Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)
1855-11-26 / 1714. szám
131-114. 6-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Angol királynőbe* czimzett sziled*, 63-ik síim. Egyetem-utezs 2-ik szám, 1-sí emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségnez interenne. bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.____________ Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Hétfő, nov. 26. Linisztf és fAHArcd! Vidékre, pest &n. Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 „ _ Tiirdotinpnvpk diia • 5 ^*síbas Petit 801 4 P kr- külön, 10 p. kr. Hirdetmenyek ulja . Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI NAP 10 december —1856 martius négyhónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr Budapesten házhordássail, 5 frt 80 krt, vak mint vidékre december hónapra is 1 frt 40 krjával elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, nov. 26. Gazdasági cselédség. II. A cselédek erkölcsének javítására legközelebbi s legtöbb sikerű orvosságot nyújthat véleményünk szerint egy mind a gazdára mind a cselédre nézve méltányos szigorúságú országos cselédrendszer. Megnyugtató tudomásunkra van, hogy magas kormányunknál egy ilyennek megszabása napi tárgyalás alatt van. Az ügy fontossága reményt is ad a közhajtás nyilvános kérésének eredményét minél előbb teljesülésben élvezhetni. Addig is azonban, míg országosan segítve lenne a bajon, következő egyszerű intézkedést vélnénk e tárgyat illetőleg minden községben igen czélszerűleg alkalmazhatónak. 1. Minden cseléd összeiratván, a községi elöljáróság által rendes cselédkönyvvel láttassák el. E cselédkönyvben következők foglaltatandók: a) A cseléd személyes leírása, útlevéli kellékekkel, azonkívül micsoda szülőktől lett származása, b) Szolgálati ideje és minősége, kiknél szolgált, mennyi ideig s micsoda minőségben, c) Szolgálati képessége és hűsége, d) Időnkénti bére. 2. Uj cselédfogadásnál tartozzék a gazda az arra rendelt községi hivatalnok elött fogadott cselédjét bejegyeztetni, annak szolgálati minőségét és a bért valamint a cselédkönyvbe, úgy a hivatalos jegyzőkönyvbe beiktattatni. A cseléd egyedül az igy beiktatott bért követelhesse törvény előtt gazdájától. 3. Elbocsátás alkalmával hűségi és szolgálatképességi bizonyítvány iktattatik a könyvbe. Ha idő előtt történnék az elbocsátás, annak oka kiteendő. 4. Beiktatott elbocsátási bizonyítvány nélkül, melyet ha az előbbi gazda beiktatni megtagad, a községi hivatalnok teljesít, cselédet megfogadni tilos, s az igy időközben elszegődött cseléd szökevényképtelűntetvén, régi gazdája által visszaköveteltethetik, sőt részlelküségi vétség esetében büntetés alá esik. 5. Hogy mind a gazda, mind a cseléd ösztönözve legyen e szabályok igénybevételére, egyedül a cselédkönyvvel ellátott cseléd, s e szabályok szerinti fogadás és beállás tekintessék községi törvényes pártfogás alattinak. A cselédkönyv kezelésére rendelt hivatal, mire nagyobb községekben a különben is fenálló rendőrbiztosi, néhol a város- vagy község-gazdai hivatalt vélnék legalkalmasabbnak , egyszersmind tudakozó intézetképen szolgálna annak megadására, hogy micsoda gazdáknak milyen cselédre van szükségök, s micsoda cselédek vannak szolgálat nélkül, vidékről jobb cseléd szinte e hivatalnál tartozván cselédkönyvét láttomásoztatni s beiktattatni, mielőtt azon hatóság körében elszegődnék. Ez intézkedés által eleje volna véve azon hivalgásnak , mi a mostani gyakorlat szerint a szolgálatot kereső cselédek és a kerítők részéről a dorbézoló helyeken történik. Ez ajánlott rendszer épen nem új, hanem megegyez azzal, mi a kézműves legényekre nézve törvényes gyakorlatban van, anélkül, hogy általa tanulási inaséveket szabni, avagy a földmívességnél zárt czéhnek csak eszméjét is gondolatba venni akartuk volna. Maga a könyv és beiktatás már igen szép alapot vet a cselédek erkölcsi javulásának nemcsak, hanem, miután kénytelenek vagyunk igazságot adni a Pesti Napló azon kitételének , miszerint e tárgy körül bajainknak „oka élvtől is, fokától is van“, ha a kezelő hivatalnál az is világosságban tartatik, hogy melyik gazdánál miként változnak a cselédek, ez a gazdák jó bánásának gyarapítására sem mulasztandja el hatását. De pártolásunkat kell nyilvánítanunk a Pesti Napló azon indítványára is, hogy mint Bécsben és Németország több községeiben a cselédek erkölcsének javítására nézve divatban van azok közt a pünkösti királyság általi kitüntetés , s nálunk szinte a lő- és agarászati stb. versenyeket ezen állatok nemesítésére és tökéletesítésére szolgálni látjuk, azonképen cselédeinket is kitüntetések és jutalomosztások által javítni törekedjünk. Csak azon különbséget mellékeljük itt véleményünkhöz, hogy miután Magyarországon mintegy 75 helység van , melynek népessége 10.000 lelket, 211 pedig, melyé 5000-t halad, s így 286 helység olyan , melyről feltesszük, hogy a kérdéses czikkíó a kiosztandó jutalmak alapjául felvett 1000 pft tőkét remélhetni hiszi, az igy az apróbb helységek hozzájárulásának beszámítása nélkül, — milyeneket 500-tól 5000-ig terjedő népességgel 2150-t mutathat fel ez ország, — 286,000 pftnyi alaptőkén, örömestebb óhajtanánk a minden megyében felállítandó legalább egyetlenegy reáliskola mellett, — hol mint föld— mivelő országban, a reál tudományok közt, a legtöbb népünknek foglalkozást és kenyeret adó föld — mivelés és gazdászat is felvétetését méltán követeli, — csak egyetlenegy tanár által képviseltetni a cseléd-ügyet. A jutalom és ösztöndíj-osztásra szükséges sommát pedig könnyebben látnók minden rendes alaptőke nélkül, a cseléd-ügyet kezelő hivataltóli cselédfogadás alkalmával fizetendő azon somma egy részéből fedezni, melyet eddig a gazdák a divatban levő cseléd-ajánlásért és vezetésekért a cselédkeritőknek borravalóképen kiosztottak. GALGÓCZI KÁROLY. AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Itt* SEE JENŐ. VERNÉSÜL ADÉL. vagy az ágy- és asztaltól elválasztott nő. ELSŐ RÉSZ. (Folytatás. *) XII. Max orvos Charlotte-ot nagy fölindulással a salonba törni látván, kezét dörzsöli, s így szól lassan Verneuil Adélhez: — Ah! derék! e semmirevaló soha sem jöhetett volna jobbkor. Mi alkalmat keresünk, s ime.... —■ Kisasszony, miért e lárma ? — kérdé szigorúan Verneuil asszony szobalányától. — Nem tudja-e, hogy lányom alszik? — Mit tesz az nekem? Vagy tán azt gondolja kegyed, asszonyom, hogy gyötörtetni engedem magam szakácsnéjának ostobaságai által? — Maga, lelkem, nagyon szemtelen, — viszonzá Max orvos. — Asszonyom, őt rögtön el kell kergetnie ! — Mit tartozik az kegyedre? Miért avatkozik bele? — kiáltott Charlotte, az orvost félénkséggel vegyült boszusággal méregetve. — Menjen az ördögbe! az kegyednek pártfogója! vén szemfényvesztő! — Hallgasson, kisasszony, hallgasson! — szólt élénken Verneuil asszony. — Rég, igen rég türöm ön szemtelenségeit, türelmem végetért! Ön annyira gorombául megsértette a Max orvos úr iránti tiszteletet, hogy lehetlen többé önt szolgálatomban megtartani. — Hogyan! hebegé Charlotte elcsodálkozva. — hogyan ! kegyed elküld ? — Ön holnap reggel távozni fog innen. — Ah! kegyed engem elűz! — kiáltott Charlotte haragos kifejezéssel. — ah! kegyed az engem el!... még csak huszonnégy órám van! . . . Mintha tolvaj volnék! — Takarodjék, szólt parancsoló hangon Max orvos; ön kiabálása e szegény beteg gyermeket fölserkentheti. Adél ezen szavakra gyorsan megy a szomszéd szoba ajtajához, egy nyugtalan pillantást vet be, azután megnyugodva visszatér igy szólván: — Istennek hála, leányom még mindig alszik. Charlotte elsárgulva, reszketve egy szót sem képes szólani, s elbocsáttatását Max orvos ördögi gonoszlelküségének tulajdonítván, koszusan tekint rá. *) Lásd Pesti Napló 1712. számát. — Ön hallott engem, kisasszony, — viszonzá Verneuil asszony; ön e házat holnap el fogja hagyni, s mostantól kezdve megtiltom, hogy szemem elé kerüljön ! A szobalány felemelkedik, s gyűlölő , fenyegető és kihívó tekintetet vet úrnőjére, s azután tompa, a düh által megszaggatott hangon mondja : — Asszonyom, ha valaki innen elűzetik, az nem én leszek, hallja-e kegyed ? Emlékezzék rá! s kegyed is, vén sátán ! emlékezzék rá ! — téve hozzá Charlotte , az orvosnak öklét mutatva, s oly dühösen rohan ki, hogy az ajtó küszöbén Josephine szakácsnéval összeütközik. — Mily gonosz ! — gondolá Josephine — mily gonosz ez a Charlotte, mivel érzi, hogy ura pártfogolja ! S Adélhoz fordulva, így szól: — Hermann asszony azt kérdezteti, ha beszélhet-e asszonyságoddal.... — Elfeledtem e találkozót, — szólt a fiatal nő. — Josephine, kérje ez asszonyt, hogy legyen szives egy perczig várakozni. — Jól van, asszonyom. — Kedves Adélem, én kegyedet elhagyom, — kezdé ismét az orvos Josephine távozása után. — Szedjük össze magunkat.... — Barátom, hallotta-e kegyed e lány szemtelen fenyegetőzését ? — Az harag, gorombaság s nem egyéb volt. Allitni merném, miszerint kegyed férje kegyedtől Charlotte elbocsáttatásának okát hallván, nem fog kegyed akaratának ellenszegülni.... Iparkodnunk kellene, Emmát illető tervünket Verneuil úr visszatérte előtt végrehajtani. Hány órakor jön ő vissza a minisztériumból? — Rendesen öt órakor. — Én visszatérek három óra felé; a javulás, mi kegyed lányának állapotában nagyon észrevehető, remélem előre fog haladni, s meg fogjuk kisérteni vele elhitetni, hogy ez éjen megzavart feje álmainak játéka volt. — Az orvos kezét nyújtja Adélnak. — Tehát, nemsokára. — Igen, barátom, megmentem! Ah! elfeledém . . . . folytatá Verneuil asszony Max orvost távozni látván. — Lenne-e szives kegyed az étteremben várakozó delnőt megkérni, hogy jöne be? E látogatás e pillanatban alkalmatlan rám nézve, de Hermann asszony gyermekkori barátnéim s tanulótársnéim egyike. Nem láttam őt több év óta. Családi neve: Florence Duperron. Kegyednek emlékeznie kell, hogy vele anyámnál találkozott ? — Hogyan ez az a Hermann asszony . . . — Honnan e meglepetés ? — Hermann asszony elvált férjétől, az elválást megelőzött pör botrányos lármát okozott Marseilleben. — Mit mond kegyed ? Florence valóban Marseilleben lakott, de én nem tudtam . . . — Legyen megbocsátva minden bűn. Hermann aszszony talán megjavította magát, de e személy, az elválási pertárgyalások után ítélve, nem igen méltó, hogy kegyed kedves Adélem őt elfogadja. Most késő a látogatástól menekülni. Higgjen kegyed nekem, s ne fogadja el többé Herman asszonyt. Isten velünk, nemsokára lát- t juk egymást. — Florence elvált férjétől ! — szólt magában Verneuil Adél az orvos eltávozása után. — Én annyira hósnak hittem őt! Valóban nem tudok magamhoz térni csodálkozásomból. Ezen találkozás, melyet ki nem kerülhetek, azok után, miket Max orvostól hallottam, rám nézve fájdalmas teend , de legalább az utolsó fog lenni. Lássuk, várjon lányom még mindig alszik-e, — téve hozzá a fiatal nő. S pillanatnyi távollét után visszatér: Emma mélyen alszik, lélekzete mindinkább könnyebbül. Hála istennek, hála Hermann asszony,majdnem oly korú mint Verneuil Adél, nem látszik idősbnek lenni húsz évesnél, arczának fiatal frissesége miatt. A legjobb ízlés szabta fénynyel van öltözve; finom, szabályos szép s elbájoló,kissé telt testalkata miatt mit sem veszt a termet tökélyéből; mosolygó, megelégedett, nyílt, a tulságig izgékony arcza meggondolatlan őszinteséget, rendkívüli jellem-könnyelműséget árul el, de minden álnokság és gonosz ösztön nélkül, tudnillik a könnyed és el nem aljasodon erkölcsök megtágulását , e fiatal nőből veleszületett jóságot , nemes természetet olvashatni ki, melyet botrányos tévedései nem változtathattak meg. Szóval, míg Verneuil Adél szűzies tisztaságában a kötelességét teljesítő nő eszményképe, addig Florence Hermann buja termete az érzéki nő kinyomata, kit testszerve (mondana Max orvos) valamint erkölcsi gyengesége képtelenné tesznek indulatai ellen harczolni. XIII. Verneuil asszony alig titkolhatván a zavart, mit neki Florence Hermann látogatása okozott, kezdetben őt hallgatva szemléli, nem kevésbé megvakítva szépségétől, mint fájdalommal csodálkozott el e nő mosolygó , fesztelen lényén, kit egy botrányos múlt terhel. Florence fölindulva azon öröm miatt, hogy első fiatalságából egy kortársat láthat, s másfelől nem lévén vizsgálódó természetű, nem veszi észre barátnéjának hidegségét, azt oly gyöngéd szívömlengéssel öleti át, hogy Adél megilletve ezen szeretet által, ezer benső viszony emlékét érzi fölserkenni lelkében ama korból, s nincs bátorsága, hogy az elfogadásnál szándékolt szigora mellett megmaradjon. — Mily boldog vagyok, kedves Adél, hogy ismét láthatlak! szólt Florence Hermann. — Tegnap Párisba jővén, egyetlen gondolatom volt: téged látni, téged, legjobb barátnémat ! — Azután Adélt szeretetteljes kíváncsisággal szemlélve: — Te mindig szép, mindig Sylphide vagy! Csak arczkifejezésed látszik előttem megkomolyodottá válni. — Két gyermekem van, kedves Florence-om. — Bizonyos vagyok benne, hogy ők kicsi angyalok; hozzád kell hasonlítniok. Aki te nagyon boldog vagy, a hogy gyermekeid vannak! — E boldogságnak megvannak borúi; e pillanatban lányom nagyon beteg. — Szegény barátnőm, valóban ? S mi baja van a kedves kicsinykének ? — Heves lázroham. De, hála Istennek, most már jobban van. — Nagyon örvendek. S másik gyermeked hasonlókép leány ? — Nem, ez fiú; ő az iskolában van. — Még egyszer mondom, te nagyon boldog vagy, hogy anya lehetsz. Ah ha nekem gyermekeim lettek volna — folytatja Florence sóhajtva — talán nem válok el férjemtől. Mert nem tudod e . . . . hogy férjemtől három év óta el vagyok válva ! — Florence, — felel komolyan Verneuil asszony — csak most hallom véletlenül életed ezen sújtó körülményét. — Igen ! igen, sújtó, nagyon sújtó ! Ez előttem az első pillanatban oly borzasztónak tetszett, hogy meg akartam magam ölni; a vízbe ugrottam. — Nagy isten ! — Oh! én erre legnagyobb elhatározással vetemültem ! De csak három láb víz volt a víztartóban, hova magam befulasztani reméltem. Jókora náthával menekültem. Mindezek után most őszintén megvallom neked, inkább szeretek élni, mint halva lenni. Oly jó, oly szép, oly víg az élet ! (Folytatjuk.) PESTI NAPLÓ. Pest, nov. 26. Miután a társadalom minden osztályát, mondhatjuk Európa minden országát egyiránt nyomó drágaság, s különösen az élelmi czikkek ára emelkedésének okait e tárgy fölötti elmélkedéseink folyamában fürkészni és constatirozni iparkodtunk, t. olvasóinkra nézve, kiket e köztársadalmi ügy, hisszük, közelről érdekel, nem tartjuk érdektelennek a francziaországi „commission des valeurs“ jelentéséből, azok mellőzésével, mikről más alkalommal szóltunk, azon különös jelenség okának megfejtését átvenni, hogy t. i. a Californiából és Ausztráliából nyert aranyszállítmány roppant mennyisége mellett is az arany ára sem Angolországban, sem a continensen nem szállt le. Ezen jelenség okát a bizottmány a feldolgozott aranynál abban találja , hogy az ily áru fő becsét többnyire a közmunka képezi , a pénzül használtnál pedig, hogy az aranynak a forgalomból kivett ezüstpénz hiányát kellett pótolni. Azonban az aranynál szükséges élelmiszerek drágasága helyenként nemcsak az általános okokból, hanem a helybeli viszonyokból, a fogyasztó osztály érdekeinek hiányos képviseltetéséből is származik. Ez alatt a községekre nézve az üzérkedők elővásárlásainak megengedését értjük és értjük azon hatósági rendszabályokat, miknek elmulasztása a fogyasztó osztály érdekeit sérti. Elismeréssel kell tehát megemlítenünk Brassó városának e tekintetbeni gondoskodását, minél fogva a heti vásárokra nézve rendszabályokat léptetett életbe, mik az elővásárlás megszüntetését s az üzérkedők erőtetett áremelését is meggátolni törekszik. De mig egyrészről a drágaságnak helyenkénti okát az ily viszonyokban kell fölismernünk, lehetlen más részről tagadnunk azt, hogy az általános okok között, mint már többször említek, egyik legfőbb a marhatenyésztés elhanyagoltatása s az istállózásnak be nem hozatala. Brassó városa tehát szintén ezek felismerése után felhívást intéz a kebelbeli és vidéki gazdákhoz és marhatenyésztőkhez, hogy az istállóban hizlaláshoz fogjanak, s valahára a közlegelőkönt áldástalan tenyésztésről mondjanak le. És vájjon, addig is, mig a legelő elkülönítés hazánkban általánosan be nem hozatik, nem tehetnének-e — — TUBUMABY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Tárczalevelek Bécsből. VI. hr. nov.22. Ki soha egy szép őszi napon, ha e nap ünnep még hozzá, Bécs kormos belvárosában dél tájt nem sétált, az nem ismeri a járdataposás magasabb költészetét. Ha azt mondom, hogy Bécsben minden cseh szakácsnő fekete selyem ruhában jár ünnepnapon, akkor az olvasó képzeletének némi támpontot nyújtok azon pazar öltözék elgondolásához, mely egy és három óra közt, midőn még a cseh szakácsnők a tűzhely mellett pirulnak — a járdákon s vársétányon mozgó kiállítást képez. A ruháknál sokkal érdekesebbek a czipek, s azoknak legközelebbi fehér szomszédjai, miket oly ártatlan naivsággal tudnak nem annyira szép mint bájos bécsi nőink mutogatni; az ellentétekben mindig van valami érdekes, de a legérdekesebb ellentétet mindenesetre egy fekete selyem ruha s fehér harisnya képezik , s ily érdekes szemlétől elválni, s hangversenybe menni egy „contemplatio“ kedélyű férfinak vajmi nehéz. De meg kellett lenni ; az újabb időben adott operák mindenikéről eleget tud az olvasó, s míg az épen próba alatt lévő „Éjszak csillaga“ nem adatik , hallgatnom kellene minden zenemozgalmakról — mintha Bécsben nem is „muzsikálnának“ — ha csak hangversenybe nem megyek. És így jön. A karintiai színházban jótékonyczélű academia volt, melyben néhány jelesebb művész ven részt, s a mellőzhetlen szokásos hangversenyjóságok mellett két újdonságot is hozott. Az első egy kezdő énekesnő: Rettich k. a. a nagy színésznő R. leánya először lépett föl a nagy közönség előtt, s így udvarias bíráló létünkre nem mondhatunk egyebet mint egy sze-