Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-07 / 1373. szám

madarak és vad tyúkok valának láthatók. Mindenütt fé­nyes szuronyok, ragyogd csákók, lárma és kiabálás. Igen érdekes volt látni, mint szálltak a századok a na­gyobb szállító hajókból a naszádokba. Elöl mindenütt a tisztelt tarisznyájokkal hátukon, melyben 4 1­2 font sós hús s ugyanannyi kétszersült található. Ez volt a kiszabott részlet 8 napra. Ezenkívül minden tiszt egy felső öltönyt hordott összetekergetve dereka körül, egy fából készült vízpalac­kot, egy kis üveget pálinkával, annyi alsó ruhát, a­mennyit eltehetett, tábori sapkáját és egy revolvert (egycsövű pisztolyt több lövéssel.) A közlegények szintén úgy voltak ellátva, ide tartozott még egy takaró, a főző készület, a kiszabott lőszerkész­let, így megterhelve másztak le a hajólajtorjákon, felül és alul állt a matróz kátrányos öltönyében, és segíté őt a lemenésnél, kivévé a puskát kezéből, a tarisznyát szorgalmasan félretevé, mintha üvegből volnának s ka­tona testvérének bizalmasan megveregeté vállait, s inté őt, ne féljen a víztől, mert az igen jó. S midőn az ál­­gyukra került a sor, s a tüzérek nem bírták azokat tova­­szállitni, ismét a kátrányzubbonyosok léptek fel ember­barátokul , s ezen izmos ficzkók közöl egypár tuc­at a lövegeket oly sebességgel vittek tova, hogy azokat ugyanannyi ló alig lett volna képes megmozditni. Mint dolgoztak ezen derék emberek e napon, alig lehet leírni, 1 órakor már a könnyű osztály ezredeinek legnagyobb része a dombon állt s útban volt a falu felé, melynek közelében a franczia balszárny előcsapatai már felállít­va valának. A vadászdandár második zászlóalja képez­­e az elő-, a tüzérség az utócsapatot. Ezen időtájban esni kezdett, s a szél által korbácsolt hullámok erősza­kosan csapódtak a partokhoz. Cambridge herczeg ekkor elővezényelte osztályát ; a tábornokok közöl igen ke­vés ült lóháton, miután a lovak még a hajókon marad­tak. Hasztalan vártak több ideig a parton lőporos hor­dókon ülve s még nagyobb bajban voltak az orvosok, kiknek gyógyszer-­szekrényeik még nem rakoltattak ki s nem egy egy ember veszett el gonoszul orvosi segély hiánya miatt. A zűrzavar meglehetősen általános volt; a keresett szükséges tárgyakat épenséggel nem lehetett megtalálni, habár minden osztálynak gyálhelye a par­ton póznára tűzött lobogók által előre ki lön jelölve. Kevéssel 2 óra előtt Rose tábornok átjött a franczia táborból jelenteni, hogy már valamennyi franczia csa­pat partra szállt. Ez egyébiránt épen nem úgy volt. A francziák egy hajszálnyival sem voltak előbbre mint mi. A partraszállás késő estig folytatva jön. A 3-ik és 4-ik osztály egy része kénytelen volt az éjt a parton tölteni. Egészben véve az ezredek külsejében előnyös válto­zás volt látható, a tengeri út s a légváltoztatás kétségbe­­vonhatlanul jó hatást gyakorlott reájuk. A néphangulat határozottan részünkre hajlik. Elein­te természetesen tartózkodók voltak a bennszülöttek, de még nap lemente előtt­ kezdettek közeledni s szarvas­­marhát, juhot, főzeléket jöttek árulni. Szekerkéiket, miket ők „arabas“-nak neveznek, jó áron megvettük s ennek annyira megörültek , hogy holnapra újakat ígértek. A férfiak — nőket eddigelé még nem láthatóak — valódi tatárfaj­­tagba szakadt termetek besöppedt orral s apró villogó szemekkel. Báránygyapjas turbá­nokat s kifelé forditott juhbőr felöltönyt viselnek. Tö­rökül roszul beszélnek s az oroszokról, kik őket egé­szen lefegyverezték, örömest adnak felvilágosítást. — Egy küldöttségük Raglan lord előtt megjelent, lőport és fegyvereket kérni. Soha sem fogom elfeledni egyi­­kök arczát, ki egy rejtekzsebből csipetnyi lőport von elő s kérdé: „ha a mienk is hasonló-e ehhez ?“ — Mondják, hogy Szebasztopol mérföldnyi kiterjedésben van elágazva; de hiszen ezt minden várról beszélik s ha az alagok itt sem jobbak, mint mir ők — Szilisztria mellett voltak, akkor épen nem kell tőlük sokat tarta­nunk. Beszélik továbbá, hogy Szebasztopolban 20 ezer­nél több katona és matróz halt el cholerában, s hogy a matrózok a bástyákra vannak rendelve. A helyőrséget 40,000-re becsülik, s a haderő, mely jelen állásunk, és a vár között van felállítva, legfölebb 15,000 emberből állhat. Mind­ez s különösen a lakosok ragaszkodása igen bátorító. A partra szállítás alatt egy szemle­gőzös ama hírrel jött, hogy körülbelől 8 mfldnyire délnek a parton egy orosz tábor látható. A Sampson, a Fury és a Vesuvius 3 franczia gőzössel azonnal a kijelölt helyre indult s a parttól egy mfldnyire csakugyan egy körülbelől 6000 oroszból álló táborra bukkant. A gőzösök e táborra tü­zelni kezdtek, de sem a francziák sem a Fury és Ve­­zuvius golyói nem szálltak jó irányban. Ellenben a Sampson bombái egymásután a sátorok közepébe hul­lottak. Egy óra múlva ezek szét valának rombolva s a katonák szétszaladtak. E gőzösök holnap Szebaszto­­polba mennek, a kikötő előtt czirkálandók. A Retribu­tion Eupatoriába indul; e hely mint raktár fontos ponttá válhatik, hová egyébiránt már most is sok szén­készlet szállíttatik. Péntek, sept. 15. Az utóbbi és mindnyájunk előtt emlékezetes marad, mert 27000 angol alig töltött még együtt ily nyomorú éjszakát, mint ez volt. Éjféltől kezdve reggelig zúgott a szél, s ömlött a szakadatlan eső, mely bennünket szabad ég alatt, sátor és fedél nélkül ért. Képzeljék önök a sok öreg tábornokot és lordot és urfit a parton zápor­ban átázott pokróczon fekve, vánkosok helyett sós vizű pocsolyában, tűz, grog s kilátás nélkül meleg reggelire, vagy jótékony ruha-változtatásra. Köröskörül pedig 20.000 átázott fázott ficzkó, kik kényelmes hajókam­ráikban ily állapotról nem is álmodtak-------a látvány szánandó volt. Sir G. Brown egy felfordított szekér alatt aludt; hasonló hálóterme volt Cambridge herczegnek is. Sir de Lacy Evans volt az egyetlen tábornok, ki elő­­ávatosan sátort hozott magával. E mellett a szél ma is oly erősen fú nyugatról, hogy a hatalmas dagály miatt a tüzér­ség és lovasság partra szállítását el kell halasztani.­ Már már Eupatoriában leendő kiszállításukról volt szó, hol töltés és kikötő van; a szél csendesültével azonban felhagytak ezen eszmével. Végre fel­adatott a lovak partraszállítása iránt; fájdalom, sok szép állat tönkre ment ez­úttal, vagy a nagy hullámringás által lábairól leveretett. Jack pajtás, ki boldog, ha egy lovat vezeté­ken vihet s megsimogathat, min­den lehetőt elkövetett, míg a kiszállítás csakugyan végbe ment. Hiszen mind­össze sincs itt több 1000 lovasnál, ide számítva a ve­zénylő tisztek, a hadsegédek s az élelmező tisztek pa­ripáit is. A lovak egyébiránt még eléggé jól tűrték a tengeri életet s a szárazföldön csakhamar visszanyeren­­dik teljes erejöket. Végül a sátorok kiszállítására jön jel adva, s miután a múlt és áldozatainak hullái még mindenkinek fris emlékében valának, ugyancsak hoz­zá is fogott mindenki a munkához. Szövetségeseink , törökök és francziák már tegnap partra száll­ták sátrai­kat. Embereink már érzik a szabad ég alatti nedves ta­nya rész következéseit. Sokan megbetegedtek, több choleraeset fordult elő, jelesül a 23-dik ezredből egy tiszt néhány óra alatt meghalt. Ma határozatba ment: Eupatoriát helyőrséggel el­látni. E czélból Brock kapitány küldetett oda, 500 tengerész katonával. Kormányzói minőségben fog ottan működni. Szombat, sept. 16. A lovasság ki­szállítása folyton foly. Lord Cardigan ma 25 ang. mérföldnyire tőn szemleutat, anélkül, hogy egyetlen kozákkal találkozott volna. Vízhiányt szen­vedünk. A lovak már 30 óra óta nincsenek megitatva. Még egy borzasztó jelenetet kell megemlítenem. Teg­nap minden hajónak jel jön adva, hogy betegeit a Kangorov fedélzetére küldje. Mielőtt beesteledett, már 15.000 (?) beteg volt e hajón összepréselve. A Kangorov azonban egész nap feltűzte a jelt : küldenének hozzá dereglyéket, mert helyzete veszélyes s nem kormá­nyozható , a betegek azonban csak este vitettek át más hajókra. E közben sok meghalt. Annyi bizonyos, hogy mind a hajókon mind a szárazi seregben az orvosok­nak szűkében vagyunk. Magam is több beteget láttam a táborban, menet közben s a parton orvosi segély hi­ánya miatt elhalni. Még pedig a főhadiszállás tövében s mellette az 500 vitorlás hajóhadnak! Élelmiszerekben bővelkedünk. Tegnap 60 tiszttel terhelt s Szebasztopolba szándékozó arabat fogatott el. Készletet és lovakat a lakosok eladni nagy mennyiség­ben hoznak, ők maguk szolgákul ajánlkoznak. A nép bizalommal van irántunk. Óhajtandó volna, hogy szö­vetségeseink a francziák magokat erre érdemeseknek tanúsítanák. Ez azonban fájdalom nem úgy van. A falu, mely mellett a mi könnyű osztályunk állott, a franczia végcsapatok által tegnap kifosztatott s mint mondják kebellázitó kegyetlenségek lőnek elkövetve. Ma estve is láttuk, mint hajtott el egy csapat spáhi egy pár 100 juhot erőhatalommal. Tisztjeik velők voltak, s ezen­kívül még egy pár gabonával megrakott tevét hajtottak magok előtt, hasonló rablók­alandoknak előbb utóbb rész következései lesznek s a benszülötteket a vásártól majd elriasztják. A mi katonáinknál s a török táborban ily gyalázatos tettek nem történtek. Mi 25 tojást 5 e. garason veszünk, egy jó tyúknak szinte annyi az ára; egy pulyka­kakasé 15 e. garas; egy juhé 10 e. garas. Ezek az árak a szomszéd falukban, s a lakosok kész örömmel adnak túl áruikon. Hétfő, sept. 18. Ma több hajónk indult tartalék gyalogság és lovas­ságért Szamoulba és Várnába. A már partraszállott se­regek azonban a jövő két nap alatt alig nyomulhatnak még előre, mindamellett, hogy a vízhiány épen érezhe­tő. Több a bor mint az ivóvíz. Ez utóbbit 4 mérföld­­nyiről kell hozni s ez is alig iható. Múlt éjjel a kiadónk volt; mint mondják, több franczia úti ssállongót czir­­káló kozákok fogtak el; a franczia tisztek attól tar­tanak, hogy nem ez fog valósulni.­­ Az egészségi állapot a flottán tűrhető jó, habár a cholera még nem pusztult el minden hajóról. Mindenfelé a legjobb szel­lem, égő harczvágy, és a diadal biztos reménye uralko­dik. Egyúttal a hajóhad nagy buzgalommal van Sir E. Lyons iránt. Egyedül neki köszöni a hadjárat felszere­lését, vezetését és szerencsés partraszállását. Dundas admirált senki sem említi. Majd kisül, mikor veendi át tettleg végre a vezényletet. Az ostrom-készlet még a hajókon marad s csak a Belbek torkolatánál Szebasz­­topoltól egy német mérföldnyire, fog partra szállíttatni. Eddig terjed a „Times“ naplója. Folytatását is azon­nal sietni fogunk a t. közönséggel megismertetni; meg­­valljuk, hogy annak közlésében némi mohósággal sze­retnénk eljárni, hogy mielőbb hű és részletes leírásait adhatnék azon dicső fegyvertényeknek, azon világje­­lentékű csatáknak, melyeknek megtörténtét villany­so­dronyok vagy tatárposták jelentik, gyakran már akkor, midőn azok még csak teljesülőben vannak, így vagyunk Szebasztopol bevételének hírével is. Az ezt jelentő ta­tár győzelmi mámorában egészen Szebasztopol helyé­­ben láttatta már a szövetségesek zászlainak r­obogá­­sát, holott annak falai alatt meg kelle vala állapod­nunk. A tatár jelentése szétterjedt egész Európában, s a francziák császárja a boulognei tábornak jelenté azt, s az országban nagy és általános öröm támadt utána, s Londonban aldermannok nem várhatva a viradatot lámpavilágánál jelenték az örvendező népnek a krimiai nagy eseményeket, s a bécsi m. kor­mány mind Párisba , mind Londonba az ottani kabinetekhez szerencsekivánatait küldé a krimiai ki­vívott nagy siker folytán , s minden ismeretes euró­pai lap hozá ez örvendetes hirt; — csak egy volt, ki nem örült, egy volt, ki ez általános örömgerjedezés között néma maradt, egy lap nem hozta ezen az ál­talános civilisatio, az emberi nemzet haladására nézve oly fontos tényt, s ez: — a „Budapesti Hírlap.“ Legyen övé e dicsőség! Ámde nem azért nem közölte azt,mintha annak felesleges voltát hitte volna, mert hisz a „Pesti Napló“ vasárnapi távirati sürgönyének meg­jelente után tüstént keddi számában, restelve elszige­telt, egy magára maradt helyzetét, egy főczikk közlé­sére látá magát késztetve , melyben Szebaszto­pol bevételének következményein bámulgatott; nem azért tehát, hanem mert ő az általunk hazánkfiai­nak oly gyakran ajánlott takarékossági elvet leg­előbb is olvasói irányában hozván gyakorlatba, ek­ként előfizetőit ahoz nem juttathatta, é­s mintha irigyelné, hogy a világ egy minden­esetre bekövetkező, kikerülhetlen eseménynek náhá­ny órával már előre örvend, tegnapelőtti számában sta­m­­buli 25-diki mit sem bizonyító tudósításokat hoz, lelke egész öröméből hangoztatott e bevezető ki­áltványnyal : Szebasztopol bevétele nem valósul; legyen neki i­­­y öröme a más örvendezők közt! — S ez örömét Szebasztopol be nem vétele felett másnap fővárosi újdonságainak élén nyíltan ki is fejezé; örül, hogy nem hozta a Szebasztopol bevétele iránti hirt, de vájjon örülnek-e előfizetői is, hogy ugyanakkor az almai csatáról szóló hirt is nem hozta ? Öröme a Bud. H.-nak olvasóinak üröme! Z a f­­­a­i 24-iki tudósítások szerint, az összes ott állt csapatok Sumlába mennek. Ezek tartalékait fogják ké­pezni a Besszarábia elleni hadműködésekre rendelt hadtestnek. S­u­m­l­á­b­ó­l sept. 24-től jelentik, hogy a gyalog­ság, mely ott hosszabb ideig állt, Bazardzsikba ment, a lovasság pedig Várnába indult; ez utóbbi állítólag ha­jóra fog szállíttatni, a krimiai hadműködésekben részt veendő. Omer pasa Sumlába váratik, s onnan Várnába megy, a hajóra szállásnál jelen leendő. Éjszaknyugati csatatér. Parseval-Deschenes aladmirál, a balti tengeri franczia hajóhad parancsnoka mint Hamburgból oc­. 1-ről jelentik, Kielbe érke­zett honnan az összes franczia hadihajókhoz a külön­böző állomásokon azon parancsot menesztette, hogy az admirálhajó körül összegyűljenek. A tisztek állít­ják, mikép­­zél, újból a Napier admirál alatt álló flottával egyesülni. A kelettengerről, Ledsundból írják sept. 14-kéről: „Az orosz gőzös, mely fegyverszüneti lobogóval ért Bomarsundba, a megsebesült foglyokkal (számra 15-tel) visszakisértetett, s kicserélésül a Harleby mellett az oroszok kezébe jutott angolokat hazatidja vissza. Ezen gőzös fogja azon jelentést vinni Sz. Pétervárra , hogy az Aland-szigetek 15-bén kiüríttettek, s ismét az orosz hatóságok rendeltetése alá bocsátattak. Az erőd szét­­rombolása be van végezve, még a legközelebb felállí­tandó erődök alapjai is légbe röpítettek, s az ott készen levő gránitkövek darabokra zuzattak. Az aknászok ma hagyják el a szigetet. Az idő kedvező. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest- Frankenburg Adolf izótársunk mos­tani lakhelyét nem váltandja fel a nagy­váradi lakással, a nagy­váradi országos főtörvényszéknél megürült segédhi­vatal-igazgatói állomásra D­u­n­a­y Károly pénzügyőrségi főbiztos neveztetvén ki. — Mind tudatik, az egyesült görög egyház lithurgikus ■és imakönyvei orosz nyelven nyomatván, azokkal a templo­mok eddig az orosz gzáráltal ajándékoztattak meg.E szokás ezentul meg fog szűnni, miután illető helytt javaslatba té­tetett, miként ezentúl templom - és imakönyveiket a görög egyesült katholikusok magok nyomassák s ennek esz­közlésbe vételére a kellő előkészületek megtétettek. A nem egyesült görög egyház templom- és imakönyvei Német­országban s legtöbbnyire Baselben nyomatnak t. i. a görög nyelven Írottak; ezeknek s főkép a szerb- és oláh nyelven Írott templom- és imakönyvek itteni nyomatása szinte el­rendelendő volna. Azonban mi a keletkezendő rendeletét az egyesült és nem egyesült egyházak templom- és ima­könyveikre egyiránt kivánjuk értetni. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM­ A M. KÖLTÉSZET FOLYTATOTT TÖRTÉNETE. Toldy Ferenc* egyetemi előadásaiból. Tizenegyedik előadás. *) Alig mult el a classica iskola felléptének első tizede, már is az öszves uj ivadék széleiben kezdte használni annak formáit, s bennök azon uj nyelvet is, mely a ro­mainak szépségeit behonositani igyekezett. A Magyar Múza 1787-ben éreztette már az uj jövendőt: Szath­­mári Mihály a Horácz első fermája eszméjét adta szépen verselt paraphrasisban; Döme Károly ele­­giát; Kazinczy Ferencz, első ódáját (az Esthajnal); Földi János, akkor híres értekezésében a magyar versekről, ajánlotta a mértékes verseket „characteristi­cs“ azaz festői „szép és kellemes voltokért“, s Hor­­v­á­t­h Á­d­á­m is, ki Földi ellenében azokat megvetette, mert „minden versnembe nem fér be minden szó“, ma­gasztalta még­is „kettős szépségeknél fogva“ a leoninus kicsapongásokat, melyek által Gyöngyösi János épen akkor annyi kétes becsű koszorúkat aratott, pár évvel utóbb pedig állítását azon szép epistolával maga c­á­­folta meg, melyet az Orpheusban Kazinczyhoz intézett. A Mindenes Gyűjtemény is hozott koronként mértékes kísérleteket; de nem csak sűrűbben, hanem uj szeren­csével képviseltetett ez irány az 1788-tól 92-ig megje­lent Magyar Múzeumban s az 1790-ki Orpheusban, hol az öreg Ráday régi s újabb kül - formájú próbaté­ri­­vel állt elő, Kazinczy,Dayka, Földi, Virág lyrai darabokat adtak, Döme, Dayka, Szuhá­­nyi Ferencz elégiákat, az első kettő elég szeren­csével próbálkozva meg Tibull és Oviddal, az utóbbi ezt követve ; Bacsányi Oskar halálát Ossiánból he­xameterekben, s Versegi, kit 790-ben az országgyű­lésére kiadott, nem ugyan költői, de igen hazafiúi ér­demű elégiáival figyelmet gerjesztett, s 1791-ben meg­jelent „Jó szívből költ Szatírájával“ hexameterekben az akkori irodalmi villongókat, különösen Rájnist, os­torozta, egy nagyobb tankölteménybe vágott A terem­tésről, szinte hexameterekben, melynek a M. Mu­zeum, első énekét hozta. Költői becse kevés : termé­szettudományi értekezés inkább, versben, mint költői conceptiója tudományos igazságoknak. De bátor gon­dolata volt még 1792-ben Vérséginek : Aeschylus Le­bilincselt Prometheusát adni , s nem tagadhatni , mint első kísérlet, nyelvünk akkori kényelmes terjedelmes­­sége mellett, kivált a karokat, élés­gé tűrhetően adta. Vályi Nagy Ferencz is, elhagyogatva az általa is buzgón pártolt leoninusi ízetlenséget, dolgozgatta tit­kon elsőit azon ódáknak, melyekkel egykor, ha dicső­séget nem is, de dicséretet méltán volt aratandó; így Csokonai, kiről utóbb leszen még szó, sőt már Berzsenyi is, de ennek súlypontja egy későbbi kor­ba esik. Mind­ezen írók úgy fogadták az antik formákat, mint gazdagodását a magyar poétikának, nem mint helyette­seit az addig divatozottaknak, s azokkal, s egyebekkel is, a tárgy, gondolat s a költemény jelleme szerint váltva éltek. Csak egy vált ki közölök, ki az alexandrint, melylyel Bessenyei nyomán fellépett volt, csakhamar megvetve, a kizáró classicismus zászlóját tűzte ki; s ez Virág Benedek volt, nem csak legügyesebb és legíz­­letesb kezelője a külső formának kortársai között, de legtisztább kifejezője egyszersmindazon szellemnek,mely a classical régiséget örök mintá­­s szabályadóvá teszi. Virágnál a forma nem többé grammatikai vagy technikai tény, bár mint ilyen is igazi önállásra nála jutott először , hanem valóságos költői alak, külső és szükséges nyi­latkozása a classical szellemnek, mely nála nem sajátí­tott valami, hanem vele született csira, kiköltve a stoi­­cismusra nevelő szerzetes élet­, s táplálva a vele vár­­rokonságban levő római philosophusok és poéták, kü­lönösen Horácz, tanulmányozása által. Nem követek el plágiumot, ha őt azon szókkal ismer­tetem meg önökkel, melyeket felőle egy jellemrajzoló czikkben mondottam el. „Baróti Szabó Dávid csak nyel­vész ; Révai inkább a becsnek érzékével bírt: Virág­nak a fensége adatott, s igy ő a philosophiai s a herosi óda teremtője lett. A ki ma olvassa e műveket, miután Berzsenyi e nemet a legmagasabb polczra emelte, sej­teni sem fogja, mikép ragadták el azok a kort mint köl­tői­, mennyit lendítettek a nyelven mint nyelv­művek; s mióta a hazafiúi költészet hosszas nyilt csatát vívott mindennemű ellenséges elemekkel, sejteni sem fogja: e tartózkodva elé-elétörő hangok mily felrázó hatást gya­korlottak a keblekre, s egy-egy bátor szava a költőnek mint járta be a hazát jelige és vezérszózat gyanánt, bár, hasonlólag a villanyfolyamhoz, csendesen és titkon. De épen azért az irodalmi virágzó korok megindítóit soha­sem szabad pusztán szoptani, de kell szükségkép histó­riai szempontból is megítélni, és méltatni az akadályo­kat, mik leküzdendők voltak. A költőnek,egy kor kezde­tén, mindenek előtt és felett kifejező eszközével, a nyelv­vel, van küzdelme, s e küzdésben jobbára erejének legne­mesebb része felemésztetik.Mennyi gondolat, érzés, kép­­­nek kell e Virágnál elveszni e küzdésben, miután annyi megmaradt, míg a nyelv kifejlett korában a kész formák­kal kész eszmecsi­ák és képek tolakodnak a kevésbbé ado­­mányzottnak is tolla alá. S e külső nehézségek, okai,­­ hogy ily korban a hathatósabb erők is más erőkhöz­­ támaszkodnak, mintegy megvetett háttal annál szeren­csésben vivandók a főnehézséggel, mely örökké a nyelv­ben van. Virág tehát Horáczből indult ki, de nem mert Horácz, választásának embere volt, hanem mert lelki rokona. A forma, s egy-egy lelkébe átment gondolat emlékeztet a római dalnokra, de a forró hazafiság, — ez életbölcseség , e philosophusi nyugalom, derültség, s minden erkölcsi és érzületi szigor mellett e higgadt és jóakaró világnézet, úgy magáé Virágé, mint teste és mérséklete övé volt. Virág tehát eredeti költő volt,­­ mint volt Horácz maga, ki úgy használta a görögöket, mint őt Virág, s mindkettőt Berzsenyi. „Virág a hazaszeretet és erény éneklője volt. A hadi és polgári érdem, a valódiság minden hiú fény irányá­ban , a szabadság hűséggel párosulva , dicsőítése fő tárgyai. A hitt és jó nevet, mely nemes munkásság által szereztetik, épen úgy állította fel legfelsőbb földi jő gyanánt, mikép a lelketlenséget, honfiatlanságot, meg­­hasonlást hol korholta ódáiban, hol gúnynyal ostromol­ta epistoláiban. A két fő forma, melyekben mozgott, az óda s a köl­tői levél volt. Amott, különösen hősi ódáiban, komoly, emelkedett. Bententiosus, lyrai szökellésű, nem ritkán fellengző nyelve választékos, folyó, de keve­bbé képes, mint az ódáé lehet, sőt helyenként prózailag ellapuló, mint az ízlés kezdetében a legnagyobb szellemeké is; ellenben rhythmusa mindig zengzetes, teljes, gyakran a hegyomlás erejével rohanó. Ez ódák közöl többek kü­lön lapokon nyomtatva, széleibe bejárták a hazát, s közönségesen ismertettek már, midőn először össze­gyűjtve megjelentek (1799). Annál csendesebb és ba­josabb, philosophiai ódás menetele : egy ezüst tó, melyen a nap sugaraiban ártatlan rovarok tánczolva röpdösnek. Régibb e­p­i­s­t­o­l­á­i tartalmas, nyájas, né­ha gúnyos terményei a pedestris Muzának; az újabbak, mik poétái munkái második gyűjteményében állanak (1823), gyakran oly tárgyakkal is bíbelődök, melyek a nagyon józan tárgyalásnál fogva minden költői érdem nélkül vannak. Többnyire valóságos levelek, mik a le­vélíró és levélvevő kölcsönös viszonya és száz apró körülmény ismerete nélkül helyenként érthetetlenekké is válnak, s a mennyiben értjük, kedvesek, de csak mint életrajzi adatok, holott az epistolának elsőben ugyan valóban ahoz kell szólnia, kihez intézve van, s iró és vevő egyéniségével összeforrnia, de e kívül min­den fogékony kebelhez is, mi nélkül az érdek egyete­­misége úgy, mint költőisége, hiányozni fog. Ezeken kívül adott Virág egy tragoediát is: Hunyadi Lász­lót, de mely nem egyéb mint Bessenyei darabjának jam­­busos átdolgozása, és apológokat, mik oly időben je­lentek már meg (1817—19), midőn a senarius Berzsenyi és Kazinczy szabályos fárdalásu quinariusa által töké­letesen népszerűtlenné lett, s azért ép oly kevéssé ha­BBST tottak, mint „Magyar Lantja“ (1826), melyben a zso­tárokat hanyatlott kora erőtlenségével szelid léptű tro­chaeusokban, részben philosophiai óda formájában adta E szerint Virág költői virágzása csakugyan poéta munkái első kiadása idejébe teendő. Minden, mi utóbb következett, a késő ősz hervatag színét mutatta. De ez ősz egy nemes gyümölcsöt hozott még : Horácz minden munkáit : Horáczot, kivel ő e huzamos társalkodás után egészen összeforrt.. Már 1801-ben adta annak „Poéti­káját“, még csak prózában, bevezetéssel magyaráza­tokkal ; utóbb egyes füzetekben (Poéták, Poémák, Tha­lia, Eurydice 1804—14) epistolákat, sermákat, míg végre a Levelek 1815, a Satirák 1820, s az Ódák 1824. mindennapi külön kötetben teljesen következtek. E munka által Virág homályt vont minden elődeire, kik a romai költőt részben vagy egészen adták, mind hűségre — kinél Horáczot senki inkább nem értette s nem érezte mint ő, mind szépségre; s bár a sebesen haladó idők e fordítást sok részben elnyitották, szerencsés!) utódját még mind e napig várja, így tetőzte be a tárgyalt időszakban a classica is­kola építményét Virág. Még néhány classicai művek fordítóit kell megneveznem, s pedig először is F­i­b­­chich Józsefet, kit ugyan nem tehetsége, sem a siker, de igaz buzgósága teszen emlékezetessé, s abbeli igyekezete : a hellén költészet remekeit meghonosítani. Azonban a nyelven, s a reál oldalon túl ő nem hatott eredetieibe: szépségeiket nem érezte, még kevesbbé birta vissza­adni. Lefordította egész Pyn­­dart, s a kilencz lyricus töredékeit, az eredeti formák­ban s felvilágosító készlettel (Győr 1804), de zordon ízlése elrettenté inkább a magyar olvasót a különben is nehéz költőtül, hogy sem vonzaná; lefordította Ae­schylus és Sophocles hét hét tragoediáit, de már ezek­nek nem találkozott kiadó. Forgattam kéziratait: iro­dalmunk úgy nem vesztett ezekkel, mint nem vesztett volna, ha amazok örökké homályban maradnak. A ró­maiak közöl Kovásznai Sándor Plautusból és Te­­renczből (1782.) adott egy-egy darabot: a Mastelláriát s az Andrási leányt, eredeti­ szellemének még csak sejtelmével sem; Nagy János pedig, Győr várme­gyei szolgabiró, az Aeneist fordította le, megelőzve időben Barátit, de 1806 ban adott egy füzetnyi mutat­ványai a műkedvelő kísérleténél magasabbra nem emel­kedvén, az egész, világot nem látott. Magyar könyvessel. 389(618).Világtörténet.Irta Szilágyi Sándor, a nagykőrösi nyilv. ref. felgymnasiumban a történettan r­­tanára. Első kötet. Krisztus születése előtti történetek. Pest, 1855. Müller Gyula sajátja. 8 rét. 211­­. Ára­­­ft 20 kr p.p.) *­ Lásd Pesti Napló, 218. sz.

Next