Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)

1856-10-01 / 2001. szám

forgalom hatalmasan gátolva van mellékutak nélkül. Én tehát azt látnám helyesnek, hogy az orszá­gos vasúti hálózat fővonalai jelöltessenek ki, s azon vonalakon ne fordítassék közerő országutak kiállítására, legfölebb a meglevők fentartására, e helyett a közerő forditassék a vasuttali kereszt­­vonalak előállítására, minek azon jó hatása volna, hogy míg a vasútvonal kiállítására egyesítne min­den erőt s buzgalmat az érdekelt vidéken, más­felől együtt a vasutakkal állnának elő az azon élénk forgalmat tápláló mellékcsatornák. Ez az, mit a közerő használására nézve az ille­tőknek figyelmébe juttatni szeretnék most, arról mit vasúti társaságainkat vezető nagybirtokosaink­nak szem elöl téveszteni nem szabad közelebbről. K. PESTI NAPLÓ. Pest, October 1. A .,P. L.“ arról értesít, hogy a m. minisztérium, az illető mezőgazdászati társulatoknak, tekintetbe vétel végett átkü­ldötte a tagosítási törvényja­vaslatot.­­ A „P. O. Z.“ pedig azon örvendetes hírt hozza, hogy a tagositás és birtokszabályozás több hely­ségekben már előre megkezdetett; jelesen Szent An­dráson, Szentes közelében a közbirtokosok azt barát­ságos megegyezés alapján létesítették. * Az újpesti rom. kath. elemi tanoda, a gyakorló fi- és nő-gyermekek névsorát — valamint azoknak érdemsoro­zatát az 1856—ik év második felében, kezű. — Ezen köz­leményből látható a figyermekek közt, négy olvasó van 33, haladó van 20. — A nőgyermekek kett, nagyolvasó van 19, haladó 13, kezdő 17.— öszvesen 102 növendék. * Sárvár földesura, a modenai herczeg ö kir. fensége közelebbről értesülvén, hogy a helység kö­zönségének semmi közféla helye nincsen , saját izletü és nagyszerű parkját azonnal megnyitotta , hogy a munkában fáradt nép, olykori üres óráiban enyhet és szórakozást találhasson gyönyörű fasorai között. (P. O. Z.) October 1-én Bécsben, és több birodalmi fővárosok­ban, a cs. k. távirati hivatalnokok kiegészíthetése tekin­­tetéből, 6—8 hétre terjedő táviratozási tanitás fog kez­detni. — A tanítást a cs. k. távirati hivatalnokok díjtalan fogják teljesitni. * A helybeli vasárnapi iskolákban a rendes tanévi fo­lyam october 5-én, az esti iskolákban pedig October 6-án kezdődik. . . Kötelezett látogatói ezen iskoláknak vala­mennyi helybeli kereskedői, művészeti és kézművesi se­gédek és gyakornokok. * A ,,M. S.“ collegialis tisztelettel kéri fel a testvér­város minden rendű és nyelvű közlönyeit, miszerint köz­hírré tenni szíveskedjenek, hogy egy veteránköltőnk f. hó 21-én este egy körülbelül 70 darabból álló verscsomót vesztett el. Ez azon hozzátétellel juttatik köztudomásra, miszerint a becsületes megtaláló ezen s­z­e­ll­e­m­i kin­cset anyagi illő jutalom mellett szíveskedjék átadni a M. Sajtó­irodájában. Nemzeti az inház. Sept. 29-dikém : Judit és Holofernes­z. Tragoedia öt felvonásban. Hebbel után ordította Tóth. — E bizarr sim­mű mai, második előadá­­s______________________________________________ sára csekély számmal jelent meg a közönség. Az előadás lényegtelen szerepváltozással ment végbe, a­mennyiben a megbetegedett Némethi helyeit Erdélyi játsza a m­oabi­­ták vezérét. Rögtönzött játékának helyessége dicséretet érdemel. Nemzeti színházi játékrend 1856-ban. September­ 1-jén először „Essex gróf“ német színmű; 2-án „Ilka“ eredeti dalmű; 3-án „Szökőév“ angol vígjáték; 4-dikén „Borgia Lucrezia“ olasz dalmű; 5-én „A szerelmes ör­dög“ tánczmű; 6-án „Hunyady László“ eredeti dalmű; 7- én „Tündérlak Magyarhonban“ magyarosított vígjáték; 8- án szavalati s hangversenyi academia; 9-én „Az éjszak csillaga“ franczia dalmű; 10-én „Essex gróf“ német színmű; 11-én „A zsidóhölgy“ franczia dalmű; 12-kén „A fogház“ német vígjáték; 13-án „A kunok“ magyar dalmű; 14-én „A czigány“ eredeti népszínmű; 15-dikén először „Judit és Holofernesz“ német színmű; 16-dikán „Afanázis“ eredeti dalmű; 17-én „Becsületszó“ eredeti vígjáték, s ezzel ballet; 18-án „A próféta“ franczia dalmű; 19 én „Brankovics György“ eredeti színmű; 20- dikán „A szerelmes ördög“ tánczmű; 21-én „Viola“ ere­deti népszinmű ; 22-én először „Nagy Lajos és kora“ ere­deti darab; 23-án „A troubadour“ olasz dalmű; 24-kén „Egy nő kinek elvei vannak“ eredeti vígjáték, s ezzel tánezmű; 25-én ,,A kunok“ eredeti dalmű; 26-án „Choisy kisasszony“ franczia vígjáték; 27-én „Az éjszakcsilaga“ franczia dalmű; 28-án „Daloa Pista“ eredeti vígjáték; 29-én „Judit és Holofernesz“ német színmű; 30-dikán „Nevelő kerestetik“ eredeti vígjáték, s ezzel tánezmü. Harmincz előadás, még pedig: tisztán színmű 13, tisz­tán dalmű 11, tánezmüi 2, szinmü és tánezmü 3, hangver­seny és szavalat 1. Szinmü adatott összesen 16szor, és pedig 9szer ere­deti, 7szer idegen. Dalmű adatait 11ször, eredeti 5ször, idegen 6szor. Újdonság e hó folytában három, mind a szinmű­szak­ban, mind hősi. Kettő közölök német, egy eredeti, miben ugyan csak nem volt köszönet. Hivatalos. Öcs. k. Apostoli Falsége f. hó 21i-kán ma­gyarországi legmagasb utjából ismét Schönbrunnba érkezett. Ö cs. k. A p o s t­o l­i F e l s é g e f. hó 21-ki legfel­sőbb határozata által az Alsó-Ausztriában Bécsen kívül m. évben dühöngött cholerajárvány alatti érdemteljes működés kegy teljes elismeréséül R­e­i­s­­­e­i­t­n­e­r József jedenspeigeni lelkészt, koronás arany-érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziteni és rendelni méltóztatott, hogy ehrenfelsi Desimon Antal lovag korneuburgi kerületi kapitánynak, továbbá dr. Bert­gen Károly ottani és dr. M­a­s­a­r­a­i József st. pölteni kerületi or­vosnak, exechorodi dr. P­e­s­s­i­n­a Eduard grossenzers­­dorfi járási orvosnak, végra Gruber Ferencz wilfers­­dorfi és Laubarer Mátyás waltersdorfi polgármeste­reknek a legmagasb megelégedés kifejeztessék. Ö cs. k. A­p­o 1t­o 1­i F­e­l­s­é­g­e f. hó 21-diki legfel­sőbb határozata által a Horváthországban 1855. évben dühöngött cholerajárvány alatti érdemteljes működés f­elismeréséül K­a 1f­­­m­a­n Antal czimzetes kanonokot és lelkészt Lukowdalban, Czvetko János drenovai lel­készt és dr. G­i­u­s­t­i­n­i Adolf fiumei gyakorló orvost koronás aranyérdemkereszttel, továbbá Kiseljak Já­czini fiumei kórodai káplánt, és az ottani kapuczinus­­rendi convent áldozárját, J­u­r­i­s­e­v­i­c­s fiumei polgárt és Eckart József grobniki községelöljárót arany-ér­­demkereszttel legkegyelmesebben földisziteni és ren­delni méltóztatott, hogy B­r­a­d­i­c­h­c Lipótnak a fiumei egésségügyi bizottmány tagjának, azután S­t­a­n­i­s­a­l­j­e­­v­i­c­s Miklós községelöljárónak Netrecsében a legma­gasb megelégedés és Fiume városának, lakosainak újó­lag bebizonyított jótékonysági érzetéért, továbbá a fiumei kapuczinusrendi conventnek a betegápolás körüli különös érdemeiért a legmagasb tetszés kifejeztessék. A cs. k. A­p­o­s t­o­l­i F e­l­s­é g e f. é. sept. H­­ki leg­felsőbb határozat által Chiappone Károly tiroli pénz­ügyőrségi biztost sok évi­em és kitűnő szolgálatai és hazafias magaviselete elismeréséül, nyugalomba helyez­tetése mellett arany érdemkereszttel legkegyelmeseb­ben földisziini méltóztatott. Ö cs. k. A p o s t­o l i F e l s é g e f. é. sept. 21 -ki leg­felsőbb határozata által dr. Lange­r Károlyt, az állat­tan tanárát a pesti egyetemben és dr. S­p­a­e­t­h József helyettes tanárt az orvos-sebészi József-akadémiában valóságos tanárokká az utóbb említett tanintézetnél, és pedig az elsőt az ember leiró boncttanának szakára, az utóbbit a szülészet tanszakára legkegyelmesebben kine­vezni méltóztatott. A budai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály Greiszl József és Trettina Lajos fogalmazó gya­kornokait harmad­osztályú ideiglenes pénzügyi fogal­mazókká nevezte ki. Börzetudósítások. B­é­c­s , sept. 29. 5°10 met. 80 — 81 ‘/a- 41/, % 70—69‘/4. Nemz. köles. 82—825 is. 5% Urbér-kárp. kötv. s. a. 84—85. a többi 76—73. 1854- diki sorsját. 103—106. Bankrészv. 1070 —1061. Bank­­certif. 303—305. Hitelint. 333—333. Dunagözd. 540 — 537. d. g. 13. kib. 530—528. Tiszai vasút 106— 1061/,. Nyugoti vasút 105—1041/*. Keleti vasut. — — Lo­nbard 119—115. Északvasut 255—259. Állam­­vasút 318 — 305. á. v. certif. 228—221 VI. Augsburg 104V. — 1057­ g. London 10­­8. 10. Páris 121­­/%. Arany 7%—81/­- Ezüst 4'Világ. Táviratilag: Páris, 41/1 % 91. 45. 3% 60. 20. Ausztr. köles.-------Állam köles. 807. ered. mob. 1622. Lombard. 620. a kelendőség nehéz. London 3% consolok 93*/3. Dunavizállás. Budán, oct. 1. 6' 3“ 0"' 0 fölött. Tisza-vizállás. „ 25-én 3' — 0 „ „ áradásban. A gőzősük rendes menete, az egész felső tiszai vonalon, meg legkevésbé sincsen akadályozva. Tokajban, sept. 21-én 6' 10“ 0 pont felett „ 22-én 6' 7" 0 „ „ „ 23-án 6' 8“ 0 „ „ „ 24-én 7' 1“ 0 „ „ „ 25-án 7' 9“ 0 „ „ „ 26-án 8' 2" 0 „ „ „ 27-án 8' 7" 0 „ „ áradásban. Náményb. „ 20-én — 6“ 0 „ „ „ 21-én­­ 4' 0 „ „ „ 22-én — — 0 „ alatt „ 23-án 4" 0 „ „ „ 24-én 2' — 0 „ felett láthatlan kötelékekkel érezzü­k magunkat lebilincselve, s úgy tetszik, hogy csak ott láthatjuk őt, hol eddig vár­tuk. Midőn a szír találkozóban egyezett a meg, ha a kitű­zött óra elmúltával nincs erőnk eltávozni, sokat lehet arra tenni, — ez nem nagyítás, — hogy egész életünk­ben fogunk várni. Minden pillanat újabb reményt nyújt az elmúlt helyett, és nem csüggedést idéz elő. Azt gon­doljuk, hogy alig távozunk el, a várt személy megérke­zik. Nem nyughatunk meg abban, hogy annyi időt vesz­tettünk legyen el hasztalanul. Nem meggyőződésből, makacsul, haraggal várunk tovább is. Minden más fog­lalkozásunk, melyre magunkat e helyett adhatnék, hasz­talannak tűnik fel. A várakozás szükséggé lesz. A leg­jelentéktelenebb dologhoz is hozzászokunk, mely körül­vesz, s abban gépileg szórakozást keresünk. Végre csaknem nélkülözhetlenek lesznek azok reánk nézve. Összeköttetésbe jövünk azokkal, és csak valódi fájdalom­mal tudnánk azoktól megválni. Két képzeleti határ kö­zött mozgunk, mint valamely állat kalitkájában. Egyik bizonyos háztól a másikig megyünk, bizonyos helyen megfordulunk, valamely más helyen pillanatra megállunk, nevetséges babonára adjuk magunkat, s bizonyos okta­lan feltételeket teszünk, így szólünk : „Ha az utczán legelőbb elmenendő egyén ilyen és ilyen, azt jelenti hogy a­kit várok, el fog jönni, ha pedig olyan és olyan, nem fog eljönni, s akkor nem bánom, tovább nem vá­rok.“ S az első elmenő eltűntével a feltétel szerint el kellene mennünk, de nem megyünk el, s a fel s alájár­­kálást újra kezdjük. Lábaink elfáradnak, gyomrunk jelenti magát, talpunk feldagad, fejünk üres lesz, érezni kezdjük, hogy egyszerű bolondságot követünk el, hogy minden kitartásunk teljes hasztalanság, s még is vá­runk, s igy töltünk el egész félnapot, sőt néha egy egészet is. Egyedül az éj, vagy a nevetségesség érzete távolit el végre helyünktől, s midőn elhagyjuk is, mielőtt haza mennénk, még alkalmat találunk, ott kétszer vagy háromszor elmenni. Jakab ily helyzetben volt. Csakhogy nem utcrasarkon várakozott, hanem idegen országban; nem néhány lé­pést kellett tennie, hanem ötszáz mérföldet, hogy haza érhessen. Eltávozni azon helyről, nem másnapra halasz­tása volt reményének, hanem rég­elválás Annától, Párisba jönni vissza, annak bevallása volt, hogy hiba volt azt elhagynia; egy pillanat alatti helytelenítése volt egy egész havi cselekvényének; annak megismerése volt, hogy Anna őt megcsalta, hogy kár volt Annának hinnie, hogy Anna őt nem szereti; sőt több volt ennél, ez önkénytes elválás leendett Annától. Várt tehát egy hétig. Egy hétig tudják , önök mi volt ez! ? Egy hétig nem tenni egyebet mint reggel és este a pályaudvarba menni, a vasúti szekerekbe nézni, s mindannyiszor egy újabb csalódással és félelemmel térni vissza, melyek a szívben felhalmozva kétségbeesést fognak alkotni, mint a légben összegyűlő fellegek vihart idéznek elő. Hússzor újra elolvasta Anna levelét: „A l k a l m a s i n t három nap múlva fogunk elindul­ni.“ Így kezdődött azon levél. Alkalmasint. Ez nem bizonyosan. Hibázott tehát, hogy oly gyorsan reménytette azt. Az alkalmasint előre feltételezte a késedelmet, az akadályt. Jó volt te­hát várnia. De két, három, négy napot engedve az al­kalma­s­i­n­t­nak, eleget ten annak, mit ezen szó kí­vánhatott, s ő már egy hete várt. A két vonat között mindennap új levelet irt a késedel­­mezőnek; ezen levelek majd könyörgök majd szemrehá­nyással teljesek voltak; az egyik bánatát tanúsította, a másik már kételkedését rejtette. Többé nem sejtette el a várakozás által előidézett érzelmeket, legelső gondolatait híven leírta.Egyszer ezt írta : „Az ég nevére! mondja meg ön nekem, mi történt! miért hallgat ön? Csak egy szót, kérem önt!* Más­nap : „Ön megcsalt engem. Átdatlan rejtelem van viseletében. Ön akart menni Bécsbe, tud­ván, hogy oda nem követhetem. Tehát helyesen mond­ták nekem. Ön sem esküire­n emlékezik, sem szíve nincs önnek.“ Vagy pedig : „Bizzék bennem. Írja meg nekem az igazat, de valamely újabb esemény adta elő magát, vallja meg nekem. Tudja, hogy szeretem önt. Ha még várni kell önnek, én is várni fogok esküszöm, de leg­alább hadd tudjam, mihez kelljen magamat tartani.* Semmi felelet. Az ember megbolondulhat ily hely­zetben. Jakab már csak a pályaudvarhoz ment ki hazulról. Sőt kétszer vagy háromszor oda sem ment azon órák­ban, ezen hét alatt, midőn a vonat érkezett, azt segé­­lyelvén, hogy más dolga van. Hallotta, magáról tapasz­talta, hogy a véletlennek néha tetszik magától nyújtani azt nekünk, mit reménylünk, midőn már legkevésbbé számítunk arra; de hiában nem ment ki, ha maga nem volt is a pályaudvarban, egész gondolata ott volt, s kö­zel vagy távol folyvást várt, s a véletlen ravaszabb lévén mint ő, nem hagyta magát hatalmába esni. Többé semmi ismerősét sem látogatta meg. Nekem sem irta meg egész izgatottságát. Sem észrevételt sem­ tanácsot nem akart hallani, melyeket a körülmények he­lyeseknek fogtak volna feltüntetni, s melyekre már kény­telen volt magától is jönni. Mint mondok, nyolcz nap telt el igy. A kilenezedik nap estéjén, midőn a fogadóba, mint tegnap, eredmény­telenül hazatért, leült szobájában, fejét bal karjára, s bal karját az asztalra támasztván, és szomorúan nézte két gyertyája égését, mi egyetlen foglalkozása volt, s ekkor a házi szolgálók egyike koczogott ajtaján. — Lehet. Mit akarnak velem ? monda. — Valaki akar önnel beszélni. — Velem ? — Igen. Jakab szive tánczolni kezdett keblében. — Hölgy vagy férfi ? — Hölgy. — Fiatal vagy idős ? — Fiatal. — Becsből jő ? — Igen. Jakab felkiáltott. — És hol van? kérdé, alig tudván lélekzetet venni. — A 9-ik szám alatt. (Folytatjuk.) A DANDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás. *) IV. A fiatal fogadós. A kántor egy tavaszi reggelen ingusban állt kis ker­tében, neki eredve a munkának. Az ásót hatalmasan kezelte, úgy hogy a veríték sű­rűn gyöngyözött homlokán, jó kedve a munkánál leg­kevésbbé sem lankadott, ámbár folyvást s hihetőleg be­gyakorlás végett egy sirdalt dúdolgatott, melyet a teme­tésnél még az­nap kellett a közel temetőben elénekelnie. Észre sem vette, hogy, mialatt igy dolgozott s éne­kelt, egy közönséges parasztkocsi állapodott meg háza előtt, és hogy arról egy fiatal, magas termetű és csinos arczú férfi ugrott le, öltözéke után nehéz lett volna biz­tosan megmondani, ül-e vagy paraszt. Maim ennélfogvást édesen lepetett meg, midőn az enstai fogadós testvérének fiát, kinek ő maga volt gyám­atyja, látta maga előtt. „Jó reggelt Maim bácsit“ köszönte et az érkezett. „Ah, te vagy, édes Petterem!“ kiáltott fel örömmel a kántor s az ifjúnak kezét szívélyesen megszoritotta. Mint van nagybátyád?“ „Jól.“ „A városba készülsz?“ „Isten őrizzen , csak ide jöttem bácsi, hogy Enstaba vigyelek.“ „Enstaba? . . . most mindjárt?“ „Mi baj van ?“ „Egy betegünk van Enstaban?“ „Nagynénéd?“ „Nem.“ „Tehát egy szolga, vagy lánycseléd, szokás szerint, nemde ? „Nem, egy fiatal nőszemély.“ „Miféle nöszemély az?“ „Egy színésznő, jó bácsim.“ „Színésznő, mondod? . . . Honnét jött ?“ „Úgy hiszem, Stockholmból.“ „És mikor jött ?“ „Tegnap est­e a társaság többi tagjával, hanem az éjjel megbetegedett.“ „Súlyos beteg ?“ „Közel van a haldokláshoz.“ „Ez esetben, nyugodjál ásóm­!“ szólt a kántor, mi­közben az ásót a földbe szúrta s ott hagyta. „Vegye azt kezébe más ember, gondolod nemde jó bácsi.“ „Úgy van édes öcsém! ... Az egyik ásó a földből terményeket ás, egy másik ismét másokat a föld alá ta­kar; ebből áll az ásónak örökös foglalkozása s napi mun­k) Lásd „Pesti Napló“ 2000. számát, kaja ... Ámde most siessünk; csupán köntösömet ve­szem föl s aztán készen vagyok.“ Ekkor mindketten odahagyták a kertet s a kántor haj­lékába léptek. Ez utóbbi egy viaszos vászonnal bevont szekrénykét keresett elő s futó pillanatot vetett abba. A szekrényke különféle sebészi eszközöket tartalmazott, péld. lánczé­­tákat, érvágó vasat, köppölyűző üvegeket s több effélét. Továbbá egy asztalfiókból néhány, különböző feliratú kis csomagokat vett ki, alkalmasint porokat mindenféle czélokra, mindnyáját a viaszos vászonnal bevont szek­­rénykébe rakta s a fedelet gondosan rá zárta. Petter az­után kivitte s a kocsiban elhelyezte. Néhány percz múlva már mindketten után valának Ensta felé. Malin kántor, mint már a bevezetésben érintők, igen ügyes s Dándcrúdban sokszor használt orvos is volt, ámde a gyakorlata által nem gazdagodott meg, mert, először nem volt promoveált orvos, s másodszor csak paraszt kocsin járt, s harmadszor többnyire csak szol­gákat és leánycselédeket gyógyított. Még­sem tagadta meg soh­a senkitől segélyét, ha va­laki azt kérte, hanem fölkelt éjfélkor is, hogy a leghide­gebb vagy zivatarosb időben néha több m­érföldnyi tá­volságra utazzék. „Az utazás még egyszer halálomat okozza,“­imezt szokta gyakran mondani, „hanem mulatságos dolog a halállal pört folytatni, ha mindjárt az ember maga kény­telen is a pörköltségeket megfizetni.“ Midőn Enszaba érkezett, Maim a vendégszobába ve­­zettetek, melyben a játékszín-igazgató szállásolt. Belépett oda s három személylyel találkozott ott, egy úrral és két nővel. Az úr már túl volt az ötven éven, testalkata koránsem daliás; szemei erősen barnák, álla kihüllett, mely igen jól illett a gömbölyű s általában kissé mogorva arczu­­lathoz. Öltözéke , nagyvirágu kissé viseltes hálóköntös vala; fején vörös bársony sippka pompázott, mely gazdagon volt ékesitve arany, de régiségek miatt már kissé szi­­nekhagyott zsinorzattal és bojttal. E férfi nagy léptekkel járt a teremben fel s alá s nézte a lábán levő világossága szattyáncsizmákat a szé­les fehér fülcsepkével diszlöket, mely kétségbevonhat­­lanul bizonyitá, hogy a szini ruhatárból került s való­színűleg egy lovag sőt talán király nyakát ékesité, mi­előtt a csizmákra szegélyezetnek szállott alá. A két nőszemély egyike iszonyú sovány volt. Sötét, száraz arczulatán mindamellett egy pár nagy fekete szem villogott, szárólag mint tör, s meglehet nem egy­szer tőrül is szolgáltak mind a színpadon, mind pedig azon kívül. Ez egy vastag írott papír-csomagból olvasott, alkal­masint valamely szinmű-szerepet, s néha néha egyik kar­ját nagy gestusra terjeszté ki s ekkor oly homályos, vékony és hegyes öt ujja tűnt elő, hogy a légy azokat pók lábainak fogta volna tartani s elölök bizonyosan tova repült volna. A fiatalabb nőszemély alakja nem lett volna épen rűt, ha felső ajakán a sűrű rángások s a nyak sokfelé haj- KILFOK­B. Angolország, London, sept. 26. Cobden egy levelet intézett a brüsseli congressushoz, melyet a belga lapok közöltek. E levél elég beszédre ad alkalmat a brit békeapostol barátai és ellenei részéről. Még mindig van­nak protectionisták, kik egész lélekkel csüggenek az ó hiten, s a kaliforniai és ausztráliai arany föltalálását a Gondviselésnek tulajdonítják, mint a­mely által a szabad kereskedés átka áldássá változott. Cobden a brit kivitel szaporodását a gabonatörvények eltörlésének tulajdo­nítja, mire nézve kérdi tőle a Herald, megesküdnek-e, kezét a bibliára téve, hogy az állítása igazságát valóban hiszi ? Az egykor protectionista Post, a bevégzett té­nyeket elfogadván, kiemeli, hogy a védvám pártolóinak szintúgy érdekében áll, mint Cobden követőinek, hogy a­mit annyiszor ígértek, teljes kölcsönösséget eszközöl­jenek a külföld irányában. Ha a szabad kereskedés nem győz mindenütt, Anglia szenved rövidséget. De az eu­rópai száraztól keveset vár a Post. Anglia igen pazarul bánt a csalétekkel. Óvakodnia kell, hogy a németek el ne kapják a konczot keleten orra elöl. Főleg Ázsiára, Ausz­tráliára és Amerikára kell szemet vetnie. A Times természetesen teljes szívből osztozik a brüsseli con­­gressus és a Cobden levele irányában, a­mennyi­ben a nemzetgazdászatot illeti. A háborúra nézve azon­ban, melyre Cobden Sidney Smith szavait (those foolish just and necessary wars) alkalmazza, e kifejezés első epithetonát a Times nem fogadja el. De alább megjegyzi: Tagadhatlan, hogy a­mennyire emlékszik, a nemzet soha sem törődött kevésbbé, mint jelenleg, belügyi reformok­kal. Nem csoda ez okból, ha a nép szellemi emelkedése nem tartott lépést anyagi jóléte szaporodásával.“ Ez, mond a Times, nagyon is igaz. De e panasz egy másik panaszra emlékeztet, melyet Cobden egyik párthíve mon­d a nem rég. Mr. Baxter panaszkodott, hogy semmi sem történik. De ki az oka ? Mr Cobden és társai fényes utó­piákra pazarolják befolyásukat, nevek tekintélyét. Ter­mészetes, ha azon izgatásra, mely tíz év előtt a szabad kereskedést kivívta, szélcsend állott be, a pártok felbom­lottak, hatalmas államférfiak megbuktak, s a kiegyenlí­tés és tétlenség korszaka következett be. Ide járult az éhség és háború. 1846 óta alig volt egy ülésszak, me­lyen azon mentséggel nem állottak volna elő, hogy a pártok állása mellett, s a fenforgó válságos körülmények közt, csak a legszükségesebbekről intézkedhetik a tör­vényhozás. Meddig tart ez állapot? Kinek feladata, megszüntetni azon tétlenséget, melynek annyi rész­ered­ményei vannak. Félő , nehogy igenis zivataros módon szakaszszák félbe egykor. A­helyett, hogy egy egészen más czélból egybegyűlt idegen gyülekezet előtt hazai politikánkról értekezik, jobb volna bizony, ha itthon a tengelynek vetné vállát, hogy a régi kerékvágásba men­jenek vissza a dolgok- Február óta elég idő volt volna egy csomó rendszabály tervezésére. Nem hisszük, hogy mind megnyerné tetszésünket, de a tájékozás jó fogna lenni, s tudhatja Cobden úr, hogy se Tróját, se Sebas­­topolt nem vették be egy nap alatt.“ A legradicalabb alsóházi tagok egyike, Mr. W. J. Fox, (unitárius s a Weekly Despatch dolgozótársa) szerdán az oldham­i tanácsteremben választás előtt be­szédet tartott. Számos volt a gyülekezet. Fox is az ülésszak meddőségén kezdte beszédét. A tisztelt alsó­házi tagok, úgymond, a gondviseléstől és Palmerston­­tól várták szájukba a sült galambot. Kiemelte, hogyha

Next