Pesti Napló, 1856. április (7. évfolyam, 1824-1853. szám)
1856-04-08 / 1831. szám
248-1831. 3-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám , 1-sk smilet. Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körübi panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1850. Kedd, ápr. 8. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva , Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Hirdetmények diril ' ** hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ! " ’ Magni vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS & FESTI NAPLÓ April—júniusi negyedévi és april —sept. fél évi folyamára. Hivatkozva e lapok 1805-ik számában közzétett előfizetési felhívásra, abból csak azon részét említjük itt meg, mely az előfizető közönséget mint „kedvezmény ” illeti, ugyanis: kik negyed évre (april—jun.) fizetnek elő azok Jókai Mór „Árnyképek“ czimű 2 kötetes beszélygyűjteményét kapják; akik pedig félévre (april sept.) fizetnek elő, azok még e mellé ajándékul Budapest és környékét ábrázoló aczélmetszetet is kapnak. Előfizetési föltételek: Vidékre postán küldve negyed évre 5 fr. félévre 10 frt. Budapesten házhozhordással negyedévre 4 frt. félévre 8 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemutcza 2-ik számtakarékpénztár épület 1-ső emeleten Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, ápril 8. Van-e szükség minimum-törvényre ? III. Kétségtelenül sok igazság látszik lenni azon pontokban, melyeket a minimum törvény iránt kifejezett óhajtás indokolására tárgyalásom fejezetében elsoroltam, és már gr. Széchenyi indítványa mellett oly nyomós erősségekkel küzdöttek a minimum védői, hogy részükön maradt a győzelem. Annál több okunk van e tárgy tüzetes megvitatására. A nagy Széchenyi minimum-törvény javaslatával különösen a magyar nemesi földbirtokra szorítkozott, indítványának municipiumunkban, és nemzetünk természetében keresvén és találván főkép alapot, hogy a nemzeti természeténél fogva előszeretettel kizárólag csupán a földmivelés iránt viseltető nemesi osztály, mely mint a korona tagja, a kormányzatra egyedül volt hivatva, vagyonosságának megőrzése által e magas hivatásának illő teljesítésére annál inkább képesítve legyen. Ily szempontból méltó alapja és biztos jó eredménye szemmel látható volt a minimum-törvénynek. Az 1848-dik év azonban az érdekeket megváltoztatta. A birtoklási jognak már előbb a nem-nemesekre lett kiterjesztetése után, a nemzetpolgárság, a nemesség, helyett az egész nép vállaira ment által. Többé nem emeli kiváltságos jog a földbirtokost más állampolgárok fölé; a kötelességek is egyenlők, így a fentebbi megszorított szempontból kiinduló elv megszűnvén, a birtok-elaprózás akadályozásának, mint említem, csak egyetemesen politikai, vagy államgazdászati oka lehet. A kérdés tehát az : a) Van-e politikai ok, mi miatt érdeke volna az államnak gátolni a birtokmegoszlást?. E kérdésre kereken azt felelem : nincs. Az embert a földbirtok köti legközelebb a helyhez. A helyhez köttetés legközelebbi fészke a honszeretetnek , s e szempontból politikai tekintetben inkább az feküdnék az állam érdekében, hogy legszegényebb fiának is alkalmat adjon, tehetségéhez szabott mértékben szerezhetni helyhezköttetés által honszeretetének állást, mely állás még megvan, csak erkölcsi nevelés s munkálkodásra való alkalom ne hiányozzék, egyszersmind a proletariátus ellen is leghitelesebb biztosítékul szolgál; mert bár tagadhatlan, hogy a nagyobb birtok több biztosítékot ad a jó erkölcs iránt, s megismerem azt, hogy fekvő birtok nélkül is van vagyonosság, de képtelenség volna ismét azt állítani, hogy a kis birtokos épen azért, mert van valamije, elvetemültebb legyen, mint egy másik, kinek semmije sincs. De _JL b) Az ekkép politikai szempontból szabadon hagyott birtok-fildArnhalvo köveskotóban nem lehet-e félni a felettébbi elaprózástól, s ennek államgazdászatilag a termelés mennyiségére való káros befolyásától? Tekintsünk körül példák iránt. Angolország birtokához tartozik Jersey sziget. Itt a normandi örökösödési törvények vannak életben, melyek szerint a birtok egyenlően felosztandó az örökösök közt. E törvény kikerülhetlen következménye 900 év óta működik e kis szigeten a földnek apró birtokokra feldarabolásában. Alig lehet itt már egy 20—24 holdas birtokot találni; a legnagyobb rész 9 —10 holdas. Szegényebb-e azért itt a földmivelés, mint sok más kiterjedtebb birtoku vidékeken? Valóban nem. Az igy elaprózott föld mivelt, mint egy kert, s holdanként 70—80 pft haszonbért hoz, sőt Szent- Helier közelében 200 pftot is fizetnek egy holdért. E roppant haszonbér mellett is a mivel ők szerény bőségben élnek akkora területen, mely sokak előtt a munkás legszegényebb táplálására elégtelennek látszik, s ha többet nem, a haszonbért felérő termésmennyiséget eladásra s idegenek használatára bocsáthatják által. Tegyük hozzá, hogy Jersey földe gránitos , sovány , és csak nagy szorgalommal termékenyíthető. A sziget tekintete varázsló szép, az egész gyümölcsös erdő; itt ott rétek s apró miveit földek által szaggatva, szőlő és myrtustól befolyt csinos lakokkal, s árnyékokban tova kígyózó utaival; bizonyságára annak, hogy, csak józan észes igyekezet ne hiányozzék, a kis birtok is képes mivelőjének oly szakképzettséget adni, mely után annyi hasznot tudjon munkája után élvezni, mennyit aránylag a nagy birtokok tulajdonosai meg sem közelitnek. Természetesen ily népes és kicsiny szigeten annyi nemzedéken át végtelenre ment volna már a birtokelaprózás, ha a család maga meg nem akadályoztatná azt akkor, mikor az már teherré kezd válni, így vet az önérdek a minimumnak természetes határt. Ez egy példa elég lehet megnyugtatni mindazokat, kik a birtokelaprózástól félnek. Magyarországon is valahol a földelaprózás szembetűnőbb; nem a természetes ügyfolyam, hanem a mesterség aprózta el a birtokokat. Erre nézve a nemességet illetőleg szembetűnő befolyással volt ezen osztály kizárólag alkotmányos állása, melyben öt főkép és legelsőbben a tulajdonilag leírt föld különböztette meg egyéb osztályoktól. Ebből következett a földbirtokhoz mód nélkül ragaszkodása, s a kiváltságos előjoga szerinti hivataloskodáson s földmivelésen kívül más életmód iránti elleszenve, sőt a birtok által nem képviseltetett állásoknak forma szerinti megvetése. E körülményekhez járult az üres fényhezi ragaszkodás, mely hanyatlott s eladósodott állapotában is átok-örökségül maradt rajta, úgy hogy a birtokok nem azért aprósodtak el, hogy sokfelé oszlottak, hanem azért, mert a könnyelmű s takarékosság nélküli kényelmes élet következtében, kevés maradt, min osztozni lehetett, szerzésre pedig a dolog ritkán került. Az úrbéri földeket illetőleg főtényező volt az elaprózásban a föld jogtulajdosának a föld használó tulajdonosával , vagyis a földesúrnak a volt jobbággyal gyakran ellentétes önérdeke, mely a füstpénz és gyalog-napszám szaporítása végett osztotta széjjel legapróbbra a birtokokat. A telkeket illetőleg ugyanezt eredményezte azon körülmény, hogy az úrbéres népséghez képest a föld nagyon kevés volt; mindamellett ez a negyedtelekig megengedett osztályt annnál inkább felhasználta gyermekei részére, mivel azokat magától távol urbériségtől ment helyeken mesterségre nem örömest eresztette; helyben pedig mint kézműves robot czim alatt szinte földészeti kötelességek teljesítésére kényszerítve lévén, ebben is okot talált azoknak segítségül saját földmivesi életmódjában való megtartásukra , midőn pedig egyszer ily okoknál fogva széjyeloszlottak a telkek, annál több nehézség gördült az összesítésekbe, mert az többé nem is egyedül a jobbágytól és annak vagyonosságától függött. E körülményeknek lehet főkép tulajdonítani, hogy miután az összesen 545,252 telkes gazda közöl az országban van oly gazda, ki egy egész teleknél többel bir — — 17,269 egész telekkel biró — — 48,599 félteleknél többel biró — — 43,865 féltelkes — — 173,119 negyedtelkes, s féltelken alól biró — 239,692 negyedtelken alul biró — — 22,715 összeg 545,252 legtetemesebb a negyed-telkesek száma. De bár egy negyed-telek, az ország különböző vidékeit összevéve, középszámmal 10 — 13 hold, mindamellett még egy negyedtelkes gazda állapotját tisztességesen élhetőnek lehet mondani, kivált már most, felszabadult állapotában, s a földelaprózás ellen rettentő okot még ezek számában sem találunk. Francziaországban a földviszonyi rendszer a birtokelaprózásra van egészen irányozva, s ennek hatása bár tagadhatlan, de megrémítő túlságra szinte még nem jutott, és Angolországnak Francziaország feletti elsősége a gazdászatot érdeklőleg nem a birtokok terjedelmi nagyságában, hanem a jobb mivelési rendszerben, s nagyobb gazdászati élelmességben áll. Angolországban egyenlő földterület hasonlíthatlanul többet jövedelmez, mint Francziaországban. Francziaországban van 100,000 földbirtokos, ki mintegy 120 pfrt egyenes adót fizet, s kiknek birtokuk középszámmal akkora, mint az angol birtokosok nagyobb tömegéé, 50,000 közölök fizet 200 pfrtot, vagy azonfelül. Az 500, 1000, 2,000 hold terjedelmű birtokok bőséggel vannak, és a 10—40,000 pártot jövedelmező birtokok sem ismeretlenek. Mintegy ezer lehet azon birtokosok száma, kik birtokuk A FEGYENCZ NEJE. JELENETEK AZ AUSZTRÁLIAI ÉLETBŐL. TÖRTÉNETI REGÉNY. MAGYARRA FORDITÁ SZENVEY J. BEVEZETÉS. (Folytatás. *) Másnap Emília újra az ügyvéd irodájába ment, hol azonban az írnoktól azon értesítést nyerte, hogy Hastings urnak bizonyos , fontos ügyben rögtön el kellett utaznia s csak néhány hét múlva fog visszatérni. Everest Károly ugyan ekkor a belügyminisztériumban volt alkalmazva. Hastings az Emilia egyik kérdésére többi közt azt mondotta: az egyetlen személy, kinek hatalmában áll férjét megmenteni, a belügyminiszter. Ő legott fölkereste a fiatal férfiút, kire Emilia látogatása szintoly meglepő és kínos hatást gyakorolt, mint előbb Hastings ügyvédre. Everest Károly beszélt ez ügyről a miniszterrel, ki természetesen minden beavatkozást viszszautasitott. Emilia a belügyminisztériumból visszatértekor Bruce nevű hajókapitánynyal találkozott, ki családjának régi, meghitt barátja volt. Ő megnyitotta előtte szivét s elbeszélte neki sorsát s szenvedése egész történetét; a kapitány, neki, fájdalom, csak oly tanácsokat adhatott, miket a szerencsétlen nő követni nem volt képes. Azonban a falura vitte őt magával családja körébe, s mindent megten, hogy állapota némileg elviselhetővé legyen. Emilia súlyos betegségbe esett, melyben több mint egyszer közel volt a megörüléshez. Még akkor is, midőn lassan kint felgyógyult, elméjére szenvedni látszott; legalább egy rögeszmének egész hatalmával szállotta meg azon gondolat, hogy férjét, kinek ártalanságáról legkisebb kétsége sem volt, Uj dél-Walesben fölkeresnie kell, és sorsát, legyen az bármilyen mostoha, vele megosztani. Bruce kapitány, neje és barátai világosan kimutatták *) Lásd „Pesti Napló“ 1828. számát, ugyan neki ezen gondolat képtelenségét, de ő mind a mellett szilárdul ragaszkodott hozzá, s az orvos kijelenté, hogy a nőnek sem élete sem elméjére nézve nem kezeskedhetik, ha őt még tovább is gátolnák szándékában, holott különben nem lehetlen, hogy az utazás által ábrándképei s csalálmai szétfoszlanak, s egészsége is helyre áll. Bruce kapitány nem volt gazdag, s e mellett számos családra kelle kiterjeszteni gondját. Körülményei tehát nem engedték meg, hogy Emíliának úti költségeit a magáéból fedezze; azonban e czélra barátai közt aláírási ivet köröztetett s ily után mintegy 150 font sterlingnyi öszveg gyűlt be. A jószivü kapitány a szerencsétlen fiatal nőt maga kisérte el a „lady Jane Grey“ fedezetére — így nevezteték a hajó,mely öt Új-dél-Walesbe viendő vola.A derék, nemeslelkű ember nem gondolhatott aggodalom s kebelszorongás nélkül mindazon megkisértés és kellemetlenségekre, melyek a fiatal gyöngéd nőt, ki gyermeksége óta a legszelídebb bánásmódhoz volt szokva, ama lármás emberraj és csőcselék közepett várják, mely a hajó fedélzetén szerte tolongott, mialatt egyszersmind számtalan bőrláda, táska és pogyászcsomag mindenfelé szétszórtan hevert. Már most is végtelen czivódás és perpatvar támadt az utasok s a hajósnép rendre felügyelő emberei közt. Férfiak, nők, rongyos gyermekek lézengtek ide és oda, s kérdezték, hogy hát hova akarják őket elhelyezni. Némelyek úgy néztek ki, mintha már jobb napokat is éltek volna, s fájlalnák, hogy hazájokat elhagyni kénytelenek; mások arczain ellenben világosan vala olvasható, hogy hazaföldükön csak a nyomort és bűnt szokták meg s imigy nekik a helyváltoztatás csak kívánatos lehet. Emilia e szomorú környezettel mit sem látszott törődni; közönyös lévén minden iránt, mint ily környezetben érheti, rajta csupán egy érzet gyakorolt uralmat, azon óhajtás t. i.,hogy Reginaldját ismét láthassa. Emilia azt hitte, hogy maga számára a hajón külön szobát kaphat, de csalatkozott; ő egy fedélközi terembe jön utasítva, hol már kilenc más nő vala együtt. Őt eleinte visszadöbbentő azon gondolat, hogy ily módon kell utaznia, hanem az a fölötti öröm, hogy most valósággal már úton van Sidneybe, vele ezen csekély, ideiglenes kényelmetlenségeket csak hamar felejtető. Azon utazó nők közöl, kikkel a teremet megosztó , négyen tisztes és illedelmes külsejű nők valónak ; három, kétes jellemű és erkölcsű személy vala ; a többi kettő pedig, beszédek hangja és nyelvök cynismusa után ítélve, nemek legelvetemültebb osztályához tartozott. Emilia nem egyszer borzadt el, midőn ocsmány elbeszéléseiket és adomáikat hallotta, és még is kénytelen volt hallani azokat, mert a két nember mindig oly hangosan társalgott egymással, mintha ők arra, a mi mondani valójuk volt, büszkék volnának, s azon kellene lenniük, hogy útitársaik figyelmét egy szó se kerülje ki.— Egy estve Emília, látván, hogy a durva és aljas tréfák, miket e két némber egymással folytatott, mármár erőszakoskodásra kezdenek fajulni, bátor vala a legnagyobb szelídséggel néhány békítő szót intézni hozzájok, csakhogy az öklözési botrányt valamikép eltávoztassa, mely már több mint egyszer igénybe vette a hajóbeli sebész mesterségét. E jóindulatú beavatkozásnak azonban nem volt egyéb eredménye, mint hogy most a két megarának, kik magukat az egymássali czivakodás gyönyörében meggátoltatni nem akarók, egész dühe a szegény Emilia ellen fordult; legelsőbb is azt kérdezték, mi oknál fogva avatkozik oly dolgokba, mikhez neki semmi köze s őt egyáltalában nem illetik, s azután, a nélkül hogy neki időt engednének a feleletre, szitkok és grínyszavak özönével halmozták el, melyek értelmét szerencsére, Emilia legtávolabbról sem fogta fel. Ő e miatt nem panaszkodott , de a kapitány, ki ez esemény felöl más után jön értesítve, azonnal intézkedéseket ten, melyek neki a még hátralevő útra nézve külön helyet s imigy a körülményekhez képest kényelmes létert biztosítottak. Midőn a hajó a szárazföld felé közeledett, Emíliát lázas izgatottság szállta meg; ezer zavaros és sivár kép tolyongott váltakozva lelke elé; öt leginkább azon gondolat gyötre, hogy talán Reginaldja a szerencsétlenség súlya alatt leroskadt, s meghalt az idegen földön, anélkül, hogy valamely nemes rokon lény végpillanataiban vigasztalta s a haldokló szemeit gyöngéd kezekkel lezárta volna. Ő az utolsó időben többször értekezett Dent kapitánynyal — így nevezték a „lady Jane Grey4' hajó vezetőjét — ki iránta mindig a legnagyobb figyelemmel és barátsággal viseltetett. Mivel Emilia a gyarmat viszonyai és szokásival egészen ismeretlen volt, Dent kapitány pedig már sokszor megfordult Sidneyben, egy nap délutánján használta az alkalmat, hogy magának tudomást szerezzen némely dolgokról, melyek őt különösen érdeklik. Emilia szükségesnek tartotta, neki előbb balsorsának egész történetét elbeszélni, miközben különösen kiemelte férje ártatlanságát, ki, miképp hitte, a bírák tévedésének esett áldozatul. Dent kapitány, anélkül, hogy az elbeszélés ezen részének teljes hitelt adjon, könnyen látható, hogy a nő maga teljes meggyőződéssel hiszi azt. Ő már koros ember volt s részvékeny nemes szívvel bírt; ő szánta Emíliát s vonzódást érzett hozzá, mintha saját édes leánya volna. Ő megígérte, hogy Sidneybe érkeztükkor, gondja lesz alkalmas lakást szerezni számára, s magára vállalta a szükséges lépések megtételét annak kitudhatása végett, hogy a gyarmat melyik részében tartózkodik férje. Emilia a postán vélte férjének holtartózkodását megtudhatni, de Dent kapitány a lehető legnagyobb kímélettel értésére adta, hogy oly helyzetben levő egyéneknek, mint férje, ritkán van állandó lakhelyük, s hogy néha néha igen bajos őket feltalálni, habár mindenki tudja, hogy valahol a gyarmatban kell lenniök. Például —jegyzi meg a kapitány—ő szintúgy lehet Sidneyben és Paramattában, Bathurstban vagy Windsorban, vagy a tartomány belsejében valamely mezei jószágon. Mezei jószágon szólalt meg Emilia. Nem, én nem hiszem, hogy Reginaldnak a mezei élethez kedve volna , és mégis meg kell vallanom, hogy örömest látnám, ha valamely mezei jószágot haszonbérbe vett volna, mert akkor együtt elvonultan élhetnénk, anélkül, hogy egész éven át csak egyetlen egy ember is lásson bennünket. Boldogtalan nő! A kapitány nem lehetett oly kegyetlen, hogy megsemmisítse azon csal álmokat, melyekben az önfeláldozó gyámoltalan nő magát még folyvást ringatta. (Folyt.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Válasz Dobsa Lajos ur „néhány szavára.“ Tegnap és ma a P. Napló tárczájában Dobsa L. ur néhány szót intéz színműve bírálóihoz. E néhány szóból néhány nekem is szól, melyekre felelni sietek, mert az