Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-26 / 1389. szám
1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eddis is megszűnt. FÖLTÉTELEK. Pesten házhoz hordva : Félévre 78 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : unutcza 8-ik szám 1 ^ 6 I Bérmentetlen Szerkesztési iroda : Drinte szza 8. levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit sora 4'pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő Urnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magén viták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás ok wmswn mskw&. November-decemberi két hónapos folyamata. Vidékié postán küldve 2 frt. 20 kr. Budapesten hájhoz hordással, 2 fit. 410 pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivat ln1, és Pesten a lapok kiadóhivatalában, cripto a 8. az. 1- ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyöntetta szegletén___Az előfizetési levelek kimentve küldendők. Testi Napló kiadóhivatala. Hiányaink és teendőink. Hegy ala , oct. 15. I. Társadalmi életünk némely hiányai és teendőinkről fogok szólani. Ha e gazdag anyagot kimeritőleg akarnám tárgyalni, könyvet kellene írnom. Ezt tenni nem szándékom. A hirlap szűk körére szorítkozom tehát, s csak égetőbb hiányainkat , és sürgetőbb teendőinket érintem. Remélem a t. szerkesztőség helyet adand e nem politikai értekezésnek politikai lapjában, ha czikkeimnek talán több számokon is kellene átvonulni. • Meggyőződésem, miszerint minden magyar hírlap-szerkesztő hasznosabb dolgot követ el most a nemzet irányában, ha politikai vezérczikkek helyett sociális irányú értekezéseket hoz. Most a politika rendesen a remény vagy félelem politikája. Amaz ábrándokra vezet; ez elcsüg-yeszt. — Nekünk mindkettő csak káros lehet. A társadalmi élet parlaga az, melyet a jelenben művelni, egyetlen feladatunk, hogy idejekorán megmenthessük fajunkat a szellemi elsatnyulás, s az anyagi sorvadás veszélyétől. Nekünk erőt kell gyűjtenünk, a szellemi és anyagi erőt, hogy helyre pótolhassuk az elfogyottat, s hogy szembe mehessünk a jövővel, ha az idők megnehezülnének. És mi meg fogjuk szerezni az erőt, mihelyt komolyan akarunk. — Már pedig akarnunk kell, — máskint tulszárnyaltatunk. — Igen, de minden tulszárnyaltatásunk, sajátságosan kivételes helyzetünk és sociális, viszonyainknál fogva, nemzetünk kikerülhetlen sülyedése. Ha tehát élni akarunk, — s ki ne akarna ? — akarnunk is kell, hogy erőben éljünk. Soha e nemzet annyira be nem bizonyította életrevalóságát, mint ez utóbbi években. — A csapás nehéz, megrázó volt. — Mi okultunk.— Fordítsuk ezen okulást minhasznunkra. A tér, melyet megfutnunk kell, sem sima, sem rövid, de megfuthatlan sem, ha programmunk homlokára e három szót tűzzük: hazaszeretet, modor, és utilitás. Az első mindig, a két utolsó ritkán volt közéletünk delejtüje. Az elsőt ezután sem fogjuk mellőzni, mert a hazaszeretet vérünkké vált. A másodikat a viszonyok teszik kötelessé- günkké. Az utolsótól tételünk függ. Használjunk föl mindent hazánk javára, amit becsülettel fölhasználni lehet, s mit a viszonyok engednek s a mi polgári tartozásunkkal összefér. — Használjuk föl nemzetiségünk szentegyházának fölépítésére a picziny tövényszemet úgy, mint a százados tölgyet. Hiányaink és teendőink ezen értekezés tárgya. Szóljunk először hiányainkról. Nyelv nélkül nincs nemzet. Mivelt nyelv nélkül egy nemzet sem lehet mivelt. Amely nemzet nem törekszik előre miveltségben, annak le kell sülyedni. De a nemzet nyelve csak úgy mivelődhetik ki, ha használata általánossá válik az irodalomban, a társadalom minden osztályai között, minden körökben kivétel nélkül valamely nemzet kebelében. így van-e nálunk magyaroknál ? Minapában egy szellemes grófnő, Keményt mint regényírót bírálva, többek között hibául rója föl neki, hogy nem bírja a salonnyelvet, — azaz : a magyar salonnyelvet, mert itt csak erről lehet szó, miután Kemény tisztán magyar regényt irt. A grófnőnek (osztályának utánzandó kivétele, mert jól és szépen ír magyarul) igaza van, hogy Kemény nem bírja a magyar salonnyelvet. Sőt én oda egészítem ki e megjegyzést, hogy egyetlen regény-írónk sem bírja azt. De ha szabad lovagiatlannak lennem egy úrnő iránt, ki kell mondanom, miszerint a grófnőnek abban nincs igaza, hogy ezt nem mint fogyatkozást, hanem mint hibát rója föl Keménynek. Mert, miért nem bir Kemény, vagy Jókai, sőt maga Eötvös és Jósika is magyar salonnyelvvel ? Mert nem létezik. S miért nem létezik? Mert nem létezik magyar salontársalgás, tehát magyar salonnyelv sem létezhetik. S kié a hiba, ha íróink nem bírják e nyelvet ? Övék-e, hogy azt meg nem tanulták, midőn nem volt, s fájdalom s most sincs salon, melyben azt sajátukká tehetnék ? Vagy azokat sujtja-e inkább a vád, kik salonjaikban beszélnek franczia, angol s egyéb nyelvet, csak magyarul nem? S nem ők-e azok születésük- és vagyoni állásuknál fogva, kik salonokkal bírnak, s kiknél a társalgás saloni, de nem magyar ? S talán nincs igazam ? Hány magyar főúri ház létezik Pesten, vagy az országban, melyben a társalgás magyarul folyna? Sőt azt kérdem, egész szerénytelenséggel — ha úgy tetszik , de mint magyar ember teljes joggal, mert nemzetem érdekében kérdem : Hány magyar főur lakik Pesten? S vájjon nem inkább feltalálhatók- e ők Európa bármelyik fővárosában, mint az ország fővárosában? De ők unatkoznak Pesten, — nincs kivel társalogjanak. A nemzet pedig csak nem követelheti tőlök azon áldozatot, hogy unatkozzanak itthon csupán a hazaszeretetből. Azt hiszik önök, hogy a nemzetnek nincsenek jogos igényei, sőt követelései önök irányában? De a magyar nyelv nem bír a saloni társalgás könnyűségével. Mit tegyenek? A legjobb szándék mellett is más nyelven kell társalogni. Beszéljenek önök, divatból legalább,magyarul, s nyelvünk rövid időn biránd a salonnyelv könnyűségével. Nyissák meg ajtóikat az íróknak, s meglátják, hogy regényíróink leírni és használni is fogják a magyar salonnyelvet. S mily csekélység volna ezt tenni! Csak akarjanak önök urak és főleg kegyetek úrnők, és a dolog magától fog menni. Én nem hiszem, hogy létezik oly lovagiatlan magyar férfi, aki, ha nem is tud épen jól magyarul, idegen nyelven felelne egy úrnőnek , ki őt salonjában magyarul szólítja meg. S ha ezen úrnő mindig és újból magyarul társalog vele, mit fog tenni az anglo-gallo-magyar dandy szemközt e derék, e lelkes magyar nővel ? Magyarul fog társalogni. S ennél nem kell több? De igen, ennél több is kell. NewTark od. elején. A bankintézetek systemájának fejtegetéséről szólok jelen tudósításaim elején. Az amerikai nemzet kereskedése terjedelmességét, gyárai alakítását s ezek virágzó helyzetét, a különbnemű találmányok gyors tettleges használatát, a művészet és szellemi kiképzést elősegítő intézeteit, szóval jólétét és nagyságát egy részről bankintézetei segítségével emelé oly gyorsan azon polezra, hol jelen lenni látható , és ezek használatával ad előhaladásainak oly hatályos lökést, mi által egykoron a nemzetnagyság legmagasb hágcsójára emelkedendik föl. Száma ime hasznos intézeteknek 1851-ben 879 volt. A forgásban levő papiros pénzjegy 227,807,553 dollárnyi, és az intézetek alaptőkéjét képező arany és ezüst anyag — specie fund — 64,545,140 dollárra tétetett; szintén azon idő tájban, míg e folyó év első napján a bankházak száma 1,208-ra szaporodott, a papiros pénz 301,376 071 dollárra és a specie basi 3 82,500,000 dollárnyi volt, mi az intézetek alaptőkéjét képezé. Az amerikai pénztárak systemája, mint alapitvák, s miszerint kezeltetnek, kétféle, úgymint: szabadalmazott bank-intézetek,— Charstie tőke — Safety fund — által, és a „szabad bankok." — Free banks — nem privilegiáltak, de papiros pénzeik tökéletesen, az állami ellenőrtől, kinél a jegyek vagy ingatlan vagyon, vagy státus kölcsön jegyek deponálása mellett, teljes értékig biztosíttatnak. A Safety fund, kizárólag privilegiált bankintézetek biztosítására gyűjtött tőke, mibe, minden szabadalmazott bank alaptőkéjétől évenkint egy percentet száztól számítván, fizet be, és ezek öszvegéből váltatnak be jegyet, oly bankintézeteknek, melyek részkezelés vagy szerencsétlenség és néhai csalás által megbuktattak. E tőke, az állam kezelése alatt áll, és a beleszivárgott sommák, mindig arany vagy ezüstben fizetendők, úgy tekintetvén, mint holt capitál is, mert hever és kamatra nem adható ki. Alapítása egy szabadalmazott banknak következőleg történhetik : Hatvan, vagy akármennyi tag, testületté alakulván, összegyűjt egy bizonyos öszveget, mely az ily tervezett intézetnek alaptőkéjét képezendi, folyamodik az állami törvényhozó testülethez — legislature — privilégiumért — Charter — egy bankház tervezetére, megnevezvén folyamodvány-iratában — petition — a társulat tagjai számát, nevét, az alaptőke mennyiségét, az intézet működő helyét, a kibocsátandó papirospénz mennyiségét, és a határidőt, midőn ezek beváltását eszközölni szándéka. Ha az állami törvényhozó testület, szabadalmat adott, ily intézet szervezetére egy társulatnak, a biztosító tőke , — safety fund — törvénypontjai teljesítése mellett, akkor a társulat felruházva jön, háromszor anyi papírjegy kibocsájthatására, mint amennyi alaptőkéjét képezi. Legyen a tőke egy millió, akkor a papirospénz három milliónyi; ha pedig kevesebb az alap, akkor természetesen csekélyebb lesz a jegyszám is, azaz, a papirospénz. Megjegyzendő , miszerint ily társulat, joga és szabadalma elvesztése mellett kötelezi magát, a bankintézeteket rendező és korlátoló törvénycikkeknek minden pontjait, szigorúan szemlegesni és teljesíteni , mint p. o. minden héten a bank helyzetéről és állásáról nyilvános kimutatást benyújtani; tőkéjétől minden évben az említett percenteket lefizetni a „safety fund“ gondnokának, és más egyéb pontokat, miről felesleges szólni, mert fő jelentőséggel nem bírók, nagyobbrészt a történhető csalás vagy fölösleges kibocsátott jegyekre terjednek át, de mindezért később szólni fogok, a banktörvényekről átalában, — azon esetre, ha tudni óhajtja szur! A „Free Banks“ intézetek szervezete, sokkal egyszerűbb, és kibocsátott papír-jegyeik biztosabbak, mint a privilegiáltaké. És mióta a szabad bankok működése életbe léptettetek, azóta Newyork állam megtagadá a szabadalom-adást minden társulattól , mely ilyenért folyamodott. Egyesek szintén úgy, mint társulatok szervezhetnek szabad bank intézeteket. Megkívánja az ezekre alkotott törvény, hogy érvényes kölcsön-jegyekbe, vagy ingatlan vagyon-zálog adása mellett, vagy pedig arany és ezüstben, letétessék biztosíték gyanánt az állami ellenőrnél oly öszveg, mely a bank minden papir KORPATHY ZOLTÁN. Regény iis Jókai Mór. Folytatás. *) XXI. Egy követválasztás hajdan. Jelen gyűlés nagy összemérkőzése volt a pártoknak, megelőzte ez a közelgő követválasztást néhány héttel, s azon végre szolgált, hogy mindegyik párt előadhassa a sarkalatos kérdések fölötti nézeteit, ha lehet megnyerje ellenfeleit szép szerével, szellemi diadallal, s ha ez nem sikerült, ha minthogy nagyon ritkán sikerült, ekkor azután kezdődtek az eredmény-gazdagabb stratagómák, a korteskedések, ravaszkodások, nyílt és alattomos apostoloskodások. Ez előjáték annyival volt érdekesebb magánál a tragoediánál, hogy itt meg csupán az emberi szenvedések szerepeltek, egyéb hatalmas vis motrixok, p. o. bor, égett szósz és ezüst húszasok csak a crisis napjaira hagyatván. A zöld asztal tetején még nem tánczolnak sáros csizmákban pőre atyándíjai, sem az álmos bot nem szól bele a vitatkozásokba; a derék kardos hazafiak nem azért jöttek ide, hogy egymást kihajigálják az ablakon, s ez a nagy tömeg a székek mögött — ember hátán ember — nem azért tolakodott be a gyűlésterembe, hogy ordításával érthetlenné tegye a szónokok beszédét, hanem mindnyájan feszül figyelemmel élénk részvéttel járulnak a szellemi harcz elé, s kiki csak az egyik kezét iparkodik szabadon tartani, hogy kalpagját legyen mivel lebegtetni kedvencz szónokai felé. A zöld asztal elején ülnek az ország notabilitásai, egyik oldalon Szentirmay Rudolf, hattyuprémes, megyszin bársony mentében, alatta arany sujtásos fehér atti*) Lásd a P. Napló 1286-dik számításával, bogláros antik kardkötővel karcsú derekán. Tarnaváry kurta nyakával alig látszik ki mentegallérjából, melynek nyuszt prémje a két vállát takarja, annyi rajta ezúttal a nujtás és paszománt, hogy nem különben néz ki, mintha meg volna kötözve vastag arany kötelekkel, beszéd közben azokat a köteleket nagyon szokta tépni. Most az egyik könyökével az asztal közepén van. Velük átellenben ül Kőcserepy tanácsos, ragyogó arczánál csak mentéje ragyogóbb, a kék dzsindzsulya prém közöl nagy rubin gombok villognak elő tűzszemeikkel, s dolmánya mindegyik gombjába egy egy tökéletes kis óra van foglalva, melyek mind fel vannak húzva, járnak, mutatják az idő mennyiségét s czélkarikái Tarnaváry ur szakadatlan elménetségeinek, ki nem szűnik meg beszéd közben, a hol csak szeret teheti ezt az óratárlatot odavetett életeivel meglövöldözni; mint például: „nem járnak együtt az óráink!“ — vagy pedig: „jobban felhúzza az óráit a nagyságos tanácsos úr, ha ezt, meg azt akarja“, — továbbá: „pedig tudhatná a nagyságos tanácsos úr, jobban, mint akárki más, hányat ütött az óra ?“ stb. Osztoznak e tréfákban a nemes atyafiak is: Kiss Miska, a hírhedt kortes-vezér, ki most is ott áll az asztal alsó végén világoskék victoria-dolmányban, piros hajtókára, fényes pitykékkel, hosszúra nyúlt ülés után nagy pathosszal mondá egy ízben e szavakat : „ mély áhítattal olvassuk a nagyságos ur hazafiúi kebléről, — hogy már három negyed ötre !“ stb. stb. Más rövidebb türelmű ember rég leszedette volna az órás gombokat dolmányáról, de Kőcserepy ur azon jellemek közé tartozott, kik csak azért sem engednek, mert mások úgy kívánják, ezek saját maguk martyrjai. Kőcserepy ur mellett látjuk báró Berzyt, elegáns magyar tonettben, csakhogy az attila-dolmányhoz is feltette a fülig érő magas inggallérokat, s szeme elé csipteté a fél szemüveget, a miért Kiss Miska részéről neki is kijárnak a mulatságos glossák, mikor feláll beszélni, hogy „hajtsa le az álla mellől azt a kaperát, mert nem hallani tőle a szót“ meg, hogy sijöjjön ki a szobából s ne beszéljen velünk az ablakon keresztül.“ Ennyi fényes alak között a zöld asztal körül csak két egyéniség tűnik fel egyszerű viselete által; az egyik magas délereg ifjú, egyszerű fekete, prémtelen atlilába öltözve, mintegy húsz, huszonegy éves, szép halavány piros arczát, sötét gesztenyeszín szakát köríti, összefolyva az ajkai fölött szeliden aláhajló fiatal bajusszal; mikor hallgat, olyan nyugodt, olyan szelid egész tekintete ; de látnátok őt, mikor beszél, hogy gyulladnak ki egyszerre arczai, tekintete, szavai magukkal ragadnak; bszédében sokkal több a költészet, mint a logica, épen azért sokkal veszedelmesebb az, hangja a leglágyabb kérelemtől, mely a honfi sziveket megszelídíti, egész a viharos lengésig hajlékony, mely a tömegeken uralkodik. Ismerik őt férfiak és nők, ifjak és aggok, szeretik, bálványozzák, s leghatározottabb ellenfelei sem biztosak felőle, hogy az ifjú lelkesítő szavai után, valaki a női karzatról, aki hozzájuk tartozik, talán saját feleségük, vagy leányuk, nem fogja e önkény télen elragadtatással kiáltani: „Éljen Kárpáthy Zoltán!“ A másik megjegyzett alak báró Berzy mellett ül; különös erotikus az ez a lehetőségig veres, úgy hogy arcza felszínén a vékony vérerek egész hálózatát lehet puszta szemmel látni; szénfekete haja magasra simítva, hasonló színű vastag és rövid bajusza keveselni látszik a helyet az orr és ajk között s bozontosan kifordul minden viaszkolás daczára a vastag száj elé; az alsó ajk alatt két ujjnyi slma tér van borotválva, ott kezdődik azután egy csomó hosszú seprőforma kecskeszakáll, mely tökéletesen hasonlít azokhoz, amiket színpadi emberek szoktak maguknak felragasztani. Az egész kép három rikító színnel látszik festve; a borotválások helyén ultravnrin, másutt karmia és cziauber, haj és szak ül hamburgi korom. Soha sem ült hasonló alak a zöld asztal mellett. Növeli még a botrányt az a körülmény is, hogy a senkitől nem ismert férfi bátorkodott odaülni a tekintetes karok és rendek közé egy bumótszin felső kabátban, a mely lemelegedvén róla, egy szál fekete kvekker tűnt elő alóla, közelszörnyedésre. Tarnaváry urat egészen megígérni látszik e hallatlan tünemény, szemei minduntalan rajta járnak s minden pillantása világosan azt látszik mondani: „hát ezt miért nem dobják ki innen.“ Kőcserepy és Berzy urak azonban úgy látszik, hogy jó ismerősök vele, mert szüntelen odahajolnak hozzá, vele beszélgetni, még pedig igen nyájasan, ami őt Tarnaváry szemei előtt épen nem emeli, legfeljebb szaporítja azt az oladatolatlan gyűlöletet iránta, amit nagyon ideges emberek szoktak érezni először látott alakok iránt, akiknek a képe nem tetszik nekik. Bárcsak szólna ez az ember valamit, hogy beleveszhetne kedvére. Míg az elnök főispán megjelenik, az alatt kiki tölti az időt a mivel tudja, a nézők megkérdezik egymás és a szereplők neveit, a csintalan fiatalok toriképeket rajzolnak telihegygyel az ismeretesebb szónokokról, a nyitott ajtók előtt egyre sűrűbb lesz a nép, egy egy vállalkozó szellem meg is kísérli keresztül törni magát valamelyik pedig, hová féllábát feltehesse. Végre megnyílnak a középső ajtók s kiképsz alispán, egy simára borotvált arezd, idegen jellegű férfi, ki egészen kicseréltnek látszik magyar öltözetében; azon időben csak a ciprus és a kaatonai status nem viselt bajuszt s szokás elleni volt más rendbeli férfit úgy látni. A kilépőt gyönge éljenzés fogadja, mit ő a legudvariasabb mosolylyal és bókkal viszonoz, s midőn székét elfoglalja, ép oly nyájas üdvözlettel köszönt jobbra, mint balra, de senkivel sem szorít kezet, s Csak meszsziről látják, hogy mondana valamit, mert voltaképen senkihez sem beszél. (Folytatjuk.) 246—139 Csütörtök, ort. 26-án..