Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)
1855-11-02 / 1694. szám
111-1694. 6-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: Egyetema-utazó 2-ik szia, 108 emelet. Szerkesztő szállása: Angel királynőhez czímzett ezilloda, 63-ik sírm. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. _____________________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1—fő emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirálotmányok díja • 5 h*,Ibos Petet ,or 4 P- Bélyegál], külön, 10 p. kr. hirdetmenyek alja. Migán vlu 5 h.,sbos P.tit sor 5 P. kr. Vidékre, p . 11 án: Évnegyedre . . . . 5 ft. p. p. Félévre............................ 1855. Péntek, nov. 2. Előfizetés föltételei: resten, nuttia erava: Évnegyedre . . . . 4 ft. p. p. Félévra.........................80 . ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS & PESTI NAPLÓ november—december két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 20. Budapesten házhozhordással, 2 frt 40. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, nov. 2. A legújabb pénzügyi rendszabályok. V. Bécs, oct. 30. Miután a jelen czikksor által mind a t. szerkesztőség, mind az olvasók türelmét úgy is már nagyon sokáig igénybe vettük, még csak arra kérünk engedelmet, hogy a harmadik (az új bankrészvények kibocsátását illető) hivatalos tudósítványról néhány szót mondhassunk. A bank máris forgalomban levő 100,000 részvényét, a hitelbank megalapítása végett, 50,000 ujjal szaporítja, melyeknek mindegyike 700 valódi ezüstforintért (vagy ugyanannyi értékű bankjegyért az ágro megtérítése mellett) adatik ki, s mihelyt az egész összeg be van fizetve, azaz 1857. jan. 1. (vagy ha az egész összeg még 1855-ben tétetik le, 1856. jan. 1.) az uj részvény birtokosa a régi részvényesekkel egyenlő jogokban részesül, addig pedig a letett részfizetésektől 4% ideiglenes kamatot húz. Mióta ezen részvénykibocsátás hivatalosan közzététetett, a bankrészvények árkelete feltűnő hullámzásnak indult, s inkább le mint fölment, úgy hogy e papír tegnap 1015-tel állt. E tünemény magyarázatára egy kis hátrapillantás szükséges. Az 1816. június 1-i cs. nyiltparancs kimondá, miszerint a nemzeti bank megalapításának czélja: a beváltási s elölegezési jegyek (Einlösungs und Anticipations-Scheine) beváltása s az arczpénz forgalomba hozása. A bank, megalakulása czéljából 50,621 részvényt bocsátott ki s mindegyikért 100 ft valódi ezüstpénzben és 1000 ft bécsi váltópénzben (400 pft), tehát összesen minden részvényért 500 pft fizettetett le — névlegesen, mert a váltó és pengő pénz közti arány (250,100) csak névleges volt; valósággal pedig 1819-ben, midőn a teljes összeg együtt volt, a váltópénz az ezüsthez úgy állt, miként 340,100, tehát a 100 ezüst forinton kívül letett váltópénzbeli összeg nem 400, hanem csak 294 esoftot ért s ekként egy egy részvény akkorában 394% ezüstforintba került, az összes részvénytőke pedig, mely névlegesen (egyegy részvényt 500 pfttal számítva) 25,310,500 pftot képviselt, valósággal csak 19,944,674 pftot ért. A bank nyeresége 32 év alatt (1849. végéig) 112,874,750 pftot, tehát évenkint egyremásra 3,527,336 pftot s így 17%évet tett, ami igen csinos kamat. A közelebb múlt években a bank tartalékrészvényeit is kiadván 50,621 részvény helyett 100,000 osztozott a nyereményban s múlt évben egyegy részvényre (melynek árát az eredeti fizetés szerint egyremásra 700 pfttal vesszük (75 ftnyi évi osztalék jutott, ami 107/ipp tett, mi még mindig igen elfogadható kamat. Ha most még 50,000 részvény járulna hozzá és a nyereség, tehát az osztalék is változatlan maradna, egyegy részvényre 50 ft jutna évenkint, ami 7,- tel egyenlő. Mindezen számok azonban csak az eredeti részvény-aláíróra nézve helyesek, mert aki második vagy harmadik kézből vette, az nem 700 fton kapta, hanem sokkal drágábban, példa a mostani árkeret szerint 1015 fton; ha pedig 1015-től évenkint 50 ftot húz a részvényes, ez alig tesz 5-et s miként több ízben fejtegettük, a többi értékpapírok mostani ára szerint tőkéjével sokkal okosabbat tehet, mint azt 5-re kiadni. Ebből magyarázható, hogy a bankrészvények a börzén nem igen kapósak, mert az is, aki már részvényekkel bír, s így az újakat a kibocsátási áron kapja, azokért 700 frtot s az ágro (tegyünk 16%) hozzácsatolásával 812 frtot fizetne érte s erre 50 frtnyi évi osztalékot számítva, tőkéjétől 60%-ot hozna, ami a mostani viszonyok közt szintén nem igen vonzó kamatláb. Hanem ezen kedvetlenség mindenesetre csak mulékony lesz, mert az évi osztalék nem fog 75 frt mellett maradni, mégpedig két okból: először, mivel az államjavak átengedése által évenként tetemes összeg fog a bank pénztáraiba viszszafolyni, mely eddig igen csekély kamat mellett az állam kezében volt s most mindenesetre sokkal jövedelmezőbb módon fog a bank által használtatni s a bank nyereségét szaporítani, ha szinte — miként reméljük — egy része ezüstvételre fordíttatnék is. Második ok pedig az, hogy a hitelbank szintén jövedelmezni fog, mégpedig annyit, mennyit a bank akar, mert a kölcsönvevőktől követelhető kamatra nézve semmi megszorításnak nincs alávetve. E két oknál fogva, méltán föltehetni, hogy a bankrészvény még mindig igen jól jövedelmező papír leend, hogy az eddigi „szép aranjuezi napok“ örökké nem tarthatnak, mivel az állam és a nagyközönség kárán vásároltattak, azt mindenki régen átlátta. A bank mint ilyen azért még mindig igen fényes intézet marad s e tekintetben szorosan különválasztandó az egyes részvényesektől. Az egyes részvények magas ára, mely a mostani részvényvevőre nézve kellemetlen, a bankra nézve csak örvendetes lehet, mert a magasabb ár nem egyéb, mint a tőkésített kamat képviselője,*) s ha azon részvény, mely eredetileg 500 frtba került, most 1000 frtnyi értékkel bír, ez nem jelent egyebet, mint hogy a részvénykibocsátó intézet hitele megkétszeresedett, *) Az ide tartozó csillagos jegyzet tévedésből már a múlt számunkban közlött e tárgyú czikk alatt közöltetett. Szerk. Itt természetesen csak a részvényeseknél a hitelt értjük, nem azt, melynek a bank a közönség részéről örvend; ennek helyreállítására nem elég, hogy a részvények ára jó magas legyen, hanem múlhatlanul szükséges, hogy a bank kötelezettségeinek teljes mértékben eleget tegyen. Azon félelem, miszerint a bank erre nemsokára komolyan szoríttatni fog, tán szintén járul ahhoz, hogy a részvények most kevésbé kapósok, hanem jelen czikkünkben megemlítettük, miszerint a bank 1848-ig, midőn minden kötelességének megfelelt, mégis igen bő nyereményt hajtott a részvényeseknek ; rendes pénzviszonyok beálltával ez megint úgy lesz, s minthogy e viszonyok helyreállítására a bank maga legtöbbet tehet: tulajdonképen csak saját előnyét segíti elő, ha — pillanatnyi önzéstelenséggel — az állam közjóra czélzó terveit teljes erejéből gyámolitja ! A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAI MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. Folytatás. *) Lippay szomorúan nyúlt az ifjú keze után. Fenyéry hirtelen visszavonta kezét. — Maradjon ön tőlem távol. Nekem semmi közöm önökkel többé. Az alispán súgva mondá neki : — Ön gonosz bajba hozott bennünket, hanem már most igyunk együtt. Fenyéry megbújta magát az alispán előtt mélyen : — Uram, ne feledje ön, hogy ön nekem e perczben birám. Az alispán rögtön átértette Fenyéry gondolatát, mert hátra lépett tőle s a főjegyző karját megfogva, a nélkül, hogy egy szót szólna, elhagyja a házat. De Krénfy esze is járt annyira. Oh Krénfy ur finom ember. — Valóban Fenyéry urnak helyén van az esze. Eltávolítja az alispánt, nehogy bűnrészese legyen az, kiben kegyelmes biráját fogja látni. Hanem hiszen feljebb is van még világ. — Ne töltsük az időt hasztalan beszéddel uraim, vágott közbe Fenyéry. A mit tettem, az magán lényem s azért magam vagyok felelős. Én bezúztam önnek kapuját, hogy felhalmozott élelmiszereihez hozzá jussak. Meg van ön elégedve ennyi hatalmaskodással. — Hogy érti ön ezt ? Az ördögbe lehetek én megelégedve a hatalmaskodással ? — Azt akarom tudni, ha átengedi-e már most élelmiszereit ? — Semmi esetre sem uram. Engem ez a pokol nyeljen el, ha engedem. — Hidegvérrel beszéljünk uram. Én már betörtem önnek egy ajtaját, be fogom törni a többit is, mig azt meg nem lelem, mely magtáraihoz vezet. — Akkor ön mint rabló tör házamra. — Az meglehet. — És énnekem jogom van önt akkor fölelőni, mint egy betörő zsiványt. Az rám nézve még legjobb lesz, de önre legroszabb, mert akkor az az éhes nép utánam rohan és önt agyonveri. Láthatja ön, hogy önt senki sem mentheti meg más, mint én. Krénfy kénytelen volt kínjában kaczagni, olyan jó volt Fenyérynek ez az elménetsége. — Én tökéletesen tisztában vagyok azzal, a mit ten*) Lásd P. N. 1691 sz. nem kell, szóla Fenyéry rendületlen nyugalommal A mit elkezdtem, azt bevégzem. Vagyonomat, szabadságomat már kockára tettem , ha kell, életemet is odavethetem. Még most csak hatalmaskodást követtem el az ön kapuján, még most megtorolhatja ön rajtam, a mi sérelmet ejtek nemesi jogain. Ha még egy lépést akar tovább, én arra is el vagyok határozva. Csak azt kell mondanom, hogy vegyék le a lánczot arról a csavargóról s engedjék beszélni és egy óra múlva — uram — akkor én is ön is — halva lehetünk. Fenyérynek e szavai oly határozottan voltak mondva, hogy Krénfy elsápadt bele. Az ügyvédhez és az ispánhoz fordulva, fogvaczogó hangon mondá : — Önök tanúim urak, hogy én rajtam a leggaládabb, a legerőszakosabb, a legtörvénytelenebb hatalmaskodás követtetek el, s hogy én az ellen ünnepélyesen tiltakoztam és csak a halálos fenyegetéseknek engedek. — És most nyitva az ajtó uram! A harpia. Nyitva az ajtó uram ! Az udvaron felállított cselédség lerakja fegyvereit, a szelindekek lánczaikra köttetnek; mindenkinek tudtára adatik, hogy ez az ur, ki ott az ajtón belép fejszével kezében, hatalmaskodást kíván e házon elkövetni, azért senki egy ujjal hozzá ne nyúljon. Álljanak félre az utjából s engedjék neki, a mit tenni akar. Ámde ha meg lehet kötni a dühös szelindeket, s lefegyverezni egy egész várőrséget, ki az, ki meg tudja kötni egy dühödt némber nyelvét, ki fegyverzi le egy harczra felkészült asszonyi állat haragját ? Az asszonyi állat, a kiről szó van, az udvar közepén áll, csípőjére tett kezekkel s kipirult arczával. Hajdan szép lehetett, de tulpiros arczája éles redőiről meglátszik, hogy a festék és a szenvedélyek korán lerontották annak virágát s most tökéletesen olyan tekintete van, mint egy ruinának. Öltözete hanyag és lompos, féloldalt ránczaiból kiszakadva, kezei veresek a sok munka miatt s hajfürtéiből egy egy külön vált csomó sehogy sem akar a szennyes főköti alá simulni, hanem a mint a szélnek tetszik, majd arczán, majd homlokán repked. Ez azon sokszor emlegetett asszonyság, kit Popákné a vén boszorka czim alatt szokta tisztelni, s kiről a kutató világ nem tudja egész bizonyossággal: anyja-e, nagyanyja-e, vagy testvére, vagy régi szeretője, talán dajkája, vagy épen felesége Krénfy urnak ? annyi látható, hogy valami erős viszonynak kell kettőjök között létezni, mert mikor összejönnek, mindig veszekesznek, hanem ha külön vannak, egymást senkinek sem engedik bántani. Ez a jeles asszonyság állt ott az udvar közepén. A cselédek lerakták már a puskát, de ő nem irta alá a capitulatiót. — Ók ti akasztófára valók, ti gyáva, haszontalan nyomorultak ; akik szemetek láttára be hagyjátok törni a ház kapuját, s lekonyitjátok a füleiteket, úgy jöttök előre, takarodtok ebben a nyomban előlem! Hol egy seprű, hol van egy sodrófa, ki ennen az udvarról, tekintetes, nem tekintetes, akár úr, akár paraszt; mert ha kapom azt a sótörőt, úgy vágom a fejéhez minden embernek, hogy rögtön kiömlik a belé. — Eredj az útból asszony, szólt Krénfy, ki restellni látszott a lármát, ne szólj ebbe a dologba. Eredj fel a konyhába, ott a helyed. — Én menjek? Te nyomorúság bálványa, te reszkető fidércz, te tehetetlen féreg, hát ki vagy te, hogy én velem parancsolni akarsz ? Ki vagy te, mi vagy te ? Rongyadta rongyházi vagy, a ki ha mennharagítasz, úgy löklek ki „velek“ együtt ebből a házból, hogy szétmállasz bele. Takarodjatok innen ebben a nyomban. Béres! juhász! tehenes ! fogjátok azt a cséplőt, fogjátok azt a villát, verjétek, szúrjátok őket agyon. Agyon mind a hármat! A pesti fiscalis protestált, hogy őtet ne! — Te hetes! ereszd el a kutyákat a lánczról. Uszítsd rátok. Kinél van egy puska? Barátom, masinista, kedves barátom. Maga tud lőni. Tegyen abba a puskába három golyóbist, lőjje agyon vele egyszerre mind a hármat. Hogy azonban sem a béres, sem a juhász, sem a hetes, sem a masinista nem látszottak hajolni a biztosításra, maga gyürközék neki a derék asszonyság s hátracsapva főkötője kontyát, megkapott egy sulykot s találomra odahajttá a három ur közé, mely is épen Krénfy urnak a lábán találta el az öreg hüvelyk ujját. — Zárjátok be ezt az asszonyt! orditá erre, mérgében és fájdalmában Krénfy ur, Boros! fogja meg, és hurczolja el innen. Boros uram előre lépett oly orczával, mely Hercules akármelyik feladatának megfelelni ígérkezett. — Ide ne próbáljon lőni, förmedt reá az élő Medúza, mert úgy képen felejtem, hogy mind a két szeme kiugrik! Boros uram megállapodott e szóra. — Engem ne üssön az asszony, mert én nemes ember vagyok. Krénfy, látva, hogy ispánja nem mer a veszélyes vad állathoz nyúlni, maga ugrott oda boszúsan s megragadd a némber karját, mire a dühös asszony azonban hirtelen a másik kezével úgy ütötte arczul, hogy a kalapja a sárba repült. Krénfy erre bőszült méreggel ragadta meg a némber kuszáit haját s a földre teperte, annak vadállati rikácsolása közt. A körül álló háznép világért közbe nem vetette volna magát, sőt egymást csitítani látszik, hogy senki el ne rontsa ezt a mulatságot. Fenyéry szivét fenékig felfordítá ez az utálatos jelenet. Odarohant a czivódók közé, szétválasztá őket egymástól, kiszabadítá Krénfy nyakravalóját a némber körmei közöl, valamint ennek hajbozontjait Krénfy markából s kétfelé tolva a tépett, fuldokló feleket, véget vetett a küzdelemnek. Az asszonyi állat megcsókolta Fenyéry kezét, Krénfyt pedig leköpte s azzal nagy átok, szitok között felfutott a konyhába, kihajigálva onnan az udvarra minden megmozdítható edényt, ami által természetesen csak a fazekakban történt kár, az emberek bátorságos helyekre húzván el magukat. (Folytatjuk.) -wiarffiBsejiJuvw- Nyilatkozat. A Tomory Anasztáz úr által kitűzött 100 arany jutalomért pályázó, összesen 17 magyar történeti dráma, Egressy Gábor, Gyulay Pál s ennek időközbeni távozta után, helyettesített Herényi Antal, b. Remény Zsigmond, Szigligeti Eduárd és Tóth Lőrincz, mint megkért bírálók által megbiráltatván, — egyik sem találtatott a 100 arany jutalomra érdemesnek. Minthogy azonban Tomory Anasztáz úr a kitűzött jutalmat más czélra fordítni nem akarta, s azon pályadrámák szerzőinek, melyek a többiek közt egy vagy más tekintetben kitűnőbbek, kiadatni óhajtotta: a bíráló választmány a 10. sz. alatti „Könyves király“ és 5. sz. alatti „Bíbor és gyász“ cziműeket jelölte ki, mint olyanokat, melyek bár a dramaturgia kívánalmainak meg nem felelnek, mégis részint nyelvek s egyes helyeik szépsége, részint némi színi hatást ígérő ügyes alkotás által, a többiek során figyelemre méltók. — A kitűzött 100 arany tehát, a jutalomadó ur óhajtása szerint, ezen két dráma közt fog egyenlően feloszlatni. E két nevezett drámán kívül még a 16. számú „Bran TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Csehország történetírója és története. III. Gyakran megjegyezték, mond szemlélrónk, hogy bizonyos egység mutatkozik Európa történeti fejlődésében. A fajkülönbségek daczára, különböző név alatt ismétlik magukat ugyanazon események egyik és másik népnél. Tapasztaljuk többek közt, hogy mind a római, mind a germán népeknek van bizonyos fénykora, midőn a nép és kor szelleme egyes nagy uralkodókban van mintegy megtestesülve. Északi és déli Európában egyiránt dicsőséges korszaka a középkornak a XIII- ik század. Csehország is igazolja ezt. A mi volt szent Lajos Franczia-, I. Eduárd Angol-, II. Fridrik Német-, X. Alfonz Spanyolországban, s III. Incze Rómában, az volt II. Ottokár Csehországban. Nem csupán cseh király, hanem Ausztria, Styria és Karinthia herczege, s Morvaország grófja és Kariiolia ura lévén egyszersmind, országa a Kárpátoktól Adriáig terjedt. A magyarok ellen szerencsésen harczolt, s keresztes hadat vezérelvén Észt- és Kurland pogány népei ellen, magára vonta egész Európa szemeit. A tatárok, csodálva vitézségét, vas királynak nevezték, a kik Prágában udvara fényét látták, arany királynak nevezhetők vala. Említsük-e fényes hódításaihoz a belreformokat: az időtájban alakult meg a polgári rend, s lön, az uralkodó segítsége által, a nemzet egyik erkölcsi támasza. Ottokár szerette hazáját mindenek fölött, s midőn a birodalomban ama hosszú interregnum beállott, visszautasitá a mainzi érsek által neki ajánlott császári koronát. Elég intézni valója volt országában. A szláv faj ez időben még nem vágyott uralomra Németország fölött. E nagy uralkodó országlását valóban epicai méltóságban tünteti fel szerzőnk. S mind drámai érdekű látmány, a midőn mind e hatalom összeomlik. Huszonkét évi féktelenség után ugyanis, melyet interregnum-nak neveznek, Németország végre uralkodót választa. Habsburgi Rudolf ült Barbarossa trónjára, s legelső gondolata volt, elvenni Ottokártól a német foglalásokat. Hoszszú és véres volt a küzdelem. Egész Csehország fölkelt. Ausztriában volt az eldöntő ütközet, a Duna mellett. A magyarok Rudolf részére döntik el. Az öreg király maga is elesik. A kik a magyar történeteket ismerik, igazolva találják a magyarok ezen föllépését. A hóditó, kit Palacky oly költői lelkesedéssel magasztal, több kevélységet mint eszélyt tanusított nemzetünk irányában. S nekem úgy tetszik, hogy a nagy uralkodó épen abban különbözik a nagy hadvezértől, hogy amit fegyvere szerzett, politikája meg tudja tartani. A kihívó viselet hősi jellemet kölcsönözhet, de uralkodóban nagyobb erény sokszor a mérséklet. Azonban föltett szándékom vala nem szakítani félbe a szemléket, kinek nyomán indultam ez ismertetésben. De