Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)
1855-03-01 / 1491. szám
lord Derbyébe. Szóló jan. 29-én nyilvánított nézeteihez hű marad s igy nincs egyéb választása mint leköszönni. Az itthoni kormány összes tevékenysége fölötti vizsgálat ellen nem lenne kifogása , — bár mennyi alkalmatlanságot szerezne is ez; tiltakoznia kell azonban oly vizsgálat ellen , a mely a krimiai hadsereg állapotáért a belkormányt akarja kérdőre vonni. — Például ha felmerül a kérdés, miért nem építhetett lord Raglan Balaklavából a táborba vezető utat? Felelet, mert csapatjai a futóárkokban végkép el voltak munkával halmozva. Ebből ismét azon kérdés keletkezik: miként volt a munka az angolok és francziák közt felosztva? É s ezen és hasonló ügyek feszegetésénél a vizsgáló bizottmány lábai alatt már ingadozik az alap, politikai veszélyek tekinteténél fogva. Graham remek indokainak erejét senki sem bírta meggyengiteni s szóló azt hiszi, hogy ha az ügy titkos szavazásra bocsáttatnék, a bizottmány okvetlen meg fogna bukni. Mint tagja a kormánynak, mely Raglan lordot a roppant feladattal megbízta s a hadszerencse megfordultával nem hitta vissza, becsületbeli dolognak tartja, a főparancsnokot egy bizottmány kegyelmére nem bízni. A hadjárat szerencsétlen folytatása miatt korábbi időkben nem egy hadvezér végeztetett ki; mi ugyan szelidebb jellemű korban élünk már s a néprajongás nem küld vérpadra ártatlant, de parliamenti szabálytalanságokra kényszerit, melyeknek okvetlen rész következései lesznek s ennélfogva szóló sajnálattal az indítvány ellen kénytelen küzdeni. Lord Pamerston igen tisztelt barátjait biztosíthatja, hogy a kabinetbeli kilépésüket igen fájdalmasan illeti. A bizottmány kinevezése ellen eredetileg tett kifogásait sem eltagadni, sem visszavonni nem akarja, de miután a bizottmány kinevezését túlnyomó többség követelte s minden egyéb combinatio hajótörést szenvedett, szóló nem tehetett egyebet , mint ő felsége parancsainak hódolva , a kabinet-alakítást s ezzel a bizottmány kinevezését is elfogadni. A nemzet becsületesen és őszintén ragaszkodik a vizsgálathoz s az egész ország jól átgondolt ítélete ellen egy kormány sem szegülhet. Sem szóló, sem megmaradt minisztertársai nem gondolnak arra, hogy a bizottmány ellenzéséből kabinetkérdést csináljanak. Ha a ház önként nem vette vissza határozatát, méltatlanság lett volna ezt arra kényszeríteni akarni s ily szándék által mind saját , mind pedig az ország becsülésében csökkenni fogott volna. Bright urat biztosítja a szóló, hogy a kormány az Aberdeen által jóváhagyott békefeltételek mellett marad s azokon túl nem terjeszkedik. Ezen feltételek azok, melyeket nemes barátja Bécsben az orosz meghatalmazottnak még egyszer felajánlani fog. Egyúttal ki kell jelentenie, hogy a kormány kárhozatos jövőt készítene a honnak , ha oly békét fogadna el, mely a jelen veszély okait továbbra is fennhagyná. Ha Európa érdekeivel megfévő béke nem jöhet létre, ezért nem az angol kormány lesz vádolható. E szerencsétlen esetre erőteljes háborúra kényszerülve, bizalommal fogna a parlament és az ország nagylelkűségéhez fordulni. Ha egy más , a népnek kedves kormány alakítható, ő és társai habozás nélkül visszalépnek; őket nem nyomorúságos hivatalvágy vezérli, de mielőtt a ház tőlük meg nem vonja bizalmát, semmi esetre sem fogják tárczáikat letenni. — Disraeli szerint az ország pártolandja e kormányt, csak tudja előbb, hogy van kormány. A nemes lord igy szól: „mi nem tesszük le tározóinkat.“ A ház kérdi, kik azok a „mi?“ S miként van az, hogy a nemes lord jóváhagyja a bizottmányt, miután ellene szólt és szavazott? A nélkül, hogy okát adná, hirtelen köpenyt fordított s most politikáját a bizottmányra alapítja. Bizonyítéka legyen-e ez azon erély- és szilárdságnak, mely a hazát megmentse ? A jelen kérdésre térve, szóló azt vitatja, hogy hasonló vizsgálati eset már több fordult elő s ha nem léteznék is, jelen körülmények közt a ház alkothatna ilyet. A dolog hikéje az, hogy a nemzetnek nincs kellő bizalma a kormányban s e miatt alsóházi képviselőihez folyamodik. A békenézetekről sokat beszéltek és írtak már, szóló csak azt reméli, hogy lord Johnnak a premiertől nyert utasításai valamivel világosabbak, mint ama közlemények, melyeket a nemes viscount tiszttársai a kabinetpolitikáról tőle venek. — Sir G. Grey a kabinetbe — úgymond — azt remélve lépett, hogy az alsóház önként felhagyand a bizottmánynyal,de álmában sem gondolt volna arra, hogy a ház akaratának mindenesetre ellene szegüljön. Nemes barátja a premiernek kívánsága csak méltányos , ha pár napi időt kér, a kabinetben támadt hézagok pótolhatására. — Phillimore elnapolást indítványoz, de sikertelenül. Mielőtt a bizottmány kinevezése forma szerint indítványoztatnék, Willoughby kérdésére lord Palmerston kijelenti, hogy ő a vizsgálatot korlátok közé szorítani nem akarja s mindent a kijelölt tagok belátására és óvatosságára biz. — Roebuck szinte azt hiszi, hogy indítványa oly tisztán s határozottan van fogalmazva, miszerint korlátozására nincs szükség. Bocsánatot kér a gentlemanektől, kiket eredetileg a bizottmányba tervezett, de később a ház többségének tekintetbevétele miatt másokkal pótolt, s rövid megvitatás után a következő sorozat lesz érvényes : Mr. Roebuck, mr. Drummond, sir John Pakington, Lindsay ezredes, mr. Layard, mr. Ellice, lord Seymour, sir George Lewis, Peel tábornok, mr. Bramston, és mr. John Ball. A két utóbbi név ellenzékre talál, de a szavazás részükre határoz. Néhány mellékes ügy gyors tárgyalása után, a ház éjfél utáni két és egynegyed órakor elnapolja magát. A vizsgálati bizottmány nagy kérdése tehát, mely elöl lord Aberdeen bevonta vitorláit s a peeliták már másod ízben megszaladtak, a közvélemény szellemében elhatároztatott s tagjai ki is neveztettek. E perczben tudni még nem lehet, vájjon e bizottmány hatáskörének korlátozása iránt lesznek e parliamenti viták, vagy nem. És oly kevéssé tudható, sikerült e lord Palmerstonnak, és miként a peeliták által megürült helyeket betölteni. A képviselők közt tegnap ama hír szállongott, hogy lord Palmerston lord John után Berlinbe távirati sürgönyt küldött , térne rögtön vissza. — Az „Advertiser“ ma e hírt, — mint ilyent, — közli, a „Press“ tény gyanánt adja. Nem valószínűtlen, fontolóra vévén, mennyire szüksége van Palmerston lordnak régi collegájára, hogy magát fenntarthassa; kezeskedni e hírrel azonban nem lehet. A „Morning Herald“ azon örvendetes meggyőződésben él, hogy lord Palmerston holnapután a titkos tanácsban fájérzettel fogja megvallani, hogy a miniszterelnökséget őfelsége kezeibe vissza letenni kénytelen. London, febr. 24. A „Daly News“ szerint, a minisztériumból lord Canning is kilépett . Horsimann Sir John Young helyett izlandi titkárrá van kijelölve. Törökország, Konstantinápoly, febr. 12. A lord Stratford visszahivatásáról szóló hír némi makacssággal tartja magát, azonban csak annyi látszik belőle igaznak lenni, hogy a sokat tapasztalt s a keleti dolgokba beavatott lord Bécsbe vagy Londonba hivatott meg, hogy Törökország jövőjéről véleményét előterjessze. Mindamellett itt ott Hudson urat, a turini britt követet kijelölt utódául említik. A többször, említett angol-török katonai conventióról írják a Daily Newsnek : „Lord Redcliffe, a nagyvezír s a török külügyminiszter egy Hadi mozgalmak. Délkeleti csatatér. A Szebasztopol előtti táborból érkezett utolsó febr. 13-ai tudósítások szerint a francziák ostrommunkálataikkal már 40 metrenyire húlódtak elő a Malakoff erőd fősáncza felé, s így már a főbástyasok glacisján léteznek. Az ostromlók most munkálataiknál mindinkább találnak aknákra, mely körülmény a szökevények azon adatát, miszerint az orosz erődök mind alá vannak aknázva, megerősítni látszik. A nagyherczegek, kik utolsó időben a várban voltak, állítólag elhagyták ismét Szebasztopolt, minthogy két nap óta a kitűzve volt császári zászlót ismét behúzták. A török tábornokok, főleg Omer pasa, azon adatokat a nagy csapat erőről, melyekkel az oroszok Krimiában már bírnak, és azon erősítésekről, melyeket február utolsó napjaiban még kapniok kell, nem látszanak oly tévelyeseknek tartani, mint ez nyugati Eupatoriában történik. Ezt gyaníttatják legalább a rendeletek, melyeket Omer pasa a mostani ruméliai music Izmail pasával volt találkozásánál ennek adott. A generalissimus erősítéseket és folytonos csapatküldéseket kívánt, hogy képes lehessen, Eupatoriát elégséges erővel fedezni, s a támadó hadműködéseket is 60,000 emberrel megkezdeni. A Dobrudzsa és Bulgáriában állt török sereg már is elment Krimiába, s utolsó héten a Sumlában öszpontosítva volt tartalékok is elvonultak Várnába, ott az elhajózásra magukat készen tartván. Bulgáriában s a dunai várakban az őrségeket igen leszállították, s mindenfelől hajtanak be kocsikat és igás marhát, hogy a szállítást gyorsítsák. A török lovasságból ízkender bejen és seregén kívül csak egy kis rész van még tauriai földön, s a többinek elszállítása annyiban szenvedett késleltetést, mennyiben egyrészt török szállitóhajók hiányzottak, másrészt Ahmet pasa, ki az elhajózást Omer pasa megelégedésére vezette, rögtön TUDOMÁNYI IRODALOM Jelesb íróink csarnoka. XLI. RIMAI JÁNOS: Az idő ósága nevel magasságot, Mint tél után nyár hoz kórókra virágot.-----Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy, Hogy itt-------nagy becsületet végy; Híredet, nevedet tapodja sok irigy,------Bízd a jövendőre érdemed jutalmát, Ha szolgáltad időd.------Rimái. Rimái ezen szavait, melyek értelmében időről időre annyi félreismert, kortársaitól nem értett nem méltánylott lángész , költő, tudós, művész vigaszul, reményül s biztatásul számtalanszor felsóhajtott, nem egy tekintetben lehet viszhangoztatnunk ma Rimái nevének felemlítésénél is. Mert, kérdjük : hányan ismerik ma még a nagyobb olvasó közönség körében Rimainak nevét? Ki emlékezik nevezésénél, hogy korában a magyar költők egyik legnevezetesebbike s legkedveltebbje volt. Hogy énekei majdnem két századon át a magyar közönség kezén forogtak, hogy azok Balassa Bálint költeményeivel egyetemben körülbelül húsz kiadást értek, mit eddig, kivéve talán egykét ponyvairodalmi népkönyvet, alig képes egy magyar elmetermék is felmutatni! Hogy az utókortól „a magyar nyelv ékessége“ megtisztelő nevet vitta ki magának, mikint Balassa és Rimái énekei még utóbbi kiadásai czimén is folytonosan olvassuk : „Néhai nagyságos vitéz Balassa Bálintnak és ama jó emlékezetű nemzetes Rimai Jánosnak, igaz hazafiainak és a magyar nyelv két ékességének istenes énekei.“ Az újabb kor élénkülő irodalmi termelése s annak uj igényei, számos régibb nevezetes jelenségekkel Rimai énekeit is ugyan a háttérbe tolva, vagy az utóbbi kiadásokban csupán népkönyvi, ponyvairodalmi körbe leszorítva, mai olvasó közönségünknél nevét is feledésbe sülyesztheték; az irodalomtörténetnek azonban nem lehet őt feledni ma sem, s íróink ezen jeles csarnokában, méltó díszhelyre kell őt állítanunk, hogy az utókor érdemeit becsülve emlékét tiszteletben tartsa. Mi a maz irodalomtörténeti jelentőségét és állását illeti , ő már az epigon nemzeti költészet korába esik, midőn a XVI-dik században a sajátsagi eredeti népies költői irodalom mindinkább elnémulván, helyébe fokonkint az újabb öntudatos, művészibb költészet, párosulva már tudományos képződéssel, egyéni alanyiabb érzet- s nézlettel annak nyomán keletkezett, mely a kor irányához képest ugyan szabatosb formával áll elő, de nem a nép köréből keletkezve, nem bír azon életteljes egyetemibb nemzeti népies hatással és becscsel, s csupán mint egyes kitűnő egyéniségek nyilatkozata tekinthető, a mint rájok koruk s az események hatása befolyását gyakorib. — A lyrai költészet nemében, melyben Rimáit ma csupán, a ránk egyedül fenmaradt e nemű költeményeinél fogva ismerjük, az őt megelőző szellemdus Balassa Bálintnak, kivel Rimái személyes baráti viszonyban volt, s kinek verseit sajátival együtt kiadá, élénk befolyása félreismerhetlen. De míg a balsors s viszontagság üldözte kalandúl életű Balassánál a sajátságos, bűnös öntudatát kesergő hangulat egyéniségében fenekelve, helyén lehet, addig Rómaiban ez inkább általánosan, azon súlyos idők közhangulatát festi, melyek akkor hazánkra nehezedve, a közérzetben, a vallásos költői kebel nyilatkozataiban mint Isten különös csapása és büntetése vétettek, melyekkel az atyák s ivadék vétkeit bünteti. E tekintetben nem jellemezhetjük jobban költőnket, mint ha nemzeti irodalmunk története épülete megalkotójának, Tody Ferencznek a magyar költészet történetében róla elmondott szavait idézzük : „Főleg két költő az , úgymond , aki a vallásos lyrai költészetben a tizenhetedik század első negyedében jeleskedett : Rimai János és Beniczky Péter ; az élet embere mindkettő , s mégis mindkettő világnézetét a bűntudat fátyolozza be. Ez érzet forrása koránsem egyéni, mindkettő igaz ember volt: a szomorú idők szüléke borult hangulatot, mely a mélyebb kedélyeknél általános volt; a közbajok isten büntetésének tekintettek az emberiség vétkeiért, s e bűnös emberiségből annál kevesbbé vette ki magát a költő, minél szigorúbb erkölcsi követeléseket intézett önmagához is, így Rimai és Beniczky is, s e hangulat, mely legott elfogta, mihelyt a lanthoz nyúltak, okozta, hogy náluk az élet s a költészet nem mutatta azon szép egységet, mely normális idők sajátja. Rimái mihelyt szemlélődik, a földi élet megvetését énekli, a világ neki csalárd, a szerencse forgandó, a középszer nyújt csak nyugodalmat, boldogságot a hit, az erény, mindenek felett Isten.“ Rimai irodalmi érdemei azonban nem csupán lyrai költeményeire szorítkoznak, melyeket, mint mondok, eddigi köztudomásúnkra, fájdalom egyedül hagyott fen irodalmunk mostoha nemzete. — De „bizd a jövendőre érdemed jutalmát, ha szolgáltad időd!“ énekli Rimát. — Egy pár év előtt e sorok írója családi levéltárábani nevezetes okmányok keresgélése közt, egy váratlanul szerencsés fogást tett Rimainak számos levelezései s iratai felfedezésével, melyek Rimai-féle, jelenleg az író családját illető örökösödési jogirományok közt fentartattak. Ezek nyomán már sikerült egy más helyt*) Rimainak valamint eddig ismeretlen néhány életkölteményeit, úgy számos munkái nyomait is okadatolva kimutatni. Miből kitetszik, hogy Rimai számos magyar s latin költeményein kívül, még egyéb munkákat is szerzett, és pedig lr egy külön könyvet magyar nyelven e czím alatt: „De Virtute, vagyis az Udvariságról.“ 2) Egy terjedelmes éneket vagy költeményt egy könyvben. 3) Nagypénteki Meditatiókat. 4) Törökországi követsége útleírását. 5) Kora nevezetesebb eseményei krónikáját, és valószínűleg 6) Balassa Bálint a költőnek életét. Ezenkívül számos követségekben eljárván, szerkesztett különféle statusiratokat, követségi utasításokat, békeegyezkedési pontokat stb. Mindezeknek azonban csupán nyomát s biztos adatait, néhány kevés töredékkel bírjuk eddig az eredeti kéziratokban, s legnagyobb részének elvesztét kell sajnosan panaszolnunk mindaddig, míg talán egy szerencsés vizsgálat vagy véletlen nyomukba nem vezetend. Mennyire fontosak pedig a felsoroltak, s azért mennyire óhajtandó feltalálásuk, eléggé mutatják Rimai fenmaradt munkái és ismeretes életkörülményei. Mily érdekes volna tőle a XVI-dik századból vagy a XVII-dik kezdetéből az Udvariságról irt magyar könyvet olvasni, ki vagy öt fejedelmi udvart szolgált, s azok meghitt embere volt; mily meghatók lehettek az ájtatos, istenes énekek buzgó szerzőjének nagypénteki meditatiói; mily tanulságos kétszeri konstantinápolyi követségi útja leírása, melynek közlésére a császári bécsi udvari historiograph Berger Illés R i m a i n k a t egy levelében a legmegtisztelőbb kifejezésekkel hívja fel; vagy pedig kora történetét tőle leírva leirni, ki annyi országos ügyben eljárt, az egymásra következő fejedelmek meghitt benső udvari tanácsosa volt. Mindezekből azonban csupán egyes státusiratai, követségi utasításai, számos levelezései maradtak fen; az utóbbiak számra a százat tetemesen túlhaladják, s kora legnevezetesb férfiadói erednek; kik közöl elég legyen csupán a korában élt négy nevezetes nádort: Illyésházy Istvánt, Forgách Zsigmondot, Thurzó Györgyöt és Eszterházy Miklóst említeni, kikkel nemcsak hivatalos, de szoros baráti viszonyban is állott, valamint még özvegyeikkel is élénk levelezést folytatott; ezenkívül számos kitűnő külföldi államférfiakkal s tudósokkal, s hova mondhatnék majdnem minden korabeli előbbkelő férfiéval. Ezen utóbbi körülmény, a szerencsés felfedezés, valamint elveszett iratainak is bizonyos családi levéltárakig vivő nyoma, e helyt sem engedi elhallgatnunk az óhajtást, vajha olvasóink közöl azok, kik a kedvező helyezetben, saját családi levéltárak birtokában vannak, vagy netán hivataluknál fogva ilyenek kincsei közé behathatnak, ne mulasztanák el az ezekben napról napra sürgősbbé váló vizsgálatot. Nem kell s nem lehet csupán mindent országos és hatósági levéltárainktól várni, melyek érdekesebb részükben nagyobbára, habár még távolról sem teljesen, úgy is kibányázvák. Hiába panaszoljuk szegénységünket, s törekszünk ezzel palástolni a fogyatkozást, mely nagyrészt tétlenségünknek s gondatlan hanyagságunknak rovandó fel. Nincs egy kisebb családi levéltár sem, melyben egy vagy más eredeti okirat, vagy egy nevezetes eddig még ismeretlen okmánymásolat nem léteznék; s e mellett eltekintve az egyéb poros stb. iratoktól, melyekben nem egy érdekes adat rejtve lappang, hány nevezetes levél, netalán irodalmi vagy történeti emlék fog még lappangni. Mily nyereség történetünkre nézve, hacsak minden családi levéltárból egy, eddig ismeretlen okmány jő napfényre; pedig ki ne tudná, hogy mennyivel több, hogy számtalan rejlik még bennük, mily gyarapodás sovány irodalomtörténeti adatainkra nézve, ha egy vagy más alig nevéről ismert író leveleit, róla adatokat, sőt talán épen munkáit is vagy csak azok töredékeit előhozhatjuk. Mindez valóban megérdemli az aránylag igen csekély fáradságot, mibe a többnyire bőven kamatozó elemű vizsgálat és kutatás kerül, vagy a nehézséggeli megküzdést, mit egy régi homályos irás olvasása gerjeszt, miben úgy is a tudomány eszközei és férfiai az első jeladásra s felhívásra mindig készen állnak, lesve s keresve az alkalmat segélynyujtásra.Ellenben az ezen tekintetbeni ki nem menthető, napirenden levő gondatlanság és hanyagság által, mennyi történelmi kincs és dísz enyészett már el eddig végtelen, s menynyi van még enyésző félben. De ebben is a tény megboszulja önmagát; ezek elhanyagolásával s enyésztével egyiránt enyészik el s feledékenységbe sülyed családok s egyének neve és hite, kik az oly kevésbe kerülő gond, figyelem és liberalitás által nemzeti közbecsülésre s örök díszes névre vajának szert teendők. De térjünk vissza írónkhoz, hogy még legalább egy két rövid vonással, mennyire a szűk tér itt engedi, élete főbb pontjait is összefüggőleg vázolhassuk. Alsó Sztregovai Rimai János Nógrádban alsó sztregovai, Zólyomban, Tót-Lipcse és Korpona városábani, Hontban szúdi, palostai s más jószágok birtokosa volt. Született állítólag 1547-ben január 27-dikén Kolozsvárott. Már korán járhatott a külföldön, annak főiskoláiban, hol kitűnő tudományosságának, classikai irálya és sokoldalú műveltségének alapját vetheté. Utóbb Erdélyben a fejedelmek udvarában találjuk, előbb mint Báthori István, később Báthori Zsigmond fejedelem apródját, kinek figyelmét „a táborba induló vitéz dala“ czimü költeménye által vonta volna magára. Hasonlón Balassa Bálinthoz és Zrínyi Miklóshoz, ő is mint egyike „nemünk utolsó daliáinak“ lanttal egy kezében , a másikban zászlóval és karddal, ajkairól elhangzó énekkel buzdítva járt a csatákba, mint egyik énekében zengi : „Zászlóm uram pogányjaim nevedben indul, Dávid hárfa nótáján szívem megindul — —. Sok keserves búmat, hajtsa el hárfa hangja, Csendesedjék azzal szívem sebhetö lángra. Már útra indulok------Ott vár nemzetemnek szép sátoros tábora S egyéb sok rendeknek sűrű nagy zászlós hada. Régtől várta szivem ezeknek történetét. Hogy élhesse ezzel hazámnak épületét, Nézvén szabadságát, Rabságból váltságát.“ Bocskay István fejedelemsége korában ismét ennek udvarnoka, majd kamarása és belső tanácsosa. Mint a nádor Illyésházy meghitt embere, Bocskay halálával II. Mátyás alatt az uj magyar királyi kormány szolgálatába lép, s Magyarország részéről az osztrák követséggel mint követ küldetik Konstantinápolyba, hová 1608-ban, mart. végén indul. Itt, mint a követség választott szónoka tartá a hosszas nevezetes követelő beszédet a szultánhoz, mely ennek legnagyobb visszatetszését szülte, s majdnem rész következményeket vont maga után. 1609 visszajövet egyideig a budai helytartó pasánál követ, s a zsitvatoroki és szőnyi békealkudozások végleges sikeresítésében jár el. Bethlen alatt 1619. ismét Magyarország részéről a confoederatus statusok követségével a portához küldetik, valamint a soproni országgyűlésen is Bethlen követe az egyezkedés elintézésében. Meghalt 84 éves korában, 1631-ben September végén Alsó Sztregován, hol el is temettetett. Neje Aaghy Orsiky. Orsolya asszony volt; egyetlen fiú magzata még életében meghalt; örököse egyetlen leánya Rimai Mária Szudi Dúló Gáborhoz ment férjhez, kinek örökösei ismét leányágon származtak le. Mily tiszteletben volt kortársainál mint író, költő, tudós és államférfi, mutatják a számos hozzá írt levelek nyilatkozatai, a kassai híres Hoffmann György, a bécsi békekötés szónoka, s a tudós Balásfi Tamás püspök tiszteletére írt dicsversei. Nem tagadhatom meg szinte, hogy végül ne közöljem még bár Eszterházy Pál Nógrádvár parancsnoka, csősz, hadtanácsos s magyarországi „viczegenerális,“ a hires nádor gróf Eszterházy Miklós testvérbátyjának Rimáihoz egy hosszabb levelében előjövő azon nevezetes helyet, mely valamint írónkat, úgy ezen jeles férfit is a legszebb fényben mutatja elő, mint a magyar irodalom akkori lelkes, hőkeblü barátját s pártolóját, a magyar író tisztelőjét, máig jeles, ritka s buzdító például a nemzeti irodalom iránt korunkban meghidegült nagyjaink ellenében. „Édes jóakaró Rimai uram — szól többi közt az említett levél helye — hidje kegyelmed csak intentumát is hozzám való készületinek kegyelmednek, felette kedvesen hallom, sokkal örömesben látom magát s kérem is, minthogy most még az gazdáknak sincs házoknál felette szorgalmatos dolga, ne hagyja jó szándékát, kedves dolgot cselekszik kegyelmed jó akaró szolgájával, s hozza el magával írásit is, sine ostentatione tetszésemet aperialom kegyelmednek, mert gyönyörködöm mind elméjében s mind Írásiban, s nem is hoznak unalmat sok ideig való olvasási is. De pro interim, ha az nagypénteki meditatióit is elküldi kegyelmed, kedvesen veszem kegyelmedtől; akarnám igen kegyelmed ide jöttét, mégis keményen megitatnám kegyelmedet az jó borok mellett sorbettel“ — stb. Később is Rimai halála után Eszterházy Pál az, ki több rendbéli levelei által Rimai özvegyétől s rokonaitól erélyesen szorgalmazza hátrahagyott iratait maga s a nádor számára isméti olvasásul s lehatásul, félvén, nehogy azok elvesszenek vagy használatlanul rejtve maradjanak; s ezen sorai által hagyta fel nagyobb részt ama hiányzóknak legalább emlékét, melyeknek ekkér még némileg nyomába vezet, s ha a gondos utánjárásnak sikerülend azokat feltalálni,írónkra uj fényt deritend, valaminthogy már azok tudata is nem kevéssé emeli őt irodalomtörténeti becsében; úgy hogy ma már némileg a teljesedés örömével viszhangoztathatjuk Rimainak jelen ismertetésünkelibe írott nevezetes szavait : „Az idő ósága nevel magasságot, „Mint tél útán nyár hoz kórókra virágot, „így koporsó terjeszt hírnek névnek magot, „Halál setétjéből hozván rá virágot!“ Ipolyi Arnold. Magyar könyvészet, 98(898). Prónay Gábor: Vázlatok Magyarhon népéletéből. Báró Prónay Gábortól. Barabás, Oterio és Véber huszonöt színezett képművével. Pesten. Geibel Armin sajátja. 1855. Nyomtatták Giesecke és Devrient Lipcsében. Ivrét. 93 l. (Ára diszkötésben 32 pft.) * *) L. az 1853-iki Uj Magy. Muzeumb. 479 l. Rimai János munkáiróli tudósításomat, katonai conventiót írtak alá, melynek erejénél fogva a Krimiába létező ozmán csapatok (totón csak egy részük) lord Raglan triigy parancsai alá helyeztetnek s zsoldot az angol kormánytól húznak. Következők főpontjai : 1) Az angol-ozmán jutalék száma nem határoztatik meg s a körülményektől függ. 2) A török katonák ruházata az marad, mi ekkorig volt. 3) A zsold ugyanaz, mi az angol katonáké. 4) Teljes vallás- és cultusszabadság uralkodjék az angol-ozmán hadtestben. 5) Angol tisztek bekebleztethetnek.