Pesti Napló, 1856. március (7. évfolyam, 1795-1823. szám)
1856-03-02 / 1796. szám
213-1500. 5-ik évi Ibiyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztősedhez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok , hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Hirdetmények díja : 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ! J ' Magín vita 15 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. Vasárnap, mart. 2. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . .. 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhozhordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, mart. 2. Nemzetgazdászati levelek. VI. (Hitelintézetek. Bankok.) Az egyiptomi hét sovány esztendő után nem imádkozott oly buzgón az éhenhaló egy gazdag aratásért, mint milyen sóvárogva várja a szegény magyar a különféle hitelintézetek és bankok felállítását. A hitelrendszer, a civilisationak ezen hű és elvárhatatlan barátja s kísérője, korunkban,úgy látszik, gyökeres átalakulásnak megy elibe. E tárgy épen úgy mint sok más, különféle jó szándékú ugyan, de czélszerűtlen állami intézkedések következtében megnyűgözve , lebilincselve nem árasztható ki jótéteményeit az emberiségre , mintha csak a napot takarnék el, hogy ne lövethesse éltető sugarait az életműves világra. De borúra derű! A műveltebb nemzetek kezdik belátni szükségét, hogy a hitelrendszer átalakítassék, s békéstől megszabaduljon, és ha valahol nagy szükségét érzik ennek, úgy kétszeresen óhajtható az ausztriai birodalomban, s itt ismét drága magyar hazánkban. Nálunk valóban épen nincs irigylendő sorsuk a termelő osztályoknak.A kereskedő még csak megvan a hogy van, kivált Pesten, hol a bécsi jegybanknak fiókintézete s egy magyar kereskedelmi bank létezik. Debreczenben is állít a bécsi bank egy fiókot 500,000 frt alappal. De mi egy csepp eső a szomjas földnek? Hát az ország többi vidékei mit vétettek? Hát a földbirtokos és iparos honnan veszi üzlettőkéit? Ezelőtt a takarékpénztárak csak kölcsönöztek fekvő vagyonra is, de mióta a kamatláb törvényesen 5%-re leszállíttatott, ez intézetek felhagytak a kölcsönzéssel, mert mikép adhatnának ők ennyi kamatra pénzt földbirtokosoknak, mikor maguk is 5% fizetnek hitelezőiknek. Ily körülmények közt takarékpénztáraink váltóbankokká alakultak át,csakhogy igen kicsinyben űzik ezt, mert szűk korlátok közé szorítva inkább tengenek mint élnek, pedig szabad és czélszerű szerkezet mellett takarékpénztáraikban rejlik a jó mag, melyből Magyarország, új, erőteljes életre fejlődhetik. Ily helyzetben természetes, miszerint nálunk sem kereskedés, sem földművelés és kézműipar nem virágozhatik. A legbecsületesebb ember is nem lévén képes adósságát megfizetni, a bizalom naponkint enyészik, a hitel elhal. Ezer meg ezer munkás kéz és fő dologtalanul, ezer meg ezer vagyontőke gyümölcstelenül hever. Elszegényedés, densoralisatio óriási léptekkel közelget. Nem lenne érdektelen statistikailag, számokkal kimutatni állításunkat. De minek bajlódnánk e szomorú műtétellel? Ki elég kiváncsi, pillantson be a hivatalos hírlapok hirdetéseibe, ott elég anyagot talál elmélkedésre, pedig az árverezéseknek, jószágeladásoknak , executióknak századrésze sem foglaltatik ezekben. Pestet ezelőtt gazdag városnak tartottuk, de mióta tudjuk, hogy házaira 40 millió forintnál több van betáblázva, belátjuk azon közmondás igazságát: „nem mind arany a mi fénylik.“ Hát még a földbirtokokon mennyi teher fekhetik? Ideje tehát, hogy felébredjünk s munkához lássunk, mert hacsak a tőkéből élünk, nemsokára nem lesz mit fogyasztani. Mielőtt azonban magánvéleményemet előadnám, minő hitelintézetek lennének szükségesek Magyarországon, s mikép lehetne ezeket gyakorlatilag felállítani, ismerkedjünk meg előbb a hitel természetével, a különféle hitelintézetek történetével mind az ó, mind az új világban, mert közpéldabeszéd szerint: „más (maga) korából tanul a magyar,amit egyébiránt a német és a tót is és minden nemzet teszen, ha okos. Gyakran említik már, hogy a nemzetek egy igen egyszerű természeti igazság elismerésére századok alatt és roppant veszteségek után juthatnak el. Mily jól esik tehát a példából okulni kívánóknak, ha egyszerre és veszteség nélkül az igazság kátforrásánál állhatnak. Hitelezés alatt azon cselekvényt értjük, midőn valaki embertársának bizonyos szolgálatot előlegez azon biztos reményben, hogy ugyanezt vagy természetben, vagy hason értékben határozott idő múlva visszakapja. E szerint a hitel magában véve épen úgy nem tőke, mint a papirospénz vagy bankjegy, az ő édes gyermekei, nem azok, hanem igenis leghatalmasabb eszköz arra, hogy új tőkéket állítson elő. A hitel vére az emberi társadalomnak ; gyors és rendes , vagy lassú és szabálytalan forgásától függ a nemzetek egészséges vagy beteges állapotra. A hitel felszedi és összegyűjti a gyümölcstelenül heverő tőkéket, s azok kezeibe juttatja, kik azokat használni tudják; kenyeret és munkát ad a dologtalanul heverő egyéneknek , mert eszközt, tőkét, pénzt juttat kezeikbe, hogy ennek segítségével új termelési tőkét állítsanak elő, s mind maguk mind más embertársaik javát előmozdíthassák. A hitel tehát helyettese s pótlója a pénznek. Hol a hitel szilárd lábon áll, ott jóval kevesebb készpénzre van szükség, mert ennek forgása gyorsabb s egyenlőbben van felosztva a nemzet különböző osztályai közt. És a kevesebb készpénz mellett mégis sokkal tetemesebb a termelés, átalánosabb a jólét és vagyonosság. Egy amerikai nemzetgazdász Carey felszámította, hogy kész érczpénzből egy főre Francziaországban 43, Angliában 27, Északamerikában 5.A forint jön , pedig Északamerika és Anglia sokkal gazdagabbak Francziaországnál, s az évenkénti termelés tetemesen nagyobb, miután ebből egy főre Francziaországban 100, Angliában 200, az északamerikai egyesült államokban 237 forintnyi érték esik. Ez okokból a hitel valódi áldás az emberiségre, csak ne volna oly kényes, furcsa természete. Ő a túlhatalmasokat teljességgel nem szereti, mint mondják : „nem szeret nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni.110 önkényt oda simul, hol törvényszerűséget, jellemet, becsületességet lát; hol az állam maga megy jó példával elő a törvény iránti tiszteletben; hol a törvénykönyv természetjog elvein alapszik; hol mindenkinek, a legcsekélyebb állampolgárnak is, vagyona és személye sérthetetlen; hol az igazságszolgáltatás pontos, gyors és egyenlő, nem pedig pókháló, mely csak a kis legyeket csípi meg, a nagy dongók ellenben keresztül kasul járnak rajta ; egy szóval : a hitel hű kísérője a civilisationak, ennek elválhatlan barátja, egyszersmind mértéka. Ha földgömbünkön körutat tennénk, mindenik nemzetnél csak a hitelállapotját kellene megvizsgálnunk, mindjárt tudnék, hányadán van ott a civilistio. A dunaiaktól kezdve a mongoloknál, tatároknál, perzsáknál, törököknél, oroszoknál nyomát sem látjuk a hitelnek. A porosz határszéleket átlépve, úgy találjuk, hogy nem halt még meg, sőt tovább menve Belgiumban, Hollandiában, Angliában , Északamerikában egészen otthonos, s kényelmesen megfészkelte magát; de már déli Európában s Amerikában és Afrikában a nagy hőséget ki nem állhatja. Hitel alapja a bizodalom, bizodalmát pedig nem lehet erőszakkal csikarni. Erőszakkal egy parányi hitelt nem vagyunk képesek szerezni. Hitelszerzésre egészen más intézkedések szükségesek, mint meglátandjuk. FÉNYES ELEK: AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JEN C. ÖZVEGY DE LÉMNCOURT HERCZEGNÉ, vagy a nagyvilági delnő. MÁSODIK RÉSZ. (Folytatás.) *) V. Igen, gyermekeim, — ismétlé az özvegy herczegné, miután újra megengedé magát Tanerődé és Valentine által öleltetni, kik feleletét úgy várták, mint valami kedvező jóslatot; — igen, igy mentek az ilyen dolgok az én időmben. Ha oly sorsú fiatal személy, mint te Valentine, oly választást tett, mint te, melyet a család visszautasított, de mi igazolva volt annak érdeme által, ki a választás tárgya volt, tudott hű maradni hívének érzelméhez, tudta tisztelni a család akaratát, s nem sérté az Hiedelmet. — Hogy lehetett ez, nagyanyám ? — Mi sem volt ennél egyszerűbb, — viszontá az özvegy herczegné : — a fiatal nőszemély kolostorba ment. — Jó! és aztán? — kérdé naivül Valentine. — És aztán ? — Aztán ? . . . — Igen, nagyanyám; mert ha jól fogom föl, a fiatal nő kezdetben, kétségkívül csak néhány napra ment kolostorba. . . De miután kolostorba ment, mit tett ottan ? — Tehát ott maradt a kolostorban! — felelt a főrangú hölgy; — változhatlan szerelmét áldozatul ajánlá föl az urnáig, öszhangzásba hozván e szerint, mint mond) Lásd Pesti Napló 1787. számát, Lám nektek gyermekeim, születési állapotának szükségeit, szivének választását és az atyai akaratnak tartozó tiszteletet. — Ah! Istenem! — rebegő Valentine megdöbbenve, s fivérével a keserű csalódást kifejező pillantást váltván, mig nagyanyja imigy folytatá : — Mi a nemes embert illeti, ki, mint te kedves Tancrédeom, szenvedélyesen szeretett egy becsületes és kedves teremtést,kit azonban, el nem vehetett mert nemes származású nem volt, a máltai rendbe kérte magát fölvétetni; azt könnyen is megnyerte, örök nőtlenségi esküt tett le, s a király hajóján a hitlenek ellen ment harczolni, igy becsülettel hű maradt szerelméhez, anélkül, hogy rangját sértette volna. Nemde, gyermekeim, ez illedelmes, megindító és lovagias dolog volt! — De nagyanyám, — kezdé ismét Tancréde, nem kevésbé csalódva reményeiben, mint nővére, — engedje meg megjegyeznem. . . — Kétségkívül, ugye, azt akarod megjegyezni, kedves gyermekem, hogy a máltai rend és az örök nőtlenség el vannak törülve ? Ez fájdalom igaz, de nekem úgy tetszik, hogy mindig foly a háború Afrikában, s tőled függ, hogy egész életedben nőtlen maradj, valamint nővéredtől függ a szent szív kolostorába lépni, mely még most is létezik, s jó családbeliek vannak benne. — Fivérem legyen katonává! szólt Valentine könyezve. — tegye ki magát annak, hogy Afrikában megöljék ! . . Én kolostorba menjek! Fájdalom! ezek, jó mamám, tanácsai, miket nekünk ad! — Gyermekeim, — kezdi ismét a főrangú hölgy szeretetteljes szemrehányással, — föltehettétek-e rólam, mikép azt fogom nektek tanácsolni, hogy ne engedelmeskedjetek atyátoknak? — Nem engedelmeskedni! ezt nem, — felelt Tancréde, — de reméltük, hogy nagyanyám érettünk anyámnál beavatkozik, s ezen jogtalan előítéletről leveri . . . a mi . . . — Lelkemre! — kiáltott föl az özvegy herczegné, —épen nem vártam, hogy önök által kiválasztassam háborút folytatni az ellen, mit ön előítéletnek nevez unoka uram! Azon előítélet ellen, teszi hozzá szigorúan a főrangú hölgy, — mit én saját énünk tiszteletének és a ház becsületének nevezek ! — Istenem, te őt felbosszantottad, — szólt Valentine nagyon halkan fivéréhez, s nagyanyjához fordulva . — Kedves nagyanyám, ne értse félre Tancréde szavait. Ő csak azt akarta kegyednek kifejezni, miszerint mily mély és fájdalmas meglepetést okozott nekünk, hogy atyánk e házasságban meg nem egyezett. — Szép mentség! — felelt zsémbelve az özvegy herczegné; — ez valóban, nagyon helytelen meglepetés! — Nagyanyám enged-e egy kérdést tennem? — Legyen. Beszéljen, unokám. — Nagyanyám, nekem és Valentinenek, ugye azt veti szemünkre, mikép mi feledtük, hogy Mérei Lajos és nővére születésre nézve hozzánk nem hasonló állásúak? — Bizonnyal, s fejességtek ily visszás viszonyt illetőleg, nem menthető. — Mi kétségkívül nagyon hibásak vagyunk, nagyanyám, — felelt félénken Valentine; — azonban mi megérdemeljük kegyed türelmét; mert, végre is engedje meg, mikép tudhassunk mi valamit ezen születési egyenlőtlenségről? Anyám naponként Morei Sidoniát példányul ajánlotta nekem! Az özvegy herczegné maga is zavarba jővén nem felel semmit. Tancréde Valentinénál egyetértő pillantást vált, s hozzáteszi : — Atyám engemet társul adván Mérei Lajos gyárüzletéhez, igy szólt : „Ah! barátom, ha fiam ön nyomdokain jár, kívánságom be lesz telve.“ — Valóban, — kézdi magában az özvegy herczegné még mindig hallgatva, — mit felelhessek erre ? — Végre, nagyanyám, — kezdi ismét Valentine, — ha Mérei Lajos, mint mondják, iparos . . . atyánk nemaz-e hasonlóképen ? • Aztán, mikép gondolhattuk, hogy miután például hozta föl azt, mit nagyanyánk, „rangunk feledésének nevez“, szólt Tancréde keserűséggel, — e rangot atyánk nem egyébért idézi, hogy reményeinket megsemmisítse, melyekre, ugyszólva, ő bátorított ? — S ime minden mikép áll lánczolatban ! — kiállott föl keserűen a főrangú hölgy; — ime, mikép szüli a rosz a roszat! Íme, saját méltóságunk megvetése, mikép tanít másokat az övéik megvetésére! Mindezek után, ezen gyermekeknek esztelenségekben igazuk van! — Oh kedves jó mamám! — szólt Valentine nagyanyjának nyakába borulva, — mennyire elnéző kegyed ! — Nagyanyám maga is átlátja, — téve hozzá Tancréde negyanyját szintén megölelve; — mi nem lehetünk felelősek oly hibáért, mi nem a mienk. — Hagyjatok békével, rosz gyermekek! kezdi ismét a herczegné ellágyulva s a két fiatal karja közöl gyöngéden kibontakozva ; — bizonynyal volna kedvem, hogy megmossalak benneteket, de lelkiismeretesen tehetem-e azt? Lássuk egy kissé, hogy mily üledéktartó az én fiam, ki ezen Mérei Lajos kérését elutasítja, s a nagy urat játsza fajának nemességébe, a De Sénancourt ház dicsőségébe zárkózik be! Ő a párisi sárral kereskedik, dohányt árul, s ha itt rendet nem csinálok, e szép kereskedést még a czukor- és pálinkaárulással is megtoldja! Úgy van! De Sénancourt herczegnek, ellenkezőleg nagyon megtisztelve kellett volna magát éreznie Mérei Lajos úr kérése által. Fiam ezen igen érdekes ember mellett az iparban nem egyéb, mint himpellér, mint szerencsefi! íme hová jutottunk! — teszi hozzá dühösen a főrangú hölgy. — e szegény gyermekeket szerencsétlenekké teszik, mivel ártatlanul anyjuk példáját követték! — Fájdalom ! ebből áll a mi bűnünk, jó mamám, — felelt Valentine sóhajtva. — Mi Mérei Lajos urat anyánk által mindig oly szívélyességgel láttuk fogadtatni, hogy... — Úgy van! igen kényelmes s főleg igen őszinte ezen szép szívélyesség! — kiáltott föl az özvegy herczegné keserű gunynyal.— Ha pénznyerés forog kérdésben, a czimert zsebbe dugjuk, a czimet szegre akasztjuk , mindent elkövetünk, mindenki pajtásunk lesz. . . . Kaczintsunk, pajtás! egyenlők vagyunk ! barátságoo- PESTI NAPLÓ. Pest, mart. 2. A nemzeti színház rendes látogatói előtt igen gyakran felfogott tmai drámai személyzetünk sok hiánya. Sok szerepre alig van képviselőnk, Erzsébet királynét Bartháné kénytelen adni, salon-hölgyek szerepére Hubenayné alkalmaztatik. Shakespeare műveiben Réthy úr is felléptettetik, finom komikumra személyesítünk nincs, a komika színésznő helyét most Horváth Teréz vagy Szabó K. k. a. pótolják, s ha valakinek eszébe jutna oly művet írni, melyben 4—5 salonembert kellene felléptetni, bizony az ily szerepek egyike, Hubenai János vagy Morvai urnak is jutna. És ez mindaddig úgy lesz, mig mindig a vidékről fogunk toborzani s mig színészi képezdénk nem lesz. Az ily képezde szükségének fejtegetése hasonlítana ahhoz, ha valaki azt törekednék egész komolyan megmutatni , hogy a festészet alapja a rajztan. Tehát a régi elismert igazság fejtegetésébe nem bocsátkozva egyszerűen hozzájárulásunkat jelentjük ki a „Búd. Viszhang“ utóbbi számának a „színészi képezdét“ illető indítványához „Színészi nyugdíjintézetünk van már, azaz a „háznak van már teteje, de nincs alapja,“ mint V. J. e czikkében. Indítványa szerint az ily képezdébe fölvett színészi növendékek az intézet e czélra alapított tőkéjéből legalább szállás-, ruházat- és táplával volnának ellátva, hogy így a szegényebb sorsúak is kedvvel léphetnének, s gond nélkül készülhetnének e pályára.“ A képezdébe felvételre megkivántatnék ép külső és hang, általános színészi képesség s legalább elemi ismeret. Az indítvány következő tantervet ajánl: Első évi tanfolyamban : 1)Magyar nyelvtan s helyesírás története. 2) szép előadás, jó felolvasás, és szavalás és hanghordozás. 3) Történelem és földrajz, különös tekintettel minden korai ország és nép erkölcsei,szokásai,viseletei— és szertartásaira. 4) Táncz, testgyakorlat, bajvívás. Másodévi tanfolyamban: színészet története, dramaturgia, szereptanulmány, begyakorlás, játék. Ez intézet létrehozásai fenyítására szükséges pénzalap az indítványozó véleménye szerint olyatán szerettethetnék be, amily után gyűlt be a nemzeti színházi nyugdíjintézet máris szép öszvegre növekedett alaptőkéje. T. i. adakozás, gyűjtés, a nemzeti színházban évnegyedenkénti érdekes előadások, vidéken tánczvigalmak , műkedvelői előadások rendezése útján. A nemzeti színház nagyobb fizetésű tagjai és a drámaírók jövedelmük egy kis részét bizonyosan szíves készséggel áldoznák fel ez intézet alapjára. Aztán a színházi conservatorium pénzalapjának felét méltán és jogosan le-