Pesti Napló, 1855. augusztus (6. évfolyam, 1618-1642. szám)

1855-08-08 / 1624. szám

41—1624. 6-ik évifolyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Angol királynőhez czímzett szállód», 63-ik szám. mrlataza S-ik szám, 3-ik em.let, 1 Ft-iV «sám. A lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intízena*. RZrm.nt.tUn lovaink naak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Szerda, aug. 8. Előfizetés föltételei Pesten , ház koz kerdn: Évnegyedre ... . 4 ft. p. p. Félévre ...... 8 „ „ Hrdptmpnvpk rinn* - « p- «eiyegarj, union, twp. *r.— mruemienyek útja . Magán útta 5 haszb,„ petjt sor 5 p. kr Vidékre , pontán: évnegyedre . . . . 5 ft. p. p. Félévre...........................10 „ „ PEST, aug. 8. Távirati magán tudósítás. Elindult Bécsből, aug. 8. 11 óra 45 p. d. e. Érkezett Pestre aug. 8. 12 óra 17 p. d. u. London , aug. 7. Palmerston lord az alsóházban erélyes háború folytatást igér. Ausztria politikáját védelmezi , s azon meggyőződését fejezi ki, miszerint Ausztria semmi esetben sem fog a nyugati hatalmak ellen működni. A krimiai hadjárat már nem tudja a közönséget fölvillanyozni. Az oroszok ellentállási ereje egy csoport csalálmat űzött szét. A távirati tudósításokban senki sem keresi többé, hogy történt-e valami a Malakor- toronnyal? Szebasztopol erődeinek és váracsainak nevét kezdik feledni. A térképek, a hadállási rajzok a Csernaja völgyével, az inkermanni romokkal, a balaklavai öböllel, a Cherzon-fokkal s ki mondhatná meg: hány jól megtanult dombbal és merevénynyel együtt? — tünedezni kezdenek asztalunkról és emlékezetünkből. S ha a napokban egy pár ezer ember nem fog a hajógyáröböl melletti Redan bevételénél meghalni, úgy Szebasztopol környéke azon szégyennek lesz kitéve, mikép még a fiatal novellából sem fogják odavinni kalandhőseiket, hogy hatással szerepeltessék. Ezen fásultság, mely a leghangzatosabb hírlapi czikkeknél is inkább dicséri az orosz fegyvereket, nincs eléggé indokolva, de létezik, terjed, erőt vesz a kedélyeken, s maholnap hasztalan fogjuk alaptalanságát bizonyítgatni. S a mi legroszabb, amely mértékben csökken a krimiai hadviselet iránti érdek, azon mértékben hajlandók az emberek — mint a példák már is eléggé mutatják — a vállalat sikerülésének eredményeit is alárendelt fontosságúaknak tekinteni. Pedig a bevett Szebasztopol, a meghódított Krimia jelentené . A feketetengerparti orosz birtokoknak, Georgiának és a perzsáktól 1827-ben elfoglalt armeniai részeknek elvesztését; Konstantinápolynak az orosz foglalás elleni majdnem teljes biztosítását*); A szabad kereskedés elvének nagy diadalát; Az olaszországi tengerpartok növekedő fontosságát ; A keletindiai angol gyarmatoknak szilárd jövőjét , — és jelentené Ázsia polgárisodásának történetében egy új korszak megnyílását, új feladatokkal, új eszközökkel, új tényezőkkel. El lehet tehát mondani, hogy Oroszország óriás testén mélyebb sebet alig ejthetne más csapás, mint amely Krímiát szakítaná tőle el. Krimia Oroszországnak erős és jól védett oldala, de ebből az következik, hogy itt sértetve meg, majdnem leginkább volna lealázva és meggyöngítve. S nem hiszem helyes politikának , ha a krimiai hadjárat nehézségeinek növekedésével egyarányban kezdjük sikerülését csekély fontosságúnak tartani. Azon hatalom, mely hajóhadának hasonfelét a Feketetenger hullámaiba temetné, nem fogná többé a Kelettengeren oly büszkén és parancsolón hordani lobogóit. Azon befolyás, mely Törökországot megsemmisítéssel nem fenyegethetné, a német birodalom államaira sem lehetne ezentúl oly követelő, kecsegtető és terrorizáló hatással. Az a pansláv irány, mely Keleten hódítási áb*) Mert a Balkán felől működő száraz erő nem is tűzhetne józanul soha oly czélt maga elé, melyet nagy tengeri erő nélkül vagy elérni, vagy megint el nem veszteni lehetlen, rándait vesztené el, Nyugaton életerejének kevés plasticitását hamar föltüntetné. És az az universális monarchia felé törekvés is, mely Konstantinápolyról lemondana, elhányná magától azon föltételt, mely alatt foganszott, s mely mellett létesithetőnek képzelhető. KEMÉNY ZSIGMOND. Bécs, aug. 7. (Tájékozás.) Néhány nap óta ismét langy szefle járja át a lapokat; a harczi trombitát letették s most csupa békéről furulyáznak. Pedig a helyzet sehol és semmiben csöppet sem változott s az újólagos ágyúzás, mely Szebasztopol előtt már jul. 28-kan kezdődött, tán mégsem egészen alkalmas nyitány a megkezdendő békealkudozásokra, sőt ha közelebbről tekintjük a dolgot, egyik másik ponton új nehézségek kitörése fenyeget. Nevezetesen az idegen légiók alakítása azon lépés, mely előre meg nem mérhető bonyodalmak magvát rejti magába, s az ausztriai kormányra mély és — mondhatjuk — sehogy sem kellemes benyomást tett. — Ha Anglia iránt a legkedvezőbb véleménynyel vagyunk is, ha feltétlenül hitelt adunk neki, midőn azt mondja, hogy ezen idegen csapatok által egyedül a katonák hiányát kívánja pótolni, annyit még sem tagadhatni, hogy ezen pereben még igen ártatlan fegyver bizonyos időben és bizonyos körülmények alatt igen veszélyessé válhatik. Szóljunk őszintén, a krimiai harcz nem tartozik azon bizonyos küzdelmek közé, melyek hatalmasan átvillanyozzák a tömegeket, melyek hallatlan erőmegfeszitésre lelkesítik azokat s még a különben józan fontolgatásu férfit is egy perezre, miként mondani szokták „leütik lábáról“ s belesodorják a küzdelembe; a krimiai harcz minderre nagyon is hoszadalmas és unalmas Eszerint előre látható, hogy amaz idegenlégiók a társadalom nem épen legjobb rétegeiből veendik embereiket s hogy a pénz azon egyetlen ösztön, melynél fogva az illetők Anglia zászlói alá lépnek. ... Nem szólunk többet e tárgyról; úgy hisszük, hogy szembeszökő, minő veszélyes ily sereg, mely nemcsak katonai, hanem politikai czélokra is fogná magát fordíttatni, ha fizetik. Az angol kormány ezen lépése az ezen hatalom és Ausztria közti viszonyt még feszültebbé tette, ámbár nem tagadhatni, hogy Anglia ritka előzékenységgel mindent kerül, miáltal Ausztriát egyenesen sérthetné. Mindazáltal a régi „szövetségek rendszere“ teljesen megbukott s a múlt század diplomatái nagyon csodálkoznának, azt látván, hogy Franczia- és Oroszország, melyek mindig a világhatalom egykori kizárólagos birtokosai gyanánt tekintettek, most nyílt háborúban állnak egymással szemben, Ausztria pedig nem Angliához, mint „természetes szövetségeséhez“, hanem inkább Francziaországhoz csatlakozik. E hét folytán itt nagyszerű diplomatiai tanácskozásoknak leend helye s ezekben nemcsak Eszterházy gróf sz.pétervári követünk, hanem Prokesch Osten báró is részt veend; kérdés sem lehet arról, mi képzendi e tanácskozmányok tárgyát. Prokesch báró nevezetesen a németországi viszonyokra s az ott legújabban nyilvánuló hangulatra nézve kimerítő felvilágosításokkal fog szolgálhatni. Ez annál szükségesebb, mivel az angol „Globe“ bizonyos mozgalmakról szól, melyek Németországban nyilvánulnak s miket Anglia felhasználhatna, ha akarná! A czikk színezete kissé fenyegető s az látszik ki belőle, hogy annak írója positiv adatokra vél támaszkodhatni. Ha csak a hannoveri események, s a würtembergi és darmstadti kamarák nyilatkozatai értettek ezen „mozzanatok“ alatt, akkor bizony csendesen alhatik a világ; ez oldalról semmi veszély nem fenyegeti Európa nyugalmát. . . . Egy pár jegyzőkönyvi óvással több vagy kevesebb, nem tesz különbséget; ezek oly keveset nyomó dolgok, hogy — akár százankint beledobva a mérlegbe, — mégsem képesek Európa egyensúlyát megzavarni! Pest, aug. 8. Sokan de nem mindnyájan járultak adakozásaikkal a nemzeti szinház nyugdíj-intézetének alapjához. —Még nem mindnyájan adományoztak azok, kik színészetünk magasabb czéljának felismerésével őszintén óhajtják azt, hogy színészetünk az ország határai közt, mindinkább nagyobb tért foglaljon el, hogy nemzeti színészeink biztosított jövője vonzó erővel bírjon a tehetségekre s a legjobb erőknek e szép pályáján találkozása színészetünket a kifejlődés azon fokára emelje, melyen az a művészet, nemzetiség és irodalom követelményeinek egyiránt megfelelhet. Sokan óhajtják ezt, tudjuk, a hazában, és ezek még nem mindnyájan gyarapíták meg hazafias adományaikkal azon alapot, melynek czélja a nemzeti színészet ügyének élők jövőjét biztosítani, hogy a művész a pálya fáradalma után a nemzet szárnya alatt megpihenhessen. Ha mindazok, kik a nemzeti színészet fontosságát ismerik, kik e nyugdíjintézet alapjának növekedésében színészetünk jövőjének egyik feltételét látják, csak néhány írttal járulnának ahhoz, ez intézet színházunk elöregedett tagjait bővebb segélyzésben részesíthetné s jótékonyságát a színészet özvegyeire, árváira (mint a prágai nyugdíjintézet) és azokra is kiterjeszthetné, kik bár a pesti nemzeti színháznak nem tagjai, de a vidéki színtársulatoknál, mint a nemzeti színészet hívei őszültek meg, s nehéz küzdés és sokszor sanyar élet mellett is rendületlenül megállottak a választott pályán. Helyzetünk kivételességénél fogva a vidéki színészek is, nemzetiségünknek szintén érdekvivői, figyelmünket, rokonszenvünket hasonló mértékben megérdemlik. Kantomé, a legnagyobb magyar drámai szí-í nésznő nyomorban töltő végnapjait, nem részesülhetett A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. 5 év n 1 után fordítottak erő. NEGYEDIK KÖNYV. Sulpice orvos. V. (Folytatás. *) Jegyzői okmányok. Mind a hárman a kandalló mellett ültek: Chiffon, Irén és Sulpice. Közepett ült Chiffon , kit a más kettő körülvett enyelgéseivel. — Kedves gyermekem, kérdezé Irén , mit csináltál volna ott a börtönben, a börtönőrök és felvigyázók között ? — Addig esedeztem volna, válaszolt Chiffon, míg beeresztettek volna a szegény Solangehoz. — De ott, leányom, nincs könyörület. Esedezhetik, rimánkodhatik az ember, — ott van az őrkatona .... Én is megkisérlettem már........... — Oh, ön jó, nénikém! vágott közbe Chiffon, félharagos pillantást vetvén az orvosra. Sulpice a leányka tömött szép haját simogatá. — Ő is jó, mond Irén, ő jobb nálunk mindnyájunknál. Sulpice arczán azon szomorú, édes mosoly vonult el, mely kifejezését annyira különössé téve. — Mari, úgymond, ön fogja első látni Solanget. Azt akarom , hogy ön vigye meg neki a boldogságot.......... Ön egészen egyedül fog hozzá menni, s a szegény fogoly leány önben őrangyalát látandja. Chiffon átkarolta az orvost. — Még ma ? kérdezé. — Legfeljebb holnap , válaszolt az orvos , és most, édes gyermekem, már komolyan készüljön fel.......... Maga Solange ügye azt kívánja, hogy ön sikert arasson a herczegnél. . . . Mikor azt mondá ön, Mari, hogy önnek e vagyon nem kell, bizonyosan nem gondolt ön ama sokakra, kiket ily vagyonnal szerencsésekké tehetni. — Az való, mond Chiffon egész vidáman fölkelve: az én Loriotom gazdag lesz! Irén megcsókolva Chiffont, ezt suga fülébe : — Köszönöm Solange és magam nevében! — Hát Galleran ur vált a tolvaj ? kérdé Chiffon bárgyúan. Irén ámulva nézett rá. — Erről soha egy szót se szóljon neki! hebegé. — Bezzeg van itt kis bejárkálás! jegyzé meg Virginia, midőn ismét fiatal úrnője szobájába jött: én nem szeretem az efféle titkosságokat... A rejtélyeskedések *) Lásd F. Napló 1620—dik számát, engem ingerelnek ... Kis idő múlva elbocsáttatásomat fogom kérni! — Hogyan, Virginia? Ön el akar hagyni? — Én úgy ragaszkodom a kisasszonyhoz , válaszolt Virginia, mint a vas ragaszkodik a delejhez, vagy mint a szőlő a szilfához, Occitania szép ege alatt, vagy mint a balsors a kiválasztott telkekhez.... Hanem ez így, lássa ön, ez igy nem mulatságos, amint velem történt a dolog-----Sok regényt olvastam én,... egyetlen szót sem hagytam soha olvasatlan , bár elég regény van olyan, melynek végét borzasztó kivárni!... Én mindennek végére járok, megolvasom, ha megfizettem érte.... És íme, most történik rajtam először, hogy így kell maradnom, kielégítetlenül! Ez reám nézve megalázó. — Nyugodjék meg! mond Chiffon , mi együtt fogunk menni a szegény Solange kiszabadítására. ... — Igen ? Hát nem végződik szomorún ? ... —Sőt örömmel végződik, jó leány! Ezentúl csak örömkönyeink lesznek. — Ah, jegyze meg Virginia lehangoltan: nem volt méltó a fáradságra, hogy a mérgezési történet csak erre menjen ki! Ezek az olvasott nők rendszerint elég jó leánykák. Senki sem mondhatná meg, hogy tudják meg előre a kivégzések óráját, napját és helyszínét. Ha valakit le akarnak nyakazni, ők már reggeli két órakor fölkelnek, sőt némelyikök le sem fekszik, csakhogy mielőbb jó helyre tehessen szert. Ők várnak. Ők semmi roszat sem kívánnak az elítéltnek, de ha olykor a kormány megkegyelmez neki, ököllel fenyegetik a kormányt. A hóhért szintoly jól ismerik, mint a boulevard valamennyi színészét. A nyakazás reájuk nézve sem több sem kevesebb, mint egy színi előadás. Azok, kik leghamarabb könyekre fakadnak, a legveszedelmesebbek : ők az ártatlant is lenyakaztatnák, csakhogy kedvökre pityereghessenek. A teremben Sulpice és Irén magok valának. Az orvosnak könyv volt kezében. — Nem akarsz hozzám szólani? kérdé Irén. Az orvos azonnal betette könyvét. Irén az orvos kezét magáéba szokta. — Térdemen kérlek, férjem, folytatá halkabban: vigyázz magadra, kettőzd meg óvatosságodat. .. . — Ama nő meg akar engem ölni, ugye? vágott közbe Sulpice tréfáló mosolylyal. — Igenis, ama nő meg akar téged ölni, ezt én mondom. Én bizonyos vagyok benne. Minden előkészület megtörtént már. A gyilkos már fölvette vérdíját s a fegyver már kezében. — Hogyan tudhatod te mindezt, Irén, ha szófogadatlan nem voltál ? A fiatal nő lesütő szemét az orvos tekintetére. Az orvos folytatá: — Sokkal büszkébb vagyok, Irén, semhogy féltékeny lehetnék. ... De irántad, szerelmem feltéte csak bizalmad és engedelmességed. . . . — Az én szerelmem pedig irántad, vágott közbe Irén szenvedélylyel: az én szerelmem irántad feltétlenül egész valóm! . . . Miért adtad nekem egykor életed részét, ha nem akarod, hogy egyedül és mindenek fölött téged szeresselek? ... Te élsz bennem, Sulpice; gondolatom nem egyéb a te sajátodnál. Történik olykor, hogy akik igenis erősek, igenis fölfelé tekintenek, és nem látják a veszélyt, mely lábak körül kúszik .... Sulpice könnyed ásítással jegyzé meg : — Ama csillagjósnak örökre emlékezetes és borzasztó története, ki kútba bukott, midőn az eget nézdelé! . . . Sulpicenek egyébiránt nem volt szokása ily közönséges gúnynyal válaszolni szerető érzelmek kifejezésére. — Férjem, férjem, rád nem ismerek többé! hebegett Irén könyekre fakadva. — Te mindenben túlzó vagy, mond Sulpice félrehajtva fejét: voltál anyáddal ma reggel ? — Hiszen mindennap meglátogatom. — Hogy van ? — Bizonyos idő óta okosabb és jobban tud visszaemlékezni . . Sokszor panaszkodik, hogy téged nem láthat. — Rólam lehető legkevesebbet kell beszélni, mind az orvos változtatott hangon szeretném, hogy egészen elfelejtene engem, ha ez lehetséges volna. — Az nem lehetséges viszonzá a hölgy hevesen . Rostán Magdolna soha sem fog megfeledkezni mentőjéről ! — Oh istenem! jegyzé meg Sulpice oly hangon, mintha tettetett egyszerűségében Irén bő szavait ízenként akarná ízlelni: oh istenem, én ezt csak mint orvos óhajtom; ennyi az egész... Újra mondom, hogy szántszándékkal szüntettem meg látogatásaimat anyádnál. — Nem szükség mondanom, hogy azért tiszteletem és ragaszkodásom legkevésbbé sem csökk atok irányában .. De újra meg újra mondanom kell, hogy végső kísérletem sikerülése végett óhajtanám, ha ő — bár csak pillanatra is — engem elfelejthetne. Iréné darabig hallgatott. — Sulpice újra elővette könyvét. (Folytatjuk.) —•« :kékleji*~— TUDOMÁNY, irodalom és művészet Erilis sicut Deus, Ein anonymer Roman, Hamburg. 1855. Három kötet. (Vége.) Minő tableau nyílik előttünk! A pantheisták baráti körének minden fokozata képviselve. E társas kör leírása egyik legsikerültebb helye a regénynek. Poharazás közben merész és frivol eszmeszikrák váltják egymást. Nem támadják többé meg a vallást, nem okoskodnak az isten ellen; ezen úgynevezett „phantomok“ rég eloszlottak a „józan ész“ (?) előtt. Be van végezve a harcz, s most az eszmék ittassága közepett ülik a diadalt. Sajnáljuk, hogy a hely szűke nem engedi egyenként bemutatnunk e kör személyiségeit. Megannyi új eszmék, rendszerek képviselői. S bár elvont regényt, ha szabad így szólnunk, bölcselmi vázlatot olvasunk, mégis meghatva érezzük magunkat, mint egy drámában. Nem elmosott típusok, amikkel találkozunk, hanem többnyire valódi arczképek. Az eszmék rajongása mellett tág tere a szenvedélyek játékának. Remegünk a nemes, tiszta teremtésért, midőn először megjelenni látjuk férjével. Harlowe Klarissza jut eszünkbe a gyalázat házában, ahova Lovelace vezette. Robert fokonként igyekszik nejét bevezetni a pantheismus tanaiba. Első fokozat a művészet cultusa az egyház tanításai helyett; nem azon istenségé, kin gyermekded tiszta lelke oly megnyugvással csüggött addig, hanem azon isten, aki bennünk lakozik. Csakhamar gyülekezni látjuk Erzsébet körül az új iskola virtuózait, bölcselőket, költőket, énekeseket s egyéb művészeket. Színházat rendeznek, s a művészet papjai maguk egyszersmind az új vallás istenei. Ott van e körben egy, több német színpadon megtapsolt énekesnő, ki egy híres theologhoz ment férjhez, a ki éles kritikát irt a szent hagyományokra. Ott van bizonyos Magdolna aszszony, a pantheismus Corinnája, egy szép, heves, ihlett, szónokló de egyszersmind cselszövő nő. Találkozunk végre, — egyebeket mellőzve, — egy Bertrand nevű fiatal festővel, a ki sajátképen egy aristocrata család örököse München vidékéről; szellemdús ifjú, kire a szerencse pazarul szórta lelki adományait. Erzsébetnek magának is játszania kellett. Szive, kedélye nemessége magasan kiemelé őt szép és szellemdús vetélytársnői fölött. S már e körülménynél fogva is különösen megnyerte az ifjú festő vonzalmát. E vonzalom csakhamar erős szenvedéllyé vált az ifjúban a nő iránt, akit bámulatoan hasonlónak talált egy általa csodált Madonnaképhez, melyet Rómában látott Ifjú művészünk Rómeót játszó Shakespeare hasonló czímű művében, s Ottaviot, Mozart Don Juanában. Mi hév, mi kellem, mi nemesség ! A szép énekesnő hamar elfeledkezett tudós férjéről a kellemes virtuóz miatt. A Magdolna aszszonyság is kivetette rá hálóját. Mind e cselszövények közt azonban, melyek érdekes drámai epizódokat nyújtanak , nőttön nő Bertrand szerelme — Erzsébet iránt. Szomorú és egyszersmind comicus jelenetek következnek ! A férj, midőn rendszerét tanítja népének, maga mindent elkövet, hogy bölcselkedése által legyőzze annak nehézségeit a tilos viszonyra, melyet hite, s abból folyó kötelesség-érzete kárhoztat.Bölcselmi rendszeréből folyósztöneink istenitése, a bűnös hajlamok dicsőítése. Erzsébetet a szenvedély tanácsai s az evangélium intései közt látjuk kínos küzdelemben. Ama tanácsokat férje sophismái támogatják, amikkel „Tristán és Yseult“ történetét commentálja. Ritka finomsággal van kivive, mély lélektani tanulmányt tanúsít a regény ezen része. Végre annyira mennek a dolgok, hogy Bertrand, szenvedélyétől és az új bölcselem tanításaitól egyiránt elragadtatva.