Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)

1855-10-26 / 1689. szám

106—1689. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: tyatam­uWaa 2-ik szám , I­s* amalat, Szerkesztő szavasa. Antal kirilynahe* aalmiszt asálloda, 63-ik lián. A lap szállóul részét illeti mind.« kSilemény • iMrklHt5.it'»1 lntenendt. Bdrm.nt.tUn l.r.l.k ...k­­.m.rt k.iektől fogadtatnak el. _______________________ Kiadó-hivatal s Egyetem-utcza, 2-ik szám, l-­fs emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Péntek, oct. 26. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnsfysdrs . . . . 5 fr. p. p. Félévre........................10 „„ Hirdetménypk Hiin • * ^ petlt ,or 4 P*fa* Bilye«d,JakSl5n» 10 P-kr­­tliraetinenyek mja. n»gán tu» 5 hasábos pstit sor 5 p. kr. Peaten , kárkor hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, oct. 26. Mi történik Krimiával ? E kérdés most más természetű, más vonatko­zású, mint midőn régebben hoztuk föl. Mi már többé nem aziránt vagyunk kétségben, hogy azok, kik Almánál, Inkermannál, Traktirnál megverettek, kik Szebasztopolt, az öröklét szá­mára alkotottnak látszott várost, s Eupatoriát, Kereset, Kinburnt elvesztették; kik a félsziget annyi tengeröblei mellett a Bug és Dnieper tor­kolatát is küzdés nélkül adták ellenségüknek át; kik fölszerelt és hatalmas flottájukat a vizbe sü­­lyesztették s kik még fölszereletten néhány ha­jóikat Nikolajeff hajógyárával együtt ma vagy holnap tán megsemmisítik vagy martalékul enge­dik kezeikből ki; — szóval: mi már nem azt kérd­jük , hogy a muszkák, kik az egész hadjárat alatt egy győzelemmel dicsekedhetnek, t. i. a syno­­pei mészárlással, urai maradnak-e Krimiának, urai csak legalább a jövő tavaszig, csak legalább a közelgő télen át ? Erről, a magyar közmondás szerint, hegedült szent Dávid. Sorsuk, bár­mit tervezzen Gorcsako­f, betölte­tik s e betöltés a kivonulásból áll. Az orosz érzelmű lapok is kezdik olvasóikat Krimia odahagyásával megbarátkoztatni. A czár összes hadereje, mint mondják, vissza fog vonulni Krimiéből, hogy Perekop által annál inkább uralg­jon fölötte. Reménynek nevetséges, vigasztalás­nak silány az uralgás ezen nemére nyújtott pro­spectus. De, ha ők megelégesznek vele, annál inkább kell kérdenünk: hogy, mi történik hát Krimiával, miután régi tulajdonosa közelebbről oda­­hagyandja? Most egyelőre zálogként fogják a nyugoti hatalmak megtartani. Oroszország tanítá őket e zálogolásra, midőn Menzikoff herczeg követeléseinek kielégítéséig, a­zultán dunai fejedelemségeit — mint az adóstól, ki fizetni nem tud, a zubbonyt , házibutorokat szo­kás — lefoglaló. A decemberi szövetségeseknek és Törökor­szágnak sok száz milliót kellett Menzikolf her­czeg szürke kabátja s nyers kivonatai miatt fizetni, s ennélfogva csak örvendeni lehet, ha a költekező felek közöl némelyiknek kezébe jutott már oly zá­log, mely a többiek csoportos kiadásainak megté­rítését is biztosíthatja. A per és háború pénzbe kerül, s a háborúban is a vesztett félnek az a szerencsétlensége, hogy rendszerint nyakára rájják a pörköltségeket, s néha a „lucrum cessanst“ is. Iparos és kereskedő korunktól még kevésbé kell pazar nagylelkűséget várni, mint a régi daliás időktől, midőn a puszta dicsőség a kiürült pénz­tárért és kiontott vérért elég kárpótlásnak tekin­­tenék. Más szokások, más erkölcsök vannak most, s nem csodáljuk, ha a nyugati hatalmak a négy­pont mellé az ötödiket bigyesztik a hadkölt­­ségek visszatérítéséről. Ez nemcsak méltányos, mint követelés, de hasznos is, mint példa. Szá­zadunknak békére van szüksége, s nem árt, ha azokat, kiket ezentúl a háború viszketege bánt, ily emlék fogja figyelmeztetni, hogy: vajmi sokba jöhet, bővebb megfontolás nélkül kivonni a kar­dot, elsülni az ágyút! A nyugati hatalmaknak azért sem czélsze­­rűtlen krimiét zálogként ideiglenesen lefog­lalni , mert különben ismét úgy járhatnának a békealkudozásokkor, mint a bécsi tanácskozatok alatt, midőn a czár elvileg mindent elfogadott, de a formulatio közben egy alkalmas időt válasz­tó, hogy az elvek kötelező súlya alól menekülhes­sen, új szerencsét kisérleni. Most óvakodóbb és engedékenyebb leend. Ezek szerint a kiürített krimia hihetőleg záloggá fog válni. Ily czim alatti occupatiója nem gerjeszthet ag­godalmakat az európai súlyegyen iránt, kivált, ha a télen viszont elkezdődnek a békealkudozások. De a zálog nem örökös birtok, s azon állapot­nak nem lehet sokáig tartani, mely egy tartományt csak feltételesen enged idegen kezelésre át. Ismét fölmerül tehát az a kérdés, hogy, mi tör­ténjék Krimiával, ha az orosz most békére nem hajlik, vagy ha az alkuvások sikerre nem ve­zetnek ? Több függ e kérdéstől, mint látszik, Európa súlyegyenét, Törökország jövendőjét legalább úgy érdekli ezen megoldás, mint érdekli 1853-ban mártius 8-ikán Menzikoff herczeg első föllépésének sikerülése vagy meghiúsulása. KEMÉNY ZSIGMOND: A legújabb pénzügyi rendszabályok. I. , Bécs, oct. 24. A hivatalos bécsi újság há­rom tudósitványa az uj pénzügyi rendszabályokat ma hiteles alakban s teljes terjedelmükben tudatja a közönséggel. E tudósítványok közöl egyik mind a pénzügy­minisztérium mind a bankigazgatóság, a másik egyedül a pénzügyminisztérium, a harmadik egye­dül a bankigazgatóság részéről van aláírva. Az első a két fél közt kötött szerződést tartalmazza, s az állam és bank közti viszony rendezésére vo­natkozik ; a második és harmadik az újonnan ala­pítandó hitelintézetet illeti s egy részről a kormány által ez intézetnek engedendő kedvezményeket, más részről az új részvénykibocsátás modalitásait tartalmazza. E rendszabályok megismertetésében mi is az államadósság ügyét a hitelbankétól teljesen külön választjuk s más czikkünkben csak az állam és bank közt kötött szerződést akarjuk szemügyre venni. Olvasóink emlékeznek még, hogy — midőn először szóltunk e tárgyról — megjegyeztük, mi­szerint még korán sincs eldöntve, vájjon a bank­nak átengedendő államjavak mint korlátlan birtok vagy pedig csak mint zálog fognak-e a bank­nak kézbesittetni ? E kérdés akkor még eldöntetlen volt és — még most is az. Az állam t. i. mind a két módot kombinálja, s a körülmények szerint az átengedés mind a kettőt elfogadja; jószágait a banknak zálogként engedi át, de ha alkalmas vevő akad, a bank e jószágokat el is adhatja. Ez utóbbi mód, úgy látszik, kormá­nyunknak kedvesebb volna, mert a szerződés 8d. pontja szerint a nemzeti bank törekedni köteles, hogy az eladást minél előbb kezdhesse s minél gyorsabban folytathassa. Nem tagadhatni, hogy a szerződés első tekin­tetre ellenmondást látszik magában foglalni, mint­hogy az államjavak eladása nemcsak megengedte­­tik, hanem még sürgettetik is, másrészről pedig az állam fentartja magának azon jogot, hogy mi­helyt e javak jövedelméből a tartozás bizonyos ré­sze le van róva, egyik vagy másik jószágot a zá­log­kötelék alól feloldathatja. Miként válthatja ki az állam e vagy ama jószágot, ha a bank sürget­tetik, hogy mindnyájukon minél elébb túl adjon? Hanem ezen ellenmondás könnyen találja ma­gyarázatát. Az állam eredetileg az államjavakat a banknak eladni szándékozott, azaz akként átengedni, hogy a bank ismét másoknak adhassa el, hanem némely oldalról azon aggodalom merült fel, mi­szerint ezen javakat a mostani viszonyok közt ne­hezen vagy tán épen nem lehet eladni, s így nem lehet azokat előre meghatározott összegért, hanem csak számadásra elfogadni. Ily körülmények alatt pedig a kormánynak igen nagy köze van ahhoz, minő áron adatnak el ? Mert ha a bank a tout prix e jószágokon túl ad, s péld. 100 millióért el­adja, az államnak javai oda vannak s tartozása az­ért még sincs egészen törlesztve. Ez okból az ál­lamnak bel­e­szólása lesz az eladásba; ez pe­dig csak akkor lehetséges, ha a bank tényleg ugyanama javak korlátlan birtokosa, de nem jo­gilag. Ennélfogva az államjavak nem fognak a bank nevére telekkönyvileg átíratni, hanem csak a bank zálogjoga fog beje­gyeztetni (1. §.); a törvény előtt tehát a bank, ama javakra nézve, nem a tulajdonos, hanem csak a hitelező jogával bírand s így — ne­­talánt eladás esetére — az eladásra a valódi tulajdonos t. i. az állam beleegyezése fog megkívántatni,­ a bank pedig csak annyit követel­het, hogy az új vevő a jószágra betáblázott ter­het is átvállalja. .... Ez a talány kulcsa! Nem tudjuk, vájjon oly világosan fejeztük-e ki magunkat, a mint óhajtottuk s szavaink oly tisztán jellemzik-e az alkudozó felek viszonyát, a mily tisztán az saját képzeletünk elött áll; de tán nem lesz fölösleges még egy útmutatást hozzácsatolni. A törvény különbséget tesz a fekvő és kézzá­log közt (Hypothek, Handpfand), amaz csak a ha­tóság (telekkönyvi hivatal) közbenjárása által szol­gál a kölcsön biztosításául, ímez azáltal, hogy közvetlenül a hitelező physikai birtokába megyen át. A kormány pedig, midőn az államjavakat a banknak átengedi, ezt mind fekvő, mind két zálog gyanánt akarja tekintetni, azaz a zá­logjogot telekkönyvileg bejegyezheti s a zálogot a hitelező physikai birtokába is juttatja, hanem a 7. §-ban a bankot egyenesen „mint idegen jó­szág kezelőjét“ jelöli meg! Ennyit előlegesen az alkudozó felek közt meg­állapított viszonyról átalában! A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAI MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. Crimen majoris........ Folytatás. *) Iréné asztala tele volt hírlapokkal. A lapszerkesztők akkor is ismerték már azt a phrasist, miszerint az iro­dalom pártolása a legnemesebb hazafias kötelesség!“ és e szerint a jó hazafiak és honleányok neveinek legtel­jesebb és leghitelesebb lajstroma ott volt található az előfizetési könyvekben, mint hajdan feljegyeztettek az égben. Azonfelül Irén, mint kifáradhatlan előfizetésgyűjtő is volt ismeretes , a­kinél minden megtisztelő ív stereotip tizenkét aláírás nevével tért vissza. Ezek az aláírók ugyan empyrice nem léteztek, csupán elméletileg, mert azokat Irén csak úgy gondolomra írogatta oda maga, hogy a boldog szerző azt gondolja, miszerint tizenkét különböző egyént hódított meg munkáival. (Képzelem , e sorok olvasása után, mennyien fogják keresni Fényes földirati szótárában , merre esik Tar­­nóczfalva ?) Az asztalon hevert egy csomag Budapesti Híradó. Ennek a borítékját sem volt szokás felszakítani. Átellen­­ben a Pesti Hírlap, melyet legelőször átolvasni Leonora kiváltságai közé tartozott, ki épen e pillanatban na­gyon el van merülve valamely velős vezérczikk élveze­t) Lási P. N. 1687 M. tében s arczkifejezéseivel iparkodik kimutatni, mennyire helyesli annak eszméit; ő is épen igy irta volna azt. A szép Dobokyné a pamlagon heverve forgatja a di­vatlapokat, ez az ő szakmája. Bár­ leírások, divatczikkek őt nagyon szokták érdekelni. Aztán a novellákat is el­olvassa. Neki mindegy, akár Jósika írta azokat, akár Holdas Péter, — mindegyik szép. A legújabb lapokat különös érdekkel tépegeti fel. Reszeli a papírvágó zo­­mánczos késecskét keresni, csak úgy az ujjaival szel­­deli fel a lapokat, a­mitől azok aztán úgy néznek ki, mint a szebasztopoli redán. A derék Csejti Gazsi verse­ket írt Irénéhez, azon bizonyos casinóbál után meg­ígérte , hogy valamelyik lapban ki fogja azokat adni. Ez a legczélszerűbb itt szerelmes nyilatkozatokat kézhez szolgáltatni. Dobokyné keresi azokat az Életképekben, Divatlapban, Honderűben a versek között. Semmi sincs. Holmi Vörösmarty, Petőfi, Tompa s egyéb érdektelen emberek munkáival töltik meg ezek a szerkesztők a lap­jaikat. Csejti Gazsi nincs közöttük. Talán a szerkesztői mondani­valók között lesz. Valóban a Honderű galamb­postája hoz egy levelet Cs. G. úrnak. „Irénéhez stb. ver­sek nem közölhetők!“ A Honderű mintegy véletlenül az asztal alá esik. Ez nem ért hozzá, bizonyosan el sem ol­vasta. A Divatlap bizonyosan jobb érzelmű. Ahá! Ez is beszél Cs. G. urnak: „ugyan az Istenért, hogy irhat ön Irénéről ilyet : „Szemeidnek és koránya bibortengert gyöngyösit ?“ A Divatlap határozottan az asztal alá do­­batik. Nem érdemes, hogy az ember kezébe vegye. Hol az életképek ? Ez meg azt írja a borítékon Cs. P. urnak: „A pezsgőt megittuk, a hozzá mellékelt vers vissza­vehető.“ — Oh milyen szemtelenek, durvák, póriasak ezek a magyar divatlapok! fakad ki Dobokyné. Mivel a hölgy­­ igazán kezébe sem veheti azokat elpirulás nélkül. Irene felkel a hímző­ ráma mellől s szépen felszedi az elszórt lapokat, gyöngéden lesimogatva összegyűrt bo­rítékjaikat s visszateszi az asztalra. Leonora egyszerre érdekelten kiált fel a Pesti Hír­lapból. — Halljuk! uraim, halljuk! Az „uraim“ úgymint Dobokyné és Irén kérdezék, mi van ott? — A székvárosi nagy­gyűlés! A dicső szónoklatok! ! Az ellenzék diadala! — Kérjük, olvassa fel! sipogott Dobokyné,mig Iréné nem várhatta, odafutott hozzá s vállain keresztül ipar­kodott a tudósítás sorait szemeivel kísérhetni. Leonora nagy szónoki felkesüléssel s minden zöldasz­talhoz beillő svádával olvasá a leírtakat, mint nyitá meg az ülést a főispán, mint olvasá fel a főjegyző a küldött­ség tudósítását a megyében tett körút felől, a mi után felállt Fenyéry . . . — ■ Ah, nem alatt el ott is ? szólt közbe gúnyosan Do­bokyné. Leonora kezével intett csendet a hírlap magas bás­tyáin keresztül. És olvasá elragadtatással azt a lelkesítő beszédet, melyben az ifjú szónok annyi tűzzel, annyi érzelemmel rajzolá a köznép nyomorú helyzetét, az ínség megra­gadó képeit, a szívrenditő csapást, mely alatt ezerek fe­­küsznek meggörnyedve; — és elmondá azt a szent kö­telességet, mely ez Istentől látogatott napokban az or­szág vezetőin fekszik; az óriási munkát, melyhez elég erőt csak az ég kölcsönöz, s csak nemes sziveknek ; — és midőn fel kelle szólítani a nép nemeseit önfeledt ál­dozatokra, mily nemesen ajánlá fel mindenét, mivel bir, földön és szivében, eszének, kezének munkáival együtt, odaragadva magával együtt minden igaz lelket az áldo­zat oltára elé s egy templommá varázsolva a tanácsko­zás termét,melyben a lelkesülés kitörő zajában egy szív­vel, egy lélekkel mondák ki a megye nemesi rendei, hogy minden tehetségeikből meg fogják menteni vég­pusztulásából a szegény földnépet . . . — Csak az a kár, jegyzé meg mindezekre Dobokyné, hogy ezek a nagy szónokok társaságban mind oly ügyet­lenek-Leonora nem hallgatott rá, de minthogy már benne volt az olvasásban, folytatá azt, mint lelkesültek fel a karok és rendek Fenyéry szónoklatára; hogy gyűlt ösz­­sze egy áru alatt százezer forintra menő önkény­­es ada­kozás ; minő erős határozatok hozattak az ínség gyöke­res megorvoslására; kemény rendszabályok a gabnaüzé­­rek, elővásárlók ellen; mint adatott teljhatalom a kül­döttségnek, hogy a megyében bárkinél találtató fölösle­ges élelmiszereket összeírja, a megállapított piaczi áron kifizesse és a­hol szükségét látandja, kiossza a nép között. Jámbor, jámbor táblabirák, milyen bajt csináltak ma­guknak olyan dologból, a­mi az ő bőröket bizony nem égeté. Fáradtak is, költöttek is, vitatkoztak, heveskedtek, fe­jüket törtek — és most szépen kinevetjük őket érte. Mert lehet-e annál nagyobb balgaság, mintha valaki a más bajával törődik, ha valaki azt veszi a fejébe, hogy ő ennyi meg ennyi ezer ember boldogságán munkálódik, a­helyett, hogy hagyná a magok utján folyni az időket s megnyugodnék a bölcsek azon arany mondásán, hogy „a kinek lova nincsen, járjon gyalog.“? A szép Dobokyné már akkor mondta azt, a miből ki­tűnik, hogy a szép lelkek gyakran évtizedekkel meg­előzik a kort, melyben születtek. Előtte igen nagy hitványság volt ez az egész izgalom, miután a furcsa határozatok miatt a pünkösdre indítvá­nyozott urak bálja is elmarad, az illetők az összes kiál­lítás költségeit a közczélra szentelvén. Azonfelül a koldulási ívet bizonyosan ő hozzá is el fogják vinni. Bár csak addig hoznák, a­míg Irénnél van; ez majd írna akkor helyette is alá. Irén majd szintén adósságokba veri magát, kénytelen lesz háztartását összébb hozni, a­mit ismét rokonai ke­serűlnek meg. És mindezt csupán azért, hogy néhány rongyos isten­adta tótnak a bőre megmaradjon. Ők ezek a könnyelmű táblabirák! (Folytatjuk.) A Tisza vízállása s a tiszai gőzhajózás. Szányi Jánost, munkatársunknak a „P. Lt.“ szer­kesztőségéhez Tokajból intézett sorait nemcsak tisztelt munkatársunk kifejezett kívánsága teljesítése iránti készségünknél, hanem annálfogva is átvesszük, hogy ez érdekes levél közlésével kiegészítsük Szányi János úr­nak lapunk 87-dik számában „a Tisza apadásáról“ köz­­lött becses czikkét. „Használom itteni tartózkodásomat, mond a levél, hogy önt értesítsem a) a Tisza jelen vízállásá­ról Tokajnál; b) a tiszai gőzhajózás egy két körülménye fölül. Egyik a másikba vág, s mind­kettő nemcsak a Tiszán utazót, hanem a Tisza ügyével foglal­kozó nagyobb közönséget is érdekeli. Ennek bizonysá­gául hivatkozom arra, miként nemcsak a „P. Lloydban“ hanem a többi lapokban is évről évre, napról napra fel­találhatjuk a hirdetések közt a Tokaj és Szolnok, Na­­mény és S. Patakróli indulás napja felőli értesítést. Az üzlet embere és az utazó teljes bizalommal e hirdeté­sek alapján készíti el útitervét s szállítmányát ehhez mérve küldi Szolnok és Tokajba, s ime ide érve a felől értesittetik, miként a gőzhajókkali közlekedés Namény és S. Patakkal hónapok óta megszüntettetett és megha­tározni sem lehet e közlekedés mikor nyittathatik ismét meg ? Felette kellemetlen meglepetés­­ és pedig fon­tos okoknál fogva, u.m. az idő- és pénzveszteség miatt, mi a hivatalos rászedés szép configuratiója által a­nél­kül okoztatik, hogy a támadott veszteségnek a gőzhajó­s

Next