Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)

1854-07-02 / 1292. szám

Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr 30 kr p 149—1292 1854. ötödik évi folyam. előfizetési föltételek Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva: ívnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 ,, — » ‹‹ A havi előfizetés , mint a siémonkind­ e 1 a d S a is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: m­i­nt az a 8-ik szám Szerkesztési Iroda: Drótoz* 8. az. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgö kraj­cárjával számíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a * a g , n v 11 á k öt ha­sábos su,, 5 pengő krajczár- jával számitn.ik. — A fölvé­teli díj szinte mid­enkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. JSegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a gEi­ EE Bd&g&é második félévi folyamára Vidékre postán küldve, félévre julius 1-étől december végéig 10 írt. — Évnegyedre julius 1-től September végéig 5 írt. pp. Lsudapesten házhoz hordással, félévre 4 írt. — Évnegyedre 4 írt. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, a K­ utcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emsch Gusztáv könyvkereskedésében, mri- és kigye­­ntéza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küllandók. Pesti Napló kiadó­hivatala, B­é­c­s , jun. 30. A „Divide et impera“ jelszó, melyet hajdan egyik középeurópai állam politikája jelszavának mondottak, most, úgy látszik, az orosz kabinetbe ment át, habár ottan igen sok gyümölcsét még nem aratták ez arany szabálynak. A különben oly finom orosz diplomatiát azon malheur, mely által egy év óta űzőbe vétetik, an­nyira zavarba hozta, hogy fegyvereinek hitele mellett még eszélye hírét is nagy részben elvesztette. Tudva levő dolog, hogy először Angol és Francziaország közt akart viszályt támasztani; e törekvést mindez óráig folytatja, majd az egyiket, majd a másikat czirógatja, de valahányszor az egyiknek valami kellemest mond, mindannyiszor a másikat sértésekkel halmozza el. Ez egy! Aztán, midőn a nyugati hatalmak szövetkezése létre­jött, a szövetség és a német államok közt iparko­dott egyenetlenséget vetni; az ebbeli kísérletek is nagy részben meghiúsultak, ámbár Oroszország minden alka­lommal fittogtatta azon megvetést, melylyel a nyugat irányában viseltetik, míg a német nagyhatalmaknak legalább szinteg igen nyájas képet vágott. A siker tehát, itt sem volt nagyobb, mint a nyugat irányábani törek­véseknél, — ez kettő ! Végre Németország keblében kivánta az egyetértést megzavarni s azt legújabb lépése által bebizonyította, mely abban áll, hogy a bambergi conferentia részvevőihez külön követeket küld, hogy ez államoknak köszönetet mondjon, azon elismerésért, melyet ez államok Oroszország Németor­szág irányábani érdemeire nézve nyilvánítottak. Ezen legújabb sakvonás sikerét még nem tudjuk, de igen ked­vező prognoszikont nem állítunk neki! De már e lépé­sek maguk is azt tanúsítják, hogy Oroszország a­ dolog helyzetét igen ferdén fogja fel , s az európai állapo­tokról, a kormányok állásáról, a népek hangulatáról ál­talában igenigen roszul van értesítve. Világosabban szólunk! Oroszország a fentebb elősorolt esetekben mindig egy résznek hizelgett, míg a másikat elhanya­golta , ez által imennek irigységét feltámasztani, aman­nak rokonszenvét nevelni akarta. Itt tehát természete­sen azon axiómából indult ki, hogy az ő kegyét valami irigylendőnek, haragját pedig félelmetesnek tartják. Volt idő, midőn ez axióma csakugyan teljes érvényben ál­lott, midőn Oroszország barátságát vadászták, nehezte­lését rettegték. Oroszország azt hiszi , hogy ez idő még nem múlt el, pedig elmúlt, s ebben rejlik a csalódás ! Elmúlt,­­ mert először Oroszországot többé legyőzhetlennek nem tartják, főleg miután kiderült, hogy nemcsak sarka, hanem még sok egyéb része is megsebezhető; elmúlt,­­ másodszor, mivel kegyét nem­csak nem vadászszák, hanem itt-ott nem is törekednek reá, legalább azon kormányok nem, melyek népek han­gulatára ügyelnek s azt figyelemre méltónak tartják. A mint a dolgok most állanak, minden európai kormány annál népszerűbb s így annál biztosabban áll, mi­nél kevesebb mértékben bírja Oroszország rokonszen­vét. A bambergi államok mindezek után azon megtisz­teltetést, melyben Oroszország részesíti , nem igen kedvesen veendik, a czár pedig az által saját ügyé­nek csak ártott, de mit sem használt. Mig a bam­bergi különczködés még az egyes államok önállósága fentartásának ürügye mögé bújhatott, mig azt lehetett elhitetni Európával és a saját néppel, hogy a bambergi értekezletnek más czélja nincs, mint a kisebb német államok függetlenségét tanúsítani és megóvni, e gyűlés tagjai még itt-ott rokonszenvre s mindenütt leg­alább szelidebb megítélésre számolhattak. Mihelyt pedig a dolog oly szint nyer — miként legújab­ban történt , — hogy amaz értekezlet eredményei Oroszország érdekében szülemlettek, s ez utóbbi hata­lom azok által hálára kötelezve érzi magát, — amaz értekezlet felett a palota el van törve, s az illető kormányok , ha alaposan népszerűtlenekké válni nem akarnak , egyebet nem tehetnek, mint minél előbb az osztrák-porosz szövetséghez csatlakozni, hogy megmu­tassák , miszerint azon czél, melyet Oroszország rájuk tukmálni szeretne, sohasem volt szándékukban. Ez leend az orosz udvariasság eredménye, s a pétervári kabinet ezen eljárása által Németország egysége a keleti kér­désben sokkal gyorsabban fog helyre állani, mint kü­lönben történt volna. Az orosz diplomatia tehát annak, mire törekedett, épen ellenkezőjét érte el; úgy látszik, még nincs oroszra fordítva azon régi bölcs mondás , a­ki másnak vermet ás stb. Pedig ezt már sok esetben szívére vehette volna északi szomszédunk ! A stereotip keleti kérdés mellett leginkább a mün­cheni kiállítás az, mi közönségünk, leginkább iparo­saink figyelmét magára vonja. Alisztria külön bizott­mányt fog a hely­színére küldeni, Burg és Reutter urak vezérlete alatt; az e bizottmányt alkotandó szakértők már ki vannak nevezve s a szegényebbeknek kormá­nyunk az úti költség egy részét megtéríti. A cs. k. ál­lami nyomda igen pompás tárgyakat küldött e kiállí­tásra s itt kétségen kivül szintoly osztatlan tetszést fog aratni mint Londonban. Debreczen, jun. 22. Folyó hó 19-kén mint a császári királyi Apostoli Felsége Debreczenben, és illetőleg az itteni ref. colle­­giumban lett legmagasb megjelenésének második évfor­dulati napján történt meg ünnepélyes leleplezése azon nagyszerű emléklapnak, mely e legörvendetesb ese­ményt a késő maradéknál is örökitendi. — Közölve volt már e lapokban, jelesül a „Pesti Napló“ 122. szá­ma alatt a 4-ik lapon, a carrarai márvány-táblára — aranyzott betűkkel — bevésett feliratnak tartalma. — Ennek adalékául megjegyzem, hogy ezen — a főtano­da könyvtárában felállított — ritka gonddal készült — monumentum, a könyvtárt látogatandó publicum szem­léletének legkedvesb nyugpontja leend, s valóban ez emléklapban drága kincsesei gyarapodék a könyvtári nagy terem. — Mint az nem is lehetett máskép, az ün­nepélyes leleplezési szertartáson megjelent vendégko­­szorúban, láthatók valónak a cs. k. katonai helybeli tiszti kar, és az államhivatalnoki öszves személyzet is, mely ezen nagy közönség előtt superintended főtiszt, szoboszlai Pap István ur, elmondá ékes beszédében, az emléklap keletkeztének rövid történetrajzát, s a felirat tartalmát felolvastatván, s az emléktáblát lelepleztetvén átadá azt a nagy közönség szemlélésének. — Majd imádságában áldást kérve a Felséges Uralkodóra, s fel­séges uralkodó Házra, harsány éljenek után, a néphym­nus énekelteték a főiskolai énekkar által, mely bevé­geztetvén, az ünnepély befejeztetett. Jelen volt e magasztos szertartáson, a folyó hó 13- dik napja óta együtt ülésező egyházkerületi gyűlés öszves személyzete is. — E közelebb érintett s folyó hó 21-kén berekesztett gyűlésen, superintendens főtiszt, szoboszlai Pap István ur elnöklete alatt, országfejedel­mi biztosul kinevezett méht. Uray Bálint urnák előbb,­­ majd ennek akadályoztatása közbejöttével, szintén országfejedelmi biztosul kinevezett nagyságos Rhédey László urnák jelenlétében, e következő fontos­ érdekű tárgyakról folyt a tanácskozás . f­­ördult 1853-ik évi junius havában megtartott gyű­lés óta, leérkezett kegyes engedélyezése a nyilvános­­sági jognak, — vonatkozólag a debreczeni helv. hitv. gymnasiumra és jogacademiára — felolvastatván : e ma­gas kegyelemért legalázatosb hála-felirat felterjesztetni határoztatott. 2- ér Miután Ő cs. k. Apostoli Felsége legkegyelmesb akaratából, folyó évi május 1-jő napja óta, a kivételes állapot megszüntetett volna; esedező folyamodvány rendeltetett felterjesztetni, azt tartalmazó, hogy egy­házi közügyek tárgyalhatása végett, úgy az egyes egy­házi, mint egyházvidéki és egyházkerületi gyűléseknek a presbyteri-synodalis szerkezet szellemébeni működ­­hetés kegyelme engedélyeztessék. 3­­or Miután Isten dicsőségére, az állam szolgálatára, a nevelés és tanítás szent ügyére ezélzó debreczeni fő­iskolánknak — szegény sorsú egyházaink s egyes hit­­­sorsosaink adakozásából gyűlt jövedelme, a naponként sokasodó szellemi szükségletekhez képest, most is szű­ken van kimérve ; s miután a közelebbről nyilvános­­sági joggal megajándékozott két tanintézete e főiskolá­nak — a cs. k. vallás és közoktatás-ügyi magas minis­­térium kegyes kibocsátványában kifejezett kijelentése nyomán, anyagi tekintetből — csak megközelítőleg fe­lel meg, a nyilvánossági jog élvezését feltételező magas kivánalmaknak , a cs. kir. magas kormányhoz esedez­­vény intéztetett, hogy a jövedelmi adó-mentesség ked­vezményében a szó alatti iskolai pénzalapot részesitni kegyeskedjék; nem lehetvén különben képes a főisko­lai két tanintézet élvezhetni jótékonyságát a megnyert nyilvánossági magas kegyelemnek. 4. A vasárnapi iskolák felállítása — hitsorsosunk ezen annyira megérlelődött szükséglete tekintetéből — ezeknek létesítése elvileg mellőzhetlennek kimondat­ván : gyakorlati kivitel tekintetében az esperességekben már eddig elő ne talán e tárgyra vonatkozó intézkedé­sekről hova hamarább adandó tudósítás bevárandó le­szen. 5. A népiskolai tankönyvekre, úgy azokra, melyek eddig egyházkerületül használtatának, mint azokra, me­lyek ugyanaz által ezentúl fognának használtatni — vonatkozólag, az esperességekben eddig használatban volt tankönyvekről bevárandó hivatalos jelentések be­érkezése nyomán működendő küldöttség neveztetek ki. 6. Az őszi szünidőben a főiskola részére adandó se­gély­kéregetés — mely a közelebbi két év folytán el­maradott volt — a közelgő iskolai szünetek alatt, ez egyházkerület körében — foganatba vétetni fog, az is­kola halmozott szükségeinek s közelebbről az iskolai nagy épület tetejének mulhatlanul bekövetkezni kellő újítása tekintetéből; s e tárgyról az esperességek utján az egyházkerületbeli egyházak eleve tudóaittatni hatá­roztatak. És körülbelül ezek valának nagyobb és közérdekű tárgyai a lefolyt egyházkerületi gyűlésnek.­­• S ezen utolsó pont alatt érintett tárgyra, az őszi szünnapok alatti segélykéregetésre vonatkozóiig, — nem véltem feleslegesnek ide iktatni e következő sorokat: Mióta evangelico-helv. hitv. felekezetünk Magyaror­szágban létrejött, iskolákat alapitni, fentartani, emelni KÁRPATHY ZOLTÁN. Regény irta Jókai Mór. V. Az öröm-nap. (Folytatás*) Fele úton érte a lovász a grófot. Rudolf megállittatá kocsiját, a mint ezt vágtatva közeledni látta. A fiú el­mondta hevenyében a mi történt s átnyújtá a grófnak a veszélyes iratot, melyet fülénél fogva tartott két körme hegye közt. Szentirmay átvette azt és olvasni kezdé. Ha valaki figyelmezett volna arczára e perczben! Mily indulat­roham viharzott azon keresztül. Mi volt ez ? A leggya­lázatosabb, a legiszonyúbb vád, halálos mérge minden boldogságnak. Oly vád, melynek sötét színén keresztül nézve mind­az, a mi jellemében nemes és szeretreméltó volt, mint önző, förtelmes indulat kénytelen feltűnni, mely megaláz és lealjasit s egy jótetteken épült jó hír­név életét egy mérges lehellettel semmivé teszi. Szentirmay Rudolf gróf házasságtörő. Ezt mondja a kétnyelvű rágalom, és az önérdek mentő horgonyát leli e vádban; mert ha ennek árnyékát rávetheté, kin­cseket szerzett általa. Rudolf reszketni érte minden tagjait, mintha valami utálatos hideg állat érintené testét delejes iszonyattal. Ez a csapás jól ki volt mérve. j­a épen arra az örömnapra, midőn az egész család egy kedves ünnepet ül, midőn kicsinye nagyja egy kedves születne va, megújultát üdvözli, épen ekkorra hagyták fel e vérig, a lélekig ható döfést. Milyen jól el kell ké­szülve lenniük, hogy azt meg merték tenni. Rudolf elsötétült arczczal tekinte maga elé. *­ Lásd P. N. 1291. számát. — Olvasta valaki ezen Írást ? Kérdezé a lovász fiútól. — Hozzá sem nyúlt senki, én pedig csak nyomtatást tudok olvasni. Azzal Rudolf összehajtá az iratot s keblébe dugá, de egyszerre kidobta azt onnan s lábával indulatosan rá­­gázolt. Az még is iszonyú, hogy nyomorult Mammonért hi­tet, boldogságot, becsületet igy eltéphessen valaki, hogy valaki ellen erényes tetteit, mint éles kardot for­dítsák, hogy a legtiszteltebb férfinak azt mondják a tör­vény előtt : te egy nőnek becstelen szeretője voltál, mert ime annak fiát úgy szereted , mint tulajdon gyermekedet. Már most aztán menjen oda és üdvözölje őt szüle­tése napján és csókolja meg, miként máskor szokta, mi­ként azt tőle óhajtva várják. — Hajts vissza Szentirmára! szólt Rudolf a kocsis­nak s néhány perez múlva újra otthon volt kastélyában. Amazok ott várhatták őt sokáig. Késő éjjelig szobájában volt bezárkózva; a cselédek csak azt halják, hogy jár szüntelen alá s fel, egy perezre meg nem állapodva. Végre elcsillapult. Néhány percz múlva hallották csöngetését. Huszárja sietett be hozzá. — Üljön valaki rögtön lóra s menjen Madarasra. Akár­milyen korán reggel lesz, mire odaér, költse fel rögtön Zoltánt s adja neki át e levelet. A nyitott kocsi álljon elő, félóra múlva indulok Kárpátfalvára. — Zivatar lesz méltóságos uram , aggódék a hű cseléd. — Annál jobb , monda Rudolf s szótlanul haladt le a lépcsőkön, künn a folyóson várva nyugtalanul, mig lovait befogják. Azok ott a madarasi kastélyban várhattak reá so­káig. — Zoltán és Katinka százszor is lementek megnézni az utat, nem közelit-e porfelleg Szentirma felől s ismét visszatértek, gondolva, hogy mire még egyszer erre jő­­nek, akkorra bizonyosan meglátják. — A hosszas várakozásban egészen elfáradva, leül­tek egy fa alá, mely körül fehér gömbölyű pad volt csinálva s a mint ott ültek egymás mellett, egészen elkomorodott mind a két gyermek, valami olyan nehéz, oly szomorú ült egyszerre szíveikre, maguk sem tudták, hogy mi az ? Az a fa, mely alatt ültek, egy szép hala­­vány jávor volt, oly magas, oly karcsú , s a­mint ott alatta ült a két gyermek, csendesen hullongott alá reá­­juk egyegy elsárgult falevél. Egy épen a lyánka ölébe hullott, Zoltán felvette azt onnan. — Látod, ez a levél milyen zöld volt egy hét előtt s milyen sárga most, tudod-e, hogy miért van az? Mert el kellett neki válni. Ilyen szomorú az elválás. Katinka még az előbbi említésétől az elválásnak el volt érzékenyülve, csak hogy akkor elnevette azt , de most nagyon, nagyon lelkére vette ezt a szót, s bár nem felelt rá, de lassan kint egy pár köny támadt szép sze­meiben s végig futott arczán, mint egy hulló gyémánt. Zoltán minden erejét összeszedi , hogy e könyek láttára el ne érzékenyüljön. Mintha szivét szorították volna össze erőszakos láthatatlan kezek, mintha rosz jövendőt sugdosnának fülébe érthetetlen hangon. Min­den ok nélkül úgy elszomorodott mind a kettő , egyik sem tudta, mi baja. Ah, menjetek azon halavány levelű fa alól, gyerme­kek, ennek hervatag levelei fölött sokat könyezett egy szerencsétlen asszony, talán most is ott jár , talán ő susog ott láb­atlan alakban s az ő csókjaitól hull alá a levél egyetlen fiának halvány homlokára. . . . Az esti zivatar a kastélyba térni kényszerite min­denkit a kerti fák alól. A szél üvöltését, a zápor csa­pását, a villámok dördülését hallva, senki sem mer arra gondolni többé, hogy Rudolf megérkezhessék; a kis gyermekek félve bújtak jó anyjuk keblére . Zoltán elővette a legnagyobb fiút, s egy természettani könyv­ből ritka állatok képeit mutogatta neki, mig Katinka egy szögletbe leült piczi testvérével s meséket mondott neki tündér emberekről; elelakadt mind a kettő száján a szó egy egy hangosabb villám-csattanásra. A kicsinyek azután elaludtak, egymást biztosítva, hogy nem félnek, Ödönke, a legkicsinyebbik, sorba csó­kolt mindenkit lefekvés előtt, s követelte, hogy őt Ka­tinka fektesse le, s miután annak nyakába vethette magát, ismét azt követelte, hogy vigye őt Zoltán bácsi­hoz, hogy azt is megcsókolhassa, s azután biztatá Katinkát, hogy ő is csókolja meg Zoltánt, a­mit az persze nem tett meg kedvéért, de annál inkább enged­tek a buzdításnak a kisebb testvérek, kik egészen ma­gukhoz vonták Zoltánt, gyöngéd karjaikkal átölelve, s hízelgésekkel elhalmozva. Hogy azt Rudolf mind nem láthatja! Az eső korán reggelig szakadt, jókor hajnalban fel­­kerték Zoltánt a levéllel, mit gyámatyja küldött. Csodálkozva olvasá belőle, miszerint a gróf őt Kár­pátfalvára hívja rögtön a levél vétele után. — Mikor ment át a gróf Kárpátfalvára ? tudakozó­dok a bőrig átázott lovásztól­— Az éjszaka. — Azon borzasztó időben ! kiáltja fel Zoltán aggo­dalmasan s remegve kezdett az öltözködéshez. A háznál mindenki aludt még a felvert cselédségen kivül, midőn Zoltán lovára veté magát s eltávozott. Oly lassan lépett vele a ló; olyan nehéz szivvel ment odább, mintha már vissza sem térne ide többet. (Folyt, következik.) és jobbítani kezdettől fogva folytonosan buzgólkodtak hitfeleink, — iskolát állított s tartott fen saját kebelé­ben, legalább elemi népiskolát, mihelyt s a mennyire csak ereje engedte — minden egyes gyülekezet, mind­egyike a legkisebbiknek is. — És a mint itt vagy amott egy nagyobb iskola, legalább egy alsó gymnasium lé­tesült , a közelben fekvő vidéki gyülekezetek, valamint közösben használni siettek, úgy közös segélynyújtással is ápolni azt el nem mulasztották. A hazában­ minden hitrokonok és minden egyházak közös gyámolításának tárgyaivá a fensőbb tanintézetek lőnek; úgy, hogy noha ezeknek mindegyike külön külön is talált időnként saját egyes pártfogókra, jóltevőkre, kik kizárólag reá fordították ápoló gondjukat s annak létét és fenmaradá­­sát kegyes ajándékok vagy végrendeleti hagyományok utján biztositni törekedtek, mindemellett a közös fő­alap és állandó biztosíték, mindnyájokra nézve, az ösz­ves hitfelekezet részvéte s pártoló buzgalma volt és maradt mindenkor, s ez lenni meg nem szűnt máig. — Ez vol elettől fogva, ez jelenleg is, azon soha még ki nem apadt kutforrás, melyből főkép áradozott fentartó és éltető nedv iskoláinkra; áradozott mindig önkénytes jótéteményekben, részint magoknak az intézeteknek — mint ilyeknek — közjaván, támogatására, erősbitésé­­re, részint elkülönözötten, tanuló növendékéül táplálása és gyámolitása végett nyitottabban, s különböző uta­kon beadottakban. És ezen utak egyike immár az — miszerint helv. hitv. főiskoláinkból évenkint egyszer, néhány — a leg­érettebb s legfensőbb osztályúak közöl választott — tanuló ifjak eddigelé kibocsáttatának, egyik egy, másik más vidékbe oly megbízatással, hogy gyülekezeteinket s ezekben kivált tehetős, hitrokonunkat megkeresvén, kérjenek azoktól az őket küldő tanintézet javára se­gélyt, beszállítandók aztán az ily után összeszedett kö­­nyöradományt az iskolai közpénztárba. Alapult ez intézkedés azon közérdekeltségen, mely­lyel v­eltettek hitrokonunk minden nagyobb tanintéze­teink iránt, közös kincseikül, s gondjaik és felügyeletök közös tárgyaiul tekintvén ezeket, minélfogva kedves volt előttük mindenkor, nemcsak a közelükben és saját kö­rükben fekvő, de a távolban létező ily iskolákat is — ezeknek kiküldött tanulóiban mintegy képviseltetve látni magok előtt; s ily módon legalább egy részben közvetlenül érintkezhetni azokkal; kedves volt előttük fentarthatni egyszersmind ez által, s időnkint megnyit­­ni hitfeleikkel a vallásos érdekfűzte testvéri szent kap­csolatot.­­ És ezen érzet következtében, erejök mér­téke szerint, áldozatkézségeket az ily iskolák iránt m­in­­den alkalommal tettlegesen bebizonyítni el sem mulasz­tották, úgy hogy főtanintézeteink, habár az idők és kö­rülmények minőségéhez képest, nem mind egyenlő mér­tékben, de csakugyan — anyagi erejöknek jelentékeny növekedését nyerték évenként ez után, s fenmaradásuk és emelkedésök egyik biztositó és segédeszközét talál­ták e gyakorlatban. Nem is csoda azért, ha kezdet óta ragaszkodtak e gyakorlatot fentartani, annyival is in­kább, mert az 1791. 26. törvényczikk 5. §-a teljes áta­­lánosságban szabaddá tette tanuló ifjainknak a jótevők megkeresését, könyöradományok végett, ama szavak­ban : Studiosi Evangelicorum utriusque Confessionis, benefactores eorum, pro recipienda stipe, et adjuvando ministerio tute accedere permittantur.“ Nem lehet ugyan tagadni, hogy van a szó alatti ki­küldetésnek — mint van minden emberi intézkedésnek — gyenge oldala is; minélfogva, időnként kiváltkép pedig, a csak nem rég múlt időkben, saját hitfeleink kö­réből is emelkedett szó, e kiküldetések ellenében és megszüntetések iránt, leginkább azon szempontból, mi­vel a kéregetési foglalkozás lealázólag hat az ily czél­­ból kiküldött ifjak bensőjére, s lelkek emelkedését gá­tolja, megköti, mindemellett csakugyan túlnyomónak , ....................................................

Next