Pesti Napló, 1856. január (7. évfolyam, 1743-1767. szám)

1856-01-04 / 1744. szám

löl—1144. I-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: I Szerkesztő szállása: Angel kirílynához czimzett szik­ed», 63-ik szám. Egyetmi-ut«» 2-ik szem, 1-s5 emelet ,1 K lap szellemi részit illeti! minden közlemény a szerkezztfiséghez Intézendő, érmentetlen levelek esek Ismert kezeküil fogadtatnek el. ________________________ Kiadó-hivatal s Vidékre, postra: Évnegyedre , . . . 5 sz. p. p. Félévre.....................10 . . 1856. Péntek, jan. 4. Előfizetés föltételei: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Tisrrletménypk­ Hna • 5 hs,4b*s Petit *or 4 p. kr. Bélyegdij, külön, 10 p. kr. Hirdetmény­ek alja. Mígín vlta 5 ha,Sb08 p#tit Bor 5 p. kr m. VDIVU ) u a Z U V Z u w l u­r­a . ívnegyedre . . . . 4 fr. p. p. VJl^ivra ft _ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI IAFLU 1856-ik évi január—janu­­­éri és január—martius *|4 évi folya­mára. Vidékre postán küldve1 |3 é­vre | Oftp. 9? 99 91 |­ 11 ^ ” Budapesten házhordással 4|a évre-----------8 frtp. Budapesten házhordással *|4 évre-----------4 frtp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, ás Pesten a lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, jan. 4. Irodalmunk és a magyar könyvészet. II. Megelőző czikkünket azon jellemzéssel kez­dettük , miként nálunk az irodalmi tér az utóbbi két év alatt nagyon élénk volt. Ennek bebizo­nyítására szolgáljon a következő áttekintés. És pedig tekintsünk vissza irodalmunkra az 1854-ik évben. Ez évben a két politikai lapon (Pesti Napló és Budapesti Hírlap) s Erdélynek akkor még fenállott Hetilapján kivül, négy szépirodalmi lap, u. m. Divatcsarnok, Hölgyfutár, Családi lapok és Bu­dapesti Viszhang, egy gazdászati lap a jeles „Gaz­dasági lapok“, egy néplap, a Pákh és Jókai által szerkesztett „Vasárnapi újság“, két egyházi fo­lyóirat u. m. „Religio“ s a sz. István társulat által kiadott „Katholikus néplap“, egy tudományos fo­lyóirat, a T­o­­­d­y Ferencz által szerkesztett „Új magyar múzeum“ , több népszerű és szépiro­dalmi vállalat jelent meg. A népszerű vállalatok között a „Magyar népkönyvet“, a „Magyar nép­­könyvtára“-t s a „Család könyvét, melyek 1855- ben is folytattalak, már előbbi czikkünkben meg­­emlitek; ezek sorában mint 1854-ben megjelen­tet, meg kell még említenünk Lukács­y „Ma­gyar nők könyvtáráét s Vahotnak „A nagy­világ képekbefli czimei vállalatát. A T­o­­­d­y F. által megindított „Nemzeti könyvtár“ 1854-ben Faludy munkáit adó, a több író által kiadott „Újabb nemzeti könyvtár“ ez évi folyamában pedig Liszti munkáit, Szál­ár­d­y krónikáját, gróf Zrínyi Miklós műveit s Szé­ke­l­y István magyar krónikáját nyertük. Tóth Lőrincz jeles jogtudósunk „Jogtudományi s tör­vénykezési tárá­“t inditá meg füzetekben, vala­mint Friebeisz, ki a Divatcsarnok szerkeszté­sétől visszalépett. „N­e f e r e j t su czimű szép­­irodalmi folyóiratot inditott meg. Mátray Gá­bornak „A magyar népdalok egyetemes gyűjte­ménye“ ez évben is folytattatott. Az időszaki sajtó 1854-ben e vállalatokban találta fel munkássága körét. Mielőtt azonban azon irodalmi munkásság fel­mutatására térnénk át, mely önálló munkákban tünteti fel magát, előbb hadd szóljunk egy két szót könyvészeti rovatunkról. Könyvészeti rovatunk alapítása­ és folytatásá­nál a Pesti Napló szerkesztősége azon szándékból indult ki, hogy lehetőleg teljes könyvészeti közleményeinkkel a magyar irodalmi tevékenység hű visszatükrözői legyünk. E szándék azonban mindeddig teljes érvényre nem juthatott. Ugyan­is mindeddig minden igyekezetünk mellett sem mu­tathattuk fel egész öszvegében a hazánkban éven­­ként megjelent magyar műveket, nem adhattunk számot a szellemi munkásság egész terjéről, nem állíthattuk irodalmunkat teljességében a szomszéd népek irodalma mellé, hogy aztán az évenként megjelent művekben a magyar szellem tevékeny­ségére utalhassunk és ennélfogva nem kisérhettük figyelemmel, mi könyvészeti rovatunknak szintén egyik czélja, a vidéki nyomdák működését, a szel­lemi munkásságnak terjedését a központtól távol vidéken is.­Ennek okát a nyomdatulajdonos és ki­adókban kell keresnünk, kik közöl a pestiek kivé­telével csak kevesen és ezek sem mindig küldenek hozzánk a náluk megjelent nyomtatványokból pél­dányokat. Mi ezt az irodalom érdekénél fogva igényeljük. De a nyomdatulajdonos és kiadó urak, úgy látszik, nem ismerék még fel a könyvészet fontosságát. És mi megvalljuk, a siker, az ered­mény reménye nélkül intézzük az illetőkhöz, ez­úttal is felhívásunkat, mert e felhívás teljesítésére nézve kevés biztosítékot nyújt nekünk azon ta­pasztalás, hogy a hazai nyomdatulajdonosok és ki­adók a törvények és magas­ rendeletek által meg­szabott kötelességeiket sem teljesitik s a kötele­zettségi példányokat az országos könyvtár részére sem küldik be. Pedig e kötelessége nem­­csak a nemzeti múzeumnak 1802. november 26 - kán megerősített alapitó levelének 2-dik pontjá­ban, nemcsak a m. kir. Helytartótanács 1804 febr. 28. 1807. jun. 23 s 1821 ápril 24-kén kelt ren­deleteiben, nemcsak az 1825/V-ki országgyűlés ha­tározatában s az 1847/g-ki 18-ikt. ez. 40. §-ában, alapszik, hanem az 1851. évi cs. k. Helytartóságnak jun. 7- én 6735. sz. a. kelt s a felemlitett törvények rendeleteit megújító, megerősítő parancsában is. És mégis azt tapasztaljuk, hogy míg a m. közok­tatási s belügyminisztérium, a bécsi geológiai in­tézet, a bécsi tudományos akadémia, a graczi sty­­riai történelmi társaság s több bécsi és krakói tu­dós gyakran küldenek a magyar nemzeti múzeum­nak nyomtatványokat, a hazai nyomdákból utóbbi években igen ritkán vagy soha sem érkeztek nyomtatványok. Erdélyből már 10 év óta semmi sem küldetik; Sopronyból csak a „Zeitschrift für Natur und Heilkunde“ egy példánya küldetett be rendesen; Pozsonyból semmi, így ez utóbbi két évben Aradról, Beszterbányáról, Bagó Már­ton nyomdájából Budáról, Debreczenből, Eper­jesről, Győrből, Kassáról, Kecskemétről, Kőszeg­ről , Lőcséről , Miskolczról, Nagy-Kanizsáról , Nagy-Szombatból, Nagy-Váradról, Pécsről,Rozs­nyóról, Selmeczbányáról, Szakolczáról, Szarvas­ról, Szegedről, Szegszárdról, Szombathelyről, Te­mesvárról és Veszprémből szintén egy nyomtat­vány sem küldetett be. Baja 1848 óta nem kül­dött kötelmi példányt, Kassa csak 1852ben, Nagy- Károly csak 1848-ban, Óvár szintén csak ez év­ben, Szabadka nyomdája 1847-ben küldött utól­­szor. A pesti nyomdák sem küldék rendesen nyomtatványaik egy példányát, így 1848-tól fog­va már a püspökségi vagyis egyházi névtárakat (schematismusokat) sem bírja a múzeumi könyv­tár teljes számmal. Miután tehát minden munka, mely hazánkban megjelen, szerkesztőségünkhöz s mint a fenti jegy­zetekből látható, a nemzeti muzeum könyvtárába nem érkezik, könyvészeti rovatunk nem foglal­hatja magában teljes öszvegét a hazánkban meg­jelent nyomtatványoknak. Mindazáltal könyvészeti rovatunk 1854-ben 571, 1855-dik évben 680*) nyomtatványt mutatott fel. E számok, bár­mi figye­lemre méltók legyenek is, és a birodalom többi nemzetiségének irodalmához aránylag bár­mily nagyoknak tűnjenek is fel, jegyezzük meg ismét, koránsem jelölik az utóbbi két évben megjelent magyar nyomtatványok öszves számát. Az 571 és 680 számok csak azon nyomtatványok számait mutatják, melyek részint közvetlenül hozzánk kül­dettek, részint könyvárusi utón jutottak tudomá­sunkra, részint a m. kir. egyetem könyvtára ré­szére szereztettek meg. És mielőtt az irodalmi munkásság szakon­ként­i kimutatására térnénk át, ez­úttal is sajná­l. Az 1855. évben megjelent nyomtatványok könyvészeti kimutatását folytatjuk, ez év munkásságát a hozzánk ezentúl érkezendő (és 1855-ben nyomatott) s nemcsak a múlt év utolsó napjáig hozzánk érkezett nyomtatvá­nyokban kívánván felmutatni. latunkat fejezzük ki a felett, hogy a „Wiener Zig“ könyvészeti rovata, mely adatait, a m. belügymi­nisztérium s a legfőbb rendőri hatóság részére pontosan megküldött kötelmi példányokból merít­heti, oly kevés figyelmet fordít irodalmunk ter­mékeire, s míg e rovatban minden hangjegy (ze­nemű) hűségesen feljegyeztetik, legérdekesb mű­veinket is gyakran hiába keressük e lapokon, így aztán nem csoda, ha irodalmi állapotaink felől hibás tévnézetek keletkeznek, ha irányadó körök­ben is oly vélemény jut érvényre, miként a ma­gyarnak nincs kifejlett irodalma, nincs minden fo­galomra, minden használatra képesített nyelve, s hogy a nyelünkön megjelenő művek egyedül fordítások. Óhajtjuk tehát, hogy következő kimutatásaink el­e kerüljék a „W.Z.“bibliographiának figyelmét, és hogy az irodalom-barátok irántunki rokonszen­­ve erősödést nyerjen szellemi munkásságunk fel­ismeréséből. POMPÉRY JÁNOS.­­ •A TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Római történet Rómában. Több mint félszázaddal ezelőtt Gibbon a Capitolium romjairól tekintett vissza a világbirodalom hanyatlása történeteire. Most egy másik nagymiveltségü utazó, a szellemdús Ampére, jár a világváros halmai közt, s egyik kezében annak évkönyveit tartva, másikkal a mű­emlékekre mutatva, magyarázza honfiainak a nagyszerű eseményeket, melyeknek emlékezetét ama classicus föld és romjai felkeltik lelkünkben.*) Tízszer látogatta meg szerző az örökvárost, s a történetek megelevenültek mintegy szemei előtt a színhelyen, a­hol lefolytak. Cse­kély ugyan a műemlékek száma, melyeket az idő sze­szélye megkímélt, azokhoz képest, a miket lerombolt; de a tudománynak segítségére jó a képzelem, s az új Roma eltűnik a föld színéről, és a régi Roma kiemelke­dik a hantok alól, melyeket századok kezei halmoztak föl a romokra. Van hangulata a kedélynek, a midőn menekülni kíván a jelenből, s örömest eltévedez a múltakban. Élvez és tanulságot szerez lelkünk, s a legroszabb esetben is szórakozik. A­ki épen nem tud nemesebb és hasznosabb időtöl­tést, ám csatlakozzék hozzám, rövid történeti sétát tar­tunk Ampererel a világváros műemlékei közt, s részem­ről örömest tolmácsolom, a miket tudós kalauzunk mond, ha csak röviden, töredékesen is. Mindenekelőtt föltűnik előttünk a vidék alakzata. A Tibet partjain halmok emelkednek. E halmok egy részén, történetünk kezdetén erősített helyek voltak, a­hova terelték háború idején a nyájakat, s a­honnan bé­,­ke idején leszállottak mivelni a mezőket. Mint ma is a római állam kis városainak lakói. Ma is megmaradt a szokás, városoknak nevezni e helységeket, a melyeket másutt falvaknak mondanának. Roma körül csupa váro­sok vannak: Albano, Lariccia, Frascati stb. Több ily halom csoportja képezi Romát, melyek közöl mindeni­­ken egy kis pásztor és földmives nép lakott kezdetben. A Tibernek egy kanyarodásában némi mezőség terült. *) L’histoire romáin á Rome; par J J. Ampére. melyet mocsárok szeldeltek s fél körben dombok vettek­­ körül. Latium ezen zugában kelle Romának előállania. A régi mesés hagyományok szerint a természet erősza­kos forradalmai előzték meg a társadalmi tusákat, me­lyek utóbb bekövetkeztek. Roma földe és vidéke való­ban tűzeredetű; láva-folyam mutatkozik körüle, s némely tavainak , mint az Albanonak régi, kiégett kráter szolgál medenczéül. Egy geolog állítá, hogy maga a forum is ily kráteren állott. A római forum méltó volt ugyan e tüzes bölcsője, a geolog mind­azáltal csalódott. Annyi igaz, hogy a­hol Roma épült, vulcanicus erők működésének nyomai látszanak, s e kö­rülmény határozott talán Roma egykori fénye és nagy­szerűsége fölött. A solid vulcanicus kövek könnyen tör­delhető nagy darabokat adtak a legrégibb műemlékek­hez, s a vulcanicus homok oly czimentet adott, melyet csak a tudomány legújabb fölfedezései képesek pótolni. A föld geológiai természete sok részben befoly a váro­sok alakulására és kinézésére. Ezért épült márványból Geneva, mészkőből Páris, és London téglából. A Janicu­­lumot kivéve, Roma minden halmán vulcanicus tünemé­nyek helyei. Hercules és Cacus kalandja az Aventin he­gyen világos ezélt az e régi eseményekre. Az Aventin oldalán az első Cicerone Cacus barlangjához vezet, s nem a renaissance tudósainak képzelődése alkotta e ne­vet, egész a IV-ik századig fölmegy. Cacust barlangjába követvén Hercules, tűz és füstgomoly veszi körül a föld alatt. S nem messze a földrázkódtató Neptun, és utóbb Füst istennő temploma állott. Pindár óriása jut eszünkbe, kit Etna lesújtott s most tűz és füstoszlop száll ki szájá­ból. A régiek szerettek mindent személyesíteni : mint egyéb tudomány, a geológia is költészet vola kezdetben. S az ökrök szereplése Hercules meséjében Roma pász­tori eredetét juttatja eszünkbe. Ezért üllették az alapítás ünnepét ápril 21-kén Pales ünnepén. Ha a juhbőrbe öl­tözött római földmiveseket látjuk a Montanara utczában, mintha csak a világváros amaz első senatorait látnák, a­kiket Propertius „pelliti patres“ névvel illet. Valóban Romának pásztori eredete ma is feltűnő. Kecskék legel­nek a füvön, mely az utczák kövezete közt nő; tehenek heverésznek a laterani szent János­­és jeruzsálemi szent I kereszt utcza közti útban. . . De visszatérve a régi kor- I ba : Hercules, a régi pelaszg gyarmat istene, maga is pásztor-isten volt. Cacus barlangjától nem messze, hol a győző Herculesnek szentelt nagy oltár állott, volt a „fo­rum boarium“, a „porta mugonia“ közelében. Ma is te­henészek lakják e városrészt, s a forum, a Palatin aljá­ban, ma „Campo vaccino.“ Minő ellentét első tekintetre, pedig, ha a Romulus előtti időkre megyünk vissza, épen semmi különös. A századok változását Virgil nem tudta jobban kiemelni, mint e szavakkal : „Romanoque foro et lautis mugire carinis.“ A forum, idők múltával, megint elveszté nagyszerűsé­gét, é­s megjelentek a marhák, visszafoglalni a föl­det, a­honnan a szabadság és dicsőség, Cicero és Cae­sar, elűzték egykor. A halmokat, melyeken Roma épült, csak a római büsz­keség mondható hegyeknek. A Viminalt alig találjuk meg. A Capitolin sem oly nagyszerű, hogy meglephetne. Nem foghatjuk meg, hogy oly nagy bajjal tudták meg­mászni a gallok a tarpaei sziklát; nem látjuk ott azt a magas és „meredek csúcsot,a melyről Seneca beszél. E halmok közöl az Esquilin, Coelius és Aventin, Ro­ma fénykorában, csak oly formán nézhettek ki, mint ma. Kertek és templomok fedezték; villák és templomok bo­ntják most is. De még nem vagyunk Roma fénykorában. Az Esquilin fákkal volt benőve kezdetben. Egyik csú­csát különösen bükkös boritá, honnan a Fagutal neve­zet. A Coelius régebben Querquetulana volt, azaz töl­gyes halom; a Viminalon fűzfák tenyésztek *). Az Aven­­tinről jellemzőleg irja Ovid: . . . „locus niger Ilicis umbra.“ . .. A Palatin hegyen még Livius korában is elég forrás volt; jó legelőhely lehetett egykor. A fórum helyét mo­csár lepte, meg egy kis erdő, melyet Romulus és Tatius vágatának ki. A mocsár partjait füzes szegélyező. Ovid­ként : „Nil praeter Salices, canaque Canna fáit.“ Ha ezekhez adjuk, hogy a Palatin hegy aljában, a hol a monda szerint, a farkas szoptatta Roma alapitóit, fü­gefa s a többi halmokon is különféle fák tenyésztek: előttünk áll a tájnak képe, hol utóbb a világvárost ala­­piták. *) A kötő fűz neve ma is: Salix viminalis. A halmok nevei maguk megmondják, mely népek lak­tak ott akkor. Az Aventinen bizonyosan albánok laktak, mert a hagyomány egy albai királytól, Aventinustól, származtatja nevét. A Janiculum, a Tiber jobb partján, etruszk földön emelkedett, alkalmasint latinok tanyája egykor, mert Janus a latinok istene volt. Ugyanezt mondhatni a Capitolinról, melyet régebben Saturninus­­nak neveztek; Saturnust pedig a latinok tisztelték min­denek fölött. A hagyomány szerint e két istenség meg­osztva uralkodott a folyam két partján. A Quirinas ma is a sabinok nemzeti nevét **) viseli. A Palatin hegy Evan ■­der arkadiai gyarmatától kapta nevét, egy arkádiai vá­rosról, Palatiumról. Ez egy szó, mondhatni, az egész római mivelődés történeteit magában foglalja. Az arka­diai telep helyén emelkedtek a gazdag római polgárok palotái, ott állott utóbb a császárok laka. S a királyi lak­hely neve az európai nyelvekben azon szótól ered, me­lyet Evander gyarmata adott ama dombnak, mikor még pásztorkunyhók állottak ott. Az arkadiai gyarmat pelaig volt eredetileg azon nép­fajból, mely a régiségben szerte vándorol, s miután a hellén műveltség fejlődéséhez járult, elenyészik, nem hagyva egyéb nyomokat maga után azon óriási falakon kívül, melyeknek építését titánoknak tulajdoníták az utódok. Ez úgynevezett küklopszfalakkal mindenütt ta­lálkozunk Trója síkjától Róma vidékéig, szerte Kisá­­zsiában, Görög- és Olaszországban. Sok nyomait talál­juk különösen a Labinföld egy részén, s Rómától délre. Alatriban 8—9 lábnyi hosszú kövek vannak fölhalmozva 40 lábnyi magasra. Úgy tetszik, mintha a roppant kö­vek faragatlanul volnának egymásra rakva; körülmé­­nyes a vizsgálat azonban mindenkit meggyőz , hogy a kövek szögletei csak látszólag szabálytalanok, szándé­kosan tördelve akkép, hogy jobban egybefogózzanak. A Palatin-halmon nem maradtak föl ily küklopszfalak. Itt létöket csupán egy névvel jelölék a pelaszgok, s ez ma­gának Romának neve, mely erőt jelent, latinul nin­csen jelentése. A pelaszgokat rég elfeledék, de a trójai eredettel ma is kérkedik a romai köznép. A monda szerint Lanu­­viumnál szállt ki Aeneas a hajóból, s Lanuvium­**) Quirites. PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 4. Ő cs. kir. Fenségi Albrecht F­őherczeg, Magyarország katonai és polgári kormány­zója olaszországi utjából december 31-kén estve legjobb egészségben Bécsbe érkezett, ő Fensége hivatali ügyek­ben még rövid ideig Bécsben mulatand s azután Budára fog érkezni. — „A magyar nép könyve“ uj folyamának első füzete megjelent. E füzet tartalmáról múltkor bővebben szóltunk. Megjelöltük azon irányt, melyben a szerkesztők (Csengery és Kemény) ezentúl is haladni kívánnak, s némi tájékozásul rövid áttekintését adtuk a gazdászat és tudo­mány köréből kiemelendő és népszerűleg feldolgozandó azon czikkeknek, mik e füzetek tartalmát teendik, s mik azon szoros viszonynál fogva, melyben a tudomány a köz­élettel áll, minden értelmes olvasó élénk részvétének tár­gyait képezik. Megemlítettük , miként e vállalat mun­katársai a régiek lévén, szerkesztők ezentúl is leg­jelesebb költőinktől adhatandnak szivet s lelket emelő költeményeket, hogy ezentúl is a legilletékesb, leg­jobb tehetségek művei töltendik be azon rovatokat, mi­ket szerkesztők a magyar nép könyvében állandósítottak. E füzet tartalma : „A kávé“ Johnston nyomán átdolgozta Csengery. ..A kávé legelterjedtebb italnemeink közé tartozik.*" E szavakkal kezdődik ez érdekes czikk. E szavak egyszersmind elegendőleg mutatják e növény vegytani ismertetésének szükségét. Illik, kell, hogy ismer­jük közelebbről azon italt, mely élelmünk főbb czikkeihez tartozik s mely egészségünkre, kedélyünkre is befolyással bir. E czikket követi Ar­a­n­y János „p­u­s­z­t­ai d­a­l“-a. De e szép népdal mellett van e füzetben még egy igen becses költemény is. Ez T­o­m­p­a „Etele hun király“-a. Sajnáljuk, hogy az egész költeményt ide nem írhatjuk. De e nagyon szép két versszakot mégis kiírjuk: S mennek mennek éjjel nappal, Küzdve széllel, vízzel, vaddal; Járnak bérczen, szikes háton, Ekevastól szűz rónákon; Érnek szilaj ménest, nyájat S pásztor-népet, mely a tájat Hol elhagyja, hol megállja, Se törvénye, se királya.

Next