Pesti Napló, 1857. január (8. évfolyam, 2089-2113. szám)
1857-01-13 / 2097. szám
szág érzi és nem egyszer másokkal is érezteti európai szükségét s nélkülözhetlenségét. Ezt tanúsította a minap, midőn — a Dunafejedelemségek jövőbeli alakulása még bizonytalan lévén — legalább az által akarta magát biztosítani, hogy a Dunadeltának közvetlenül Törökországhoz csatoltatását kívánta, — tanúsította ama nyilatkozata által is, miszerint a perzsa viszályban csak akkor fog semleges maradni, ha Oroszország is az marad; — tanusítandja végre most is, midőn a Dunafejedelemségek benső átalakítása fog szóba jöni. Véleményünk szerint tévedés volna azt hinni, miszerint a Porto feltétlenül igent fog bicczenteni mindenre, mit a többiek mondanak; kiváló szerepe talán nem jutand, de passiv ellenállása is elég tetemes súlylyal bír; a labda könnyű ugyan, de nem súlytalan s erős kéz által hajítva, érezhető hatást is gyakorol; nevezetesen pedig a Dunafejedelemségek ügyében a két ellentáborban most annyira egyenlő az erő, hogy még magában oly csekélyszerű tényező, minő Törökország, a túlsúly eldöntésére is érezhető befolyással lehet. Stambulban már e perczben is a két díván ad hoc egy behívása körül élénk vita foly s a franczia-orosz befolyás már is azt vívta ki, miszerint a népképviselésnek valamivel szélesebb alap fog adatni. Másrészről Ausztria és Anglia azt indítványozta, miszerint a szervezési bizottmány tüstént induljon a helyszínére, mihelyt a megszállás megszüntetése elvben meg van állapítva, s így ne várja be a tettleges kivitelt. Boutenieff orosz követ ez ellen tiltakozott, kinyilatkoztatván , miszerint az orosz képviselők nem moccsannak mindaddig, míg az utolsó osztrák katona nem hagyta oda a fejedelemségeket, s az utolsó angol hajó a fekete tengert. A porta az orosz tiltakozásnak engedett s a szervezési bizottmány működése mártius vége előtt nem fog kezdődni. Mindez igazolja abbeli állításunkat, miszerint a a politikai világ szemének most kelet felé kell irányulnia, s hogy onnan várható a párisi szerződés végképeni valósulása vagy a meghiúsulása. Szükséges-e Erdélyre nézve külön gazdasági közlöny ? A „Kolozsvári Közlöny“höz írt egyik pesti levelemben megemlítem, hogy többek véleménye szerint, jobb volna, ha az erdélyi gazdasági egylet a Pesten megjelenő „Gazdasági lapok”at választaná közlönyül, ahelyett, hogy külön orgánumot igyekszik Kolozsvárt alapitni. Id. Gróf Bethlen János úr a „Kolozsvári Közlöny“ dec. 31-ki számában ily czím alatt „Erdélyi magyar lapok szükségessége“ mintegy válaszul az általam kimondott nézetre, egy czikket tett közzé. A tisztelt gróf úr, mint a czikk czíme is mutatja, igen általánosítja a kérdést, amennyiben általánosságban vitatja annak szükségét, hogy Erdélyben is legyen ismeretterjesztő magyar irodalom. Nem akarom vitatni, sőt legtávolabbról sem kétségbe vonni ez általános nézetet; — én csak a gazdasági közlönyök speciális kérdésénél kívánok maradni. Ebben is nem szándékom a tisztelt gróf úr nézeteit cáfolni, hanem azon, több pesti szakértő nézetét igazolni, indokolni, melyet pesti levelemben kimondok. Mindenek előtt nálunk igen csekély azon szakértők száma, kik elég elméleti ismerettel bírván arra, hogy a gazdasági tudományok jelen állásához képest érdemlegesen szólhassanak a gazdászati kérdésekhez , gyakorlat mellett , mely épen oly szükséges, mint az elmélet; elég időt szánjanak vagy szánhassanak arra, hogy tollhoz nyúljanak s ismereteiket, tapasztalataikat a nyilvánosság elé vigyék. Nem puszta állítmány a mit mondok, hogy t. i. nálunk kevés az oly gazda, ki egy folyóiratot elég árgygyal legyen képes ellátni; — ez tény. A „Gaz ■dasági lapok“ azon két három elméleti és gyakorlati ismerettel ellátott s a tudomány jelen állásának folyvást színvonalán álló férfiú nélkül, kik Pesten, s közvetlenül a faly körül öszpontosultak, nem lehetne csak távolról is az, ami jelenleg. Igen kis rész az, mit a vidéki jelesebb, elméletileg is képzett, a világtól el nem maradó, sírni nem reszelő gazdák beküldenek számára , mert, mint mondom, ily gazda nálunk igen kevés van. Nincs még annyi iró szakember is e nemben a mennyinek a „Gazdasági lapok“ tért nyithatnának. Eszerint nem indokolt-e azon állítás, hogy a gazdászati irói kapacitásokra nézve az öszpontosítás igen szükséges ? Második, amiben kimondott nézetemet védenem kell, gr. Bethlen úr azon ellenvetése, mintha Erdélyben egy szélesebb körben elterjedhető, olcsóbb gazdasági közlönyre volna szükség, mint a minő a „Gazdasági lapok“. E tudományt is népszerűsitni, érthetővé, hozzá férhetővé kell tenni a nagy tömegre nézve, ezt látszik mondani a gróf úr. — ügy, de az ismereteknek kevés ága van, mely kevésbbé lehetne népszerűvé tehető, mint a tudományos gazdászat; mert a köznép, s a lelkileg testileg szegényebb gazdák osztálya legkevésbbé sem hajlandó, theóriák, könyvek után indulni, az csak a szemmel látható, kézzelfogható példák után indul, azaz a vert után jár mindig és mindenütt, még a legfejlettebb gazdászattal bíró nemzeteknél is. Ezért nincs, még műveltebb országokban is, a népszerű vagy népies gazdasági iratoknak nagy divatja ! — De legyen ez bármiként, senki sem fogja legtávolabbról is kétségbe vonni, miszerint arra, hogy az ember népszerűen legyen képes valamely tárgyat előadni, azt egész a mélységében és terjedelmében ismernie kell, különben sohasem lehet eléggé világos az előadás, s épen e körülményekhez alkalmazkodó a tanítás. E szerint, ha erdélyi hazámfiai népszerű lapot akarnak is kiadni, s azt vallják, hogy török más, mint a „Gazdasági lapoké,“ ismét elég az erők öszpontosításának szükségére mutatnom. A „Gazdasági lapok“ felül állanak azon, hogy irigy szemmel nézzenek az erdélyi gazdasági egylet közlönyére. Előfizetői száma eddigelé példátlan nagyra nőtt az új évvel mindamellett, hogy a „Falusi gazdát“ némelyek versenytársnak tartották, holott, mint a tényállás itt is mutatja, a gazdasági téren a népszerű nem versenyezhet az alapos folyóirattal. A tisztelt gróf úr továbbá az öszpontosítás egyik veszélyét abban látja, hogy egyes vállalatok üzérkedő írók és kiadók szabadalmazott kereskedésévé aljasulnak. A „Gazdasági lapok“ e tekintetben épen a legszebb kivételt képezik. Irodalmunkban csaknem ez az egyetlen lap, mely nincs „nyomdatulajdonos“ kezében. Aztán még ezenkívül épen nem üzérkedés, hanem az ügyet híven képviseli, kérdések és határozott irányok közlönyéül szolgál. *) Végül meg vagyok győződve a felől, hogy Erdély felvilágosult, szakértő s a korral haladni szerető gazdáira nézve az „erdélyi gazdasági egylet“ közlönye nem teendi csak nélkülözhetővé is a pesti „Gazdasági lapokat, mely ellenben igen könnyen szolgálhat az erdélyi gazdászatnak bőven kielégítő közlönyéül, mint szolgál az a felföld, a dunántúli vidék, az alföld, Bánát vidékeire nézte. — E szempontból indulva ki, nemhogy költségkímélés volna egy erdélyi gazdasági lap, hanem felesleges költségszaporítás. S. F. halljuk mindennap mindenkitől, igaznak kell lennie, hisz mindenki mondja. Aki figyelemmel kiséri a világ folyását, meg is látja benne a mozgás, haladás jeleit, s tudja mekkora önérzet s büszkeséggel mondhatja ki a tudós, gépész, gazda stb. e jelentékeny szót : haladunk.Egyedül a beteg kétkedik, egyedül ő kérdi aggódva, hogy ez örökös haladás közepett hova jut az ember, mi lesz az ő halandó, romlandó testével? És én szeretnék is körülnézni ezer év múlva, szeretném látni mi lett 10—30 ember nyom után abból a fajból, amely nem edzi karjait munkával, mert gépekkel dolgozhat, melyik már bölcsőjében orvossággal él, melynek csecsemő koráról nem lehet biztosan elmondani, hogy honnan táplálkozik többet: a gyógyszertából-e vagy az anyai emlőkről. Talán egy mulatságos liliputi , vagy azték csapat lesz, mely kardjainkat, sarkantyúnkat úgy fogja bámulni a múzeumokban, mint mi bámuljuk az ősök vas ingét, buzogányát. Mi gyöngébbek vagyunk őseinknél, nincs okunk a maradéktól azt várni, hogy oly erős legyen, mint mi, kivált miután általánosabbak lesznek a betegségek, melyeket a szülők örökségkép hagynak gyermekeikre, s kivált miután a szülő megfoghatatlan együgyüséggel ugyanazon gyógyszertől reméli gyermeke gyógyulását, mely rajta neih hitt segíteni, így száll aztán a betegség nemzedékről nemzedékre, igy hajt végre a családfa, melynek törzsöke erős volt, miután a gyógyszertár palaczkjaival tele szívta magát, hitvány, hervadt leveleket. Azonban a kilátás derült kidő, a jövendő nem oly sötét, mióta Priessnitz, Lings utánunk többen mint a természetes gyógymód apostolai jöttek, „hogy tanítsanak meg minden népeket.“ És a világ megtanulja tőlük természetellenesnek tartani azt a gyógymódot, mi által a testbe egy csoport anyag jön, mely az egészséges testnek nem alkatrésze,és nem fehét alkatrésze, mely megfertőzted a vért, húst, csontot, mint a porszem a harmata. És megtanulja tőlük, hogy természetes gyógymód egyedül csak az, mely a test őserejét érreszti fel, mely az életművezetet erősíti annyira, hogy képes lesz megküzdeni a betegséggel. Ezen egyszerű tan alapja a Priessnitz és Ling természetes gyógymódjának. Hazánk ezen új gyógymódok áldásaiban mind ez ideig keveset részesült. A láz, mely Priessnitz gyógyításainak első hihére hazánkon átvonult, a borkereskedők örömére csak hamar lecsilapult , csak itt ott elszórva maradt Neptunnak egy egy magányos áldozója. Oltár, mely körül az uj gyógy--, mód hívői összegyűljenek, vagy köznapi nyelven mondva, intézet, kórház, melyben orvosság helyett vízzel , léggel, élő renddel gyógyítanak , szóval vízgyógyintézet nem volt a hazában. A tátrafüredit, mely csak nyári hónapokban volt használható , a lunkányit, melyet a sok magasztaló hírlapi lárma ellenére részvényesei jónak láttak becsukni, nem sorolhatjuk az intézetek közé. Akartak lenni, de nem lettek. A vízgyógymóddal komoly elhatározó lépés nálunkcsak egy év óta történt, mióta dráikósy Budán egy állandó intézetet nyitott, s a lunkányi intézet orvosa is a főváros közelébe vonult. Így lett a testvérfőváros csaknem egyszerre két jótékony intézettel gazdagabb. Sokan aggódva, sokan kárörömmel nézik ezt a két intézetnek egy időbeni emelkedését, akik féltve, ezek várva az ügy bukását. Azonban aggodalomra nincs ok, s a káröröm hasztalan tombol, az ügy diadalmaskodni fog. Mindkét intézetnek meg lesz az ő közönsége, mindenik terjeszkedni, növekedni fog évről évre. Dr. Fischof városerdei intézetét meg fogják népesíteni azok, kik nem válhatnak meg napi foglalatosságaiktól, kik izzadást, zuhanyolást, élöffürdőt, szóval vízgyógyi kötelességeiket végezve irodáik s ügyszobáik gondjai közé isietnek, ne®, törődve a rekkenő hőséggel, saporfelleggel, mely nyaranta a városerdőt borítja. Az, olyan, ki ügyeitől megválhat, ki igazán szenved si komolyan akarja magát gyógyittatni, ki tudja, hogy a vizen kívül a levegőnek s a szépségekkel gazdag természetnek mekkora része van a gyógyításban, az a Siklósy budai intézetét fogja felkeresni. Alig van a hazában ember, ki ne hallott volna a budai hegyek szépségéről, mert nincs ismertebb, emlegetettebb hely, s nincs a mely inkább megérdemelje, hogy ismerjék, emlegessék. Mihelyt tavasszal a fa lombja árnyékot vet, s a mező virágaiból egy koszorú kitelik, ezrivel tódul ide a főváros lakossága pihenni, mulatni, élvezni. Itt tavaszszal az első pacsirtadalnak már van hallgatója, s az utolsó őszi virágot részvékeny szemei kisérik sírjába. Az élvező mulató ember pedig minden időben közlékeny volt, csoda-e, hogy a hely, hol annyian élveztek, annyian mulattak, hazaszerte ismeretes, a zugliget, szép juhászné, svábhegy neveket csak úgy ismerik a királyhágón túl, vagy a Tátra tövében, mint Buda-Pesten. Szerencsés gondolat volt dr. Siklósytól, hogy ide ezen helyre, hova ösztönszerüleg tódul a nép üdülést, ájulást keresni,ide épített a betegeknek menhelyet.Szebb, alkalmasabb pontot nem választhatott volna. A jég sohasem oly hideg, hogy a betegnek menekülni kellene innen, sohase oly forró, hogy a közel ligetek ne fedeznének heve ellen, vize elég hideg és tiszta, a beteg kedve szerint választhat az árnyékos vagy verőfényes séták között, s midőn a lábbadozó az intézet feletti hegyre először felvergődik, s letekint a testvér fővárosra , a borággal övedzett s erdővel koszoruzott halmokra, s a Dunántúl arra a végtelennek tetsző síkságra : az élet még egyszer oly kedves, oly becses lesz előtte ezen a szép földön, s a között a nép között, mely ott a köddel, délibábbal takart síkságon lakik. A gyógyerőt, mi itt a természetben rejlik, növeli maga az intézet. Ez is, mint általában az ily gyógyintézetek szoktak lenni, sajátságos, különöz, eredeti; sem kórház, sem fürdő egészen, annál vidámabb és egyszerűbb, rendesebb az élet benne, mint hogy fürdőhöz lehetne hasonlítani. Vízgyógymódra rendesen akkor adják az emberek magukat, midőn a gyógyszertár minden üvegét sikeretlen végig kóstolták, s minden orvos-ismerőslikkel rontattak magukon, azt hinné az ember, hogy ily helyen örökös nyögést, panaszt kell hallania, és pedig alig van derültebb, vndorabb nép ennél. Oly gyógymód ez, melylyel a test ereje naponta érezhetőleg növekszik, de vele együtt a beteg bizalma, jó kedve. Mi sem emlékeztet itt a kórházra.És ha valakinek kedve is volna a fürdők hivatalos bűneit, a fényűzést, pazarlást, játékot ide átültetni, alkalmat, időt nem találna rá. A beteg ily intézetben mindig el van foglalva, már a szellem annyira patriachális, hogy a fürdői élet könnyelműségei meg nem foganhatnak. Történhetik a világgal bármi, de a vízgyógyintézet e természetességéből ki nem vetkőzik ; itt öltözetben nem ismerünk divatot, eledelünk egyszerű; egymás irányában mesterkéletlenek, szívélyesek vagyunk ; ha emlékeinktől menekülhetünk, nyugton vagyunk, mint egy kolostorban, s a szenvedélyeknek még nevét is elfelednék, ha a fővárosból néha egy egy vasárnapi lovag nem arszlankodnék hölgyeink körül. Azonban ne higye az olvasó, hogy ebben a természetes életmódban annyi lemondás, annyi nyerseség van, mint volt Priessnitz korában. Értelmes, tapintatteljes orvosok kezében a vízgyógymód menekült attól a vadságtól, ridegségtől, melylyel halhatatlan alapítója oly rémessé tette. Most nem isszák a kószámra a vizet, a fürdők nagyon nemét nagyobb óvatossággal használják, nem kirigyzzák a beteget télen fütetlen szobával, nyári ruhájal, szóval minden egyes esetben szálhitásba veszik a beteg erejét s a gyógymódot óvatosan alkalmazzák, fia az olvasót érdekli s meg kíván ismerkedni egy diVaatos vizgyógyintézettel, tegyen velem egy sétát atöltsen egy napot dr. Siklósy intézetében. Pestről indulva az alagutak s vérmezőn keresztül csakhamar a Város majorja áklyas sétányain talál. PESTI NAPLÓ, Pest, jan. 13. A magyar királyok jogaihoz tartozott az üresedésbe jött püspökségek s apátságok jövedelmeinek élvezése. A concordatum 32-ik pontja szerint a fejedelem erről a vallási alapítványok javára, lemondott. A győri püspök közelebbről történt halála első alkalmat nyújta e pont teljesedésbe vételére, s már egy vegyes bizottmány neveztetett ki, melyhez a káptalan és helytartóság részéről egy egy kezelő ügynök fog csatlakozni, kik a püspöki uradalmat igazgatni fogják, s a jövedelmet a vallásos alapítvány pénztárába fogják szállitni. A püspöki uradalomban megkezdett tagosítási munkálatok mindemellett folytattatnak, csak a felsőbb helybenhagyást várják. *) És sokáig áldozattal tartatott fen, mi eléggé mutatja, hogy a vállalat czélja nem — nyereség. Szerk. (Hivatatos Ő cs. k. Apostoli Felségeké, jan. 5-n kelt legfelsőbb határozata által a szerb-bánsági államkönyvvitelnél megürült államkönyvvivői és első főnöki állomásra, a rendszerezett fizetéssel, Seidl Ferencz alállamkönyvvivőt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. F. hó 2 2-án 2858. sz. a. kelt miniszteri bocsátvány által az ügyvédség újra folytatása a nagyváradi orsz. főtörvényészki kerületben hivatalhelylyel Nagyváradon Stockinger Mártonnak megengedtetett. — Most vettük Molnár József jeles festészünknek előfizetési hirdetését egy „Nemzeti album“-ra. E nagy és csinos album 12 nagy kőmetszvényt foglaland magában (fvrétben). Minden kép honi tárgyú leendő egy füzetben fog megjelenni. Előfizetési ára mind a 12 lapnak 10 pírt. Bolti ára 12 pírt lesz. A füzet májusban fog szétküldetni. Az előfizetési ívek minél előbb beküldendők. — Megjelent a „Napkelet“ budapesti képes újság 1-fő száma is — melynek kiadó tulajdonosa és szerkesztője Vahot Imre. A kiálitás igen, csinos, mondhatnék díszes. E lap egyesítni igyekszik magában egy szépirodalmi, divat és ismeretterjesztő folyóirat rovatait. Az első szám igen érdekes. Elég ugyan megemlítnünk a szépirodalmi részből Arany Jánosnak a „Magyar táncz“ czimű igen szép és jellemző költői leírását, melynek megolvasását mindenkinek ajánljuk. Az ismeretterjesztő rovatban „Magyar családi élet Erdélyben hajdan is most“ Kővári Lászlótól , egy Egeres várát ábrázoló fametszvénynyel. Uj rovat a lapban még a „Lapszemle“, melyben szépirodalmi és néplapjaink tartalma van röviden ismertetve. Az első számhoz két melléklet van csatolva : „Magyar tánczvigalmi divatkép“, a második Bulyovszkyné mint Mária királynő. A Heckenast Gusztáv által megindított „Nő vi- lág“ első száma megjelent Vajda János szerkesztése alatt, ki egy bevezető czikkben a ,,szép“-ről értekezik. Örülünk, midőn látjuk, hogy e lap az aestheticai fejtegetésnek is rovatot nyit, mint a szerkesztő által, (ki egyszersmind izeszettel is foglalkozik). Írott ez elméleti aestheticai czikk is bizonyítja. A tartalom szokás szerint, vers, beszély, egy brüsseli divattudósítás, újdonságok — színi jelentés ! Végre szintén figyelmet érdemlő rovat a „Házi gazdaság“, melynek számára a hátulsó (fehér) boríték van felhasználva. E rovat ily czimű czikkel nyittatik meg: „Valami a kávéról.“ Hogy szerkesztő épen a kávéval kezdi, nem tartjuk helytelennek. — Reméljük egyszersmind, hogy szerkesztő akkor , midőn Johnstonnak az egész civilizált világ által jelesnek elismert munkájából a kávé, csokolád és thea czímű fejezetek magyarban is közöltetni fognak még valaha, többé nem lesz semmi ellenvetése az ellen, mint volt ezelőtt egy évvel, midőn a „Magyar nép könyve szerkesztőit a szó teljes értelmében megtámadta, miért írnak a magyarnak kávéról, theáról sat. — A Lonkai által szerkesztett s Heckenast által kiadott" „Tanodai lapok“ ez évi folyama mint „Katholikus heti közlöny“ indult meg. — A ,,Budapesti Viszhang“, mely előfizetési felhívásában politikai rovatot is ígér, ez évi folyamában még mint nem politikai lap indult meg. — Mohora határán (Nógrádmegye) kőszéntelepet találtak s az ásások nagy szorgalommal folynak. — „A magyar Gazda“ czimü naptár ügyében. Számvald Gyula volt pesti nyomdász ellen a csőd elrendeltetvén, „a Magyar Gazda“ czimü naptár előfizetőit felkérem czimeik közlésére , hogy őket kártalaníthassam. Midőn azt a megbukott és megszökött kiadó helyett önkénytesen teszem, megjegyzem, hogy a kártalanítást ,„Táriszanaptár“-am megküldésével eszközlöm, melynek értéke a „Magyar Gazdá“-ét úgy is felülmúlja. Szolgáljon ez is bizonyítványul arra, hogy az írók tisztelt előfizetőik joga fölött mindenkor őrködnek.,Kelt Pesten, jan. 12-én 1857. Vas Gereben. Széna tér 1. szám, AUSZTRIA. Több bécsi lap a „Corriere italiano“ból átvett azon tudósítást hozza, hogy jövendőre — hir szerint — a lombard-velenczei királyságban a távirdai tudósításokat csak német nyelven leend szabad föladni. Mi a legbiztosabb forrásból tudjuk, hogy ezen tudósításnak semmi alapja nincs, s az teljesen valótlannak jellemezhető. (D. C.) LEVELEZÉSEK. Szeged, dec. végén. (Ered. 1 ev.) Több helyről hallottunk már panaszt vidéki levelekben is, szóbeli közlések utján pedig még többet, az irodalmi házalások ellen. Az irodalmi ügyekbe avatott nem fog egy könnyen ily ámitók mézes beszéde által rászedetni , de a tájékozatlan jámborok vak lelkesedése hányszor adózott már ily orvmadaraknak annyit, mennyit a legjobb legszentebb vállalatra nem volna képes tőle megnyerni a jó ügynek szerényebb apostola ! — Legközelebbi példákra szorítkozunk. Városunkat is bebarangolták ez utóbbi években ily alkalmatlan dongók, s a nemzeti hiúságot legkönnyebben megejtő csábszavakkal zsákmányoltak ki annyi részvényt, mennyi az életrevaló üdvös vállalatra soha de soha sem kerül ki nálunk. — Utóbb belátván csalatásukat a legbecsületesebb felhívásokat is ama rászedetés érvével utasiták vissza. — Egy két ily kártékony kóborló már évek óta ismeretes hazánkban, s megfoghatlan, hogy annyi rászedés után is még mindig sikerrel űzik e legszégyenítőbb nemét a koldulásnak. A múlt napokban Nagy Alajos nevű ismeretlen egyén házalt Vereby Soma úr segédjének czímezve magát „a Testvér haza történetkincsei“,l-ső füzetkéjével, hiteles kútfők után tudjuk, mikép aláírási ivén oly egyének voltak sajátkezűleg följegyezve, kik távolról sem ismerik irodalmunk bármelyik jelesebb művét, s kiket ennélfogva a házaló segéd bizonyosan csak oly ígéretek által nyerhetett meg a 6 monddhat pengőforint előfizetésére, melyeket, hogy V. S. úr beváltson, óhajtjuk. De legyen szabad kételyünket kifejezni. De ha képes volna is beváltani — mire az 1 -ső füzet épen nem kezeskedik, mint efféle minden kútfő idézés nélküli aggregátum,— vájjon helyes módja-e ez a részvétszerzésnek? — Mi hinni akarjuk, hogy Vereby úr nevével visszaélés történik. Ez esetben szolgáljon e néhány sor részére figyelmeztetésül. Azonban e házalást mint tényt véve, kérdjük jogosítva érezheti-e magát valaki e kevés értékű füzetke bemutatása nyomán oly összeg előlegezésének igényére, melyen, hála az égnek, ma már jó választás útján becses adag szellemtápot szerezhetni honi irodalmunkból. Még egy calamitásról kell szólnunk. Ez az irodalom pártolását pengető sallangos beszéd, melyet legtöbbször hallunk a naptárra, legfittebb még valamelyik képes olcsó lap előfizetésére szorítkozó olcsó nagylelkűség dühös embereinek szájából kongni. Az ily irodalombarátok mindig hallgatnak, ha az irodalomról mint szellemi életszükségről, a tanulás eszközei megszerzésének kötelességéről van szó. És minden e kötelmekre szóval és tollal ösztönözzük szunnyadó feleinket, egyszersmind óvást teszünk, s pedig minél erélyesebben az irodalmi garázdálkodások, ámítások s minden néven nevezendő visszaélések ellen. Gondolkodjunk oly intézkedések felől, melyek ily nemtelen visszaéléseket hathatósan gátolhatnak. Ez becsületben járó dolog, sőt az életkérdés lényeges pontja. — Ha e komoly nyilatkozat bővebb okait kívánja a szíves olvasó, szolgálhatunk annyi adattal, mennyi egy vidéki levél körén túl terjed, s rendszeresen összeállítván újabb irodalmi történetünk egy jókora szakaszát képezendné; igaz, hogy nem lenne nagy örömünk olvasásából. Most rövid indokolásul csak arra kívánunk figyeltetni, mikép a széltében kürtőivé hurczolva föltukmált férezművek mögött nem egy oly becses vállalat sink kárát, mely méltán igényelhet fölkarolást, így például csak az anyagi érdekek ügyét tekintve is oly nagy fontosságú természettudomány körében lel-e kielégítő részvétet az azt méltán képviselő s hathatósan előmozdítani képes munka ? — A mi derék Jedlikünk, ki tudományos felfedezésével európai névre emelkedett, kiadhatja-e jeles „Természettanának“ másik részét azon leverő tapasztalat után, mely őt az 1-ső résszel érte? — A Dr. Nagy József és Láng A. által megindított „Magyarhoni természetbarát“ folytathatja-e pályáját oly részvéttel, minő eddig mutatkozik irányában ? A díszes kiállítású s becses tartalmú folyóirat 1 -ső füzete már több mint két hónapja, hogy az előfizetők kezei közt van, de még jelentését sőt fölemlítését sem olvastuk lapjainkban*). Az igaz, hogy mi kiválólag földművelő nemzet létünkre azt a jótékos természetet kiváló liálátlan°) Szombati számunkban Hunfalvy J. avatott tolla ismerteti e füzetet. Szerk.