Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)

1855-11-02 / 1694. szám

kovics Györgyi ezb­an találtatott, egyes szép­ségei miatt, említendőnek. Az említett drámákhoz mellékelt pecsétes le­vélkék felbontatván, a „Könyves király“ szerzőjéül J­ó­k­ay Mór, a „Bíbor és gyász“ szerzőjéül pedig Hegedűs Lajos jelentkeztek, kik 50—50 aranyukat alálirtnál minden perczben fölvehetik. — A megemlítésre érdemesített har­madik dráma szerzője végre néhai Obernyik Károly. — A többi bepecsételt levélkék felbon­tatlanul hagyatván, a darabokkal együtt illető szerzők által visszavétethetnek ; a jutalmazott s megemlített drámák tulajdona szerint a szerzőké marad, kik ezen műveikkel tetszés szerint ren­delkezhetnek. Kelt Pesten, oct. 31-kén 1855. TÓTH LŐRINCZ m. k„ mint a bíráló választmány által megbízott. Miután az ipolysajóvölgyi vasutvállalat több fontos kérdésére nézve eldöntő határzat szüksé­ges , ezennel tisztelettel meghivatnak az érdekeltek, hogy a folyó évi november 19-én és 20-án délelőtti 10 órakor a nemzeti muzeum termében, nagyságos Kubinyi Ágoston cs. k. tanácsos ur elnöklete alatt tartandó ta­­nácskozmányra megjelenni szíveskedjenek. Pest, 1855 oct. 31-én. Czanyuga József,az ipolysajóvölgyi vas­utvállalat titkára. PESTI NAPLÓ, Pest, nov. 2. A gabonatermesztő és fogyasztó orszá­gok kereskedelmi viszonyaira hatását a jelen háborúnak egy tekintetre fel lehet ismernünk, ha azon mennyiséget ismerjük, mely a termesztő államokból évenkint kivitetett. Oroszország, Törökország a dunai fejedelemségekkel, Egyptom, Éjszak-Németország , az Egyesült­ államok és Francziaország rendesen többet termesztenek, mint a­men­nyire szükségük van. A kiviteli kereskedés megháborítása ezekre nézve nyomasztólag hat. A fő­bb fogyasztó orszá­gok Angolország, Hollandia és Belgium. Spanyolország­ban és Portugálban, a két szic­iliai királyságban a ter­mesztés és fogyasztás egyenlő arányban áll. Ausztriában még ugyan szintén ez arány áll­­t. i. Ausztria még nem számíttatik azon államok közzé, melyek nagy gabonakivi­teli kereskedéssel bírnak, de idővel ez arány meg fog vál­tozni, a­mint a mezőgazdaság hazánkban és Galicziában emelkedni fog a czélszerűbb és rendezettebb gazdálkodás folytában. Azonban hazánkból az idei nagyrészben jó ter­més folytán Poroszországba tetemes gabonaszállítások történtek. Az első szállítmány Berlinbe october 26-dikán érkezett. A „Vossische Zeitung“ azt hiszi , miként szükségletét, Slézia és Szászország szintén fedezheti Ma­gyarországból nyert szállítások által. Azonban mind­e mellett még mindig nem oly nagy a kivitt mennyiség, hogy kellő arányban álljon a mivelés alatt álló föld terü­letével. Rendezettebb, czélszerűbb gazdálkodás mellett szükségeink teljes fedezése mellett évenként mi is nagy men­nyiségű gabonát vihetnénk ki a szomszéd Németországba, melynek gabonabevitele azon arányban növekedendik, a­melyben felük ott a gyáripar és növekedik a népesség száma. Ezért tekint némi aggálylyal Németország Orosz­ország gabonakivitelének csökkenésére, megakadályozta­­tására, miután egyedül déli Oroszország évenként több mint 4,400,000 hektoliter gabonát vitt ki, a kelettengeri tartományok pedig 7 millió hekt., míg ellenben az egyes, államok kivitele csak 3, s Francziaországé 1%— 2 millió hektolitert tesz. A háború tartamossága Oroszország gabo­nakivitelére s így Németország gabonapiaczaira is nagy ha­tással birand, valamint egyrészről e körülmény a németor­szági gabor­akereskedők figyelmének felénk irányulását s eszközlendi, úgy minden eszélyes gazdára nézve ösztönül s szolgálhat a föld termő erejének emelésére, vagyis czélszerű­ beruházások által gazdászatunknak oly fokra fejlesztésére, mely a belszükséglet fedezése felett bennünket tetemes és rendes kivitelre is képesítsen. A megváltozott körülmé­nyek a feneműtett államok kiviteli és fogyasztási viszo­nyaira különbözőleg hatottak. Mert míg nem­rég Spanyol­­ország termése csak a belfogyasztás fedezésére volt képes, most ez országot a gabonát kiszállító államok közt talál­juk, így látjuk, miként az északamerikai államok kivitele is ez évben tetemesen emelkedett, míg a kelettengeri tarto­mányoké hasonló arányban csökkent. Hisszük tehát, mi­ként hazánk is nem sokára, valamint Spanyolország a ki­viteli kereskedést rendesen űző államok közzé lépene. — A „Béri, Börzenzig“-nak írják Bécsből, miként Rothschild, Sina s még 3 nagy ház főnökei értekezletet tartottak, melyben Rothschild báró közlé a pénzügymi­­­niszter arra a tanácskozásainak eredményét. A pénzügymi­niszter a credit mobilier társaság ajánlatait nem utasítaná vissza szívesen, hanem óhajtja annak a belföldi vállalko­zókkal­ egyesülését, mit azonban Párisban nem óhajtanak. Valószínű­, miként Pereire úr nemsokára ismét Bécsbe jö­vend, hogy megkezdett alkudozásait folytassa. E hírrel egy időben érkezik hozzánk azon örvendetes értesítés, miként b. Sina, b. Eskeles, b. Cordon és Pereire urak a pest-kanizsai vasut-épités engedélye végett a m. kereskedelmi minisztériumhoz folyamodtak. — A tudományok, irodalom és művészet cs. kir. lombardiai intézete a Cagnola-alapitvány egyik pályadiját a következő pályakérdés legjelesb meg­fejtőjének tűze ki: „Határoztassék meg vegytanilag s ál­líttassák elő elszigetelten azon éranyag, mely a borjúgyo­mornak Coltónak­ azon tulajdonságot kölcsönzi, hogy a te­jet összefuttatja; egyszersmind készíttessék egy monogra­­phia mindarról, a­mi az oltó készítése, természete és ha­tása felől eddig tudatik; adassanak elő azon vegyfolyamok, melyek által annak hatékony anyaga elszigetelten előállít­ható.“ A megfejtés nemcsak gyakorlati legyen, henem az életműves vegytan elveivel való összeköttetésben is adas­sák elő. A latin, franczia vagy olasz nyelven írandó pá­lyaművek 1856-dik év dec. végéig az intézet titkárához intézendők. A pályadij 600 lira és hason értékű arany­érem. — Azon laptársaink, kik a Vahot és Ney által kiadatni szándékolt „Képes újság“ iránti értesítésünket lapjaikba átvevék, e hírt mint tényt közlék, holott mi arról, hallomás után feltételesen szólunk. Szükségesnek tartjuk tehát meg­jegyezni, miként az említett vállalat még csak terveztetik s hogy a kért engedély szerkesztő és kiadó részére még meg nem adatott. — A nemzeti szinházbeli kényelmetlen kijárásról több­ször irtunk kérőleg,figyelmeztetőleg. Mi sem használt. Nem tudjuk, kérésünk teljesítése, a közönség jogos követelésé­nek figyelembe vétele min múlik el. Daczon, megcsökö­­nösödött indiferentismuson , fillérkedő rész számításon vagy — vagy — protection ? Elég az, hogy még mindig egy utón járunk a hintókkal, a viczkándozó lovakkal. E tárgyról a legközelebbi népes előadás (a „Bálés“) ada­­tásáról szóló czikkében a „P. Lloyd“ is megemlékezik. A „P. Lloyd“ azt hiszi, miként majd csak segítenek e bajon is, ha majd egyszer szerencsétlenség történik. Tehát ad­dig várjunk. — Az erdélyi határszélről írják a brassói hírlapnak : A Praovavölgyön átvezető utak helyreállításán most nagy szorgalommal dolgoznak. E munkánál várnoktesti és sor­csapatok alkalmazvák. Az erdélyi kereskedésre nézve ez igen nagy jótétemény. Moldva és Oláhország, melyek évek óta Erdélyt gabonával látják el, jelenleg nagy men­nyiségű burgonyát kap ezen ausztriai koronatartományból. Egész szekér-sorok húzódnak, burgonyával rakodtan, kü­lönösen Galacz felé, hol ezen élelemczikket igen örö­mest megveszik. A Moldvaországbani drágaság igen ma­­ga a fokra hágott. E drágaságot­­ott a szövetségesek ré­szére történt nagy bevásárlások szülték. — A szegedi tanács követésre méltó rendeletet ho­zott. E rendeletnél fogva a gyám és az atya, ki saját és illetőleg a gondja alá bízott gyermeket ad­, hó 15-ig az iskolába járásra be nem irató, 5 pert birsággal s a gyer­meknek minden nem igazolható kimaradásáért esetenkint 24 perral büntettetik. Hasonló büntetés éri a vasárnapi iskolát elmulasztó iparos növendékeket és gazdáikat, kik az iskolaév folyama alatt fogadnak fel növendékeket. A mi Szegeden lehet, máshol sem lehetetlen. Nemzeti színház. Oct. 30. „Corip­­­an.“ Szo­­morujáték 5 felv. Irta Shakspeare. Fordították Dob­r­o­s­sy és Egressy Gábor. Rendező Szigligeti. Annak mentsé­géül, hogy a shakespearei műveknek rendesen nincs nagy közönségük, sokan azon körülményre szoktak utalni, hogy Shakespeare honában sem keres élvezetet a nagy kö­zönség legnagyobb költője műveinek előadásaiban. E kö­rülmény azonban valamint a shakespearei művek mellőzé­sét nem igazolhatná, mert e művek adatása emeli főleg a színházat templommá, úgy az igazgatóságokat, különösen azokat, melyek a színház főfeladatául nem tekintik a pénz­tár­gazdagítást, s a művészetet nem tekintik pénzhajtó vál­lalatnak , mondjuk, e körülmény még nem menti fel az ily igazgatóságokat, a kötelesség alól e classikus műveket a nagy­közönségre nézve is vonzókká tenni. A helyes szereposztás mellett e vonzerőt a kellő és méltó kiállítás emelheti leginkább, s oly műveknél, melyek látványos ki­állítást is megengednek és követelnek, emelheti e vonzerőt a nagy közönségnél az ily kiállítás. A közönség ily eszközök, hogy úgy mondjuk a darab külső becse által bevonatván, egészséges felfogásánál, fogékonyságánál fogva az ily darabok belső szépségei, lelket szivet terméke­nyítő gazdagsága iránt is vonzalommal kezdene viseltetni s lassanként bár, de szükségkép annak szüksége kezdene benne felsejleni, hogy lelkét ez örök szépségben is gyö­nyörködtesse. Lássuk most, miként állíttatnak ki nálunk a shakespearei darabok. Coriolan a fórumon a romai néphez beszédet tart; e nép áll 12—15 egyénből. Volum­ni­a a romai nők kíséretében érkezik a vols­­kusok táborába s kísérete Virgiléin és Valérián kívül még négy nő. A dráma többnyire ily gazdaságosan állittatik ki; mig a „Zsidónő“-ben a herczeg kísérete elláthatatlan hosszú. Ez helyén van, de még inkább helyén lenne a drámai előadásoknál. Szigeti adá Coriolan sze­repét , sok helyt igen jelesül, de több helyt nem azon aristokratai büszkeséggel, mely a megsértett római nemest még bukásában is a nép fölé emelé. Szigeti Coriolánja inkább zajos, mint méltóságos volt; az anyjávali jelenet, midőn ez fiát a nép megkövetésére bírja rá, jeles volt s nagy stúdiumra mutatott,azon hatást rontó czirógatás, hízelgő simogatás leszámításával, mely sem Coriolanhoz sem Volum­niához nem illik. Az elválás, a volskusok táborábani találkozás anyjával, nejével, s a végjelenet megragadó s jeles volt. J­ó­k­a­i­n­é (Vilumnia) s K­o­m­l­ó­s­y Ida (Vir­­gilia) méltó személyesítői valának a szép jellemeknek. K­o­m­l­ó­s­y Ida az első felvonásban jeles némajátéka ál­tal is hatást birt előidézni, míg Jókainé jeles szavallata sokszor megragadd a közönséget. Tóth (Licinius) teljes dicséretet érdemel. — Oct. 31. Szigeti J. javára bérletszünettel először és nov. 1. bérletfolyamban másodszor „A vén bakan­csos és fia a huszár“ Népszínmű 3 szakaszban. Irta Szigeti. Forma és tartalom tekintetében egy iránt hala­dást tanúsít szerző e művében. A formát illetőleg meg­­jegyzik közelebb, hogy a népszínmű, a­mint nálunk meg­alakult, nem az volt, a­minek tulajdonkép lennie kell vala: a vigj. egy alantabb körben forgó neme, hanem a fran­czia népdrámák mintájára vegyíté a tragicumot a comi­­cummal, gyakran oly különböző elemeket olvasztván egybe, hogy ráillett Polonius értelmezése Hamletben. Csak Szig­ligeti ur egy pár művét kell kivennünk, mellyek inkább német bohózat mintájára készültek, mint a „Liliomfi“. Azonban Szigligeti ur legjobb népszínművei is a fenebbi, úgy nevezett népdráma rovata alá tartoznak, értvén e jó­ságot nem annyira a formára, mint inkább azon erőteljes , alakokra, melyeket színpadra hozott. Szigeti jelen művé-­­­ben elhagyta az eddig általa is követett ösvényt. Crimina­­litások helyett, melyek népszínműveinknek oly kedvencz tárgyai voltak eddig, az emberi gyarlóság azon nemeivel találkozunk, melyek a valódi vígjáték tárgyai lehetnek. Je­len mű a formára nézve, egészen az, a­minek óhajt­juk a népszínműveket. Középen áll mintegy a magasabb vígjáték s az aljas német bohózat közt. Meséje, tar­talma egészen a népéletből van merítve , s nem melo­drámai eszközökkel , nem üres látmányokkal és csak lazul egybefüggő népies czafrangokkal akar hatni, hanem olykor valódi comicai helyzetekkel, melyek a jellemekből folynak. Ily comicai helyzetben van főleg a csapiáros kán­tor barátjával szemközt, kiket a kincskeresés érdeke fűz egybe, s mikor mindketten elesnek a kincstől, vége ba­rátságuknak; ily helyzet a csapiárosé a vén obsitos irá­nyában , kinek koldus fiától megtagadja leánya kezét, s mikor azt hiszi, hogy a vén katona kincset talált, maga elkövet mindent, hogy annak fiával egybeadja leányát. Mindez sok ügyességgel van kivéve. S a mint forma tekin­tetében jobb után látjuk Szigeti urat, mint a melyen eddig haladt , úgy alakjainak előállításában is haladást tapasz­talunk. Ha a magyar népszínmű alászáll is a magasabb co­­micum köréből, nem óhajtjuk, hogy egész a bohózat tor­zításáig sülyedjen. Az arczsintorgatás nem művészet. A színészt aljasítja le az író, midőn bohóczczá teszi. Nem oly élesen jelölhetni ki a határokat a népszínmű és vígjáték között. Talán egyedül földe, légköre külön­bözteti meg egyiket és másikat. Népszínműíróink ezt nem így fogták föl eddig. A vígjátékban élethű alakokat, jellemeket kíván az elmélet; a népszínműírók, az egy Szig­ligetit kivéve, typusokkal is megelégedtek. Mintha a társa­dalom alsóbb rétegeiben nem volna a jellemek szint azon változatossága, mint a fensőbb körökben. Szigeti úr jelen művében ritkán esik torzításba, s megkisérlette, a­mit ed­dig nem tudott vagy talán szükségesnek sem tartott, s megkisérlette az egyénitést. A furfangos vén bakancsos, a falu ezen ezermestere, valódi élethű alak, mely nép­színműveink legmaradandóbb alakjai, az öreg Csikós a vén czigány stb. mellett foglal el méltó helyet. Sajátságos co­­micus alak a korcsmáros fia is, kit maga Szigeti ur adott. A korcsmáros és kántor már nem oly egész hasábból ki­metszett egyéniségek, körvonalaik közt azonban van egy pár jellemző vonás. Kevesbbé sikerült a huszár és a leá­nyok jellemzése. Lidi, kiben egy vigy elmés leányt kívánt szerző elénk állítani, sokszor, midőn atyja ellenébeni ármá­nyait beszéli el, mint megromlott kedélyű gyermek tűnt fel előttünk. A közönség általában jól mulatott, mi azt hagyja remélnünk, hogy e mű a vasárnapi közönségnek soká ked­vencz darabjai közé fog tartozni. Csak azt a vastag kétér­telműséget óhajtjuk kihagyatni a végén, melyet a vén ba­kancsos szájába ad szerző;­­ azt a sok csókot óhajtjuk kissé gyériteni, melylyel a magyar népéletben nem bánnak oly pazarul a szemérmes lányok. És mindenek felett ne énekeltesse szerző a kántor leányát Lidit mindaddig, mig helyesebben intonálni nem fog. Szörzetudósitások: Bécs, oct. 31. Értékpapirosok iránt kedvezőbb hangulat mutatkozott. Pénz elég volt. Éjszakvasut emelkedett 206%. Államvasut eleinte 350%, később 331%—%. Bankrészvény 1005—is, de 1004— 1002-en állapodott meg. Nemzeti kölcsön 7815/16 keres­tetett. 1854-ki sorsjegy 98%-re emelkedett Urbérkárp. kötv. a többi országokra szólók magasabb áron keltek el, u. m. 75—68%. 5 % met- 75,5/16. Augsburg 113%. London 116. Páris 132. Arany 19. Ezüst 15. Táviratilag: Amsterdam, oct. 20. 5 °/0 a* met. 61.09 új 72%, 2% % 31. Nemzeti kölcsön 65%. Páris 3 % rente 6415. 4% % 90.a. ez. kölcsön 80 a. államvasut 691.25. Credit mobil: 1135. London: 3 % Consolok 87%. Gabonaár. Pest, oct. 31. A gabnaüzlet ma is álta­lában igen lanyha volt; az árak csak névszerintiek; egy szállítmány zab 1 f. 26 kron adatott el. Győr, oct. 29. Középszerű búza: 5 f. 24 kr.—6 f. 24 kr. Rozs: 4 ft.—4 ft 24 kr. Kukoricza: 3 ft 24 kr. Kö­ez­ismertetés is mutatja, hogy a hazafi szemei sokat másként látnak, mint a külföldi bíráló. Ugyan­ez az eset épen Palacky művével is. Benne is a hazai történetíró áll szemközt a külföld történetíróival, s egyik tanulság épen az leszen ismertetésünkből, hogy a hazafias érzés, mely a történetíró tollát vezeti, nem mindig rokon az elfogultsággal. Ez elismerést részemre is követel­hetem. Palacky föltétlen magasztalója Ottokárnak. Nem csu­pán fényes hódítót tüntet benne föl, a­kinek soká ked­vezett a szerencse; a béke műveit is szerette Ottokár. Ha Csehország nem élvezhette soká hódítmányait, ma­radandó volt reformjainak és intézményeinek befolyása. E fölött egy középkori uralkodó minden erényével föl­ruházza őt Palacky: kegyes, ájtatos, lovagias volt sze­rinte, kedvelője a tudományoknak, művészeteknek. Nagy­ emelkedést von alatta a nemzeti irodalom. A szláv faj­nak becsülést szerzett ez által is szomszédjai előtt. Jól fogta fül e nagyságot Dante, midőn Habsburgi Rudolffal és szép Fülöppel együtt mutatja be őket a purgatórium­­ban. A franczia király jelenléte szomorítja a német bi­rodalom császárját, mert érzi, hogy Fülöp ellen nem tett meg mindent, a mit kell vala . Ottokár látásán azonban vigasztalódik. „Neve Ottokár, mond költőnk, midőn a cseh királyt bemutatja; derekabb volt a bölcsőben is, mint fia Venczel, minden nagy szakála mellett.“ E nagy király halála borzasztó csapás volt Csehor­szágra. Rudolf ura lett Prágának. Úgy tetszett, hogy a cseh királyság ki van törülve a földképről. Ottokár in­tézményei azonban új erőt kölcsönöztek a nemzetnek. A nagy király emléke fölkelte a lelkesedést; egy merész főpap kezébe ragadta a hatalmat, s az ifjú II. Venczel alatt már épülni látjuk a romokat. Sőt a kegyetlen szen­vedések után egy új dicső korszak készül el. Rövid fejetlenség, véres catastrophok után Csehország ural­kodójának homlokán látjuk ragyogni a birodalom koro­náját. III. Venczelt meggyilkolják 1306-ban, anélkül, hogy a gyilkos nevét vagy a bűntett indokait valaha fölfedezték volna. E rejtelmes gyász­eset véget vet a Premyslek fiágának. Egy nő marad csupán, Erzsébet h­erczegné, a megölt király nővére, s ez az uj német császár fiával kel egybe, azon luxemburgi Jánossal, kit Cseh János név alatt is ismerünk. E házasság kezdet­ben nem sok jót ígért. János nem igen kedvelte Cseh­országot, s arról is gondolkodott, h­ogy a palatinátussal elcserélje. E büszke, pazar, fényűző, kalandkedvelő lovag unalmasnak találta Prágában halni meg. Páris különös vonzerővel birt reá, hol örökös ünnepély, já­ték és torna közt folyt az élet. S midőn néhány év múlva az agg lovag, ki már látását is elvesztette, hős halállal múlt ki Francziaországért, melyet annyira sze­retett, Csehország bármennyire csodálta királya hős ha­lálát, nem érezhette nagynak e veszteséget. Azonban nem volt oka megbánni története ezen epizódját. János királynak köszönheti Csehország I. Károlyt, ki aztán IV. Károly néven ült a császári trónon. Alig van Németország történeteiben kevesebbre be­csült név, talán egyedül fia, Venczel, kivételével. A XIV. század krónikái, Német- és Francziaország törté­netírói egyhangúlag gyalázzák. Alattomos, ravasz, hi­tetlen, aljas önzőnek mondják, a­ki megrontotta Cseh­országot, hogy a császárságot megszerezze, s mikor e részben czélt ért, megrontotta a birodalmat Csehország kedvéért, így írják le körülbelül a német történetírók IV. Károly életét . Constant Benjamin megjegyzi róla, hogy portéka gyanánt szerzette meg a birodalmat, s uzsorásképen kormányozta. Olvassátok Palackyt ezen uzsorásról, ki eladta a birodalom jogait, s könnyelmű engedményei által a császári hatalom utolsó maradvá­nyait is áruba bocsátó Olaszországban: tapasztalni fog­játok, hogy nem német író szól többé, hanem Csehország érzelmeinek tolmácsa, s úgy tetszik, egészen új világ nyílik szemeink előtt. IV. Károly nevére Palacky föllel­kesül, senkinek emléke sem oly népszerű maiglan a csehek közt. Mi érdekesen fejtegeti Palacky a népsze­rűség titkát. IV. Károly ifjúságában részese volt atyja kalandjainak. Párisban növekedett, szolgált a franczia zászló alatt, küzdött Crécynél, de azért cseh volt szív­vel, lélekkel. Nem álmodozott e tornákról és a kerek asztal lovagjairól, miként atyja, Németországot akarja Premysl utódainak megszerezni! Midőn császárrá lett, azután is nagy előszeretettel van örökös tartománya iránt. Egy uralkodó sem szerette jobban Csehországot. Messzebb kiterjeszté határait, mint Ottokár; hozzácsa­tolta Sziléziát, a két Luzácziát és Brandenburgot. Ez ál­tal első rendű hatalmassággá lett Csehország. S még többet akart; egy nagy birodalom képe állt előtte, mint a frankoké volt, melynek Csehország leendett központja. Hogy biztosítsa munkája tartósságát, szabatos­ alkot­mányt adott a birodalomnak, ama híres arany bullát, mely igyekvék fejetlenség ellen biztosítani Német­országot, szabályozta a császári választást. Egyszer­smind folyvást növelte Csehországot, hogy hatalma és gazdagsága által irányozhassa az electorok vá­lasztását. Prágának kelle a birodalom fővárosának len­nie. S hogy elhárítson minden akadályt , beleiktatta az arany bullába, hogy az olasz és szláv nyelv egyrangu legyen a német nyelvvel Csehország fensősége volt egész élete föladata. Nem sikerült. Mindegy, legalább a fölvilágosodás és dicsőség központjává emelte hazáját egy időre. A párisi egyetem után a XIV. században nem volt fényesebb egyetem a prágainál. S míg otthon elő­­mozdítá Károly a tudományt és művészeteket, az olasz renaissance hajnalsugárait is örömmel üdvözlé. Különö­sen pártolta Petrarcát, Bocacciot. A tudós Marignolát, mint tudjuk keleti utazása után, udvarába hívta. S bizo­nyára nem ő rajta múlt, ha a szlávok közt nem támadt egy Petrarca. Érdeméül szolgál ellenben, hogy bár egész őszinteséggel ragaszkodott a középkor vallásosságá­hoz, nem akart gátat vetni az eszmék szabad fejlődésé­nek. S a férfiú, ki Palacky szerint a nagyság eleven ér­telmével bírt, mindenek fölött szerette a rendet. Cseh­országot illeti a dicsőség , ha uralkodója arany buf­lájával véget vetett a százados anarchiának Német­országban is. Vessétek össze e rajzot az idegen írók jellemzésével! Nincsen e igazam, ha elvül állítom, hogy minden nem­zet történeteit csak hazafias kéz írhatja meg? Mi ma­gyarok is mennyiszer érezzük ez igazságot, idegen írók­kal, magával Palackyval is szemközt. Palacky szerint egy XIV századi krónikás, Neuenburgi Mátyás, és egy XVIII századi történetíró, Olenschlager, valának, a­kik leginkább rosz­hírbe hozták IV. Károly nevét. Az elsőt, mind történetírónk, fajgyűlölség vezet­te, s a másik Voltaire korszaka mérveit alkalmazta a középkori uralkodóra. Palacky szerint a többi történet­­ író csak utánirta ezek állításait. Azonban menjünk tovább. A XIII. században, II. Ottokár alatt terjeszkedni lát­­­­tuk Csehországot. A XIV. században a birodalom köz­pontjává téve IV. Károly. A XV. században ott veszik kezdetüket Európában újabb forradalmai. Husz János és a huszita háború történeteit különös gond­dal tanulmányozd Palacky.Még mindig Csehország királyai intézik Németország dolgait, először Venczel, majd Zsig­­mond IV.Venczel*) uralkodása, melyről addig oly keveset tudtak, váratlan világításban tűnik itt föl. Mi gyűlölt alak ez a Venczel a német írók szerint. Palaczky finomul és sok ismerettel magyarázza ki ez uralkodás nehezen felfog­ható ellenmondásait. Míg az európai, főleg német törté­netírók egy Nérót, egy Heliogabalt látnak IV. Venczel­­ben : Palacky csak egy gyönge uralkodót lát, a­kit elég szerencsétlenség ért, hogy borba igyekezzék ölni buját, s annyi terhe volt, szerinte, uralkodásának, hogy épen nem csoda, ha alatta összeros­kadott. Úgy tetszik, több részrehajlatlanságot tanúsít Palacky a vallásos szakadás történeteiben, miket oly részletesen ad elő. De talán ama nagy cseh hittudós erélyes és mégis szelíd alakja, a konstanczi gyűlés iszonyú jelene­tei, s az egész mozgalom főbb momentumai tisztább raj­zot és mindenek fölött élénkebb színezetet igényeltek volna. Főleg a huszita háború előadását érheti a vád. A husziták mozgalmát napról napra követi szerző, jól el­­kü­lönzi e háború három nagy korszakát : Húsz János vallásos mozgalmát kezdetben; majd a nemzeti fölke­lést Ziska alatt; s a rajongók ama forradalmi kicsapon­gásait, mikkel maga Ziska sem bir többé. A pártok helyzete, a taboriták, kelyhesek, prebiták tanai, a váro­sok és falvak szerepe, a legkisebb főnökök nevei, a leg­apróbb részletek, tanácskozmányok, hadi mozgalmak — mind nincsenek kifeledve e körülményes rajzból. Itt vannak a hűség minden elemei, — csak ma­ga a hűség hiányzik, az a drámai elevenség , mely az első rendű történetírók műveit oly élvezetessé teszi. Avagy hol van itt azon Ziska, ki oly iszonyú lelkesedést tudott népében ébreszteni; hol ama vallásos buzgóság, mely e háború iszonyai közé vegyül? Szemléirónk úgy vélekedik, hogy talán a hazafias elkeseredés folyt be szerző festészi tehetségeinek csökkentésére. Hazafiask lévén, mint szabadelvű keresztyén, — úgymond — in­kább Csehország sorsát viseli szívén, mint Húsz és Ziska újításainak sikerét. Tudja, hogy e háború gyászos véget ér, hogy azzal kezdődik Csehország hanyatlása. Mikor a birodalmat új alapokon rendezik a XV. század végén épen a huszita háború következtében, megfoghatni, ha e rendezés nem Ziska polgártársainak érdekében üt ki. De ha a drámai érdek és élethűség hiányzik e korszak elő­adásában, az adatok gazdagsága kárpótol a művészet hiá­nyáért. Mennyi becses, az előtt ismeretlen részlet. Mind­ez azonban őt föl nem hevíti. IV. Károly szenvedélyes bámulója, s a „részeg“ Venczelnek oly engedékeny bí­rája, nem talál érdeket Zsigmond jellemzésében. Aeneas Sylviusból veszi át jellemrajzát. „Egyszer, — mond kró­nikásunk— Rómában való Zsigmond IV Eugennél. Szent atya, ekkép szóla hozzá , három dologban különbözünk egymástól. Ön elaluszsza a reggelt, én korán kelek. Ön csak vizet iszik, én csak bort iszom. Ön kerüli a nőket, én futok utánok Azonban három dologban mégis hasonlítunk egymáshoz. Ön pazarolja kincseit, én sem tudom meg­­érteni, önnek kezei rosszak, nekem lábaim. Ön meg­­rontja az egyházat, én a birodalmat rontom meg.­ E férfiúval végződik a luxemburgi ház. Ausztriai Albert jut a trónra s oda lesz a Prémyslek országának független­sége. A huszita mozgalom utóbb nagyobb körre terjed a harmincz éves háborúval, mely Prágában kezdődik és ott végződik. Ismerjük eredményeit Csehországra nézve. Alkalmasint azon időből való a magyar közmondás: cse­hül vagyunk, és alkalmasint ez időben lett a hazátlan vándorok neve bohemien, a mint a kóbor czigány népet nevezi franczia. CSENGERY ANTAL. S Magyar Könyvészet. 536. Mindszenti Gedeon. Pálmalomb, melyet főtiszteletü Lipovniczky I. János bőig. szűzről ne­vezett gágyi apát, egri főegyházi őr- s gyóntató kanonok, érseki helyettes, s átalános ügyhallgató uz arany áldo­zata ünnepére május 13-kán 1855. hódoló tisztelet­tel nyújt M­i­n­d­s­z­e­n­t­i G­e­d­e­o­n. Egerben, az érseki lyceumi gyorssajtón. 1855. Magas 4.rét 7 lap. 537. Néhai nagyméltóságu gróf Széki Teleki József a magyar nemzeti akadémia elnöke stb. emlék ünnepén. Kézdi-Vásárhelyen 1855. év ápril 22-kén tartott egyházi beszéde­k.­­I. „A naphoz ha­sonló nagy ember.“ Veres Ferencz k.­vásárhelyi ref. segédpaptól. II. „A valódi nagy ember.“ Mint ember, pol­gár, tudós és a vallás bajnoka. Szász Károly, k. vásár­helyi reform, paptól.) Brassóban, 1855. Nyomatott Götz János betűivel. 8-rét 26 lap. Ára 24 pkr. A jövedelem a k. vásárhelyi ref. egyház toronyépittési költségei fede­­zésére fordittatik. *) Nem Vl­ ik, mint helytelenül írják a külföldiek. Szent Venczel ugyanis és egy másik Venczel, ki a XII. szá­zadban élt, csak cseh herczegek voltak. Károly Venczel volt e néven az első király, I. Ottokár fia, s a II-iknak atyja. Utána jó II. Ottokár fia, II. Venczel néven, majd III. Venczel, kiben kihal a Prémysl-ház. IV. Károly fia tehát IV. Venczel.

Next