Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)
1855-05-01 / 1542. szám
1855. hatodik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Fflévie 10 „ —, ,, E havi előfizetés , mint a Mimonklnti eladás is megsiűnt Pesten házhoz hordva : Fflávre . 1 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. A lap politikai tartelmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyek tárgy szó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : orlátoza 8-ik szám 99—1542 Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajcárjával számittatik. A beiktatási s 10 pengő krnyi külön bályogdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számíítszik. — A felvételi díj szinte mindenkor élente lefizetendő a Kedd, május 1-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában Szerkesztési iroda: Őri utcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám Megjeleli a PESTI NAPLÓ — hétfőn és finnep utáni napokat kivéve — felevnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás. Május — junius két hónapos folyamára. vidékre postán küldve 3 frt. 40 kr. Budapsten házhoz hordással, 2 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár-épület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. ERDÉLY. Deés, apr. 22. Ma megható gyászünnepélyben vettünk részt. Az erdélyi evang. ref. föegyháztanács rendeletéből, ugyanezen egyház főgondnoka- s e fejedelemség volt főkormányzója-, a Leopold rend tulajdonosának emlékezetére gyászünnepet ültünk. A minden rendű és vallásu szép közönség befogadására szinte szűk volt a deési evang. ref. nagy templom, melynek közepén gyászravatal volt emelve , az elhunytnak örökzöldkoszorúba foglalt, jól talált arczképével diszitve, a széhek lobogóikkal s a helybeli egyház tagjai s majd minden hivatal személyzete megjelentek a meglepő szertartáson, melyet egy helybeli műkedvelőkből alakult daltársulat alkalomszerű éneke nyitott meg, délelőtt 10 órakor. Az első gyászbeszédet Medgyes Lajos ev. ref. hitszónok tarta, ki 13 évvel ezelőtt a következő fohászt bocsátá a mindenség urához : „Bocsásd meg e nép bűneit, ne sajtold még tovább is őt. Engedd, hogy annyi vész után érjen egyszer szebb jövőt, Ha nem hagytad csatáiban, a véridők vad korszakán, Ne vond meg tőle jobbodat, most a béke szende hajnalán, Isten a költőt meghallgató , S gróf Telekit kormányzóul adá , S zöld köntösben művészet s tudomány , Vigánczra kelve mentek nyomdokán.“ E költeménynyel kezdé beszédét a szónok, alapigéül a szent könyv azon szavait vevén fel, hol Dániel próféta mondja: „a bölcsek fénylenek mint az égnek fényessége s mint az égnek csillagai ragyognak örökre“, alapeszmekép mint beszéde fonalszálát a következő mondatot fejtegető s magyarázd: „nagyaiban születik, s tartatik meg, él és lesz halhatlanná a nemzet.“ Egy nagy férfiú példányképét állitá elénk vandicki ecsettel — a világtörténetből azon nagy férfiak emlékezetét varázsolván elénk, kik úgy éltek, mint ő élt, és úgy haltak meg, mint az üdvözölt, ki míg egyik kezével a múlt idők nagy történetének azon lapjait tárta fel előttünk, mely nemzetünk történetének legfényesebb korszakát a Hunyadiak korát írja le, másik kezével kimutatá azon utat, melyen haladva a mostani körülmények közt is üdvösen munkálhatni a haza felvirágozásán, — a nemzeti nyelv s irodalom pártolása, gyarapítása, a szellemkincsek összegyűjtése s a hazafias munkásság és áldozatkészség által; ki halála után is, a magyar tudományosság terjesztésére munkáló akadémia tőkéje gyarapítására szentelte minden vagyonát; ki azon férfiak közé tartozott, kik a dicsőségesen uralkodó Felséges Ausztriai ház uralma alatt akarták boldogítani a hont, s midőn pályatársai már kidőltek, vagy félrevonultak a munkásság teréről, még akkor is ernyedetlen buzgalommal munkáltak a közmivelődés és haza felvirágozásán. Érzékeny könyeket csalt ki a hallgatók szemeiből a szónok ismét egy bölcs férfiú hunyt el, egy csillag letűnését hirdetvén. — A második beszédet Kovács Samu iskolai igazgató tartá, gyász emlékbeszéde alapeszméjéül a következő tételt használván fel: — „nemzeti műveltség, kitartó szorgalom, s ernyedetlen munkásság s hazaszeretet teszik nagggyá a férfiút, s teszi feledhetlenné gr. Teleki Józsefet; mert kitartó szorgalommal folytatott munkásság, mely honszeretettel párosul, mozdítja elő a a nemzeti művelődést; a munkásság anyagi jóllétre vezet, mi a szellemi jóllétnek tényezője, s a kettő együtt honszeretettel egyesülve eszközük a nemzeti műveltséget; költői meleg szavakkal mutatá ki előttünk azon férfiú életpályáját, ki nem hagyott maga után siró özvegyet, csak a hazát; árvája csak a nemzet, mely bűs könyeket sir halála fölött. — Ily lelkes szónoklatok eleveniték fel s tették feledhetlenné a nagy férfiú emlékét nekünk is, mire alkalmat azon régi egyházi szokás adott, mely szerint az erdélyi reform, egyház főgondnoka halálának gyászünnepélyét halotti szertartással szokta megülni, minden anyaegyház. S ismét busongva jár a hongeniusz Erdély bérezés határain. Bus, gyászsohaj zilálja fürtéit, Polgári könyvl arczain, S gyász köntösben művészet, tudomány , Tördelt kebellel járdái nyomdokán. GÖMÖRBÖL, Rimaszombat, apr. 20. Nincs nemzet, nincs kor, mely jövő nagyságának legszilárdabb alapjául el nem ismerte volna a serdülő nemzedéknek a kor kívánalmaihoz alkalmazott neveltetését , s így látjuk az önlétökért küzdő hajdankori népeit, miként szoktatták ujaikat a harcz sanyaruságihoz; vagy ha ezt elmulaszták, mint enyésztek el nyom nélkül a nemzetek sorából. A középkor, a vallásos harcrok korszaka, mely átmenetül szolgált korunk békés szellemű szakához, a nevelésben korának szellemét követte, és csak az ezen irányú művelődés mente meg nagyobbrészt Európa műveltségét. Korunk túlnyomólag az ipar korszaka, és csakis egyedül azon nemzetek emelkedtek fel korunkban a köznapi jóllét színvonalára, melyek ez irányban hatottak a köznevelésre. Állításom igazságát eléggé bizonyítja századunk, melyben a nemzetek jóllétét nem a terület és népszám, de az ipar és kereskedelem nagysága hatátározza meg. Hogy a birodalmi magas kormány mennyire karolta fel jóllétünk ezen életfeltételét, kitetszik abból, hogy első teendőjének ismerte, a már úgy is roskadozó iskolai tantervet egy czélszerűbbel felcserélni, mégpedig már az 1850-ik évben. Ezen új iskolai szervezet, melyben a természeti tudományok is méltó helyüket foglalják el, miután az ipartanodák külön szervezetét is magában foglalja, összehasonlíthatlanul jobb a réginél; de a legszebb tervek is, ha csak tervekül maradnak, fölöslegesekké válnak, ha kiviteleket elő nem mozdítjuk, vagy nem létesítjük. A magas kormány kijelölte az utat a nevelés ügyében; lássuk mit tettünk, különösen mit tett vidékünk, s mi lenne jobbjaink e fágybani teendője. Két három évi tapasztalás képessé tesz bennünket megjegyzésekre, melyek a létező hiányok orvoslását eszközölhetik. Kevés megye van hazánkban, hol a nevelés ügye melegebben karoltatott volna fel, mint Gömörben. A rozsnyói kath. és prot. hat osztályú gymnasiumok nyolcz osztályuakká alakíttattak át, a mi, kivált az utóbbinál, csak a lelkesbegyesek áldozatkészsége által volt kivihető. A rimaszombati, egyesült prot.tanoda jelen szerkezete szintén nagy áldozatokat igényelt, s igényel folyvást, azonban Gömör lelkes fiainak lankadni nem tudó áldozatkészsége, és a pártolás, melyben ez intézet megyei kormányunk részéről is részesül, a jelennél fényesb jövő reményével kecsegtetik e tanodát, melynek feladata nemcsak a klassicus mivelődés terjesztése, de, mennyiből megyénkben az ipar örvendetes gyarapodásnak indult , az iparnak tudományos alaprai fektetése, és terjesztése is. Ennyi igyekezet, áldozat, és jóakaratnak — bár mint hitegessük is magunkat — nincs meg azon eredményük, melyet minden e tárgyat figyelemre méltató honfi óhajtana, s miért? az alább mondandókból kiviláglik. A magas kormány azon korszerű intézkedése, miként a gyakorlati, vagyis reál-irányú iskolákat, a szorosan tudományos és classikus tanodáktól elválasztó, számos hazánkfiában felébresztő azon vágyat, hogy más műveit nemzetek példájára gyermekeiket alaposan műveit iparosokká, vagy gazdákká képeztessék, éspedig annál inkább, mivel a tudományos pálya korunkban a szellemin kívül kevés anyagi jóval jutalmazza művelőit. E szándék, nehogy korunktól elmaradjunk, csak helyeslendő, de kivitelénél nagy óvatossággal kell eljárnunk, nehogy a legjobb akarat mellett is messze essünk a czéltól, melyet gyermekeink nevelésénél kitűzőnk. A múlt iskolai év végével egész Magyarországban volt felső és 4. alreáltanoda, ez utóbbiak közöl 2 magyar, a többi német. Ez évben, amint örömmel értesülünk, ez utóbbiak szaporodtak, és jövő évre is néhány ilynemű intézet fog megnyílni. De itt azon kérdés támad : várjon az al-reáltanoda ki fogja-e minden iparos igényeit elégíteni? nem lesznek-e számosan ezen intézetekben, kik maegyetembe, vagy felsőbb gazdászati intézetbe szándékoznának menni, hogy ott képezzék ki magukat? Véleményem szerint mindnyájan rá mondjuk az igent, mert szomorú dolog lenne, ha a magyar, ipar tekintetében is a birodalom bármely fajú népe után maradna. Itt azonban ismét egy új kérdés lép előtérbe : Hová menjen a tanulmányait folytatni akaró magyar iparos növendék, ha széles e hazában egy magyar felreál-tanoda sincs , vagy tán a pozsonyi — bár különben a legjelesb német felreáltanoda, — alkalmas a tisztán magyar ajkú növendék előmenetelét előmozdítani? én kétlem; de ezen intézet az ország szélén állván, az ottani költséges élet, és a távolság elijeszti a szülőket, miért ez egyetlen magyarországi fel-reáltanodában a magyarok száma nem teszi %-ét az intézet összes ifjúságának. Magyar felsőbb-reáltanoda hiányában, lássuk mit , és várjon czélszerűen tesznek-e honfitársaink ? Az iskolákban beírás alkalmával birtokosaink kevés kivétellel a gazdászatot jelölik ki gyermekeik jövendő hivatásául, és ez üdvös, mert hazánk jövője nagyrészt a földmivelés mikéntis fejlődéséről feltételeztetik. Az ily növendék aztán vagy a reál osztályba lép, vagy ha ez nem létezik, a gymnasikus osztályokba jár; itt miután a görög, sőt latin nyelvet is leendő hivatására szükség felettinek tartja, a nélkül hogy e nyelvek helyett valami szükségesebbet tanulna, ezeket is elhanyagolja, és ily állapotban, s körülmények között végzi be a 8 osztályt; érettségi vizsgáról természetesen szó sem lehetvén, iskolai pályája be van végezve. A gazdasági intézettől, hová hajlama, és ön jövőjének biztosítása vezetné, a német nyelv nem tudása elijeszti, valamint a felsőbb iparintézetektől is. Mi lenne tehát e tekintetben teendőnk ? Én úgy hiszem, hogy különösen vidékünk tudományos tanintézetek bőségében lévén, nagyon czélszerűen fordíthatná egy intézetét félreáltanodává, ez a legújabb szervezet szerint úgy is csak 6 osztályból állván, tán egy nyolcz osztályú gymnasiumnál kevesebb költséggel is lenne kiállítható, és mégis nagy sikert eredményezne. Vagy megyénk — hol több száz egyén nyerhet a nagyszerű iparvállalatoknál alkalmazást — nélkülözhet ily intézetet saját kára nélkül? én úgy hiszem, hogy nem, mert míg a szomszédmegyék németül tudó fiait csapatonként szemléljük utazni a bécsi műegyetembe, a gazdasági intézetbe sat., addig saját fiaink mint gazdák?? hon cseppennek. Hogy egy magyar félreáltanoda székhelyéül Rimaszombat van hivatva, azt senki sem fogja tagadni , ki Gömör iparát, és városunk fekvését és szellemét ismeri ; a reáltanoda mellett egy algymnásium is lehetne épen úgy, mint most al-reál tanoda létezik a gymnasium mellett. Gondolkozzunk tehát ezek felett, s vitassuk meg e tárgyat, jelen körülményeink között; ennél alig lehet fontosabb kérdés, mert így gát fog vettetni a felszeg nevelés káros árjának, és alkalom nyílik mindenkinek, határozottan egyik vagy másik pályára lépni, és azon haladni a közjó előmozdítására. 1. 1. Lapszemle. A fiatal „Donau“ ápr. 29-ei számában „Ausztria és a Béke“ feliratú czikkében a következőkép szemlélődik : Akadnak még erőshitű emberek, kik a bonyodalmak békés megoldását lehetségesnek tartják. A béke, úgy vélekednek ők, csak Ausztria jó akaratától függ. A magát eddigelé oly derekasan viselt diplomatiánknak, ha minden erejét megfeszíti, sikerülhet még a nyugati hatalmakat Oroszországgal kiengesztelni. De hát áll-e ez? Eszközölhet-e Ausztria ma békét? Megfér-e ez becsületével, kötelezettségével, érdekeivel ? Kinyujthatja-e Ausztria még egyszer az ő oly gyak-ran és hiába felajánlott karját az orosz szomszéd s a szövetségesek közötti közbenjárásra s kiteheti e magát annak, hogy Pétervárott uj sorát nyissák meg a nehézkes tárgyalásoknak s ezeket az utolsó döntő perczben ismét a régi fogással semmivé tegyék ? Mutathatja-e magát Ausztria ily gyöngének politikai öntudatában, ily csüggetegnek saját hatalmi állásában Európa előtt? Illők egy államhoz, mely a jelen helyzet gordiusi csomóját kardjával ketté vágni egyedül képes, a félénk s minden áron alkudozó közbenjárónak szerepe ? Feltehetni e az ausztriai államférfiakról, hogy a porosz politika uszályvivőivé törpüljenek, miután mindent elkövettek, hogy Poroszországot s a német kis államokat magukhoz emeljék? Nem hihetjük, hogy akadjon ilyeneket kívánó hazafiúi kebel. De feltéve még lehetőségét is annak, hogy Ausztria hirtelen megtagadja az eddig oly dicsően védett politikai becsület elveit , elháríthatná e magáról szintén ily könnyű szerrel a szövetségesek irányában jogérvényesen vállalt kötelezettségeit? Nem akarjuk itt feltárni a jegyzékek, jegyzőkönyvek és szerződések dús halmazát, melyekben Ausztria a keleti háborúban leendő közreműködésére nézve zálogul szavát kötötte le. Feltenni Ausztriáról azt, hogy most a döntő perekben szövetségeseit odahagyja, annyi volna, mint Ausztriáról kereken azt tenni fel, hogy a világ hallattára ünnepélyesen adott szavát megszegje; hogy politikai egész jövőjét, az európai szerződésektől különváltan, az elszigeteltség ingatag alapjára helyezze. Ki vállalná magára a legnyomatékosb békeszeretet s legkönnyedebb lelkiismeret mellett is a felelősséget, hogy Ausztria oly helyzetbe kerüljön , melyben Oroszország gyanakodó kémszeme alatt , a többi Európa kicsinylő tekintete által végigmérten s a háború veszélyei és véres jelenetei által környezetten, a háború legsúlyosabb következéseit viselje? Talán e helyzetben lennének érdekei legújabban megvédve? E helyzetben nyerhetné-e meg saját és Európa biztonságára ama biztosítékokat, melyeknek megalapítása eddigi diplomatiai törekvéseinek műve, melyeknek tettleges kivitele hadi készületeinek czélja volt? Remélhetné-e az elszigetelt, semleges s minden hatalmasságtól elhagyott Ausztria, hogy csak emlékezzenek is róla, ha közreműködése nélkül történik maholnap a háborúskodó felek között végérvényű béketárgyalás? ! Pillantsunk csak át a második nagy német hatalomra — ki emlékezett meg róla az utolsó értekezletekben, ki képviselte érdekeit, ki említette csak egy árva hanggal is ama hátrányokat, melyeket a szundvám, a dán trónkövetkezés, a Visztula elzárása, az orosz határvám az északi német tartományokra hozott ? Ausztria, mely néhány nap előtt még az európai congressusban elnökölt, rövid idő múlva talán az értekezlet ajtaja előtt a bebocsáttatásért Poroszországgal tolakodjék ? Ki merne ily eszmének szavakat adni, sőt azt csak gondolni is ? Ausztria tehát ma békét nem eszközölhet. Nem fér meg ez becsületével, kötelezettségével, érdekeivel. Ausztria államférfiai, meg vagyunk erről győződve, e pillanatra minden eszközt felhasználtak , mely Oroszország és a nyugati hatalmak közt egyezkedésre vezethetett. Ha már most e hatalmak közt tovább foly a háború, kötelezettségéhez képest Ausztria addig és annyiban tartandja fen semlegességét, ameddig és mennyiben ezt politikai eszélyessége és a katonai tekintetek parancsolandják.Ausztria nem maradhat semleges, mihelyt a békét nem tarthatja tovább fenn. Háborút viseljen e tehát Ausztria ? E kérdés most fölöslegesnek látszik. Igen is, viselnie kell, mihelyt nincs egyéb választás. Viselhet e azonban Ausztria háborút ? kérdik lelkendezve a békesürgetők. Igen is, meg vagyunk győződve, viselhet, ha kell viselnie. Ausztria minden tekintetben teljesítendi kötelezettségét, épen úgy önmaga mint szövetségesei iránt. Ki ezt kétségbe vonja, az Ausztria fennállása és jövője fölött kételkedik. A „Bébi Zeitung“ egyik közelebbi számában a francziák császárjának Londonbani ünnepélyes fogadtatását veszi elmélkedése tárgyául, s ekép nyilatkozik : Fejedelmek egybejövetele békeidőkben is jelentőséggel bir, mennyivel inkább háború idején , s különösen midőn két oly nemzetnek, melyek azelőtt ellenségesen állottak egymással szemközt, koronás fejes összejövetek által ülik azon szövetség ünnepét, mely őket közös harczi és béke-czélokra a csatamezőn úgy mint a diplomatia terén egyesítette , s melynek állandóvá tételére egyszersmind komoly akaratot tüntetnek ki. Ily körülmények közt nem csodálkozhatunk , hogy a franczia császár és neje az angol földre érkeztek óta oly ovatiók tárgyai, minket a hidegvérű angolokról senki sem tett volna föl, s miből az tűnik ki, hogy a józanoknak is lehetnek néha ittasság- és lelkesedés-órái, bárha azok nála ritkábbak, mint egy könnyen felzajló s gyorsan pezsdülő nemzetnél, milyen p. o. a franczia. Mi úgy hiszszük, nem csalatkozunk, ha felteszszük, hogy midőn a francziánál már a külfény és dicssugár elégséges, öt ittasságba és örömmámorba sülyeszteni, akkor azon hódolatoknál, miket az angol nyilvánít, mélyebb rokonszenvek szolgálnak alapul. De kérdezhetnék, miáltal nyerte meg IH-d. Napóleon az angol nemzet rokonszenveit ? Francziaország belpolitikai intézményei által bizonyosan nem, mert ezek nélkülözik ama szabadságot és korlátlan mozgást, melyre az angol oly büszke. Egy kormányzásmód , mely a sajtó- és parliament-szabadságnak oly kevéssé kedvező, mint III-dik Napóleoné, lehetlen, hogy bírhassa az angol nemzet hajlamát, és egy angol lap — az Advertiser — világosan figyelmeztet, hogy Lajos Napóleonnak az angol nemzet általi fogadtatása ne vétessék oly értelemben, mintha az hódolat volna Francziaország fenálló politikai intézményeinek. Hanem a rokonszenvet, melyet III. Napóleon az angoloknál belpolitikája által nem nyerhetett, gazdagon vívta ki külpolitikájával, különösen azon következetesség és erély által, melylyel Oroszország mint közös ellenség ellen föllépett, ama hősi bátorság által, melylyel a franczia hadsereg az angolnak oldala mellett a harcz színhelyén küzdött, s ama közös törekvés által, miszerint egy, Európára nézve becsületteljes és hasznos béke vitassék ki. A veszélyek és érdek közössége két nemzet közt mindig hatalmas egyesítő eszköz, bármennyire térjenek is el egymástól különben jellemeik, belpolitikai intézményeik és szokásaik. Ide járul még, hogy Angliának Francziaország szövetségére és szolgálatira épen most nagyobb szüksége van, mint bármikor, hogy becsülettel szabadulhasson a veszélyes játékból. Tehát nem csupán a múlt, hanem még inkább a jövőnek szükségletei azok, mik Angliát Francziaországhoz vonják. Egy jövő támasz felé nem kevésbbé irányulnak a néprokonszenvek, mint vonzódnak ahoz, ki már a múltban jó szolgálatokat tett. Mindezek szerint tehát ama fogadtatás és hódolatok fölött, melyeket III. Napóleon az angol földön tapasztal, senki sem csodálkozhatik. Ezen fogadtatás és hódolatoknak mindenesetre azon hasznos eredményök is lesz, hogy a két nemzet közötti szövetség jövőre is megszilárdul. Ama remény, melyet a franczia császár Doverben a városhatóság üdvözlő adressére adott válaszában kifejezett: „hogy mindkét nép háborúban úgy mint békében, egyesült marad“, minden jelenségek szerint aligha csalékony. A szövetségük eddigi hasznosságáról szerzett tapasztalás a két nemzetet szükségkép ösztönzeni fogja, hogy tovább is szövetkezett maradjon. Az Oroszország jövendő túlkapásai elleni biztonság természetesen az európai nagyhatalmak tartós koalitióját kívánja az orosz hatalom ellenében. De ennek hiányában is már nem csekély nyomatéka, hogy két oly nagy és hatalmas nemzet, milyen Anglia és Francziaország, szilárd akaratát nyilvánítja, miszerint nemcsak most, hanem jövőben is Oroszország ellenében közös ellensúlyt képezenének. Az angol-franczia szövetség ezen erős magvához lassan mint minden más létező ,oroszellenes elemek fognak csatlakozni. Ausztriai birodalom, Bécs, ápril 28. Vicomte de Militär, a külügyminisztérium titkára Párisban, ma estve fontos sürgönyökkel érkezett a franczia fővárosból ide. Berlinen át ma reggel Londonból is kabinetfutár érkezett. Hesz báró tesz nagy szemlészeti útját Galicziába Letang és Crawford tirkok kíséretében máj. 3-án kezdendi meg, s hallomás szerint mintegy négy hétig fog távol maradni. — Bach báró a dunafejedelemségekbeni cs. k. polg. biztos ur rövid idő múlva Bukarestbe utazandik. Holnap nagy diplomatiai ebéd leend Gortsakoff hgnél. Erre alkalmat szolgáltat IIdik Sándor orosz császár holnapi születésnapja. Oroszország most uralkodó fejedelme ápril 29-én született. Ő Felsége a Császár, Marco Lanza-nak, folyamodására az ausztriai államokbal büntetésmentes visszatérhetést s az ausztriai állampolgárságba visszakebleztetést kegyelmesen megengedte. Jövő hónapban itt Karolin aggasszonynak, Liech-