Pesti Napló, 1856. március (7. évfolyam, 1795-1823. szám)

1856-03-01 / 1795. szám

singer hat hónapra el akarja halasztani a bili felol­vasását, azaz elvetését indítványozza. Roszalja a kormány rendszabályát, mint a­mely a városok és testületek jogaiba ütközik, minőre csak a Stuartok legroszabb korában van példa. Az élethosziglan tartó peerség ügyében is vádat emel a kormány ellen.Állítja, hogy Mr.Lowe (a keres­kedelmi hivatal alelnöke) azon helyi adókra nézve túlsá­gosan tett föl egyet és mást, s kéri a házat, vegye utal­­mába a kikötőhelyek és hatóságok régi jogait a kormány önkénye ellenében. (Ismételt tetszés balról.) így Mr.B­a­­ringis. Lowe:a kormány nem a maga részére akarja azon vámokat megszüntetni, nem akar idegen sajátot eltu­lajdonítani, csak a hajózást akarja fölmenteni a túlságos terhek alól. A vámok nem tulajdonai senkinek; a par­liament adta meg azon kikötőhelyeknek, meg elveheti, ha tetszik. Nincs itt szó a helyhatóság, az önkormány­zás megsértéséről. Nem a dolog természetéből folyó he­lyi adó az, a­mit valamely véletlenül épen tengeröbölre fekvő város az átkelő hajóktól zsarolhat, stb. Hosszas vita támad e kérdés fölött. A szónokok két­harmad része a kormány ellen nyilat­kozik. Holnap folytatják a vitákat. A kormánynak nem igen van kilátása a bili keresztülvitelére. Alkalmasint azonban nem marad oly feltűnőleg nagy kisebbségben, mint ha — a mai hangulat mellett — szavaztak volna. Hon­nan e hangulat? A bilit a többség kénytelen helyesnek, czélszerűnek elismerni. Már említik, hogy a parliament feloszlatása áll a küszöb előtt, legalább úgy hiszik, s a követ urak félnek sérteni a helyi érdekeket. London, febr. 26. Febr. 25-kén a felsőházi ülés­ben, miután lord L­y­n­d­h­u­r­s­t tetszés közt kijelenté, hogy néhány nap múlva a ház figyelmét bírói tisztére hívja föl, mi tekintetben reformra van szükség. lord Redesdale előterjeszti a kiváltsági bizottmány je­lentését a Weasleydale peersége ügyében. Lord Granville kijelenti a gyülekezet előtt, mely látható feszültségben van, miszerint a kormánynak nincs szándékában , új szavazást sürgetni , hogy arányla­g üres házban felforgasson oly végzést , melyet tetemes többséggel hoztak. Lord Weasleydale nem akarja ülését elfoglalni, mielőtt az ügyet minden oldalról éretten meg nem fontolták. A kormány igyek­szik e tárgyat minden személyes és párttekintetektől menten megvizsgálni, s ugyanezt várja a háztól (tar­tós tetszés). Lord Campbell és Derby mél­tányolják a kormány engesztelő hangulatát, s az el­lenzék részéről szintén részrehajlatlan és érett meg­fontolást ígérnek. Lord Derby sajnálja, hogy a ház összeütközésbe jött a koronával, de a kormány a hibás. Jól tenné a korona, ha akkér oldaná meg a kér­dést, hogy Weasleydale peerségét örökössé változtatná. Végül jelenté a lord, miszerint indítványozni fogja, hogy egy bizottmányt nevezzenek ki, mely jelentést adna afelől, miként lehetne a felsőház felebbviteli tör­vényhatóságát hatályosabbá tenni. — Marquis of Landsdowne igen engesztelő hangon szól, re­mélvén, hogy mindkét részt kielégítő egyezmény jö­het létre. Nézete szerint az örökös peerségre nem ve­szélyes, ha alkalmilag élethoszig tartó peereket nevez­nek ki. A korona visszaélése ellen biztosíték a közvé­lemény. Még lord Brougham, Malmesbury, Grey és má­sok beszéltek a kormány mellett, Granville mel­lette, s a ház elhalászta ütését 7 óráig.­­ A M’Neill féle jelentés következtében kinevezett ka­tonai bizottmány tagjai, hír szerint: lord Seaton tá­bornok, mint elnök; Sir Th­on tábornok; M’Ma­hon; Sir Thom Brotherton, Down, Peel. — Holnap adja Buchanan amerikai követ bucsu­­lakomáját. De mielőtt e jeles államférfim haza megy, még meglátogatja a continenst (Párisi?), így beszélik: f­­rancziaorzág, Páris, febr. 24. Feltűnő, hogy Or­­­off gróf tegnapi bemutatása alkalmával tökéletes beszédet tartott a császárhoz, mint ezt a követek meg­bízó leveleik átnyujtása alkalmával szokták tenni. E be­szédnek majdnem szószerinti átfordítása imez: „Sire, fölséges uram engemet bízott meg fölséged és a nagy franczia nemzet iránti tisztelete és rokonszenve (Sym­pathie) érzelmeinek kifejezésére. Fölséges uram osztja fölségeddel a béke helyreállítása iránti legőszintébb kivánatokat. Mi enge­met illet, legnagyobb megtiszteltetésnek tartom, hogy én választottam ki felséged előtt azon érzelmeket kife­jezni, s azon tanácskozásokban részt venni, melyek Eu­rópának a békét visszaadandók.“ Napóleon császár ezen beszédre azt felelte, mi­szerint egészen osztja a követ által kifejezett érzelmeket és kívánságokat, s örvend, hogy a híres államférfiúval személyes ismeretségbe jöhet. C­r­­­o­f­f valamint Brunnow­sa kíséretekhez tar­tozó diplomatáit gyakran imitálják magukat nyilvános helyeken, különböző félhivatalos salonokban, s föllépé­sükben legkisebb tartózkodást sem mutatnak. Sőt ezen urak fesztelenséget, nyíltságot, sőt szeretetreméltóságot segélyeznek, úgy annyira, hogy igen világosan kitűnik azon törekvésük, mikép a közvéleményt igyekeznek megrontani. Hogy ez nekik tökéletesen sikerül, máris észrevehető, s levelező erősítheti, hogy a franczia hiva­talos világ a delnekkel élükön, Oroszországért és az orosz barátságért forma szerint rajonganak. Egy párisi levelező írja: A nyugati hatalmak és Szar­­dínia még mindig ragaszkodnak a dunai fejede­lemségeknek egy európai fejedelem alatti egyesítéséhez. A Porta tiltakozik ellene, s ez okból Dzsemil bey, hogy az e tárgy fölötti előleges tanácskozásban részt vegyen, nem várta be Marseilleben az első török felhatalmazottat (mikor Tu­­rinból Párisba visszatért). Levelező jó forrásból hallja, hogy Ausztria nincs ellene az eszmének, de azon érte­sülésre, hogy lehető esetben C­a­r­i­g­n­a­n herczeg ne­veztetnék ki moldva- és oláhországi nagyfejedelemnek, legerélyesebben tiltakozott. Cambridge ha nem akarja a koronát elfogadni, s zavarban vannak, hogy kit találjanak alkalmas embert ez állomásra. — Még Augustenburg herczegre is gondoltak,kit az itteni udvarnál szívesen látnak.— Egyedül Clarendon gróf az itteni diplomaták közöl, ki még mindig harczias hangon beszél. Ő azt mondja, hogy nem fogunk enged­ni, mert mi vagyunk a győzök. Úgy látszik, hogy az itteni kormánynyal, békés hangja daczára is elégültnek látszik. Ki tud ebből aztán eligazodni ? Páris, febr.25. A fölhatalmazottak ma 1 óra 20 percz­­kor gyűltek össze az értekezleti teremben, hol őket Walewski gróf és Bour­queney báró fogadta. A fölhatalmazottak a minisztériumnak a quaire (Seine partja) nyíló főkapuja előtt hajtottak el, s a főlépcsőn mentek föl, hol három vagy négy legény állott, kik ne­kik ajtót nyitottak. Először C­a­v­o­u­r gróf és V­­ 11 a­­marina marquis, szárd fölhatalmazottak jelentek meg, mintegy 1 óra 3 perczkor. Cavour gróf mint­egy 40 éves embernek néz ki. Arcza sok szellemet és szivjóságot fejez ki. A két fölhatalmazott egyszerű broughamban ült, egyetlen vadász kíséretében. A pie­­montiak után Al­­ pasa és Mehemed bey, török föl­hatalmazottak jövének pompás hintóban. Hátuk mögött két vadász állt gazdag öltözetben. Mindjárt utánok egy brougham és egy fényes hintó jött elé. Az elsőben Cowley és Clarendon lordok, a másodikban B­u­o­­ gróf és H­ü­b­n­e­r báró ültek. — Az orosz fölhatalma­zottak magukra várattak. Csak 11­ óra után érkez­tek a külügyi minisztérium elibe. Pompás hintóban jövének. D­r­­­o­ff gróf, ki jóllehet 70 éves, nem látszik többnek 50 évesnél s igen izmos ember, kiugrott a hin­­tóból s gyors léptekkel sietett föl a lépcsőzeten. Föl­érkezvén megfordult, hogy Brunnow bárót bevárja, ki egy palotát­ és cachenezbe majdnem beburkoltan nagy bajjal szállt ki a kocsiból s lassan lépdelt fölfelé a lépcsőzeten. Ez nagyon betegesnek és gyengének néz ki, s O r 1 o ff mellette fiatal ember. Mi O r 1 o ff o t illeti, igen erélyesen néz ki, s eléhaladott kora daczára alig szürkült meg. A fölhatalmazottak nem valának egyenru­hában; mindnyájokon fekete frakkot és kerek kalapot lehetett látni. A török képviselők fején a rendes nemzeti löveg, a fez volt. A képviselők megérkeztekor alig volt a quamn 150 kiváncsi. Négy rendőrügynök ugyan igyekezett őket rendben tartani, jóllehet egészen csendesen viselték ma­gukat, s egyet sem mertek kiáltani. Két óra felé a ki­váncsiak száma szaporodott, s négy óra felé roppant embertömeg várakozott a diplomaták kijövetelére. A „Journal des D­é­b­a­t­s“ az értekezleti fölha­talmazottak ülésrendjéről közli: W­a­r­e­w­s­k­i grófnak, mint elnöknek jobbján ülnek: Clarendon lord, Bud­ gróf, Cavour gróf, Orloff gróf, Ali pasa; balján: Cowley lord, Hübner báró, Pes de Villamarina marquis, B­r­u­n­n­o­w báró és Me­­hemed-Dzsemil bey. Buol gróf tegnapelőtt kihallgatáson volt a császár­nénál, hogy számára átnyújtsa a csillagkeresztet, melylyel ausztriai özvegy császárné 5 felsége diszite föl. Lamartine „Kiábrándulás“ (Désillusion) czímű utolsó kötet versének revisiójával foglalkozik. A gabna­­természet speculatióval 600,000 frankot vesztett, s most ugyancsak dolgoznia kell, hogy az elvesztett összeget visszanyerje. Verseket ír — irodalmi lapot ad ki stb. — A censura P­o­n­s­a­r­d „La Bourse“ czimü színművének előadatása elé akadályokat gördít. Először is a czim meg­változtatását kívánja.— Alfred de Vigny „Mozart“ czimü verses drámát irt. A fiaontmartrei temetőben a repu­blicanus Godefroy C­a­v­a­i­g­n­a­c-nak bronz emléke állíttatott föl. A meg­boldogult az emlékköven köpenybe burkoltan, kiterítve nyugszik, egyik kezében tollat, a másikban az 1830- és 35-ki harczok emlékéül kardot tartva, jóllehet katona nem volt. Ez emlék 1848 óta kész; az aláírás arra már 1846-ban kezdődött, de Cavaignac tábornok hatá­rozottan ellenszegült fölállításának. „Elég idő lesz rá — szólt a tábornok — ha nem leszek többé a végrehajtó hatalom élén.“ Pár­is, febr. 26. Az „Ind. beige“ előre figyelmeztet­te olvasóit, hogy óvakodjanak jó­hiszemmel fogadni az értekezletek folyama alatt keringő híreket. Ez óvakodás nem volt hasztalan. Ma a congressus nem tartott ülést s a múlt este két fölhatalmazott nem jelenvén meg W­a­­lewski gróf ebédjén, a pessimisták ezen körülmények­re a békére nézve kedvezőtlen híreket alapítottak. Azonban, ha a congressus ma nem ült össze, ennek egyszerű oka az, hogy hetenként csak három ülés lesz: hétfőn, szerdán és pénteken, s hogy minden ülés közt egy napi időköz maradjon a megelőző ülés jegyzőköny­vének szerkesztésére. Mi a két fölhatalmazottnak tehát (Cowley lord és Mehemmed­ Dzsemil bey) a külügyminiszter ebédjéről­ kimaradását illeti, ezt egy kis, köztük fenforgó illedéki kérdésnek tulajdonít­ják, s azt úgy vágták keresztül, hogy se egyik se má­sik ne menjen az ebédre. Azonban mind­ketten megje­lentek az ebédet követett hangversenyen, mely igen fé­nyes volt. Minden rosz­hírek daczára azonban — mik egyébiránt csak a börzére gyakorolhatnak némi befolyást — minden a legjobban látszik menni. A „Moniteur Univer­­s­e­­“ hivatalosan jelentette, miszerint az első ülésben mart. 31-kéig tartó fegyverszünet köttetett. Azt is ál­lítják — de ezt nem hivatalosan — hogy ugyanezen ülésben a javaslatok négy első pontját aláírták volna. Ez épen ellenkezik az angol lapok utóbbi, és általá­nosan igaznak tartott állításával, melynél fogva a fölha­­talmazottaknak az ötödik ponton kellett kezdeniük a ta­nácskozást, hogy mindjárt tisztában legyenek a nehézsé­gekkel, a négy első pont vitára nem nyújthatván anyagot, minthogy szövegük határozott, s a hatalmak mindnyájan hozzájárultak. E szerint hát csak fentartás mellett em­lítjük, hogy a négy első pontot az első ülésben aláírták volna, hivatalosan eddig azonban csak a fegyverszünet van jelentve. Ondit szerint, W­a­­­e­w­s­k­i gróf ez értekezletet megnyitó beszédében nagyon tartózkodónak mutatko­zott, ezen állást azonban maga a helyzet is javasolta. Bizonyossággal állíthatni azonban azt, miszerint ha lé­tezett is pillanatig Angol- és Francziaország között kü­lön vélemény a békére nézve, a nézet­különbség töké­letesen elenyészett. Köztök jelenleg a legtökéletesb egyetértés uralkodik, s bármi esetleg — valószínűleg kevéssé fenyegető —­ jöjün is közbe az értekezletek fo­lyama alatt, az angol-franczia szövetség nem lesz általa érintve. A párisi congressus megnyitása kedvező befolyást gyakorolt a londoni bilizére. Svédországban ellenben úgy látszik, hogy az orosz politika által besugalt bizal­matlanság állandóan tart. Stockholmi levelezések lega­lább ezt jelentik. Egy levél az oroszoknak roppant ké­születéről szól. E pillanatban 30,000 munkásból álló se­reg dolgozik a finnlandi tengeröbölnek háromszoros csövekelésseli elzárásán. Ez újság igaz lehet, jóllehet először halljuk azt, de kétségbevonhatni azon követ­keztetések helyességét, miket ebből Stockholmban akar­nak vonni. Franczia- és Angolország is folytatja, készü­leteit s várni lehet, hogy a készületek mindkét részről folyjanak egészen a béke megkötéséig. Páris, febr. 27. A „Presse“-ben megjelent sztam­­buli levél elemzi azon harmincz czikket, melyekben a Portával szövetkezett nagy­hatalmak képviselői s a tö­rök miniszterek a Dunafejedelemségek átalakítása iránti nézeteiket foglalták össze.­­ A lap közölte tudósí­tásokból kiderül, hogy a hoszpodárság megmarad, csak­hogy élethosszig tartóvá lesz. Mihely a jelenlegi hosz­­podárok hivatalának határideje letelik (mi i. é. június­ban lesz), ideiglenes helytartóság lépend helyökbe, s 12 moldva­ és ugyanannyi oláhból álló bizottmány me­­­nend Stambulba, ott a luzerani kormány felügyelése alatt új alkotmányt kidolgozandó. Már ez új alkotmánynak is megvetették alapjait. Lesz t. i. választás útján alakítandó nemzeti képviselet. E törvényhozó testületnek, mely a közigazgatásnak min­den kérdéseivel foglalkozandó, jogává lesz egyszers­mind három Koszpodár-jelöltet fölterjeszthetni. A török kormány és szövetségesei fogják ezek közöl végleg ki­nevezni a hoszpod­árt, ki csak belföldi lehet. (A fana­rióták kizárvák.) A fejedelem jogai tetemes csökkentést szenvedtek, míg a bírósági hatóságokéi oly feltétek mellett tágittat­­tak, melyeknél fogva remélhetni, hogy az intézmény el­­vesztendi a demoralisatio azon bélyegét, mely eddig — elég szilárd és elég erős szervezet hiánya miatt—­ nem­csak reá magára nézve gyalázat, hanem az egész tarto­mánynak is szégyenére válik. Az adót ezentúl a bojárok is tartoznak fizetni. Fekvő birtok tulajdonosává minden polgár lehet, sőt még kül­földiek is. A­mi a szoros értelemben vett belügyeket il­leti (p. o. a zárdák szabadalmassága) ezeket a nemzet képviselői fogják elintézni. Spanyolország, Madrid, febr. 18. A mai napig 17,902 nemzeti jószág adatott el 180,832,219 reá­lon. Február második hetének végével az általános letéti pénztárban 2,568,261 reál volt érczpénzben és 251,751,948 papírpénzben.­­ Ma estve Pidal és Bravo urak Párisba mennek. A lázongók állítják, hogy ezen urak pártjuk menekülteivel conferentiákat akarnak tartani Párisban. Gonzales spanyol minisz­ter nemsokára visszatérend Londonba. — A kormány komolyan gondol arra, hogy a baleári szigeteket a le­hetőségig megerősítse. Svédország. Stockholmban a „Svenska Tid­­ningen“ leplezetlen keserűséggel űz gúnyt a franczia sajtó könnyenhivőségéből, mely Oroszország hízelgé­seit oly örömest fogadja, s vakon hiszen látszólagos bé­kehajlamaiban. Ezen nevetséges könnyen hivőség Orosz­országnak legjobb szövetségese mindazon kísérleteinél, melyeket oda irányoz, hogy a nyugati hatalmak szö­vetségét szétrobbantsa. Egy másik tudósítás pedig ily czím alatt: „Aggodal­mak Oroszország hatalma miatt következőleg hangzik Stockholmból febr. 17-től: „Itt némely párisi hír­lapok békefanatismusával épen nincsenek megelégedve. És valóban, hogy ha a Bomarsund fel nem építtetését illető ponttal felhagynának, ez ugyan nem a legjobb szolgálat volna kormányunknak abbeli készségéért, hogy novemberben a nyugati hatalmakkal szerződésre lépett, úgy látszik, hogy Oroszország, mióta előtte a Szebasz­­topoli flotta megsemmisítése által Kelet elzáratott, óriási erőmegfeszítéseket fog tenni, hogy suprem­atiáját a Ke­lettengeren megalapítsa.Különösen Constantin nagy herczeg tevékenysége egyenesen e czélra van irányozva. A kelettengeri erősségek most mindenesetre — Bomar­sund kivételével — mindnyájan tetemesen kijaví­tanak s több uj erősség is alapittatott. A novemberi szer­­ződvény egyszerű következménye volna a kelettengeri háború egyszerű folytatása, de minthogy Oroszország­nak ezen területen teljes hatalmát meg akarják hagyni,­­ alkalmazkodásunk híjául egy folytonosan tartó orosz hadfenyegetést róttak nyakunkba, mi különösen bel­politikánkra gyakorlandja legérezhetőbb hatását. Az A­g­a­r­d­h püspök által közzétett statistikai munká­ban igen érdekes tárgyalások fordulnak elő a fölött, mily sóvárogva vágyakozik Oroszország Norvégiának éjszaki részére. 1809-ben nem tudták felfogni, miért óhajt Oroszország a lapp földből oly kis darabot bírni, mely csak 3 mértföldnyire volt a norvégiai partok egyik legmélyebb kikötőjétől. Más igényeket sem értettek, melyeknek értelme most világos napfényen van. Várjon a novemberi szerződés mindezen vágyakozásoknak gá­tot vetend­e, ezt legközelebb majd a békealkudozások mutatandják meg. Azon esetre, ha franczia-orosz szö­vetség jöne létre, ama szerződvény, — legalább mint franczia — minden jelentőségét elvesztené. Oroszország. Az udvarnál még folyvást élénk élet van Miklós nagyherczeg egybekelése folytán Ale­xandra nagyherczegnével. Febr. 14-én a diplomatiai karnak szerencséje volt az új párnál bemutattatni. — A párisi értekezlet folyama iránt annyival feszül­tebb figyelemmel vannak itt, mert más eszmék léteznek elterjedve a kölcsönös követelések és engedmények kö­rül, mint a külföldi sajtóban említettek.­­ Oroszország és Persia között mindinkább barátsá­gosnak mondják a viszonyt. A persa követ reményét fe­jezte ki ájítólag, hogy az orosz kormány segíteni fogja Persiát most Mohamed ellen, s az orosz kormány nem mondott határozott nemet. — Pétervárból hírlik,hogy Fonton Bódog, jelen­leg hannover­i követ, Gr­o­r­t­s­a­k­o­ff hg utódjául van határozva a bécsi orosz követségi állomáson. Gortsa­­koffhg végkép vissza akar vonulni az államszolgálatból. Törökország, Beirut, jan. 29. Azon aszúr régi­ségek, melyek — midőn az Eufrat folyamán szállíttat­nának — Bazrah közelében a folyó iszapéba merítitek, ismét napfényre hozattak, s már szerencsésen el van­az lehetne, mint másban, úgy a magunkénak megalapí­tására csak a francziát kellene mintául vennünk, mely tagadhatatlanul leglogikaiabb, s ennélfogva — habár költői nyelvre nem való — tudományos fejtegetésekre legalkalmasb. A franczia szórendben logikai egymásután, határozottság, szabatosság, könnyű felfoghatóság van, s a franczia nyelv méltán lett az országok diplomatikus nyelve. Csak az a baj, hogy minden nyelvnek a maga külön szórendje van, melynek elméletét csak saját rend­szere természetéből önállólag kell kinyomozni és megál­lapítani. A magyar szórend kétségen kívül egyike a leg­szabadabbaknak, s épen ezért több árnyalásra képes, de másfelől téveszthetőbb is. Ugyanezen oknál fogva nehéz is szabályait kinyomozni, vagy más szóval: elméletét megállapítani. Toldy — a feljebb idézett értekezésben — a magyar nyelvnek kiválólag kifejezési ösztönt tulajdonít (az alaki és széphangi ösztön felett, mely különösen a görög és latin nyelvben oly uralkodó), és ezen a magyarban „oly parancsolólag uralkodó kifejezési ösztönnél fogva“ azt következteti, hogy „a magyar prózának az új világ leg­több nyelve fölött fényes jövendője van.“ E kifejezési ösztön, mely különben uralkodólag megvan a legtöbb újabb nyelvben, a magyarban úgy látszik legsajátosab­ban s erélyesebben az által nyilatkozik, hogy a mondat szavainak legcsekélyebb változtatása nélkül is, csupán különféle elhelyezésükkel különfélekép módosíthatja a mondat értelmét. Más nyelvben, ha a szórend megvál­tozik, rendszerint szókötési változások is, vagy lega­lább közbeszúrások fordulnak elő; a magyarban elég a szórend módosítása, hogy a mondat tárgyai közöl min­dig más-más legyen kiemelve. A kifejezési ösztön te­hát — ha már ezen szónál maradunk — a magyarban különösen mint kiemelési ösztön tevékeny; s minthogy a kiemelést a szórendnek emigy vagy amúgy alkal­mazása eszközli, az írónak kétszeresen érdekében áll közelebb megismerkednie a szórendnek látszólag gépe­zetével, valósag azonban eleven szervezetével, melynek módosulatai — csak mint helycserék — annyira módo­sítják az egész mondatnak értelmét. Ha a szórend he­lyesen emeli ki az illető szót, úgy az olvasó vagy el­­­mondó is alig vétheti el a hangnyomatot, mely a kiemelt szót illeti. Vegyünk elő példát, és lássuk a szórend hatalmát. Nyelvtanaink egyikében fordul elő a következő mondat: „A becsületes hazafinak munkás élete a nemzetre mindig áldást áraszt.“ A mondat részeinek ezen össze­állítását mondhatnók egyensúlyos összeállításnak, mert abban egyik rész sincs a másik fölött különösen kiemel­ve, valamennyinek jelentése egyféle fontosságú; mind egyensúlyozzák egymást, s így hangnyomat tulajdonkép egyikét sem illeti, miután mind illeti. Mondjuk ezt — ha tetszik — természetes szórendnek. Ebben mindjárt azon szabályt fedezzük föl, hogy az úgynevezett alany vagy subjectum („a becsületes hazafinak munkás élete“) a mondatnak elején, az úgynevezett mondomány vagy praedicatum pedig („áraszt“) a mondatnak végén áll, s a közelebbi meghatározások az alany és mondomány kö­zött foglalnak helyet. Lássuk most, hogyan alakul át e szórend, ha a mon­dat egyik vagy másik részét különösen ki akarjuk emelni. „A becsületes hazafinak munkás élete áraszt a nem­zetre mindig áldást.“ (Itt a „munkás élet“ van kiemelve.) „Áraszt a nemzetre mindig áldást a becsületes hazafi­nak munkás élete.“ (Itt az „áraszt“ van kiemelve.) „A becsületes hazafinak munkás élete mindig áraszt áldást a nemzetre." Vagy: „Mindig áraszt a nemzetre áldást a becsületes hazafinak munkás élete.“ (Itt a ,min­dig­ van kiemelve.) „Áldást áraszt mindig a nemzetre a becsületes haza­finak munkás élete­“ Vagy : „A becsületes hazafinak munkás élete áldást áraszt mindig a nemzetre.“ (Itt az „áldás“ van kiemelve.) „A becsületes hazafinak munkás élete a nemzetre áraszt mindig áldást.“ Vagy: „A nemzetre áraszt min­dig áldást a becsületes hazafinak munkás élete.“ (Itt „a nemzetre“ van kiemelve.*) Az idézett mondat szórendjét még többfélekép lehet változtatni, de már a fentebbi átalakításokból is vonha­tunk szabályt a hangnyomatos szónak helyére a mon­datban. E szabály körülbelül tán így volna formu­­lázható: A hangnyomatos szó az uralkodó ige előtt szokott állni , a jelentéktelenebbek utána ; s ha maga az ige a hangnyomatos szó, ez nyitja meg a mon­datot. Ha nincs a mondatnak különösen kiemelendő ré­­­sze, az ige áll leghátul, föltéve, hogy ez mint cselekvőige nem viszonylik valami névszóra, melyet viszonyszójáról megismerni, vagy más igére, mely a határozatlan módban névszót képvisel, mert ezen esetekben az illető névszó vagy ige követi az uralkodó igét. Ezen föltét is azonban csak a legegyszerűbb mondatoknál érvényesül, melyek nem tartalmaznak korlátozó vagy közelebbről árnyaló közbe­­tételeket, s csak három-négy szóból állanak, úgy látjuk tehát, hogy nyelvünk mind szépészetileg, mind lo­gikailag helyes eljárást követ, midőn a fontosabbat előre bocsátja, annak valósággal elsőséget ad. A színész nem igen fog tévedni, ha a hangnyomatos szót az igé­ben *) vagy az ige előtt keresendi. (Hogy ige nemlé­tében annak helye és értéke a tulajdonító melléknevet vagy névszót illeti, nem szükség megemlíteni.) Kivételek azonban vannak, s ezek természetesen an­nál számosabbak, minél nagyobb a szavak elrendezése körüli szabadság, így a véglet-érintkezési elvnél fogva gyakran épen megfordul a mondat, és — a közmondás szerint — végin csattan az ostor. p. o. „Ha más nem gondoskodik , gondoskodom én.“ (Itt az „én“-nek isgyanazon szerepe van, mint midőn „kardom“ helyett „az én kardom“-at kell mondani.) Az eltéréseket itt nem sorolhatni elő, valamint azon különnemű irályi mesterfogásokat sem, melyeknek ügyes alkalmazása egy részről oly finomul árnyalja, más rész­ről oly élesen szembeszökteti az illető gondolatot. Mind­erre több előmunkálat, és nagyobb tér volna szükséges, mint mennyit a hírlapi hasábok engednek. Szó nélkül kell tehát hagynom a gördület kérdését is, mely a pró­zában ugyanaz, mi versben a mérték, s melynek szintén nagy és jogos befolyása van a szórendre, még pedig oly mértékben, hogy nem ritkán csak a gördület által emel­kedik ki a hangnyomatos mondatrész. Szépészetileg mivel a nyelvtudósok feladata mindezen kérdések részletes tisztázása, megoldása és szabályokba foglalása. Nekem csak a színészek által oly gyakran el­tévesztett hangsúly és hangnyomat szolgált alkalmi okul e sorok megírására, melyeknek fő czéljuk az, hogy egy részről a gyakorlat embereit (nevezetesen a színészeket, s az írókat általában­ szorgos­ figyelemre gerjeszszék e nyelv- és irálytani részletek iránt; más részről az elmé­let embereit (különösen tehát a nyelvészeket) a meg­pendített kérdések nyomozására indítsák. GREGUSS ÁGOST: *) Bővebb összehasonlithatás tekintetéből álljon itt a kö­vetkező rövidebb mondat is, különféle elhelyezéssel : „te mondtad azt“ és „azt te mondtad;“ — „te azt mond­tad“ és „azt mondtad te;“ — „mondtad (te) azt,“ stb. Ha a „nem“ beszúrásával tagadóvá teszszük e monda- t tot, újra más változatok állnak elő. *) Egyetlen ige is képezhet mondatot, p. o. „bezélget­tünk.“ Az ige mintegy kapcsa, középpontja és fog­lalma az egész mondatnak, s a többi szó annak környe­zete , úgy hogy valamennyi beszédrész hozzá képest csak igehatározónak tekinthető.

Next