Pesti Napló, 1856. július (7. évfolyam, 1912-1942. szám)

1856-07-01 / 1912. szám

kólának; nem említve, mily dicső szép lenne a fentemlí­­tett hosszú-széles vidék ezen szemfényének megmenté­sét, fölvirágzását honi atyafiak lelkes közremunkálásának köszönhetni, a­helyett, hogy mint bizonyos helyen em­lítve volt, Angliának protestantizmust ápoló nagylelkű­ségéhez kellene tengeren túl vánczorogni! (Közel volt a segély: messze kerested azt!) A gyönki r. algymnasium ismertetése ezen czim alatt jelenend meg: „A gyönki r. algymnasium“ múltja, je­lene „rövid“ de tiszta pillantással­ a jövőbe. (70—80 lap.) Előfizetési dij : 20 kr. p. Megrendeléseket alul­­írthoz kérek utasítatni. A megrendelést, s előfizetési pénzt bérmentesen kapván, a példányokat (aug. 30-ig) bérmentesen fogom kézhez szolgáltatni. Egyúttal bátor vagyok ezen soraim átvételére a „Vasárnapi újság“ ér­demes szerkesztőjét is megkérni: hiszem, hogy becses lapjának olvasói között soknak kedves leend a gyönki oskoláról megemlékezni. SEBESTYÉNY JÁNOS, tanár. Nagybánya, június 25-n (Ered. le­v.) Egyes em­ber úgy, mint nemzet, erős, és kitartó akarattal, bámu­lást gerjesztő gyorsasággal emelkedhetik a tudomány, művészet és minden ágaiban a tapasztalat igazolása szerint, úgy látszik, hogy honunk e téren halad most előre. Mintegy csoda érintésre, föleszmélt kábultságából, s hangya szorgalommal kezd munkálkodni apraja, nagya e haza nagygyá tételén. Nem rég hangzott a lapokban , hogy : „népnevelés, cselédrendszer, vasút sat, jöjjön el a te országod“, és ime az új tanrendszer már elvetette a magot, a jövendő­­ség majd szedendi annak gyümölcsét, a már szentesítést nyert cselédrendszer gazdaságunk emelésére hisszük jó­tékonyan fog hatni; a már kész vasútvonalak, eddig is érezhetőleg emelik kereskedésünket; több tervezett vas­útvonal építésére a legfelsőbb jóváhagyás megadatott, a többire pedig a tanácskozások, és előintézkedések most vannak folyamatban. Így gyűlt öszre f.h. 9-n Szat­mári, e megye tekintélye, s a kir. városok polgármes­terei „a debreczen-, szatmár- kolozsvári“ vasút tárgyábani felsőbb helyről nyert engedély alapjáni tanácskozás végett. Mindnyáját egy akarat, egy gondolat lelkesítette, és a debreczen- szatm­ár- kolozsvári vonal építésének elve elfogadtatván : gr. Dégenfeld Pál elnök és Darvas Fe­­rencz alelnöklete alatt egy több tagból álló bizottmányt neveztek ki, ki 500pftos részvények kibocsátása által, a szükséges pénz­erőt megszerezze, ideiglenes pénztárno­kul Szatmár városa , jegyzőül Vajai K. neveztetvén ki, egy­úttal határoztatott, hogy előleges költség fedezé­sére az aláírandó egyes részvények után július 1-ig 10 pftot kell befizetni. Szatmár városa száz, Nagybánya városa pedig húsz részvényt írt alá rögtön. Hogy pedig az ige minél előbb testté válhassék, sie­tett az elnök körlevéllel megkeresni a városok elöljáróit, és tehetősbeket, hogy vegyék az ügyet meleg pártfogá­suk alá, és igyekezzenek annak minél több barátokat szerezni , a társulatnak pedig minél több részvénye­seket. 1. 1. AUSZTRIA. Radeczky gróf tanagy, a lombard-velenczei ki­rályság főkormányzója ő exelja Salvator B­e­r­g­a­m­i­n­i menekültnek az ausztriai cs. k. államokbai büntetésmen­tes visszatérést megengedte. B­é­c­s, jun. 28. A porosz királyi követségnél az ügyek vezetését Arnim gróf távolléte alatt Hemming gróf legatioi tanácsos vállalta el. A keleten archäologiai felfedezései, valamint az angol tették őt e munka írására, s különösen bejelenti, mikép e röpirat nem fog rendszeres bírálata lenni­­. Eötvös Józsefnek a XIX-dik század eszméiről irt munkájának, de azért egyes, legfőbb, irányt szabó vonásait csak­ugyan pontosabban szemügyre veszi, — és ezenkívül több állításait meg fogja vitatni (7. 1.) Lássuk tehát mindenek előtt ezen oldalról a szerzőt, hogy megmérhessük erejét, s bilanc­ot állíthassunk a saját s b. Eötvös József nézetei közti párhuzam alapján. B. Kemény Gábor úr, mint alapelvből innét indul ki: „valamint az érdekközösség volt az, ha kezdetben az emberek mind egyenlők is voltak, és köztök semmi nem­zeti különbség nem létezett, mi a különböző nemzetisé­geket s ebből folyólag a különböző államokat alkotta, úgy érdekegység az, mi jelenleg azokat visszatartja, és annak hiánya, mi azokat szétválasztja (14—15­­.).“ Én a mit e hosszú körmondatból nem értek, azt mon­dom, mint Socrates, hogy elmaradhatott volna, — a mit értek belőle: jó —de ezen „jó­ra is megjegyzem Schellinggel:“ hogy sok uj van összevegyítve benne a jóval; de kár, hogy a mi jó, nem uj; a mi pedig uj, nem jó.“ Ám elemezzük közelebbről. Szerző ugyanis azt mondja: „hogy az érdekegység volt az, mi a nemzeti­ségeket s államokat alkotta, é­s amaz érdekegységnek hiánya, mi azokat szétválasztja s visszatartja (talán egy­mástól elidegeníti ?)“ Kérdjük: miféle érdekegységet ért szerző ? Ez igen általános kifejezés, tehát nem érthetjük. Vérrokonság vagy társadalmi biztonság? Ha vérrokonság, nem tehetjük föl, hogy ennek hiánya miatt állam ne létezhessen, mert hiszen É-Amerika szabad földén épen semmi súlylyal nem bírnak a fajzati kapcsolatok, s még­is léteznek államok; — ha pedig társadalmi biz­tonságot veszünk föl, miután tudjuk, hogy ép azon ozmán birodalomban, mely bolgárt, törököt, örményt, szerbet, oláhot, arabot, koprusokat s druzokat eltűr ke­belében, — társadalmi biztonság szintén van, — nem értjük, hogy épen ezen társadalmi biztonság s bőkebly­­ség volna az, mely nemzetiségeket alkossson ? Ha nem hagyján, vegyük föl a dolgot ott, hol a szerző kitűzött czéljához képest, már komolyabban szól. A mun­ka első fejezetében, hol főleg az államok fejlődési rende, az érdekegység, közszellem s nemzetiség tárgyaltatik fii—43 1.) különösen ezen báró Eötvös József által fölállított nézetet támadja meg a szerző : „mindazon okok közöl, melyeken a nemzetiség értelme alapul, al­ig ma­rad fen más, mint a nyelv különfélesége (23 1.)“ B. Kemény Gábor úr ezen tételt következőleg igyek­szik megc­áfolni. „Már mit ért itt — kérdi szerzőnk — K. E. J. az „a 1 i g“­alatt, tisztán felfogni nem tudom ; de ha azt tenné, hogy, egyéb nem, vagy akár azt, hogy: nagyon kevés egyéb, akkor kereken ta­gadnám. Hiszen a nemes báró maga hoz föl példát, mi­szerint különböző ajkú polgárai ugyanazon hazának oly igen jól találják magukat, és eszükbe sem jut a külön­szakadás — mint erre példát mutat, és még inkább mu­tatott Anglia Skócziában, Francziaország bretagnei s basqui tájnyelvben, valamint az új, de az államok kifejlését vizsgálóknak oly annyira érdekes éjszakamerikai Egye­­sült államok, melyekben minden nyelvű európaiak meg­férnek kényelmesen egymás mellett.“ Nekünk úgy lát­szik, mikép szerző nem oda veti b. Eötvös Józsefnek fönnebbi mondatában a súlyt, a­hova ő azt a nemze­ti­s­é­g, mint politikai mozgalom fogalmára nézve, még így kikapva is, de különösen előadásának egész szöve­génél fogva helyezi. Ö, felfogásunk szerint nem azt vi­tatja, mintha a társadalom concret viszonyaiban, a nyelv különféleségén kívül mi egyéb eszme sem társulna a nemzetiség lényegéhez, mert hiszen tudni való, mikép valamint a görög nemzetiséget nem csupán a hellen nyelv, hanem a hellen köztársaságok alkotmánya, a hel­len bölcsészet, szobrászat, művészet, népszokások, ke­reskedelem stb., v­agy az angol nemzetiséget is mind­ezen concret vonások nyilatkozványa, vagyis megegye­­diesülése azokban ennél s amannál, teszi mostani fogal­munk szerint a nemzetiséget. De b. Eötvös József úr nem ide vág, hanem érti a nemzetiségek alatt csupán a fajzati mozgalmakat, mint melyek a nemzetiség mindent elnyelő fogalma alatt századunk mozgalmaiban a főmozgató erőt képezvén, az egyes népfajokat nem­zeti egyediségre, önuralomra, politikai függet­lenségre törekszenek emelni. Ebből következik, hogy már ez értelemben a fajzatok csak is mint fajzatok kere­sik a túlsúlyt, a társadalmi fölényt, minek valóban aligha van több s más alapja, mint a nyelv különfélesége. Ily értelmezés mellett már most meg fogjuk érteni azt is, hogy mily szemszögből nézi le. Eötvös József ezen nemzeti mozgalmakat: panslavismus, germanismus, illyrismus, daco romanismus, stb. ? Mi föltesszük, hogy báró Kemény Gábor úr is ekkér értelmezné a nem­zetiséget, ha dialecticai kapzsisága tova nem ra­gadna a tárgy lényegétől, s ha elmeélének­­nó­gatásával nem egyes szavakon kérődznék, Rotteck és Welker, Proudhon és Dalmann, Degerando és Mohi, eléggé feszegették s elemezték már ezen eszmét az állambölcsészet legköszörültebb bonczkéseivel; de an­nyi való marad s a történeti kifejlés hatalmasan iga­zolja , m­ikép a nemzeti-fajzati­ mozgalmak eszméjét a maga synthesisében is sem lehet máskép magyaráz­nunk, mint b. Eötvös József. Ha már az itt mondottakkal összevetjük a szerző által vitatás alá vett ama másik tételt , miszerint: „va­lamennyi nemzeti törekvés czélja az uralkodás (35 1.)“ — s hogy : „a hazafiság érzelmének alapja sem egyéb, mint némi magasb hivatás öntudata, némi igény nagyobb jogok követelésére (39 1.)“ — megoldottuk szerző egyéb kételyeit is, s szükségtelennek fog föltűnni azon védbeszéd, melyet Cato nemes, önérdeknélküli hazafi­­s­sága mellett tart­hat . Azonban nehogy b. Eötvös József eszméinek igazo­lása körül a hívatlan ügyvéd állásába essünk, térjünk a munka második fejezetére, miről szerző maga irja : Ezen fejezetnek föladata, az előbbiben fölállított el­mélet nyomán ítéletet mondani, több történelmi s tár­sadalmi adatokra nézve kimutatni, hogy: ha a ter­mészetszerű fejlési rend zavartatik , követi ezt a feszültség,­­ másfelől pedig megvitatni, hogy miben rej­lik oka a különböző pártoknak ? Ezek közt különösen azt vizsgálja szerző, hogy : mi azon ok, mi az embert cselek­vésre indítja (501.) ? S erre azt feleli, hogy :a jóllétre törekvés. Azok számára azonban, kik — szerinte ily nemű eszmékkel kevesebbet foglalkoznak s kiknek ezen magában nem uj állítás talán egészen idegennek tetszik, megjegyzi, hogy oly nagyon könnyedén nem lehet ezen cselekvési szabályt sem durva anyagisággal sem nemtelen önzéssel vádolni. Mert vezérelheti az em­bert a legmagasabb, szellemibb érvek keresésében a le­hető jó utáni törekvés,­­ és nem szükség, sőt nagyon helytelen lenne, ha csak a testi, az egészen anyagi él­vezeteket nevezné valaki földi javaknak; ezen utóbbi ér­telemben pl. nem számíthatná értelemnek azt, mit értel­mes romlatlan emberek éreznek — egy szép vers olva­­­sásakor, egy jó színdarab kitűnő adatása alkalmával, vagy azt, midőn valaki elöhalad bizonyos czéljai törek­vésében, — habár az sok szenvedéssel és a legnagyobb önföláldozással járt is. — Ezen elvont eszméket alkal­mazza aztán szerző a pártok , nemzetek s kormányok cselekvőségére, itt ott hivatkozván a történet főbb moz­zanataira s viszonyításaiban érintvén a társadalmi esz­mék magasb birodalmát. Mindezek ellen, minthogy csak is a puszta abstractio köréből mondvák, nincs észrevé­telünk, ha nem óhajtottuk volna, hogy ha szerző, takaré­kosabb lett volna az ily tudákos — hogy ne mondjam iskolás — szemlélkezésekben. Az írónak nem kell mind azt leírni, a mit saját eszmevilágának fejlődésében gon­dolt, s ismét, nem úgy kell írni, mintha magának gon­dolkodnék. A munka harmadik fejezete (64—79­­.) mely a nemzeti politika némely törvényei megfejtésének volna szentelve, szinte tele van az első összekötés s fogalomalakulás vajúdásaival. E nagyon is concret tárgyú munkából bizton kimaradhattak volna az ilyféle thesisek. Mi az elmélet? Az államokat fejlődni kell en­gedni. Az állam tényeit (talán kormány tényeit ?) csak a közjó szempontja kell hogy vezesse és semmi egyéb. A közjót pedig meghatározza az okosság és közérzület stb. Ezek mind oly észtani előzmények, melyek tanodái kézikönyvben megjárják, de ily, érti s müveit közönség­nek szánt munkában, teljesen szükségtelenek. Sokkal tartalomteljesebb már a negyedik fejezet (80—99­­.) hol szerző különösen a szabadság s egyenlőségről ér­tekezik. Itt az értelmezések logicai renddel követik egy­mást s minden tétel példákkal illustráltatik. Tárgyai e fejezetnek következők: A szabadság meghatározása (ér­..... . ■ ■ 11 ■ ■ telmezése ?); a szabadság divatos értelmezése; a sza­badság értelmezése b. Eötvös által; egyenlőség; egyen­lőség vagyonukig; valami a szellemi fejlésről; egyenlő­ség a szabadságban és szolgaságban. Kifejtvén e feje­zetben szerzőnk a most mondott tárgyak felöli nézeteit, munkája 100—137-ik lapjain párhuzamot von saját vé­lekedése s b. Eötvös nézetei közt (ötödik fejezet), — s különösen saját fölfogásának alapján indokolva állítja elénk, miszerint a legnagyobb fölfogási tehetség a nem­zetiségek megalakulási rendére nézve van, — hogy csu­pán törvényekkel nem lehet egy államszerkezetet bizto­sítani, —­hogy, magukban a törvények sem a kormányok, sem az egyesek túlcsapongásai ellen nem nyújtanak biz­tosítékot. Végre következik egy pár átalános megjegy­zés, a hatodik fejezetben (136—143) pedig egy visz­­szapillantás bezárólag, melyben szerző rövid resumeját adja mindazoknak, a­miket munkájában megvitatott s el­mondott. Mi is tehát, hogy jelen ismertetésünket befejezzük, csak rövideden jegyezzük meg, mikép e munkában min­den komolyan gondolkodni szerető olvasó fog találni lelki élményt, mert azok, kik ,magas­ fokán fognak tán állani a szellemi fejlettségnek, találnak abban elég anya­got a további s tisztább szemlélkezésekre; azok pedig, kik előtt uj elmélet gyanánt fog föltűnni a nemzetek fej­­léséről itt jelen korszerű munka, az eszmék kicserélé­sében, melyekről ily tárgy felöl kell, hogy tiszta s biztos látkörrel bírjon minden műveit ember s honpolgár — nem szenvedend hiányt. Szerzőnek előadása különben is világos, nyugodt s humánus; a fiatal kor vértüze által — mi magában is dicsérendő s ajánlandó tulajdon — nem hurczoltatja magát, s az ellenvélemény irányában mindenkor tisztelettel nyilatkozik. A mű külső kiállítása csinos, a nyomatás hibátlan, papír és betűk szépek, — szóval: technikai része mi kívánni valót sem hagy fán. —sk— parlamentben oppositiója által ismeretes L a y­a r­d teg­nap Trieszből ide érkezett s ma Londonba tovább utazott. KÜLFÖLD Angolország, London, jun. 25-kén. Spooner indítványozza a maynoothi cath. seminariumot illető bili másodszori felolvasását, melynek indítványozó szerint, czélja, minden összeköttetést megszüntetni a kormány és nemzet s a nevezett seminarium közt. Ezzel az indít­ványozó szerint nagy bűn lesz helyrehozva. W­e­r­n­e­r és J. M­a­c­g­r­e­g­o­r pártolják az indítványt. Herbert hat hónapra elhalasztatni (azaz elvettetni) indítványozza. Napier szerint az 1835-ki törvénynek, mely a may­noothi cath. papnöveldének bizonyos öszletet rendelt adatni, az a czélja volt, hogy a kath. iskolákból fölvilá­­gosult tanárok álljanak elő, s kötelessége az államnak arra ügyelni, hogy az erre megajánlott pénzt valóban e czélra fordították. A törvény czélját nem érték el, s a dotatiót csak ultramontan tanok terjesztésére használták föl. Maguire megjegyzi, hogy a behozott bili egészen büntető törvényi természetű. Azt állítják, Maynooth nem felel meg feladatának, s azért veszik el a dotatiót. De az ott uralkodó rendszer és az alföldi katholikus papok ellen emelt vádak ellenében a legtekinté­lyesebb tanukra hivatkozhatik, s többek közt a ki­rályi vizsgáló biztosokra A viták mindinkább vallá­sos polémiai szint öltöttek. Drummond csodálatos beszédet tarta, melyben először megköszöni Spoonernek az indítványt, a­melyet szerinte, évenként legalább egy­szer meg kellene vitatni a házban. Aztán némileg a cath. egyh. védelmébe bocsátkozott, a­mit azonban csakhamar ismét a leghevesebb megtámadások a cath. papság ellen váltottak föl. Szerinte legjobb e testület befolyását az által neutrálisaim, hogy még nagyobb do­­tatiot adjanak a maynoothi semminariumnak.Newdo­­g­a­­­e kiemelvén az előtte beszélt szónok követke­zetlenségét pártolja a bilit. Több felszólalás után a bili ellen és mellett, Herbert elhalasztó indítványát a több­ség (174—168 ellen) elveti. Az eredeti indítvány fölött Bowyer ellenzi a szavazást, a viták elnapolását javasol­ván , a­mit el is fogadnak. A királynő tegnap délután a sz. Jakab palotában nagy rever­t tartott, mely újabb angol-amerikai bonyodal­makra adott alkalmat. Tudniillik egy amerikai urnak, a­ki felső kabátban, fekete nyakkendővel sárga mellény­­nyel akarta a monarchicus gyülekezetét jelenlétével megtisztelni (?) nem engedték a bemenetelt, s midőn az amerikai követ, Dallas úr, erről értesültetett, azonnal elhagyta a palotát nagy ingerülten. így írja a Times ez eseményt: „Mikor tanulnak tengeren tulnani sógoraink jó maniereokat?­(Elmondja itt,hogy akart megjelenni a ki­rálynőnél tegnap egy amerikai.) Alkalmasint azzal akart maga iránt érdeket gerjeszteni ezen at, hogy a királynőt kényszerítette,az ő kedvéért az udvari szokásokat mellőz­ni.Dallas szárnyai alatt akarta volna ezen nemzeti tettet el­­követni, a ki, mihelyt erről értesítették, durczásan hagyta el a palotát. Nem érdemes, c­áfolni akarni oly nép döre igényeit, mely az irányábani viszonyokra nézve a legna­gyobb érzékenységet tanúsítja, mig másfelől mások irá­nyában az Hiedelem minden szabályait lábbal tapodja. Az angol királynő ekkép szól alattvalóihoz és a hozzá menő idegenekhez : „örülök, ha minden ünnepélyes alkalom­mal meglátogattok. De ha hozzám jöttök, lássátok, én miattatok ünnepi öltözetet öltök; ez okból ti is legyetek oly udvariasak, hogy legjobb ruháitokban jöjetek hoz­zám. Nem más kívánat, mint a­mit minden előkelő angol úr és hölgy megkíván vendégeitől. Mit gondolnánk azon emberről, a­ki valamely nagy magán­estélyen vadászöl­tönyben jelenne meg. Az inasok alkalmasint a lépcső­kön sem eresztenék föl.“ stb. Úgy mondják, hogy a sárga mellényes, kabátos amerikai, követségi segéd. Kétszáz német légionárius, kiknek a kormány földet adott, Liverpoolból Canadába utazott. Macaulay az „Edinburgh Encyclopedia“ közelebbi kö­tetében Johnson Sámuel életirását közli. Francziaország, Pár­is, jun. 26. A magasabb politikában ismét semmi új. Beszélik, hogy a törvény­hozó­ test ülése harmadszor is meghosszabbíttatnék, még­pedig a kormány azon óhajtása következtében, mert a vámtarifa megváltoztatását illető törvényjavaslatát még az ülésszak alatt megszavaztatni szeretné. E törvényja­vaslatnak azonban jelentékeny számú ellenzői vannak s ezenkívül a törvényhozó test ülése még csak jul. 2-kaig tart, s e szerint idő sem fog lenni a törvényjavaslat el­intézésére, ha csak az ülések újból meg nem hosszab­­bih­atnak. Némi figyelmet ébresztett Napoleon császárnak P­o­n­s­a­r­d­hoz, a költőhez intézett levele, melyet a „Constitution­n­e­l“ közöl. A császár levelét eléggé igazolja a következő, az „A. All. Ztg.“ által említett esemény is : „Fialin de Per­­signy gróf két üzér által kereskedelmi törvényszék elé idéztetvén 30,000 ftk. börzeveszteség megfizetése vé­gett, először is azon kifogást tette, hogy ő nem ke­reskedő, következőleg a kereskedelmi törvényszék nem illetékes; másodszor a vádlókat, mint alhajhászo­­kat (coulissiers, courtiers marrons) vádjog nem illeti, s harmadszor a követelésnek nincs értékalapja, hanem csak kiegyenlítését tárgyazza egy áremelkedés és esésre — hausse et baisse — nézve tett játéknak. Egyébként a panasz alapossága és a követelés valódisága nem vona­tott kétségbe. A törvényszék illetékesnek nyilvánítá magát, mert oly tulajdonos (propriétaire), ki huzamos és szervezett börzeüzletet visz, törvényes értelemben a kereskedők közé számíttatik, egyébként a gróf vé­delmi rendszerét a törvényszék magáévá téve, kijelent­vén, miszerint bármily becsületes is a panaszosok kö­vetelése tényleg, azt törvényesen még sem sürget­hetik, minthogy náluk hiányzik a becsületes váltóüzletek védelmére nézve megkívántató sajátsága a valódi váltó­ügynököknek (agents de change), s a több vagy ke­­vésbbé nyilvános eltűrés miatt a törvény szigorú betűi nem mellőzhetők.“ Az „Ind. beige“ írja : Az Olaszországba.A csend fenállására nézve támadt aggodalmak még mindig létez­nek, s a félsziget végső szélében e pillanatban oly tény merült föl, mi nem­ oly természetű, hogy a nyugtalansá­gokat csendesítse. A „M o r n­i n g P­o­s­t“ maltai leve­lezője jelenti, miszerint rendelet küldetett a sziget kor­mányzójához az angol-olasz légió feloszlatása tárgyában. Ha e levelezésnek hinni lehet, M­a­z­z i­n­i ügynökei Máltába mentek volna, hogy az elbocsátott katonákat a forradalmi párt szolgálatába toborzzák, s ők nyíltan be­szélik, hogy Piemont­ és Nápolyban minden előkészíte­tik egy nagy mozgalomra. M­ár is, jun. 26. A badeni régens-herczeg teg­napelőtt meglátogatta a császári clubbot, hol Or­­nano tábornok a clubb elnöke által, nagy ünne­­pélylyel fogadtatott. A herczeg ma Fontainebleauba utazott, hol két napig mulat. Tegnap Jeromos her­­czeget látogatta meg, ennek villegenisi jószágán. — Berryet a kereskedelmi törvényszék előtt tegnap G­o­u­p i 11 védelmezte a crédit mobilier ellenében, s fé­nyes beszédben törte meg az üzérkedési dühöt. A cré­dit mobilier hasonlókép kikapta a magáét. Azon levélben, melyet Chambord gróf Lewis herczeghez küldött, 20,000 frankkal a vizkárvallottak számára, a többi közt ezen, Párisban nagyon feltűnt hely fordul elő: „Főkép ily körülmények között sér­tően fáj nekem, hogy távol kell lennem hazámtól, hogy nem röpülhetek a szerencsétlenek sokaságának segé­lyére, s hogy szűkebb források vannak rendelkezésem alatt, mint hogy azt oly hatályosan eszközölhetném, mint kellene és kívánnám, fölemelvén annyi romokat, enyhít­vén annyi nyomort.“ A „Pays“ ma újólag hosszú czikkben fejtegeti a Du­­nafejedelemségek egyesítésének szükségét, még­pedig valamely idegen fejedelmi sarj koronája alatt. Czélzato­­kat tesz azon szervezetre is, mely a fejedelemségeknek idegen fejedelem alatt jutni fog. Azt mondja, hogy a fe­jedelem mellett kamra is lesz, melynek tisztében állandó közérdekű kérdések megvitatása, a költségvetés meg­szavazása és a számadások átvizsgálása. Oroszország. (A deportatio Szibériába.) Miután 1769-ben a halálbüntetés Oroszországban eltö­­rültetett, a Szibériában a deportatio büntetése hozatott be, nemcsak azokra nézve, kik gonosztevőknek bizonyultak be, hanem azokra nézve is, kiket bizonyítványok hi­á­­nyában nem lehetett ugyan elítélni, a bírák által mégis büntetésre méltóknak ismertettek el. Ezenkívül vádlott még azon esetben is Szibériába deportáltatott, ha azon községnek, melyhez tartozott, két­harmada annak visz­­szatérését megengedni nem akarta. Ezen kívül a czár fentarta magának a deportatio jogát minden előtte politikailag gyanúsnak látszó személyekre nézve, miből az világlik ki, hogy e száműzetés oly bün­tetés, mely minden oroszt kivétel nélkül érhet. És való­ban a társadalom minden osztályából láthatni ott elítél­teket, a bűnök és vétségek minden fokozatai szerint; ott van a gyilkos és a politikailag vétkes, a csaló és költő, a vagyonbukott és tbk stb. Moszkvában van a középponti fogház; ide szokták egybegyűjteni a transportatióra ítélteket. Az elindulás előtt a fegyencznek vasat tesznek lábára, leberetválják fejét s durva öltönyt adnak rá. Némelyek szekeren, mások gyalog teszik ez utat; ez utóbbit büntetési erösbitésül szokták a politikai fegyen­­czekre szabni. A számüzöttek nagy része még az után a nélkülözések és nyomor következtében elhal, és a ma­radvány , rendeltetése helyére jutván , két osztályra osztatik.­­ Az első osztály magában foglalja a bá­nyamunkára ítélteket, kik azonnal Nerczynskbe küldet­nek. Táplálékuk egyes egyedül fekete kenyérből, ünnep és vasánapokon besózott hab­ból áll. Reggel vasra verve mennek le a bányákba, honnan csak estre térnek vissza, hogy éjjen át egy erősen őrzött szűk tömlöczbe temes­­senek. Legkisebb hanyagság a munkában testi büntetést von maga után. Ezen osztályból a legerősebbek vadá­szatra szemeltetnek ki, hol nekik medvékkel és farka­sokkal a legnagyobb hidegben kell küzdeniük, mig má­sok a ladikok vonására a folyón fölfele vagy pedig a jé­gen használtatnak. A második osztály ö­t alosztályra oszlik : 1. Vasgyári és olvasztói munkások. 2. Munkák, melyek nagy physical erőt föltételeznek. 3. Felszolgálat. 4. Földmivelés. 5. Betegek és öregek. Ezen kategóriákhoz tartozó fegyenczek mindenike, mielőtt rendeltetése helyére elindíttatnék, előbb testi büntetést kap. Bizonyos idő lefolyta után a deportált ily czímet kap : „Letelepülő“ s azután saját kezére dol­­gozhatik. A Szibériábai száműzetés alól még az asszonyok sincse­nek kivéve. Csak agg koruk mentheti fel őket a testi büntetéstől. — Azon hírek, hogy II. Sándor czár concordátu­­mot akarna kötni a pápával, Sz. Pétervárról a legposi­­tivebb módon megczáfoltattak. « Magyar könyvészet. 272. 101 ohol­ra-csepp!! vagyis : akár akarsz, akár nem, megpukkadsz neveltedben!! Beöthy László­tól. Második bővített, remény feletti kiadás! szapo­rítva egy tü­cet, legújabb amerikai találmány szerint készített dózissal, melylyel az első kiadás nem dicsekhetik, reconvalescensek számára­ Pest Müller Gyulánál. 1856. Nyomatott Müller Emilnél. II.8-rét 102 lap. 273. Fohászok a kisded Jézushoz. Magyar-Óvá­­rott Czéh Sándor szab. könyvnyomdájában. 1856. 8 rét 4 lap­ 274. Ádventi énekek a boldogságos szűz Máriához. Mezeitől. Kiadja Varga Mihály és Pipa Mátyás. Szarvas, 1856, Réthy Lipót nyomdájában. 8 rét 8 lap.I

Next