Pesti Napló, 1856. január (7. évfolyam, 1743-1767. szám)
1856-01-04 / 1744. szám
löl—1144. I-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: I Szerkesztő szállása: Angel kirílynához czimzett sziked», 63-ik szám. Egyetmi-ut«» 2-ik szem, 1-s5 emelet ,1 K lap szellemi részit illeti! minden közlemény a szerkezztfiséghez Intézendő, érmentetlen levelek esek Ismert kezeküil fogadtatnek el. ________________________ Kiadó-hivatal s Vidékre, postra: Évnegyedre , . . . 5 sz. p. p. Félévre.....................10 . . 1856. Péntek, jan. 4. Előfizetés föltételei: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Tisrrletménypk Hna • 5 hs,4b*s Petit *or 4 p. kr. Bélyegdij, külön, 10 p. kr. Hirdetmények alja. Mígín vlta 5 ha,Sb08 p#tit Bor 5 p. kr m. VDIVU ) u a Z U V Z u w l ura . ívnegyedre . . . . 4 fr. p. p. VJl^ivra ft _ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI IAFLU 1856-ik évi január—januéri és január—martius *|4 évi folyamára. Vidékre postán küldve1 |3 évre | Oftp. 9? 99 91 | 11 ^ ” Budapesten házhordással 4|a évre-----------8 frtp. Budapesten házhordással *|4 évre-----------4 frtp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, ás Pesten a lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, jan. 4. Irodalmunk és a magyar könyvészet. II. Megelőző czikkünket azon jellemzéssel kezdettük , miként nálunk az irodalmi tér az utóbbi két év alatt nagyon élénk volt. Ennek bebizonyítására szolgáljon a következő áttekintés. És pedig tekintsünk vissza irodalmunkra az 1854-ik évben. Ez évben a két politikai lapon (Pesti Napló és Budapesti Hírlap) s Erdélynek akkor még fenállott Hetilapján kivül, négy szépirodalmi lap, u. m. Divatcsarnok, Hölgyfutár, Családi lapok és Budapesti Viszhang, egy gazdászati lap a jeles „Gazdasági lapok“, egy néplap, a Pákh és Jókai által szerkesztett „Vasárnapi újság“, két egyházi folyóirat u. m. „Religio“ s a sz. István társulat által kiadott „Katholikus néplap“, egy tudományos folyóirat, a Tody Ferencz által szerkesztett „Új magyar múzeum“ , több népszerű és szépirodalmi vállalat jelent meg. A népszerű vállalatok között a „Magyar népkönyvet“, a „Magyar népkönyvtára“-t s a „Család könyvét, melyek 1855- ben is folytattalak, már előbbi czikkünkben megemlitek; ezek sorában mint 1854-ben megjelentet, meg kell még említenünk Lukácsy „Magyar nők könyvtáráét s Vahotnak „A nagyvilág képekbefli czimei vállalatát. A Tody F. által megindított „Nemzeti könyvtár“ 1854-ben Faludy munkáit adó, a több író által kiadott „Újabb nemzeti könyvtár“ ez évi folyamában pedig Liszti munkáit, Szálárdy krónikáját, gróf Zrínyi Miklós műveit s Székely István magyar krónikáját nyertük. Tóth Lőrincz jeles jogtudósunk „Jogtudományi s törvénykezési tárá“t inditá meg füzetekben, valamint Friebeisz, ki a Divatcsarnok szerkesztésétől visszalépett. „Ne f e r e j t su czimű szépirodalmi folyóiratot inditott meg. Mátray Gábornak „A magyar népdalok egyetemes gyűjteménye“ ez évben is folytattatott. Az időszaki sajtó 1854-ben e vállalatokban találta fel munkássága körét. Mielőtt azonban azon irodalmi munkásság felmutatására térnénk át, mely önálló munkákban tünteti fel magát, előbb hadd szóljunk egy két szót könyvészeti rovatunkról. Könyvészeti rovatunk alapítása és folytatásánál a Pesti Napló szerkesztősége azon szándékból indult ki, hogy lehetőleg teljes könyvészeti közleményeinkkel a magyar irodalmi tevékenység hű visszatükrözői legyünk. E szándék azonban mindeddig teljes érvényre nem juthatott. Ugyanis mindeddig minden igyekezetünk mellett sem mutathattuk fel egész öszvegében a hazánkban évenként megjelent magyar műveket, nem adhattunk számot a szellemi munkásság egész terjéről, nem állíthattuk irodalmunkat teljességében a szomszéd népek irodalma mellé, hogy aztán az évenként megjelent művekben a magyar szellem tevékenységére utalhassunk és ennélfogva nem kisérhettük figyelemmel, mi könyvészeti rovatunknak szintén egyik czélja, a vidéki nyomdák működését, a szellemi munkásságnak terjedését a központtól távol vidéken is.Ennek okát a nyomdatulajdonos és kiadókban kell keresnünk, kik közöl a pestiek kivételével csak kevesen és ezek sem mindig küldenek hozzánk a náluk megjelent nyomtatványokból példányokat. Mi ezt az irodalom érdekénél fogva igényeljük. De a nyomdatulajdonos és kiadó urak, úgy látszik, nem ismerék még fel a könyvészet fontosságát. És mi megvalljuk, a siker, az eredmény reménye nélkül intézzük az illetőkhöz, ezúttal is felhívásunkat, mert e felhívás teljesítésére nézve kevés biztosítékot nyújt nekünk azon tapasztalás, hogy a hazai nyomdatulajdonosok és kiadók a törvények és magas rendeletek által megszabott kötelességeiket sem teljesitik s a kötelezettségi példányokat az országos könyvtár részére sem küldik be. Pedig e kötelessége nemcsak a nemzeti múzeumnak 1802. november 26 - kán megerősített alapitó levelének 2-dik pontjában, nemcsak a m. kir. Helytartótanács 1804 febr. 28. 1807. jun. 23 s 1821 ápril 24-kén kelt rendeleteiben, nemcsak az 1825/V-ki országgyűlés határozatában s az 1847/g-ki 18-ikt. ez. 40. §-ában, alapszik, hanem az 1851. évi cs. k. Helytartóságnak jun. 7- én 6735. sz. a. kelt s a felemlitett törvények rendeleteit megújító, megerősítő parancsában is. És mégis azt tapasztaljuk, hogy míg a m. közoktatási s belügyminisztérium, a bécsi geológiai intézet, a bécsi tudományos akadémia, a graczi styriai történelmi társaság s több bécsi és krakói tudós gyakran küldenek a magyar nemzeti múzeumnak nyomtatványokat, a hazai nyomdákból utóbbi években igen ritkán vagy soha sem érkeztek nyomtatványok. Erdélyből már 10 év óta semmi sem küldetik; Sopronyból csak a „Zeitschrift für Natur und Heilkunde“ egy példánya küldetett be rendesen; Pozsonyból semmi, így ez utóbbi két évben Aradról, Beszterbányáról, Bagó Márton nyomdájából Budáról, Debreczenből, Eperjesről, Győrből, Kassáról, Kecskemétről, Kőszegről , Lőcséről , Miskolczról, Nagy-Kanizsáról , Nagy-Szombatból, Nagy-Váradról, Pécsről,Rozsnyóról, Selmeczbányáról, Szakolczáról, Szarvasról, Szegedről, Szegszárdról, Szombathelyről, Temesvárról és Veszprémből szintén egy nyomtatvány sem küldetett be. Baja 1848 óta nem küldött kötelmi példányt, Kassa csak 1852ben, Nagy- Károly csak 1848-ban, Óvár szintén csak ez évben, Szabadka nyomdája 1847-ben küldött utólszor. A pesti nyomdák sem küldék rendesen nyomtatványaik egy példányát, így 1848-tól fogva már a püspökségi vagyis egyházi névtárakat (schematismusokat) sem bírja a múzeumi könyvtár teljes számmal. Miután tehát minden munka, mely hazánkban megjelen, szerkesztőségünkhöz s mint a fenti jegyzetekből látható, a nemzeti muzeum könyvtárába nem érkezik, könyvészeti rovatunk nem foglalhatja magában teljes öszvegét a hazánkban megjelent nyomtatványoknak. Mindazáltal könyvészeti rovatunk 1854-ben 571, 1855-dik évben 680*) nyomtatványt mutatott fel. E számok, bármi figyelemre méltók legyenek is, és a birodalom többi nemzetiségének irodalmához aránylag bármily nagyoknak tűnjenek is fel, jegyezzük meg ismét, koránsem jelölik az utóbbi két évben megjelent magyar nyomtatványok öszves számát. Az 571 és 680 számok csak azon nyomtatványok számait mutatják, melyek részint közvetlenül hozzánk küldettek, részint könyvárusi utón jutottak tudomásunkra, részint a m. kir. egyetem könyvtára részére szereztettek meg. És mielőtt az irodalmi munkásság szakonkénti kimutatására térnénk át, ezúttal is sajnál. Az 1855. évben megjelent nyomtatványok könyvészeti kimutatását folytatjuk, ez év munkásságát a hozzánk ezentúl érkezendő (és 1855-ben nyomatott) s nemcsak a múlt év utolsó napjáig hozzánk érkezett nyomtatványokban kívánván felmutatni. latunkat fejezzük ki a felett, hogy a „Wiener Zig“ könyvészeti rovata, mely adatait, a m. belügyminisztérium s a legfőbb rendőri hatóság részére pontosan megküldött kötelmi példányokból merítheti, oly kevés figyelmet fordít irodalmunk termékeire, s míg e rovatban minden hangjegy (zenemű) hűségesen feljegyeztetik, legérdekesb műveinket is gyakran hiába keressük e lapokon, így aztán nem csoda, ha irodalmi állapotaink felől hibás tévnézetek keletkeznek, ha irányadó körökben is oly vélemény jut érvényre, miként a magyarnak nincs kifejlett irodalma, nincs minden fogalomra, minden használatra képesített nyelve, s hogy a nyelünkön megjelenő művek egyedül fordítások. Óhajtjuk tehát, hogy következő kimutatásaink ele kerüljék a „W.Z.“bibliographiának figyelmét, és hogy az irodalom-barátok irántunki rokonszenve erősödést nyerjen szellemi munkásságunk felismeréséből. POMPÉRY JÁNOS. •A TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Római történet Rómában. Több mint félszázaddal ezelőtt Gibbon a Capitolium romjairól tekintett vissza a világbirodalom hanyatlása történeteire. Most egy másik nagymiveltségü utazó, a szellemdús Ampére, jár a világváros halmai közt, s egyik kezében annak évkönyveit tartva, másikkal a műemlékekre mutatva, magyarázza honfiainak a nagyszerű eseményeket, melyeknek emlékezetét ama classicus föld és romjai felkeltik lelkünkben.*) Tízszer látogatta meg szerző az örökvárost, s a történetek megelevenültek mintegy szemei előtt a színhelyen, ahol lefolytak. Csekély ugyan a műemlékek száma, melyeket az idő szeszélye megkímélt, azokhoz képest, a miket lerombolt; de a tudománynak segítségére jó a képzelem, s az új Roma eltűnik a föld színéről, és a régi Roma kiemelkedik a hantok alól, melyeket századok kezei halmoztak föl a romokra. Van hangulata a kedélynek, a midőn menekülni kíván a jelenből, s örömest eltévedez a múltakban. Élvez és tanulságot szerez lelkünk, s a legroszabb esetben is szórakozik. Aki épen nem tud nemesebb és hasznosabb időtöltést, ám csatlakozzék hozzám, rövid történeti sétát tartunk Ampererel a világváros műemlékei közt, s részemről örömest tolmácsolom, a miket tudós kalauzunk mond, ha csak röviden, töredékesen is. Mindenekelőtt föltűnik előttünk a vidék alakzata. A Tibet partjain halmok emelkednek. E halmok egy részén, történetünk kezdetén erősített helyek voltak, ahova terelték háború idején a nyájakat, s ahonnan bé,ke idején leszállottak mivelni a mezőket. Mint ma is a római állam kis városainak lakói. Ma is megmaradt a szokás, városoknak nevezni e helységeket, a melyeket másutt falvaknak mondanának. Roma körül csupa városok vannak: Albano, Lariccia, Frascati stb. Több ily halom csoportja képezi Romát, melyek közöl mindeniken egy kis pásztor és földmives nép lakott kezdetben. A Tibernek egy kanyarodásában némi mezőség terült. *) L’histoire romáin á Rome; par J J. Ampére. melyet mocsárok szeldeltek s fél körben dombok vettek körül. Latium ezen zugában kelle Romának előállania. A régi mesés hagyományok szerint a természet erőszakos forradalmai előzték meg a társadalmi tusákat, melyek utóbb bekövetkeztek. Roma földe és vidéke valóban tűzeredetű; láva-folyam mutatkozik körüle, s némely tavainak , mint az Albanonak régi, kiégett kráter szolgál medenczéül. Egy geolog állítá, hogy maga a forum is ily kráteren állott. A római forum méltó volt ugyan e tüzes bölcsője, a geolog mindazáltal csalódott. Annyi igaz, hogy ahol Roma épült, vulcanicus erők működésének nyomai látszanak, s e körülmény határozott talán Roma egykori fénye és nagyszerűsége fölött. A solid vulcanicus kövek könnyen tördelhető nagy darabokat adtak a legrégibb műemlékekhez, s a vulcanicus homok oly czimentet adott, melyet csak a tudomány legújabb fölfedezései képesek pótolni. A föld geológiai természete sok részben befoly a városok alakulására és kinézésére. Ezért épült márványból Geneva, mészkőből Páris, és London téglából. A Janiculumot kivéve, Roma minden halmán vulcanicus tünemények helyei. Hercules és Cacus kalandja az Aventin hegyen világos ezélt az e régi eseményekre. Az Aventin oldalán az első Cicerone Cacus barlangjához vezet, s nem a renaissance tudósainak képzelődése alkotta e nevet, egész a IV-ik századig fölmegy. Cacust barlangjába követvén Hercules, tűz és füstgomoly veszi körül a föld alatt. S nem messze a földrázkódtató Neptun, és utóbb Füst istennő temploma állott. Pindár óriása jut eszünkbe, kit Etna lesújtott s most tűz és füstoszlop száll ki szájából. A régiek szerettek mindent személyesíteni : mint egyéb tudomány, a geológia is költészet vola kezdetben. S az ökrök szereplése Hercules meséjében Roma pásztori eredetét juttatja eszünkbe. Ezért üllették az alapítás ünnepét ápril 21-kén Pales ünnepén. Ha a juhbőrbe öltözött római földmiveseket látjuk a Montanara utczában, mintha csak a világváros amaz első senatorait látnák, akiket Propertius „pelliti patres“ névvel illet. Valóban Romának pásztori eredete ma is feltűnő. Kecskék legelnek a füvön, mely az utczák kövezete közt nő; tehenek heverésznek a laterani szent Jánosés jeruzsálemi szent I kereszt utcza közti útban. . . De visszatérve a régi kor- I ba : Hercules, a régi pelaszg gyarmat istene, maga is pásztor-isten volt. Cacus barlangjától nem messze, hol a győző Herculesnek szentelt nagy oltár állott, volt a „forum boarium“, a „porta mugonia“ közelében. Ma is tehenészek lakják e városrészt, s a forum, a Palatin aljában, ma „Campo vaccino.“ Minő ellentét első tekintetre, pedig, ha a Romulus előtti időkre megyünk vissza, épen semmi különös. A századok változását Virgil nem tudta jobban kiemelni, mint e szavakkal : „Romanoque foro et lautis mugire carinis.“ A forum, idők múltával, megint elveszté nagyszerűségét, és megjelentek a marhák, visszafoglalni a földet, ahonnan a szabadság és dicsőség, Cicero és Caesar, elűzték egykor. A halmokat, melyeken Roma épült, csak a római büszkeség mondható hegyeknek. A Viminalt alig találjuk meg. A Capitolin sem oly nagyszerű, hogy meglephetne. Nem foghatjuk meg, hogy oly nagy bajjal tudták megmászni a gallok a tarpaei sziklát; nem látjuk ott azt a magas és „meredek csúcsot,a melyről Seneca beszél. E halmok közöl az Esquilin, Coelius és Aventin, Roma fénykorában, csak oly formán nézhettek ki, mint ma. Kertek és templomok fedezték; villák és templomok bontják most is. De még nem vagyunk Roma fénykorában. Az Esquilin fákkal volt benőve kezdetben. Egyik csúcsát különösen bükkös boritá, honnan a Fagutal nevezet. A Coelius régebben Querquetulana volt, azaz tölgyes halom; a Viminalon fűzfák tenyésztek *). Az Aventinről jellemzőleg irja Ovid: . . . „locus niger Ilicis umbra.“ . .. A Palatin hegyen még Livius korában is elég forrás volt; jó legelőhely lehetett egykor. A fórum helyét mocsár lepte, meg egy kis erdő, melyet Romulus és Tatius vágatának ki. A mocsár partjait füzes szegélyező. Ovidként : „Nil praeter Salices, canaque Canna fáit.“ Ha ezekhez adjuk, hogy a Palatin hegy aljában, a hol a monda szerint, a farkas szoptatta Roma alapitóit, fügefa s a többi halmokon is különféle fák tenyésztek: előttünk áll a tájnak képe, hol utóbb a világvárost alapiták. *) A kötő fűz neve ma is: Salix viminalis. A halmok nevei maguk megmondják, mely népek laktak ott akkor. Az Aventinen bizonyosan albánok laktak, mert a hagyomány egy albai királytól, Aventinustól, származtatja nevét. A Janiculum, a Tiber jobb partján, etruszk földön emelkedett, alkalmasint latinok tanyája egykor, mert Janus a latinok istene volt. Ugyanezt mondhatni a Capitolinról, melyet régebben Saturninusnak neveztek; Saturnust pedig a latinok tisztelték mindenek fölött. A hagyomány szerint e két istenség megosztva uralkodott a folyam két partján. A Quirinas ma is a sabinok nemzeti nevét **) viseli. A Palatin hegy Evan ■der arkadiai gyarmatától kapta nevét, egy arkádiai városról, Palatiumról. Ez egy szó, mondhatni, az egész római mivelődés történeteit magában foglalja. Az arkadiai telep helyén emelkedtek a gazdag római polgárok palotái, ott állott utóbb a császárok laka. S a királyi lakhely neve az európai nyelvekben azon szótól ered, melyet Evander gyarmata adott ama dombnak, mikor még pásztorkunyhók állottak ott. Az arkadiai gyarmat pelaig volt eredetileg azon népfajból, mely a régiségben szerte vándorol, s miután a hellén műveltség fejlődéséhez járult, elenyészik, nem hagyva egyéb nyomokat maga után azon óriási falakon kívül, melyeknek építését titánoknak tulajdoníták az utódok. Ez úgynevezett küklopszfalakkal mindenütt találkozunk Trója síkjától Róma vidékéig, szerte Kisázsiában, Görög- és Olaszországban. Sok nyomait találjuk különösen a Labinföld egy részén, s Rómától délre. Alatriban 8—9 lábnyi hosszú kövek vannak fölhalmozva 40 lábnyi magasra. Úgy tetszik, mintha a roppant kövek faragatlanul volnának egymásra rakva; körülményes a vizsgálat azonban mindenkit meggyőz , hogy a kövek szögletei csak látszólag szabálytalanok, szándékosan tördelve akkép, hogy jobban egybefogózzanak. A Palatin-halmon nem maradtak föl ily küklopszfalak. Itt létöket csupán egy névvel jelölék a pelaszgok, s ez magának Romának neve, mely erőt jelent, latinul nincsen jelentése. A pelaszgokat rég elfeledék, de a trójai eredettel ma is kérkedik a romai köznép. A monda szerint Lanuviumnál szállt ki Aeneas a hajóból, s Lanuvium**) Quirites. PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 4. Ő cs. kir. Fenségi Albrecht Főherczeg, Magyarország katonai és polgári kormányzója olaszországi utjából december 31-kén estve legjobb egészségben Bécsbe érkezett, ő Fensége hivatali ügyekben még rövid ideig Bécsben mulatand s azután Budára fog érkezni. — „A magyar nép könyve“ uj folyamának első füzete megjelent. E füzet tartalmáról múltkor bővebben szóltunk. Megjelöltük azon irányt, melyben a szerkesztők (Csengery és Kemény) ezentúl is haladni kívánnak, s némi tájékozásul rövid áttekintését adtuk a gazdászat és tudomány köréből kiemelendő és népszerűleg feldolgozandó azon czikkeknek, mik e füzetek tartalmát teendik, s mik azon szoros viszonynál fogva, melyben a tudomány a közélettel áll, minden értelmes olvasó élénk részvétének tárgyait képezik. Megemlítettük , miként e vállalat munkatársai a régiek lévén, szerkesztők ezentúl is legjelesebb költőinktől adhatandnak szivet s lelket emelő költeményeket, hogy ezentúl is a legilletékesb, legjobb tehetségek művei töltendik be azon rovatokat, miket szerkesztők a magyar nép könyvében állandósítottak. E füzet tartalma : „A kávé“ Johnston nyomán átdolgozta Csengery. ..A kávé legelterjedtebb italnemeink közé tartozik.*" E szavakkal kezdődik ez érdekes czikk. E szavak egyszersmind elegendőleg mutatják e növény vegytani ismertetésének szükségét. Illik, kell, hogy ismerjük közelebbről azon italt, mely élelmünk főbb czikkeihez tartozik s mely egészségünkre, kedélyünkre is befolyással bir. E czikket követi Arany János „pusztai dal“-a. De e szép népdal mellett van e füzetben még egy igen becses költemény is. Ez Tompa „Etele hun király“-a. Sajnáljuk, hogy az egész költeményt ide nem írhatjuk. De e nagyon szép két versszakot mégis kiírjuk: S mennek mennek éjjel nappal, Küzdve széllel, vízzel, vaddal; Járnak bérczen, szikes háton, Ekevastól szűz rónákon; Érnek szilaj ménest, nyájat S pásztor-népet, mely a tájat Hol elhagyja, hol megállja, Se törvénye, se királya.