokta megülni. Előre készült rá cselédség, job­­b igyság,a házakat meszelték,mint valami sátoros ünnep­be. A parasztleánykák vízben tartogatták előre a nefelej­cset, mit majd koszorúnak fűznek, s az emberséges bá­tyám uramék hizlalták a tulkot,mit ősi szokásként a földes ur névnag­jára szoktak levágni. Mindenki tudott valami meglepőt, valami kedvest tartogatni a bálványozott gyer­ek számira, ki szemefénye volt kicsinynek és nagynak, kinek láthatásáért az öreg emberek napestig elácsorogtak a kastély udvarán, mikor a szomszédból oda vetődött. Születése napján azután egészen az övék volt, akkor láthatták, beszélhettek hozzá, hallhatták nyájas szavait, megszorithaták szép fehér kezeit, mik oly erősek voltak, mint az aczél­­i.Megköszönheték neki mind­azt a jót, a mit esztendőn át velök éreztet­t's hogy oly Isten áldása volt rajtok, mint az eső és a­ napfény; hogy a boldogságot itthoniakévá tette födeleik alatt s elm­odhaták neki, hogy az Isten engedje nekik e bol­dogságot sokáig élvezni, hogy láthassák őt évről évre nagyobbnak, boldogabbnak, és áldhassák még a cse­csemő gyermekek is, a­kik az ő nevén tanulnak ga­gyogni .... M­ind azt oly igazán, oly érzékenyen tudták elmon­dani ezek az együgyű emberek! Hát azután az ajtókon belül! Midőn a család egy­magára maradt. Tele minden szív nemcsak a maga örömével, hanem még a máséval is. Kegy gyerem volt Szentirmaynénak, két fia, két leány. Mind a négy úgy szerette Zoltánt, mint testvérét s gyakran kedves czivakodással törtek rajta, hogy me­lyik szeresse jobban? tán Katinkát kivéve, a ki sejte­ni kezdé talán, hogy ennek az édes szeretetnek valami bánata is van, a­mit titkolni szokás s a mi a testvérér­­ttelemben nincsen. . . . Születése napján a gyermekek mind megajándékozák valami apró emlékkel Zoltánt, a piczike, a legkisebbik, alig harmadfél éves még verset is mondott neki, os mi­lyen vidám dolog volt az. Zoltán az ölébe kapta és ösz­­szevissza zsókolt. A másik kettő duzzogott, hogy hát őket nem ? Katinka már nem mutatta a duzzogást. . . . Ő egy pompás kötésű emlékkönyvet adott Zoltánnak, melynek kezdő lapjára ő maga rajzolt egy gyöngéd kézzel színezett képet, mely valami mohos követ áb­rázolt, a­mire Zoltán neve volt írva, gyásztűzek árnyé­kolt­ák azt be. *) Lásd P. N. 1290. számát. Zoltán enyelegve fordult a lyánkához. — Te emlékkönyvet adsz nekem ? Tán azt akarod, hogy elváljunk ? Hisz emlékkönyv arra való, hogy el­menjünk messzire, egyikünk fel, másikunk alá s aztán soha se lássuk többet egymást. Katinka nevetett rá. Irágy is lehet Zoltán oly bohó ? Hisz a nekik nem kell elválni soha. Ők mindig olyan gyermekek fognak maradni s teljes világ végéig min­dig együtt játszanak a kertben és hajszolják a tarka pillangókat virágról virágra. Még egy becses ajándékot kapott Zoltán születés­napjára. Egy statisticai sorozat volt az, melyet valami vén tisztviselője, Varga uram, egykor jószágigazgató az öreg úr alatt, irt össze számára ; maga hozta volna el, ha ágyban fekvő beteg nem volna, a­miért ezerszer kér bocsánatot. E sorozatban összehasonlítások voltak téve ez előtt tizennégy évi adatokkal. Mi volt akkor a karpathi uradalmak jövedelme és mennyivel emelke­dett most? mennyi volt akkor a hasztalan kiadás? men­nyivel kevesebb a mai ? a nép mennyivel lett jobb és gazdagabb? mennyivel kevesebb bűneset fordu­l elő ? mriszékeken alig használja már az uradalom pallosjogát. Hány iskolával szaporodtak falvai ? mennyivel többen törekednek a miveltség felé, mennyivel több házasság köttetett s mennyivel kevesebb töretett meg? Lovakra kutyákra mennyivel kevesebb volt a költség, emberba­ráti czélokra mennyivel több ? Zoltán fel birta fogni az ezen adatokban rejlő ma­gasztalt. Gyámatyja műve volt az mind, azért öröm­mel fogadta azt, de magában gondolá, hogy ez emelkedő boldogságot egykor ő is nevelni fogja, s magas esz­ményképeire méltóvá küzdi fel magát. Oly jól esett volna most Rudolfot megölelhetnie, megcsókolni atyai munkás kezét, mely oly erősen épít, oly kitartóan fárad, oly csalhatlan biztonsággal vezet, azt az imádott, azt a bámult kezet, mely oly csodaszépen rajzol, mint a mi­lyen csodabiztosan lő, s oly édesen áld, mint a­milyen keményen sújt. De Rudolf nincs jelen az örömnap reggelén, hiába várják őt délig is, akkor sem jó. A tisztelgők, a jobbá­gyok, tisztviselők üdvözlő küldöttségei mind eltávoztak már, a család termeibe vonult vissza, s ott várták Ru­dolfot késő estig a félreismerhetlen borutvont örömeikre az ő hosszas elmaradása. Maga Flóra sem birta magá­nak megmagyarázni e távollét okát. Hisz Rudolf Szentirmán volt még tegnap, midőn az egész család átjött s úgy mondá, hogy korán reggel útó­nok fog jönni. És ime már este van. Talán valami baj érte ? Különben nem maradt vo­lna el. Flóra maga is nyugtalan kezde lenni s este felé ki­sétál­ gyermekeivel a kastély kertjébe; ott egy magas halmon, melyről mesterséges vizomlás rohant alá, a hajdani szittya kastély ősi romjait megkerülve, letele­pedett a kedves család ; innen a magasból messze le lehetett látni az útra. De nem ment semmi mulatság úgy, mint máskor. Még a gyermekek is levertek voltak , az örökké vidám Katinka arczán is elkomorulna lát­­szék, a­mi oly jól illett életvidám telt rózsa színéhez. Végre Zoltán nem állhatá a nyugtalanságot, enge­­delmet kért gyámanyjától, hogy lóra üljön s átsiessen Szentirmára, megtudandó, nem érte-e a grófot valami veszély; de Flóra nem engedé: bizonyosan mulaszthat­­lan dolga van férjének s nem venné jó néven családja túlságig vitt aggodalmát. Még is könnyebben esik a szívnek, ha csak néhány lépéssel is eléje mehet annak, a­kit óhajtva vár; az em­berben van valami ártatlan babona , mely azt súgja, hogy csak meg kell indulni az elé, a­ki sokáig jő, hogy azonnal jöjjön. Tán ha előbb megindultunk volna, előbb megtöendett. Zoltán nem állható meg,hogy legalább a kert túlsó széléig, mit nagy facsoportok takartak el, gyámatyja elé ne kerüljön. A két nagyobb gyermek két felől karjába kapaszkodott és ők is vele indultak, a két kisebb szinte sírva fakadt, hogy nekik nem volt szabad vele menni. Flóra bár nem mutatta, de komolyan aggódott. Ez a nap mindig nevezetes családi ünnepély szokott náluk jenni, és Rudolf soha sem maradt el arról, ilyenkor meg szokta csókolni gyámfiát, megdicsérő egy évi hala­dásáért, megáldá, szeretőjével e halmozá, mintha mind­annyiszor családja új tagj­ává avatná őt, e na­pok benyomása mindig újabb szemet adott a lánczhoz, mely az ifjút gyámatyja családjához fűzte és ime most egy szent elmaradt. Pedig egy szem lójával re­bomlik a láncz. Rudolfot nagy dolognak kellett érni, hogy e családi ünnepet elmulasztá. Bizony nagy dolog történt vele. Midőn éjjen kihajtatott egyik kapuján a Madarasra vezető útnak indulandó, akkor érkezik az udvarra pa­rasztszekéren fráter Bogozy Pestről a másik kapun. A­mint az ajtó elé ért, kiugrott kocsijából, levető porkö­­penyét,sapkáját felcserélte kucsmával, kardját előkereste a szalma közel­i oldalára köté és azzal felment a tor­­náczba, haragos tekintélylyel kérdezve a szembejövő sújtásos hajdútól: „itthon-e a méltóságos gróf? — Nincs, volt a rövid válasz. — Hm, az baj. Vagyon-e a méltóságos grófnak tör­vényes korú de nem teljes korú fia? Értse meg jól: tör­vényes korú, de nem teljes korú. — De furcsa, morgott a hajdú; tudom is én; nem értek én diákul. — Az szép, hát maga kicsoda? Hajdu? — A méltóságos ur huszárja. Nem hajdú. Hajdú az, a ki a vármegye háza előtt strázsál. — Ilogyhiják? — Elekérdi Pál, szólt a cseléd fitymálva, s nagyon boszantva az eddigi kérdések által. — De komolyan feleljen kend, azt mondom , kiálta rá Bogozy haragosan , úgy tekintsen rám , hogy én a tekintetes királyi tábla juratus nótáriusa vagyok s ex­­missioból jövök. Azért hivatalosan kérdem kendet: ki­nek híják ? A hajdú a hivatalos szóra kivette a pipát a szájából, de azért megnyomta a feleletet, mondván büszke­séggel. — Nemes Kánya Márton. Bogozy feljegyző azt plajbásszal egy nagy vörös tárcza fenekébe. — Hány esztendős ? — Én magam csak negyvenkettő, hanem az apám elélt nyolczvanig. — A Hapatja ? — Köszönöm kérdésit. Egészséges vagyok. —Nem azt kérdeztem, micsoda conditio, hivatala van? — Mondtam már egyszer : huszár, hanem a bátyám fiscalis. — Van felesége? — Kettő. — Bolond kend ? — Instálom : az egyik már meghalt. — No hát már most fogja kend ezt az írást; ez idéző levél, — cittorium a m­éltóságos gróf ellen. Kendnek mint házhoz tartozó cselédnek, érvényesen adhatom ezt át. — De én nekem, úgy segéljen , át nem adja az ur, ha százszor juratus is. — De gondolja meg kend........... — Nem gondolok én semmit ! szabódott a híjda ki­nek rettentő iszonyata volt mindenféle törvényes dolog ellen , azt hitte, hogy a ki egy olyan h­­í-t elfogad, azt mintárt exequálják is. — Az én kezembe ugyan nem nyomja azt az írást. Én nem l­áttam, nem hallottam sem­mit, én nem vagyok senki, engemi nem hívok sehogy. Én itthon sem vagyok. Azzal elosont az előszobába s bezárta maga után az ajtót. Példáját látva, valamennyi cseléd szétfutott az ud­varról. Frater Bogozyt egy cseppet sem zavart meg ez erő­szakos eltűnés, előkeresett a tarisznyájából négy szeget és egy kalapácsot s azokkal az idéző levelet szépen el­­szegezte az orra elölt bezárt ajtóra. Azután szépen fel­ült a szekérre, visszaforditá a rudat s elhajtatot­t, a merre jött. A cselédek csak akkor mertek előjönni s mily nagy volt megü­tközésök, midőn a veszedelmes iratot az ajtón látták­ fityegni, kifeszitve, mint valami sz­itariir.not. Elszörnyedt minden ember. Minő irtóztál , gyalázat ez! A kastély kapujára idéző levelet szege­zni. "— kell onnan tépni! kialta egy pár vitézibb némber. v '■". h°ZZ!I nfi nyúljatok I szé,u közbe a ha­jdú. Ez törvényes dolog s bajt szerezhet annak, a ki b-zd nyúl a kezével. Hanem mindjárt t­gyünk valamit k­­d a kis groomt Gyerejde csak te kc,,yöb. Hány esztmdös vagy te ficzkó. Nyolcz? Nem ígísz, csak hét vagy. Ne megállj, vedd le te innen ezt az Írást. No ne lelj, nem harap meg. Bele ne nézz. Fjen ki se nézzen bele. Ki­­ tudna ilyen ákombak Írást elolvasni ? Már most ugorj a legjobbik paripára s vágtass a méltóságos ur­mán a t h­ol találod­, ott add át neki ezt a levelet. De sicsi nagyon. Két percz múlva vágtatott a Jóvừ-'’­----.«CVAV •

Next