Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)
1855-04-12 / 1526. szám
1855. hatodik évi folyam. FÖLTÉTELEK: Pesten házhoz hordva : Félévre : 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. anyagi ügyek tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : mintoza 8-ik szám 83—1526 ELŐFIZETÉSI Vidékre postán küldve : gyusgyedre 5 frt. — ke. p. félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a »démonkénti e 1 ad & « is megszűnt. Szerkesztőtt iroda : ürlntoza 8. sz. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ: __________________________ Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasíkos petit sora 4 pgö krajczérjával szémíttatik. A belgratisis 10 pengő krayl ködön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczérjával szémíttatik. A felvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Csütörtök, ápr. 12-én HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁR. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelelt a PESTI NAPLÓ — hétfőn és finneputáni napokat kivéve — feleévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. | | Előfizetési felhívás. a sc&g&é Április — június három hónapos folyamára. vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó hivatala. A felső szabolcsi Tiszaszabályozás, és a nyíri vizek. Keresztszegi mérnök ur a „Pesti Napló“ 73-dik számában értekezik a szabolcsmegyei belső vizeknek, — melyek Nyíri vizek nevezete alatt ismeretesek — lebocsátásáról. Terve szerint mindezen nyílt vizek a felső-szabolcsi tiszaártéri Ibránynál lennének bevezetendők. A f. szabolcsi ártér birtokosaiban méltán aggodalmat szülhet Keresztszegi úr terve, s miután a sajtó utján szólalt fel K. ur, mi is f. szabolcsiak megmondjuk sajtó utján észrevételeinket.F. Szabolcs ártérbirtokosai társulatilag egyesültek, hogy a Tiszatöltések elkészítése által 100 ezer holdat tevő árterüket megmentsék; a múlt évben a társulat erélyes lépésekre határza magát. Az ártér mindenütt összehratott, a birtokosság előleges fizetéseket kötelezett, folyamodott a magas kormányhoz előlegezésért. Az előlegezés megnyerése majdnem biztosan várathatvan, valószínűleg vállalkozóknak adatik ki a töltésezési munka , ennélfogva bizton remélhető, hogy 4 év leforgása múlva a Tisza árja az úgynevezett nagy Láp vidékét többé vízzel nem boritandja. Midőn ezen szép kilátás nyílik a társulat előtt, akkor lép fel K. ur tervével, mely szerint a nyíri vizeket Ibránynál a f. szabolcsi ártérre szándékozik bocsátani. Szép kilátás a társulatra nézve! Alig menekülne meg a Tiszaártól: K. ur ismét elárasztani kívánná a nyiri vizek reá bocsátása által. Azonban nem szükség aggódni a F. Szabolcs ártérbirtokosainak, mert a társulat választmánya múlt dec. 18-iki üléséből küldte ki Horváth első segédmérnököt két mérnök-dijnokkal ugyancsak a nyiri vizek területének felvételére, és a szükséges lejtmérések megtételére, azért, hogy oly öszhangzó terv készíttessék, és állapíttassák meg, melynél fogva a nyílt vizek akkér csapoltathassanak le, hogy a biztos kiszárítás mellett e munkálat által a f. szabolcsi ártér víztömege legkevésbbé se növeltessék. Egyébiránt biztos kútfőből mondhatjuk, hogy a f. szabolcsi társulat érdekében annak elnöke a cs. kir. központi bizottmánynál előadó, hogy — addig, mig a társulat részéről fölterjesztendő — minden nyilt vizek öszhangzó lecsapolásának — terv és lejtmérések vizsgálat alá nem vétettek, a részletes lecsapolási tervek ne engedményeztessenek. K. úr előadásából az tűnik ki, hogy mindaddig, míg a Tiszatöltések el nem készülnek, és így a jelenlegi ártér nem mentesíttetett, nem lehet a nyílt vizeket sikeresen lebocsátani, s ebben valóban igaza van, mert ha kijön a Tisza vize, és a nagy náp megtelik vízzel, képzelni sem lehet, mikép folynának le a lecsapolási árkokon a vizek, s épen Ibrány vidékén, miután jól tudjuk tapasztalásból, hogy az árvíz egészen Kótajig föltorul; ez esetben a víz a lebocsátó árkon nem ki, de valószínűleg befelé fogna folyni. Ha ezen állítás kétségtelen, kétségtelen az is, hogy a nyiri vizek birtokosaira nézve lecsapolási tekintetben életkérdés a Tiszatöltések elkészülése, tehát az érdekeltség bizonyos arányban a töltési munkálatoknál. A nyiri vizek nem csak hó- és esővíz által támadnak ; leginkább eszközli azt az úgynevezett föld árja, azaz a föld alatt felszivárgó víz; a föld árja pedig támad, ha a szinte 100 ezer holdat tevő ártér megtelvén vízzel, ezen roppant mennyiségű víz nyomása által átszivárog föld alatti rétegeken a beljebb fekvő fenekekre. Megszűnvén az ártér, megszűnik egyszersmind a víztömeg, mely súlya által átszivárog a messzebb fekvő vidékekre. Ismét világos bizonysága annak, hogy a töltésezés tetemesen érdekli a nyiri vizek birtokosait, és ennek következménye, hogy a nyiri vizek birtokosai csatlakozzanak a f. szabolcsi társulathoz, melynek úgy is feladata, egy öszhangzó lecsapolási tervet készíttetni, és életbe léptetni. Azt mondák, feladata a társulatnak egy öszhangzó lecsapolási csatornázás tervének elkészíttetése és kivitele, nemcsak a nyílt vizek, de saját árterek érdekében. Oka pedig következő: Mikép a kemecsei gyűlésen előmutatott tervből kitűnik, 3 tiltó van ugyan a Tiszatöltéseken tervezve, melyek által az eső, s hóviz, és a fenekekben maradt vizek lebocsátandók lennének a Tiszába ; de ezt csak akkor lehet czélszerüleg munkába venni, ha a Tisza a nyári s téli hónapokban igen kis vízállásban leend. — Ezen tiltók a Tiszaparthoz közel eső vidékekre igen hasznosan hathatnak, és ezen vidékekre nézve elkerülhetlenek; mert ne gondolja senki, hogy — azáltal, ha a Tiszatöltések elkészülte után ezen laposon fekvő térre árvíz nem jövendő az ártér első osztályú szántó és kaszáló földdé fog válni. .Szükséges a vízlebocsátás, mert kivált az első években ott maradt víz a hozzá jött eső, hóvíz, és földárjának rendszeres lefolyást kellettk engedni, és eszközölni. Ekképen a csekélyebb kiterjedésű mélységeket kivéve — már első években mind használható földekké lesznek az árterek. Azonban a Tiszától messzebb fekvő ártérről ezen összegyűlt vizeket a tiltók által lebocsátani nehezebb, és költségesebb feladat lenne, már azért is, mert csak a Tisza kis vízállásánál fog a tiltó, mélyebb helyekre nézve, haszonnal megnyittathatni. Mi tehát a feladat ? Gyökeres orvoslás csak az által várható — nemcsak a f. szabolcsi ártérre, de különösen, s feltétlenül a nyilt vizekre nézve is — ha oly lebocsátó árok készíttethetik, melyen a viz lefolyhat nemcsak akkor, — mint K.ur tervezi — midőn a Tisza vize kicsiny, hanem lefolyhat minden időben, ha a Tisza magasan áll is. A Tokajon alul eső vidék hasonló helyzetben van; itt már megtörténtek a lejtmérések, és tervben van egy lebocsátó csatorna, mely Dob táján vévén eredetét, Kunszentmártonnál megy be a Körösbe. És mit mutatott a lejtmérés ? azt, hogy Dobtól a Körös említett pontjáig közel 100 lábnyi esés van. Ennélfogva — ha a Tisza legmagasb állásában van is — ez oly esést ad, melynél fogva a viz még akkor is szabadon folyhat az alsó szabolcsi vidékről, sőt műértők véleménye szerint több nagyszerű malmot is képes lesz ezen lebocsátó csatornán folyó víz folytonosan hajtani. Nem volna e czélszerűbb a nyilt vizek és a f. szabolcsi ártér birtokosainak közös erővel az ártér szélén egy csatornát készíttetni, mely kapcsolatba jőne az alsó szabolcsi csatornával? megnyernék ez által saját területünkön azon esést, mely — tekintve a Tisza számos kanyarait — most ugyan a Tiszán csekély, de egyenes vonalban tetemessé válik; továbbá kapcsolatba jővén az alsó szabolcsi csatornával : azon szinte 100 lábnyi esés Dobtól K. sz. Mártonig is javunkra volna. És csak ez a gyökeres orvoslás a nyilt vizekre nézve, nem pedig K. ur terve szerint egy természetellenes vezetés keletdélről éjszak felé, holott hazánk majd minden vizeinek esése éjszaktól délfelé van. Ezen eszmét vizlecsapolást illetőleg elméletileg állítok fel; a munkában lévő mérések fogják megmutatni legbiztosabban, mit kellessék tenni ? Mind a felső tiszai ártér, mind a nyílt vizek birtokosai érdekében egy jól átgondolt alapos sejtmérésen alapult öszhangzó gyökeres orvoslást hozó tervre van szükségünk, melynek kivitelére egyesüljön felső Szabolcs és Nyír vidéke! Mert részletes, — minden adott viszonyok szerint át nem gondolt terv, ha legszorgalmasabban van is kidolgozva, ha nagy munkával készült is — e tulajdonokat K. ur tervétől nem lehet eltagadni — csak ideiglenes — bizonytalan sikerű — kísérlet, mely kivihetlen, mert I. Szabolcs birtokosai belé nem egyezhetnek, hogy reájok még több viz özönöljön; kivihetlen, mert a cs. k. központi bizottmánytól — melynek tudtával s beleegyezésével munkálódnak egy öszhangzó terven a társulat mérnökei — mi f. szabolcsiak méltán kívánhatjuk, hogy ily részletes terv kivitelétől beleegyezését tagadja meg. Ausztriai birodalom, Bécs, ápril 10. A conferentia tagjai tegnap egybegyűltek, a nélkül hogy a sajátlagos vitakérdés tárgyalásra került volna, sőt még jegyzőkönyvet sem vezettek. Conferentia után a szövetséges hatalmak képviselői hosszabb bizalmas értekezletet tartottak. — A franczia külügyminisztert Császár Ő Felsége, dolgozó termében fogadta audientián. A beszélgetés majdnem egy óráig tartott. — Drouin de Lhuys nem jön, miképp az idegen követeknek adott audientián szokás, a Fejedelemnek Bud gróf külügyminiszter által bemutatva, hanem őt egyszerűen csak a szolgálaton levő kamarás jelenté be ő Felségénél. — A diplomatiai vendégségek egész héten tartanak. — Mára Drouin de Lhuys ur Petrulla herczeg A ROM TITKAI Regény. Irta Észther, stb. szerzője: Egy magyar estebéd. (Folytatás. *) II. Három lépésnyire az asztal egyik oldalának közepe táján ülő Márk úrtól, az idegen megállt s szemhunyoritás nélkül fogadván s kiállván a haragos tekinteteket, nem minden kedélyesség nélkül szólt: Hogyan Czobor Márk bátyám s kegyed szép nénikém — nem akarnak Elemérre ismerni; azért mert nincsen rajta a bársony dolmány s a párducz kaczagány? Mihelyt e név a nándorfehérvári csata után, a halottak közt talált s eltemettetett Czobor Elemérnek, Czobor István fijának, neve ki volt mondva, többen felugrottak székeikről. Isten bizony, kiáltott fel Adelfy, ki legelőbb ért közelébe — ez Elemér! minő igaz, hogy ma szombat nap van! — Volt e felkiáltásban valami rohamos — mintha a szép ifjú első akarna lenni, ki Elemérre ismer. Ezután még többen ráismertek a férfiúra , sőt Adelfy, egy Nádasdy s még ketten, alkalmasint mindnyájan barátai és czimborái, a szennyes rongyok daczára, akkori szokás szerint megölelték őt, nem csekély koczkáztatásával tiszta és fényes öltözeteiknek. Czobor Márk egy hangot ki nem ejtett, szemet váltva a férfiú arczán s nejének hidegen merev vonásain nyugodtak; mig végre ezen utóbbi mintegy szóhoz nem akarván szembetünöleg elfogult férjét juttatni, felkelt üléséből s a magát Elemérnek nevező férfiú előtt megállván, szigorú hangon szólt. *) Lásd „F. Napló“ 1524. n. Te — bár ki légy, sehonnan, nem vagy kedves öcsénk és rokonunk Czobor Elemér, kinek hullájára mindenki rá ismert, kit ott el is temettek, s kinek halálhíre mindnyájunk nagy busulására, a családnak hiteles okiratban tudtára is adatott. Úgy van, folytatá közbe szólva Márk úr, ki hasonlóul felkelt székéről s szemközt állt a férfiúval : — Úgy van, ismételte : — ezen ember itt valami czigány, alkalmasint, szeretné a Czobor családba befurni magát. Okosabb emberek megkisérlették ezt már egykor s máskor : volt ál-Zrinyi, ál-Frangepán ; de mindig torkukra forrt a csalás! E szavakra a cselédek, kik kissé viszavonultak volt, mikor füleikben az Elemér név megcsendült, most újra közelebb sompolyodtak. Az idegen ajkai mosolyra vonultak, azután egy kecses mozdulatával kezének elhárította homlokáról dús, természetesen göndör fürtéit, s egyikét leplezte le azon szép sebhelyeknek, melyekre a katona oly büszke minden időben. Hosszú mély kardvágás volt ez, a homlok bal szögletétől kezdve jobb szemének öldét közelítvén meg. Véresen tűnt ki bámult bőrén, a gyönyörűen domborult értelemteljes homlokboltozatát majdnem két egyenlő részre osztván. — Nem oly régi volt még a hegedés, hogy halványsága által megközelítse a bőr természetes szinét, s mikor a férfiú azt a legközelebb állók előtt feltárta , maga is jobbnak és szebbnek látszott. Íme egy oklevél első betűje,jó nénékám, mond a férfiú büszkén de jó kedvvel: — ki a török fogság e szennyes rongyai alatt rá nem ismer Czobor Elemérre, e sebhely után nem tévedhet! — Jó arczokat akarok tehát látni s vidor kedvet! — Ki leend az első, ki nekem egy ital bort nyújt — egy Czobor házánál egy Czobornak? Senki sem mozdult; voltak a társaságban, kik részt vettek a Nándorfehérvár alatti csatában, ezek egyike volt Adelfy ismeretes hadi ember s vitéz ifjú, s később a hires 1722—23ki országgyűlés tagja. — Elemérnek hivebb s buzgóbb barátja nem volt mint ezen ifjú, megtudjuk később mi okon A nándorfehérvári csatában is oldala mellett állt, mikor egy török spabi görbe vasa ama hosszú vágást ejté a zsenge ifjú homlokán , mert a valódi Czobor Elemér nem volt több 23 évesnél akkor. Adelsy esküre emelte kezét, s kissé borosan, de mégis elég jól állván még lábán — felkiáltott: — ha ez nem Czobor Elemér, akkor én sem vagyok Adelfy Kálmán! A cselédek újra hátrább vonultak; de Czobor Márknénak vonásai megtartották szigorú s hogy úgy szóljunk — tagadó kifejezés őket. E pillanatban kelt fel Ilma székéről s felemelvén a serlegek egyikét és saját arany poharát megtöltvén, csendesen és sajátos kifejezésével a büszkeségnek s megvetésnek vonásaiban közeledett azon emberhez, kinek csodás önbizodalma a legtöbbek véleményét megingatta a társaságban. Itt egy ital bor, jó ember! szólt Ilma kellemes csengő hangján: ne mondassák, hogy Czobor Márk házánál megtagadtatott a szegény koldustól egy ital bor! Elfogadom viszonzá a férfiú, s átvette a poharat: — nem miként — de mivel az nekem nyujtatott ily kedves, kedves kéztől ! — Azután felemelvén a poharat a Czoborháznak ez esti vendégeire köszöntötte azt s kiitta. És most, uraim, szólt Czoborné a vendégekhez intézvén szavait: gondolom eljött az idő véget vetni e farsangi tréfának annak részéről, kitől ez jött, nehogy kénytelen legyek e szennyes betolakodót cselédeim által kivettetni a teremből. Az utolsó szavakat Czoborné úgy ejtette ki, hogy egyszersmind egy büszke s parancsoló tekintete szárnyalta végig a cselédeket, kik annyiszor hátráltak és közeledtek már, nem tudván mit tevők legyenek. Tréfa ? farsangi tréfa ? mond az ál- vagy valódi Elemér, még nem tudjuk. Lehetlen a kínos habozást leírni, mely ezen elég hosszan nyúló jelenet közben a vendégeken feltűnt, kik mostani gerjedt hangulatok közben meggyőződésből kétségbe tévedtek és viszont. — Egyen kívül, Adelsyn t. i., ki Elemér mellett állt nyugodt, de kihivó tekintettel. hb’A .q .J .» Tréfa! ismételte a férfiú, figyelemmel vizsgálván a poharat, melyet még kezei közt tartott, s melynek most ruganyosságát kisérlette meg; tudva van, hogy minden tiszta arany pohár, ha vékonyan van dolgozva, ruganyos. — Valóban, szólt azután halk, vontatott hangon; — a véletlen itt egy régi ismerőt juttatott kezeim közé ! — E pohár, gyanítom, kegyed, szép húgom Ilma! Véget kell, vetni! kiáltott fel kitörő haraggal Czoborné : — ez túl megy a tréfán, akár ki eszméje volt kegyetek közöl,uraim, ez szemtelenséggé fajul! Egy pillanatig még szeretetreméltó nénékám — mond a férfiú szelíden, de némi vegyízékével a gúnynak tekintetében: a kije e pohár, az alkalmasint tudni fogja annak titkát? Titkát ? kérdé Márk úr. Igen, felelt Elemér: e pohárnak titka van, melyet csak az tudhat, a kié ez valamikor volt. Ez az én szokott ivópoharam, s nem tudom mi módon jutott kedves szép húgom birtokába, kinél azt a legszívesebben látom. E pohár nénémnek Czobor Istvánnénak uj évi szomorú ajándéka , szólt Ilma , kissé megzavarodva, de szinleg nyugodt hangon . Czobor Eleméré volt egykor s a nándorfehérvári dicső csata után, hol életét a hazának hozta áldozatul, hátrahagyott pogyásza közt találtatott. Mindnyájan figyelemmel hallgatták Ilma szavait, ki beszéd közben egészen le bírta győzni zavarodását. Elemér, vagy az ál-Elemér nem is hunyorított s mindig kezében tartotta a titkot rejtő poharat. Ilma pár másodpercznyi szünet után folytatá: — néném ezen ajándék által, melyet pár szomorú sor irás kisért, a veszteséget akarta tudtunkra adni, melyet a család — az utóbbi időkben jó hirre vergődött —■ Czobor Elemérben tön. Kegyed tehát elismeri, hogy e pohár Czobor Eleméré volt s titkáról mit sem tud ? — kérdé Elemér. Lehet e pohárnak rejtett titka, szólt most Czoborné. Ilona nem tartotta szükségesnek ezt velünk közleni; egyébiránt tudva van , hogy azóta sajnálatos viszályok megzavarván köztünk s Czobor Istvánné közt a szives egyetértést, talán azt is megbánta, hogy e pol nápolyi követ ebédjei meghívását fogadta el; holnap Bourqueney és csütörtökön Buo grófnak vendége leend, s a szombati szerencséért egymással Westmore and lord s a török követ Ar if effendi versenyzőnek. J. Bourgogne angol mérnökkari altábornok tegnapelőtt érkezett Trieszten át ide. Szebasztopol alól Londonba utazik vissza. KÜLFÖLD. Francziaország- Paris. (Drouin de Lhuys körirata}. Drouin de Lhuys feleletül Manteuffe urnák mart. 2-tól Hatzfeld grófhoz intézett sürgönyére, Francziaországnak a német udvaroknál megbízott diplomatiai ügynökeihez következő, mart. 27-ről kelt köriratot intézett: „Uram! A hírlapok szövegét adták Manteuffel bárónak Hatzfeldt grófhoz e hó 2káról intézett sürgönyének. Jóllehet én a berlini kabinetet nem hibáztatom, hogy ez okmányt a sajtó utján nyilvánosságra hozta; mindazáltal mellőzhetlennek látszik előttem, itt még egyszer nagyobb nyomatékkal nyilvánitni azon nézetet, melyet én annak tartalmára vonatkozólag a porosz követnek kifejeztem. Először is azon tantételt akarom elvitázni, mely szerint idegen hatalmaknak tilos volna afrankfurti szövetséggyűlés beli tanácskozmányaival foglalkozni. Mindaddig, mig a tanácskozmányoknak csupán német érdekek tárgyai, — Francziaország azon tiszteletnél fogva, melylyel Németország függetlenségének tartozik, nem fog tanácsotsztani vagy hatást gyakorolni; nyilván azonban nem ez lenne az eset oly körülmények között, melyek azon viszonyokat sérthetnék, melyeket Poroszország és Ausztriával fentartani igyekszik. Az óvatos és becsületes politikának első kötelessége kifürkészni a hangulatokat, melyeket egyszer gyámolítni vagy leküzdeni fog. Szerepe nem az, hogy bevégzett vagy elhatározott tények ellen működjék; az jelesen abból áll, hogy éberség és nyíltság által oly eseményeket elhárítson, melyek, ha egyszer megtörténtek, sajnálandó következményeket vonnának maguk után. Kétségtelen pedig, hogy B is mar k urnak a febr. 22-ki ülésbeni magaviselete méltán vehette igénybe figyelmünket, mivel az ugyanekkor a bécsi kabinet által, mely kétségkívül az általa elnökölt szövetség méltóságára ép oly féltékeny mint a berlini kabinet, veszélyesnek nyilváníttatott. Midőn mi részünkről ezen törekvésre utalunk, mely előttünk ellenségesnek tetszett és a melyet Manteuffel úr megczáfolt, nem csupán Poroszország nyilatkozatainak akartunk mindjárt kezdetben korlátot vetni, hanem az ő ellentörekvő súrlódásaira vonatkozó saját czéljainknak is. „Én tehát sajnálom, uram, hogy a Hatzfeldt grófhoz intézett sürgöny a vitát más térre vitte át, s engem kötelezett megvizsgálni a tér tarthatóságát, hova jelenleg a tárgyalást akarják vinni. Nézetem szerint a szövetséggyűlés és az azt képző államok jelentősége különösen megcsökkenne, ha azt állítnák, miszerint ha egy Frankfurtban előhozott nézet elég viszhangra talál, hogy a szövetségi tanácskozmányokban elfogadtatik, semmi idegen hatalom nem volna följogosítva azt megítélni, s ha ok van rá, azon kabinet képviselőjével, kitől az eredeti, magyarázatba bocsátkozni. Ismétlem, miszerint én az ily tant el nem fogadom, s De Moustier marquist fölszólítam, ezt Manteuffel báró