Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)
1855-04-08 / 1524. szám
VXJe . ....--------- A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F éva 1 után fordítottam elő. MÁSODIK KÖNYV. Az utalás. XIV. Éji kaland. (Folytatás.*) Solange fenn, a korlátnál maradt. Inkább halott, mint élő volt. Nemsokára bágyadt panasz hangok hatottak fel hozzá a sötétből. Solange eleinte habozott, mit tegyen, de követte részvéte ösztönét, és szintén leszállott. Az udvaron, vérében úszva, egy sebesült volt elterülve. Solange mellé térdelt, s lehajlott, hogy arczát láthassa. A sebesültben Martroy Roger lovagja ismert. Az utolsó negyed közepében álló hold még föl nem jött, hanem a láthatár keleti oldalán már fény piroslott. A csillagok eltűntek, az ég borulni kezdett. Chiffon és Loriot pompásan aludtak rögtönzött ágyaikban, de már nem ők volának kizárólagos birtokosai a szénaboglyának. Néhány lépésnyire innen, a mezőn, éjfélkor, egy férfi és egy nő találkoztak volt, s miután ott néhány perczig fel s alá járkáltak, alig hat lépésnyi távolban a kis Chiffontól és barátja Loriottól, a szénaboglya alatt leültek. A titokteljes párocska nem is sejti, mily szomszédságba jutott. E szomszédság által egyébiránt Chiffon és Loriot sem lőnek háborítva, kik Párisról álmodtak. Ez még nem volt minden. A szénaboglya másik oldalán is ült egy pár. E másik párt is egy férfi s egy nő képezé, kik éjfélkor jelentek volt meg a mezőn. E második pár néma volt és hallgatódzott. A marquisnő a szénaboglyához támaszkodva ült; Fernand félig térdelve lába előtt feküdt. — Én ne szeressem önt! mondá azon szenvedélyes kifejezéssel, melyet a kissé tehetséges fiatal színészek, kik szerelmeseket játszanak, igen hamar elsajátitnak. Hát kit szeretnék ? Hisz ön minden nők közt *) L. P. Napló 1522. sz. a legszebb, legszellemdúsabb ! Esdekelve kérem önt, ne kételkedjék bennem! Ez engem igen, igen boldogtalanná tenne! . . . Én szeretem, s hogy szerelmemet bebizonyítsam, kész vagyok önért életemet odaadni.... Asztrea megfogta Fernand kezét, s magához vonált. — Úgy szeretnék önnek hinni! susogd. A szőkének ajkai Asztrea szép homlokát érinték. Ez két kezébe vevén Fernand fejét, csókot nyomott ajkára. De mindjárt ezután eltaszitált, s egészen megváltozott hangon így szólott: — Fernand, mi mindketten elvesztünk, ha ön meg akar csalni . . . Fernand szólni akart, de Asztrea folytatá : — Félben ne szakítson ... Én már nem vagyok féltékeny Beauvais Solange miatt, még ha okom volna is rá. . . . Hinni akarom, hogy Morges Antonia önre nézve becsvágyi ingerrel bir. . . Gyönyörű becsvágy, mely önt arra ösztönzi, hogy tönkrejutott családba fúrja be magát! . . . Engem ön önmagamért szeret, s én azzal jutalmazom önt, hogy többet adott önnek, mint mennyiről szerény becsvágya valaha álmodhatott! — Magyarázza ki magát végre! mond Fernand türelmetlenkedve. Ön mindig talányokban beszél. — Azonnal kimagyarázom magamat, viszonzá a marquisnő: én nőt adandok önnek, Fernand. — Nekem nőt adand ! válaszolt a szőke , s ön azt mondja, hogy szeret engem ?... Szabad-e kérdeznem, kit rendel nekem nemül ? — A nő, kit önnek rendelek, viszonzá Asztrea halkan, én magam vagyok! Fernand rendkívül meghökkent. A másik pár csendesen közelebb húzódott, hogy a beszélgetést jobban hallhassa. — Ön! ismétlő a szőke. De gondolja meg, hogy a margins. . . . — Én szabad vagyok, mikép ön tudja . . . Mondjon azonnal vagy igent vagy nemet, — én önnek semmi gondolkodási időt nem engedek! — Kételkedhetik ön válaszomban, szép marquisnő ? Csakhogy tudni szeretném .... Asztrea ismét szavába vágott. — Rostán herczeg, úgymond, önt fogja örökösévé tenni, ha én akarom. Fernand szivére, a nagyon is hevesen dobogóra tette kezét. — Bizonyosan tudja ön ezt? — A végrendelet három nap alatt készen lesz. — A herczeg még fiatal .... Ekkor Irén — a szénaboglya másik oldalán — megszokta Galleran karját. — Ha e kettő elvégzi, suga Gallerannak, úgy nekem nincs több mondanivalóm önhöz .... Hallgasson ön ! Asztrea így felelt a szőkének : — Oly korban vagyok, midőn az embernek már nincs ideje hosszas megfontolásra, ha még élvezni akarja az életet. Én ígérem önnek, hogy nem sokáig keilene várakoznia a herczeg millióira. — De Sulpice orvos, . . . kezdé Fernand. — Hallja csak, hallja csak! susogá Irén , nekem cseng fülem .... — Ma reggel, mond a marquisnő, láttam egy férfit. Holnap megmondom önnek, mit várhatni tőle . . . . Szóval, én láttam Touril Jánost .... Sulpice orvost elteendjük láb alól .... Irén ingadozott, földre rogyott volna, ha Galleran fen nem tartja. Fernand habozott. — Jól van, mondá végre (fölismervén a nem-szólás veszedelmességét) : én az öné vagyok, egészen az öné, ... de nem Rostán herczeg kincsei miatt, hanem mert szeretem, bálványozom önt ! — Mit dúdolsz te itt, Loriot ? kérdé Chiffon, részkedvüleg fölébredvén. Fernand és a marquisnő megijedtek, s elillantak. — Holnap Párisba megyünk, mondá Asztrea szaladás közben s a szőkét maga után húzván : legyen ön jókorán a várban. — Te álmodban beszélsz, viszonzá Loriot, ki nem kevésbbé volt reszkedve, mint kis barátnéja. Ha éjjel nem viseled magadat csendesen, Chiffonkám,úgy máskor külön fekhelyt keresek magamnak. — Hiszen te neszelsz! — Én ? ... De te ! Kinyújták karjaikat a szénából, hogy nyilatkozatuknak több nyomatékot adjanak; de a hold épen ekkor jött fel, s mindkettejök arcza gyorsan földerült ismét, midőn egymásra tekintenek. Nem kaptak össze, de enyelegtek egymással. — Galleran úr, mond Irén, utazzék ön holnap vissza Párisba; én magam is önnel egyszerre ott leszek , s ön hallani fog rólam.. .. Önnek Rostán herczeget kellett volna figyelmes szemmel kisérnie, mert szegény Solange.. . . Itt Iréné fölakadt. — Valóban úgy szereti ön Solanget, mint ő megérdemli ? kérdezé. — Minden szerelmemet, melyre képes vagyok, neki szenteltem, válaszolt Galleran. — Úgy ön a mienk, mondá Irén. Holnap megtudja ön, mit kell tennie Solange-ért és éreztem. . . . Kezét nyújtá Gallerannak, s ez ajkához szokta azt. Irén ismét visszament a várba. Galleran Robert a maintenoni úton távozott el. — Fel, fel! parancsoló Chiffon. Azt álmodom, hogy ma Párisban leszünk. Loriot még szeretett volna aludni, de azért fölkelt. A két kis vándor karon fogva indult el. Mint mindig, úgy most is nagyon vigkedvűek valának, ártatlan tréfákkal s jövőre szóló kalandos tervekkel rövidítvén utazásuk idejét, így vándoroltak ők egész nap, nem sokat pihenve, vándoroltak az urodalmas országút mentiben. Alkonyatkor még messzire voltak a nagy várostól. — Térj ki az útból! mondá Chiffon, midőn már jóformán beesteledett. Kocsi jön! Hátra tekintettek és reáismertek a nagy pompás hintóra, melyből nekik tegnap azon vastag kövér kéz a kettős louisdort kidobta volt. — Czigánykereket vetek! mond Loriot. Az öreg úrtól kapunk valamit. Chiffon visszatartóztatá barátját. — Tudok én jobbat, igy szóla megfogván kezét. Jöszte velem! Azon pillanatban, midőn a kocsi mellettök elrobogott, Chiffon neki iramodva, gyorsan fölvetette magát az úti bőröndre, mely hátul a bakon le volt csatolva. Loriot követte Chiffonka példáját. — Itt jó ülni, úgymond, Chiffonkájához simulva. — Hiszen megmondtam neked, hogy kocsin megyünk Párisba! mondá Chiffon örvendezve. A gombakirálynak jó lovai voltak. Egy óra múlva hintája , melyben Asztrea és a nagy Rostán ültek , a soromphoz érkezek. Chiffon és Loriot mint ingyen utasok vonultak be a nők paradicsomába. Vége a második könyvnek. (Folytatjuk.) ERDÉLY. M a k f a I v a, mart. 22. A legkomolyabb kedélylyel vettem föl tollamat, mert hazámra gondolva busán számitom, mint hull le egéről egyik csillaga a másik után. De a kiről én itt busán emlékezem, ő nem volt egy nap embere, örül élte azt szelleme által, ő képes volt a jelené is lenni, és elvetni hírének magvát életében, mely sírja fölött fog mindig virulni mint az aloe, dicső pompában, lelkesítő illattárral. Vájjon szükséges-e mondanom, hogy gr. Teleki József halála hire által vagyok oly busán megindulva. Az ő halála a mi nemzetiségünkre nagy esemény; nem fogja őt mostanság kipótolni senki. Ő nem tartozott azon kiáltó honfi jellemek közé, melyek mint meteorok megragadnak, de rövid pálya után kiégnek; Ő egy csendes folyam volt mély mederrel , gazdag árral, s nyomát nem söpri el a haza földszínéről a politikai változások zivatara, és ő élni is fog nemcsak hírében, de élni azon szellem által, mely dicső irományaiban önmagát a hazának a nemzetnek örök időkre megtartotta Az iró élte örök; mást mindent csak a hit emleget; de az írónak kifejezett szelleme; önerején él, s önmagát jellemzi, örök életében. Ezen szerencse jutott gr. Teleki József szellemének ; ajkait Klio ihlette, s szellemét örökségül hagyható legalább néhány fényes vonásban, kedves nemzetének. Ezenkívül élve is mint cselekvő tagja az államnak, méltóan vívta ki a köztiszteletet, mintegy élő példánya volt annak, hogy azon kivételes viszony közt is, melybe nemzetünk politikai élete egykor helyezve volt , hogyan lehetett egy államférfi egyszersmind a nemzetiség lelkes bajnoka. Én őt egy középpontnak képzeltem, kiben a király és nemzet bizalma összetalálkozott. S gyakran, midőn akkor még ifjan, hazám élénkebb politikai életét s pártmozgalmait kisértem,kedvesen jöttem azon gondolatra, hogy ha nemzetem politikai fejlettsége az elkezdett gyorsasággal halad, gróf Teleki József lesz vezére egy centrumnak, mely a tusakodó pártok közt a hazát, békés kifejtésében vezetni leendett hivatva. Gróf Telekiben a magyar tudományos miveltség, egyik legfényebb apostolát, a protestáns hitfelekezet erényes főnökét, magyar hon bölcs tapintatu hivatalnokát s Erdély legszebb jellemű kormányzóját siratja. Igen is, mi erdélyiek mélyen s komolyan fájlaljuk őt, tekint, kik elgondoljuk, hogy kormányzói pályáján mérsékelt és tiszta szándékú czélzatait, az idők paralyzálták , s mint a nemes gróf is egykor, nem régen, midőn Szabolcsban létem alatt a nemes honfival Erdély múltja felett komoly reflexiókba merültünk, igen szomorúan jegyzé meg: az ő fényes reményei és csöndes de biztos czélzatai, melyek közt Erdély kormányzói székére lépett, a scyllák és charibdiszek közt, mindegyig meghiúsultak. Annyit mégis kivívott köztünk, hogy őszintén tiszteltük honfi erényeit s bámultuk alapos eszét, gyönyörrel nézve mindig öt, midőn olykor országgyűléseink tanácskozásait vezette. Hintsünk egy marok port mi is erdélyiek a nemes elhunyt ravatalára, s ne feledjük, hogy erényeinek egyetlen jutalma, a sírján rezgő könycseppek. Az erdélyi reformált anyaszentegyház az elhunytnak, mint ezen hitfelekezet fögondnokának végtiszteletére egyházi gyászünnepélyt ülend jövő ápril hava 22-én, mikor is az egész országban a harangok halotti tiszteletre meghúzatnak s Kolozsvárott, Másárhely, Sz. Udvarhely, N.Enyed, Szászváros, Zilah, Torda, Déezs, Fogaras, Kézdi-Vásárhely és Sepsi-Sz.-György városaiban halotti szónoklatok fognak az elhunyt nagy halott felett tartatni, mikor egyszersmind az elmondandott szónoklatok az egyházi főigazgató tanácshoz felküldetni rendeltettek, így ejt könyüket, így szór cypruslombokat minden Lapszemle. A „Berlin Zeitung“ áprilisei számát következő czikkel nyitja meg: „A franczia „Moniteur“ Miklós császárról közlött czikkében, halálát „Nagy Péter világuralkodásra célzó politikája ezen következetes végrehajtójának“ úgy tekinti, mint a Gondviselés békére utaló végzését. A „Moniteur“, állítását azon korlátlan hatalommal és mindenhatósággal támogatja, melylyel a czár Oroszországban bir. Oly országban, mint Oroszország, hol az egyének nem jönek számba, hol egy magas miveltségü nemesség szolgaságban sínylik, hol minden impulsus, s minden kezdeményezés a legfőbb parancsoló úrtól indul ki, hol maga a vallás a czár kezeiben csak eszköz a leigázásra, mily országban a czár pótolja az intézmények semmiségét, a közerkölcsök hiányát s a jellemek eltűnését. Ezekre támaszkodva következteti most a Moniteur, hogy Sándor császár, midőn atyjának politikájáról lemond, Oroszországnak, megtartván ezt eddigi hatalomfokán, a békét visszaszerezheti, mert a béke legkitűnőbb akadálya elenyészett. A tényállás ezen felfogása és előadására nézve sok ellenvetést tehetni. Először is megjegyzendő, mikép a legabsolutabb uralkodó mindenhatósága sem terjed, bármely országban is odáig, hogy a nemzet szelleme és jellemének elllenállhasson. Bármily hatalom súlylyal uralkodott is Miklós császár akarata, bárha tőle indult ki minden impulsus, még is maga részéről viszont a nemzet szellemétől volt megszállva s általa ragadtatott el; ő csak következetes végrehajtója volt az orosz traditionális politikának, s ennélfogvást minden tetteinek czélja — mikép a Moniteur helyesen jegyzi meg — az volt, hogy Oroszország világuralmát alapítsa meg. De mivel ily módon a tulajdonképi első impulzus Miklós császár hódítási politikájához nem annyira annak személyiségében mint inkább a traditionális orosz politika szellemében rejlett, tehát a kormányfő-változáshoz föltétlen békereményeket sem köthetünk. Ha mindjárt Oroszországban az egyedek nem jönek is számításba, de számításba jönek a tömegek, az orosz nemesség korán sem befolyás nélküli az udvar hangulatára, s a vallás, ámbár eszköz a czár kezeiben, de még is oly eszköz, mely könnyen uralkodik azon, ki azt használja. Továbbá a közerkölcsök sem hiányzanak s minden jellem sem tűnt el Oroszországban, mikép a Moniteur állítja. Ott is uralkodnak határozott nézetek, ott is vannak uralkodó jellemek. Egyenesen Miklós császár hatalmas személyiségéből — és bizonyosan nem jogtalanul — következtették ellenkezőjét annak, mit belőle a „Moniteur“ következtet. Az mondatott t. i., hogy Miklós császár hatalmasan imponáló akaratával előbb volt volna képes, a békét ismét megadni Oroszországnak, mintsem a hatalmi tekintélyében még meg nem szilárdult fiatal császár. Ez utóbbi a traditionális orosz politikától kevésbbé távozhalik el, mintsem hatalmi tekintélyénél fogva azt Miklós császár tehette volna. A „Moniteur“ azt hiszi ugyan, hogy Sándor császár, midőn atyjának politikájáról lemond, Oroszországnak, megtartván ezt eddigi hatalomfokán , visszaadhatja a békét. Ámde hogy Oroszország, eddigi hatalmának csökkenése nélkül, most békét köthessen, ez ellen többes tények szólanak. Miután a béke csak a négy pont alapján létesülhet, s ezek, komolyan véve, az eddig elfoglalt orosz hatalmi állást tetemesen korlátozzák, tehát szó sem lehet arról többé, hogy Oroszország a békét fentarthassa, anélkül, hogy eddigi hatalomfokáról leszálljon. A négy pontok mindegyike az orosz befolyásból kifelé meglehetős nagy darabot elvág. A bécsi conferentiákból ki fog tűnni, mennyiben kíván Oroszország, hatalmának csonkításába egyezni. De bármi eredményük leend a bécsi conferentiáknak, annyi bizonyos, hogy nem csupán a fejedelmek osztály, minden felekezet azoknak sírjára, kik a sors által nyert adományokat, nyilatkozzanak azok anyagi vagy szellemi előnyökben , egyiránt a hazának szentelik. Dózsa D. személyes akarata határoz a népek sorsa fölött, hanem az objectív viszonyok és érdekek. Maga az oroszok önuralkodója sem képez kivételt ezen köz törvény alól. Ausztriai birodalom. A „Times“ (harmadik kiadásában) Bécsből ápr. 3-ról következő távirati tudósítást közöl : A tegnapi conferentiában elhatároztatott : a 3. és 4-dik pont fölötti discussiót Drouin d'Lhuys úr megérkeztéig elhalasztani. A 3-ik pont akkor legelsőbb fog tárgyalásba vétetni. Bécs, mart. 31. Az államvaspályák a franczia társulatnak apr. közepén adatnak át. Az új igazgatóság apr. 4-kén érkezik ide meg. — A többször érintett császári koronázást illetőleg azt halljuk most, hogy az arrósi statútum az országképviseleti törvényekkel együttesen nem sokára ki fogna hirdettetni. A korábbi koronázási szertartás helyébe a hódolati actus lépene, mely az idén Bécsben aug. 18-kan mint a Császár születésnapján fog végrehajtatni. A hódolatot minden koronaország küldöttségek által, teljesitendi. Bécs, ápril 3. Jelenleg Napóleon császárnak nejével együtti idejövetelét bizonyosnak tartják.— Drouin de l’ Hiuys franczia minisztert holnaputánra várják, s ő mindenesetre itt maradand, hogy a Császárral részt vegyen azon fontos tanácskozásokban, melyek annak itt léte alatt hihetőleg tartatni fognak. Ismételve állítják, hogy a kormányunk s egy részvényes társulat, melynek élén a Rothschild-ház áll, közötti szerződvény olaszországi vasutaink haszonbérbe adását illetőleg , egészen a már létező államvasuti szerződvény analógiája szerint, a megköttetéshez közel van. Degenfeld gróf altábornagy múlt hét végén Császár Ő Felsége által külön audientián fogadtatott, s később értekezlete volt Bio gróffal. A tábornok néhány nap múlva Londonba megyen s ott egy ausztriai cs. katonai meghatalmazott tisztminőségében állandó lakást foglaland. (Ezt a bécsi lapok is erősítik.) KÜLFÖLD Németország, München, mártius 31. Az országgyűlés feloszlatása folytán uralkodó hangulatra nézve jelentékeny, hogy egy itteni lap — de nem kormányközlöny — késznek mutatkozhatik azon hírek ellen, melyek egy választótörvény oetrogrozásáról, s respective a martius előtti törvényre visszahatásáról keringnek, utalással az alkotmányesküre, melyet szinte minden miniszter letett, sorompóba lépni. Mindenekett, mond az érintett lap, a Volksbote (a kath. párt közlönye) a papság, mely az eskü szentségét sérthetlennek vallani köteles, soha és semmi körülmények közt nem fogja és leeni képes magát ilyesmire elhatározni. Francziaország, apr. 3. Ha levelező jól van értesülve, a franczia külügyminiszternek az értekezleten jelenléte kevésbé fog a béke helyreállítására befolyni, habár mindenesetre az értekezlet tartamát megrövidítendi. Drouyn de Lhuys tudniillik átadója volna egy, az angol kormány által elfogadott franczia ultimátumnak. A kiállítás alatt az iparműpalotábai bemenet szabálya már ismeretes. Hetenként kétszer szabad bemenet, máskor mindenki egy frank bementi dijt fizet. Ünnepélyeknél, mint megnyitás, jutalmak kiosztása, a bementi dij öt frank. A hirlapírók szabad bemenetellel bírnak. — A „Liede“ ma az értekezlet munkálataival foglalkozik. Ez alkalommal fölidézi azon vitákat, melyek 1842 ben a követkamrában előfordultak, és Guizot véleményét , ki a tengerszoros elzárását Törökország biztonságára nézve elégségesnek tekinté, míg Thiers a mellett volt, hogy magát Szebasztopolt tartsák szem előtt. Fölösleges mondani, miszerint ezen vitában az ellenzék Thiers véleményén való. Neki mindig becsületére fog válni, hogy már akkor Oroszország tervein keresztül látott, és azok ellen küzdött. Mi a harmadik pontot illeti, a történt eseményekből láthatni, hogy a tengerszoros elzárása Európát mi kevéssé védte a muszka nagyravágyás támadásai ellen. Mindaddig míg Szebasztopol áll mint biztonság Európára nézve, ma ép oly kevésbé, mint 1842-ben. Spanyolország. Az „Ind.b.“-nek írják Madridból, márt. 29-kéről: „A kabinet tegnap csak későn jelent meg a congressusban, Esparteroval együtt. A belügyminiszter azonnal következő törvényjavaslatot olvasott föl.“ „A nemzetőrségnek s minden más fegyverkezett testnek megtiltatik az összegyűlés, hogy küzügyek fölött tanácskozzanak.“ A miniszter ezen rendszabály igazolására elégnek tartotta a múlt esti eseményekre utalni. Csakugyan igaz, hogy a nemzetőrség parancsnokai és más tisztek összegyűltek, hogy a kormányhoz észrevételeket küldjenek a kabinet alakítására nézve. A kormány ezen észrevételeket nem akarta meghallgatni, és a czirkálók azonnal minden nehézség nélkül szétrobbantották a mindenféle hír következtében összegyűlt tömegeket. Valamint a minisztérium, úgy a cortes is azon nézetben van, hogy semmi kormány nem lehetséges, ha a kabinet hivatalos rosszulási nyilatkozatoknak van kitéve, jönek bárhonnan is, ha csak nem a nemzeti gyűlés részéről. Miután ezt illetőleg Madoz a kabinet összes tagjainak egyetértését állította, s meggyőződését nyilvánította, miszerint maga a nemzetőrség belátandja ezen egyedül a forradalom érdekében előterjesztett törvényjavaslat szükségét, az, mint szokás, az osztályokhoz utasíttatott és a követek izgatottságban oszoltak szét. A cortes a törvényjavaslatot kétségkívül elfogadja, ezért a nemzetőrség nagyon elkeseredett, s az izgatottságot részakaratnak még inkább szítják. Egész nap attóltartottak, hogy fegyverre kiáltás leend, de az, talán az omló zápor miatt, elmaradt. A csapatok laktanyáikban consignálva vannak, s katonai czirkálók járják végig a várost. Egy madridi sürgöny aprilikáról így hangzik: „A nemzetőrségre vonatkozó törvényjavaslat vizsgálatával foglalkozó bizottmány többsége a kormány eszméjét elfogadta. A kisebbség külön szavazatot adott. Nagybritannia, London, april 3. A „Post“ szétszórt betűkkel a következőket írja: „Képesek vagyunk közleni, miszerint a bécsi congressus, a tegnap tartott conferentia alkalmával, jövő hétfőig, azaz april 9-kéig elnapolta magát. Néhány nappal tehát a legközelebbi conferentia előtt Drouyn de l’Huy sur megérkezendik Bécsbe és magát John Russell lorddal, s annak collegáival érintkezésbe teendi. Alig lehet kétségeskedni, hogy Titoff úr és Gortsakoffág következő hétfőig meg fogják kapni teljes utasításaikat. Ennélfogva világos , hogy a háború vagy béke nagy kérdése Húsvét hetében határozott megoldásra találand.“ — A Francziaországból bekövetkezendő „császári látogatásnak“ a „Post“ egy örvendező czikket szentel. Úgy látszik, hogy e czikk egy bonapartisticus tábori pap tollából eredt. Helylyel közzel azt vélné az ember, hogy a Messiás eljöveteléről van a szó. A hang orgonaszó és dobpergés vegyülete , s a bibliai dictio tökéletes lett volna, ha a szedő ez egyszer vigyázatlanságból HE COMES helyett „He comes“-t szedett volna. A „Times“ már tegnap szabad folyást engedett érzelmeinek, de oly módon, mely nekünk a reductiót megnehezítette. Igen csinos modorú, de minden oldalra vágó czikk volt ez. Eléggé nevezetes dolog, hogy a „Pays“, a „Constitutionnel“ s más párisi közlönyök utolsó adágiói sem volának képesek az angol közönség hitét a tuileriák pánczélozott elhatározottságában megrendítni, s a lapok mindnyájan ugyanazon modorban magyarázzák Drouyn de l'Huysur londoni látogatásának jelentőségét, mint a tegnapi „Herald.“ A „Chronicle“ mai számában, ugyanezen szempontból indulva ki a Bécsben levő brit fölhatalmazottat erősen megleckézteti. Mi nemrég, eltelve csodálkozással az egykor oly lassan haladó „Chronicle“ egyszerre fellobbant harczias hangja fölött, azt kérdezik magunktól, hogy talán nem ül többé a peeliták tanácsában ? De az is lehetséges, hogy maguk a peeliták is bátrabban lépendnek föl, már csak azért is, minthogy ők szintén nem ülnek most a kormány tanácsában. A lord John Russell ellen kiöntött epe mindenesetre a pártoskodás szellemének kiömlése. „A brit közönség — úgymond a „Chronicle“ — éles s tévútra vajmi ritkán vezető ösztönénél fogva