Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-28 / 1391. szám
1854. Ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. FÖLTÉTELEK: Pesten házhoz hordva : Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. 1248-1391 Szerkesztési iroda : Uriute sz za 8. • _____________________ HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczár- jával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás & x November-decemberi két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 3 frt. 40 pp. A.: eleüizetések elfogadtatnak minden es. k. postahivatanál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, printe a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emsch Gusztáv könyvkereskedésében, ári- és felgyölegletén. — Az előfizetési levelek börreentve küldendők. Parti Napló kiadó hivatala. Hiányaink és teendőink. He gy a 1 j a , oct. 15. n. A nyelvet nemcsak beszélni, hanem írni is kell. De az emberek nem azért szoktak valamit írni, hogy azt ne olvassák. Az iró nem azért ir könyvet, hogy azt csak a ‘ szegény vegye és olvassa. Az írónál lényeges ösztön, ha műveit a társadalom fensőbb osztálya is veszi, olvassa, érti, bírálja, megrója, vagy jónak találja. De némely magyar főurak és úrnők, nem találnak élvezetet a magyar irodalomban. — Ki olvasna magyar könyvet, ha francziát vagy angolt olvashat? S aztán, a magyar irodalmi nyelv oly pongyola, — sőt betyáros! S kié volna a hiba, ha irodalmunk nyelve csakugyan pongyola vagy épen betyárossá válnék? Nemn áll-e kölcsönhatásban az író az olvasóközönséggel? Ha szintúgy az irodalom, valamint a könyvvétel és olvasás is csak a középrendre kénytelen szorulni, mert a főrend nagy része sem nem ír, sem nem részén, sem nem olvas magyar könyvet — úgy magának tulajdonítsa az illető osztály, vagy, — sokkal helyesebben mondva : a nemzet neki fogja felróni, ha irodalmunk elaljasodnék. De ez most még nem áll. Irodalmunk, kivéve egy pár fattyúövést, melyben a népiességet póriasság, de ezekben sem aljasság képviseli, illem- és jellem-tisztaságban bármelyik nemzet irodalmával vetélkedhetik. De ha a magyar irodalmi nyelvet pongyolának tartják, mit mondanak kegyetek jól ízlésű főurnőim, például azon tiszta, épen nem szennyes, igen finom ízlés- és illemmel, s mi több, a legsalomabb, mert franczia nyelven irt terményekhez, melyeket kegyetek, talán csak titkon, de mindig oly mohón olvasnak ? Mit mondanak kegyetek egy Louvet, egy Pigault-Lebrun, egy Karr, egy Paul de Kock — oh, a kedves Paul de Kock ! — szellem-műveihez ? Bérmentetlen leveleit csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Pongyolábbak-e ezeknél Jósika, Eötvös,Kemény, Erdélyi, Jókai, Petőfi, Arany, Garay, Vörösmarty, Tompa, Gyulai, Csengeri? Salomabb-e azon franczia regényírók nyelve a Reményénél ? Bizony nem; mert az említett franczia irók irálya csaknem minden műveikben, szennyes és aljas; jellemeik csaknem mindenikben botrányosak — s kegyetek még is szeretik olvasni. — Hinni akarom, hogy nem rokonérzelemből, hanem csak azért, mert azok nem magyarok. Kegyetek szálkát keresí nek íróink szemében, s a gerenda saját szemökben: a magyar nyelv fitymálása. Ki nem mondhatom, mily fájdalmas érzés lepi meg engem mindannyiszor, valahányszor tős-gyö- keres magyar főúri családoknál csak akkor hallóig magyar szót, ha cselédökkel beszélnek! S pedig e családok mind tudnak magyarul; jó, igaz érzelmű magyarok. Csaknem hihetetlen ! S pedig úgy van. Ki bírja nekem megfejteni e sajátságos tüneményt lélektanilag, melyhez Európában hasonlót nem találunk? Én azt hiszem, hogy azon magyar urak és úrnők, kik magyarok, de nem akarnak magyarul beszélni, e tárgy fölött még soha sem gondolkoztak komolyan. — Ők azt, hogy házi körükben, társaságokban minő nyelven beszélnek, jelentéktelen dolognak tartják, külre hatás, következmény nélkül. De ez nem igy van. Ők állván születésöknél fogva a társadalom élén, sok szem néz reájuk, sok fül hallgatja őket. A példának tőlök kell jőni. Jaj azon sociális rendnek, hol a társadalom az impulzust alulról kapja. De még nagyobb az erkölcsi veszteség, mely a felsőbb osztálybelieket, a természetes előlállókat fenyegeti, ha jótékony hatáson alapuló befolyásukat az alsóbb osztályokra fenn nem tartják, mert az olyanokat aztán a viszonyok, előbb-utóbb nélkülözhetőkké, sőt talán épen lehetetlenekké teszik. Én ezt egy európai társadalomban sem tartom áldásnak. — A magyar nemzetben, s most különösen, valóságos calamitásnak hiszem és vallom. Nekünk, mindnyájunk öszveható közös erőfeszítésére,becsületes vállvetésére van szükségünk osztály-,felekezet-,pártszínezetkülönbség nélkül, hogy a kapott sebeket begyógyíthassuk, hogy fajunknak életerőt, jövendőt biztosítsunk. Nálunk nem hogy osztályokat, de egyéneket sem lehet, nem szabad nélkülözni; sem osztályok- vagy egyeseknek magukat lehetetlenekké tenni. A munka óriási: felvirágoztatni fajunka 11 Talál tennivalót mindenki, helyzetéhez, és tehetségeihez mért arányban, é• csak akarni kell. A mondottak, (s mennyivel sarkalatosabb érdeket lehetne még felhozni ?) csak a társalgási nyelvet illetik. Van ezen nemzeti ügynek még más oldala is, és ez: a nemzeti mivelődés, a tisztán magyar miveltség. KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény Irta Jókai Mór. Folytatás. *) XXI. Egy követ választás hajdan. Ez általános hahota közepett senki sem látszott észrevenni, hogy amaz ismeretlen ur ott a fekete frakkban, azzal a carmin és ultramarin szinű orczával föláll a zöld asztal mellett, s csak midőn mindenki szemeit tördölgeté a nevetés után, akkor ötlött fel, hogy a különös idegen áll a zöld asztal mellett. Talán bizony beszélni akar? halljuk, halljuk, no ezt meg kell hallgatni. Tarnaváry úr most mind a két köyökével az asztalon van, úgy várja a beszédet. Az ismeretlen minden mozdulata, minden arczvonása valami lenéző, kihívó megvetést tanúsít, csak úgy félvállról néz minden emberre, s midőn beszédhez fog, ahelyett, hogy a szokásos „tekintetes karok és rendek“ megszólítást előrebocsátná, egyenesen az „én“en kezdi. — Én meg nem foghatom azt a rendetlenséget, amivel ez az egész gyűlés folytattatik ... . Az emberek egymás szeme közé néznek. Ilyen hangon nem beszélt még a tens rendekhez senki fia. Hozzá még az ismeretlen kiejtésében volt valami olyan különös, roszul eső, boszantó accentus , mintha Kalotaszegen tanulta volna a magyarságot , s azután Párisban elfelejtette s Prágában megint újra tanulta volna. Mindig másutt húzza meg a szókat, mint ahogy kellene, a kettős betűkkel nem bir, s olyan aristocraticus lassúsággal mozgatja a nyelvét, mintha restelné azt fárasztani ilyen csőcselékért. — Én ilyen gyűlést soha nem láttam, folytatá az is*) Lásd a P. Napló 1390-dik számát meretlen, a hol az ember a saját beszédét nem hallhatja a nagy kiabálástól. Mindenféle ködmenes embernek szabad beleszólni okos urak tanácskozásába. Ez contrast. Bölcseség és durvaság egy szobában. Ez így nem mehet; én felszólítom a méltóságos elnök urat, hogy vagy parancsolja ki a lármázó sokaságot a teremből, vagy vigyen bennünket más terembe, ahol békével tanácskozhatunk. No hiszen lett erre lárma, már az utolsó szavait igazán maga sem értette a szónok. „Ki vele ! le vele ! fel vele!“ ordították minden oldalról fenyegető taglejtésekkel, tiz tizenkét ember a padokról, a karzatról beszélt egyszerre neki hevült arczczal a szónokhoz,ki folyvást állva maradt, s lusta szemeit nagy megvetően hordozd körül a háborgó tömegen, melynek haragját sem érteni, sem félni nem látszott. Csak arra csillapult le a zaj, midőn Tarnaváry fölkelt s helyre rángatva magán zsinóros mentését, inte az elnöknek, hogy szólani akar. Majd megfelel a mindenkiért ! Engedjük beszélni, legyünk csak csendesen. Halljuk. Olyan hallgatás lett egyszerre, hogy a dongó röptét meg lehete hallani, mely az ablakokat ütögette lomha zizegéssel. Tarnaváry mondhatatlan dölyffel nézett kétszer alá és fel az ismeretlenen s éles, öklelő hangon szólt egyenesen hozzá, amint sem közt állt vele : — Nincs szerencsém tudni, mely ország szalasztá ide uraságodat? azt sem igen tudom, vannak-e ott őrültek házai........... „Actio! actio!“ Kiállok ekkor egyszerre az ellenpárt emberei, a sértegető szónok ellen. Actiót neki! Tarnaváry mérges büszkeséggel rántotta elő tárcsáját s odavető a zöld asztalra. — Itt van az actio dija ! És egyúttal tessék még másodszor is kivenni belőle a márkás büntetést, lefizetem előre, mert szándékom van másodszor is okot adni rá. Azzal folytatá, amit elkezdett. Szentirmay, aki mellette ült, hasztalan rángatta kabátjánál fogva, csak annyival dühösebb lett. — Nagyon kétlem, hogy akármely ország megfeleljen rendőri kötelességeinek, amely szabadon engedi futni dühös bolondjait; márpedig nem egyéb, hanem dühös bolond az , aki egy alkotmányos megyegyűlésen azt meri indítványba tenni, hogy a részvevő nemesi rendeket zárják ki a teremből. A szónok olyan sokat talált mondani, hogy a legvérmesebbek is elszörnyedtek bele, csak a vele szemközt álló alak nem mutatott semmi megindulást. Legfeljebb egyszer felemelő lusta szempilláit s dühösködő ellenfelét végig nézte vele. — Honnan jött, miért jött ide közénk az urnához semmi közöm, ez a terem nyitva áll okosnak, bolondnak , de azt írja fel a füle mellé az ur, bár ki fia legyen, hogy nyilvános törvényeinket előbb megtanulja s tanulja tisztelni, azután nyissa fel e helyen a száját, s máskor eszébe vegye, hogy a kik e helyen együtt vannak, nem csürhe csőcselék, hanem országos rend, a ki alkotmányos jogait gyakorolja itten, s az a ködmenes ember ott csak olyan jó nemes ember, mint maga a főispán s olyan joga van neki itt lenni, mint nekem és az urnák, ha ugyan joga van. Tarnaváry e szavakkal büszkén vető magát székébe vissza, mint a ki nagyon meg van elégedve azzal, a mit cselekedett. Az ismeretlen még mindig állt, s amint a buzogányos férfi leült előtte, indulat nélküli hangon monda neki: — Ha kivánja tudni uraságod, ki vagyok ? nevem Dabroni Manó, erdélyi nemes. Remélem, hogy bővebben meg fogunk egymással ismerkedni. — Nagyot nőjön. Mondá rá megvető tréfával Tarnaváry. A főispánt nagyon gonirozta ez a jelenet. Igen kellemetlenül hatott reá, hevenyen meghajtva magát fel- a8WB9^Wa8W8gBgBgBgMSBSBBBBB8BHBSB!BlWWWHWfM«WWS'!v állt székéről s kijelenté, hogy a mai gyűlést kénytelen feloszlatni. Juratusai nyitották előtte az ajtót, s ő úgy elfutott, mintha attól félne, hogy vissza találják hívni A rendek felálltak s csendes zugás mellett elkezdtek az ajtókon kifelé nyomulni, ami nagyon lassan mehetett csak a tömeg sokasága miatt. Ez alatt idejök volt az ismerősöknek egymással beszédbe eredhetni. — Kár volt az embert olyan keményen megtámadnod , szólt Rudolf Tarnaváryhoz, a jámbor a szász földön lakott ifjú korában, azóta külföldön tartózkodott, nagyobb részt Spanyolországban, biz az nem igen ismerheti alkotmányos szokásainkat. — Akkor miért nem hallgat ? feleselt Tarnaváry, fogja be a száját, ha nem ért a dologhoz. Tudom, hogy jövőre majd megrágja, amit kimond. — Alig hiszem, szólt Rudolf. Kőcserepyék jól tudják, hogy miért szerezték mag azt az ember magoknak. — Hát miért ? — Azt majd megtudod. Tarnaváry ott hagyta Rudolfot a előre tört az ajtó felé. Az ajtó mellett állt Misztizláv barátunk, ki szinte megijeszté sápadt arczával Tarnaváryt, a mint oda rohant hozzá. . — Kedves nagyságos urambátyám, az Istenért, Hifit méltóztatott cselekedni ? — Hát mi a patvart cselekedtem ? — Miért tetszett úgy összetűzni azzal az emberrel ? — Elmenj ficzkó, engemet leczkézni, vagy úgy lehordalak, hogy a lábadon sem állsz meg. — De hát méltóztatsd e tudni, hogy kicsoda az az ember ? — Hát kicsoda ? Tán csak nem angol követ, hogy ne legyen szabad lehordani. — Ő egy hires .... — Micsoda hires ? én soha sem hallottam hirét. — A leghíresebb párbajvivó egész Európában. (Folytatjuk.) Vasut ügy. Pest, oct. 26. A Gazdasági lapok I. évi 42-ik számában kir. tanácsos Kubinyi Ágoston ur, e czim alatt : „Kirándulás Magyarország felvidékére“ egy eszmét hoz a nagy közönségelibe, mely a minden oldalróli komoly combinatót, s további raivelést, nem csupán helyi s egyéni, hanem országos nemzetgazdászati érdekénél fogva is, lágy mértékben kiérdemli. Azon terv ellenében, mely szerint Miskolcz, Tokajon által Debreczennel, s igy a keleti vaspálya fő vonalával kapcsolatba tétetni szándékoltatik, Magyarország egyik élvidékét Szobbtól az Ipoly völgyén,Ságh- B.Gyarat, Losoncz, Fülek Rimaszécs és Putnokon keesztül Miskolczig vezetendő pályavonallal véli az ország szivével egyfelől , másfelöl Borsod s a Tisza tanyánjával egybekötendőnek; — s valóban ezen javaslat, akár a pálya felállításának költségeit, s majdanövedelmező voltát, és igy a vállalkozóknak egyéni érdekeket, — akár annak jótékony következményeit is államgazdászati szempontból tekintsük s mérlegeljük, — sokkal jelentékenyebb előnyöket igér , mintsem a Dokajnak Debreczenből vezetendő pályától várhatnak, — mert Ha a vállalkozóknak egyéni érdekét tekintjük, elvitázlatlan tény, miszerint a Szobb tói, Hont- Nógrád-Gömörmegyében keresztül vezetendő vonal földmunkáatát véve, mind azért, mivel ezen felföldön a kézimuntadij alig felényi, mint amott a Tisza vidékein, mind azért mivel a pálya alapjául emitt tömött kemény földonálkozik, midőn amott sok helyütt homok és ingoványos, de a vizárnak is igen kitéve lévő helyeken kelene azt keresztül vezetni, okvetlenül kevesebb nehézségekkel lenne az elsőnek felállítása egybekötve , és így az kevesebb költségbe is kerülne, azontúl, hogy öbb biztosságot és állandóságot nyújtana. — ép úgy kisebb költséget kívánna a szükségelt anyagok kiállítása is, miután egy vidékeken vezettetnék a pálya, melyeken mint a javaslatot tevő tisztelt hazánkfia mondja, se átalánosan tudva is van, a fának majd mi becse sincsen, a vas pedig helyben készíttetik. Ha végre a jövedelmezést vesszük számba, valamint az angol és hollandi pályák jövedelmeinek kimutatásai, így az osztrák birodalombeli, északi, déli- sőt még a délkeleti vonalak jövedelmi táblázatai is, elvitázáatlanul tanúsítják , miként a személyvonatok teszik a vaspályáknak jelentékenyebb s biztosabb jövedelmét; már pedig Hont, Nógrád- és Gömör megyéknek népessége különösen a középosztálybelieknek szám , (ha vállalkozási és iparüzleti hajlamukat nem tekintenék is) tetemesen nagyobb, mintsem azoké, kiket a Debreczenből Tokajon át Miskolcznak vezetendő pálya mozgásba hozhatna, mert hiszen ime pontokon senki sem tartotta érdemesnek még csak a gyorskocsik felállítását is megkísérlem, midőn ellenben Váczon, a pesti mozgony megérkezésekor, telve a pályaudvar szekeresekkel, kik a Gyarmat s Losoncz felé utazókat tova szállítják. Nem mondom én ezzel, hogy a vaspálya-hálózat combinatiójából a Debreczen Tokaj-Miskolczi vonalnak ki kell maradni, —valóban nem, sőt erős meggyőződésem, hogy azt a jövendő, s talán közel jövendő életre is fogja érlelni; — de midőn arról van szó , hogy melyiket előbb ? és arról, hogy melyik igér több előnyt? vagyis, hogy nagy Széchényinkl szavaival éljek: midőn az egymásután kérdése fejtegettetik, alig lehet a Hont Nógrád-Gömöri vonalnak előnyeit, ama másik vonalé fölött félreismerni. Különben hogy nemzeti gazdászat tekintetéből is, sokkal jótékonyabb lenne, s igy ajánlandóbb az Ipoly- Rima-Sajóvölgyi vonal , a javaslatot tevő tisztelt hazánkfia, főbb vonásiban már kitüntető, melyekhez én csak azt teszem , hogy a vasutak, mint a nemzeti testnek vérvezető erei, a közlekedés könnyítése által hozzák a tevékeny életet, s általa a jólétet súlyegyenbe, és soha sem szabad szem elől veszteni azon irányt, miszerint a mennyire csak eszközölhető , a vasútvonalak az ország szivében egyesüljenek, hogy midőn a felföld , vasút-érctét , fáját , kőszenét, kézműveit, Pesten által a Dunával, Tiszával, Szeged és Debreczen vidékével közli, ezen helyekről ismét, a nála még most nagy mértékben érzett élelem hiányait, s iparának emelésére szükségelt segédeszközöket szerezheti meg. Kétségbe sem vonható igaza van egyébiránt kir. tanácsos Kubinyi Ágoston úrnak abban is, hogy ime felföldi gazdászat parlagon heverésének fő oka azon szomorú kényszerüség, mely a földnépét valódi hivatásától elvonva , kenyérkeresés végetti örökös szekerezésre, s kalandozásra kárhoztatja. Nekem időm s elfoglaltatásom nem engedi, hogy ezen elvitathatlan tény bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam, s a nemzeti veszteség nagyságát számtanilag kimutassam, — de az csakugyan nem tagadható, miként Hont, Nógrád és Gömör megyékben 13,225 volt úrbéri telkek birtokosainak két harmada, fél éven át sem él meg földje terményeiből, s a szántás alatti 870,320 hold föld több mint egyharmadának mivelése, valóságos veszteséggel járó, miután a kellő munka s javítás reá nem fordíttathatik, — hát még arra mit is mondjunk, hogy ezen három megyében közel százezer hold elárkosodva haszontalanul hever, s csak a baszállókat rongálja káros beöntések által; s végre Nógrád egymaga 338, 214 hold erdővel bírván, ezen nagy értéknek nem veszi annyi hasznát, mennyit közlekedés könnyitése által százezer hold jövedelmezne, s mivel kellő hasznát nem látja, az erdészet is elhanyagoltatik, s a nemzeti kincs pusztulásnak indul. És végre mi üzlet is remélhető,a Debreczen-Tokaj Miskolczi vonalon? miután Tokajnak van Tiszája,Szabolcs pedig s a Bodrogköz annyi élettel özönli el vásárát, hogy az egyik a legolcsóbbak közül; — de hiszen Miskolcz sem szorult Debreczennek terményeire, s miután a Tisza ennek vidékét is egybeköti Szolnokon át Pesttel, valóban nem lehet oly sürgetős szüksége olcsóbb és sebesebb közlekedésre, mint van Hont, Gömör, s Nógrádnak; és legvégre mi bámulatos kerülés is volna Borsodnak, Tokaj és Debreczenen átjönni Pestre, midőn a Tiszán Szolnoknak, olcsóbban s kényelmesben teheti azt. Miveljék hát e nagy jövendőjű javaslatot szakértő férfiaink, mert ez több mint félmillió népesedésre fogna közvetlen áldást hozni, azontúl hogy a nemzeti ipar productióját nevelve, jótékonyan hatna annak fejlesztésére is, s a vállalkozókat oly mértékben jutalmazná. Mint talán az ország határai közt egy vonal sem; s és ezért nem is kétlem, hogy a nemzet és vállalkozók, imer eszmét figyelem és részvét nélkül már születésében elejteni nem fogják, s ha időm engedendi, magam is visszatérek még a részletesebb számtani combinatiókra, melyek a javaslat üdvös voltát igazolandják. *) Ágoston József. *) A kérdés, melyet itt tisztelt hazánkfia Ágoston József úr megpendít, hazánkra nézve nemzetgazdászati szempontból életbevágó , s mit sem óhajtunk inkább , minthogy az szakavatottak által tovább vitattatván, kivitelre érleltessék meg. Miután azonban a kormány mellékes vasúti vonalak állítására magánvállalkozó társulatok alakulását megengedi, egyszersmind pedig a franczia bankárokkal és vállalkozókkal jelenleg tárgyalás alatt levő egyezkedés SxornhN crt. 28-án.