Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)
1857-02-01 / 2114. szám
26-2114. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Vasárnap, febr. 1. Előfitetési feltételek: Viilpkr®. n n a t. á. n ? Pesten, házhoz hordva . Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p Hirreménypk fiim • ö ‘“‘81ho!, Petit ,ur 4 Pkr- Bélyegdij külön lo P kr, rtntetmenypK cuja. M*gt„ vita 6 usán p.m .„r s P. tr. Szerkesztési iroda: gyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre.................6 frt pp. PEST, febr. 1 Tájékozás. (Fk) Miután minden készület megtétetett az ausztriai csapatoknak martius kóbani visszavonulására, a Dunafejedelemségek beszervezésének ügye mindinkább a napi kérdések színvonalára emelkedik. A divánok egybehivására vonatkozó fermánnak a zultán által még jóvá kell hagyatnia, hanem a szokott keleti lassúság daczára is remélhető, miszerint a nagyúrnak e megerősítésre mégse kellene hosszabb idő, mint az összes osztrák seregnek a visszavonulásra, s így a ratificatio mindenesetre martius lefolyta előtt várható, úgy hogy ápril 1. a választások elkezdődhetnek, egyszersmind pedig a bizottmány tagjai a helyszínen megjelenhetnek. Fontos a fermánnak azon határozmánya, miszerint semminemű hivatalnok — hacsak hivataláról le nem mond — a divánba nem választható; e rendszabály által a képviselő testület teljes függetlenségét vélik biztosíthatni, s e tekintetben a moldva-oláh divánok mintául szolgálhatandnak majd a porosz kamaráknak, melyekben a bureaukrajiai elem annyira túlnyomó. A parasztrend képviseltetését a bojárok alkalmasint nem igen örömest látandják és Bibesco herczeg, a hajdani hoszpodár, egyik nagyhatatalom biztosának Szambulban azt mondta, miszerint az egész országban nem lehetne tizenhét parasztot találni , kik elegendő műveltséggel bírnak arra, hogy a tanácskozmányban részt vehetnének. Ily állítást a herczegnek megbocsáthatni, és bár akaratja ellenére — 1848-ban nem valt az országban s igy nem hallhatta, mily okosan beszéltek a parasztok a nemzeti gyűlésben, ha az ő érdekeiket illető kérdések kerültek szőnyegre és aztán — a mint mondják, a moldva-oláh bojárok sem tekinthetők ám a miveltség prototypjainak! Az „unió“ és a porta „souverainitása“ a fermánban nem érintetett; ez utóbbi teljes ellenkezésben állna a párisi szerződés 22 §-ával, mely egyedül a porta „suzerainitásáról“ szól; azultán ez utóbbi kifejezés szerint tehát csak oly viszonyban áll a fejedelemségekhez, mint a hűbérur a hűbéri birtokhoz, nem mint az uralkodó a közvetlen alattvalókhoz. Ha a hűbéri kötelékből eredő minden kötelezettség teljesittetik, a „suzerainnek “ a hűbéri birtokra semmi további befolyása nincs s a souverainitás két főtulajdona: a törvényhozási és végrehajtási jog őt nem illeti. A párisi békeszerződés 22 és 23-ik czikke eziránt kétséget nem hagy, és a Dunafejedelemségeknek törvényhozási és közigazgatási önállóságát biztosítja. Az „unió“ kényes ügye, miként mondjuk, sem a fermanban, sem a párisi szerződésben nem érintetett franczia lapok azonban már is arra utalnak, miszerint a ferman a választói gyűléseket meg nem tiltja; a mi nem tilos, az szabad, tehát a ’ választói gyűlések szabadok. E gyűléseken lehetend majd, a mint ők remélik, az egyesülési ügyet is megpendíteni s a divánba választandó követeknek e tekintetben határozott utasításokat adni. Ennyit a szervezési munka egyik tényezőjéről: a divánokról! Ami a második tényezőt, az európai bizottmányt illeti, a párisi szerződés 24. czikke szerint, az e bizottmány és a divánok közti közlekedésre nézve külön utasítás fogna szer- t kesztetni. Ezen munka Bourqueney báróra bízatott, s az ő dolgozata a nagyhatalmak részéről el is fogadtatott. Hogy is ne! A nemes báró utasításának főcélja, úgy látszik, az vala, a bizottmány hatáskörét minél jobban — meg-' nyirbálni. A biztosoknak semmi eldöntő befolyásuk nincsen ; teendőjük kétféle: először minden biztos egyenként köteles saját kormányát a Dunafejedelemségek belállapotja iránt felvilágosítani; azután az egész bizottmány összes jelentést szerkeszt, mely a párisi conferentia elé fog terjesztetni s ha valamely pontra nézve a vélemények szétágazók, nem a többség dönt, hanem minden egyes nézet a jegyzőkönyvbe igtatandó. Párisban majd elvégzik aztán a dolgot! Ha a divánok egybegyűltek, a bizottmány egyik tagját megválasztja, aki ama testületek elnökével közlekedésre lép, s a nép kívánatait meghallgatja, hogy azokról Párisba jelentést lehessen tenni. Az utasítás végszavai újra emlékeztetik a biztosokat arra, hogy nekik semmi tekintélyt vagy befolyást nem szabad érvényesíteni, hanem egyszerűen a tényleges állapotokkal megismerkedésre kell szorítkoznak. A következés majd kiderítendi, vájjon biztos urak e szűk korlátok közt maradnak-e vagy sem ? S nem fognak-e itt ott egyik vagy másik irányban némi agitátiót ha nem is előidézni, de legalább......Nem, nem, ők mit sem fognak tenni, ami az utasításban tiltatik, s ha a lakosság teljes önszántából az egyesítést kívánja, híven fogják ezt referálni. Hiszen Franczia és Oroszország, az egyesítés szószólói, egyebet nem kívánnak,mint — a franczia biztos Talleyrand szavai szerint — a Porta számára „keresztény Egyptomot“ alkotni,mely „hűbérurának“ veszély idején szintoly jeles szolgálatokat teend, miként a „muzulmán Egyptom!“ Oroszország természetesen szintúgy gondolkozik, s ily önzéstelen szándék iránt nem lehet méltánylással nem viseltetni! — A biztosok, mielőtt roppant munkájukhoz fognának, alkalmasint még kis kirándulást teendenek Bécsbe, míg a török meghatalmazott előre sietene Bukarestbe. Yayabey pedig e perezben talán már a helyszínen van, hogy az oroszok részéről átengedendő területet átvegye ; a Kigyósziget már kiüríttetett, Belgrád pedig február 1-én búcsút veene az oroszoktól ; vagy inkább az oroszoké tőle, — egyetlen ■ titkár kivételével, ki alkalmasint „quietantiát“ fog kívánni Törökországtól — az átengedett terület pontos és helyes átadásáról. Általában úgy látszik, mintha az „elhagyás“ ideje mindenütt beköszöntött volna; most arról is értesülünk, miszerint martius hóban a nyugati csapatok Görögországot is elhagyandják. Szegény Görögország, — mintha a nyugatiak ottléte alatt kevésbbé elhagyatott, lett volna. Csak Olaszországban nem mozdul meg semmi, — de igen is! Ott is történt egy „odahagyás“. A nápolyi király fővárosát hagyta oda, nem félelemből, miként a lapok írják, hanem alkalmasint, hogy azon politikai foglyok hálanyilatkozásai elől kitérjen, akiknek megkegyelmeznie kellene. Miután a hírlapok azt jelentették, hogy őfelsége általános amnestiát hirdetni — akar, Francziaország a Nápolylyali diplomatiai közlekedést újra megindítani készül. Természetes! Ily fényes elégtétel után nem lehet ki nem békülni; Napóleon császár a két Szicilia népének hálájára méltó igényt tarthat és a nápolyiak mindenesetre azt gondolják magukban : köszönjük azt a közbenjárást! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Visszapillantás a német természetvizsgálók és orvosok 32-ik gyűlésére. VIII. A növénytani szakosztály sok tevékenységet fejtett ki, és gazdag volt érdekes előadásokban, úgy hogy joggal számítható azon szakosztályok közé, melyeknek eredményei a jelesebbekhez tartoznak. E szakosztálynak leginkább kitűnő tagjai következők valának : Dr. Braun Sándor Berlinből, Nägel és Heer tanárok Zürichből, Göppert Boroszlóból, Schnitzlein Erlangenből,végre Unger, Fenzl és Ettingshausen tanárok Bécsből. A növénytan is a többi termézettudományokhoz képest, az új korban szintén megváltoztatta irányát. Nem lévén többé megelégedve annak leirati részével, azon tudós füvész, aki egyedül az egyes növényfajok gyűjtésével, a külső alak leírásával, és azok jellemzésével foglalkozók, nem felelt meg többé azon igényeknek, melyeket az új kor a tudós füvésztől követel. Megkezdték a törvényeket kutatni, melyek befolyása alatt a szervek képeztetése történik, és leginkább növények és szerveik belső szerkezetének kutatásával foglalkoznak. A górcső kiterjedt mértékben a növényekre és úgy alkalmaztatók, valamint azt a phisiologusok és az anatómusok az állati szervezet belső alkotásának kipuhatolására fordíták, és a növényanatómia a növényphysiologiával együtt belépett mint magánálló és hasonértékü (ebenbürtig) tudomány a többi természettudomány körébe , mely új állásban kevés év alatt a testvértudományok tiszteletét és elismerését teljes mértékben kivívta. — Ismert dolog , miszerint Schleiden jénai tanár ez irány legtevékenyebb bajnokainak egyike, s a még fiatal tudomány fejlődését leginkább elősegítő legjelentékenyebb fölfedezések tőle származnak. Ugyanily fáradhatatlan szorgalommal működött Mohi Hugo Heidelbergben, akikhez azután még más fiatal erők nagy számmal csatlakoztak; ugyanez irányt követendők. A leirati fűvésztan kedvencz, és előszeretettel ápolt része jön korunkban az ősvilág viránya (Flora der Vorzeit). Miután minden átvizsgálva vala, ami a föld felszínén van, és ez legközelebbi környékén a búvárkodó füvésznek semmi új alakot többé nem nyújtható, ez tevékenységét egy régen kihalt virány dús kincsei felé fordítá, melyeket földünk rétegei, valamint egy Herbarium egyes levelei épen megtartott állapotban magokban foglalnak. Itt már nem volt a füvész bizonyos földövekhez kötve, és vizsgálódásai annál inkább nyerének érdekben, minél inkább nyujtá neki azon korlátolt tér, melyre nyomozásait terjeszté, valamennyi földövnek és egy régen kihalt világnak virányát.Arra, hogy a tropikus természet alakjait óriási fejlődésekben tanulmányozhassa, nem volt kényszerülve, véghetetlen világtengereken át távol fekvő világrészekbe vándorolni , mert hazájának korlátolt földje is neki gyakran tropicus őserdők legbujább alakjait nyújtá óriási mértékben. Ő gyakran alkalmat talált ugyan egy helyen, csak a föld különböző rétegeiben Amerika, Afrika, vagy Australia tropicus tartományainak virányát tanulmányozhatni, és megismerhetni, csak azon különbséggel, miszerint mindnyájan többé kevesbbé a még most is élő alakokra emlékeztetnek, de mégis lényegesen tőlök különböznek, sőt más nemekhez is tartoznak. A természettudományok iránt annyi érdemmel biró I gróf Sternberg legelőször kisérte meg, hazája kőszénképletének virányát gyönyörű munkában kiadni. Az uj tudomány csak hamar annál számos, buzgó híveket nyert, mentül csábítóbb vala a kilátás dús zsákmányra, és uj szerzeményekre a tudomány mezején, melyeket a minden irányban kikutatott és kifürkészett virány a föld felett, többé nem nyújt, így támadt egy igen dús ősvilági virány, mely épen oly pontosan, sőt néha nagyobb pontossággal vizsgálva és leírva vala, mint a jelenkor viránya. Hogy e tanulmányhoz több lángész, kitűrés és szorgalom szükségeltetik, mint a jelen élő növényfajok meghatározásánál, mát abból is megítélhető, mivel a tudós gyakran egy levélből, vagy más egyes részeiből a növénynek annak faját, sőt gyakran az egész individuumot vala kénytelen alkotni belőle, mint azt a halhatatlan Cuvier több feltalált csontmaradványokkal tette, s utána a mostani palaeontológusok tenni kénytelenek. Unger tanár, a növénytan mezején ama elmés búvár nemcsak a jelenkor, de főleg a múlt ősidők viránya körül halhatatlan érdemeket szerzett magának. Munkálatai és tudományos munkái, melyeket e tárgyban kiadott, európai hírt szerzenek neki. Azon elmés gondolat, amaz ősvilági múltnak virányát tájképi rajzokkal könnyebben felfoghatóvá tenni, a legkedvezőbb sikerrel koronáztatok, és a megérdemlett elismerést nemcsak a szakemberek, hanem a tudomány minden barátja részéről megszerző neki, ámbár fájdalom több botrányra is adott alkalmat. Hasonló irányban és hasonló sikerrel is működik Ettinghausen Szilárd tanár egy, igen buzgó és munkás fiatal tudós, ki az ősvilág viránya körül jöbba##Ss&aiäls*, szintúgy, érdemesítette magát, valamint a jelenkori körül. Ő Parschlag harmadlagi rétegei közt Új-Hollandia leglényegesb növénycsaládjait, mint péld. az Aronkáriakat találta képviselve. Szintúgy nagyobbrészt az ő törekvő buzgóságának köszönjük Radobog , (Horvátországban) és világi virányának részletes és pontos ismeretét. Nemkülönben maradó érdemet szerzett magának Ettinghausen egy, maga nemében egyetlen és hasonlíthatlan füvészi munka kiadásával. Értem a „Physiotypia plantarum austriacarum“ czimü munkát, melyet Pokorny társaságában adott ki. E munka nagy rétben Ausztriának mintegy 690 legjelesebb növényét úgynevezett önlenyomatokban (Naturselbstdruck) foglalja. A munka az államnyomdában jelent meg és bizonyosan a jelenkor legfényesebb munkái közé tartozik. Legyen szabad néhány szóval megmagyarázni azt, vajjon mit kell értenünk az önlenyomat alatt. Az önlenyomat igen jelen találmánya Aner kormánytanácsos úrnak, melynek segítségével minden természeti tárgyat, sőt műtárgyakat is a legrövidebb idő alatt a legtermészethűbben utánozni és mint nyomatot a papíron ismételve adni lehet. Lényege abban áll, hogy t. i. a lehető lapos tárgyat, péld. egy levelet, vagy a minden szorgalommal szárított növényt egy sima ólom- és aczéllemez közé teszik, ezután pedig két erős henger közt keresztülvonják, valamint azt a kéznyomatoknál szokás tenni. Ezáltal a tárgy, péld. a növény leveleinek minden emelkedésével stb. az ólomiemetbe a legélethivebben benyomatik. Miután azonban az ólomlemez puhaságánál fogva a tárgyak lemásolás.' Ha nem használtathatik, erről a galvanoplastika á ml előbb egy réz- A tagosítás akadályairól. II. Minden tagosításnál kikerülhetetlen, s fődolog annak meghatározása , hogy váljon a volt jobbágyoknak egymás közti telekilletménye a jelenlegi birtoklat vagy pedig a házhelyarány szerint hasíttassék-e ki ? Továbbá , hogy az úrbéri maradvány a házhely szerint, vagy pedig egyenkint osztassék-e ki ? És végre , hogy a földek osztályok szerint becsültessenek-e meg ? Ezen kérdéseknél két dolgot kell különösen tisztába hozni s megkülönböztetni, amit Sz. B. ur csak egész általánosságban s minden részletes kifejtés nélkül érintett. Azt mondá tudniillik, hogy a földek osztályok szerinti becslése nem czélszerű, sőt nem is igazságos. De kérdjük, hogy miután a birtok kihasításánál s arányánál első kérdés az, hogy mi a volt jobbágyé s mi a volt földesuré, lehet-e a becslés s illetőleg az osztályozás kérdését csak amúgy elvont alakban bedobni, mielőtt meghatároztatott volna, hogy mily arány követendő a volt földesúri osztály, és milyen a népnek , vagyis jobbágyoknak egymás közötti érdekeiben? Mi azt véljük és mondjuk, hogy mindaddig, míg ezek tisztába hozva nincsenek, a becslésről fölösleges is beszélni. Eddigi törvényeink szerint ugyanis közbirtokosságokban a birtokkulcs szolgál aránymértékül, de a jobbágyoknak egymás iránti jogviszonyaiban részint a házhely (185%. , 12-dik. czikk 2. §.), részint a közös haszonvételekben gyakorlott (5. §.), részint kinek kinek belső telki birtoka. Ami pedig azt a viszonyt illeti, hogy mi és mennyi járni a földesuraság számára a jobbágyság irányában ? — a nemesi udvartelkek mennyisége határozza meg (9. §.). Ezekből világos, hogy arra nézve, miszerint akár a volt jobbágyok egymás között, akár a volt földesuraság s jobbágyság megközelítőleg igazságos kielégittetéshez juthassanak, nem a becslés s a földosztályozás a főkérdés, hanem a birtokkulcs. A becslés, bármily alakban is, e tekintetben csak alárendelt kérdés, habár az abban rejlő horderőt nem keveseljük is. íme képesek vagyunk ezt bebizonyíthatni Sz. B. ur föltevésével is. Ő azt mondja, hogy a nemesi udvartelkek — zárkastélyok — (curiák) által sok visszaélés történt. Megismerjük, hogy sok igazságot mond. Vannak — valamint voltak — esetek , hogy egy curia helyett kettőt — hármat csináltak a perben, vagy csináltak ott is, hol épen semmi curia sem volt. Ez természetesen mindig csak a nép hátrányára történt, mert a curiák két, sőt három házhelyet is képviselnek. S miután azoknak, kiknek érdekükben állott így cselekedni, bírtak ahoz szolgáló módokkal s eszközökkel, nagyon természetes, hogy a népnek valamint a birtokkiosztás egyéni részesülhetésében, úgy in concreto is rövidséget kellett, s kell szenvedni. S mondjuk ki, hogy ez az egyik főakadály, ez az egyik fő oka annak, amiért a tagosítás népszerűtlen. Éhez járni még azon a foglalás is, ami szintén kétélű fegyver, s melynek éle szintén s gyakrabban sebzi a népet, mint a közbirtokos osztályt. Úrbéri foglalások történtek ugykor mindkét részről, s arra van törvény, hogy miké igazlhassa magát ily foglalásokra nézve a volt földesur, — de mikép, s mely törvény által igazolhatja magát a nép arra nézve, hogy a mi foglalásnak állittatik, nn foglalás,s hogy telki állományának mennyisége íly után csorbittatott meg ? Íme a másik ok, mely népszerűtlenné teszi s akadályozza a tagosítást már csak azon elővélelemnél fogva is, hogy abban a gyöngébb résznek veszteni kell. Ezek után kérdezzük már most : vájjon olyan volna-e a Sz. B. úr által indítványozott s pénzértékre változtatott becslési mód, mely ama nehézségeket megoldja? Mi megvalljuk nem láthatjuk át. A curiák és foglalásokkal előforduló körülményekben ugyanis a tulajdonjog elvének tisztába hozatala igényli a megoldást, a becsléseknél pedig csupán azon tekintet, hogy az, aki valamely határban például ezer p. forintot érő telket bír, — mivel azt trágyázta, canasista, termékenynyé tette — kevesebb értékű telket ne kapjon. Ámde mindez, koránsem hozza azt tisztába, hogy mi illeti a földesuraságot a nép irányában, vagy viszont ? S aztán gondoljuk meg, hogy a telki állományoknak pénzérték szerinti osztályozása vagy becslése nem kevésbbé lehet arbitrárius, mint a dulönkénti osztályozás ; a kiosztásnál pedig ép úgy csak a sorshúzáshoz kellene nyúlni, mint az eddig gyakorlott módon. S. B. úr azt hiszi, hogy a törvénynek csak arról lehet, s kell biztosítani a tulajdonosokat, hogy előbbi földjeikkel ismét teljes értékű (?) földek birtokába juthassanak, mi a pénzértéki alap szerint leginkább elérhető. Mi ellenben azt hisszük, hogy rendezések alkalmával még ezen feladatnál is nagyobb föladata a törvénynek az, miszerint a tulajdon alapját biztosítsa minden érdekelt irányában, azaz föladata , hogy megállapíttassék, mi az és mennyi, amit a nép akár telki állományokban, akár maradékföldekben, akár legelőrészben s faizásban kaphat. De minden itt előforduló nehézség természetesen, a pénzértéki becs által miben sem könnyíttetik. Lényegesebb elvkérdésnek találjuk Sz. B. úr értekezésében azon indítványt, mely szerint a tagosítás keresztülvitelére kényszerítő törvényt javas alkottatni. Mi elismerjük, hogy a tagosítási ügy egyetemes fölkarolását reménylni valóban nem lehet mindaddig, míg a népet arra a törvény szigora nem kényszeríti, — de legyen szabad nekünk mégis kérdezni : váljon alkalmazható volna-e minden akadály nélkül, s hasznos volna-e általában a kényszerítő törvényt csak amúgy s minden útegyengetés nélkül fölvetni ? Mert mi úgy véljük, hogy a tagosítás legnagyobb akadályai közé tartozik az is, hogy az pénzzel s költséggel jár, a magyar embernek pedig most nagyon kevés a pénze. De véleményünk szerint mindaddig, míg a maradék földek ügye tisztába nem hozatik , nem is képzelhetjük olykér keresztülvihetni a földbirtok tagosítását, hogy az, majd midőn a nép által megváltandó állományok tisztábahozatalára s kijelölésére jö a sor , mes nem szent ünnep miatt közelebbi számunk szerdán fog megjelenni.