Pesti Napló, 1857. január (8. évfolyam, 2089-2113. szám)

1857-01-13 / 2097. szám

szág érzi és nem egyszer másokkal is érezteti európai szükségét s nélkülözhetlenségét. Ezt tanúsította a minap, midőn — a Dunafejede­­lemségek jövőbeli alakulása még bizonytalan lévén — legalább az által akarta magát biztosítani, hogy a Dunadeltának közvetlenül Törökországhoz csa­­toltatását kívánta, — tanúsította ama nyilatkozata által is, miszerint a perzsa viszályban csak akkor fog semleges maradni, ha Oroszország is az marad; — tanusítandja végre most is, midőn a Dunafejede­­lemségek benső átalakítása fog szóba jöni. Véleményünk szerint tévedés volna azt hinni, mi­szerint a Porto feltétlenül igent fog bicczenteni mindenre, mit a többiek mondanak; kiváló sze­repe talán nem jutand, de passiv ellenállása is elég tetemes súlylyal bír; a labda könnyű ugyan, de nem súlytalan s erős kéz által hajítva, érezhető hatást is gyakorol; nevezetesen pedig a Dunafejedelemségek ügyében a két ellentáborban most annyira egyenlő az erő, hogy még magában oly csekélyszerű tényező, minő Törökország, a túlsúly eldöntésére is érezhető befolyással lehet. Stambulban már e perczben is a két díván ad hoc egy behívása körül élénk vita foly s a franczia-orosz befolyás már is azt vívta ki, miszerint a népképvise­­lésnek valamivel szélesebb alap fog adatni. Másrészről Ausztria és Anglia azt indítványozta, miszerint a szervezési bizottmány tüstént induljon a hely­színére, mihelyt a megszállás megszüntetése elvben meg van állapítva, s így ne várja be a tettleges kivitelt. Boutenieff orosz követ ez ellen tiltakozott, kinyilatkoztatván , miszerint az orosz képviselők nem moccsannak mindaddig, míg az utolsó osztrák katona nem hagyta oda a fejede­lemségeket, s az utolsó angol hajó a fekete tengert. A porta az orosz tiltakozásnak engedett s a szer­vezési bizottmány működése mártius vége előtt nem fog kezdődni. Mind­ez igazolja abbeli állításunkat, miszerint a a politikai világ szemének most kelet felé kell irá­nyulnia, s hogy onnan várható a párisi szerződés végképeni valósulása vagy a meghiúsulása. Szükséges-e Erdélyre nézve külön gazdasági közlöny ? A „Kolozsvári Közlöny“höz írt egyik pesti leve­lemben megemlítem, hogy többek véleménye szerint, jobb volna, ha az erdélyi gazdasági egylet a Pesten megjelenő „Gazdasági lapok”­at választaná közlö­nyül, a­helyett, hogy külön orgánumot igyekszik Ko­lozsvárt alapitni. Id. Gróf Bethlen János úr a „Kolozsvári Köz­löny“ dec. 31-ki számában ily czím alatt „Erdélyi magyar lapok szükségessége“ mintegy válaszul az általam kimondott nézetre, egy czikket tett közzé. A tisztelt gróf úr, mint a czikk czíme is mutatja, igen általánosítja a kérdést, a­mennyiben általá­nosságban vitatja annak szükségét, hogy Erdélyben is legyen ismeretterjesztő magyar irodalom. Nem akarom vitatni, sőt legtávolabbról sem két­ségbe vonni ez általános nézetet; — én csak a gaz­dasági közlönyök speciális kérdésénél kívánok maradni. Ebben is nem szándékom a tisztelt gróf úr nézeteit c­áfolni, hanem azon, több pesti szakértő nézetét igazolni, indokolni, melyet pesti levelemben kimondok. Mindenek előtt nálunk igen csekély azon szakér­tők száma, kik elég elméleti ismerettel bírván arra, hogy a gazdasági tudományok jelen állásához képest érdemlegesen szólhassanak a gazdászati kér­désekhez , gyakorlat mellett , mely épen oly szükséges, mint az elmélet; elég időt szánjanak vagy szánhassanak arra, hogy tollhoz nyúljanak s ismere­teiket, tapasztalataikat a nyilvánosság elé vigyék. Nem puszta állítmány a mit mondok, hogy t. i. nálunk kevés az oly gazda, ki egy folyóiratot elég árgygyal legyen képes ellátni; — ez t­é­n­y. A „Gaz ■­dasági lapok“ azon két három elméleti és gyakorlati ismerettel ellátott s a tudomány jelen állásának foly­vást színvonalán álló férfiú nélkül, kik Pesten, s közvetlenül a faly körül öszpontosultak, nem lehetne csak távolról is az, a­mi jelenleg. Igen kis rész az, mit a vidéki jelesebb, elméletileg is képzett, a világ­tól el nem maradó, s­írni nem reszelő gazdák bekül­­denek számára ,­­ mert, mint mondom, ily gazda nálunk igen kevés van. Nincs még annyi iró szakem­ber is e nemben a mennyinek a „Gazdasági lapok“ tért nyithatnának. Eszerint nem indokolt-e azon állítás, hogy a gaz­­dászati irói kapacitásokra nézve az öszpontosítás igen szükséges ? Második, a­miben kimondott nézetemet védenem kell, gr. Bethlen úr azon ellenvetése, mintha Erdély­ben egy szélesebb körben elterjedhető, olcsóbb gaz­dasági közlönyre volna szükség, mint a minő a „Gazdasági lapok“. E tudományt is népszerűsitni, érthetővé, hozzá férhetővé kell tenni a nagy tömegre nézve, ezt látszik mondani a gróf úr. — ügy, de az ismereteknek kevés ága van, mely kevésbbé lehetne népszerűvé tehető, mint a tudományos gazdászat; mert a köznép, s a lelkileg testileg szegényebb gaz­dák osztálya legkevésbbé sem hajlandó, theóriák, könyvek után indulni,­­ az csak a szemmel látható, kézzelfogható példák után indul, azaz a vert után jár mindig és mindenütt, még a legfejlettebb gazdá­­szattal bíró nemzeteknél is. Ezért nincs, még művel­tebb országokban is, a népszerű vagy népies gazdasági iratoknak nagy divatja ! — De legyen ez bármiként, senki sem fogja legtávolabbról is kétségbe vonni, miszerint arra, hogy az ember népszerűen legyen képes valamely tárgyat előadni, azt egész a mélységében és terjedelmében ismernie kell, külön­ben sohasem lehet eléggé világos az előadás, s épen e körülményekhez alkalmazkodó a taní­tás. E szerint, ha erdélyi hazámfiai népszerű la­pot akarnak is kiadni, s azt vallják, hogy török más, mint a „Gazdasági lapok­é,“ ismét elég az erők öszpontosításának szükségére mutatnom. A „Gazdasági lapok“ felül állanak azon, hogy irigy szemmel nézzenek az erdélyi gazdasági egylet közlönyére. Előfizetői száma eddigelé példátlan nagy­ra nőtt az új évvel mindamellett, hogy a „Falusi gaz­dát“ némelyek versenytársnak tartották, holott, mint a tényállás itt is mutatja, a gazdasági téren a nép­szerű nem versenyezhet az alapos folyóirattal. A tisz­telt gróf úr továbbá az öszpontosítás egyik veszélyét abban látja, hogy egyes vállalatok üzérkedő írók és kiadók szabadalmazott kereskedésévé aljasulnak. A „Gazdasági lapok“ e tekintetben épen a legszebb kivételt képezik. Irodalmunkban csaknem ez az egyet­len lap, mely nincs „nyomdatulajdonos“ kezében. Aztán még ezenkívül épen nem üzérkedés, hanem az ügyet híven képviseli, kérdések és határozott irá­nyok közlönyéül szolgál. *) Végül meg vagyok győződve a felől, hogy Erdély felvilágosult, szakértő s a korral haladni szerető gaz­dáira nézve az „erdélyi gazdasági egylet“ közlönye nem teendi csak nélkülözhetővé is a pesti „Gazda­sági lapokat, mely ellenben igen könnyen szolgál­hat az erdélyi gazdászatnak bőven kielégítő közlö­nyéül, mint szolgál az a felföld, a dunántúli vidék, az alföld, Bánát vidékeire nézte. — E szempontból indulva ki, nemhogy költség­kímélés volna egy er­délyi gazdasági lap, hanem felesleges költségszapo­­rítás. S. F. halljuk mindennap mindenkitől, igaznak kell lennie, hisz mindenki mondja. A­ki figyelemmel kiséri a vi­lág folyását, meg is látja benne a mozgás, haladás je­leit, s tudja mekkora önérzet s büszkeséggel mond­hatja ki a tudós, gépész, gazda stb. e jelentékeny szót : haladunk.Egyedül a beteg kétkedik, egyedül ő kérdi aggódva, hogy ez örökös haladás közepett ho­va jut az ember, mi lesz az ő halandó, romlandó tes­tével? És én szeretnék is körülnézni ezer év múlva, szeretném látni mi lett 10—30 ember nyom után ab­ból a fajból, a­mely nem edzi karjait munkával, mert gépekkel dolgozhat, melyik már bölcsőjében orvosság­gal él, melynek csecsemő koráról nem lehet biztosan elmondani, hogy honnan táplálkozik többet: a gyógy­­­szertából-e vagy az anyai emlőkről. Talán egy mu­latságos liliputi , vagy azték csapat lesz, mely kardjainkat, sarkantyúnkat úgy fogja bámulni a mú­zeumokban, mint mi bámuljuk az ősök vas ingét, bu­zogányát. Mi gyöngébbek vagyunk őseinknél, nincs okunk a maradéktól azt várni, hogy oly erős legyen, mint mi, kivált miután általánosabbak lesznek a be­tegségek, melyeket a szülők örökségkép hagynak gyermekeikre, s kivált miután a szülő megfoghatat­lan együgyüséggel ugyanazon gyógyszertől reméli gyermeke gyógyulását, mely rajta neih hitt segíteni, így száll aztán a betegség nemzedékről nemzedékre, igy hajt végre a családfa, melynek törzsöke erős volt, miután a gyógyszertár palaczkjaival tele szívta magát, hitvány, hervadt leveleket. Azonban a kilátás derült kidő, a jövendő nem oly sötét, mióta Priessnitz, Ling­s utánunk többen mint a természetes gyógymód apostolai jöttek, „hogy ta­nítsanak meg minden népeket.“ És a világ megtanul­ja tőlük természetellenesnek tartani azt a gyógy­módot, mi által a testbe egy csoport anyag jön, mely az egészséges testnek nem alkatrésze,­és nem fehét alkatrésze, mely megfertőzted a vért, húst, csontot, mint a porszem a harmata. És megtanulja tőlük, hogy természetes gyógymód egyedül csak az, mely a test őserejét érreszti fel, mely az életművezetet erősíti annyira, hogy képes lesz megküzdeni a betegséggel. Ezen egyszerű tan alapja a Priessnitz és Ling ter­mészetes gyógymódjának. Hazánk ezen új gyógymódok áldásaiban mind ez ideig keveset részesült. A láz, mely Priessnitz gyó­gyításainak első hihére hazánkon átvonult, a borke­reskedők örömére csak hamar lecsilapult , csak itt ott elszórva maradt Neptunnak egy egy ma­gányos áldozója. Oltár, mely körül az uj gyógy--, mód hívői összegyűljenek, vagy köznapi nyelven mondva, intézet, kórház, melyben orvosság helyett vízzel , léggel, élő renddel gyógyítanak , szóval vízgyógyintézet nem volt a hazában. A tátra­­füredit, mely csak nyári hónapokban volt hasz­nálható , a lunkányit, melyet a sok magasztaló hírlapi lárma ellenére részvényesei jónak láttak­­ becsukni, nem sorolhatjuk az intézetek közé. Akar­­­­tak lenni, de nem lettek. A vízgyógymóddal komoly elhatározó lépés nálunk­­csak egy év óta történt, mi­óta dr­á­i­k­­­ó­s­y Budán egy állandó intézetet nyi­tott, s a lunkányi intézet orvosa is a főváros közelé­be vonult. Így lett a testvérfőváros csaknem egyszer­re két jótékony intézettel gazdagabb. Sokan aggódva, sokan kárörömmel nézik ezt a két intézetnek egy idő­beni emelkedését, akik féltve, ezek várva az ügy bu­kását. Azonban aggodalomra nincs ok, s a káröröm hasztalan tombol, az ügy diadalmaskodni fog. Mind­két intézetnek meg lesz az ő közönsége, mindenik terjeszkedni, növekedni fog évről évre. Dr. F­i­s­c­h­o­f városerdei intézetét meg fogják népesíteni azok, kik nem válhatnak meg napi foglalatosságaiktól, kik iz­­zadást, zuhanyolást, élöffürdőt, szóval vízgyógyi kö­telességeiket végezve irodáik s ügyszobáik gondjai közé isietnek, ne®, törődve a rekkenő hőséggel, sa­­­porfelleggel, mely nyaranta a városerdőt borítja. Az,­­ olyan, ki ügyeitől megválhat, ki igazán szenved si komolyan akarja magát gyógyittatni, ki tudja, hogy a vizen kívül a levegőnek s a szépségekkel gazdag természetnek mekkora része van a gyógyításban, az a Siklósy budai intézetét fogja felkeresni. Alig van a hazában ember, ki ne hallott volna a budai hegyek szépségéről, mert nincs ismertebb, em­­legetettebb hely, s nincs a mely inkább megérdemel­je, hogy ismerjék, emlegessék. Mihelyt tavasszal a fa lombja árnyékot vet, s a mező virágaiból egy ko­szorú kitelik, ezrivel tódul ide a főváros lakossága pihenni, mulatni, élvezni. Itt tavaszszal az első pa­csirtadalnak már van hallgatója, s az utolsó őszi vi­rágot részvékeny szemei kisérik sírjába. Az élvező mulató ember pedig minden időben közlékeny volt, csoda-e, hogy a hely, hol annyian élveztek, annyian mulattak, hazaszerte ismeretes, a zugliget, szép ju­­hászné, svábhegy neveket csak úgy ismerik a király­hágón túl, vagy a Tátra tövében, mint Buda-Pesten. Szerencsés gondolat volt dr. Siklósytól, hogy ide ezen helyre, hova ösztönszerüleg tódul a nép üdülést, áju­­lást keresni,ide épített a betegeknek menhelyet.Szebb, alkalmasabb pontot nem választhatott volna. A jég sohasem oly hideg, hogy a betegnek menekülni kel­lene innen, sohase oly forró, hogy a közel ligetek ne fedeznének heve ellen, vize elég hideg és tiszta, a beteg kedve szerint választhat az árnyékos vagy ve­rőfényes séták között, s midőn a lábbadozó az in­tézet feletti hegyre először felvergődik, s letekint a testvér fővárosra , a borággal övedzett s erdővel koszoruzott halmokra, s a Dunántúl arra a végtelen­nek tetsző síkságra : az élet még egyszer oly kedves, oly becses lesz előtte ezen a szép földön, s a között a nép között, mely ott a köddel, délibábbal takart síkságon lakik. A gyógyerőt, mi itt a természetben rejlik, növeli maga az intézet. Ez is, mint általában az ily gyógyintézetek szoktak lenni, sajátságos, kü­­lönöz, eredeti; sem kórház, sem fürdő egészen, annál vidámabb és egyszerűbb, rendesebb az élet benne,­­ mint hogy fürdőhöz lehetne hasonlítani. Vízgyógy­­módra rendesen akkor adják az emberek magukat, midőn a gyógyszertár minden üvegét sikeretlen végig kóstolták, s minden orvos-ismerőslikkel rontattak magukon, azt hinné az ember, hogy ily helyen örö­kös nyögést, panaszt kell hallania, és pedig alig van derültebb, vndorabb nép ennél. Oly gyógymód ez, melylyel a test ereje naponta érezhetőleg növekszik, de vele együtt a beteg bizalma, jó kedve. Mi sem emlé­keztet itt a kórházra.És ha valakinek kedve is volna a fürdők hivatalos bűneit, a fényűzést, pazarlást, já­tékot ide átültetni, alkalmat, időt nem találna rá. A beteg ily intézetben mindig el van foglalva, már a szellem annyira patriachális, hogy a fürdői élet kön­nyelműségei meg nem foganhatnak. Történhetik a vi­lággal bár­mi, de a vízgyógyintézet e természetessé­géből ki nem vetkőzik ; itt öltözetben nem ismerünk divatot, eledelünk egyszerű­; egymás irányában mes­terkéletlenek, szívélyesek vagyunk ; ha emlékeinktől menekülhetünk, nyugton vagyunk, mint egy kolostor­ban, s a szenvedélyeknek még nevét is elfelednék, ha a fővárosból néha egy egy vasárnapi lovag nem arsz­­lankodnék hölgyeink körül. Azonban ne higye az olvasó, hogy ebben a természetes életmódban annyi lemondás, annyi nyerseség van, mint volt Priessnitz korában. Értelmes, tapintatteljes orvosok kezében a vízgyógymód menekült attól a vadságtól, ridegségtől, melylyel halhatatlan alapítója oly rémessé tette. Most nem isszák a kószámra a vizet, a fürdők nagyon nemét nagyobb óvatossággal használják, nem kirigyz­­­zák a beteget télen fütetlen szobával, nyári ruhá­jal­, szóval minden egyes esetben szálhitásba veszik a be­teg erejét s a gyógymódot óvatosan alkalmazzák, fia az olvasót érdekli s meg kíván ismerkedni egy diVaa­tos vizgyógyintézettel, tegyen velem egy sétát a­­tölt­­sen egy napot dr. Siklósy intézetében. Pestről indulva az alagutak s vérmezőn keresztül csakhamar a Város majorja ák­lyas sétányain talál. PESTI NAPLÓ, Pest, jan. 13. A magyar királyok jogaihoz tartozott az üresedésbe jött püspökségek s apátságok jövedelmeinek él­vezése. A concordatum 32-ik pontja szerint a fejedelem erről a vallási alapítványok javára, lemondott. A győri püspök közelebbről történt halála első alkalmat nyújta e pont telje­sedésbe vételére, s már egy vegyes bizottmány neveztetett ki, melyhez a káptalan és helytartóság részéről egy egy kezelő ügynök fog csatlakozni, kik a püspöki uradalmat igazgatni fogják, s a jövedelmet a vallásos alapítvány pénztárába fog­ják szállitni. A püspöki uradalomban megkezdett tagosítási munkálatok mindemellett folytattatnak, csak a felsőbb hely­benhagyást várják. *) És sokáig áldozattal tartatott fen, mi eléggé mutatja, hogy a vállalat czélja nem — nyereség. S­z­e­r­k. (H­i­v­a­t­a­t­o­s Ő cs. k. A­p­o­s­t­o­l­i Felségeké, jan. 5-n kelt legfelsőbb határozata által a szerb-bánsági állam­­könyvvitelnél megürült államkönyvvivői és első fő­nöki állomásra, a rendszerezett fizetéssel, Seidl Ferencz alállamkönyvvivőt legkegyelmesebben kine­vezni méltóztatott. F. hó 2 2-án 2858. sz. a. kelt miniszteri bocsátvány által az ügyvédség újra folytatása a nagyváradi orsz. főtörvényészki kerületben hivatalhelylyel Nagyvá­­radon Stockinger Mártonnak megengedtetett. — Most vettük M­o­l­n­á­r József jeles festészünknek elő­fizetési hirdetését egy „Nemzeti album“-ra. E nagy és csinos album 12 nagy kőmetszvényt foglaland magában (fvrétben). Minden kép honi tárgyú leend­ő egy füzetben fog megjelenni. Előfizetési ára mind a 12 lapnak 10 pírt. Bolti ára 12 pírt lesz. A füzet májusban fog szétküldetni. Az előfizetési ívek minél előbb beküldendők. — Megjelent a „Napkelet“ budapesti képes újság 1-fő szá­ma is — melynek kiadó tulajdonosa és szerkesztője V­a­h­o­t Imre. A kiálitás igen, csinos, mondhatnék díszes. E lap egye­­sítni igyekszik magában egy szépirodalmi, divat és ismeret­­terjesztő folyóirat rovatait. Az első szám igen érdekes. Elég ugyan megemlítnünk a szépirodalmi részből Arany János­nak a „Magyar táncz“ czimű igen szép és jellemző költői le­írását, melynek megolvasását mindenkinek ajánljuk. Az is­meretterjesztő rovatban „Magyar családi élet Erdélyben hajdan is most“ Kővári Lászlótól , egy Egeres várát ábrázoló fametszvénynyel. Uj rovat a lapban még a „Lap­szemle“, melyben szépirodalmi és néplapjaink tartalma van röviden ismertetve. Az első számhoz két melléklet van csatol­va : „Magyar tánczvigalmi divatkép“, a második Bulyovsz­­kyné mint Mária királynő.­­ A Heckenast Gusztáv által megindított „N­ő v­i- l­á­g“ első száma megjelent Vajda János szerkesztése alatt, ki egy bevezető czikkben a ,,szép“-ről értekezik. Örülünk, midőn látjuk, hogy e lap az aestheticai fejtegetés­nek is rovatot nyit, mint a szerkesztő által, (ki egyszersmind ize­szettel is foglalkozik). Írott ez elméleti aestheticai czikk is bizonyítja. A tartalom szokás szerint, vers, beszély, egy brüsseli divattudósítás, újdonságok — színi jelentés ! Végre szintén figyelmet érdemlő rovat a „Házi gazdaság“, melynek számára a hátulsó (fehér) boríték van felhasz­nálva. E rovat ily czimű czikkel nyittatik­ meg: „Valami a kávéról.“ Hogy szerkesztő épen a kávéval kezdi, nem tartjuk helytelennek. — Reméljük egyszersmind, hogy szerkesztő akkor , midőn J­ohnston­nak az egész civilizált világ által jelesnek elismert munkájából a kávé, csokolád és thea czímű fejezetek magyarban is kö­­zöltetni fognak még valaha, többé nem lesz semmi ellen­vetése az ellen, mint volt ezelőtt egy évvel, midőn a „Ma­gyar nép könyve szerkesztőit a szó teljes értelmében meg­támadta, miért írnak a magyarnak kávéról, theáról sat. — A Lonkai által szerkesztett s Heckenast által kiadott" „Tanodai lapok“ ez évi folyama mint „Katholikus heti közlöny“ indult meg. — A ,,B­udapesti Visz­h­an­g“, mely előfizetési fel­hívásában politikai rovatot is ígér, ez évi folyamában még mint nem politikai lap indult meg. — Mohora határán (Nógrádmegye) kőszéntelepet talál­tak s az ásások nagy szorgalommal folynak. — „A magyar Gazda“ czimü naptár ügyé­ben. Számvald Gyula volt pesti nyomdász ellen a csőd elrendeltetvén, „a Magyar Gazda“ czimü naptár elő­fizetőit felkérem czimeik közlésére , hogy őket kártalanít­hassam. Midőn azt a megbukott és megszökött kiadó he­lyett önkénytesen teszem, megjegyzem, hogy a kárta­lanítást ,„Táriszanaptár“-am megküldésével eszközlöm, mely­nek értéke a „Magyar Gazdá“-ét úgy is felülmúlja. Szol­gáljon ez is bizonyítványul arra, hogy az írók tisztelt elő­fizetőik joga fölött mindenkor őrködnek.,Kelt Pesten, jan. 12-én 1857. Vas Gereben. Széna tér 1. szám, AUSZTRIA. Több bécsi lap a „Corriere italiano“ból átvett azon tudósítást hozza, hogy jövendőre — hir szerint — a lombard-velenczei királyságban a távirdai tudó­sításokat csak német nyelven leend szabad föladni. Mi a legbiztosabb forrásból tudjuk, hogy ezen tudó­sításnak semmi alapja nincs, s az teljesen valótlan­nak jellemezhető. (D. C.) LEVELEZÉSEK. Szeged, dec. végén. (E­r­e­d. 1 ev.) Több helyről hallottunk már panaszt vidéki levelekben is, szóbeli közlések utján pedig még többet, az irodalmi háza­lások ellen.­­ Az irodalmi ügyekbe avatott nem fog egy könnyen ily ámitók mézes beszéde által rásze­detni , de a tájékozatlan jámborok vak lelkesedése hányszor adózott már ily orvmadaraknak annyit, mennyit a legjobb legszentebb vállalatra nem volna képes tőle megnyerni a jó ügynek szerényebb apos­tola ! — Legközelebbi példákra szorítkozunk. Váro­sunkat is bebarangolták ez utóbbi években ily alkal­matlan dongók, s a nemzeti hiúságot legkönnyebben megejtő csábszavakkal zsákmányoltak ki annyi rész­vényt, mennyi az életrevaló üdvös vállalatra soha de soha sem kerül ki nálunk. — Utóbb belátván csala­­tásukat a legbecsületesebb felhívásokat is ama rásze­­detés érvével utasiták vissza. — Egy két ily kárté­kony kóborló már évek óta ismeretes hazánkban, s megfoghatlan, hogy annyi rászedés után is még min­dig sikerrel űzik e legszégyenítőbb nemét a koldu­lásnak. A múlt napokban Nagy Alajos nevű ismeretlen egyén házalt Vereby Soma úr segédjének czímezve magát „a Testvér haza történetkincsei“,­l-ső füzetké­­jével, hiteles kútfők után tudjuk, mikép aláírási ivén oly egyének voltak sajátkezűleg följegyezve, kik tá­volról sem ismerik irodalmunk bármelyik jelesebb művét, s kiket ennélfogva a házaló segéd bizonyosan csak oly ígéretek által nyerhetett meg a 6 monddhat pengőforint előfizetésére, melyeket, hogy V. S. úr be­váltson, óhajtjuk. De legyen szabad kételyünket ki­fejezni. De ha képes volna is beváltani — mire az 1 -ső füzet épen nem kezeskedik, mint efféle minden kútfő idézés nélküli aggregátum,— vájjon helyes mód­ja-e ez a részvétszerzésnek­? — Mi hinni akarjuk, hogy Vereby úr nevével visszaélés történik. Ez esetben szolgáljon e néhány sor részére figyelmeztetésül. Azonban e házalást mint tényt véve, kérdjük jogo­sítva érezheti-e magát valaki e kevés értékű füzetke bemutatása nyomán oly összeg előlegezésének igé­nyére, melyen, hála az égnek, ma már jó választás út­ján becses adag szellemtápot szerezhetni honi irodal­munkból. Még egy calamitásról kell szólnunk. Ez az irodalom pártolását pengető sallangos beszéd, melyet legtöbbször hallunk a naptárra, legfittebb még valamelyik képes olcsó lap előfizetésére szo­rítkozó olcsó nagylelkűség dühös embereinek szájából kongni. Az ily irodalombarátok mindig hall­gatnak, ha az irodalomról mint szellemi életszükség­ről, a tanulás eszközei megszerzésének köteles­ségéről van szó. És minden e kötelmekre szóval és tollal ösztönözzük szunnyadó feleinket, egyszer­smind óvást teszünk, s pedig minél erélyesebben az irodalmi garázdálkodások, ámítások s minden néven nevezendő visszaélések ellen. Gondolkodjunk oly in­tézkedések felől, melyek ily nemtelen visszaéléseket hathatósan gátolhatnak. Ez becsületben járó dolog, sőt az életkérdés lényeges pontja. — Ha e komoly nyilatkozat bővebb okait kívánja a szíves olvasó, szolgálhatunk annyi adattal, mennyi egy vidéki levél körén túl terjed, s rendszeresen össze­állítván újabb irodalmi történetünk egy jókora szakaszát képe­­zendné; igaz, hogy nem lenne nagy örömünk olvasá­sából. Most rövid indokolásul csak arra kívánunk figyeltetni, mikép a széltében kürtőivé hurczolva föl­tukmált férezművek mögött nem egy oly becses vál­lalat sink­ kárát, mely méltán igényelhet fölkarolást,­­ így például csak az anyagi érdekek ügyét tekint­ve is oly nagy fontosságú természettudomány köré­ben lel-e kielégítő részvétet az azt méltán képviselő s hathatósan előmozdítani képes munka ? — A mi derék Jedlikünk, ki tudományos felfedezésével euró­pai névre emelkedett, kiadhatja-e jeles „Természet­­tanának“ másik részét azon leverő tapasztalat után, mely őt az 1-ső résszel érte? — A Dr. Nagy József és Láng A. által megindított „Magyarhoni természet­barát“ folytathatja-e pályáját oly részvéttel, minő eddig mutatkozik irányában ? A díszes kiállítású s becses tartalmú folyóirat 1 -ső füzete már több mint két hónapja, hogy az előfizetők kezei közt van, de még jelentését sőt fölemlítését sem olvastuk lapjaink­ban*). Az igaz, hogy mi kiválólag földművelő nemzet létünkre azt a jótékos természetet kiváló liálátlan­°) Szombati számunkban Hunfalvy J. avatott tolla is­merteti e füzetet. Szerk.

Next