Pesti Napló, 1856. április (7. évfolyam, 1824-1853. szám)

1856-04-08 / 1831. szám

248-1831. 3-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-utcza 2-ik szám , 1-sk smilet. Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­b­i panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1850. Kedd, ápr. 8. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva , Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Hirdetmények diril ' ** hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ! " ’ Magni vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS & FESTI NAPLÓ April—júniusi negyedévi és april —sept. fél évi folyamára. Hivatkozva e lapok 1805-ik számában közzétett előfi­zetési felhívásra, abból csak azon részét említjük itt meg, mely az előfizető közönséget mint „kedvezmény ” illeti, ugyanis: kik negyed évre (april—jun.) fizetnek elő azok Jókai Mór „Árnyképek“ czimű 2 kötetes be­­szélygyűjteményét kapják; a­kik pedig félévre (april sept.) fizetnek elő, azok még e mellé ajándékul Buda­pest és környékét ábrázoló aczélmetszetet is kapnak. Előfizetési föltételek: Vidékre postán küldve negyed évre 5 fr. félévre 10 frt. Budapesten házhozhordással negyedévre 4 frt. félévre 8 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahi­vatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem­­utcza 2-ik számtakarékpénztár épület 1-ső emeleten Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, ápril 8. Van-e szükség minimum-törvényre ? III. Kétségtelenül sok igazság látszik lenni azon pontokban, melyeket a minimum törvény iránt kifejezett óhajtás indokolására tárgyalásom feje­zetében elsoroltam, és már gr. Széchenyi indít­ványa mellett oly nyomós erősségekkel küzdöttek a minimum védői, hogy részükön maradt a győ­zelem. Annál több okunk van e tárgy tüzetes megvitatására. A nagy Széchenyi minimum-törvény javaslatá­val különösen a magyar nemesi földbirtokra szo­rítkozott, indítványának municipiumunkban, és nemzetünk természetében keresvén és találván főkép alapot, hogy a nemzeti természeténél fogva előszeretettel kizárólag csupán a földmivelés iránt viseltető nemesi osztály, mely mint a korona tagja, a kormányzatra egyedül volt hivatva, vagyonos­­ságának megőrzése által e magas hivatásának illő teljesítésére annál inkább képesítve legyen. Ily szempontból méltó alapja és biztos jó eredménye szemmel látható volt a minimum-törvénynek. Az 1848-dik év azonban az érdekeket megváltoz­tatta. A birtoklási jognak már előbb a nem-ne­mesekre lett kiterjesztetése után, a nemzetpolgár­ság, a nemesség, helyett az egész nép vállaira ment által. Többé nem emeli kiváltságos jog a földbirtokost más állampolgárok fölé; a köteles­ségek is egyenlők, így a fentebbi megszorított szempontból kiinduló elv megszűnvén, a birtok-el­­aprózás akadályozásának, mint említem, csak egye­temesen politikai, vagy államgazdászati oka lehet. A kérdés tehát az : a) Van-e politikai ok, mi miatt érdeke volna az államnak gátolni a birtok­megoszlást?. E kér­désre kereken azt felelem : nincs. Az embert a földbirtok köti legközelebb a helyhez. A helyhez­­ köttetés legközelebbi fészke a hon­szeretetnek , s e szempontból politikai tekin­tetben inkább az feküdnék az állam érdekében, hogy legszegényebb fiának is alkalmat adjon, te­hetségéhez szabott mértékben szerezhetni helyhez­­köttetés által honszeretetének állást, mely állás még megvan, csak erkölcsi nevelés s munkálko­dásra való alkalom ne hiányozzék, egyszersmind a proletariátus ellen is leghitelesebb biztosítékul szolgál; mert bár tagadhatlan, hogy a nagyobb birtok több biztosítékot ad a jó erkölcs iránt, s megismerem azt, hogy fekvő birtok nélkül is van vagyonosság, de képtelenség volna ismét azt ál­lítani, hogy a kis birtokos épen azért, mert van valamije, elvetemültebb legyen, mint egy másik, kinek semmije sincs. De _JL b) Az ekkép politikai szempontból szabadon hagyott birtok-fildArnhalvo kövesko­tóban nem le­het-e félni a felettébbi elaprózástól, s ennek ál­­lamgazdászatilag a termelés mennyiségére való káros befolyásától? Tekintsünk körül példák iránt. Angolország birtokához tartozik Jersey sziget. Itt a normandi örökösödési törvények vannak életben, melyek szerint a birtok egyenlően fel­osztandó az örökösök közt. E törvény kikerülhet­­len következménye 900 év óta működik e kis szigeten a földnek apró birtokokra feldarabolásá­ban. Alig lehet itt már egy 20—24 holdas bir­tokot találni; a legnagyobb rész 9 —10 holdas. Szegényebb-e azért itt a földmivelés, mint sok más kiterjedtebb birtoku vidékeken? Valóban nem. Az igy elaprózott föld mivelt, mint egy kert, s holdanként 70—80 pft haszonbért hoz, sőt Szent- Helier közelében 200 pftot is fizetnek egy hold­ért. E roppant haszonbér mellett is a mivel ők sze­rény bőségben élnek akkora területen, mely so­kak előtt a munkás legszegényebb táplálására elégtelennek látszik, s ha többet nem, a haszon­bért felérő termésmennyiséget eladásra s ide­genek használatára bocsáthatják által. Tegyük hozzá, hogy Jersey földe gránitos , sovány , és csak nagy szorgalommal termékenyíthető. A szi­get tekintete varázsló szép, az egész gyümölcsös erdő; itt ott rétek s apró miveit földek által szaggat­va, szőlő és myrtustól befolyt csinos lakokkal, s ár­nyékokban tova kígyózó utaival; bizonyságára an­nak, hogy, csak józan észes igyekezet ne hiányozzék, a kis birtok is képes mivelőjének oly szakképzett­séget adni, mely után annyi hasznot tudjon mun­kája után élvezni, mennyit aránylag a nagy bir­tokok tulajdonosai meg sem közelitnek. Termé­szetesen ily népes és kicsiny szigeten annyi nem­zedéken át végtelenre ment volna már a birtok­­elaprózás, ha a család maga meg nem akadályoz­tatná azt akkor, mikor az már teherré kezd válni, így vet az önérdek a minimumnak természetes határt.­­ Ez egy példa elég lehet megnyugtatni mind­azokat, kik a birtok­elaprózástól félnek. Magyarországon is valahol a földelaprózás szem­betűnőbb; nem a természetes ügyfolyam, hanem a mesterség aprózta el a birtokokat. Erre nézve a nemességet illetőleg szembetűnő befolyással volt ezen osztály kizárólag alkotmányos állása, melyben öt főkép és legelsőbben a tulajdonilag leírt föld különböztette meg egyéb osztályoktól. Ebből következett a földbirtokhoz­ mód nélkül ragaszkodása, s a kiváltságos előjoga szerinti hi­vataloskodáson s földmivelésen kívül más életmód iránti elleszenve, sőt a birtok által nem képvisel­tetett állásoknak forma szerinti megvetése. E kö­rülményekhez járult az üres fényhezi ragaszko­dás, mely hanyatlott s eladósodott állapotában is átok-örökségül maradt rajta, úgy hogy a birtokok nem azért aprósodtak el, hogy sokfelé oszlottak, hanem azért, mert a könnyelmű s takarékosság nélküli kényelmes élet következtében, kevés ma­radt, min osztozni lehetett, szerzésre pedig a dolog ritkán került. Az úrbéri földeket illetőleg főtényező volt az elaprózásban a föld jogtulajdo­­sának a föld használó tulajdonosával , vagyis a földesúrnak a volt jobbággyal­ gyakran ellenté­tes önérdeke, mely a füstpénz és gyalog-nap­szám szaporítása végett osztotta széjjel leg­apróbbra a birtokokat. A telkeket illetőleg ugyan­ezt eredményezte azon körülmény, hogy az úrbé­res népséghez képest a föld nagyon kevés volt; mindamellett ez a negyedtelekig megengedett osz­tályt annnál inkább felhasználta gyermekei részé­re, mivel azokat magától távol urbériségtől ment helyeken mesterségre nem örömest eresztette; helyben pedig mint kézműves robot czim alatt szinte földészeti kötelességek teljesítésére kény­szerítve lévén, ebben is okot talált azoknak se­gítségül saját földmivesi életmódjában való meg­tartásukra , midőn pedig egyszer ily okoknál fog­va széjyeloszlottak a telkek, annál több nehézség gördült az összesítés­ek­be, mert az többé nem is egyedül a jobbágytól és annak vagyonosságától függött. E körülményeknek lehet főkép tulajdoní­tani, hogy miután az összesen 545,252 telkes gazda közöl az országban van oly gazda, ki egy egész teleknél többel bir — — 17,269 egész telekkel biró — — 48,599 félteleknél többel biró — — 43,865 féltelkes­­ — — 173,119 negyedtelkes, s féltelken alól biró — 239,692 negyedtelken alul biró — — 22,715 összeg 545,252 legtetemesebb a negyed-telkesek száma. De bár egy negyed-telek, az ország különböző vidékeit összevéve, középszámmal 10 — 13 hold, minda­mellett még egy negyedtelkes gazda állapotját tisztességesen élhetőnek lehet mondani, kivált már most, felszabadult állapotában, s a földelaprózás ellen rettentő okot még ezek számában sem talá­lunk. Francziaországban a földviszonyi rendszer a birtok­elaprózásra van egészen irányozva, s en­nek hatása bár tagadhatlan, de megrémítő túlságra szinte még nem jutott, és Angolországnak Fran­­cziaország feletti elsősége a gazdászatot érdeklő­­leg nem a birtokok terjedelmi nagyságában, ha­nem a jobb mivelési rendszerben, s nagyobb gaz­­dászati élelmességben áll. Angolországban egyen­lő földterület hasonlíthatlanul többet jövedelmez, mint Francziaországban. Francziaországban van 100,000 földbirtokos, ki mintegy 120 pfrt egye­nes adót fizet, s kiknek birtokuk középszámmal akkora, mint az angol birtokosok nagyobb töme­géé, 50,000 közölök fizet 200 pfrtot, vagy azon­felül. Az 500, 1000, 2,000 hold terjedelmű bir­tokok bőséggel vannak, és a 10—40,000 pártot jövedelmező birtokok sem ismeretlenek. Mintegy ezer lehet azon birtokosok száma, kik birtokuk A FEGYENCZ NEJE. JELENETEK AZ AUSZTRÁLIAI ÉLETBŐL. TÖRTÉNETI REGÉNY. MAGYARRA FORDITÁ SZENVEY J. BEVEZETÉS. (Folytatás. *) Másnap Emília újra az ügyvéd irodájába ment, hol azonban az írnoktól azon értesítést nyerte, hogy Has­tings urnak bizonyos , fontos ügyben rögtön el kellett utaznia s csak néhány hét múlva fog visszatérni. Everest Károly ugyan ekkor a belügyminisztérium­ban volt alkalmazva. Hastings az Emilia egyik kérdésé­re többi közt azt mondotta: az egyetlen személy, kinek hatalmában áll férjét megmenteni, a belügyminiszter. Ő legott fölkereste a fiatal férfiút, kire Emilia látogatása szintoly meglepő és kínos hatást gyakorolt, mint előbb Hastings ügyvédre. Everest Károly beszélt ez ügyről a miniszterrel, ki természetesen minden beavatkozást visz­­szautasitott. Emilia a belügyminisztériumból visszatérte­kor Bruce nevű hajókapitánynyal találkozott, ki család­jának régi, meghitt barátja volt. Ő megnyitotta előtte szivét s elbeszélte neki sorsát s szenvedése egész törté­netét; a kapitány, neki, fájdalom, csak oly tanácsokat adhatott, miket a szerencsétlen nő követni nem volt képes. Azonban a falura vitte őt magával családja körébe, s mindent megten, hogy állapota némileg elviselhetővé legyen. Emilia súlyos betegségbe esett, melyben több mint egyszer közel volt a megörüléshez. Még akkor is, midőn lassan kint felgyógyult, elméjére szenvedni lát­szott; legalább egy rögeszmének egész hatalmával szál­lotta meg azon gondolat, hogy férjét, kinek ártalanságá­­ról legkisebb kétsége sem volt, Uj dél-Walesben fölke­resnie kell, és sorsát, legyen az bár­milyen mostoha, vele megosztani. Bruce kapitány, neje és barátai világosan kimutatták *) Lásd „Pesti Napló“ 1828. számát, ugyan neki ezen gondolat képtelenségét, de ő mind a mellett szilárdul ragaszkodott hozzá, s az orvos kijelen­té, hogy a nőnek sem élete sem elméjére nézve nem ke­­zeskedhetik, ha őt még tovább is gátolnák szándékában, holott különben nem lehetlen, hogy az utazás által áb­­rándképei s csalálmai szétfoszlanak, s egészsége is hely­re áll. Bruce kapitány nem volt gazdag, s e mellett számos családra kelle kiterjeszteni gondját. Körülményei tehát nem engedték meg, hogy Emíliának úti költségeit a ma­gáéból fedezze; azonban e czélra barátai közt aláírási ivet köröztetett s ily után mintegy 150 font sterlingnyi öszveg gyűlt be. A jószivü kapitány a szerencsétlen fiatal nőt maga ki­sérte el a „lady Jane Grey“ fedezetére — így nevezte­­ték a hajó,mely öt Új-dél-Walesbe viendő vola.A derék, nemeslelkű ember nem gondolhatott aggodalom s kebel­szorongás nélkül mindazon megkisértés­ és kellemetlen­ségekre, melyek a fiatal gyöngéd nőt, ki gyermeksége óta a legszelídebb bánásmódhoz volt szokva, ama lármás emberraj és csőcselék közepett várják, mely a hajó fe­délzetén szerte tolongott, mialatt egyszersmind számta­lan bőrláda, táska és pogyászcsomag mindenfelé szét­szórtan hevert. Már most is végtelen czivódás és perpatvar támadt az utasok s a hajósnép rendre felügyelő emberei közt. Fér­fiak, nők, rongyos gyermekek lézengtek ide és oda, s kérdezték, hogy hát hova akarják őket elhelyezni. Né­melyek úgy néztek ki, mintha már jobb napokat is él­tek volna, s fájlalnák, hogy hazájokat elhagyni kényte­lenek; mások arczain ellenben világosan vala olvasható, hogy hazaföldükön csak a nyomort és bűnt szokták meg s imigy nekik a helyváltoztatás csak kívánatos lehet. Emilia e szomorú környezettel mit sem látszott törődni; közönyös lévén minden iránt, mi­nt ily környezetben ér­heti, rajta csupán egy érzet gyakorolt uralmat, azon óhajtás t. i.,hogy Reginaldját ismét láthassa. Emilia azt hitte, hogy maga számára a hajón külön szobát kaphat, de csalatkozott; ő egy fedélközi terembe jön utasítva, hol már kilenc­ más nő vala együtt. Őt ele­inte visszadöbbentő azon gondolat, hogy ily módon kell utaznia, hanem az a fölötti öröm, hogy most valósággal már úton van Sidneybe, vele ezen csekély, ideiglenes kényelmetlenségeket csak hamar felejtető. Azon utazó nők közöl, kikkel a teremet megosz­tó , négyen tisztes és illedelmes külsejű nők való­nak ; három, kétes jellemű és erkölcsű személy vala ; a többi kettő pedig, beszédek hangja és nyelvök cynis­­musa után ítélve, nemek legelvetemültebb osztályához tartozott. Emilia nem egyszer borzadt el, midőn ocsmány elbeszéléseiket és adomáikat hallotta, és még is kényte­len volt hallani azokat, mert a két nem­ber mindig oly hangosan társalgott egymással, mintha ők arra, a mi mon­dani valójuk volt, büszkék volnának, s azon kellene len­niük, hogy útitársaik figyelmét egy szó se kerülje ki.— Egy estve Emília, látván, hogy a durva és aljas tréfák, miket e két némber egymással folytatott, mármár erő­szakoskodásra kezdenek fajulni, bátor vala a legnagyobb szelídséggel néhány békítő szót intézni hozzájok, csak­hogy az öklözési botrányt valamikép eltávoztassa, mely már több mint egyszer igénybe vette a hajóbeli sebész mesterségét. E jóindulatú beavatkozásnak azonban nem volt egyéb eredménye, mint hogy most a két megarának, kik magukat az egymássali czivakodás gyönyörében meggátoltatni nem akarók, egész dühe a szegény Emilia ellen fordult; legelsőbb is azt kérdezték, mi oknál fogva avatkozik oly dolgokba, mikhez neki semmi köze s őt egyáltalában nem illetik, s azután, a nélkül hogy neki időt engednének a feleletre, szitkok és grínyszavak özö­nével halmozták el, melyek értelmét szerencsére, Emilia legtávolabbról sem fogta fel. Ő e miatt nem panaszko­dott , de a kapitány, ki ez esemény felöl más után jön ér­tesítve, azonnal intézkedéseket ten, melyek neki a még hátralevő útra nézve külön helyet s imigy a körülmé­nyekhez képest kényelmes létert biztosítottak. Midőn a hajó a szárazföld felé közeledett, Emíliát lá­zas izgatottság szállta meg; ezer zavaros és sivár kép tolyongott váltakozva lelke elé; öt leginkább azon gondolat gyötre, hogy talán Reginaldja a szerencsétlenség súlya alatt leroskadt, s meghalt az idegen földön, anélkül, hogy valamely nemes rokon lény végpillanataiban vigasztalta s a haldokló szemeit gyöngéd kezekkel lezárta volna. Ő az utolsó időben többször értekezett Dent kapitánynyal — így nevezték a „lady Jane Grey4' hajó vezetőjét — ki iránta mindig a legnagyobb figyelemmel és barátsággal viseltetett. Mivel Emilia a gyarmat viszonyai­ és szokási­­val egészen ismeretlen volt, Dent kapitány pedig már sokszor megfordult Sidneyben, egy nap délutánján hasz­nálta az alkalmat, hogy magának tudomást szerezzen némely dolgokról, melyek őt különösen érdeklik. Emilia szükségesnek tartotta, neki előbb balsorsának egész tör­ténetét elbeszélni, mi­közben különösen kiemelte férje ártatlanságát, ki, mikép­p hitte, a bírák tévedésének esett áldozatul. Dent kapitány, a­nélkül, hogy az elbeszélés ezen ré­szének teljes hitelt adjon, könnyen látható, hogy a nő maga teljes meggyőződéssel hiszi azt. Ő már koros em­ber volt s részvékeny nemes szívvel bírt; ő szánta Emí­liát s vonzódást érzett hozzá, mintha saját édes leánya volna. Ő megígérte, hogy Sidneybe érkeztükkor, gondja lesz alkalmas lakást szerezni számára, s magára vállalta a szükséges lépések megtételét annak kitudhatása végett, hogy a gyarmat melyik részében tartózkodik férje. Emi­lia a postán vélte férjének holtartózkodását megtudhatni, de Dent kapitány a lehető legnagyobb kímélettel érté­sére adta, hogy oly helyzetben levő egyéneknek, mint férje, ritkán van állandó lakhelyük, s hogy néha néha igen bajos őket feltalálni, habár mindenki tudja, hogy valahol a gyarmatban kell lenniök. Például —jegyzi meg a kapitány­—ő szintúgy lehet Sidneyben és Paramattában, Bathurstban vagy Windsor­­ban, vagy a tartomány belsejében valamely mezei jó­szágon. Mezei jószágon­ szólalt meg Emilia. Nem, én nem hi­szem, hogy Reginaldnak a mezei élethez kedve volna , és mégis meg kell vallanom, hogy örömest látnám, ha valamely mezei jószágot haszonbérbe vett volna, mert akkor együtt elvonultan élhetnénk, a­nélkül, hogy egész éven át csak egyetlen egy ember is lásson bennünket. Boldogtalan nő! A kapitány nem lehetett oly kegyet­len, hogy megsemmisítse azon csal­ álmokat, melyekben az önfeláldozó gyámoltalan nő magát még folyvást rin­gatta. (Folyt.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Válasz Dobsa Lajos ur „néhány szavára.“ Tegnap és ma a P. Napló tárczájában Dobsa L. ur néhány szót intéz színműve bírálóihoz. E néhány szóból néhány nekem is szól, melyekre felelni sietek, mert az

Next