Pesti Napló, 1855. július (6. évfolyam, 1591-1617. szám)

1855-07-01 / 1591. szám

ország protestáns egyházviszonyaival a lehető legnagyobb egyformaság czéloztatik. A „D. A. Z.“ állítása szerint az eddigi synod- és presbyterialis szerkezet alig fogna fel­tartani. — A jégverés ellen kölcsönösen bizto­­sitó magyar egyesületnél biztosított f. é. 1855. m­. 1—ig 1269 fél 1,855,650 pft értéket, ugyanazon hó 22-től 28-ig 79 fél 81,210 s igy összesen 1,348 fél 1,936,860 pft értéket. — Nemzeti színház. Jun. 28-kán „H­u­n­y­a­d­y László“ Az előadáson C­o­r­n­e­t­ur, a bécsi udv. opera­ház igazgatója is jelen volt, ki tulajdonkép ez opera meg­hallgatása végett érkezett Pestre. A telt színház Erkel urat több ízben előtapsolá, s tetszésének, elragadtatásának jelét Holló­sy L-né a­ gyönyörű éneke­s főkép a harmadik felvonásbani nehéz coloratura-ária után többszörös zajos kihívás által adá. A t. művésznő, bár györgélkedik, ez al­kalommal is örömmel lépett fel, hogy egy oly illető műbiró, mint Cornet úr, meggyőződhessék e mű becse felöl, és énekelt mint mindig, szépen, bájolólag. Sajnáljuk, hogy di­csérettel nem szólhatunk főkép ezúttal R­e­i­n­a és M­a­z­z­i felöl. Inez kedvetlenül, Rein­a nem elég biztossággal éne­kelt. Kaiserné a. teljes igyekezetet fejtett ki. Ellinger egy két magas hangot tisztán hallatott, de a többinek a t. művész orrán kellvén a műutazást tenni, mig hozzánk ér­kezett, kellemetlenné vált. A karok s főkép a megerősitett zenekar pontos, jeles volt. — Jun. 29-kén „Bányarém“ Ered. Népszínmű. Irta Vahot Imre. A karzaton szép számú közönség. Főszerep­­vivők: Szentpétery, Feleki, Szilágyi, Szerdahelyi, Hube­­nayné, Munkácsy Flóra. Meglehetősen kerekded előadás. A főszerepvivők közt meg kell még említenünk a­­ súgót. Börzetudósítások. Bécs, jun. 28. A nyo­masztó pénzszükség majd minden állampapirosra kedve­zőtlenül hatott. Az 1854—ki sorsjegyek 101%ról 101 %ra szállottak alá, a nemzeti kölcsön pedig % °/ees. Csak az éjszaki vasút részvényei tárták fel magukat 217—218on; a legélénkebb ingás mellett is szilárdak maradtak. Vál­tók és éreznemek l°/0-el emelkedtek. Államvasut­­részvények mindig 134. — 5%-os metal. 78%—7/8 48 %-es 68% — 69. — Urbérkárpotl. kötelezv. (a. ausztr.) 75—76. a többi kor. orsz. kiadott urbérkárp. kör 69—76. Augsburg usp. 123%. London 12. Páris 144 78. Arany 28%—%. Ezüst 23—23%. — Berlin jun. 27. (táviratilag.) Emelkedő önkényt, kölcsön 100%. 5% ausztr. metal. 62%. Nemzeti kölcsön 68%. Ausztr. 1854 sorsjegy 82%. Államvasut 73. Páris jun. 27. 3% rente 66. 55. — 4% %. 92. 50. Ausztr. államvasut 628. 75. London jun. 27. Consolok 91113. Páris, jun. 25. (2 óra) Az üzlet ma nagyon lany­hán kezdődött. Sokat foglalkoztak a Londonból kapott sür­gönyökkel, a 18-ki veszteségeket illetőleg. A nyerészke­dők figyelmüket egyiránt fordítják a krimiai eseményekre s az új kölcsönre. A 3° 10 rente, mi szombaton 66 frc. 75 c. záratott be, 66 f. 60 c. — 66 fr. 50 c. közt forgott. — Az ausztr. vasutrészvények szilárdan álltak. 630—632 fr. 50 c. — 3 óra. Az üzlet most is lanyha maradt. 3°10 rente 66 fr. 55 c. — 66 fr. 60 c. záratott be. Páris, jun. 29. (2 óra). Majd semmi üzlet. A 3% rente 66 fr. 50 c. — 66 fr. 55 c. közt forgott. Ausztriai vasutrészvények estek 630 —627 fr. 50. c. közt forgott. — (3 ó­ra) 3 é­vente 66 fr. 55 c. — 66 ft 60 közt zá­­ratik be. Pest, jun. 29. — Búza, bánsági: 5 ft 40 kr — 6 ft 24 kr; tiszai : 5 ft 18 kr — 6 ft 6 kr; bácskai 4 ft 48 kr — 6 ft; fehérvári 5 ft 48 kr — 6 ft 40 kr; oláh : 4 ft — 4 ft 48 kr; kétszeres : 3 ft 30 kr — 4 ft 18 kr; rozs: 3 ft 48 kr — 4 frt 40 kr; árpa : 2 frt 18 kr — 2 frt 56 kr; zab : 1 frt 36 kr — 1 frt 44 kr; ciukoricza: 3 f. — 3 frt 22­ kr a. a. m. — Nagybecskerek, jun 23. Buza 4 frt 21 kr; kétszeres : 3 frt 22 kr; árpa : 2 ft; zab : 1 ft 50 kr; kukoricza : 2 ft 30 kr pozs. m. LEVELEZÉSEK.­ ­ Becs, jun. 27. (Ered. leve 1.) Már néhány hó­nappal ezelőtt hire járt, hogy a m. pénzügyi minisztérium elé indítvány terjesztetett, mely nagyszerű hitelbankféle intézet megalapítására vonatkozott. Az indítványozók rés­int észak-németországi, részint hollandi tőkepénze­sek voltak, kik tőkéiket ausztriai fekvő jószágokra köl­csönözni szándékoztak. Hasonló tervet rebesgettek, mi-­­­dőn is Bruck­­ exc. még a kereskedelmi minisztérium élén állott, de a szóban levő társaság megalakulásának se­nk­re se nyoma nem volt, s igy mindenki azt hitte, hogy a terv — ismeretlen okok miatt — „ad acta“ létetett. Hanem, miként most hallatszik, a dolog csak haladt, de el nem marad, sőt a kormány osztatlan figyelmében ré­szesül s a terv valósulására most több remény van, mint valaha. Kissé valószínűtlennek látszott ugyan, hogy idegen tőkepénzesek egyenesen ide fogják hozni pén­züket, hogy 5 százlék­ra kiadják (mert a kormány jóvá­hagyásával alakuló társaság a törvényes kamatlábon túl nem emelkedhetnek), hanem e kétkedés alkalmasint csak onnan ered, hogy a külföld pénzviszonyait is min­­mértékünk szerint mérjük, s mivel látjuk, hogy 5 % mellett itt még a legjelesebb fekvő zálogra is kisebb ösz­­szeget nehezen, nagyobbat pedig épen nem kaphatni, mivel látjuk, hogy minálunk a tőkepénzes vagyonát in­kább hitelpapírokba fekteti, miktől — a nélkül hogy uzsoráskodásról vádoltathatnék — 7-8 °/C húz; mivel mind ezt látjuk, azt hisszük, hogy oda künn is igy áll a dolog. Pedig csak 5, 6 évre kell visszapillantanunk s azonnal más nézetre fogunk térni, így péld. 1849-ben — tehát a vészes 1848. év után — Bécs annyira bővé­ben volt a pénznek, hogy nagyobb hitelintézetek, minő péld. az itteni takarékpénztár, nem azon aggódott, hon­­nét vegyen pénzt, hanem azon, hogy hová t­e­g­y­e a meglevőt. A rend helyreálltával a bizalom is annyira növekedett s a forgalom oly váratlan lendületet nyert, hogy még törvényes kamat mellett is, keresni kel­lett a jó fekvő zálogot; a bécsi nagyobb hitelintézetekből akkor Galicziába nem egy millió vándorolt, melyet itt alkalmasan elhelyezni nem lehetett, pedig 1819 ben pénzügyeink már koránsem voltak oly igen kitűnő kor­ban s azt csak elhihetni, hogy északi Németország, még inkább pedig Holland, financziális helyzete legalább is oly kedvező, minő nálunk az 1849-ki volt! így tehát ré­szünkről koránsem tartjuk oly igen valószínűtlennek, hogy ama pénzgazdag országok tőkepénzesei Ausztriá­ban keresnek biztos fekvő jószágot, melyre vagyonukat elhelyezhessék; ezenkívül pedig a kormány részéről is tán egyik másik kedvezményben fognak részesülni, mely az egész ügylet létrejöttét rájuk nézve még kívá­natosabbá teendi. Azért szívből kívánjuk e terv létesülését, kívánjuk pedig kiválólag magyarhoni földbirtokosaink érdeké­ben. A magyar földbirtokos, ki pénzben megszorult, aránylag legrosszabbul járt, akkor, midőn itt még bő­vében voltunk a pénznek, azért nem kaphatott pénzt, mert a magyarhoni telekkönyv-vitelt és törvényho­zást itt kevéssé ismerték s igy bizalommal sem viseltet­tek iránta; most midőn hazánkban is a birodalom többi részeiben érvényben álló ebbeli rendeletek behozatlak , a magyar földbirtokos meg azért nem kaphat pénzt, mert­­ nincs! A „birtokállapot rendezése“ tehát reá nézve mindeddig csak írott malaszt , melynek semmi gyakorlati következmé­nye nincs, mert a „nervus rerum“ itt is ott is hiány­zik. E bajon külföldi tőkék idevonása által lehetne se­gíteni s meg vagyunk győződve, hogy a kormány — ha a társaság ügyeibe egyenes beleszólása lesz — a ma­gyarhoni földbirtokosok irányában különös tekintettel leend. Ennyit „ad interiora!“ Az „exteriora“ mezeje ma elég kopár; a külföldi posta tegnap este semmi újat nem hozott, a telegraf pedig — ugyanaz­­in egyhangúsággal, melylyel az éji őr „ennyit meg ennyit ütött az óra !“-ját kiállja — azon állandó phrasisát ismételgeti: „Szebasztopol elött az ostrom­­­m­unkálatok haladnak.“ Neiszen jó, ha haladnak; a köz­beszéd azt tartja, hogy a ki lassan halad, az is ezért ér s igy majd az ostromlók is valahára ezért fognak érni — Isten segítségével pedig el fogják azt érni, még mi­előtt az utolsó franczia bulletin úgy fog hangzani, mi­ként ezt ma egyik itteni lap jövendöli: „Szebasztopol miénk, már nincs orosz egész Krimiában; holnap útnak indulok hazafelé! M­egy magam! Pelissier“ Westmoreland lord aligha visszatér Bécsbe, ha csak mint műbarát nem jő, mert követnek már alig ereszti „Palm­erst­on“ lord , ki a grófnak vétkül rója fel, hogy Ausztriát nem tudta jobban bevonni a nyugati politikába. Egyébiránt Bécs sajnálattal nélkülözné West­moreland grófot s tán ő is Bécset; a gróf szenvedélyes zenekedvelő és zeneszerző, Bécs pedig a zene székhe­lye, templomainkban nem egy mise került előadásra, melynek szerzője az angol követ volt; termeiben Bécs és a külföld legjelesebb zenebarátjaival lehetett talál­kozni s az ott rendesen tartatni szokott zeneestélyek a jelenvoltak előtt feledhetlenek maradnak. Hanem Pal­merston lord világosan nagyon is sokat követelt, ha azt akarta, hogy még az ausztriai diplomatia is az angol gróf nótája szerint tánczoljon s a diplom­atiai „concert“­­ben is ő dictálja a hangulatot. Még egyet! Hannovera — a német szövetségi gyűlés kivonatára — alkotmányát revideálja; a nyájas olvasó úgyis tudja, mit jelent az ilyféle „revisió“ s igy további definitióba nem bocsátkozunk, csak az a jellemző, hogy még a porosz sajtó is „reactió“ ellen panaszkodik s nyíltan pártolóul lép föl a hannover­i rendek mellett, Isik az e revisiora vonatkozó indítványokat nem igen nyájas fogadtatásban részesiték s a német szövetségi gyűlés ez ügybeni eljárását kemény bírálat alá veszik. Ezen szilárd magatartás által a rendek — ha jól megy a dolog — végre tán mégis elérik, hogy — óvásukat a jegyzőkönyvbe igtattatják. Balassa Gyarmati­, jun. 26 án. (Ered. levél.) Az idő int, a szükség parancsol, a nemzeti becsület, mely csüggedést nem ismer, minden honpolgárnak szo­ros kötelességgé teszi, miszerint a nemzeti élet felélesz­tésére, mely szorgalomból, ipar, jóllét, és egy nemzethez illő szellemi művelődésből áll — minden becsületes módot, időpontot, és alkalmat megragadjon; ez azon magasztos kötelesség, mely alul senki e hazában, a­ki csak gondolkozni képes, magát ki nem vonhatja, láttas­sák az erő és tehetség még oly csekélynek, ha kellően fölhasználtatik, sokszorosan kamatoz, megvetve, el­hanyagolva, más ezrekkel elpárolog , és egy nem­zetnek szellemi halálát csak sietteti. A nemzet ereje szétpárolgásának mi a következmé­nye? elszegényedés; mi szülőanyja a szolgasággal pá­rosított butaságnak, és ebből eredő nemzeti elaljasodás. Örömmel jegyzem fel tehát, hogy Nógrádban ez utolsó 6 év lefolyta alatt az anyagi és szellemi haladás fokon­­ként növekedik. Bizonyítja ezt az emelkedett gazdászati szorgalom, ipar és kereskedési forgalom, mi minden­esetre helyes és méltányos, hol a közéletnek, közszel­­lemnek annyi rugói léteznek. Mind­ezeknek hathatós emeltyűje az utak rendbehozása, mire az illető hatóságok által, dicséretes gond forditalik; — de van még egy utóremény, mely Nógrádnak keblét édesdesen átlengi — az ipolymenti vaspálya reménye, mely a gömöri vas­­hám­oroknak, nógrádi élelmi czikkeknek, gabona, bor — továbbá gyapjú, fa, kőszén, s több kereskedési for­galomnak új életet adand. Nem különben a szellemi mű­­velődés, az előbbeninek lelke, a rendbeszedett elemi és fölállított vasárnapi iskolák ez óhajtóit közczélra ha­tályosan közreműködve—jelesen halad, csak hogy még az utóbbi tanodák tanítóinak valami kis honorárium osztályrészül nem jutott, pedig híjába­­ az ember juta­lom által serkentetik. Ez év rap tóba és rögtönözött időváltozásai, forróság fuladásig, ismét koszos eső és ebből eredő vizái, főleg a nem szabályozott Ipoly part­jain; utána zivatar, és beköszöntött novemberi hideg, habár az egészségi állapotot annyira meg nem zavarták, mindazonáltal Nógrád ipolymenti földbirtokosait, tartós aggodalomba esték.Ipolymentének egy fő termesztő czikke a takarmányszéna, mivel a gazda számos juhait, és szar­vas­marháját kitartja, ezt pedig az irgalmatlan jun. 20 és folyó napokon tartott, szakadozó záporból kelet­kezett vizár, sok határokban egészen elsodra, másutt vízbe fulasztva, haszonvehetetlenné téve; a kár sok eze­­rekre fölrúg, és a takarmány szerfölötti nagy drágasá­gával ijeszt; a bujább kalászu gabnát leveré, a gazdá­nak egyedüli reménye az igen szép zöldség, ázalék, ku­koricza és burgonya termesztményeiben öszpontosul, ha még ezt is valami előre nem látott véletlen csapás nem éri; — mindazonáltal a gabona ára jelenlegi — még re­ménnyel kecsegtető állapotánál fogva — utolsó vásárok alkalmával csökkent; a tiszta búzának pozs. mérete.14 —15 frt vált., rozsnak 10—11 vízt, a tavalyi bor miné­­müségénél fogva sokkal drágább mint a harmadévi — midőn ennek a kója 7 pengő, a harmadévinek alig 4 — 5 pfrtig fölrúg, pedig e czin­kre Nógrád tetemesen pro­­ducens, majorsági szőlején kívül, a volt úrbéri szőlők­nek területe 40,000 holdat tesz Nógrádban — a hús ára hallatlan áru, Nógrádban 25 vár fontja. Nógrádot két nemzeti főelem lakja, magyar és lót, ide nem számítva 4—5 német újabb időben gyarmatosí­tott községet, a magyarság többnyire az Ipolymentét és rónáit birja, és a népség két harmadát képezi. I­lene man a naiona meg két évig mint tanaién manu­en­­delkezés alatt, ennélfogvást a tartalékok mintegy ötödré­szét teszik a hadilábon álló hadseregnek. A III. és IV-dik hadsereg 300,000 főnyi teljes létszámánál a legfelsőbb parancsra elbocsátott részek körülbelül 68.000 emberre fognának terjedni. Az „U. D. P.“ sem lát természetesen a sereg­leszállításban politikai rendszabályt; az Ausz­triára nézve szünetet, de nem változást jelent. Mialatt a vasutakon a forgalom fokonkint nő s a vasút­részvények árkeletben emelkednek, a lovaspályák már nem nagy síkon el­haladnak. A lincz-gmundeni vasúttár­saság az ő korábbi üzletét kellő időben mozdony­üzlettel cserélte föl, nem így a pozsony-nagyszombati vasút, mely minden évvel nagyobb hanyatlásnak indul, anélkül, hogy eddig e hajón segíteni elszánt akarat mutatkozott volna. Most azonban ez utóbbinak több részvényesei el­határozták komolyan tanácskozni azon módokról, mikép legyen a hanyatlásnak indult pálya jövedelme ismét emel­hető. Párisból vett kereskedői levelek arról értesítenek, hogy az újabb franczia kölcsön nem fogja a 600 millió frankot túlhaladni. Ebből a Porta kap 50 millió frankot, 10 millióra menő havi részletekben. A legfelsőbb hadparancsból (közölve volt a P. Napló vasárnapi számában) láthatni, hogy a sokat emlegetett hadsereg-leszállítás, mely által, mint sokan tudni akarák, még több hadtest is feloszlatni fogna, ily értelemben ko­ránsem történik. Ő Felségének Lembergbeni legmagasb jelenlétekor megparancsoltatott ugyan a behivott tartalék­vagy pótemberek elbocsátása, de azért a III. és IV-dik hadsereg testei változatlanul fentartatnak. A legénység elbocsátása oly rendszabály, mely a bekövetkező aratási időnél a mezőgazdasági munkáknak szükséges kézi erőket szolgáltat, ezenfelül a tévesebb szállásokon visszamaradók egészségi állapotát csak emelheti s végre a financziákban nevezetes megtakarítást eszközöl. Ámde politikai rend­szabálynak ezen intézkedés egyáltalában nem tekinthető, hisz csak igen rövid idő szükséges, hogy mindkét hadse­reg ismét tökéletesen a korábbi hadilábra helyeztessék. Hallomás szerint egyébiránt a legközelebbi időben ismét nagy áthelyezések fognának a Galicziában s a dunafejede­­lemségekben álló csapatok közt történni, vannak az egyik ablak elöl vonva, s az éj csillogó szer­­­meivel betekint e szentélybe. Aurélia ébren van, felöltözve, nem is pongyolában, hanem az akkori divat szerint pozsonyi vállban, hátra fésült hajjal, bő hullámos kabátjában, megjelenhetne bármely lakomán, csak a párta hi­ányzik szép fejéről, ez ünnepi éke az akkori hajadonnak. Halvány-e, vagy vér szállt vonásaiba, ki láthatna e kísértetien világított szobában ? Alig vehetjük ki, hogy ágya vetve van, de érintetlen. Aurélia csendesen nyitotta fel az ablakot, mely a kas­tély négyszegű udvarába nyilt; mintha meg akarna arról győződni, ha pihen-e mindenki, vagy az éji jég beszi­­vása által akarna üdütni kedélyén, mely hogy nyomott volt, könnyen megfoghatjuk azok után, miket eddig tu­dunk s miknek tanúi valánk. Azután csendesen tette be az ablakot; minden tagja reszketett, s bár a rezszm­ét nem látjuk, halottias hal­ványnak kellett annak lenni. A leány a legnagyobb izgatottságban volt; félreis­­merhetlenül valami rettegés fogta öt körül, melylyel küzdött a nélkül, hogy azt képes lenne egészen le­győzni. De ha a gyöngéd idegzet, a tiszta de nem szilárd, nem erős lélek, megfejti ezt, nem lehet nem bámulattal ki­sérni őt, kinek jelleme ez­úttal nem erejénél, hanem va­lami ellenállhatlan ösztönnél fogva, kezdte magát életé­ben először egész áldozatkész elszántságában előtün­­tetni. Olyan volt mint az alvajáró, csak hogy szemei nyitva voltak- Haladott, miként a vas közeledik a delejes ac­zél­­hoz, miként a babonás hiedelem korában, követte a mo­gorva várkastélyok lovagja — ősének szellemét, előre nyújtott karddal s vonatra mint igézet által. Aurélia valamit vett kezébe, mi sárga viaszhoz ha­­sonlitott s gömbölyű volt; azután felnyitotta szobájának ajtaját s mihelyt őt a mély sötétség a folyosóban körül­fogta, gyorsan, de nesztelenül haladott le a hágcsókon, melyek az épületnek földszinti osztályába vezettek. Itt volt Kardos uram szállva s Aurélia egyenesen a gondnok szobájának ajtaja felé tartott. Nem látott semm­i mit; hosszú, elég széles folyosóban volt, mely az épület mind a négy szárnyának lakosztályait körözte az udvar felöl. Mikor mintegy harmincz lépést haladott, láthat­­lanul s nem látva előre, egy ajtóhoz ért. Itt megállt, mintha valami neszre figyelne, de nem hal­lott semmit; minden néma volt. Úgy látszik, e hangtalan csend inkább megzavarta őt mint megnyugtatta, mert sokáig, majd­nem fél negyed óráig szorosan az ajtó előtt maradott, a­nélkül, hogy mozzanni merne, a­nélkül hogy magát el tudná határozni valamire. Végre mintegy felbátorodván csendesen megnyomta a kilincset. Kardos uram nem tartotta szükségesnek szobáját be­zárni, miután a kastélynak fóajtaja minden éjjel régi szokásból zárva tartatott. Szobájának ablakai a kastély előtti térre nyíltak, s a holdnak egy széles sugára hatott be mind­két ablakán, láthatóvá tevén minden tárgyat. Kardos uramnak ágya vetve volt, de abban senki sem feküdt. Látszott azonban, hogy az éjnek egy részét ab­ban töltötte, mert Aurélia első tekintetre észrevette, mi­kép a paplány össze van gyűrve s a vánkosok be van­nak nyomva. Most az aránylag világos szobában jól lehetett látni, mennyire el­fogta a leányt a rettegés; fogai vaczogtak, minden tagja remegett, s Kardost nem találván ott, hol mély álomba merülten öt lelni talán gondolta, ijedelme még kettőzve jön. De a­mi őt űzte, s mi ide hozta, sokkal fontosabb volt, mint hogy sok gondolkodásra időt engedjen. A leányka egyébiránt a helyiséget jól ismerte, mi termé­szetes , mert ő és anyja alkalmasint nem egyszer nyi­tottak be Kardos uramhoz, főleg miután ez már aszta­luknál ült, s úgy­szólván a család tagjává lön. Aurélia tehát ijedelmének s meglepetésének daczára hogy a szobát üresen találta, pillanatig sem időzött, ha­nem reszkető kezével a gondnok ágya fölötti feszület alatt függő kulcscsomót ragadta meg, és sietve hagyta oda a szobát, nem feledvén maga után bevonni az ajtót. Mikor a folyosóra ért, pillanatig megállt: — minden csendes volt, egy roppant fahüvelybe zárt — úgyne­vezett tornászóra perczegéseit meg lehetett számlálni. E rövid szünete után a kémelésnek előre sietett, de nem azon az útán, melyen jött, hanem balra fordulva az épületnek más szárnya felé, de mindig a kőlapokkal le­mezeit széles folyosón. Mikor darabig haladott, egy csigahágcsóh­oz ért, mely az épület felső emeletébe s onnan a kastély szöglettor­nyai egyikébe vezetett. Itt már a homály megszűnt, mert a hágcsót minden emeletben, egy keskeny, de magas ablak eléggé vilá­gította, feltéve, hogy, miként most, az éj nem volt borult. Míg e hágcsón felebb s mindig felebb sietett, egy gondolat látszott et mellékesen aggasztani, s ez azon kérdés, melyet magának tön: miként lehet az, hogy Kar­dos uramat nem találta szobájában ? Elment-e valahová, anyjától talán titkon küldetve ? vagy az épület körül kémkedik? Ezek voltak a kérdé­sek, melyekre nem birt feleletet adni magának. Jól tudta, hogy Kardos uramnak igen mély álma van, mert még azon időben, mikor Hona a kastély rejtekei­­ben lakott, ha éjszaka valami aggasztó zajt hallottak, az öreg gondnokot alig lehetett álmából felrázni. Ez fejti meg a leány merészségét, s azt is, miért idő­zött oly sokáig Kardos uram ajtaja elött, talán a gond­nok egészséges horkolásából akarván megtudni, ha koczkáztathatja-e a kulcsok elorzását, —miczélból? meglátjuk később. De e gondolatok s a félelem, ha visszateheti-e a kul­csokat, úgy miként azokat elhozta, nem hátráltatták pilla­natra is gyorsaságát. Néhány percz múlva már a kastélynak egyik szöglet­tornyában volt, ugyan abban, hol a vidékiek nem oly régen még az eltűntnek, vagy elveszettnek hitt Ilonát olykor mint kísérletet megjelenni látták. Az ily tornyok leginkább arra valónak számítva, hogy azokból az épület lakói tág, messzeható kilátást nyer­jenek, s a veszélyt, mely ne­talán közeledik, jókor ész­revegyék. Czobor Istvánné kastélyában az épület szöglet-tor­nyai közt különösen annak, hová most Auréliát emelked­ni látjuk, más, fontosabb elhatározása, vagy ha akarjuk titka is volt. Végre felért s­őt egy hátszegü szobácskában látjuk, mely a toronynak tetejét képezte, s közvetlen annak most újból festett s tűként felhegyesülő födele alatt léte­zett. De Aurélia pillanatig sem időzött, hanem a szűk hézagba lépvén, kis lábával az azt lemezö kőnégysze­­gek közöl az egyiket megnyomta, s igy erősi­­tté egy jól megolajzott sarkú csapda játékát. A láb­atlanságig elrejtett csapda engedvén a nyomásnak, felnyílt s igy egy csigahágcsónak felső fokait láttatá. Aurélia e nyílás előtt térdre omlott, látszott hogy nem imára készülve, hanem akaratlanul idegei gyenge­ségének engedve hanyatlott le — leirhatlan lelki álla­potban. Felvánszorgott még­is inkább mint felkelt, s a jövő perezben lassan s óvatosan látjuk őt a mélyedésben el­tűnni. Mielőtt a kedves gyermeket tovább kisérnék, egyike áll elő azon szükségességeknek, melyek egy változatos történet elbeszélésében kikerülhetlenek , azaz : egy kis visszatérés néhány hétre. De ha ezen út hátra felé, egyelőre halasztás színében tűnik fel, nemsokára látandjuk, mikép­ez — haladás előre. Mi kísértjük tehát azt, a­mi most következik, később — a legtermészetesebb után — kapcsolatba hozni avval, mi e cikkben mondatott. (Folytatjuk.) ——MUSfe»)*---­ Magyar könyvészet. 292—3(1092—3) Kempelen Rita beszélyei. Két kötet. Szeged. Grünn János-féle könyv- és könyomda. 1855. Kis­­rét 192 és 204 lap. A két kötet ára 2 frt pp. 294(1094). Csutor. Amarosdi remete. Erény­­képző népies költemény négy képben. Irta Csutor Já­nos. Pest, 1855. Müller Emil könyvnyomdája. 4 famet­szettel. Kis­­rét 316 lap. Ára 40 kr pp. AUSZTRIA. B­é­c­s, junius 28. Távirdai tudósítások szerint Csá­szár Ő Fölsége f. hó 27-kén reggel hagyta el Tar­­nopolt, s utazott Czortkowba. Ő cs. Fensége Albrecht főherczeg 26-kán Czernowitzba érkezett s 27-kén szem­lét szándékozott tartani az ott állomásozó csapatok fölött, s azután 0 Felsége elfogadására Zaleszczykbe indulni. — Császárné 0 Felsége jul. 2-kán váralik a fővárosba visz­­sza s Ő Fölsége elé utazandik aztán Galicziába. Bécs, jun. 29. Thouvenel báró a Stam­bulba hatá­rozott uj franczia követ tegnapelőtt estve érkezett ide s néhány napot Bécsben töltend. Prokesch báró tegnap utazott el Frankfurtba. Berlini lapokból az „Oesterr. Zeitung“ba fölvett azon adatra , hogy a III. és IV. hadseregtől elbocsátott legény­ség száma 200,000 emberre terjed, a mai „C D. Post“ azt jegyzi meg, hogy e szám mindenesetre igen nagyítva van. A capitulatio tartama nyolcz évre terjed, annak le­ KÜLFÖLD. Angolország, Lo­n­d­o­n, jun. 26. A tegnapi fel­sőházi ülésben, több bili, minden discussio nél­kül, harmadszor olvastatott föl. A Shaftesbury lord több petitiót nyújtott be a vasárnap szigorú meg­tartása végett, különösen hogy a korcsmák vasárnapo­kon bezárassanak. A többi tárgyalások érdeknél­küliek. Alsóházi ülés, jún. 25. Duncombe kapitány kérdésére Sir­ C Wood kinyilatkoztatja, miszerint ma reggel sürgönyök érkeztek D­un­das admiráltól, me­lyekből kitűnik, hogy a Hango Ud mellett az oroszok által megtámadott angolok közöl többen életben ma­radtak, mások pedig megsebesülés nélkül menekültek meg. Dundas admirál írt Helsingfors kormányzójá­hoz, közölné vele a tényeket, s hogy éles megyjegyzé­­seket tegyen e fölött, de a kormányzó mentegeté ma­gát feleletében s az eseményt bizonyos pontig igazolta azon nyilatkozatával, miszerint az orosz tiszt és annak katonái azt vallották, miszerint ők­ semmi parlamentári lobogót nem láttak és hogy már ők többször csalattak meg brit járművek által, melyek orosz lobogót tűztek ki, a­mint ez a hírlapokban is közöltetett, a Parlamentar lobogó védelme alatt másutt sondírozásokat tettek. A ház emlékezni fog, miszerint ő egy idő előtt kérdéstételre kinyilatkoztatta, hogy a­mennyiben az admiralitás érte­sülve van, semmi ilyen nem történt. Ma reggel teljes megelégedésére szolgált neki, hogy azon ágyunaszád parancsnokával szólhatott, melyről azt mondák, hogy a karisi öbölben a parlamentári lobogóval visszaélt, s tőle azon világos biztosítást vette, hogy semmi ilynemű nem történt (Helyeslés); és hogy a kocsi, melyet a Karis­­ban levő orosz hivatalnoknak visszaadni szándékoztak, egy orosz tiszt által vezénylett orosz naszád által partra tétetett, jóllehet a naszádok egyike az orosz tiszt sze­mei előtt elosont, és hogy általában a hadicsel egészen szükségtelen is volt volna, miután az angolok ott éjjel nappal, még­pedig minden akadály nélkül m­érlegezhet­­ték a vizeket, és hogy végre az orosz tiszt maga jelölé ki a helyet, melyen a kocsit szárazra akarja tenni; szó­val az egész történetecske légből volt kapva . Mr­s. Duncombe kérdi az állam­ü­gyészt , várjon III-dik György 22-ik törvényczikkelye (kibocsáttatott 1782- dik évben), mely szerint a háznak egy tagja sem léphet szállítási szerződésre a kormánynyal , nem alkalmazható-e Rothschild báróra is, miután ő a kor­

Next