Pesti Napló, 1854. november (5. évfolyam, 1394-1418. szám)
1854-11-08 / 1399. szám
sulása azon tévhiedelemre vezetett, mintha Oroszország haderőkben hiányt szenvedne. Ez tévely, csak ideje hiányzott, azokat összegyűjteni. Az eszközök, azokat felszerelni, Oroszországban nehezebben szerezhetők meg mint másutt, minthogy saját mesterségesen előidézett ipara nem kielégítő, s azoknak keletről szerzése most kétszerte nehezebb annál fogva, hogy a tengeri közlekedés gátolva van s az ágyukat gyakran alig járható országúton kell összekarcolni. A felszerelési tárgyak annyiban is drágábbakká váltak, minthogy a világ két legiparibb nemzetével háborúban áll, csak közvetítő kereskedők útján vásárolhat amazoktól, de pénze sincs sok, minthogy az orosz financziák a nyugati hatalmak hadműködései s abból származó lehetlenségnél fogva, az újabb kiadatú orosz tőkéket az európai börzékbe becsempészni, egy nemébe az igen nyomasztó ostromzárnak lőnek helyezve. Ezek azonban oly akadályok, nehézségek, melyeken oly nagy hatalom mint Oroszország, hol oly korlátlan akarat uralkodik mint a cáré, túlteszi magát. Nála tehát minden kérdés az idő kérdése. Ha Oroszország szükséges időt nyer, hogy a háborút Németország ellen, elégséges eszközök által támogatatva, viselhesse, akkor bizonyosan Ausztria irányában is más állást fog foglalni, más hangon beszélni, s itt rejlik a bonyodalom csomója, melynek gyors megoldatásától függ Európa jóléte. Ámde nem tőlünk függvén, hogy Oroszország mindenre időt nyerjen , nézzük tovább, mi történik és történt Szebasztopolnál ? Az oroszok — úgymond a felőbb említett odessai tudósítás tovább — roppant erélylyel dolgoznak védelmi munkálataikon; az ostromlóknak éjjel nappal mindig őrködniök kell, mert az oroszok nem szűnnek meg kisebb kirontásokat tenni; erre őket nagyrészt a víz hiánya is készteti; a vizet az oroszok nem csak pénzzel, de vérrel is kénytelenek fizetni, minthogy a szövetségesek nem engedik meg nekik, hogy korsóikat a Csernajában megtöltsék. A fekete folyó (Csernaja) már nem egy kozákra nézve Styxxé vált, különben a szövetségesek egy része szintén nem igen bővelkedik vízzel, mert a Csernaja majdnem teljesen kiapadt. A szebasztopoli kikötő bementénél elsülyesztett orosz hajók fellobbantására a hydraulikai csónak feltalálója Armstrong 25 robbantó, 13 nagyobb és 12 kisebb készüléket csinált. Ezek közöl mindegyik 3 központos vízmentes hengerből áll , melyek egymásba tolathatnak. A legbelsőbb űr a legfinomabb lőporral töltetik meg. Egy vezetéksodrony összeköti a legbelsőbb töltényt egy távol álló galváni üteggel. Egy nagyobb teljesen megtöltött készülék súlya 50, a töltény maga 20 mázsára van számítva. A készülékek nov. közepén Szebasztopolnál tevékenységbe fognának helyeztetni. Az „Oss. Tr.“-nak Stambulból 23-ról jelentik, hogy az „gamemnon“ mintegy csoda által menekedett meg. A kapitány azon vigyázatlanságot követé el, a Szebasztopol bemeneténél elsülyesztett hajókhoz igen közel horgonyt vetni, s hajója úgy néz ki mint egy szita. Az „Albion“ is igen meg van viselve, úgy hogy csak nagy erőfeszítéssel bírta magát a víztükrén fentartani. Ugyanezen levelező megjegyzi : Általában elismerik most, hogy az oroszok nincsenek annyira elbátortalanodva, mint hívék, s úgy ellentállnak, mint azt a szövetségesek nem várták. Ütegeik a szárazi részen igen jól lőtek. Maguktartását főleg kémjeik jelentéseinek köszönik, kik őket a szövetségesek minden terveiről értesítik. — Ezek állitólag 5 tolmácsot, 2 ausztriait, 2 francziát, s 1 renegátot, kikre a kémkedés kibizonyult, agyonlövettek. — A Szebasztopol bevétele iránti tatár hit egy ember életébe került. Egy fiatal 21 éves görög egy bécsi lapban olvasván Szebasztopol bevételét , öngyilkossá lön. — A ,,Hope“ hajó, mely Balaklavát 21-én hagyta el, azon tudósitást hozta, hogy a távirdai hivatal teljesen porrá tétetett, a tüzelés a Konstantin erődben megszűnt s tornya szétromboltatott. A veszteg s két más erőd a déli oldalon csak már romhalom, 3 orosz sorhajd fenékre lövetett, 5000 orosz, ezek közt sok lovasság, a Scarlett töok alatti angol lovasság által teljesen szétveretett. Egy szebasztopoli oct. 19-ki orosz tudósitásból kitűnik, hogy a sebesültek száma Szebasztopolban tetemes. A szövetségeseknek is igen jelentékeny veszteségeik lennének, s a közel fekvő Sz. György kolostort kórházzá alakíták. A „Times“ Marseillen és Szambulon át következő sürgönyöket hoz : ,,B a 1 a k 1 a v a, oct. 17. Mi a tüzelést oct. 17-kén 71 angol és 46 franczia ágyúból 130 orosz ellen kedtült meg. 8 óra 40 p. egy franczia lőportár fellobbant. 10 óra 45 p. megnyiták a tüzelést. 12 d. 45 p. a franczia hajók az Agamemnon, Retribution és Brittaniával kezdték a parti ütegeket lőni. 16. 25 p. egy más franczia hajó levegőbe repült. 16. 45 p. Szebasztopolban borzasztó fellobbanás volt. 2 ó. 55 p. az orosz redout egy lőportára jégbe repült, de az oroszok visszatértek ágyúikhoz. 5. 6. 30 p. a hajók kis távolságból kezdek meg a tüzelést a Konstantin erőd ellen. 6 óráig tartott az s az oroszoknak nagy károkat okozott. — Balaklava 18. — Az oroszok lövegeiket, melyek sokkal nehezebbek , mint a mieink , ismét felszerelték. Mi tegnap mintegy 96 embert vesztettünk. A „Retribution és London“-ba bele kapott a tűz s mindkettő elvesztő főárboczát. A redoute és kerek torony derekasan tüzelnek. Mi lőszerünket csak nehezen bújuk felhordani. — Bécsből a Times Stambulon és Zimonyon át 23-áról hozhat akavai tudósítást, — mely szerint a tüzelés 17-dike óta szakadatlanul tart. Az oroszok tüze alább hagyott, de a francziák művei nem voltak elég erősek s nagyon meg vannak rongálva. Az angolok csak 300 yardnyira állnak már az orosz művektől. Egy szökevény jelentése szerint veszteségeik nagyok. Nahimoff elesett. 23-án reggel tűz ütött ki a városban. Még nem volt eloltva, midőn a gőzös elindult.“ G a 1 a c z i oct. 28 ki tudósítások megerősítik, hogy a törökök Sumla és Várna közt folyvást öszpontosítják magukat, anélkül hogy tulajdonképi czéljukat pontosan tudni lehetne. Annyi azonban mégis kitűnik, hogy Omer pasa kettős állást szándékozik elfoglalni , melyből szintúgy Krimiába mint Besszarábiába megindulhat. Tény az, hogy Omer pasa minden hadmozdulata az ausztriai cs. k. parancsnok Coronini gróffal a legjobb egyetértésben történik. A két seregvezér közti viszályokról szóló hírek légből kapottaknak s rész szándékból elhintve lenni látszanak. Galaczról 23-ról pedig jelentik, hogy mint Tulcsa és Szakcsából hallják, az oroszok a Dobrudzsát végkép elhagyni látszanak. Ha a szövetségeseknek sikerül Szebasztopolt bevenni, úgy az oroszok Be- Szarábiában alig fogják magukat tarthatni, s ez esetben a hajózás a Dunán teljesen szabaddá lesz. Izakcsából hallani, hogy az orosz parancsnok állítá, mikép Sz. Pétervárról parancs érkezett, hogy a semleges hajóknak az áthajózást ne tiltsák, de ekkorig Galaczban semmi hivatalos közlemény nem olvasható. Éjszaknyugati csatatér. Párisi és londoni tudósítások jelentik egyezőleg, miszerint minden jelek azt mutatják, hogy jövő évben nagy események várhatók a keleti tengeren. A fegyverzéseket a legnagyobb buzgósággal folytatják s üsző ütegeket nagy számmal építnek, s az idei expeditio tapasztalataira alapított egyéb nagyszerű előkészületeket tesznek. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest. Pomázi lelkisz Bognár József ur f. é. april 24-kén, azaz öcs. k. Apostoli Felsége legmagasabb egybekelése napján egy gyűjtést inditott meg a bécsi fogadalmi templomra a p írt 42 krnyi öszveget gyűjtött, mely nevezett lelkész ur által 5 pírt hozzátételével ttt pírt 42 lovnyi öszvegrs emeltetett; mi azon hozzáadással tétetik köztudomásra, miszerint ez öszveg a budai cs. k. kamarai főfizetőhivatal utján rendeltetése helyére már elküldetett. Budán, oet. 31-kén 1854. A cs. k. helytartósági osztály által. — Tegnap közöltük azon kedvezményeket, melyekben részesülendnek legfelsőbb elhatározás folytában a párisi ipargazdászati és műtárlaton megjelenendő iparosaink és gazdáink a tudattuk, miként a kiállításra szánt tárgyak bejelentésének határideje novemb. 20-áig terjesztetett ki. Ezzel egybeköttetésben is itt közöljük a magyar gazdasági egyesület ideiglenes bizottmányának figyelmeztetését a párisi ipargazdászati s műtárlat ügyében. „Hogy az ausztriai birodalom a jövő 1855. évi május 1-jén Párisban megnyitandó ipargazdászati és műtárlaton magát a mezőgazdaság, ipar és kiviteli kereskedés érdekében méltóképen képviselhesse, a cs. kir. kereskedelmi, ipar- és középítészeti minisztérium intézkedései nyomán, a kiállítási tárgyak átvétele, megvizsgálása és rendeltetések helyére juttatása végett a Bécsben alakított központi bizottmánynyal összefüggőig működni a kereslet és iparkamrák, mint fiókbizottmányok, már utasítják ugyan; eredményesebb eljárás okáért azonban, különösen a mezőgazdaság részéről, a birodalomban fenálló Gazdasági Egyesületek, e czélra saját körükben a gazdaközönség részvétének mennél nagyobb mértékben megnyerésére hatni szintén megbizattak.S miután e nagyszerű kiállításon különösen hazánk, főleg mezőgazdasági oldalról nem jelentéktelen helyet foglalhatna el, s azon biztos reményben, hogy gazdáink ezen, az ország mezei terményeinek megismertetésére oly igen kedvező alkalmat mennél számosabban felkarolandják, a Magyar Gazdasági Egyesület ami irt ideig. bizottmánya, a cs. kir. budai helytartósági osztály f. é. October 25-kén 21,930 sz. alatt kelt magas megbízása folytán, ezennel kedves kötelességének ismeri a t.ez. gazdaközönséget hazafius tisztelettel felszólítani, mikép a célba vett kiállítást, a saját körülmények szerint, bármiféle hazai terménynyel gazdagítani szíveskedjék. — Kiállításra alkalmas minden mezőgazdasági termény, — kivéve az élőnövényeket és állatokat, továbbá azon növényi vagy állati anyagokat, melyek nyers, és romlásnak alávetett állapotban vannak. A kiállításra szánt tárgyak, a kiállító vezeték és keresztneve,8 lakhelye feljegyzésével,akár egyenesen Bécsbe a központi bizottmányhoz (k. k. österreichisches Central - Comité für die Agrikultur- und Industrie-Ausstellung zu Paris), akár az illető kerületi keresk. és ipar-kamra, vagy pedig a Magyar Gazdasági Egyesület bizottmányához (Pesten, üllői út, Köztelek), de mindenesetre mielőbb beküldendők. Pest, 1854. november 5. A M. Gazd. Egyesület ideigl. bizottmánya.“ A f. hó 1-jén elte 56-ik évében elhunyt pénzügyigazgatósági főtanácsos és m. t. társasági rendes tag Czech János irományai közt hazai történelmünk gazdagságát gyarapító sok becses adat, számos év fáradságos szerzeménye találtatik. Vajha ez irományok rendezésével avatott kéz bízatnék meg, vajha azok hazai történelmünk érdekénél fogva mi akadémiánk vagy oly tudósunk birtokába juthatnának, kinek gondos keze azt nem rejtené az Írás szavai szerint véka alá. A boldogultnak gyászbeszédéül szolgálhat. Jerney úr legújabb műve (Nyelvkincsek etc) előszavának Czech gyűjteménye felőli megemlékezése, mely gyűjteményből nyert Jerney is mintegy 350 régi szót. — Most, midőn a nemzet egyik legfőbb ereje fiainak értelmiségében, képzettségében is áll, midőn örömmel kell tekintenünk minden hasznos munkásságra, nemes törekvésre, nagyobb fájdalommal képes bennünket sújtani minden veszteség, mely megszegényíti a képesség tömegét, s megritkítja azon sort, mely a szellemi törekvés terén haladásunk egyik alapja. Ily nagy fájdalommal értesültünk b. Jeszenák Bélának halála felől, ki oct. 26-kán V i - én hunyt el. A jeles ifjú még csak 21 éves volt, de hajlamainak és tehetségének nyilatkozatai egy hasznos életnek lehettek zálogai. Évek óta a reáltudományoknak élt s bámulatra ragadó sikerrel szentelte erejét a festészetnek. De a halál megslakitá ez életet, s tanulmányai közt, mikben a komoly törekvést s a nemesi irányt kellett felismernünk, engednie kellett egy elhívó szózatnak. Vajha a derék anya vigasztalást lelhetne azok részvétében, kik e jeles ifjúnak sírjára az igaz fájdalom könnyeit hullatják. — A jeles festő Ranfdl Bécsben szintén meghalt. — Midőn gr. Szapáry L. urnák az ismert delejező : TUDOMÁNY ÉS IRODALOM* A M. KÖLTÉSZET FOLYTATOTT TÖRTÉNETE. Toldy Ferencz egyetemi előadásaiból. Tizenharmadik előadás. Uraim! A Horváth Ádám által népszerűsített epos, mint egykor Gyöngyösi idejében is, a kor behatása alatt csakhamar ismét a verses regénybe ment által. Már Vályi- Nagynál is Hunyadi Lászlót inkább házi, mintsem országos tárgyként találjuk kezelve. Ennél, sőt egyéb társainál is, kétségkívül több hivatása volt az elbeszélő költészetre Csenkeszfai Poocs Andrásnak, kinek Lénai Lucretiája, Aeneas Sylvius után teljes szabadsággal dolgozva, nem ugyan feltalálás, de előadás tekintetében az ide tartozó darabok legkitünőbbike. Poocs phantasiával és szeszélylyel bú, ismeri az emberi szívet; így ha könnyűsége és bősége rendszerint áradozásra csalja is, érdek nélkül előadása soha sincs. De ő is ez iskola közös hiányában sínlik : az ízlésében, s ha azonfelül azzal hízelkedik magának ajánló levelében, hogy „ha rút dolgokat is esett feljegyzenie, Aeneasnál szemérmetesebben tette ki: nagy öncsalódásban él. D Ovidnál semmivel sem tartózkodóbb, szívesen késik a sikamlós perceknél, azokat szeretettel ecseteli, gyengédség nélkül mindig, és fátyol alatt is mindig többet láttatva, mint a tudós pápa, ki a szenvedély csapongásait a szenvedélyért, s nem a csapongásokért, s azért komolyan festi. Poocs egy dévai Faunus, ki a kárpit mögé férkezvén, a jeleneten csapongtatja kedvét, a nélkül hogy részvétre gerjedne a lángon, mely házát végkép elemésztendő volt.Ő hivatva volt egy második Pucellet írni: Lucretiája, bár felsőséggel a tárgy felett, mit nem tagadhatni, de kegyeletien kedélylyel van általa újra teremtve. — Etédi Márton verses regényét , a „Scytha királyt“ csak szerzője nevének akkori keletéért említem: a mese a szerző találmánya, melyben a hős is, ez a „Záton herczeg“ költött személy; de szerepel benne Anacharsia, Tomiris, Cyrus és Croesus stb. csodálatos vegyízéke a históriai elemeknek eroszul talált, s különösen erkölcsök tekintetében gyarló, költeményekkel. Mind e két költőt túlhaladta népszerűségben gróf Gvadányi József, a Peleskei Nótárius és Rontó Pál hires szerzője, kiről részletesben kell szólanon. Első munkája, melylyel az öreg tábornok közfigyelmet gerjesztett, Egy falusi nótáriusnak budai utazása volt, „melyet önnön maga, abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérű magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt.“ A peleskei jegyző Zajtai uram — mert ki volna más — budai útra szánja el magát, hogy az oda áttett országos táblák ügyfolyamát kitanulván, a falu tábláját is a szerint intézze. Az út lóháton létezik, kellő készülettel. De azért nem minden nehézségek és kalandok nélkül. Itt bikák szalasztják meg a hortobágyi pusztán, majd vasas németek énekeltetik és tánczoltatják meg zivatar is éri,s a Csörsz árka is szerepel, melybe midőn beesik éjjel, már a Tisza medrében véli magát . . . tantae molis erat Budát elérni, hol azonban dolgai szerencsésben folynak : egy előbbi tanítványa ingyen szállásra segíti, s megkezdetnek a tanulságos vándorlások a két városban. Azonban csakhamar elszomorodik a jó jegyző, mert a hol csupa ősmagyarsággal remény lett találkozni , általa soha sem látott különféle más öltözeteket, általa nem hallott szavakat tapasztalva, a törvényes táblánál s a színházban , a templomban és sétákon, a vadak viadalán és bálban; s jegyzőnk, igazsága érzetében s magyar őszinteségében egy és más úrral és nővel beszédbe, és pedig bátor beszédbe elegyedik e borzasztó romlás felett; néhányszor szinte roszúl jár, de vannak gyözedelmei is , egy-egy ily újmódi magyart, kivált nőket, meg sikerül térítenie! De kitör éppn ekkor a török háború — jegyzőnk József cs. alatt 1788-ban tette nevezetes útját — nincs tehát sürgetősb teendője mint haza sietni, hol az ujonczozás, s nem kevesbbé Sándor fia otthon létét kívánják, nehogy ez valahogy valami bolondcsínyt tegyen. És csakugyan, első, a mit Szatmári látott, Sándor fia, ki azalatt csakugyan felcsapott huszárnak, de meggondolván, hogy van még egy fia, ki törzsöket fentartandja, nyugodt lélekkel haza megy, hol becsületes községe által ünnepélyesen fogadtunk. Látják Önök a munka fonalából, mit czíméből is észre vehettek , hogy itt nincs valamely több ágú, szorosan összefüggő, egységes mesével dolgunk , a jegyző világot látni megy : a mi őt véletlenül éri , azt azon módon beszéli el , s kalandjai semmi által nem függenek össze, kivévén a személy azonsága által. De megvan benne az egy eszme a csalódás. — Ez , hazafias együgyüségével egyetemben , kijelöli szerepét : ő uton-útfélen prédikál , s nem elébb fejezi be missióját, mint midőn atyai s hivatali kötelmek uj színpadáról leszólitják. Az egész oda czéloz, hogy az ősihez ragaszkodó egyszerű magyar életet a külföldiessel szembe állítva emelje. Hogy Gvadányi a nemzeti öltözet sürgetésénél itt tovább nem megy, tudva vagy öntudatlanul jól esett, miután nem ő, hanem egy falusi jegyző beszél, de különben is az akkor száműzött nemzeti öltözet mint látható jele a láthatatlan szellemnek fontos volt, mint más időkben, hol e szellem elég erős magát jelvények nélkül is érezhetővé tenni. Ami egyébiránt a kivitelt illeti: nem tagadhatni, hogy a dolog érdekes, de magánál, s nem az előadásnál fogva. Ez utiképecskék- s apró kalandokban meglepő természetes valóság van , az alföldi életnek anyagilag hű arczképe ez mindennel, ami jellemző és esetékes, ellenben hiányzik a költői eszme mint az arczképek azon neménél, melyek megismertetik az eredetit, de nem adják annak szellemiségét, nem lényegét, nem emelik azt eszmévé. Az elbeszélésben kedélyes őszinteség uralkodik, mely tetszik, de nem eléggé mély, azért meg nem ragadó. Költőnk nagy úr volt, de élete legelhatározóbb éveit táborban, katonák közt töltötte, s világnézete ez állásponton feljebb soha nem emelkedett. Innen cynismusa, innen nála a furcsa — mert máskép a komikumot eddig alig tudjuk nevezni — itt (mint egyebütt azon viszásságban fekszik, mely a szereplő egyénisége s a tárgyilagos élet összekocczanásaiból áll elő , de ez alsóbb, pusztán tárgyas , csak is a gondolat és valóság ellenkezéséből szetlemlő neme annak, ■ nem a költő műve. Ő excellentiája tetőtől talpig naturalista, s másfélül szigorú conservativ volt, s bár a franczia irodalom előtte ismeretes lehetett, Gyöngyösi s ennek követői voltak neki a magyar költészet egyedüli kánonai. Ennélfogva szenvedelmesen ragaszkodott a Zrínyi-stanzához is, s bár a „dámák“nak, kik őt az írásra egyszerűen többször buzdították, mint valódi gavallér engedett, és Nótáriusa többi részeit, sőt Rontó Pálját is kétsoros alexandrínekben irta, a jó öreg ur azt szelíd dörmögés nélkül soha sem tette. Nótáriusa egyébiránt a kor bibéjét annyira eltalálta irányával , és népies genre-festései azon időben, mi-Iden elbeszélő költészetünk épen leginkább életvalóság nélkül szűkölködött, annyira tetszettek, hogy pár év alatt azt egész trilógiává egészítette ki. 1792-ben jelent meg a Peleskei Nótárius pokolba menetele, 1796-ban végre annak Elmélkedései, betegsége, halála és testamentoma. A középső darabról nem mondhatok Önöknek semmit: a mi könyvtáraink annyira nem teljesek a magyar irodámat tekintve , és sok nem régi könyvünk különben is oly ritka , hogy azt mindeddig nem láthattam. A harmadik rész, lényegében tanköltemény inkább, mint regény. — Ami benne történet, nem annyira magáért van, mint inkább hogy hordozójául szolgáljon a szerző életnézeteinek — ki alatt itt nem annyira Zajtai uramot, bár többnyire ismét maga szól, mint Gvadányit kell értenünk. — S ez fő hibája a műnek — Mert jegyzőnk diákos ember volt ugyan, sőt egykor praeceptor is , mégis mind azon ismeretek, melyek itt elhintettek, mind e nézetek az ő tudományát és korlátolt élettapasztalásait meghaladják. Sok tekintetben analóg a Budai utassal a Mostan folyó országgyűlésének satirico-critice való 1 e irása (1790), melyet a peleskei jegyző helyett egy becsületes istenmezei palócz polgár rajzol. Már ez sokat reflectál, politizál, polemizál, gúnyol és fedd; a többiben inkább leírás, mint történet. Mint iránydarab azon időben nem kisebb hatást tett azon röpiratok seregénél, melyek a II. Leopold alatti mozgalmaknak oly fontos orgánumai voltak ; a mai nap már csak erkölcsrajzainál fogva van némi érdeke. Legtovább Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának, és gróf Benyovszky Móricsnak életek tartotta fenn magát (első kiadás 1793). Gvadányi semmiben sem volt gyengébb, mint tárgyai elrendezésében. Itt ő a nevezett két kalandornak dolgait szoros ragaszkodással a történeti valósághoz, nagyobb részt úgy, mint azokat tőlök maguktól értette, s egyszersmind szigorú időrendben beszéli el. Ehez képest a darab két része valósággal két külön mű, melyek elsejében Rontó Pál a maga életét, iskolai és katonai csínyait születésétől fogva gróf Benyovszkyhoz kerültéig beszéli el; a másodiknak , első cikkelyében, folytatja a grófhoz jutását; a második cikkelyben aztán a költő foglalja el az elbeszélő szerepét, és Benyovszkynak az előbbiekkel össze nem függő viszontagságait egész haláláig tizenegy nagy czikkelyben írja le : u. ra. részvételét a lengyel confoederatio háborújában, moszka fogságát, sibériai száműzetését, a foglyok ottani támadását és kiszabadulását, tengeri bujdosásait, japániai s egyéb szigetekben viszontagságait, Európába visszatérését s ismét Madagascarba megtelepedését, háborúit, második franciaországi útját, Magyarszágba térését Rontó Pállal együtt, ki itt marad, és Benyovszky utolsó útját Madagascarba, egész haláláig. Bármennyire kedveltetett ez a munka, mai nap csak az első résznek van már csak érdeke, s ismét egyedül Rontó Pál dolgai arczképszerü erkölcsfestő elbeszélésénél fogva, mely áradozó és vizenyős, s melyben a tanítások pótolják a költői tartalmat. E dolgozatai sorába tartoznak még Gvadányi Bada-a dolgai, melyek még 1765-ben írattak, de világot csak harminc évvel utóbb „időtöltésében“ láttak. Itt is egymástól független kalandjai, tiszai vadászatai és halászatai, népi jelenetek stb. beszéltetnek el. A tanköltészet volt még az, melyet a népies iskola előszeretettel űzött. Némelyek etnikai motívumokat tárgyaltak. Legkedveltebbek közölök Betlini Hari Péter, a Magyar Múza egyik buzgó dolgozó társa (1788) s az Erkölcsi Énekek szerzője (Bécs, 1789), melyekben a mezei életet, a barátságot, az embernek vég célját tárgyalta; Mátyási József, ki versei miatt (két kötet, 1794—8) még Csokonainak is nagy embere volt . Pályáját „A Barátságból irt nagyobb költeményével rekesztette be (1821) az élve már elfeledett férfi, Molnár Borbála, köztetszésben részesült első nő költőnk (1792 — 1804), kinek iránya mind Élete Tükrében (13 énekb.) és „Mesés Történeteidben, mely nem egyéb egy verselt erkölcsi regénynél, mind utóbbi beszélyeiben, tisztán didaktikai. Sokkal több különféleséget a formában, csínt, és költőibb tárgyalást lelünk Endrődy János vegyes költeményeiben (1797—801), Hatvani István meséiben (1799), s főleg Péteri Takács Józsefben (1796), kinek philosophiai lelke a tanversben, beszélyben és én ebben a magyar szellemnek a legnemesebb kifejezését adta. Mások tudományos tárgyakat vettek fel, mint Gőböl Gáspár, Utazó Lelkében (1785), Pálóczi Horváth Idám, Nyári Éjszakájában (1791), Édes Gergely a Természet Könyvében (1793), kik hogy egykor annyi kedvességet találhattak a közép rendeknél, a költői érzéknek szinte kihaltáról tesznek tanúbizonyságot. Csak agyra mutatott, s ez is egyedül Horváth Ádámnál , életrevalóságot. Inkább életviszonyainak mint tiszta eszméletnek tulajdoníthatni, hogy a népköltést figyelemre vévén, Isolmiának (1788) némely dalaiban oly jól adta vissza a természetes érzést, s a népdal formáját oly szerencsésen találta el, hogy az újabb lyrika első megkezdőjének őt lehet nevezni. Több dalait, mint Vndulását (De mit töröm fejemet), Pásztorénekét (Sári rózsám hova megy), Csatalait stb mind máig énekli a nép. Csokonai is az ő példáján melegedett. S szinte ebből áll, mit a népies iskola maradandót hagyott. Egy külön felekezetet képezett a népiesek közt az úgynevezett debreczeni iskola, mely Földivel kezdődött, Csokonaiban fénypontját érte el, Kovács Józseffel a színről ismét letűnt. Ez is a népi elemet vette fel, de összekötve a forma tisztaságával, mind a mértéket, mind a rímet tekintve. Csokonairól külön fogok értekezni, mint kinek talentuma a költészet több ágai és irányaira terjedt ki; itt elég leszen Fazekas Mihályról emlékeznem. Ó, ha nem bírt is a lelkesedés hevével, de nem volt üres, mint annyi társai, s a dalformát jól kezelte- Ha Ludas Matyia oly jól volna dolgozva, mint feltalálva, az víg epikánknak mindenkép becsületére szolgálna. Legnagyobb aberratióját a népieseknek Gyöngyösei Jánosban kell megrónunk. Ma már hihetetlen lesz, hogy ez a lelketlen leoninista annyi csodálét, annyi követőt találhatott, s ezek közt még Csokonait is. De örvendjünk, hogy ez irány nyom nélkül kienyészett. Az irodalomtörténész azonban nagy elterjedtségénél fogva említés nélkül nem hagyhatja. Magyar könyvéaiet. 427(666). Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából. Egybegyüjté Jerney János. (Therauti lingvaehung. ex epodia Arpadiorum.) Pesten. 1854. A szerző tulajdona. Bucsánszky Alaj. könyvnyomdája. 8 Töttés 1771. (Ára f. é. nov. 15—dikéig előfizetés utján 1 st 20 kr., aztán bólti ára 2 pft.) 438(667). Uj Magyar Muzeum. Egyszersmind a magyar akadémia közlönye. Kiadja Tody Ferencz 1854. Tizedik vagy oktoberi füzet. Pesten. Emich Gusztáv kiadása. 8-rét. 281—360. (Két térképpel, Kiss Károly „várnai ütközeté“hez az V. és VI. füzetben tartozólag.)