Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)
1855-05-16 / 1555. szám
1855- hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — ke. p. Kfflívre 10 ., — „ „ E havi előflintés , mint a csomonkinti eladása megsifint. Pesten házhoz hordva : Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. & lap politikai tartalmát illető minden közlése SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, aayi ügyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : egyetemutasa 2-ik szám 112-1555 Szerkesztési iroda: Őri utcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám Bérmentetlen levelek, csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, május 16-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések 5t hasábos petit-sora 4 pgo kraj 0 zárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajozárjával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor élenre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegjeleni IE ill HAPLÓ — hétfőn és finnep utáns napokat kivéve — telt névnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala az egyetemiutcza takarékpénztárépület 1-ső emeletében van. Előfizetési felhívás. Május — simm. két hónapon folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt 40kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár—épület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. Nézetek a Tiszaszabályozás körül. N. T.-Dob. april 27. Példákból tanuljunk : a Pó Olaszországban, melynek mind folyama és természete, szakasztott olyan mint a Tiszánké, több mint száz éve hasonlókép öblözetenkint szabályoztatik, gátakkal és átvágásokkal és a megmentett tér termékenységére nézve Európa paradicsoma. Alig van év, hogy hosszú gátvonalaiban szakadás ne történnék, mindamellett áldja a két part a szabályozás jótékonyságát. Jobb és balpartot egyszerre szabályozni akarni annyi volna ismét, mint az egészet veszélyeztetni, vagy egyszerűen megbuktatni akarni. E sorok írója a vállalat létesülésére nagyobb garanciát nem lát másban, mint abban, hogy logikai következetességgel ott hol érdemes, ott hol azt kszerű status-oeconomia parancsolja, kezdessék és fejeztessék be, legyen az jobb vagy bal parton. A vállalatnak a felsőbb szabályok szerint, miután abban már tetemes pénz fektetve volna, önmagából kell meríteni folytatásához az eszközöket; lehet-e ily elvnél másként, mint ott működni, hol a szabályozásnak sikere azonnal, vagy legalább rövid idő alatt forgóvá teszi a pénzt; mert először munkaerőnk oly csekély, s oly kevés az ember, ki dolgozni akar, hogy legnagyobb pénzáldozatokkal is csak lassan lehet a gátakkal előre haladni kézerő hiánya miatt; másodszor pénzhiány miatt sem lehetne, mert a kormány , systemája szerint csak bizonyos mennyiségű pénzt ad előlegezéskép minden társulatnak, azért, hogy munkáját megkezdhesse; de mihelyt munkáinak hasznát a társulat élvezi, azt a kormánynak visszafizetni a társulat tartozik, hogy ezzel ismét más társulatokat előre segíthessen; itt a status continuative lép fel, természetes tehát, hogy pénzét először oda fordítja, honnan legelőször visszakaphatja, hogy vele más társaságokat segíthessen, és ezen systematicus eljárást mindenki jóváhagyandja, mert amint a vaspályánál a főhálózatot kell mindenek előtt felállítani, és senkinek sem jutott eszébe Kikindát Becskerekkel vagy Selmetzet Körmöczczel öszvekötni, mielőtt a fővonal készen lenne , úgy a Tiszánál a főpontok voltak és lesznek azok, melyeket mindenek előtt kell mentesíteni. Nálunk Alsó-Szabolcsban egy balparti töltésvonal két bizonyos pont közt mentesít mintegy 400,000 holdat, ugyanezen ponttal által-ellenben ugyanazon hoszban, ugyanazon költséggel jobb parti vonal biztosítana csupán mintegy 25,000 holdat; munkáinknak példás önáldozat után mi lenne a következése, ha nekünk a jobb parton is igy kellene működnünk, s ide is elégtelen erőnk felét oda alkalmaznunk, tisztán áll, hogy lenne nálunk eredmény — semmi; általellenben ugyanannyi — azaz két semmi, nem lévén ennyi munka mellett töltéseinket jobbról balról magas partokkal öszvehötni tehetség, mindkét felöl gátjaink víz közepett állnának. És itt emlékezhetünk ismét azon nagy férfiúról, kit már fentebb tisztelettel említek, ki midőn unalomig gyötörtetett a munka miként és hol megkezdése végett, komolyan mindig azt felelte : „megkezdjük ott, hol lehet, lehet pedig ott, hol peng a pénz s ennek folytán az ásó és kapa.“ Azóta pedig változott a dolog, a tárgy rendszeresen felsőbb vizsgálattal történik, azoknak, kiknek javok szívökön fekszik, a tiszaszabályozási törvények mellett tér nyílik az önipar felsegéllésére, a Tiszaszabályozási rendező felsőbb k. határozmányok 9 és 10. §§-ai értelmében, miután egyletet alakíthatnak és munkáikat részint segély részint a nélkül megkezdhetik. Igen, de látjuk s halljuk a vádat, hogy egy balparti töltés a jobb partot, és viszont a jobbparti töltés a balpartot teszi koldussá, s a vizet oda szorítja. Nem érezünk magunkban képességet azt meghatározni tudni , váljon alapos-e ezen vád, de az tény, hogy ez oly rendkívüli eseteknél hozatik említésbe, mint az idei. Tény az is, hogy ez évben Szatmár és Bereg tág térein, hol a víz ellen még semmi szabályozó munkálatok nem létettek, szinte szanaszét özönlött az áradás, elszigetelte az ország felső részét egészen, alul elrombolta Csongrádban, Bácsban az évek hosszú során keresztül megállott védműveket, s a gazdag Bánát kincses magtárait felkereste, s igy ha alól felül rendkívüli és mindenütt mintegy 2 lábbal magasabb volt a vizár, különös-e, hogy középen nálunk szinte ilyesnek mutatkozott; nem eléggé bizonyitja-e ez, hogy nem védműveink okozták e bajt ? melyek folyam mentiben a medertől nagy távolságban vannak felállítva, s igy dagályt nem okozhattak, azokat most már vihar és emberi erő megszakasztotta; történt-e enyhülés? Debreczen vásárját, a status vasútját elvesztette, minden téreink boritvák ; kisebb-e a vizubanról? Nem! Nálunk apadni kezdett 8 nappal a szerencsétlenség után, de már ezt megelőzőleg felül is mindenütt nagy apadás volt. Azonban feltéve, hogy egyik vagy másik fél szenved, az kevés lehet, de erre ismét gróf Széchenyivel felelhetni, ki ilyenkor azt mondotta: ez operatio; kinek élete kedves, néha kénytelen feláldozni kis ujját, feláldozni kezét sat. Az egy időre munkáiktól elmaradt részek biztos jövendőjöket csak abban láthatják, ha a főbb vonalak elkészülnek, a befektetett pénzek a mentesített terekből a vállalat pénztárába viszszafolyván ők jönnek a napirendre. Kik mindenütt mindent egyszerre óhajtanak, az Istenség szerepét kísértik meg, mert itt az emberi erő megtörvén a teremtés mire kezdődik. Mindezekkel azonban koránsem azt nyilatkoztatom, mintha e sorok írójának a technikai ügy vezetésére és minőségére óhajtásai nem volnának, s azokkal úgy, mint alkalmaztatnak, megelégedve volna. Igen is vannak, miket tapasztalat után mint alaposokat életbe is léptetni kívánna. Ezek : 1) Az átvágások nagyobb erővel és mentül nagyobb számbani ásatása. 2) Az átvágásoknál megtartandó arány felülről és alulról. 3) A töltések építési modorának jobbítása. Az átvágásokat illetőleg meg vagyok róla győződve, hogy ezek sarkkövét teszik a vállalatnak, s a szabályozás szerencsés bevégzése csak ezek szerencsés kivitelétől feltételeztetik ; óhajtható azért, hogy azok a kivitelnél úgy mint a tervkészítésnél szerencsésebbek lennének sikerre és czélra nézve, mint a dob-szederkényi átmetszés, mely mint a gém emelkedve látszik a Tiszán utazónak a part felett, de rajta csak akkor folyik viz, mikor a körülte fekvő réteken is foly. Nem is valók szerencsés soha valakitől hallhatni, hogy ez átvágástól sikert várna, és mégis 40,000 pft már beléfektetve, 80,000 reá utalványozva van! E pénzen sokkal sikeresebb két átvágást lehetne tenni Dob és Szederkény között, a Sajó torkolatát is czélszerűen igazítani, miáltal a borsodiakon is segítve lenne, a balparton is, mert a Sajó befolyása áradáskor annyira torlasztja Tiszánkat, hogy néha a folyam visszafelé is foly, és igy 500,000 pft hasznot legalább is tenne, ha ez átmetszés valahogy systemába nem jött volna, melytől immár eltérni senki sem mer. Lomha bővizű folyónk útját több mint harmadával lehet rövidíteni, s azt majd felére lehúzni; ott hol csak Videl lehetett folyamvonalakat rövidíteni is, nevezetes vízszin-sülyesztés, egész vidék felszabadítása idéztetett elő és eszközöltetett ; egyébiránt háromszoros, négyszeres rövidítés, magasabb s lejtősebb vidéken, de az alsó-szabolcsi vizszerkezetben s ezen alól 6-ros, 7-res rövidítések szükségesek, hogy a kívánt siker nyerve legyen. Távol legyen tőlem, hogy az átvágások némi tervbeli s kiviteli hibáit a mostani építészeti cs. k. kormányi testületre róni akarnám, sőt elismerem, hogy újabb időkben szerencsésebb sikerű és czélszerűbb átvágások létettek, mint p. o. a Takta- Kenezi is közelben, mely egy év alatt Tiszává képezi magát; elismerem őszintén, hogy újabb időkben nagyobb számban, mint a vállalat kezdetén, úgy alól mint felül ásatnak csatornák. A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. Fával után fordította Gerd. HARMADIK KÖNYV. Pária. (Folytatás. *) X. Loriot kalandjai. Loriotot egy napsugár ébreszté fel, mely épen arczára esett. Már fényes nappal volt. Nieul már rég elhordta volt magát pattonával, gamós botjával s három tekercs ötfrankosaival. A kis Loriot dörzsölte káprázó szemét: ő még soha életében nem csodálkozott úgy, mint most. Minden, mit maga körül látott, minden ismeretlen volt előtte, s legkevésbbé sem emlékezett, hogyan jutott föl e padlásra. Ha Chiffont nem látja feküdni maga mellett a másik szalmazsákon, úgy azt hitte volna, hogy valami varázslat történt vele. Loriot összeszedte emléje erejét. Feje üres és nehéz volt. Egyszerre fény villant meg agyában. — Páris! Paris! mondá : Párisban vagyok ! Egyetlen ugrással felszökött ágyáról. Minthogy ruhástul feküdt volt le, öltözékével nem kelle vesződnie. Már kinyújta kezét, felköltendő Chiffont, a soká alvót, hanem — meg nem érintett. Ekkor mindenre vissza kezdett már emlékezni. — Mily szerencse! úgymond: ő alszik! Tudjuk, hogy Loriot még becsípése előtt határozta voltéi, hogy Chiffontól elválik, sőt ez ötlete már megvolt, mielőtt még a szilvás boltba lépett volna. Utazás közben Chiffon agyvelejét csigázta volt fel a Párisról a képzelet. Szegény Chiffon oly hatásosan működött, hogy Páris mindjárt előszörre végkép elszédíté Lobiotja fejét. Tudta ő, amit tudott, mint maga is tegnap oly gyakran ismétlő. Ötlete képtelen volt, az igaz, de ő makacsul ragaszkodott hozzá s azt lángelmü vonásnak tartotta. Mi is lehetett — elvileg — ügyesebb fogás, mint magát nővé változtatni, hogy a nők paradicsomában boldogulhasson ? Ne higyük, hogy ő végleg lemondott legyen Chiffonjáról. Loriot nem volt gonosz ficzkó. Határozatlanul elméjében lebegett a gondolat, hogy, ha majd szerénél L. P. Napló 1553. sz. esét fogott aratni, abból Chiffonkájának is jó részt fog juttatni. Másként azonban semmi nyugtalanságot sem okozott neki a dolog. Úgy rajzoljuk a kis ficzkót, amilyen volt: sem jobbnak, sem roszabbnak. Ő nem tudott másféle lenni, s ha valamikor találkoztok eféle szőkefürtös fővel, mosolyogni fogtak és kegyesek lesztek iránta. A lyukban volt egy szék. Ez kétségtelenül lakszobává tette a lyukat. Loltot lerázogatva ruházatáról a szalmát, megnézte kezét, s most először sajnálta, hogy nincs vize. Szeretett volna tükört is. Vágya, nővé lehetni , kaczérrá tette őt. Öt, ki oly gyakran veté szemére Chiffonnak állítólagos kaczérságát! Tisztogatás közben bizonyos félelem szállta meg őt, s erre úgy megijedt, hogy egész arcza elsáppadt. Valóban Páriában van-e ? Nem-e csak álmodott ? Ismét kevésbé múlt, hogy föl nem kelte Chiffont, az ő oraculumát... . No, de a szilvás, a narancsok, a kis pohárkák, a kalács, mindezen ily tiszta és eleven emlékezések! Semmi szüksége sem volt Chiffonra. Ez Páris, Loriot érezte. Különben pedig volt-e könnyebb, mint megbizonyosodnia a dologról? Loriot felhágott a székre, mely a lyukat lakszobává alakítá, s hosszú, szőkefürtös, jelenleg összezilált fejét kidugta az ablakon. Loriot még egyszer megdörzsölte szemét, aztán diadalmasan s örömriadva felkiáltott. Az ablak, mely a várostized legmagasb házának tetejében volt, csaknem egészen lapos födélre szolgált. Innen úgy látta Loriot az ő Párisát, mintha a Vendome-oszlop tetején guggolna. Házfödelek, kürtök, vascsövek végetlen látköre, melyek fölött itt-ott egyes nagy emlékművek magasztosan emelkednek ki! Loriot bizonyosan nem hiányolta itt a zöld mezőket, nem érzett egyebet a végetlenség, roppantság hatásánál. — Páris! Páris! Éljen Páris! Ez mind enyém ! így szólt Loriot, félig kibújva a kerek ablakból a Saint-Denis külváros egyik házának födelén, hol a szobáért ketten tíz sort fizettek, ami pedig nagy ár volt. A házfödél alján egy bedugult csatorna teli volt esővízzel. Loriot, kézzel lábbal dolgozva, kimászott a födélre. Megmosakodott a csatornában, hol különben csak a verebek — ezen kiválólag városias madarak— szokták nyelvüket bemártani. Szabad ég alatt, elég kényelmesen végezte öltözködését, hatvan lábnyi magasban az utcza felett, melynek zörgős zavargós nesze felhatott s őt lehívta. Megmosta kezét s csintalan kis pofáját, megnedvezte haját is, hogy jobban fürtözhesse, mit nem adott volna egy tükör darabkáért! — Ami azt illeti, mondá (daczára annak, hogy nem volt tükre) , bizonyos vagyok benne, és Chiffon is mondta, hogy elég csinos leszek nőnek. Ezzel visszament az ablak felé. — Ha csak Chiffon fel nem ébredt! mondá. Benézett az ablakon. Chiffon még mindig aludt. Szegény úgy kifáradt volt estve! és annyit sirt egész éjjel! — Hogy alszik! gondolá Loriot. Bizony ezért érdemes is volt Párisba jönnie! Ezt a chantepie-i csűrben is megteheti! Még egy pillantást vetett az óriási város kürtőire, mely arra volt rendelve, hogy általa meghódíttassék. — Mindegy, dünnyögő, midőn ismét bemászott az ablakon, ez ugyan elég magasan van, pedig nem emlékszem, hogy az estve lépcsőket másztam legyen.... Ha majd nő leszek, vigyáznom kell magamra ital dolgában. ... De kitől tudjam meg, hogyan tévelyednek el a nők, mikor így szereznek maguknak pénzt ? Vakarta fülét, elébb a jobbikot, aztán a balt, és nem tudta magát e fogalomzavarból kisegíteni. — El! mondá : Chiffon, ki mindig annyi teketóriát csinál, tán maga sem tudja.... Párisban pedig mindig akad ember, akinél kérdezősködni lehet . . . Mihelyt szoknyám és főkötőm lesz, mindjárt megkérdem valakitől, mit kell tenni. E jó határozat ismét megnyugtatá Lorozunk lelkét. A fődologra nézve, hogy t. i. miképen váljék nővé, nem voltak neki semmiféle aggodalmai. Szoknyát és fejkötőt ölteni — mint ő mondá — neki elégségesnek látszott az átalakulás létesítésére. Sok becsületes ifjú kevésbbé ártatlan, mint ez a kis gonosztevő Loriot. Megkészíti magának Chiffon öltözékének leltárát, hogy világosan tudja mit kell vennie, ha nővé akar lenni. Először: fejkötőt kell venni. — Chiffon fejkötője gyűrött volt, de mily szép haj nézett ki belőle! Az ember sokáig kereshetett volna, míg oly szép hajra akadna, mint a Chiffoné. Loriot elismerte, hogy Chiffon haja az — övé, a Lorioté után — legszebb haj az egész világon. Másodszor: nyakkendőt kell venni. — Chiffon nyakkendője alvás közben félrecsúszott. Igazat mondunk azt állítva, hogy Loriot még sohasem nézett alája. A nyitott kendő szép alakú, szűzies kis keblet engedet látni. Loriot megtapogatta magát. — Ejnye! mond , ezt most látom először! Kissé elkedvetlenedett, önmagán nem fedözött fel hasonló jelenségeket. — És mit! nyugtatá magát: nincs az mindenkinek. ... A nélkül ellehet az ember! . . . Harmadszor : szoknyát kell venni. — Chiffoné oly szépen adta ki termetét! Zsinór volt rajta, hogy fel lehessen kötni , de Chiffon dereka oly karcsú volt, de csípője oly kecsesen kidomborult. Loriot kísérletetlen saját derekát két kezével körülfogni, de nem ment. — Kicsit erősebben fogom magamat összeszorítani, gondola-Negyedszer : czipőt kell venni. — Chiffonnak csak faczipője volt, de Loriot becsületes nőczipőt akart. Megpróbálta lábát beletenni Chiffon kis faczipőjébe. Mintha valaki pinczekulcsot akarna beilleszteni az úrhölgyek szobáit díszítő szekrénykék kis zárába! Loriotnak is lesznek szobájában efféle botorkái, ha majd eltévedett. — A manóba! kiáltott : de kis lába van! Loriot darabig a maga lábát vizsgálta, s azután — mint Lafontaine meséjében a szarvas — átkozta lábát. — De csakhamar ismét neki bátorodott, mondván : — Ez nem nagy dolog. . . . Minden embernek a maga lába van meg. . . . Aztán büszkén hozzá téve : — Ami pedig képemet illeti, azért nincs mit panaszkodjam ; maga Chiffonka is sokszor mondta, hogy-----Itt egyszerre megakadt, mert szeme épen az alvó Chiffon gyönyörű arczára esett. Gyermekies szája kissé nyitva volt. Rózsás ajka mögől kis gyöngyfogak fénylettek. Lehunyt szeme közé a fáradság s a könyek kékes karikát vontak, melyet azonban pillája hosszú szálai csaknem egészen eltakartak. Fekete hajának fürtjei rendetlenül omlottak alá homloka s orczája körül. — Mintha még sohasem láttam volna öt mondásomat egészen elámultan. Aztán ismét önnyugtatólag folytatá : — Talán én is szebb vagyok, mikor alszom. Ezzel elszántan fejébe nyomta sipkáját s az ajtó felé indult. Mindent összefoglalva, neki fejkötő, nyakkendő, szoknya és czipő kellett. Harisnya és fűző feleslegesek valának. (Folytatjuk.)