Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)
1855-04-03 / 1519. szám
1855- hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnagyedre 5 frt. — kr. p. II 1 5 évre 10 „ — „ „ j F®ávre . 8 /rt — kr. p. A. havi előfizetés , mint a fivnegyedra 4 frt — kr. p. tremor.kind «lsdí s II I naegasant. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HTVATALHOZ, anyagi ügyek tárgya 6 pedig a kiadóhivatalhoz intértmdö : uriutcza 8-ik szám TG—1519 Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pg5 krajcárjával számíttatik. A beigtatást s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő » Megínyltik öt hasábos sora 5 pengő krajezír Jával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor élénte lefizetendő a Kedd, ápr. 3-án HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési Iroda, Adutexa8. sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és finnepntáns napokat kivéve — felevnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás. Április — junius három hónapom folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bementve küldendők. Pesti Napló kiadó-hivatala. Felsö-Magyarszág élelmezési ügye s a közlekedés. Unghvár, márt. 26-án. K. K. Michel Chevalier a most élő nemzetgazdasági irók egyik legjelesbike azon tételt állítá fel, hogy „az éhség ellen legbiztosb óvszer az olcsó és biztos közlekedési eszközök.“ Ez írónak tökéletes igaza van. Mit érne egy vidék betermése egy másik közel fekvő szükségben szenvedő tájnak, ha a szállítás a járhatlan utak miatt lehetlen? ellenben, ha mindenüvé biztosan és főleg olcsón eszközölhető a szállítás, egyik vidék bősége a másiknak szükségét könnyen és gyorsan pótolja. Ki összehasonlítja az élelemszerek piaczi árát hazánkban: az unghvári árt a legmagasbak közé tartozónak találandja; s ki látja, hogy nálunk az éhséggel küzdő hegyi lakosság minő halavány, kiéhezett arczczal jelenik meg téli vásáron, hozva magával eladandó egyetlen tehenét s borját, eladandó azokat úgy a mint veszik, s venni az árért a fennakadt közlekedésnél fogva szerfelett drága életet úgy a mint adják, az át fogja látni, hogy ha a rendszeres gőzhajózás — olcsó életszállítási árszabás mellett — még mártius elején megnyílik, és a rendesebb s biztos üzlet mellett az alsó Tisza mentébeni olcsóbb életszállítás jön foganatba, mennyi sok nyomor lesz legalább némikép enyhítve. Ennélfogva természetesnek fogja találni szerkesztő úr, hogy előbbi soraimmal a gőzhajótársaságot kötelessége teljesítésére bátor voltam figyelmeztetni, s különösen azt is hibául rovom fel, hogy hírlapi hirdetéseiben még csak említés sem tétezik e hajózás mikori megnyíltáról. Most ha ma megnyílik is a hajózás, ez a szükséget szenvedő nép nyomora enyhítésére kevesebb hatással lehet. A magas kormány figyelmét nem kerüli el a felső magyarhoni éhséggel küzdő nép sorsa, s már évek óta igyekszik segélynyújtás, munkaszerzés és vetőmag osztása által e bajon segíteni. Mi úgy tartjuk, hogy e bajt, a főleg hajózható folyamhoz közelfekvő vidékeken olcsó szállítás életbeléptetése által leginkább lehetne orvosolni. Igaz ugyan, hogy — mint e társulat derék s tevékeny magyar ügyvivője Csapon felvilágosítást adó — a gőzhajózási társulat ad valamely csekély árlejtést annak, ki egy egész rakodó hajót terhel meg élettel, de még mindig kérdés, kap-e — mikor kívánnak—rakodó hajót a szállitni akaró ? s ha kapna is, gyakran hetekig kelletik egy ily rakodó hajóra várni; ezenkívül Tokajban ismét elheverhet a teherhajó sokáig, mig felvonja azt a gőzös. A szűkölködő nép érdekében — mely a múlt évi szaktermés, a nagy mennyiségű katonaélelmezési vásárlások, s a Nyírbe — vidékünk éléskamrájába — vezető rész utak miatt szinte meggyőzhetlen magas árt kénytelen mindennapi kenyeréért fizetni — kérjük a tisztelt igazgatóságot, hogy a reményünk szerint minél előbb megnyílandó hajózás alkalmával az alsó Tisza-vidékről Naményba, s Csapra, vagy környékire szállítandó élet mázsájára határozzon az életnemekhez képest lehetőleg olcsó szállítási árt. Inkább fizessen a vagyonos osztály a többi áruk szállításáért többet, legyenek a kávé, czukor, szövetek stb. valamivel drágábbak, kiknek ilyenekre van szükségök, meg nem érzik a különbséget; de a szegény népre nézve az olcsóbb árszabás, lehetővé teszi az életszállítást, ennélfogva ínsége némi enyhítését. Szabad legyen a magyarországi cs. k. építési igazgatósághoz is a felső Tisza és a rende- ,sen szükséggel küzdő felső vidék érdekében , néhány igénytelen szót intéznünk. Minden hajókázható folyam nemzeti kincs, egyik természetes életere a forgalomnak, fontosabb mint a kőutak, s vasutak, mert a folyam szabad közlekedési tér, melyen egymás mellett megférnek az őskori talp, a halász szerény csolnaka, a középkorra emlékeztető nehéz vontató hajó épen úgy mint a büszke gőzös; fontosabb minden más eddigi közlekedési eszköznél már csak azért is, mert a legolcsóbb szállítást teszi lehetővé. Azonban a Felső-Tiszáról ezt épen nem állíthatjuk; itt lefelé látunk talpakat, de felfelé csak a gőzös járhat. Regényes ugyan a zöld lombokkal szegett Felső-Tisza, melynek kigyódzó kanyarjait felváltva ős tölgyerdők, végtelen füzesek, gazdag gyümölcsösek övedzik; tájfestői szépség tűnik elénk, midőn a százados tölgy az alatta kimosott földet leomolni érezvén, meghajtja századokon át büszkén égnek emelt koronáját, s hatalmas — még zöldelő — karjával a rajta megtörő hullámokba merül, mig egy uj vizát a Tisza medrébe nem fekteti, hogy ott félig beiszapolva alacsony víz alkalmával alattomos ellenévé váljék a hatalmas gőzhajónak, de mit ér nekünk e festői táj, midőn jelen állapotában a partok elerdősödött, s egyenetlen fekvése miatt lehetlen rajta a hajókat felfelé lovakkal vontatni; ha egy kisszerű fenyűhajót látunk évenként egyszer-kétszer teher nélkül fölfelé menni , ezt is csak sáros, neki görnyedt alakok vonják, melyeket a XIX-dik században alig tartana az idegen emberi alakoknak, kik ily esetekben az erdők és füzesek közt bujkálva sisiphusi munkát kénytelenek teljesíteni. A Dunán sok teherszállító gőzös jár; a vasút is tetemesen részt vesz az életszállításban, mégis közönséges hajókon mennyi élet szállíttatik felfelé , mivel ez kétségen kívül legolcsóbb szállítási mód. Bizonyára ha vontató út nem lenne a Duna partján, Bécs és több birodalmi városok drágább kenyérrel élnének, mint jelenleg. Mire nézve azt óhajtjuk, hogy a Felső-Tiszán szállítás olcsóvá tételén kivül, mielőbb szállító utak(Treppelweg)'*)létesittessenek a Tisza két partján. Ekkor nem lesz az élet szállítása, s igy az éhség lehető enyhitése, szegény felvidékiekre nézve, egyenesen a gőzhajózási tariffától feltételezve. Az Unghvárt lévő jeles főmérnöktől, ki e folyam-szabályozás körül közzétett eredeti jeles eszméiről ismeretes — két évvel ezelőtt hallok , hogy az országos építési igazgatóság a folyam-partokon 10 ölnyire a fák kivágatása, és rendes vontató útkészítési tervét elfogadta, azonban ha jól vagyunk értesülve, a foganatba vétel azon múlt, hogy nem határoztatott meg : fizettetik- e kárpótlás a levágott fákért, s ki fogja a levágatást eszközölni? Erre nézve csekély véleményünk oda járul, hogy füzes és tűzifáért kárpótlás méltán alig követeltethetik, ellenben a gyümölcsfákért, melyek szinte kizárólag a tiszamenti földmívesek tulajdonai, s jövedelmök egyik fő czikkét teszik, méltán adhatna az állomány becs szerinti kárpótlást. A cs. kir. építészi igazgatóság évenként százezreket ad ki országutaink javítására; a magas kormány a tiszai hajózás érdekében mindnyájunk által örömmel üdvözlött áldozatokkal számos átmetszéseket tétez évenként, szabad legyen ennélfogva reménylenünk, hogy ezen vontató utak felállítására is fordítand az építészi igazgatóság e tárgy nemzetgazdászati fontosságához mért figyelmet. Páris, mart. 18. — Egy édes dolgot ismerek a földön, mond Rossini, ez az álom, ez édesebb a dicsőségnél. Rossininak igaza van, ő érzé mind a kettőt. Jó reggelt uram. — Jó reggelt ! (hogy a manó vitt volna el!). Hogyan! ön még alszik ? — Azaz aludtam. Ki nem mondhatom, mikép örülök ön reggeli látogatásán. — Értem. — Mit hoz ön? — Újságokat; egy csapat van zsebemben, Moniteur, Siécle, Pays, még Constitutionnel. — Akarja ön, olvassák önnek? — Eleiígy neveztetnek a folyampartok mellett alkalmazott utak és ösvények, melyeket a fel vagy lefelé is emberek és állatok által húzandó hajók számára létesitni s kocsijárás és egyéb fenakasztó gát és elöntések ellen s biztosítani szoktak. Sze r k. tél végig ? — Igen. Itt látogatónk másik zsebébe nyúlt s kivoná hideg nyugalommal az Assemblée Nationalet, Journal des Débatst, és Uniont, egy sereg Revuevel: Revue Brittannique, Revue de Paris, Revue des deux Mondes, Revue des Theatres stb. — Barátom, engedjen ön egy észrevételt, ezt mind elszokta olvasni? — Mind. — Itt kalapjából kihullott a Charivari és Figaro. — És szives lesz ön engem is ez örömben részesíteni? — Azért jövök ily korán, 10 óra, mire 6 lesz, készen vagyunk , s ekkora megjelenik a fris Presse. — Ön boldog ember! — Nem tagadom. Ezer benyomást érzek mindennap! És ezer csalódást. — Igaz, de látja ön, ez boszant, de nem fáj, míg az életbeli csalódások oly keserűek. — Ön is csalódott? — Egyszer. — Elég! — „Les quatre Garanties“ kezdő látogatóm kiterítve a Siéclet, mint egy fehér lepedőt fölöttem, míg én árnya alatt szemeim behunytam. Ha eltalálok aludni, mondom lezárt szemekkel, bocsásson meg ön, ifjú Dumas Sándor darabját a Demi-Monde-ot néztük meg tegnap, mi éjfélig tartott, éjfél után Beuvalletnél vitatkoztunk rajt, vita után egy nyolcz hasábos szemlét kelle írnom fölötte, annyira hogy midőn ön belépett, épen a Pesti Napló leveléről gondolkodtam. — Tehát megyek! —Maradjon, kérem, les quatre Garanties. „Az 1841. július 13-diki szerződés átvizsgálása az orosz tengeri hatalom öszszeszorítása végett; — azután? — a muszka véduralom megszüntetése az aldunai tartományok fölött; aprés?; öt hatalmasság véduralma egy helyett; végre? „Szabad dunai hajózás.“ Hisz ez nem uj ? ez az, mit a franczia miniszter kért, Drouin de Louis, és mit a czár még eddig nem irt alá ? — Gondolja ön, hogy az új czár alá fogja irni?—Lehet hogy igen, lehet hogy nem. — Ön úgy beszél mint a legjobb röpirat. Ha én nyugati hatalom volnék , nem elégedném meg korán sem a biztosítékkal, többet, sokkal többet kívánnék. — Mikor ezt sem adja meg. — Négyet nem, de ötöt igen, miután 5 hatalom van, mindeniknek egyet.Itt eszembe jut amaz ismert példabeszéd : az ember nem ad egy malmot, de egy tartományt igen. — Menjünk tovább. Mi van a Moniteurben? „De mortuis nihil nisi bene. Az orosz lángész a czárok nemzetiségében van egyesülve, és Miklós czár I. Péter óta a legnagyobb czár volt. Benne megvolt a hódítási vágy, és a fentartási eszme, az ősi hit és számítás, a muszka dacz és nyerseség a görög finomsággal, s azért volt veszedelmes. Szomszédait támogatá, hogy támaszát elvonva karjaiba essenek, mint Finnland. Németországnak jó barátja volt, hogy holttestén keresztül a Rajna partjaira jöjjön; ha a Feketengerről szólt, azt mondá:ez orosz tenger, mint a balti s Törökország birodalmam portája; az aldunai tartományok apró királyságaim, a középtenger nem egyéb holt tengernél, hol Európa megmeredt alkotmányai és 12 nemzetisége feküsznek stb. Ez szép álom volt! — Hogyan ön alszik ? A művészet hóditásairól álmodtam, mit nem lehet korlátolni, ez túl megy a Rajnán, Alpeseken,s bemegy Moskau szivébe. Egy gyümölcsárusnál valók, hol egy kis kosárban gyönyörű baraczkok feküdtek egymáson, frisszőlőlevelekkel betakarva. Hogy e baraczk ? kérdezem: 30 sous, távol a szögletben egy másik kosár is állt ugyan oly kinézésű piros baraczkokkal, hát ez hogy? — 15 sous, — miért olcsóbb ez mint a másik ? — nézzen ön meg egyet, minden gyümölcs hátulsó felén van egy fekete folt, ez a fél világ, az a világ, mit minden társaság kivet kebléből, mely elesett, mely fényt űz a bűnnel, és mely örül, ha száma szaporodik. Hogy keletkezett e bélyegzett társaság ? Egy nő elvált férjétől s magányba zárta magát, hogy könyezzen; utána egy elvált férj kopogott az ajtón , a magány megnyílt és ketten sóhajtottak; nem sokára egy fiatal özvegy csatlakozott a társasághoz , ki unalomból ebédet készite , mig végre oda tévedt egy névtelen hajadon is, kinek jó arczán mindenik megörült, és amint négyen lőnek, qua d r i 11 e t képeztek, így származott e sekélyes jószág, melynek főnöke baronne d’Auge volt. E nő eredeti typus, minő találkozik néha az életben, de a színpadon még nem láttunk. Baronne d’Auge tíz évig élvén tilos viszonyban egy 50 éves marquisval, hogy múltját eltakarja, eltökélt férjhez menni az első erényes emberhez; ez megjelenik előtte csakhamar katona egyenruha alatt, fülig szerelmes lesz a becsületes szívbe, azért mondjuk fülig, mert szive nincs, neki nem a szerelem, csak társasági állás kell. Langeac, ez a katona neve, kész becsületrendet a nő keblére tűzni, de van egy jó barátja, ki elmondja neki a baraczk hasonlatot, hozzá tévén, mikép itt a 15 sous kosárnál vannak. Langeac, nem hisz, mint egy becsületes szerelmes sem hitt volna, és próbákat kér, a barát ad próbákat, a báróné által irt szerelmes leveleket. Ezt ő irta? igen! önnek? igen! még egyszer állítja ön? becsületemre! — Langeac kimondhatlan szenved, de nem szól. Kedvesét szereti még talán, de barátját nem. Megjelenik baronne d’Augenál, írjon ön egy pár sort; a nő ir és az irás — nem hasonlít a szerelmes levelekhez, mert a báróné soha sem szokott önmaga ilynemű leveleket írni. Hogy a férj, már az, csalódása tökéletes legyen, megmutatja a nő első férjének halotti bizonyítványát, ki nem létezett soha. Langeac jobban szereti a bárónét, mint valaha, és mint előre várni lehete, azt mondja őszinte barátjáról, nyomom áruló, és kihíja. De ekkor fellép az 50 éves marquis is, ki megtiltja a korán lett özvegynek a házasságot, a báróné épen egy kis cédulát ír a marquisnak, miben Langeac meglepi. Ha e kis levélkét elolvassa, a báróné elveszett, megtudja régi viszonyát, vagyonának ruti eredetét, azt hogy nem özvegy, szóval, őt — megismeri. Langeac kéri a levélkét, varrónémnak írok, viszont nyugodtan a báróné. Hogyan? ön varrónéjának ar, midőn én párbajra megyek önért?! — Ne kérje e levelet. — Hiába való papír, mit pirulnék önnek megmutatni. — Akarom látni. Nem! — Nem?------Oh ! hogy szenvedek ön kételye miatt,-------ott van, — olvassa ön! szól most a báróné plastikai méltósággal ! . . . Langeac megmered, és nem mer a levél után nyúlni, de a féltés kígyói már annyira és oly régóta marják, hogy minden áron igazságot akar. Kinyújtja kezét a czédula után, de ugyan e pillanatban rajt van a mosolygó nő keze is, ki a czédulát elkapja. E jelenet megrendítő a férfi szenvedése és a nő nyugalma által; tusa keletkezik, minek vége, a férfi, kicsikarja a báróné vérző kezeiből a papírt és elolvassa, mire a nő térdeire bukva várja halálos ítéletét. Miért hazudott ön ? — új örvényt nyit a férfi lelkében, és szereti a nőt gyalázatával. Küldje ön vissza a marquis vagyonát! — örömmel, és egy csomag bankjegyet zár a nő egy levélbe, melylyel az inas azonnal a marquishoz fut. A bárónő sokkal biztosabb győzelméről most mint eddig áldozott, és nincs többé mitől félnie : le van álarczozva. Közbe jön a párbaj — Langeac elesik, az elfojtott szerelem legmeghatóbb hangján mondván: megöltem őt, mert szerettem önt! A báróné nem keresett mást mint férjet, azért nem csoda, ha első kedvesének e mámoros kiáltására : utazzunk el, ezt suttogja : utazzunk el. — Itt az egész terem kaczajba tör ki, megjelenik Langeac, ki nem halt meg, és sikerült barátjának végre őt felvilágosítnia. A báróné rögtön elutazik. Hová megy ön, hisz nincs semmije ? — Csalatkozik, kedves barátom, az asztalfiókban egy csomag bankjegyet találtam, miután hogy hogynem a marquisnak csak felét küldtem viszsza. Olyan volt a báróné utolsó pillanatig. Mióta Párisban vagyunk, ily nagy hatást még nem gyakorlott darab a közönségre, a szerzőt zúgó tapsok közt hurczolák ki színészek a színpadra, hová Rachel kezéből esett le az első koszorú. Theophile Gauthier létéve látcsövét, hogy tapsoljon, mindenki tapsolt, csak a darab h é s néje nem, baronne d’Auge, ki egy páholy zugában ült! az öreg Dumas azt monda : fiam nagyobb vagy apádnál! *) Lapszemle. Az Oesterr. Zeitung ápril 1-jei számát következő érdekes czikkel nyitja meg, melyet azonban itt csak kivonatosan közlünk : Azon halálitélet, mely a „Moniteur“ben Miklós császár fölött tartatott, nehezen fog mint érvényesnek elismert az utóvilágra átszállni. Az nem tarthat arra igényt, hogy históriai szellemben van szerkesztve. Az csupán napi tartamra van írva, s napi czélra használtatott fel. Az orosz császárt mint fejedelmet orosz szempontból kell megítélni. Ő nem kötelezte magát, hogy Német- vagy Francziaország nagyságát fogja munkálni, hanem életének első órájától az utolsóig saját birodalmáról gondoskodott. Legfőbb dicsősége az, hogy jó orosz volt. Saját nemzetének egyetlen történetírója sem fogja azt bármikor is neki rászallani, hogy Perzsiát és Törökországot megcsonkította, hogy Németországot zsámolyává tette, hogy más fejdelmek alattvalóit saját országuktól elidegenítette s orosz rokonszenveket költött bennök s az idegen lelkekben az orosz hübérnökség tudatát ébresztette föl. Ha ő egykor képes volt éjszaki fővárosokat éjszaki Jassy-k és Bukarestekké változtatni, akkor ez neki és emlékezetének becsületére válik. Ő értette az ő kortársai gyöngeségébe az ő saját nagysága gyökereit verni s hatalmát azon földön felcsiráztatni, melyet idegen tudatlanság szán) Köszönjük tisztelt levelezőnknek a kivonatos ismertetést, de nem óhajtjuk, hogy az, s ahhoz hasonló franczia drámák, melyekhez a múlt szombaton itt adott „Ház becsülete“ is tartozik, nemzeti színpadunkon meghonosuljanak. Az erkölcsi viszonyok egészen más lábon állanak Francziaországban, s különösen Párisban, mint nálunk.Ott a concubinátus elkülönzött lakás mellett nem bélyegzett dolog, a polgári házasságban az összekötés s elválás kérdéseinél a vallás nem játszik túlnyomó szerepet, a nemek közti fesztelen érintkezés a divathoz tartozik, s a legsikamlósabb élet a„galanteria“ s „finomabb életmód“ meghonosult fogalmai mellett elveszti a francziák közt botrányosságát. — E fogalmak átalánossága mellett meglehet, kevesen érzik a kicsapongás által megfertőztetett házasság boldogtalanságát, — de ritka is ott a valódi boldog családi élet. Mi azért inkább tartunk az angolokkal, s mind társadalmi erkölcseinkkel, mind polgári törvényeinkkel öszhangzóbbnak tartjuk a nyilvános szemérem szigorúságát. Az emberi gyarlóság botlásainak amúgy sem vagyunk képesek elejét venni, de takarjuk el az egyes eseteket inkább , mintsem azokat csábító és idealizált alakokban színpadra hozzuk , s ne igen mutogassuk a forró vérű ifjúságnak, mikép lehet csábitni és elcsábittatni azon reménységben, hogy a bűnt, fertelmet, gyalázatot későbbi megbánás által jóvá lehet tenni, s hogy majd a tiltott szerelem szennyeit az engedékeny férj „háza becsületéért“ önfeláldozása által fogja eltakarni. Valóban azok, kik a külföldi dráma meghonosításával foglalkoznak, hasonló színdaraboknál illőbb választást tehetnének. S épen ezért a rendőri hatóságnak kitűnő köszönettel tartozunk, hogy a „Kaméliás hölgy „franczia színdarab adatását, melyet hallomás szerint szintén Bulyovszkyné asszony fordított, s melyben az erkölcsi fesztelenség a legkiáltóbb színben szerepel, — megtiltotta. Sz e rk.