Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)
1855-10-26 / 1689. szám
106—1689. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: tyatamuWaa 2-ik szám , Is* amalat, Szerkesztő szavasa. Antal kirilynahe* aalmiszt asálloda, 63-ik lián. A lap szállóul részét illeti mind.« kSilemény • iMrklHt5.it'»1 lntenendt. Bdrm.nt.tUn l.r.l.k ...k.m.rt k.iektől fogadtatnak el. _______________________ Kiadó-hivatal s Egyetem-utcza, 2-ik szám, l-fs emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Péntek, oct. 26. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnsfysdrs . . . . 5 fr. p. p. Félévre........................10 „„ Hirdetménypk Hiin • * ^ petlt ,or 4 P*fa* Bilye«d,JakSl5n» 10 P-krtliraetinenyek mja. n»gán tu» 5 hasábos pstit sor 5 p. kr. Peaten , kárkor hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, oct. 26. Mi történik Krimiával ? E kérdés most más természetű, más vonatkozású, mint midőn régebben hoztuk föl. Mi már többé nem aziránt vagyunk kétségben, hogy azok, kik Almánál, Inkermannál, Traktirnál megverettek, kik Szebasztopolt, az öröklét számára alkotottnak látszott várost, s Eupatoriát, Kereset, Kinburnt elvesztették; kik a félsziget annyi tengeröblei mellett a Bug és Dnieper torkolatát is küzdés nélkül adták ellenségüknek át; kik fölszerelt és hatalmas flottájukat a vizbe sülyesztették s kik még fölszereletten néhány hajóikat Nikolajeff hajógyárával együtt ma vagy holnap tán megsemmisítik vagy martalékul engedik kezeikből ki; — szóval: mi már nem azt kérdjük , hogy a muszkák, kik az egész hadjárat alatt egy győzelemmel dicsekedhetnek, t. i. a synopei mészárlással, urai maradnak-e Krimiának, urai csak legalább a jövő tavaszig, csak legalább a közelgő télen át ? Erről, a magyar közmondás szerint, hegedült szent Dávid. Sorsuk, bármit tervezzen Gorcsakof, betöltetik s e betöltés a kivonulásból áll. Az orosz érzelmű lapok is kezdik olvasóikat Krimia odahagyásával megbarátkoztatni. A czár összes hadereje, mint mondják, vissza fog vonulni Krimiéből, hogy Perekop által annál inkább uralgjon fölötte. Reménynek nevetséges, vigasztalásnak silány az uralgás ezen nemére nyújtott prospectus. De, ha ők megelégesznek vele, annál inkább kell kérdenünk: hogy, mi történik hát Krimiával, miután régi tulajdonosa közelebbről odahagyandja? Most egyelőre zálogként fogják a nyugoti hatalmak megtartani. Oroszország tanítá őket e zálogolásra, midőn Menzikoff herczeg követeléseinek kielégítéséig, azultán dunai fejedelemségeit — mint az adóstól, ki fizetni nem tud, a zubbonyt , házibutorokat szokás — lefoglaló. A decemberi szövetségeseknek és Törökországnak sok száz milliót kellett Menzikolf herczeg szürke kabátja s nyers kivonatai miatt fizetni, s ennélfogva csak örvendeni lehet, ha a költekező felek közöl némelyiknek kezébe jutott már oly zálog, mely a többiek csoportos kiadásainak megtérítését is biztosíthatja. A per és háború pénzbe kerül, s a háborúban is a vesztett félnek az a szerencsétlensége, hogy rendszerint nyakára rájják a pörköltségeket, s néha a „lucrum cessanst“ is. Iparos és kereskedő korunktól még kevésbé kell pazar nagylelkűséget várni, mint a régi daliás időktől, midőn a puszta dicsőség a kiürült pénztárért és kiontott vérért elég kárpótlásnak tekintenék. Más szokások, más erkölcsök vannak most, s nem csodáljuk, ha a nyugati hatalmak a négypont mellé az ötödiket bigyesztik a hadköltségek visszatérítéséről. Ez nemcsak méltányos, mint követelés, de hasznos is, mint példa. Századunknak békére van szüksége, s nem árt, ha azokat, kiket ezentúl a háború viszketege bánt, ily emlék fogja figyelmeztetni, hogy: vajmi sokba jöhet, bővebb megfontolás nélkül kivonni a kardot, elsülni az ágyút! A nyugati hatalmaknak azért sem czélszerűtlen krimiét zálogként ideiglenesen lefoglalni , mert különben ismét úgy járhatnának a békealkudozásokkor, mint a bécsi tanácskozatok alatt, midőn a czár elvileg mindent elfogadott, de a formulatio közben egy alkalmas időt választó, hogy az elvek kötelező súlya alól menekülhessen, új szerencsét kisérleni. Most óvakodóbb és engedékenyebb leend. Ezek szerint a kiürített krimia hihetőleg záloggá fog válni. Ily czim alatti occupatiója nem gerjeszthet aggodalmakat az európai súlyegyen iránt, kivált, ha a télen viszont elkezdődnek a békealkudozások. De a zálog nem örökös birtok, s azon állapotnak nem lehet sokáig tartani, mely egy tartományt csak feltételesen enged idegen kezelésre át. Ismét fölmerül tehát az a kérdés, hogy, mi történjék Krimiával, ha az orosz most békére nem hajlik, vagy ha az alkuvások sikerre nem vezetnek ? Több függ e kérdéstől, mint látszik, Európa súlyegyenét, Törökország jövendőjét legalább úgy érdekli ezen megoldás, mint érdekli 1853-ban mártius 8-ikán Menzikoff herczeg első föllépésének sikerülése vagy meghiúsulása. KEMÉNY ZSIGMOND: A legújabb pénzügyi rendszabályok. I. , Bécs, oct. 24. A hivatalos bécsi újság három tudósitványa az uj pénzügyi rendszabályokat ma hiteles alakban s teljes terjedelmükben tudatja a közönséggel. E tudósítványok közöl egyik mind a pénzügyminisztérium mind a bankigazgatóság, a másik egyedül a pénzügyminisztérium, a harmadik egyedül a bankigazgatóság részéről van aláírva. Az első a két fél közt kötött szerződést tartalmazza, s az állam és bank közti viszony rendezésére vonatkozik ; a második és harmadik az újonnan alapítandó hitelintézetet illeti s egy részről a kormány által ez intézetnek engedendő kedvezményeket, más részről az új részvénykibocsátás modalitásait tartalmazza. E rendszabályok megismertetésében mi is az államadósság ügyét a hitelbankétól teljesen külön választjuk s más czikkünkben csak az állam és bank közt kötött szerződést akarjuk szemügyre venni. Olvasóink emlékeznek még, hogy — midőn először szóltunk e tárgyról — megjegyeztük, miszerint még korán sincs eldöntve, vájjon a banknak átengedendő államjavak mint korlátlan birtok vagy pedig csak mint zálog fognak-e a banknak kézbesittetni ? E kérdés akkor még eldöntetlen volt és — még most is az. Az állam t. i. mind a két módot kombinálja, s a körülmények szerint az átengedés mind a kettőt elfogadja; jószágait a banknak zálogként engedi át, de ha alkalmas vevő akad, a bank e jószágokat el is adhatja. Ez utóbbi mód, úgy látszik, kormányunknak kedvesebb volna, mert a szerződés 8d. pontja szerint a nemzeti bank törekedni köteles, hogy az eladást minél előbb kezdhesse s minél gyorsabban folytathassa. Nem tagadhatni, hogy a szerződés első tekintetre ellenmondást látszik magában foglalni, minthogy az államjavak eladása nemcsak megengedtetik, hanem még sürgettetik is, másrészről pedig az állam fentartja magának azon jogot, hogy mihelyt e javak jövedelméből a tartozás bizonyos része le van róva, egyik vagy másik jószágot a zálogkötelék alól feloldathatja. Miként válthatja ki az állam e vagy ama jószágot, ha a bank sürgettetik, hogy mindnyájukon minél elébb túl adjon? Hanem ezen ellenmondás könnyen találja magyarázatát. Az állam eredetileg az államjavakat a banknak eladni szándékozott, azaz akként átengedni, hogy a bank ismét másoknak adhassa el, hanem némely oldalról azon aggodalom merült fel, miszerint ezen javakat a mostani viszonyok közt nehezen vagy tán épen nem lehet eladni, s így nem lehet azokat előre meghatározott összegért, hanem csak számadásra elfogadni. Ily körülmények alatt pedig a kormánynak igen nagy köze van ahhoz, minő áron adatnak el ? Mert ha a bank a tout prix e jószágokon túl ad, s péld. 100 millióért eladja, az államnak javai oda vannak s tartozása azért még sincs egészen törlesztve. Ez okból az államnak beleszólása lesz az eladásba; ez pedig csak akkor lehetséges, ha a bank tényleg ugyanama javak korlátlan birtokosa, de nem jogilag. Ennélfogva az államjavak nem fognak a bank nevére telekkönyvileg átíratni, hanem csak a bank zálogjoga fog bejegyeztetni (1. §.); a törvény előtt tehát a bank, ama javakra nézve, nem a tulajdonos, hanem csak a hitelező jogával bírand s így — netalánt eladás esetére — az eladásra a valódi tulajdonos t. i. az állam beleegyezése fog megkívántatni, a bank pedig csak annyit követelhet, hogy az új vevő a jószágra betáblázott terhet is átvállalja. .... Ez a talány kulcsa! Nem tudjuk, vájjon oly világosan fejeztük-e ki magunkat, a mint óhajtottuk s szavaink oly tisztán jellemzik-e az alkudozó felek viszonyát, a mily tisztán az saját képzeletünk elött áll; de tán nem lesz fölösleges még egy útmutatást hozzácsatolni. A törvény különbséget tesz a fekvő és kézzálog közt (Hypothek, Handpfand), amaz csak a hatóság (telekkönyvi hivatal) közbenjárása által szolgál a kölcsön biztosításául, ímez azáltal, hogy közvetlenül a hitelező physikai birtokába megyen át. A kormány pedig, midőn az államjavakat a banknak átengedi, ezt mind fekvő, mind két zálog gyanánt akarja tekintetni, azaz a zálogjogot telekkönyvileg bejegyezheti s a zálogot a hitelező physikai birtokába is juttatja, hanem a 7. §-ban a bankot egyenesen „mint idegen jószág kezelőjét“ jelöli meg! Ennyit előlegesen az alkudozó felek közt megállapított viszonyról átalában! A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAI MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. Crimen majoris........ Folytatás. *) Iréné asztala tele volt hírlapokkal. A lapszerkesztők akkor is ismerték már azt a phrasist, miszerint az irodalom pártolása a legnemesebb hazafias kötelesség!“ és e szerint a jó hazafiak és honleányok neveinek legteljesebb és leghitelesebb lajstroma ott volt található az előfizetési könyvekben, mint hajdan feljegyeztettek az égben. Azonfelül Irén, mint kifáradhatlan előfizetésgyűjtő is volt ismeretes , akinél minden megtisztelő ív stereotip tizenkét aláírás nevével tért vissza. Ezek az aláírók ugyan empyrice nem léteztek, csupán elméletileg, mert azokat Irén csak úgy gondolomra írogatta oda maga, hogy a boldog szerző azt gondolja, miszerint tizenkét különböző egyént hódított meg munkáival. (Képzelem , e sorok olvasása után, mennyien fogják keresni Fényes földirati szótárában , merre esik Tarnóczfalva ?) Az asztalon hevert egy csomag Budapesti Híradó. Ennek a borítékját sem volt szokás felszakítani. Átellenben a Pesti Hírlap, melyet legelőször átolvasni Leonora kiváltságai közé tartozott, ki épen e pillanatban nagyon el van merülve valamely velős vezérczikk élvezet) Lási P. N. 1687 M. tében s arczkifejezéseivel iparkodik kimutatni, mennyire helyesli annak eszméit; ő is épen igy irta volna azt. A szép Dobokyné a pamlagon heverve forgatja a divatlapokat, ez az ő szakmája. Bár leírások, divatczikkek őt nagyon szokták érdekelni. Aztán a novellákat is elolvassa. Neki mindegy, akár Jósika írta azokat, akár Holdas Péter, — mindegyik szép. A legújabb lapokat különös érdekkel tépegeti fel. Reszeli a papírvágó zománczos késecskét keresni, csak úgy az ujjaival szeldeli fel a lapokat, amitől azok aztán úgy néznek ki, mint a szebasztopoli redán. A derék Csejti Gazsi verseket írt Irénéhez, azon bizonyos casinóbál után megígérte , hogy valamelyik lapban ki fogja azokat adni. Ez a legczélszerűbb itt szerelmes nyilatkozatokat kézhez szolgáltatni. Dobokyné keresi azokat az Életképekben, Divatlapban, Honderűben a versek között. Semmi sincs. Holmi Vörösmarty, Petőfi, Tompa s egyéb érdektelen emberek munkáival töltik meg ezek a szerkesztők a lapjaikat. Csejti Gazsi nincs közöttük. Talán a szerkesztői mondanivalók között lesz. Valóban a Honderű galambpostája hoz egy levelet Cs. G. úrnak. „Irénéhez stb. versek nem közölhetők!“ A Honderű mintegy véletlenül az asztal alá esik. Ez nem ért hozzá, bizonyosan el sem olvasta. A Divatlap bizonyosan jobb érzelmű. Ahá! Ez is beszél Cs. G. urnak: „ugyan az Istenért, hogy irhat ön Irénéről ilyet : „Szemeidnek és koránya bibortengert gyöngyösit ?“ A Divatlap határozottan az asztal alá dobatik. Nem érdemes, hogy az ember kezébe vegye. Hol az életképek ? Ez meg azt írja a borítékon Cs. P. urnak: „A pezsgőt megittuk, a hozzá mellékelt vers visszavehető.“ — Oh milyen szemtelenek, durvák, póriasak ezek a magyar divatlapok! fakad ki Dobokyné. Mivel a hölgy igazán kezébe sem veheti azokat elpirulás nélkül. Irene felkel a hímző ráma mellől s szépen felszedi az elszórt lapokat, gyöngéden lesimogatva összegyűrt borítékjaikat s visszateszi az asztalra. Leonora egyszerre érdekelten kiált fel a Pesti Hírlapból. — Halljuk! uraim, halljuk! Az „uraim“ úgymint Dobokyné és Irén kérdezék, mi van ott? — A székvárosi nagygyűlés! A dicső szónoklatok! ! Az ellenzék diadala! — Kérjük, olvassa fel! sipogott Dobokyné,mig Iréné nem várhatta, odafutott hozzá s vállain keresztül iparkodott a tudósítás sorait szemeivel kísérhetni. Leonora nagy szónoki felkesüléssel s minden zöldasztalhoz beillő svádával olvasá a leírtakat, mint nyitá meg az ülést a főispán, mint olvasá fel a főjegyző a küldöttség tudósítását a megyében tett körút felől, a mi után felállt Fenyéry . . . — ■ Ah, nem alatt el ott is ? szólt közbe gúnyosan Dobokyné. Leonora kezével intett csendet a hírlap magas bástyáin keresztül. És olvasá elragadtatással azt a lelkesítő beszédet, melyben az ifjú szónok annyi tűzzel, annyi érzelemmel rajzolá a köznép nyomorú helyzetét, az ínség megragadó képeit, a szívrenditő csapást, mely alatt ezerek feküsznek meggörnyedve; — és elmondá azt a szent kötelességet, mely ez Istentől látogatott napokban az ország vezetőin fekszik; az óriási munkát, melyhez elég erőt csak az ég kölcsönöz, s csak nemes sziveknek ; — és midőn fel kelle szólítani a nép nemeseit önfeledt áldozatokra, mily nemesen ajánlá fel mindenét, mivel bir, földön és szivében, eszének, kezének munkáival együtt, odaragadva magával együtt minden igaz lelket az áldozat oltára elé s egy templommá varázsolva a tanácskozás termét,melyben a lelkesülés kitörő zajában egy szívvel, egy lélekkel mondák ki a megye nemesi rendei, hogy minden tehetségeikből meg fogják menteni végpusztulásából a szegény földnépet . . . — Csak az a kár, jegyzé meg mindezekre Dobokyné, hogy ezek a nagy szónokok társaságban mind oly ügyetlenek-Leonora nem hallgatott rá, de minthogy már benne volt az olvasásban, folytatá azt, mint lelkesültek fel a karok és rendek Fenyéry szónoklatára; hogy gyűlt öszsze egy áru alatt százezer forintra menő önkényes adakozás ; minő erős határozatok hozattak az ínség gyökeres megorvoslására; kemény rendszabályok a gabnaüzérek, elővásárlók ellen; mint adatott teljhatalom a küldöttségnek, hogy a megyében bárkinél találtató fölösleges élelmiszereket összeírja, a megállapított piaczi áron kifizesse és ahol szükségét látandja, kiossza a nép között. Jámbor, jámbor táblabirák, milyen bajt csináltak maguknak olyan dologból, ami az ő bőröket bizony nem égeté. Fáradtak is, költöttek is, vitatkoztak, heveskedtek, fejüket törtek — és most szépen kinevetjük őket érte. Mert lehet-e annál nagyobb balgaság, mintha valaki a más bajával törődik, ha valaki azt veszi a fejébe, hogy ő ennyi meg ennyi ezer ember boldogságán munkálódik, ahelyett, hogy hagyná a magok utján folyni az időket s megnyugodnék a bölcsek azon arany mondásán, hogy „a kinek lova nincsen, járjon gyalog.“? A szép Dobokyné már akkor mondta azt, a miből kitűnik, hogy a szép lelkek gyakran évtizedekkel megelőzik a kort, melyben születtek. Előtte igen nagy hitványság volt ez az egész izgalom, miután a furcsa határozatok miatt a pünkösdre indítványozott urak bálja is elmarad, az illetők az összes kiállítás költségeit a közczélra szentelvén. Azonfelül a koldulási ívet bizonyosan ő hozzá is el fogják vinni. Bár csak addig hoznák, amíg Irénnél van; ez majd írna akkor helyette is alá. Irén majd szintén adósságokba veri magát, kénytelen lesz háztartását összébb hozni, amit ismét rokonai keserűlnek meg. És mindezt csupán azért, hogy néhány rongyos istenadta tótnak a bőre megmaradjon. Ők ezek a könnyelmű táblabirák! (Folytatjuk.) A Tisza vízállása s a tiszai gőzhajózás. Szányi Jánost, munkatársunknak a „P. Lt.“ szerkesztőségéhez Tokajból intézett sorait nemcsak tisztelt munkatársunk kifejezett kívánsága teljesítése iránti készségünknél, hanem annálfogva is átvesszük, hogy ez érdekes levél közlésével kiegészítsük Szányi János úrnak lapunk 87-dik számában „a Tisza apadásáról“ közlött becses czikkét. „Használom itteni tartózkodásomat, mond a levél, hogy önt értesítsem a) a Tisza jelen vízállásáról Tokajnál; b) a tiszai gőzhajózás egy két körülménye fölül. Egyik a másikba vág, s mindkettő nemcsak a Tiszán utazót, hanem a Tisza ügyével foglalkozó nagyobb közönséget is érdekeli. Ennek bizonyságául hivatkozom arra, miként nemcsak a „P. Lloydban“ hanem a többi lapokban is évről évre, napról napra feltalálhatjuk a hirdetések közt a Tokaj és Szolnok, Namény és S. Patakróli indulás napja felőli értesítést. Az üzlet embere és az utazó teljes bizalommal e hirdetések alapján készíti el útitervét s szállítmányát ehhez mérve küldi Szolnok és Tokajba, s ime ide érve a felől értesittetik, miként a gőzhajókkali közlekedés Namény és S. Patakkal hónapok óta megszüntettetett és meghatározni sem lehet e közlekedés mikor nyittathatik ismét meg ? Felette kellemetlen meglepetés és pedig fontos okoknál fogva, u.m. az idő- és pénzveszteség miatt, mi a hivatalos rászedés szép configuratiója által anélkül okoztatik, hogy a támadott veszteségnek a gőzhajós