Pesti Napló, 1856. május (7. évfolyam, 1854-1879. szám)

1856-05-08 / 1860. szám

273-1860. 7-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhez czimzett szálloda, 63-ik szám. A falu szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 5 hasábos Petit sor 4 pkr, Bélyegdy mind 10 pkr .____ Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utsza 2-ik szám, 1-s5 emelet, 1856. Csütörtök, máj. 8. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt n. tv. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS FESTI NAPLÓ május—junius hét hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 frt 40 kr. kapunk szerkesztője báró Kemény Zsigmond ur, ezentúl sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jeleseid/ tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket számos derék levelező közremunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. S amely mértékben csökkenne a külföldi tudósítások érdeke, azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennünket közelebbről illető ügyek fejtegetését. A tárczában különösen ezentúl is közremunkálnak: Arany János, Csengeri Antal, Danieliki, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Erdélyi János, Fényes Elek, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Pau- ter, egyetemi tanár, Révész Imre, Szalay László, Szontag Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lörincz, Venczel Gusztáv sat. urak. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyelemutoz a 2-ik számtakarékpénztár épület I-ső emeleten Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, május 8. Csökkent-e a párisi béke által az orosznak befolyása Törökországra ? III. A párisi értekezlet az orosz befolyás korlátozására a Dunafejedelemségekben is nagy hivatással volt ellátva. Teljesíti-e feladatát a maga totalitásában, vagy csak féleredményekig jutott? : e kérdés minden esetre vizsgálatot érdemel. Hogy hozzá szólhassunk, néhány átalános eszmét kell előre bocsátanunk. A XV-dik században a Dunafejedelemségek, hol a magyar királynál kerestek a török ellen utalmat, hol tőlünk elszakadva azultán védelme alá vonultak. Ezen változékonyság nem valami különösebb neméből az álnokságnak magyarázható, hanem helyzetök természetének szüleménye volt A Balkántól Magyarország határaiig lakó népek még a töröknek Európába jövetele előtt sem tehettek egyebet. Két nagy állam,i. a görög császárság és a magyar korona birtokai közé lévén szorítva, a mint a vész jobbról vagy balról jött, hogy belkormányzatukat utalmazhassák, hol az egyik hol a másik szomszédnak lettek szövetségesévé, vagy ha a szükség követelte, hűbéresévé. Midőn tehát a görög császárság helyébe az ozmán császárság lépett, folytatniok kellett hagyományos politikájukat, mely egyszersmind körülményszerűnek mutatkozott. Hol nekünk voltak hűbéreseinkből a töröknek. A véres háborúk alatt, majd tőlünk szöktek át, ha ellenünk fordult a szerencse, majd pedig tőlök hozzánk. De az idő jelei csak hamar a magyar ellen tanúskodtak. Látszék, hogy a mérleg nyelve azultán felé hajlik. Látszék, hogy vitézebb királyaink is — bár mennyiszer verik meg a törököt — nem képesek sem a jobb sem a balparti Dunafejedelemségeknek elég védelmet nyújtani. S az alduna vidékei vagy a földhold által meghódíttattak, vagy ennek kikerülésére a félhold védurságát úgy fogadták el, hogy azt nem igen merték többé lerázni. Különösen Moldva és Oláhország igen kedvező „pactum conventumok“ által biztosíták elkormányzati függetlenségét, s olyforma viszonyba lépett a vultánnal, mint a mohácsi vész után néhány évvel az erdélyi fejdelmeket véte „a fényes Porta utalma alá.“ Moldva és Oláhország külön fejedelemség maradt, joggal és tettleg a török birodalom többi tartományaival semmi állami összeköttetésben. Hűbéres és nem alattvaló volt. Évi adót fizetett a zultánnak, de semmi más kötelességet az ozmán irányában nem vállalt el. Saját fejedelme s nem pasa által kormányoztaték. Törvényei mások voltak mint a török birodalomé. Beligazgatása független volt, s külön hadserget tarthatott. Sőt jogában állott az idegen hatalmakkal háborút folytam, vagy békét kötni. Azultánok önkényüleg, visszaélésileg mind keskenyebbre szokták e jogokat. Fejedelmet Moldvába és Oláhországba Stambijlnak Fanar nevű elővárosából küldöttek, a görög kereskedők közöl, kik a gondjaikra bizott ország kizsarolására a jogot roppant pénzzel vásárolták meg. A fanarióta fejedelem Fanarból hozta zsarnokságának eszközeit, s egy csoport görög család lepte el a két fejedemséget, uralkodott, birtokot vásárolt, s aristokratiát alkota a belföldiek ellenében, külön érdekkel és érzülettel. Nem czélom tovább rajzolni e viszonyokat, melyeket általános vonalakban is csak azért jelöltem ki, hogy elmondhassam, miként az oroszok, kiket a hitvallás és a törökellenes érdekek közössége a moldvai és oláhországi nép szívéhez közel hozott, épen akkor látták trónokon fényleni a nagy Katalint, épen akkor nyertek magasabb becsszomjat Stambul elfoglalására, midőn Moldovában és Oláhországban az elnyomás s annak természetes kísérője a békétlenség tetőponton volt. Az orosz Katalin óta több oly háborút folytatott azultánnal, melyben a görög, a szláv és román népet lázadásra izgatta. A lázongókkali egyetértés néha elragadtatott Pétervárott. Néha a czárok miniszterei küldték el a zultánnak a főbb bűnrészesek névjegyzékét. Néha az európai congressusokon kárhoztatók az orosz diplomaták által azon forradalom, melyre orosz tábornokok — mint Ypsilanti — indíttattak vezérekül. A dolognak azonban végeredménye jön, hogy a görög nép egy része elszakadt Törökországtól; a szláv nép közöl a szerb, békekötések alapján független belkormányzást nyert; a román nép, melynek Moldovában és Oláhországban az önkormányzásra nézve „pactum conventumai“ valónak, sérelmeinek orvoslását orosz fegyverek által nyerte meg, és orosz békekötésekben biztosíttattak — a körülmények s a politikai érdekek szerint több vagy kevesebb kiterjedésben — belkormányzatának alapjogai. Az orosz pedig ily békekötések és conventiók által protectorává lön a Dunafejedelemségeknek. A szerbek, az oláhok hálával tartoznak az orosznak azért, mert önkormányzatukat neki köszönik, s mert az orosz által jön, hogy azultánnak suzerainitása(védhatalmi joga) souverainitássá (felségjoggá) nem változott át. Ellenben a szerbek és oláhok neheztelnek az oroszra azért, mert önkormányzásukat nem engedte széles alapokra tétetni, s fejdelmeiket a pétervári udvar nézeteinek eszközévé igyekezett sülyeszteni. A szerbek és oláhok félnek az orosztól, mert nem hihetik, hogy előbb utóbb ne szándékoznék kezét rájuk tenni. * A hála és ragaszkodás, nehezteléssel és félelemmel vegyülve található e tartományokban azon nagyhatalom iránt, melynek a Dunafejedelemségek fölött gyakorolt szellemi befolyását korlátok közé kell a párisi békének szorítani. Ily előzmény után értékmérőnket alkalmazhatjuk a békeokmány ide vonatkozó pontjaira. KEMÉNY ZSIGMOND. SZOMORÚ NAPOK. Regény. Irta JÓKAI MÓR (1831.) A vas ember. Folytatás *). — Kedves édes. Van nekem egy régi kardom a franczia háborúból; nem tudná valami hasznát venni? Az asszonyka elneveté magát, olyan kedvesen tudott nevetni. Mintha az üvegharmonica harangjai ütődnének egymáshoz. — Értem a célzást. Ha a gazdáját tudom gombolyításra használni, a kardját használhatnám olló gyanánt. — Igazán mondom. Nem használ semmit. Önnek el kell várni, míg a fonal lejár. — Természetes, azt én igen helyesnek találom. Nem is engedném másnak. A czérna tartásához nagy lelki erő kell, azt nem minden ember állja ki; akinek szédelgés a feje, az megbukik vele. Ez tudomány. Aztán én meg is esküdtem a pap előtt, hogy „vele tűrök, vele szenvedek.“ íme tanúsítom.Ahol ni. A fonal megint bogra akadt. Már most ha ezt a szobaleány tartaná, én boszankodnék, az én kedves kis feleségemnek pedig nem szabad boszankodnia. Tudja ? Nem szabad boszankodnia. Az asszonyka kibonta a bogot, a férj gyöngéden megcsókold a közeljutott kezet; az asszonyka úgy tett, mintha észre sem vette volna, pedig tudta azt igen jól. *) Lásd „Pesti Napló“ 1855. számát. — Lássa édes kedves, engemet ön tanított meg arra, hogy én önmagamat rendkívül derék embernek tartsam. Az előtt ha mondták, hogy Vértessy tábornok ilyen meg amolyan ember, én csak hallgattam magamban , beszéljetek , beszéljetek; én tudom, hogy Vértessy tábornok olyan félénk, mint egy gyermek; van egy dolog, amitől úgy fél, mint akármelyik iskolás gyerek , ha ezérnagombolyítástól. Mikor kis diák voltam, kétszer szöktem el hazulról e miatt. És lám, az én kis feleségem felvilágosított engem, hogy Vértessy tábornok ettől sem fél ! Tisztelet! Vértessy töb bátor ember. — Persze .Hercules is a tizenharmadik munkája által lett leghíresebb, mikor 0 m p h a I e asszonyságnál tartotta a fonalat karjain. — Ez volt legnagyobb hőstette. Önök delnek nem képzelik, mekkora zsarnokságot gyakorolnak a férfi nemen, mikor e rettenetes rabszolgaságra kényszerítik. Lánczot viselni tréfaság, de mikor megkötik az embert szál czérnával, egy vékony fonálkával s azt mondják, hogy azt elszakítani nem szabad : ez kegyetlenség. Miért is nem találnak fel az angolok valami gépet erre a czélra, törték a fejeket a gőzhajón, a no-emancipatión, a négerek felszabadításán, hanem ettől a bilincstől, ettől! . . . . Ügyeljen a czérnámra! Valóban a veszélyes bilincsek nagy veszélyben forogtak, hogy a tábornok egy mozdulatával igen apróra fogja őket szakítani. •— Mingyárt elveszem öntül, ha szépen nem viseli magát. Ki látta azt, ennyit lamentálni egy kis czérnagombolyítás miatt ? — Oh én nem magamért beszélek. Én szokva vagyok mindennemű strapácziákhoz. De különösen sajnálom a szegény ártatlan gyermekeket, akik e természet elleni járom alatt nyögnek. Csak vegye fel kedves édes: egy olyan ártatlan nyolcz-kilencz esztendős fiúcska, akiben még olyan elevenen pezsg a vér, aki látja az ablakon besütni a napvilágot, hallja a pajtások lármáját odakinn, amint lapdáznak, aki szeretne maga is futni, hajigálózni és kurjongatni, szeretne birkózni és bukfenczeket hányni, és azután ott kell neki állnia a szoba közepén, megkötve egy szál pamuttal és jártatni a kezeit, mint valami igen együgyű gépnek és egyik lábáról a másikra állani, és várni a véghetetlen ezérnák végét. Csodálom, hogy a fiúk mind buták nem lesznek e miatt. Csodálom, hogy ezt a tanárok be nem tiltják. Ha énnekem gyermekem volna,annak nem lenne szabad ezérnát tartani. Nem, az én fiam nem fog gombolyító gép lenni soha.... S úgy látszik, hogy már ez több volt a tréfánál, mert a derék hadfi egészen elfeledkezék a karjaira bízott tekercsről s gyöngéd elragadtatással ölelé magához piruló kis nejét. Az asszonyka türelmesen bontogató ki a zavarba jött fonál-tekercs labyrinthjait s azután nagyot sóhajtva monda: — A között még az élet és halál van... Ők tudják, hogy miről beszélnek. A félbenszakadt munka ismét újra kezdődött; a vasember most már egészen elhallgatott, csak arcza öntudatlan derűjén látszott, hogy lelkét valami kedves eszme foglalta el, s most mulat legjobban, észre nem is veszi, hogy a fonál lejárt. Akkor azután azt mondja, hogy: — Kezdjünk másikat. Nagy mulatságát találhatja benne. Az asszonykának most már gombolyítandó selyme is van. Ez magasabb jele a gyöngédségnek. A népdal is megbecsüli vele a szerelem rabját, midőn foglyul selyemszálra köti. — Hanem kedves édes, mikor én kis gyerek voltam, s aztán czérnatekercset kellett tartanom, nekem akkor a nénéim meséket szoktak mondani, azzal kárpótoltak. — Szívesen. — Tehát: „hol volt, hol nem volt.“ — Volt egyszer egy leány, aki mindig halni készült. — Aha! Ez aligha az operenczián túl volt. — Szüntelen sápadt volt és bóknak vette, ha azt mondták, hogy olyan fehér, mint a halál. — Sok nyers kávét és krétát evett bizonyosan. — Kérem, én mesét akarok mondani, nem emberszólást — Hallgatok. — Néha annyira mentek bizarr eszméi, hogy tánczvigalmakban fekete szegélyű fehér ruhában jelent meg, fején myrtusz koszorúval, ahogy a halottakat szokták öltöztetni : melltű gyanánt halálfőt viselt egy gyöngyszemből faragva, s dicsekedett, hogy keztyűje egy meghalt barátnéja koporsójából való. — Nem követek el gyöngédtelenséget, ha mosolyogni találok ? — Nagyon kérem, hogy ne tegye azt; igen meg fogná bánni egy percz múlva. — Ah, ah. Én ismertem egy embert, aki abba a hölgybe szerelmes volt. — Annál inkább. — És azután nagyon kiszeretett belőle. — Ne siessen ön ítéletével. — Dehogy sietek, négy évig tanulmányoztam ezt a pert. — Mint alperes ? — Hol felperes, hol alperes. Azt a lyánkát nekem kellett volna nőül vennem. — Óh még akkor ön kicsike volt; ilyen pici kis leány, mint az ujjam, akkor tanult tánczolni; fel sem tűnt. . — Ön az esküvő előtti napon hagyta oda ezt a leányt. Id E tettem okait úgy hiszem soha sem tudta meg senki. PESTI IVAPEO. Pest, máj. 8. A magyar akadémia természettudományi osztálya ülésében közelebb Dr. Bugát Pál phonologiai rendszere alapján, melyről már más alkalommal értekezett, egy új írásmódot terjesztett elő , melyben minden egyes hangnak megfelelő jel maga árulja el mivoltát, azon elvből indulva ki, hogy a szószervből legyen mintegy áttéve minden betű a látszervbe. Értekezése másik részét, mely a helyesírásra és etymologiára vonatkozik, a nyelvtani osztályban adja elő. Ezután Glatter Ferdinand orvos urnak biostatistikai értekezését olvasta föl a titoknak a mozsonyi zsidókról. Az érdekes anthropologiai tanulmányt azon megjegyzéssel kísérte értekező, hogy Magyarország van különösen hivatva a népiségek tanulmányozására. A papok e részben hasznos adatokat nyújthatnának a születési, házassági, halálozási táblázatok egybeállításával. S ez adatokat mint kell egyéb viszonyokkal egybevetni, s mi fontos eredményeket vonhatni azokból , arra nézve útmutatásul szolgálhat az orvosoknak értekező jelen előadása. A faji sajátságok kiismerésére, jegyző meg értekező, jó alkalom van a katonaságnál is. Hol lehet több adatot gyűjteni azon kérdésre nézve, minő betegségek uralkodnak egyes fajok közt , hogyan tűrik a különböző égalji viszonyokat, mely fajok vannak bizonyos ragálynak inkább kitéve stb. — A budapesti kfr. orvosegylet, f. hó 5-én dr. Wagner János tanár úr elnöklete alatt rendes ülést tartott, mely alkalommal a nagyszámmal egybegyült tagok és vendégeknek dr. Balassa János tanár úr egy jeles műtéte által tökéletesen sikerült orrképzési esetet mutatott be s egyszersmind igen érdekes élet- s kortan: jegyzeteket adott szokás szerint magyar nyelven elő. Ezután a t. tanár ur egy 10 éves fiút mutatott be , kinél, eredetileg a lábnak köralatti viszere hiányozván, elefántláb fejlődött ki. Ezen még orvos által nem észlelt ritka esetnek szellemdús tárgyalását a jelenlevők legnagyobb figyelemmel kisérték, s többen s ezek közt dr. Langer és Wagner tanár urak ezen kórtani nevezetességet a viszarekben eseményesen fejlődő gátlásokból eredő torlódásokkal igyekeztek felvilágosítani. Ezután b. füredi orvos dr. Orzorenszki a füredi viz által elhajtott veseköveket, továbbá a női betegségeknél használandó fürdőeszközt (franczia találmányt) mutatott be. Dr. Kovács S. Endre urnak nagyobb előadása az Utérdagokról a jövő ülésre halasztatott. —A „Religióban“ olvassuk, miként az egyetemi tanács f. hó 24. tartott üléséből, mind saját, mind a négy kebelbeli barkérvényét terjesztő felsőbb helyre, hogy a több év óta elmaradt tisszújítás niéti megtarthatására engedély adassák. A nyári szak kezdete óta az egyetemi templomban újabb intézkedések folytán az egyházi beszédek minden vasárnap magyar , ünnepeken német nyelven tartatnak. Remélljük, hogy az egyetem magyarajkú ifjúsága tettes, azaz szorgalmas megjelenése által be fogja bizonyítani, miszerint ezen, érdekében történt és anyai nyelve tekintetéből is jelentékeny módosítást kellőleg tudja méltányolni. Arra őt mind vallása, mind az érintett érdekek iránti kegyelete egyaránt erkölcsileg kötelezné. Jelen tanszakban hittanuló van 66, jogász 389 rendes, 27 rendkívüli, összesen 416; orvostanuló 208 rendes, 14 rendkívüli, összesen 222 bölcsészettanuló 10 rendes, 15 rendkívüli, 75 gyógyszerész. — Macaulay jeles művének Rödiger és Kretschmar által eszközölt s Einhorn és Hartleben által kiadott fordításából a 16-dik füzet is megjelent. E füzeten találjuk a szerző autorizatióját e fordításra nézve, mi kezeskedik a fordítás jelessége felöl. Németországban e becses munkának több fordítása jelen meg. A magyar közönség legjelesb fordításban szerezhetné meg e classikus művet, ha az eddig megjelent kötetek iránti részvéte által a gondos fordítót Csengeryt a fordítás folytatására ösztönözné. A külföldi irodalmi termékek közt ez időben egyike a legfigyelemreméltóbb munkáknak Balbinak Berghaus által átdolgozott s jelenleg Hartleben könyvkereskedésében 4-dik kiadásban megjelenő általános föld-