Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)
1855-05-24 / 1561. szám
által azon egyesség létesült, hogy a folyamközlekedésre nézve a bécsi congressus okmányaiban általában megállapított elvek a dunahajózásra is alkalmaztassanak. E törvény erejénél fogva ezentúl vegyes bizottmány veendi át azon anyagi akadályok elhárításának gondjait, melyek a hajózást gátolták, s nem egyszer a kereskedőrend panaszaira adtak okot. Miután az orosz teljhatalmazottak az első két czikk által nyújtott nehézségeket szerencsésen kiegyenlítették, a harmadik ily nevezetűnek : „az 1841. júl. 1. (13-i szerződvény revisiója“ vizsgálására mentek át. A császári kabinet nyugalommal várta azon nézetek kifejtését, melyeket a nyugati hatalmak e tárgy vitatásánál érvényesítni szándékoznak. Addig az ő részint a sajtó közlönyei részint a parliamenti beszédek által különböző értelemben magyarázott szándékaik, a Bécsben dec. 28 és jan. 7-én tartott előleges összejövetelekben nem mondattak ki világosan. Akkor Franczia és Angolország képviselői azon közlésre szorítkoztak, miszerint kabineteik az 1841-ki szerződés revisiójának czélját abban látják, a török birodalom fennállását tökéletesebben az európai egyensúlyhoz csatolni és Oroszország túlsúlyának a Feketetengeren véget vetni. Az e tekintetben létesítendő rendezkedésre vonatkozólag a teljhatalmazottak kijelenték , mikép azok sokkal közvetlenebbül függenek a harczi eseményektől, semhogy annak alapjait már most meg lehetne állapítani.“ Azonban a nyilvános manifestatiók Franczia- Angolországban elárulák a gondolatot, mely e szavak mélyén rejlett. Az Szebasztopol elpusztítására czélzott. Kétségkívül, a londoni és párisi kabinetek számítása szerint, a diplomatiai tárgyalásokkal egyszerre Krimiában történő katonai működéseknek a bécsi értekezletek sorsára határozó befolyással kelle vala lenniük. Azon pillanatban, midőn ezen megnyittattak, ez előre számítást az események nem igazolták. Ezért e szó: Szebasztopol, nem is mondatott ki. Oroszország e hallgatást vitéz tábornokai, tisztjei, tengerészei és katonái hősies ellenállásának köszöni. Az öns föláldozásuk a leggyőzelmesebb az alkudozás minden eszközei közt. A cs. kabinet szerencsésnek tartja magát e tényt constatkrozhatni. Ezzel szemben ellenfeleink számításai más alakot vettek föl, s új kifejezésmódot kölcsönöztek. A mart. 26-ki értekezletben Franczia-s Angolország teljhatalmazottjai azon eszmét állították előtérbe, hogy a Feketetenger két pártállamát illeti közvetlenül megegyezni azon eszközök alkalmazása iránt, hogy tengeri haderőik megmérésére jussanak. De míg e tárgyról tiszta, határozott javaslat tételétől tartózkodtak, az orosz feljhatalmazottak számára tárták fenn azon rendszabályok indítványozását, melyeket a császári kabinet az illető haderők közti igazságos súlyegyen helyreállítása végett önjószántából tenni jónak látná. Gorcsakolfhg és Tito if, anélkül, hogy udvaruk szándékairól előre ítéletet mondanának, szükségesnek látták császárislye elhatározásait az új nézetre vonatkozólag, mely alatt a most vitatás alá vett harmadik kérdés mutatkozott, megkérdezni, így márt. 26-án a tárgyalások a Sz. Pétervárról várt feleletek megérkeztéig elnapoltattak. Időközben Ausztria és Oroszország teljhatalmazottjai azon nézetben voltak, hogy jó volna a keleti keresztény lakosok mentességeire vonatkozó 4-dik czikk vizsgálására áttérni. Ön tudja, mikép az orosz nemzeti érzelem a kérdéshez oly magas és komoly jelentőséget kapcsol, mikép az Istenben boldogult császár képviselőinek megparancsolta, azt a kötendő szerződésben első helyre tenni. Semmi kétség, hogy Oroszországgal egybehangzóig minden hatalmasságok hivatva voltak ezen az egész kereszténység közös érdeke nagyságának elismerésére azon egyértelműleg elismert czélból, a keresztény lakosoknak jövőjét különbség nélkül, bármely felekezethez tartozzanak, európai kötvény által védeni. Miután Franczia-s Angolország teljhatalmazottjai udvaraik parancsait megkapták, vonakodtak — sajnálattal mondjuk ezt ki — e kérdés vizsgálatába bocsátkozni, mindaddig, mig a 3-ik czikk vitatása függőben marad. Az e vonakodás constatkrozása s indokolására megkívántató formalitások törték ki a mart. 29-ki s april 2-ki VII. és VIII. ülést. — A IX-dik, apr. 9-ki ülés Drouyn de Lhuys és Ali pasa teljhatalmaik igazolására fordittatott. Midőn a franczia külügyminiszter jelenléte az értekezlet munkáinak a fontosság új fokát adó, azon reményt is újra megszilárdítani látszik, mikép azt békés megoldással látandjuk végződni. E remények a következő összejövetelekben, melyek rajzolása még hátra van, gyengébbön. Ápril 4-én (16) az orosz teljhatalmazottak megkapták az utasításokat, melyeket kívántak. Azok egy egyszerű és igaz elven nyugodtak: az eszme, az 1841 -ki szerződést vizsgálat alá venni, nem az orosz kabineté volt; az a maga részéről kész lett volna azon kötelezettségek megújítására, melyek erejénél fogva a török birodalom korábbi törvénye a tengerszorosok elzárását illetőleg, európai okmánynyá szentesíttetett. A dolgok ez állapota módosításának óhajtását a nyugati hatalmasságok nyilvánítók. Tehát az ő dolguk volt a kimondandó javaslatokat kezdeményezni, hogy azon revisióhoz jussunk, melyet ők elettől fogva a békealkudozások, előzőleges alapjává tettek. Midőn az Istenben nyugvó császár a maga képviselőjét az azokban részvételre felhatalmazta, pontos utasításokkal méltóztatott őt ellátni, melyeket ö ilge múlt év végével, a bécsi értekezletek közelgő megnyitását várva, jóváhagyott. Nagyobb világosság végett egybefoglalom ez utasítások pontos tartalmát. Azok azon elvből indultak ki, miszerint a vultán mint a Dardanellák és Bosporus két tengerszorosnál fekvő terület souverainjének hatalmában áll, az azokon átmeneteit megnyitni, vagy elzárni. Azok nem ellenzették a Feketetengernek idegen lobogók számára megnyittatását,ha ez elvet maga a porta elfogadná. Ez esetre abból a tökéletes kölcsönösség természetes következését vonták le, miszerint az orosz járműveknek szabad lett volna a tengerszorosokon átmenni, hogy a középtengerre jussanak, valamint hasonlóképen az idegen lobogójú hadihajóknak joguk lett volna a Feketetengeren járni. Ezenfelül azultánnak teljes szabadságára hagyák, hogy szuverainitási jogai gyakorlásában az idegen marinának török kikötőket jelöljön ki élelmezési és menhelyül. E feltételek alatt az Istenben boldogult császár teljhatalmazottjait esetlegesen felhatalmazta, hogy a tengerszorosok elzárása elvének eltörléséhez egyezésüket adják. Híven felséges atyja gondolatához, II. Sándor császár teljhatalmazottjainak meghagyta, hogy magukat szigorúan azon parancsok foganatosításához tartsák, melyekkel már el voltak látva. Midőn önlge őket ez elhatározásáról értesité, mart. 29 (april 11)-n őket a mart. 26-ki ülésben kezdett tanácskozás folytatására felhatalmazta, hogy a tárgyat érdemileg vitassák, ellenfeleinkre hagyván a revisio kezdeményzésének gondját, mit a nyugati hatalmak, s nem az orosz kabinet idézett elő. Udvaruk parancsai vételének napján Gorcsakofsky és Titoff az ápril 17- ki X. ülésben Franczia-s Angolország teljhatalmazottjait azon helyzetbe tették, hogy azon módosítás fejtegetésébe bocsátkozhassanak, melyeket kabineteik az 1841-diki szerződésen tenni szándékoztak. — E módosítások tevék az ápril 19- és 21-diki XI. és XII. ülés tárgyát. Az elsőben a nyugati hatalmak képviselői az udvaraik közt megállapított tervet kifejtették. A másodikban Oroszország teljhatalmazottjai a császári kabinet utasításain alapuló ellentervet terjesztették elő. Mindkettőt rövideden bonczolni fogjuk. Az ápril 19-ei ülésben felolvasott első terv 10 czikkből áll. Az 1. sz. elismeri elvben, hogy a török birodalom részt vegyen a közjog által Európa különböző államai közt megállapított öszhangzás előnyeiben; constatkrozza azon tiszteletet, melylyel a magas szerződő hatalmasságok e birodalom függetlensége s épségének adóznak, s e köteleztetés pontos megtartását közösen biztosítja. A 2. sz. a porta és a szerződő hatalmak valamelyike közti összecsapás esetét veszi tekintetbe, s kiköti, hogy előforduló esetben ez utóbbi, mielőtt erőhatalmat alkalmazna, a többi hatalmakat azon helyzetbe tartozik tenni, hogy e legvégső lépést békés eszközök által megelőzhessék. Gortsakoffky és Titoff teljhatalmaik kiterjesztését, mit a császár nekik megengedni méltóztatott, használván, nem vonakodtak e két czikkhez egyezésüket adni. Ez egyezés — ezt fönnen ki kell mondani — elegendő mindazok elhallgattatására , kik még most azt igyekeznek Oroszországnak szemére vetni, hogy Európa békéjét zavarni akarja. — Minő további biztosítást lehet még kívánni, miután kelet nyugalma jövendőbeli fenntartásának biztosítására a biztonság záloga oly szabadon és forma szerint megadatott? Ha egyszer a bécsi jegyzőkönyvek egészen nyilvánosságra fongtak jutni, minden részrehajlatlan olvasó feltalálandja azokban azon teljes őszinteség bizonyságát, melyből az orosz teljhatalmazottak nyilatkozata eredeti. Ők azt ez alkalommal is bebizonyították. Felszólíttatván, hogy a fennemlített I. czikk hordereje felől nyilatkozzanak, ők valósággal hímezés és utógondolat nélkül kifejtették az indokokat, melyek Oroszországnak meg nem fognák engedni, hogy Törökország területi függetlenségét anyagi biztosítók védelme alá állítsa. Oroszország csak oly köteleztetéseket vállal el, melyeket megtarthat. Ha már oly birodalomról van szó, melynek határai három világrészt érintenek, s mely magában az egyenetlenség és rendetlenség különböző elemeit foglalja, melyeken senki sem képes uralkodni, akkor a leyális és bölcs politika minden államban ellenzeni fogja oly felelősség elvállalását, mely az emberi előrelátás elé szabott határokon túlmegy. Ez igazságokat az orosz teljhatalmazottak oly igazán és erőteljesen fejték ki, mikép mi szándékaiknak teljes igazságot szolgáltatni vélünk, midőn beszédeiket szószerint ismételjük. Gortsakoffhy mondó : „Azon alapokok egyike, melyekből ő az ottomán birodalom activ garantiáját visszautasítja, azon nehézségben fekszik, miszerint alig lehet annak határait pontosan kijelölni. Váljon a területi garantia, ha már egyszer stipulálva jön, nem fog-e a legtávolabb fekvő pontokra is, mint p. o. Tunis és Aden, kiterjesztetni? s nem leend-e kénytelen az ezen területek valamelyike ellen a szerződő felek által irányzott támadásokból hadesetet csinálni? Ő nem akar azon kötelezettségnek, melyet magára vállal, oly nagy kiterjedést kölcsönözni, mert Oroszország vére csakis Oroszországot illeti. De ez nem azt jelenti, hogy Oroszország kizárólag csak a jó szolgálatokra akarna szorítkozni. — A Porta függetlensége nem kizárólag európai de orosz érdek is. Ha e függetlenség fenyegettetnék, nem Oroszország volna az utolsó, ki annak megvédelmezésére elősietne. De fentartja magának a jogot előfordulandó esetben jól megfontolni , van-e alapos ok jelen anyagi segédforrásai használatára vagy sem.“ Ezen megszorítás és ezen határok közt gondolták az orosz fölhatalmazottak az 1. és 2. czikkhez járulhatni, melyeknek erejénél fogva az ottomán birodalomnak megengedtessék, hogy az európai súlyegyen általános rendszerének egy részét képezhesse. Ezen elv megállapítása után, melynek az 1841-diki szerződés kiegészítéséül kellene szolgálnia, a conferentia a Francziaország külügyminisztere által előterjesztett javaslat második czikkének felolvasására tért át. A 3-dik czikk szerint a Feketetenger mindkét parti hatalmassága kölcsönösen lekötelezné magát, miszerint mindegyik csak négy sorhajót, négy fregattot, s megfelelő számú könnyű járműveket s föl nem fegyverzett szállító hajókat tartana ezen tengeren. — A 4. czikk megállapítja a tengerszorosok elzárásának régi szabályát, fentartván a következő czikkekben részletesen felhozott kivételeket. — Az 5. czikk fentartja minden szerződő hatalmasság számára, mely a Feketetenger mellett telepitvénynyel nem bir, a jogot, bizonyos számú hajókat bocsátani be, melyeknek száma felét tenné azon harczerőknek, melyeket ott mind a két parti hatalom tart. — A 6-dik czikk stipulálja, hogy azon szerződő hatalmak sorhajóinak száma, melyek a Feketetenger mellett telepitvénynyel nem bírnak, négynél több nem lehet. — A 7. czikk fentartja a zuhannak a jogot: szövetségesei minden tengeri haderejének az átmeneteit megnyitni, ha öt megtámadás fenyegetné. — A 8. czikk értelmében a két parti hatalom lekötelezné magát : minden a Feketetenger mellett fekvő kikötőbe azon consulokat bebocsátani, kiknek letelepedését a többi magas szerződő felek halmosnak ítélnék. — A 9. czikk a csatatérül szolgált tartományok lakosainak adandó amnestiát illeti. — A 10. czikknél fogva az Oroszország és Szardinia közötti viszonyok ismét azon lábra állíttatnának, melyen a hadüzenet előtt valának. Ezen tervezet felolvasása után az orosz fölhatalmazottak fentartották maguknak, a nélkül, hogy a 3—10. czikkek fölötti discussióba bocsátkoznának, hogy a megoldás ajánlott módja fölött a legközelebbi conferentián fognak nyilatkozni. A Bécs és Sz. Pétervár közt fenálló távirati közlekedés gyorsasága megengedé Gorzsakoff hgnek, hogy az ápril 19-ki conferentián formulázott javaslatokat azonnal a császári kabinet tudomására juttassa. Ezek már első pillanatra is lényegesen különböztek azon igen megjegyzésre méltó definitiótól, melyet lord John Russell mart. 26-kán szabályul állított föl azon probléma megoldására, mely a jelen tanácskozás tárgyát képezé. Mi idézendjük a VI. jegyzőkönyv szövegében felhozott szavait Nagybritannia felhatalmazottjának : „Midőn lord John Russell az alkudozások kezdetén Gortsakoff hy által tett nyilatkozatot emlékezetbe hozza, hogy t. i. ő semminemű, Oroszország becsületével meg nem férő föltételbe nem egyezendik, megállapította, hogy Anglia és szövetségesei szemeiben a legjobb s egyedül megengedhető föltételek azok lennének, melyek Oroszország becsületének leginkább felelvén meg, egyszersmind elegendők volnának Európa biztonságára, valamint oly bonyodalmak visszatérésének megakadályozására is, melyek hasonlók a most megszüntetendőkkel.“ Ezen, a mart. 26-kai conferentián forma szerint kimondott nyilatkozat után lord John Russell nem csodálkozhatik, hogy az ápril 19-kén tett javaslatok a császári kabinet által — hogy az angol fölhatalmazott szavaival éljünk — nem tekintettek legjobbaknak s egyedül elfogadhatóknak. — És valóban, a hajók szá ma .......... * TUDOMÁNY ÉS IRODALOM- 730375). Zalár költeményei. Kiadja Vahot Imre. Pest, 1855. Emich Gusztáv könyvnyomdája. 16-rét. 232 l. (Áraft 20 kr. pp.) A legutóbbi idő bőségesen hozott versgyűjteményeket. Egymásután köszöntöttek be rímes és rímetlen, mértékes és mértéktelen soraikkal Balog, Concha, Czelder, Györffy, Meáncsek, Mentovics, Spetykó, Tompa, két Tóth, Zalár. Sokan meghívók, kevesen kiválasztvák, Gyulay Pál vette magára e költői sürgelemforgalom birálatos szemléjét, — és hiszszük, hogy sok nehézséggel járó munkája csak jó hatással leend versíróinkra : tehetséget nem fog ugyan fuvalltatni azokba, kikben az nincs, nem is fog édes ízt csepegtetni a könnyen keseredő kedélyekbe („Dichter und Schauspieler sind das praetensivste und apprehensivste Völkchen der Erde“), hanem a jobbakat és tehetségeseket mindenesetre eszméletre, komolyabb tanulmányozásra, működésök és irányuk átgondolására gerjesztenő. Nekünk is volt többször alkalmunk elmondani véleményeinket költészetünk jelenkori fordulatáról Nem akarjuk e helyt sem a már mondottakat ismételni, sem az egyes versgyűjteményeket egyenként tárgyalni, s csak Zalár költeményeit mutatjuk be a közönségnek, mint oly gyűjteményt, mely az 1855-dik év eddigi verses hozományai között leginkább figyelemre méltó. Zalárnál valódi élményeken alapuló, a felismert közhangulat szelleméből merített érzelmek, tartalmas gondolatok kifejezésével találkozunk, mely nem mindig bir ugyan a kiforrottság és költöiség tiszta idomával, sőt kellő hangzatossággal sem, de mely mégis kétségtelenül tanúskodik arról, hogy a szerzőnek van határozott, bár itt-ott a hírhedt világfájdalmaskodás keverékétől nem ment nézlete, hogy van jeszetesebben körvonalazott költői egyénisége, s hogy ez egyéniség nem nyugszik merő képzelődések, határozatlan csapongások és ráfogott érzések biztalan alapján, de az életet akarja tekinteni külforrásul. Az utolsó évötödben talán csak Arany- és Tompától bírunk felmutatni egyes műveket, melyek a nemzeti közérzelmet költőileg visszatükröztetik; s ezért kétszeresen örvendünk, hogy Zalárnál nemcsak nem hiányzik, sőt lényegként megvan s csaknem valamennyi költeményein véres fonálképen keresztülhuzódik a korszak és nemzet közviszonyaiból, közvéleményeiből elvont szellem, mely jogosulttá teszi a költő fellépését s egyedül biztosíthatja maradandóbb hatását. Már az első versezet, mintegy ujjal mutatólag, ily szellemben tűzi ki a költészet feladatát: „Itt omladékokat épit templomokká, , Amott bitófából formál szentkeresztet.“ Állításunk bizonyítására fölemlítjük, bár jobbadán csak czimek szerint, azon darabokat, melyek egyenest a fen megjelöltük hangulatnak, nagyobb kisebb mértékben költői tolmácsolásai gyanánt tekinthetők : „El, el innen“ (20—1); „Bús a magyar leány“ (23); „Arany tükör“ (26—9); „Mit kérditek“ (34); „Kitéptem szivemből (35—6); „Hazaszeretet“ (41—3); „Télen“ (45-7); „Változtasd meg inkább régi rész utadat, Járj a naphoz mindig közelebb, közelebb! Inkább égjen össze felerészed, csakhogy Örökös legyen már egyszer a fény s meleg;“ továbbá : „Te szép leány“ (47—9); „Szótlan költő“ (51—2), mely kétségtelenül Vörösmartyra vonatkozik, melynek azonban utolsó két versszaka csak ötletes és felesleges függelék az egészhez: „Lendvainak betegségében“ (56—7); „A fényes lámpák alvófélben vannak, Ne oltsd el őket o sötét halál!“ aztán: „. . . . év végén“ (64—5), minek darabos és kemény végső refrainsora nem sikerült. „Az év kezdetén“ (66—7). „Hol az a szép világ, melyből egy-egy sugár Fel—feltűnik néha mint csillag az éjben ? Elhaló fényéből lelkünkre szikra száll, Azért nem húnyhatik hitünk el végképen“ . . . és itt a refrain viszhangja már illően egészíti ki minden egyes versszak gondolatát; továbbá: „A kivándorlókhoz“ (71—2), csakhogy e műben semmi költészet sincs; „Az őszhez“ (77—9), „Nyugtalanság“ (91—3), „E kastélyzugban“ (98—100), „A nép fia“ (100—2), „Tavasz kezdetén“ (118—9), „Feleségek felesége“ (121—3) és az alkalmasint ugyanazon tárgyú „Egy hölgyhöz“ (128—9), „Tavaszszal jöjj el az én boldog halálom“ (134—6), „Hallom még“ (143— 4), „Suhog suhog“ (157—8), „Egy kép előtt“ (200 —2), melynek tíz versszaka nem képez, nem foglal magában egyebet egyetlen felkiáltásnál, hanem ez epigraph, valamint egy részről a felfogásban ritka tárgylagosságot tanúsít, úgy más részről öszpontosított, s találó és jellemző szavakban, képekben a leggazdagabb. Ezt, és az arany álmú „Arany tükör“t a gyűjtemény legsikerültebb darabjai közé kell sorolni. Az uralkodó hangulat részleges visztükrözetének tekintendők még mind a szülőföld és gyermekkor utáni vágynak, mind azon gondolatnak gyakrabbi ismétlődése, hogy aki mindent vesztett, azt a szerelem vigasztalja. A gyűjtemény különben kiválólag lyrai műveket tartalmaz, melyek közt népdalias versek is fordulnak elő, mint „Nagy porfelleg“ (36—7), „Fehér virág“ (49 —50), „Teli kancsó“ (63—4), „Sötét az éj“ (113), „Ne húzd“ (152—3). Az elbeszélő szakba tartozó munkák közöl, melyek különben szintén lontos költészeti jelleműek, „Dobó és az egri nők“ (137—143) s a „Sápadt vőlegény s halovány menyasszony“ (193 —9) kiemelendők, bár az utóbbiban inkább csak egyes részletek sikerültek. A francziábeli fordításokat Béranger (68—71 és 102—3), Hugo Viktor (177), Maistre (148—152) és Parny (38—9) után, kiről Béranger éneklé: „—qui sait de la nature Célébrer les plus doux penchans,“ könnyű folyékonyság jellemzi. Ki kell azonban emelni, mint már fentebb is megjegyzek, hogy Zalát költeményeiben, ha nem is mondhatók mind költeményeknek, bensőséget s valódi tartalmat, azaz gondolatokat, eszméket, s önállóságot is találunk, minélfogva ő nem egészen sorozható ama vezérek közé (hogy itt ismételjük az e lapok 1854-ik évi 1239-dik számában tett s legújabban a „B. H.“ egyik 1855-dik évi májusi számában Gyulay Pál által is használt hasonlatot), kik Nagy Sándor hátrahagyott birodalmát egymás közt osztogatták s felbontották. De viszont oda sorozza őt ki nem forrottsága, minek eredményeit mutatják: a világfájdalmas szenvelgések (p 0. a 104—5-d lapon álló „Fájdalom lantja,“ mivel ellentétet képez „A költő“ a 107—8-d. lapon, a „Mind hiába“ befejezése a 124-d. lapon, a „Szép idők arany napok“-nak különösen végső versszaka a 226-d. lapon, s egyéb helyek); a prózai elsiklások (p. o. az „odani“ refrain a 209-d. lapon, „hát csak hazavágyom“ a 77d. lapon, „itt a tavasz, azaz hogy már útban vagyon“ a 109-d. lapon, „de szeretőd már mégsem vagyok“ a 124-d. lapon, „csupán egy hibád volt s ez a könnyelműség“ a 155-d. lapon, a levél Szász Károlyhoz a 158—60-d. lapon, az „Anyámnak“ a 174—6-d. lapon, „annyiért már engem hogy elég lehetne“ a 178-d. lapon stb.), kénytelen túlzások és ötletek (mint az 54-dik lapon, hogy „ennyi bűbájt elszórni egy vidéken az istennek nagy munkába került,“ a 67. lapon a koránreggel meghalt leánykának az mondatik, hogy „ily jókor reggel nyitva még a mennyországban egy ajtót sem találsz,“ a 226-dik lapon a lángelmék kérdik az istentől, hogy azért nem diszíti-e homlokát borostyánkoszorúval , mert talán attól fél, hogy ő is megörül!); végre a bevégezetlenség (igy a 40-ik lapon álló vers csupa „ha,“ melynek hiányzó utószakát pontocskák jelölik) s a vers-idom pongyolasága. Ez utóbbi hiba ellen, mely gyakran kelletlen pótszavakkal is tervezi a tagszámot (p. o. névelővel birtokragos szók előtt, mint az 57d. 1. negyedik, a 115d. 1. 16dik sorában, vagy ily toldatokkal: „arra kérlek igen szépen“ a 215d. lajsón) annál határozottabb rászólással kell felszólalnunk, mert a magyar nyelv, hála legközelebbi elődeinknek, annyira fejlődött, hogy a tisztán és szabatosan írás mindenkitől, ki tollat fog, szigorúan kívánható. Miután nyelvünk legszebb sikerrel meggyakoroltatott a régi hellén és római úgyszintén az újabb nyugati irodalmakból átvett versidomokban, mintegy másfél évtized óta költőink ellökék maguktól ez idomokat, mint idegeneket, mint nem-magyarokat, mint a magyar nyelv eredeti szellemével össze nem férőket Helyes, ha az ellökött idomok helyébe olyanok jöttek volna, melyek aztán valóban magyarok és valóban jók. De ez nem történt. Az idegen idomokat elvetették, s a magyarokat nem mivelték. Arany, Erdélyi és Petőfi verseiben még leginkább találkozunk a magyar lengedezővel, toborzékival, ugratóval ; különben merő tagszám szokott lenni a versek mértéke, s még örülhetünk, ha ezekben legalább megvannak a metszetek. Majd így jártunk a rímmel is. A tiszta nő-rím, mint ragozó nyelvünkben tökéletesen meg nem honosítható, száműzetett, de mi jött helyébe? Tán az eredeti magyar rím fejtetett ki s tökélyesittetett műköltészileg (mikép a népköltészeti elemek mindegyikét kifejteni, tökélyesiteni s formálatlanságából kibontani kell) ? Koránsem! Néhány kevés írónak kivételével, az úgynevezett assonancz ürügye alatt a legsértőbb disszonanszok tünedeztek elő. Meggyőzödvénk, hogy a könnyen alkalmazott részben már meghonosult idegen versidomok még akkor sem szorítandók és szoríthatók ki a magyar költészetből, ha az eredeti magyar versidomok elmélete tökéletesen meg lesz állapítva. A Niebelungi versidom (csonkítva is), a hősi hatos (mit népiesen is találunk alkalmazva Fazekasnál), a színművek ötös-menői és egyebek sokkal szebbek, és sokkal nélkülözhetlenebbek is, hogysem a mi költészetünkben is meg ne tartanák helyüket. Vörösmarty mindig tanulmánya maradand a magyar költőnek. Zalái költeményeinek majd harmada úgynevezett magyar alexandrinokban van írva, s ez alexandrinokban — minek ily hosszú sorokban sohasem volna szabad történni — gyakran rímetlen sorok váltakoznak rímesekkel; itt ott a sormetszet is hiányzik. A gyűjtemény verseinek pedig majd fele (49 darab), szintén számos hibás lábakkal ugyan, de mégis menőkben, tehát felmenőleg van tartva, s épen ezen, tagadhatlanul idegen versidomú művekben még legtöbb hangzatosságot, tisztaságot találtunk. Ha Zalárt a közár nem csábítja, alkalmasint a fölmenő idomot, s bizonyosan sokkal tisztábban, használja, mert eziránt látszik viseltetni legtöbb előszeretettel. A megrovott hiányok daczára Zalár költeményeinek megjelenését örömmel fogadjuk s bátran ajánlhatjuk a közönségnek. Legújabb verses gyűjteményeink között ez a legtartalmasabb , erőteljesebb. Benne sok kárpótlást találhatnak azok is, kikben a gondolat üres és ízléstelen versek özöne a költemények olvasásának kedvét elfojtotta. —ss. Magyar könyvészet. 235(1035). Jókai Mór. Tarka élet. Irta Jókai Mór. Szerző tulajdona. Pesten. Nyomatott Länderer és Heckenastnál. 1855. Diszkiadás 8 rétben. Első kötet („Egy magyar költő életéből,“ „Ellentétek,“ „Képek a múltból és jelenből,“ „Olyan dolgok, a mik se ártanak se nem használnak,“ „Ismeretlen nagy emberek“), 160 1. (Előfizetési ára az első két kötetnek 2 pft.)