Pesti Napló, 1856. március (7. évfolyam, 1795-1823. szám)

1856-03-02 / 1796. szám

213-1500. 5-ik évi Ibi­yam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztősedhez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok , hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények díja : 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ! J ' Magín vita 15 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám, 1-ső emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1850. Vasárnap, mart. 2. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . .. 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhoz­hordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, mart. 2. Nemzetgazdászati levelek. VI. (Hitelintézetek. Bankok.) Az egyiptomi hét sovány esztendő után nem imádkozott oly buzgón az éhenhaló egy gazdag aratásért, mint milyen sóvárogva várja a szegény magyar a különféle hitelintézetek és bankok fel­állítását. A hitelrendszer, a civilisationak ezen hű és el­­várhatatlan barátja s kísérője, korunkban,úgy lát­szik, gyökeres átalakulásnak megy elibe. E tárgy épen úgy mint sok más, különféle jó szándékú ugyan, de czélszerűtlen állami intézkedések kö­vetkeztében megnyűgözve , lebilincselve nem á­­rasztható ki jótéteményeit az emberiségre , mintha csak a napot takarnék el, hogy ne lövethesse él­tető sugarait az életműves világra. De borúra de­rű! A műveltebb nemzetek kezdik belátni szük­ségét, hogy a hitelrendszer átalakítassék, s bé­késtől megszabaduljon, és ha valahol nagy szük­ségét érzik ennek, úgy kétszeresen óhajtható az ausztriai birodalomban, s itt ismét drága magyar hazánkban. Nálunk valóban épen nincs irigylendő sorsuk a termelő osztályoknak.A kereskedő még csak meg­van a hogy van, kivált Pesten, hol a bécsi jegy­banknak fiókintézete s egy magyar kereskedelmi bank létezik. Debreczenben is állít a bécsi bank egy fiókot 500,000 frt alappal. De mi egy csepp­­ eső a szomjas földnek? Hát az ország többi vi­dékei mit vétettek? Hát a földbirtokos és iparos honnan veszi üzlettőkéit? Ezelőtt a takarékpénz­tárak csak kölcsönöztek fekvő vagyonra is, de mióta a kamatláb törvényesen 5%-re leszállítta­­tott, ez intézetek felhagytak a kölcsönzéssel, mert mikép adhatnának ők ennyi kamatra pénzt föld­­birtokosoknak, mikor maguk is 5% fizetnek hite­lezőiknek. Ily körülmények közt takarékpénztá­raink váltóbankokká alakultak át,csakhogy igen ki­csinyben űzik ezt, mert szűk korlátok közé szo­rítva inkább tengenek mint élnek, pedig sza­bad és czélszerű szerkezet mellett takarékpénztáraikban rejlik a jó mag, melyből Magyarország, új, erőteljes életre fejlődhetik. Ily helyzetben természetes, miszerint nálunk sem kereskedés, sem földművelés és kézműipar nem virágozhatik. A legbecsületesebb ember is nem lévén képes adósságát megfizetni, a bizalom naponkint enyészik, a hitel elhal. Ezer meg ezer munkás kéz és fő dologtalanul, ezer meg ezer vagyontőke gyümölcstelenül hever. Elszegénye­dés, densoralisatio óriási léptekkel közelget. Nem lenne érdektelen statistikailag, számokkal kimutatni állításunkat. De minek bajlódnánk e szo­morú műtétellel? Ki elég kiváncsi, pillantson be a hivatalos hírlapok hirdetéseibe, ott elég anyagot talál elmélkedésre, pedig az árverezéseknek, jó­szágeladásoknak , executióknak századrésze sem foglaltatik ezekben. Pestet ezelőtt gazdag város­nak tartottuk, de mióta tudjuk, hogy házaira 40 millió forintnál több van betáblázva, belátjuk azon közmondás igazságát: „nem mind arany a mi fény­lik.“ Hát még a földbirtokokon mennyi teher fek­­hetik? Ideje tehát, hogy felébredjünk s munkához lássunk, mert hacsak a tőkéből élünk, nemsokára nem lesz mit fogyasztani. Mielőtt azonban magánvéleményemet előad­nám, minő hitelintézetek lennének szükségesek Magyarországon, s mikép lehetne ezeket gyakor­latilag felállítani, ismerkedjünk meg előbb a hitel természetével, a különféle hitelintézetek történe­tével mind az ó, mind az új világban, mert köz­példabeszéd szerint: „más (maga) korából tanul a magyar,a­mit egyébiránt a német és a tót is és minden nemzet teszen, ha okos. Gyakran említik már, hogy a nemzetek egy igen egyszerű termé­szeti igazság elismerésére századok alatt és rop­pant veszteségek után juthatnak el. Mily jól esik tehát a példából okulni kívánóknak, ha egyszerre és veszteség nélkül az igazság kátforrásánál áll­hatnak. Hitelezés alatt azon cselekvényt értjük, midőn valaki embertársának bizonyos szolgálatot előle­gez azon biztos reményben, hogy ugyanezt vagy természetben, vagy hason értékben határozott idő múlva visszakapja. E szerint a hitel magában vé­ve épen úgy nem tőke, mint a papirospénz vagy bankjegy, az ő édes gyermekei, nem azok, hanem igenis leghatalmasabb eszköz arra, hogy új tőké­ket állítson elő. A hitel vére az emberi társada­lomnak ; gyors és rendes , vagy lassú és szabálytalan forgásától függ a nemzetek egész­séges vagy beteges állapotra. A hitel fel­szedi és összegyűjti a gyümölcstelenül heverő tőkéket, s azok kezeibe juttatja, kik azokat hasz­nálni tudják; kenyeret és munkát ad a dologtala­nul heverő egyéneknek , mert eszközt, tőkét, pénzt juttat kezeikbe, hogy ennek segítségével új termelési tőkét állítsanak elő, s mind maguk mind más embertársaik javát előmozdíthassák. A hitel tehát helyettese s pótlója a pénznek. Hol a hitel szilárd lábon áll, ott jóval kevesebb készpénzre van szükség, mert ennek forgása gyorsabb s egyenlőbben van felosztva a nemzet különböző osztályai közt. És a kevesebb kész­pénz mellett mégis sokkal tetemesebb a termelés, átalánosabb a jólét és vagyonosság. Egy ameri­kai nemzetga­zdász Carey felszámította, hogy kész érczpénzből egy főre Francziaországban 43, Angliában 27, Északamerikában 5.A forint jön , pedig Északamerika és Anglia sokkal gazdagab­bak Francziaországnál, s az évenkénti termelés tetemesen nagyobb, miután ebből egy főre Fran­cziaországban 100, Angliában 200, az északa­merikai egyesült államokban 237 forintnyi ér­ték esik. Ez okokból a hitel valódi áldás az emberiségre, csak ne volna oly kényes, furcsa természete. Ő a túlhatalmasokat teljességgel nem szereti, mint mondják : „nem szeret nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni.11­0 önkényt oda simul, hol tör­vényszerűséget, jellemet, becsületességet lát; hol az állam maga megy jó példával elő a törvény iránti tiszteletben; hol a törvénykönyv természet­­jog elvein alapszik; hol mindenkinek, a legcse­kélyebb állampolgárnak is, vagyona és személye sérthetetlen; hol az igazságszolgáltatás pontos, gyors és egyenlő, nem pedig pókháló, mely csak a kis legyeket csípi meg, a nagy dongók ellenben keresztül kasul járnak rajta ; egy szóval : a hitel hű kísérője a civilisationak, ennek elválhatlan ba­rátja, egyszersmind mértéka. Ha földgöm­bün­­kön körutat tennénk, mindenik nemzetnél csak a hitelállapotját kellene megvizsgálnunk, mindjárt tudnék, hányadán van ott a civilis­tio. A duna­iaktól kezdve a mongoloknál, tatároknál, per­zsáknál, törököknél, oroszoknál nyomát sem látjuk a hitelnek. A porosz határszéleket átlépve, úgy találjuk, hogy nem halt még meg, sőt tovább menve Belgiumban, Hollandiában, Angliában , Északamerikában egészen otthonos, s kényelme­sen megfészkelte magát; de már déli Európában s Amerikában és Afrikában a nagy hőséget ki nem állhatja. Hitel alapja a bizodalom, bizodalmát pedig nem lehet erőszakkal csikarni. Erőszakkal egy pará­nyi hitelt nem vagyunk képesek szerezni. Hitel­­szerzésre egészen más intézkedések szükségesek, mint meglátandjuk. FÉNYES ELEK: AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JEN C. ÖZVEGY DE LÉMNCOURT HERCZEGNÉ, vagy a nagyvilági delnő. MÁSODIK RÉSZ. (Folytatás.) *) V. Igen, gyermekeim, — ismétlé az özvegy herczegné, miután újra megengedé magát Tanerődé és Valentine által öleltetni, kik feleletét úgy várták, mint valami ked­vező jóslatot; — igen, igy mentek az ilyen dolgok az én időmben. Ha oly sorsú fiatal személy, mint te Valen­tine, oly választást tett, mint te, melyet a család vissza­utasított, de mi igazolva volt annak érdeme által, ki a választás tárgya volt, tudott hű maradni hívének érzel­méhez, tudta tisztelni a család akaratát, s nem sérté az Hiedelmet. — Hogy lehetett ez, nagyanyám ? — Mi sem volt ennél egyszerűbb, — viszontá az öz­vegy herczegné : — a fiatal nőszemély kolostorba ment. — Jó! és aztán? — kérdé naivül Valentine. — És aztán ? — Aztán ? . . . — Igen, nagyanyám; mert ha jól fogom föl, a fiatal nő kezdetben, kétségkívül csak néhány napra ment ko­lostorba. . . De miután kolostorba ment, mit tett ottan ? — Tehát ott maradt a kolostorban! — felelt a fő­rangú hölgy; — változhatlan szerelmét áldozatul ajánlá föl az urnáig, öszhangzásba hozván e szerint, mint mon­d) Lásd Pesti Napló 1787. számát, Lám nektek gyermekeim, születési állapotának szüksé­geit, szivének választását és az atyai akaratnak tartozó tiszteletet. — Ah! Istenem! — rebegő Valentine megdöbbenve, s fivérével a keserű csalódást kifejező pillantást váltván, mig nagyanyja imigy folytatá : — Mi a nemes embert illeti, ki, mint te kedves Tan­­crédeom, szenvedélyesen szeretett egy becsületes és kedves teremtést,kit azonban, el nem vehetett mert nemes származású nem volt, a máltai rendbe kérte magát föl­vétetni; azt könnyen is megnyerte, örök nőtlenségi es­küt tett le, s a király hajóján a hitlenek ellen ment harczolni, igy becsülettel hű maradt szerelméhez, anél­kül, hogy rangját sértette volna. Nemde, gyermekeim, ez illedelmes, megindító és lovagias dolog volt! — De nagyanyám, — kezdé ismét Tancréde, nem ke­vésbé csalódva reményeiben, mint nővére, — engedje meg megjegyeznem. . . — Kétségkívül, ugy­e, azt akarod megjegyezni, ked­ves gyermekem, hogy a máltai rend és az örök nőtlen­ség el vannak törülve ? Ez fájdalom igaz, de nekem úgy tetszik, hogy mindig foly a háború Afrikában, s tőled függ, hogy egész életedben nőtlen maradj, valamint nő­véredtől függ a szent szív kolostorába lépni, mely még most is létezik, s jó családbeliek vannak benne. — Fivérem legyen katonává! szólt Valentine kö­nyezve. — tegye ki magát annak, hogy Afrikában meg­öljék ! . . Én kolostorba menjek! Fájdalom! ezek, jó mamám, tanácsai, miket nekünk ad! — Gyermekeim, — kezdi ismét a főrangú hölgy sze­retetteljes szemrehányással, — föltehettétek-e rólam, mikép azt fogom nektek tanácsolni, hogy ne engedel­meskedjetek atyátoknak? — Nem engedelmeskedni! ezt nem, — felelt Tancré­de, — de reméltük, hogy nagyanyám érettünk anyám­nál beavatkozik, s ezen jogtalan előítéletről leveri . . . a mi . . . — Lelkemre! — kiáltott föl az özvegy herczegné, —­­­épen nem vártam, hogy önök által kiválasztassam hábo­rút folytatni az ellen, mit ön előítéletnek nevez unoka uram! Azon előítélet ellen,­­ teszi hozzá szigorúan a főrangú hölgy, — mit én saját énünk tiszteletének és a ház becsületének nevezek ! — Istenem, te őt felbosszantottad, — szólt Valentine nagyon halkan fivéréhez, s nagyanyjához fordulva . — Kedves nagyanyám­, ne értse félre Tancréde szavait. Ő csak azt akarta kegyednek kifejezni, miszerint mily mély és fájdalmas meglepetést okozott nekünk, hogy atyánk e házasságban meg nem egyezett. — Szép mentség! — felelt zsémbelve az özvegy her­czegné; — ez valóban, nagyon helytelen meglepetés! — Nagyanyám enged-e egy kérdést tennem? — Legyen. Beszéljen, unokám. — Nagyanyám, nekem és Valentinenek, ugy­e azt veti szemünkre, mikép mi feledtük, hogy Mérei Lajos és nő­vére születésre nézve hozzánk nem hasonló állásúak? — Bizonnyal, s fejességtek ily visszás viszonyt illető­leg, nem menthető. — Mi kétségkívül nagyon hibásak vagyunk, nagya­nyám, — felelt félénken Valentine; — azonban mi meg­érdemeljük kegyed türelmét; mert, végre is engedje meg, mikép tudhassunk mi valamit ezen születési egyen­lőtlenségről? Anyám naponként Morei Sidoniát példányul ajánlotta nekem! Az özvegy herczegné maga is zavarba jővén nem felel semmit. Tancréde Valentinénál egyetértő pillantást vált, s hozzáteszi : — Atyám engemet társul adván Mérei Lajos gyárüz­letéhez, igy szólt : „Ah! barátom, ha fiam ön nyomdo­kain jár, kívánságom be lesz telve.“ — Valóban, — kézdi magában az özvegy herczegné még mindig hallgatva, — mit felelhessek erre ? — Végre, nagyanyám, — kezdi ismét Valentine, — ha Mérei Lajos, mint mondják, iparos . . . atyánk nem­­az-e hasonlóképen ? •­­ Aztán, mikép gondolhattuk, hogy miután például hozta föl azt, mit nagyanyánk, „rangunk feledésének ne­vez“, szólt Tancréde keserűséggel, — e rangot atyánk nem egyébért idézi, hogy reményeinket megsemmisítse, melyekre, ugyszólva, ő bátorított ? — S ime minden mikép áll lánczolatban ! — kiállott föl keserűen a főrangú hölgy; — ime, mikép szüli a rosz a roszat! Íme, saját méltóságunk megvetése, mikép ta­nít másokat az övéik megvetésére! Mindezek után, ezen gyermekeknek esztelenségekben igazuk van! — Oh kedves jó mamám! — szólt Valentine nagy­anyjának nyakába borulva, — mennyire elnéző kegyed ! — Nagyanyám­ maga is átlátja, — téve hozzá Tan­créde negyanyját szintén megölelve; — mi nem lehetünk felelősek oly hibáért, mi nem a mienk. — Hagyjatok békével, rosz gyermekek! kezdi ismét a herczegné ellágyulva s a két fiatal karja közöl gyön­géden kibontakozva ; — bizonynyal volna kedvem, hogy megmossalak benneteket, de lelkiismeretesen tehe­­tem-e azt? Lássuk egy kissé, hogy mily üledék­tartó az én fiam, ki ezen Mérei Lajos kérését elutasítja, s a nagy urat játsza­­ fajának nemességébe, a De Sénan­­court ház dicsőségébe zárkózik be! Ő a párisi sárral kereskedik, dohányt árul, s ha itt rendet nem csinálok, e szép kereskedést még a czukor- és pálinkaárulással is megtoldja! Úgy van! De Sénancourt herczegnek, ellen­kezőleg nagyon megtisztelve kellett volna magát éreznie Mérei Lajos úr kérése által. Fiam ezen igen érdekes em­ber mellett az iparban nem egyéb, mint himpellér, mint szerencsefi! íme hová jutottunk! — teszi hozzá dühö­sen a főrangú hölgy. — e szegény gyermekeket sze­rencsétlenekké teszik, mivel ártatlanul anyjuk példáját követték! — Fájdalom ! ebből áll a mi bűnünk, jó mamám, — felelt Valentine sóhajtva. — Mi Mérei Lajos urat anyánk által mindig oly szívélyességgel láttuk fogadtatni, hogy... — Úgy van! igen kényelmes s főleg igen őszinte ezen szép szívélyesség! — kiáltott föl az özvegy her­czegné keserű gunynyal.— Ha pénznyerés forog kér­désben, a czimert zsebbe dugjuk, a czimet szegre akaszt­juk , mindent elkövetünk, mindenki pajtásunk lesz. . . . Kaczintsunk, pajtás! egyenlők vagyunk ! barátságoo- PESTI NAPLÓ. Pest, mart. 2. A nemzeti színház rendes látogatói előtt igen gyakran fel­fogott t­m­ai drámai személyzetünk sok hiánya. Sok szerepre alig van képviselőnk, Erzsébet ki­rálynét B­a­r­t­h­á­n­é kénytelen adni, salon-hölgyek sze­repére Hubenayné alkalmaztatik. Shakespeare műveiben Réthy úr is felléptettetik, finom komikumra személyesí­tünk nincs, a komika színésznő helyét most Horváth Teréz vagy S­z­a­b­ó K. k. a. pótolják, s ha valakinek eszébe jutna oly művet írni, melyben 4—5 salonem­bert kellene felléptetni, bizony az ily szerepek egyike, Hube­­n­a­i János vagy Morvai urnak is jutna. És ez mindad­dig úgy lesz, mig mindig a vidékről fogunk toborzani s mig színészi k­é­p­e­z­d­é­n­k nem lesz. Az ily képez­­de szükségének fejtegetése hasonlítana ahhoz, ha va­laki azt törekednék egész komolyan megmutatni , hogy a festészet alapja a rajztan. Tehát a régi elismert igazság fejtegetésébe nem bocsátkozva egyszerűen hozzá­járulásunkat jelentjük ki a „Búd. Viszhang“ utóbbi számá­nak a „színészi képezdét“ illető indítványához „Színészi nyugdíjintézetünk van már, azaz a „háznak van már teteje, de nincs alapja,“ mint V. J. e czikkében. In­dítványa szerint az ily képezdébe fölvett színészi növendé­kek az intézet e czélra alapított tőkéjéből legalább szállás-, ruházat- és táplával volnának ellátva, hogy így a szegé­nyebb sorsúak is kedvvel léphetnének, s gond nélkül ké­szülhetnének e pályára.“ A képezdébe felvételre megkiván­­tatnék ép külső és hang, általános színészi képesség s leg­alább elemi ismeret. Az indítvány következő tantervet ajánl: Első évi tanfolyamban : 1)Magyar nyelvtan s helyesírás tör­­ténete. 2) szép előadás, jó felolvasás, és szavalás és hang­hordozás. 3) Történelem és földrajz, különös tekintettel minden korai ország és nép erkölcsei­,szokásai­,viseletei— és szertartásaira. 4) Táncz, testgyakorlat, bajvívás. Másod­évi tanfolyamban: színészet története, dramaturgia, sze­reptanulmány, begyakorlás, játék. Ez intézet létrehozása­­i fenyítására szükséges pénzalap az indítványozó vé­­leménye szerint olyatán szerettethetnék be, a­mily után gyűlt be a nemzeti színházi nyugdíjintézet már­is szép öszvegre növekedett alaptőkéje. T. i. adakozás, gyűjtés, a nemzeti színházban évnegyedenkénti érdekes előadások, vidéken tánczvigalm­ak , műkedvelői előadások rendezése útján. A nemzeti színház nagyobb fizetésű tagjai és a drá­maírók jövedelmük egy kis részét bizonyosan szíves kész­séggel áldoznák fel ez intézet alapjára. Aztán a színházi conservatorium pénzalapjának felét méltán és jogosan le-

Next