Pesti Napló, 1856. május (7. évfolyam, 1854-1879. szám)
1856-05-03 / 1855. szám
21.-1855. 3-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : Egyetem-ateza 2-ik szim , 1-s5 .melet. Szerkesztő szállása : Angol királynőhez czimzett sziked», 63-ik szím. A Up szellemi Uszít illető mind.a közlemény » szerkesztőséghez intézekdS. Bírment.d.n.rel.kes»klsm.it kezektől fogadtatnak .1. Kiadó-hivatal Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dilit : a hasábos petit sor 4 pkr, Bélyegdij külön 10 pkr __________________________________Magán Tita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Vidékre , postá n : Évnegyedre . . . 5 fit p. p. Félévre . . . . 10 írt p. p. 1856. Szombat, máj. 3. Előfizetési feltételek: resten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 írt p. p. Félívre . . . . 8 fit p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS : FESTI N&FLU május— június két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frl. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 írt 40 kr. Lapunk szerkesztője báró Kemény Zsigmond ur, ezentúl sem mulaszt el semmit, hogy irodalmunk jelesebb tehetségeit maga körül gyűjtse. Hazai érdekeinket számos derék levelező közremunkálása mellett, ezután is rég ismert publicistái tekintélyek fogják fejtegetni. H a mely mértékben csökkenne a külföldi tudósítások érdeke, azon arányban igyekszik a szerkesztő kimerítőbbé, érdekesebbé és változatosabbá tenni a bennüket a közelebbről illető ügyek fejtegetését. A tárczában különösen ezentúl is közremunkálnak: Arany János, Csengeri Antal, Danieliki, Galgóczi Károly, Greguss Ágost, Erdélyi János, Fényes Elek, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Pau- ter, egyetemi tanár, Révész Imre, Szalay László, Szontag Gusztáv, Tompa Mihály, Tóth Lőrincz, Tenczer Gusztáv sat. urak. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetemutcza 2-ik számtakarékpénztár épület 1-ső emeleten Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, május 3. A békeokmányt, melyet részletekben már adánk, most együtt s ünnepélyes formájában közöljük olvasóinkkal. Mielőtt a levéltárba menne és a fris emlékezetben élni megszűnnek, lehívnuk még at főbb pontjait, hogy becse felöl ítéletet formálhassunk. A bevezetés két czélt említ, melyet a szerződő hatalmak elérni akartak : 1-szer, a háború részeinek megszüntetését; 2-szor a háborút előidézett bonyodalmak visszatérésének megakadályoztatását. E czélok önként és tökéletesen el vannak érve, ha a szerződvény állítása, hogy t. i., a ratificatio kicserélésének napjától kezdve a béke és barátság a szerződő hatalmak közt örök időkig fog tartani, nem marad csak a papíron. De miután az ily állítások sok halva született vagy rövid életű békekötésben is fordulnak elő, miután „az örök barátság“ és „örök béke“ csak a legábrándosabb álmok tartományaiban él, s az „örök szerelemmel“ együtt csak a költők verseiben hangzik érezhető dissonantia nélkül : úgy vélem, helyesebben cselekszünk, ha a szavakon kívül a körülményeket is összevetve, a nevezetes két czél elérhetését reméljük ugyan, de egyszersmind el nem érhetésétől is félünk. Jelesen a háború az orosz és a szövetséges hatalmak közt be van végezve.De ha a hat végrehajtása a lázongások miatt lehetlenné válnék, ha a Dunafejedelemségeket czélszerűen rendezni nem sikerülne , akkor bizony a legjobb szándék mellett sem volna tanácsos a 2-dik articulus szerint „kitelhető gyorsan“ hazaszállítani minden idegen sereget Törökországból, akkor alkalmasint a hatalmak a kiürítésre nézve minden oldalról csak a 30-dik articulus kivonatához tartanák magukat, s a megszállásnak véget vetnének „mihelyt lehetséges“ leeni. Mert a keleti kérdésben az európai súlyegyenre vonatkozó főezélon kívül — mi Konstantinápolynak az orosz elfoglalástóli megvédésében áll — még két dolognak kell okvetlenül elévetni : t. i. hogy a török birodalomban lakó keresztények jogviszonya, s hogy a Duna és Fekete-tenger szabadsága biztosításo sék. Ha a mohammedanizmus más helyt is úgy lép fel a keresztények ellen, mint a megváltó sírjához közelfekvő vidékeken téve, ha az Al-Dunán nem a zátonyok, de a békétlenkedő elemek miatt, Saabadon hajózni nem lehet, s ha a Feketetenger ázsiai partján a szabad kereskedés csak fegyvervásárra számíthat, s a többi gyártmányokat bízvást otthon hagyhatja , akkor a ratifikált békekötés csak az orosz elleni háborút, s nem átalában a háborút szüntette meg. A béke életbelépése és tartóssága tehát lényegesen attól függ, hogy 1-szer : elégséges lesz-e a Porta, mely a 7-dik articulus által az európai concertbe bevezetett, a lázadásokat, melyek reformjai miatt fenyegetik, elég elővigyázattal megelőzni, vagy ha mégis kitörnek,elég erélylyel elnyomni?; 2-szer : fog-e szilárd akaratot mutatni a reformok létesítésére, s nem leendő az idegen sereg apadásának mértéke szerint mindinkább maga is hajlandó az ó-török szellemnek engedve, a nemzeti és vallásos reactionak tág kört nyitni, s az odrogrozott szép jogokat, melyeknek közlését a párisi értekezlet csak constatírozta, végre az életből az árnyékvilágba költöztetni ?;3-szor : lehet-e a békeokmány mellékleteiben későbbi elhatározások számára föntartott kérdéseket kielégítő megoldáshoz vezetni? Mert például, ha a három Dunafejedelemség nem fog oly helyzetbe jutni, mely az érvénytelenné vélt orosz és török közti békékben biztosított állapotnál legalább valamivel jobb, ha a Porta nem tökéli magát arra el, hogy e tartományok belkormányzatába legalább oly kevéssé vegyüljön, mint a háború kiütése előtt; ez esetben — mint az izgatott képzelődés természete hozza magával — a szerbek és oláhok az orosz védhatalom alatti állásukat egy eltűnt szép aranyidőnek fogják hinni, rajongásaikban multjuk százszor fényesebbé alakul a jelennél, és az orosz befolyás könnyen nyerhet oly nagy tért a Dunafejedelemségekben, hogy még a Feketetengeren szenvedett veszteségeiért is nagy részben kárpótoltathatik. Sokat nyertek tehát a párisi béke által a szerződő hatalmak, de e nyereség csak akkor válik constatírozottá, ha nem csatlakoztak az ottomán birodalom életrevalóságában, és az ottomán kormánynak a reformok iránti szilárd rokonszenvében. A békemű akkor van befejezve, ha a föntartott kérdések is szerencsésen megoldatnak, s ha az idegen sergek teljes kivonulása a belnyugalomnak záloga, nem pedig a lázongásokra jelszó lesz. Közelebbről folytatjuk rövid áttekintésünket. KEMÉNY ZSIGMOND. SZOMORÚ NAPOK. Regény. Irta JÓKAI MÓR. (1831.) Folytatás *). A vas ember. A vas ember előszobájában áll az ordonnance, kezében nagy pecsétes levéllel. Egy magas gránátos termetű vitéz keményen kipödört két hegyes öklelő bajusszal, melyek úgy állnak előre, mint két veszedelmes szurony, két piros pofáján egy egy kemény ráncz vonul végig, élő tanúbizonyságául, hogy a vitéz már nem mai gyerek. Álla meg van támasztva erősen a kemény nyakszorítóban, s csákója lekötve áll a hegyére a vihar csaliéval. Kabátja fehér, mint a kréta, s gombjai úgy fénylenek rajta, mintha most hozták volna a boltból; a melle közepén ott ragyog díszesen az a nagy réz érem, mire hajdanában olyan büszkék voltak a vén hadastyánok. A vitéz mozdulatlatlanul áll az ajtófél mögött, keblébe dugva egy nagy pecsétes levél; semmi iz sem mocczanik meg rajta, sarkai egymáshoz nyomva, két tenyere a zsinóron, csak szemei járnak néha lopva félre, de a nyaka akkor sem mozdul meg. Járnak pedig a szemei félre azonképen, amint egy kis tömpe leány, valami faluról hozott pesztonka, gömbölyű ragyogó arczával, hátul leeresztett pántlikafarkú hajjal, jön megy a szobában, mintha valami dolga volna ottan s loppal felkacsingat a szál katonára, s látszik, mennyire szeretné neki mondani: félek ám én kendtől. — Ugyan mér nem ül le katonabácsi no ? itt a szék ii. — Mégis törülte a széket kötényével szépen. — Az volna szép, viszont a hadfi, ha az ordináncz leülne a generalis szobájában. Majd készen volna a kurta vas. — Hát miért jött, hallja ? — De biz azt nem kötik a te orrodra bugám. — A generalis urat keresi ? Oda benn van az asszony szobájában, menjen be. — No te szép emberséget tudsz. Az ordinánczot beküldenéd a nagyságos asszony szobájába. — Hát adja ide azt a levelet, majd én beviszem. — Nem azt hugám. Nem szabad az ordináncznak más kézbe adni a levelet, mint a "kinek írva van. — Tud kend írni ordináncz bácsi ? Lásd „Pesti Napló* 1852. számit. — Hát te tudsz e? No hát mit kérdezed mástól? Ha írni tudnék, régen őrmester volnék. — Miért nem teszi le azt a csákót ? nehéz lehet a. — No már most hugám, elég volt a szép szó : fordulj! indulj! takarodj! hínak a konyhában. A pesztonka szaladt, a veteránt boszantani kezdé már a sok együgyü indítvány. Kis idő múlva visszamandzsálgott a kis kurta leányzó, elébb csak fejét dugta be a konyha-ajtón, mintha kémlelni akarná, ha vájjon nem harapja-e le az orrát az a nagy katona ? pedig így is elég pisze volt. — Ordináncz bácsi. A szakácsnő küldött három pogácsát magának. — Hát jól van. Vegye el hát no. Szólt messziről nyújtogatva neki a tepertős pogácsákat, mint valami harapós ugatósnak, aki lánczra van kötve. — Azt nem tehetem. Válaszolt szilárdul a hadfi. — Hát nincsen keze ? — Az nincs. Hanem ha akarod, hát bele teheted a tölténytartómba ide hátul. — Ebbe ni ? kérdő a tömpe elbámulva. Hátha puskapor van benne ? — Tedd közé, nem árt az annak. — Nem sül ez el ? — Ha csak a te szikrázó szemeidtől nem. A pesztonka félve nyitotta fel a katona táskája fényes fedelét, fel-felnézve rá, ha nem ijeszti-e meg, s a közben kíváncsian nézegette össze azt a sok furcsa gömbölyű dolgot, amiktől úgy szeretett volna félni. A hadfinak ugyan nem volt szabad megmozdítani a kezét, de annyit mégis megtett, hogy a két ujjával hátra nyúlva jót csípett a leány kövér karján. — Ejnye, de rosz ember kend katona bácsi. — Elhiszem azt, nem is nőttem volna meg különben ilyan nagyra. — Hát aztán tudja miért küldte magának ezt a szakácsnő ? — Azért, hogy megegyem. — Jaj be rósz ember kend. Mindenre olyan roszakat mond. Azért küldte, hogy majd ha vesszözés lesz, hát aztán megmondja neki. — Szereli a szakácsnő a vesszözést nézni ugye ? Szép mulatság is az. Hát te láttad-e már ? — Nem én. — No azt megnézd. Ez leányoknak való. Annyi úri asszonyság van ott olyankor, mint valami komédián. — Jaj csak már lenne mentül hamarább. Nem lesz mostanában ? Ugye bár azt a generalis úr rendeli el ? ha én generalis volnék, mindennap reggel vesszőztetnék, este muzsikáltatnék. — Az nagyon jó lenne. Gyere ide hát, majd megsúgom. — Igazán ? kérde a leány a katona felé fordítva fél képét. De nem kiált a fülembe ? Mikor azután olyan közel volt a katonához, hogy az a fülébe súghatott, ez egyszerre kegyetlen mérges csókot czuppantott a piros pofájára. A leány az ajtóig ugrott ijedtében, de ott megállt, kék kötényével dörzsölve orczáját. — Maga ugyan rosz ember ordináncz bácsi. Aztán még csak azt sem mondta meg, hogy mikor lesz hát vesszőzés ? — Ne busulj hugám. Lesz annál is szebb. Főbelövés lesz nemsokára. — Főbelövés ? No az derék. Kit lőnek főbe? — Katonát hugám. — Talán épen kegyelmed lövi meg ? — Az bizony meglehet hugám. — Jaj katona bácsi. A tömpe leányzó el is pusztult abból a szobából, ahol olyan kegyetlen ember áll, a ki még az eleven embert is meglövi s odakinn a konyhában azután sokáig eltanakodott a szakácsnéval, hogy milyen mulatság lehet az, mikor valakit főbe lőnek. Akkor majd korán fel kell kelni, mert bizonyosan hajnalban történik meg, bárcsak el ne aludnák az időt, bárcsak ki volna már téve a főbelövendő a siralomházba, várjon mit véthetett ? Hátha megtalálnak neki kegyelmezni? De isten az nem fog megtörténni, a tábornok nem ad kegyelmet senkinek; ha tulajdon fia volna, sem kegyelmezne meg neki, aki vétett, mert az „vas ember.“ A vas ember pedig odabenn ül neje szobájában, egy kis hímzett kartalan székecskén átellenben egy magas emelvényes divánon neje foglal helyet, egy kis, finom, átlátszó asszonyka, olyan arczcal, mint az alabástromo s kezecskékkel, amikkel egy tíz éves gyermek is meg volna csalva, ha osztályképen jutott volna neki. Apró, epernyi szája alig látszik beszédre alkotva lenni, annál többet tudnak beszélni nagy sötétkék szemei, mik e pillanatban arról beszélnek, hogy aki szeret, az nagyon boldog. A vasember ott ül előtte, két könyökét térdeire téve, s két karját előre tartva. Ezen a két karján van egy tekercs ezérn a kifeszitve, amit a finom asszonyka nagy gyorsasággal gombolyít le onnan. Csak egykissé kellene a karjait szétfeszítenie s az egész tekercs szétszakadna róla, de tud vigyázni, hogy a szál el ne akadjon s nagyokat kaczag fölötte, ha ügyetlenül hordozza karjait, hanem azután bocsánatot kér, és ígéri, hogy jobban fog ügyelni. (Folytatjuk.) PESTI NAPLÓ. Pest, május 3. Mindenfelől tűzrész hire érkezik hozzánk. Biztosítsátok hajlékaitokat, gazdasági épületeiteket gazdák. Nemsokára bekövetkeznek a jégeső csapásai. Mielőtt a letarolt vetés felett,elveszett verítékünkön jajveszékelnétek, biztosítsátok e fáradság, e veríték jutalmát; biztosítsátok a termést a jégvész ellen földmivelő atyánkfiái. A lelkész, az elöljáró kötelességet teljesít, midőn a népet a biztosításra figyelmezteti; e figyelmeztetés elmulasztása kötelességsértés. Hazánkban hat kártérítő egylet biztosítja a jégkárokat. Ez egyletek közöl e napokban ismertettük az erdélyi kölcsönösen biztosító társulatot. Biztosítsatok ! A biztosítás fő haszna, a kártérítés pozitív előnye mellett, azon biztossági érzet, azon nyugalom, melyet az elemcsapástóli függetlenség érzete nyújt. A biztosítás sok gondtól menti meg a gazdát, mely gondok foglalkozásaira zsibbasztólag hathatnának. Ki agynapjait, ki családját előre bizonyos tőkével vagy jövedelemmel biztosítja, nyugodtabban tekinthet a sors csapásai, a váratlan események elé, igy ki termését előre biztosítja, könnyebben eltűri az ég csapásait. Ezért biztosítsatok gazdák! — „Bánk bán” nemsokára és pedig az első eredeti kiadáshoz híven fog megjelenni. E kiadásban meg fognak jelöltetni a Nagy Ignácz szinműtárában megjelent kiadás alkalmával tett másítások.Alig mondhatunk kedvesebb hírt ennél irodalmunk és főleg a magyar dráma barátainak. De e jó hir kíséretében kell olvasóinkat egy gyászeset felől értesítenünk. Az oly szép reményre jogosító Berényi Antal, „Vak Béla és Kálmán királyi színművek tehetséges írója meghalt. Múlt hó 30-kán Pestre utaztában a fehérvári utón elragadák szekerét a lovak. Berényi kiugrott s esetében nyert tetemes sérülés és vérvesztés folytán nemsokára elhunyt irodalmunk veszteségére, barátainak nagy fájdalmára. Emléke élni fog közöttünk. Áldás sírjára ! / — Lévai József kedvelt költőnk verseinek második kötete e napokban hagyandja el a sajtót. Általa el nem háríthatott akadályok miatt késett el e költemények megjelenése. Az előfizetők azonban a dús tartaloma a csinos kiállítás által eléggé kárpótoltatnak a várakozásért. A fürdői időszak alatt alig szerezhetnek érdekes olvasmányt hölgyeink, mint e jeles költő újabb műveit. — A „Gazd. Lapok“-ban megjelent ,,Borászati közleményei“ A. L-nek (Vajda Dánielnek) a magyar pinczegazdáktól e jeles közlemények írójához intézett felhívás folytában nemsokára önálló s 15 nyomatott ivre terjedő munkában fognak megjelenni, ha t. i. af. évi június végéig az előfizetési díjak oly öszvege gyűlne be, mely a könyv kiadhatására elegendő lenne. Az előfizetési felhívást mi is közölni fogjuk. — A „K. K“-ben Gyarmati Samu a középbirtokosság állapotáról értekezik. Ez értekezései IV-ben a rae- A FEGYENCZ NEJE. JELENETEK AZ AUSZTRÁLIAI ÉLETBŐL. TÖRTÉNETI REGÉNY. MAGYARRA FORDITÁ SZENYEY J. (Folytatás. *) XXI. Itthon van Grimes őrnagy ur? — kérdé Flower, midőn menetével a mezei lak ajtaja elé érkezett. Igen, — válaszolt a szolga. Ez esetben — mondá Flower — légy oly jó, s kérd meg, szíveskedjék egy pillanatra kijönni. Az őrnagy megjelent és Flower leszállóit, udvariasan jó estvét kívánván neki. Jó estvét, viszonzá az őrnagy. Ön nem ismer rám, őrnagy úr? Nem, — felelt imet. Én pedig csak nem igen rég — szólt Flower — szerencsés voltam ön vendégszeretetét igénybe venni, s itt most visszahozom önnek juhászát, néhány útitárssal együtt. Valóban! — szólt az őrnagy, midőn az ő épen nem kellemes meglepetésére megismerte vonásait azon férfiúnak, ki vele beszélt. A valósággal, midőn az állomási parancsnoknak azon, Millighantól irt utalványt előterjesztő, nem csekély boszszuságára tapasztalta, hogy nem a lovas rendőrség embereivel, hanem azon bandával volt dolga, mely a kerületben a közbátorságot veszélyeztette. Én Flower vagyok, őrnagy úr — szólt Georges — ugyanazon Flower, kit a hírlapok Hawkesburyban vizbefultnak híreszteltek. Ön tudja, hogy a hírlapok néha fillentenek is. Hm, ez meglehet — viszontá az őrnagy, ki még mindig nem tudta, hogy mikép értse ezen egész történetet. Nemcsak meglehet, hanem teljes valóság — válaszolt Flower. — Bocsánatot őrnagy úr, de önnek épen nincs mitől tartania; minden a legszebb rendben van, amint ön maga is mindjárt meg fog győződhetni. Én mindnyáját hozom, az egész fészket, egyetlenegynek kivételével, de ki szinte nem fog már senkinek ártani. Az , kit ön itt a lovon lát, hol ezen nő által, kit, „dobpörgető Betsy“-nek neveznek, támogattatik, természetesen már csak hulla. Én egy óra előtt kénytelen valók vele röviden végezni. Ő már holt ugyan, de azért talán még *) Lásd „Pesti Napló“ 1854. számát.