Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-26 / 1389. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eddis is megszűnt. FÖLTÉTELEK. Pesten házhoz hordva : Félévre 7­8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : un­utcza 8-ik szám 1 ^ 6 I Bérmentetlen Szerkesztési iroda : Drinte sz­za 8. levelek­ csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­­sábos petit­ sora 4'pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő Urnyi külön bélyegdij előre lefize­­tendő a Magé­n viták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a­ PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás­ ok wmswn mskw&. November-decemberi két hónapos f­olyamata. Vidékié postán küldve 2 frt. 20 kr. Budapesten hájhoz hordással, 2 fit. 410 pp. A­z előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivat ln­­1, és Pesten a lapok kiadóhivatalában, cripto a 8. az. 1- ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyö­ntetta s­zegletén___Az előfizetési levelek kimentve küldendők. Testi Napló kiadó­hivatala. Hiányaink és teendőink. H­e­gy al­­­a , oct. 15. I. Társadalmi életünk némely hiányai­ és teen­dőinkről fogok szólani. Ha e gazdag anyagot kimeritőleg akarnám tár­gyalni, könyvet kellene írnom. Ezt tenni nem szándékom. A hirlap szűk körére szorítkozom tehát, s csak égetőbb hiányainkat , és sürgetőbb teendőinket érintem. Remélem a t. szerkesztőség helyet adand e nem politikai értekezésnek politikai lapjában, ha czik­­keimnek talán több számokon is kellene átvo­nulni. • Meggyőződésem, miszerint minden magyar hír­lap-szerkesztő hasznosabb dolgot követ el most a nemzet irányában, ha politikai vezérczikkek he­lyett sociális irányú értekezéseket hoz. Most a politika rendesen a remény vagy félelem politikája. Amaz ábrándokra vezet; ez elcsüg-­­­yeszt. — Nekünk mind­kettő csak káros lehet. A társadalmi élet parlaga az, melyet a jelenben művelni, egyetlen feladatunk, hogy ideje­korán megmenthessük fajunkat a szellemi elsatnyulás, s az anyagi sorvadás veszélyétől. Nekünk erőt kell gyűjtenünk, a szellemi és anyagi erőt, hogy helyre­ pótolhassuk az elfogyot­­tat, s hogy szembe mehessünk a jövővel, ha az idők megnehezülnének. És mi meg fogjuk szerezni az erőt, mihelyt ko­molyan akarunk. — Már pedig akarnunk kell, — máskint tulszárnyaltatunk. — Igen, de minden tulszárnyaltatásunk, sajátságosan kivételes helyze­tünk­ és sociális, viszonyainknál fogva, nemzetünk kikerülhetlen sülyedése. Ha tehát élni akarunk, — s ki ne akarna ? — akarnunk is kell, hogy erőben éljünk. Soha e nemzet annyira be nem bizonyította életrevalóságát, mint ez utóbbi években. — A csa­pás nehéz, megrázó volt. — Mi okultunk.— For­dítsuk ezen okulást minhasznunkra. A tér, melyet megfutnunk kell, sem sima, sem rövid, de megfuthatlan sem,­­ ha programmunk homlokára e három szót tűzzük: hazaszere­tet, modor, és utilitás. Az első mindig, a két utolsó ritkán volt közéle­tünk delejtüje. Az elsőt ezután sem fogjuk mellőzni, mert a hazaszeretet vérünkké vált. A másodikat a viszonyok teszik kötelessé-­­ günkké. Az utolsótól tételünk függ. Használjunk föl mindent hazánk­ javára, amit becsülettel fölhasznál­ni lehet, s mit a viszonyok enged­nek s a mi polgári tartozásunkkal összefér. — Használjuk föl nemzetiségünk szentegy­házának fölépítésére a picziny tövényszemet úgy, mint a százados tölgyet. Hiányaink és teendőink ezen értekezés tárgya. Szóljunk először hiányainkról. Nyelv nélkül nincs nemzet. Mivelt nyelv nélkül egy nemzet sem lehet mivelt. A­mely nemzet nem törekszik előre miveltség­­ben, annak­ le kell sülyedni. De a nemzet nyelve csak úgy mivelődhetik ki, ha használata általánossá válik az irodalomban, a társadalom minden osztályai között, minden kö­rökben kivétel nélkül valamely nemzet kebelében. így van-e nálunk magyaroknál ? Minapában egy szellemes grófnő, Keményt mint regényírót bírálva, többek között hibául rója föl neki, hogy nem bírja a salonnyelvet, — azaz : a magyar salonnyelvet, mert itt csak erről lehet szó, miután Kemény tisztán magyar regényt irt. A grófnőnek (osztályának utánzandó kivé­tele, mert jól és szépen ír magyarul) igaza van, hogy Kemény nem bírja a magyar salonnyelvet. Sőt én oda egészítem ki e megjegyzést, hogy egyetlen regény-írónk sem bírja azt. De ha szabad lovagiatlannak lennem egy úrnő iránt, ki kell mondanom, miszerint a grófnőnek abban nincs igaza, hogy ezt nem mint fogyatko­zást, hanem mint hibát rója föl Keménynek. Mert, miért nem bir Kemény, vagy Jókai, sőt maga Eötvös és Jósika is magyar salonnyelvvel ? Mert nem létezik. S miért nem létezik? Mert nem létezik magyar salontársalgás, tehát magyar salonnyelv sem létezhetik. S kié a hiba, ha íróink nem bírják e nyelvet ? Övék-e, hogy azt meg nem tanulták, midőn nem volt, s fájdalom s most sincs salon, melyben azt sajátukká tehetnék ? Vagy azokat sujtja-e inkább a vád, kik salon­jaikban beszélnek franczia, angol s egyéb nyelvet, csak magyarul nem? S nem ők-e azok születésük- és vagyoni állá­suknál fogva, kik salonokkal bírnak, s kiknél a társalgás saloni, de nem magyar ? S talán nincs igazam ? Hány magyar főúri ház létezik Pesten, vagy az országban, melyben a társalgás magyarul folyna? Sőt azt kérdem, egész­ szerénytelenséggel — ha úgy tetszik , de mint magyar ember tel­jes joggal, mert nemzetem érdekében kérdem : Hány magyar főur lakik Pesten? S vájjon nem inkább feltalál­hatók- e ők Európa bármelyik fővárosában, mint az ország fővárosában? De ők unatkoznak Pesten, — nincs kivel tár­salogjanak. A nemzet pedig csak nem követelheti tőlök azon áldozatot, hogy unatkozzanak itthon csupán a hazaszeretetből. Azt hiszik önök, hogy a nemzetnek nincsenek jogos igényei, sőt követelései önök irányában? De a magyar nyelv nem bír a saloni társalgás könnyűségével. Mit tegyenek? A legjobb szándék mellett is más nyelven kell társalogni. Beszéljenek önök, divatból legalább,ma­­gyarul, s nyelvünk rövid időn biránd a salonnyelv könnyűségével. Nyissák meg ajtóikat az íróknak, s meglátják, hogy regényíróink leírni és használni is fogják a magyar salonnyelvet. S mily csekélység volna ezt tenni! Csak akarja­nak önök urak és főleg kegyetek úrnők, és a dolog magától fog menni. Én nem hiszem, hogy létezik oly lovagiatlan magyar férfi, a­ki, ha nem is tud épen jól magya­rul, idegen nyelven felelne egy úrnőnek , ki őt salonjában magyarul szólítja meg. S ha ezen úrnő mindig és újból magyarul társalog vele, mit fog tenni az anglo-gallo-magyar dandy szemközt e derék, e lelkes magyar nővel ? Magyarul fog társalogni. S ennél nem kell több? De igen, ennél több is kell. New­­Tark od­. elején. A bank­intézetek systemájának fejtegetéséről szólok jelen tudósításaim elején. Az amerikai nemzet kereskedése terjedelmességét, gyárai alakítását s ezek virágzó helyzetét, a különbne­­mű találmányok gyors tettleges használatát, a művészet és szellemi kiképzést elősegítő intézeteit, szóval jólé­tét és nagyságát egy részről bank­intéze­tei segítségével emelé oly gyorsan azon polezra, hol jelen lenni látható , és ezek használatával ad elő­­haladásainak oly hatályos lökést, mi által egykoron a nemzetnagyság legmagasb hágcsójára emelke­­dendik föl. Száma ime hasznos intézeteknek 1851-ben 879 volt. A forgásban levő papiros­ pénzjegy 227,807,553 dol­lárnyi, és az intézetek alaptőkéjét képező arany és ezüst anyag — specie fund — 64,545,140 dollárra té­tetett; szintén azon idő tájban, míg e folyó év első nap­ján a bank­házak száma 1,208-ra szaporodott, a papi­ros pénz 301,376 071 dollárra és a specie basi 3 82,500,000 dollárnyi volt, mi az intézetek alap­tőkéjét képezé. Az amerikai pénztárak systemája, mint alapitvák, s miszerint kezeltetnek, ké­tféle, úgymint: szabadal­mazott bank-intézetek,— Charstie tőke — Safety fund — által, és a „szabad bankok." — Free banks — nem privilegiáltak, de papiros pénzeik töké­letesen, az állami ellenőrtől, kinél a jegyek vagy ingatlan vagyon, vagy státus kölcsön jegyek depo­nálása mellett, teljes értékig biztosíttatnak. A Safety fund, kizárólag privilegiált bank­intézetek biztosítására gyűjtött tőke, mi­be, minden szabadalmazott bank alaptőkéjétől évenkint egy percentet száztól számítván, fizet be, és ezek ösz­­vegéből váltatnak be jegyet, oly bankintézeteknek, me­lyek rész­kezelés vagy szerencsétlenség és néhai csalás által megbuktattak. E tőke, az állam kezelése alatt áll, és a bele­szivárgott sommák, mindig arany vagy ezüstben fizetendők, úgy tekintetvén, mint holt capi­­t­á­l i­s, mert hever és kamatra nem adható ki. Alapítása egy szabadalmazott banknak következő­leg történhetik : Hatvan, vagy akár­mennyi tag, testületté alakulván, összegyűjt egy bizonyos öszveget, mely az ily tervezett intézetnek alaptőkéjét képezendi, folyamodik az állami törvényhozó testülethez — legislature — privilégi­umért — Charter — egy bankház tervezetére, meg­nevezvén folyamodvány-iratában — petition — a tár­sulat tagjai számát, nevét, az alaptőke mennyiségét, az intézet működő helyét, a kibocsátandó papirospénz mennyiségét, és a határidőt, midőn ezek beváltását esz­közölni szándéka. Ha az állami törvényhozó testület, szabadalmat adott, ily intézet szervezetére egy társulatnak, a biz­tosító tőke , — safety fund — törvény­pontjai teljesítése mellett, akkor a társulat felruházva jön, há­­­romszor a­nyi papír­jegy kibocsájthatására, mint a­mennyi alaptőkéjét képezi. Legyen a tőke egy millió, akkor a papirospénz három milliónyi; ha pedig keve­sebb az alap, akkor természetesen csekélyebb lesz a jegyszám is, azaz, a papirospénz. Megjegyzendő , miszerint ily társulat, joga és szabadalma elvesztése mellett kötelezi magát, a bankintézeteket rendező és korlátoló törvényc­ikkek­­nek minden pontjait, szigorúan szemlegesni és telje­síteni , mint p. o. minden héten a bank helyzetéről és állásáról nyilvános kimutatást benyújtani; tőké­jétől minden évben az említett percenteket lefizetni a „safety fund“ gondnokának, és más egyéb pon­tokat, miről felesleges szólni, mert fő jelentőséggel nem bírók, nagyobbrészt a történhető csalás vagy fölösleges kibocsátott jegyekre terjednek át, de mind­ezért ké­sőbb szólni fogok, a bank­törvényekről átalában, — azon esetre, ha tudni óhajtja sz­­ur! A „Free Banks“ intézetek szervezete, sokkal egy­szerűbb, és kibocsátott papír-jegyeik biztosabbak, mint a privilegiáltaké. És mióta a szabad bankok működése életbe léptettetek, azóta Newyork állam megtagadá a­­ szabadalom-adást minden társulattól , mely­­ ilyenért folyamodott.­­ Egyesek szintén úgy, mint társulatok szervezhetnek szabad bank intézeteket. Megkívánja az ezekre alkotott törvény, hogy érvényes kölcsön-jegyekbe, vagy ingatlan vagyon-zálog adása mellett, vagy pedig arany és ezüstben, letétessék biztosíték gyanánt az állami ellenőrnél oly öszveg, mely a bank minden papir­ KORPATHY ZOLTÁN. Regény i­is Jókai Mór. Folytatás. *) XXI. Egy követválasztás hajdan. Jelen gyűlés nagy összemérkőzése volt a pártoknak, megelőzte ez a közelgő követválasztást néhány héttel, s azon végre szolgált, hogy mindegyik párt előadhassa a sarkalatos kérdések fölötti nézeteit, ha lehet meg­nyerje ellenfeleit szép szerével, szellemi diadallal, s ha ez nem sikerült, h­a minthogy nagyon ritkán sikerült, ekkor azután kezdődtek az eredmény-gazdagabb stratagó­mák, a korteske­dések, ravaszkodások, nyílt és alattomos apostoloskodások. Ez előjáték annyival volt érdekesebb magánál a tragoediánál, hogy itt meg csupán az emberi szenve­dések szerepeltek, egyéb hatalmas vis motrix­ok, p. o. bor, égett szósz és ezüst húszasok csak a crisis nap­jaira hagyatván. A zöld asztal tetején még nem tánczolnak sáros csizmákban pőre atyándíjai, sem az álmos bot nem szól bele a vitatkozásokba; a derék kardos hazafiak nem azért jöttek ide, hogy egymást kihajigálják az ablakon, s ez a nagy tömeg a székek mögött — ember hátán ember — nem azért tolakodott be a gyűlésterembe, hogy ordításával érthetlenné tegye a szónokok beszé­dét, hanem mindnyájan feszü­l figyelemmel élénk rész­véttel járulnak a szellemi harcz elé, s kiki csak az eg­yik kezét iparkodik szabadon tartani, hogy kalpagját legyen mivel lebegtetni kedvencz szónokai felé. A zöld asztal elején ülnek az ország notabilitásai, egyik oldalon Szentirmay Rudolf, hattyuprémes, m­egy­­szin bársony mentében, alatta arany sujtásos fehér atti­*) Lásd a P. Napló 1286-dik számítá­sával, bogláros antik kardkötővel karcsú derekán. Tar­­naváry kurta nyakával alig látszik ki mentegallérjából, melynek nyuszt prémje a két vállát takarja, annyi rajta ezúttal a nujtás és paszománt, hogy nem különben néz ki, mintha meg volna kötözve vastag arany kötelekkel, beszéd közben azokat a köteleket nagyon szokta tépni. Most az egyik könyökével az asztal közepén van. Ve­lük átellenben ül Kőcserepy tanácsos, ragyogó arczá­­nál csak mentéje ragyogóbb, a kék dzsindzsulya prém közöl nagy rubin gombok villognak elő tűz­szemeikkel, s dolmánya mindegyik gombjába egy egy tökéletes kis óra van foglalva, melyek mind fel vannak húzva, jár­nak, mutatják az idő mennyiségét s czélkarikái Tarna­­váry ur szakadatlan elménetségeinek, ki nem szűnik meg beszéd közben, a hol csak szeret teheti ezt az óra­­tárlatot odavetett életeivel meglövöldözni; mint például: „nem járnak együtt az óráink!“ — vagy pedig: „job­ban felhúzza az óráit a nagyságos tanácsos úr, ha ezt, meg azt akarja“, — továbbá: „pedig tudhatná a nagy­ságos tanácsos úr, jobban, mint akárki más, hányat ütött az óra ?“ stb. Osztoznak e tréfákban a nemes atyafiak is: Kiss Miska, a hírhedt kortes-vezér, ki most is ott áll az asztal alsó végén világoskék victoria-dol­­mányban, piros hajtókára, fényes pitykékkel, hosszúra nyúlt ülés után nagy pathosszal mondá egy ízben e sza­vakat : „ mély áhítattal olvassuk a nagyságos ur haza­­fiúi kebléről, — hogy már három negyed ötre !“ stb. stb. Más rövidebb türelmű ember rég leszedette volna az órás gombokat dolmányáról, de Kőcserepy ur azon jellemek közé tartozott, kik csak azért sem engednek, mert mások úgy kívánják, ezek saját maguk martyrjai. Kőcserepy ur mellett látjuk báró Berzyt, elegáns magyar ton­ettben, csakhogy az attila-dolmányhoz is feltette a fülig érő magas inggallérokat, s szeme elé csipteté a fél szemüveget, a miért Kiss Miska ré­széről neki is kijárnak a mulatságos glossák, mikor feláll beszélni, hogy „hajtsa le az álla mellől azt a kap­er­át, mert nem hallani tőle a szót“ meg, hogy sijöjjön ki a szobából s ne beszéljen velünk az abla­kon keresztül.“ Ennyi fényes alak között a zöld asztal körül csak két egyéniség tűnik fel egyszerű viselete által; az egyik ma­gas délereg ifjú, egyszerű fekete, prémtelen atlilába öltözve, mintegy húsz, huszonegy éves, szép halavány piros arczát, sötét gesztenyeszín szakát köríti, összefoly­va az­ ajkai fölött szeliden aláhajló fiatal bajusszal; mikor hallgat, olyan nyugodt, olyan szelid egész tekin­tete ; de látnátok őt, mikor beszél, hogy gyulladnak ki egyszerre arczai, tekintete, szavai magukkal ragadnak; b­szédében sokkal több a költészet, mint a logica, épen azért sokkal veszedelmesebb az, hangja a leglágyabb kérelemtől, mely a honfi sziveket megszelídíti, egész a viharos lengésig hajlékony, mely a tömegeken uralko­dik. Ismerik őt férfiak és nők, ifjak és aggok, szeretik, bálványozzák, s leghatározottabb ellenfelei sem bizto­sak felőle, hogy az ifjú lelkesítő szavai után, valaki a női karzatról, a­ki hozzájuk tartozik, talán saját fe­leségük, vagy leányuk, nem fogja e önkény télen elra­gadtatással kiáltani: „Éljen Kárpáthy Zoltán!“ A másik megjegyzett alak báró Berzy mellett ül; különös erotikus az ez­ a lehetőségig veres, úgy hogy ar­­cza felszínén a vékony vérerek egész hálózatát lehet puszta szemmel látni; szénfekete haja magasra simít­va, hasonló színű vastag és rövid bajusza keveselni lát­szik a helyet az orr és ajk között s bozontosan kifor­dul minden viaszkolás daczára a vastag száj elé; az al­só ajk alatt két ujjnyi slma tér van borotválva, ott kez­dődik azután egy csomó hosszú seprőforma kecskesza­­káll, mely tökéletesen hasonlít azokhoz, a­miket szín­padi emberek szoktak maguknak felragasztani. Az egész kép h­árom rikító színnel látszik festve; a borotválások helyén ultravn­­rin, másutt karm­ia és cziauber, haj és szak ül hamburgi korom. Soha sem ült hasonló alak a zöld asztal mellett. Növeli még a botrányt az a körülmény is, hogy a senkitől nem ismert férfi bátorkodott odaülni a tekinte­tes karok és rendek közé egy bumótszin felső kabát­ban, a mely lemelegedvén róla, egy szál fekete kvekker tűnt elő alóla, köz­elszörnyedésre. Tarnaváry urat egészen megígérni látszik e hallatlan tünemény, szemei minduntalan rajta járnak s minden pillantása világosan azt látszik mondani: „hát ezt miért nem dobják ki innen.“ Kőcserepy és Berzy urak azonban úgy látszik, hogy jó ismerősök vele, mert szüntelen odahajolnak hozzá, vele beszélgetni, még pedig igen nyájasan, a­mi őt Tarnaváry szemei előtt épen nem emeli, legfeljebb sza­porítja azt az oladatolatlan gyűlöletet iránta, a­mit na­gyon ideges emberek szoktak érezni először látott ala­kok iránt, a­kiknek a képe nem tetszik nekik. Bárcsak szólna ez az ember valamit, hogy beleveszhetne ked­vére. Míg az elnök főispán megjelenik, az alatt kiki tölti az időt a mivel tudja, a nézők megkérdezik egymás és a szereplők neveit, a csintalan fiatalok toriképeket rajzolnak telihegygyel az ismeretesebb szónokokról, a nyitott ajtók előtt egyre sűrűbb lesz a nép, egy egy vál­lalkozó szellem meg is kísérli keresztül törni ma­gát va­lamelyik pedig, hová féllábát feltehesse. Végre megnyílnak a középső ajtók s kikép­sz al­ispán, egy simára borotvált arezd, idegen jellegű férfi, ki egészen kicseréltnek látszik magyar öltözetében; azon időben csak a ciprus és a kaatonai status nem vi­selt bajuszt s szokás elleni volt más rendbeli férfit úgy látni. A kilépőt gyönge éljenzés fogadja, mit ő a legudva­riasabb mosolylyal és bókkal viszonoz, s midőn székét elfoglalja, ép oly nyájas üdvözlettel köszönt jobbra, mint balra, de senkivel sem szorít kezet, s Csak mesz­­sziről látják, hogy mondana valamit, mert voltaképen senkihez sem beszél. (Folytatjuk.) 246—13­9 Csütörtök, ort. 26-án..

Next