Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-01 / 2114. szám

26-2114. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Vasárnap, febr. 1. Előfitetési feltételek: Viilpkr®. n n a t. á. n ? Pesten, házhoz hordva . Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p Hirreménypk­ fiim­ • ö ‘“‘81ho!, Petit ,ur 4 P­­kr- Bélyegdij külön lo P kr, rtn­tetmenypK cuja. M*gt„ vita 6 usán p.m .„r s P. tr. Szerkesztési iroda: gyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre.................6 frt p­p. PEST, febr. 1 Tájékozás. (Fk) Miután minden készület megtétetett az ausztriai csapatoknak martius kóbani vissza­vonulására, a Dunafejedelemségek beszerve­zésének ügye mindinkább a napi kérdések színvonalára emelkedik. A divánok egybehi­­vására vonatkozó fermánnak a zultán által még jóvá kell hagyatnia, hanem a szokott ke­leti lassúság daczára is remélhető, miszerint a nagyúrnak e megerősítésre még­se kellene hosszabb idő, mint az összes osztrák sereg­nek a visszavonulásra, s így a ratificatio min­denesetre martius lefolyta előtt várható, úgy hogy ápril 1. a választások elkezdődhetnek, egyszersmind pedig a bizottmány tagjai a hely­színen megjelenhetnek. Fontos a fermánnak azon határozmánya, miszerint semminemű h­i­­vatalnok — hacsak hivataláról le nem mond —­ a divánba nem választható; e rend­szabály által a képviselő testület teljes függet­lenségét vélik biztosíthatni, s e tekintetben a moldva-oláh divánok mintául szolgálhatand­­nak majd a­­ porosz kamaráknak, me­lyekben a bureaukrajiai elem annyira túlnyomó. A parasztrend képviseltetését a bojárok alkal­masint nem igen örömest látandják és Bibesco herczeg, a hajdani hoszpodár, egyik nagyhata­­talom biztosának Szambulban azt mondta, mi­szerint az egész országban nem lehetne tizen­hét parasztot találni , kik elegendő művelt­séggel bírnak arra, hogy a tanácskozmányban részt vehetnének. Ily állítást a herczegnek megbocsáthatni, é­s bár akaratja ellenére — 1848-ban nem­ valt az országban s igy nem hallhatta, mily okosan beszéltek a parasztok a nemzeti gyűlésben, ha az ő érdekeiket illető kérdések kerültek szőnyegre és aztán — a mint mondják, a moldva-oláh bojárok sem tekinthetők ám a miveltség prototypjainak! Az „unió“ és a porta „souverainitása“ a fermánban nem érintetett; ez utóbbi teljes el­lenkezésben állna a párisi szerződés 22 §-ával, mely egyedül a porta „suzerainitásáról“ szól; a­zultán ez utóbbi kifejezés szerint tehát csak oly viszonyban áll a fejedelemségekhez, mint a hűbérur a hűbéri birtokhoz, nem mint az uralkodó a közvetlen alattvalók­hoz. Ha a hűbéri kötelékből eredő min­den kötelezettség teljesittetik, a „suzerain­­nek “ a hűbéri birtokra semmi további befolyása nincs s a souverainitás két főtulajdona: a törvényhozási és végrehaj­tási jog őt nem illeti. A párisi békeszerződés 22 és 23-ik czikke eziránt kétséget nem hagy, és a Dunafejedelemségeknek törvényhozási és közigazgatási önállóságát biztosítja. Az „unió“ kényes ügye, miként mondjuk, sem a ferman­­ban, sem a párisi szerződésben nem érintetett­ franczia lapok azonban már is arra utalnak, miszerint a ferman a választói gyűléseket meg nem tiltja; a mi nem tilos, az szabad, tehát a ’ választói gyűlések szabadok. E gyűléseken­­ lehetend majd, a mint ők remélik, az egyesü­­­­lési ügyet is megpendíteni s a divánba válasz­tandó követeknek e tekintetben határozott uta­sításokat adni. Ennyit a szervezési munka egyik tényező­­jéről: a divánokról! A­mi a második tényezőt, az európai bizott­mányt illeti, a párisi szerződés 24. czikke szerint, az e bizottmány és a divánok közti­ közlekedésre nézve külön utasítás fogna szer- t kesztetni. Ezen munka Bourqueney báróra bí­zatott, s az ő dolgozata a nagyhatalmak részéről el is fogadtatott. Hogy is ne! A nemes báró­­ utasításának főc­élja, úgy látszik, az vala, a­­ bizottmány hatáskörét minél jobban — meg-' nyirbálni. A biztosoknak semmi eldöntő befo­lyásuk nincsen ; teendőjük kétféle: először minden biztos egyenként köteles saját kor­mányát a Dunafejedelemségek belállapotja iránt felvilágosítani; azután az egész bizott­mány összes jelentést szerkeszt, mely a pá­risi conferentia elé fog terjesztetni s ha vala­mely pontra nézve a vélemények szétágazók, nem a többség dönt, hanem minden egyes né­zet a jegyzőkönyvbe igtatandó. Párisban majd elvégzik aztán a dolgot! Ha a divánok egybegyűltek, a bizottmány egyik tagját megválasztja, a­ki ama testületek elnökével közlekedésre lép, s a nép kívánatait meghallgatja, hogy azokról Párisba jelentést lehessen tenni. Az utasítás végszavai újra em­lékeztetik a biztosokat arra, hogy nekik sem­mi tekintélyt vagy befolyást nem szabad ér­vényesíteni, hanem egyszerűen a tényleges ál­lapotokkal­ megismerkedésre kell szorítkoz­nak. A következés majd kiderítendi, vájjon biztos urak e szűk korlátok közt maradnak-e vagy sem ? S nem fognak-e itt ott egyik vagy másik irányban némi agitátiót ha nem is elő­idézni, de legalább......Nem, nem, ők mit sem fognak tenni, a­mi az utasításban tiltatik, s ha a lakosság teljes önszántából az egyesítést kí­vánja, híven fogják ezt referálni. Hiszen Fran­­czia­ és Oroszország, az egyesítés szószólói, egyebet nem kívánnak,mint — a franczia biztos Talleyrand szavai szerint — a Porta számára „keresztény Egyptomot“ alkotni,mely „hűbérurának“ veszély idején szintoly jeles szolgálatokat teend, miként a „muzulmán Egyptom!“ Oroszország természetesen szint­úgy gondolkozik, s ily önzéstelen szándék iránt nem lehet méltánylással nem viseltetni! — A biztosok, mielőtt roppant munkájukhoz fognának, alkalmasint még kis kirándulást te­­endenek Bécsbe, míg a török meghatalmazott előre sietene Bukarestbe. Yaya­bey pedig e perezben talán már a hely­színen van, hogy az oroszok részéről átengedendő területet át­vegye ; a Kigyósziget már kiüríttetett, Belgrád­­ pedig február 1-én búcsút veene az oroszoktól ; vagy inkább az oroszok­é tőle, — egyetlen ■ titkár kivételével, ki alkalmasint „quietanti­át“ fog kívánni Törökországtól — az átenge­dett terület pontos és helyes átadásáról. Általában úgy látszik, mintha az „elha­gyás“ ideje mindenütt beköszöntött volna; most arról is értesülünk, miszerint martius hóban a nyugati csapatok Görögországot is elhagyand­­ják. Szegény Görögország, — mintha a nyu­­gatiak ottléte alatt kevésbbé elhagyatott, lett volna. Csak Olaszországban nem mozdul meg semmi, — de igen is! Ott is történt egy „odahagyás“. A nápolyi király fővárosát hagyta oda, nem félelemből, miként a lapok írják, hanem alkalmasint, hogy azon politikai foglyok hálanyilatkozásai elől kitérjen, a­kik­nek megkegyelmezni­e kellene. Miután a hírlapok azt jelentették, hogy ő­felsége álta­lános amnestiát hirdetni — akar, Franczia­­ország a Nápolylyali diplomatiai közlekedést újra megindítani készül. Természetes! Ily fé­nyes elégtétel után nem lehet ki nem békülni; Napóleon császár a két Szic­ilia népének há­lájára méltó igényt tarthat és a nápolyiak mindenesetre azt gondolják magukban : k­ö­­szönjük azt a közbenjárást! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Visszapillantás a német természetvizsgálók és orvosok 32-ik gyűlésére. VIII. A növénytani szakosztály sok tevékeny­séget fejtett ki, és gazdag volt érdekes előadások­ban, úgy hogy joggal számítható azon szakosztályok közé, melyeknek eredményei a jelesebbekhez tartoz­nak. E szakosztálynak leginkább kitűnő tagjai kö­vetkezők valának : Dr. Braun Sándor Berlinből, Nägel­­ és Heer tanárok Zürichből, Göppert Boroszlóból, Schnitzlein Erlangenből,végre Un­­ger, Fenzl és Ettingshausen tanárok Bécsből. A növénytan is a többi termé­zettudományokhoz képest, az új korban szintén megváltoztatta irányát. Nem lévén többé megelégedve annak leirati részével, azon tudós füvész, a­ki egyedül az egyes növényfajok gyűjtésével, a külső alak leírásával, és azok jellem­zésével foglalkozók, nem felelt meg többé azon igé­nyeknek, melyeket az új kor a tudós füvésztől köve­tel. Megkezdték a törvényeket kutatni, melyek befo­lyása alatt a szervek képeztetése történik, és legin­­ká­b­b növények és szerveik belső szerkezetének kutatásával foglalkoznak. A górcső kiterjedt mérték­ben a növényekre és úgy alkalmaztatók, valamint azt a phisiologusok és az anatómusok az állati szervezet belső alkotásának kipuhatolására fordíták, és a nö­­vényanatóm­ia a növényphysiologiával együtt belépett mint magánálló és hasonértékü (ebenbürtig) tudo­mány a többi természettudomány körébe , mely új állásban kevés év alatt a testvértudomá­nyok tiszteletét és elismerését teljes mértékben kivívta. — Ismert dolog , miszerint Schleiden jénai tanár ez irány legtevékenyebb bajnokainak egyike, s a még fiatal tudomány fejlődését leginkább elősegítő legjelentékenyebb fölfedezések tőle szár­maznak. Ugyan­ily fáradhatatlan szorgalommal mű­ködött Mohi Hugo Heidelbergben, a­kikhez azután még más fiatal erők nagy számmal csatlakoztak; ugyanez irányt követendők. A leirati fűvésztan kedvencz, és előszeretettel ápolt része jön korunkban az ősvilág viránya (Flora der Vorzeit). Miután minden átvizsgálva vala, a­mi a föld felszínén van, és ez legközelebbi környékén a búvárkodó füvésznek semmi új alakot többé nem nyújtható, ez tevékenységét egy régen kihalt virány dús kincsei felé fordítá, melyeket földünk rétegei, valamint egy Herbarium egyes levelei épen megtar­tott állapotban magokban foglalnak. Itt már nem volt a füvész bizonyos f­öldövekhez kötve, és vizsgálódá­sai annál inkább nyerének érdekben, minél in­kább nyujtá neki azon korlátolt tér, melyre nyo­mozásait terjeszté, valamennyi földövnek és egy régen kihalt világnak virányát.­­Arra, hogy a tropikus természet alakjait óriási fejlődésekben ta­nulmányozhassa, nem volt kényszerülve, véghetetlen világtengereken át távol fekvő világrészekbe vándo­rolni , mert hazájának korlátolt földje is neki gyakran tropicus ős­erdők legbujább alakjait nyújtá óriási mér­tékben. Ő gyakran alkalmat talált ugyan egy helyen, csak a föld különböző rétegeiben Amerika, Afrika, vagy Australia tropicus tartományainak virányát ta­nulmányozhatni, és megismerhetni, csak azon különb­séggel, miszerint mindnyájan többé kevesbbé a még most is élő alakokra emlékeztetnek, de mégis lénye­gesen tőlök különböznek, sőt más nemekhez is tar­toznak. A természettudományok iránt annyi érdemmel biró I gróf Sternberg legelőször kisérte meg, hazája kőszénképletének virányát gyönyörű munkában ki­adni. Az uj tudomány csak hamar annál számos, buzgó híveket nyert, mentül csábítóbb vala a kilátás dús zsákmányra, és uj szerzeményekre a tudomány mezején, melyeket a minden irányban kikutatott és kifürkészett virány a föld felett, többé nem nyújt, így támadt egy igen dús ősvilági virány, mely épen oly pontosan, sőt néha nagyobb pontossággal vizsgálva és leírva vala, mint a jelenkor viránya. Hogy e tanulmányhoz több lángész, kitűrés és szor­galom szükségeltetik,­ mint a jelen élő növényfajok meghatározásánál, mát abból is megítélhető, mivel a tudós gyakran egy levélből, vagy más egyes részei­ből a növénynek annak faját, sőt gyakran az egész individuumot vala kénytelen alkotni belőle, mint azt a halhatatlan Cuvier több feltalált csontmarad­ványokkal tette, s utána a mostani palaeontológusok tenni kénytelenek. Unger tanár, a növénytan mezején ama elmés búvár nemcsak a jelenkor, de főleg a múlt ősidők viránya körül halhatatlan érdemeket szerzett magá­nak. Munkálatai és tudományos munkái, melyeket e tárgyban kiadott, európai hírt szerzenek neki. Azon elmés gondolat, amaz ősvilági múltnak virányát táj­képi rajzokkal könnyebben felfoghatóvá tenni, a leg­kedvezőbb sikerrel koronáztatok, és a megérdemlett elismerést nemcsak a szakemberek, hanem a tudo­mány minden barátja részéről megszerző neki, ámbár fájdalom több botrányra is adott alkalmat. Hasonló irányban és hasonló sikerrel is működik Ettinghausen Szilárd tanár egy, igen buzgó és munkás fiatal tudós, ki az ősvilág viránya körül j­öbba#­#Ss&aiäls*, szintúgy, érdemesítette magát, valamint a jelenkori körül. Ő Parschlag harmadlagi rétegei közt Új-Hollandia leglényegesb növénycsaládjait, mint péld. az Aronkáriakat találta képviselve. Szintúgy nagyobbrészt az ő törekvő buzgóságának köszönjük Radobog , (Horvátországban) és világi virányának részletes és pontos ismeretét. Nemkülönben maradó érdemet szerzett magának Ettinghausen egy, maga nemében egyetlen és hason­­líthatlan füvészi munka kiadásával. Értem a „P­h­y­­siotypia plantarum austriacarum­“ czimü munkát, melyet Pokorny társaságában adott ki. E munka nagy rétben Ausztriának mintegy 690 leg­jelesebb növényét úgynevezett önlenyomatok­ban (Naturselbstdruck) foglalja. A munka az ál­lamnyomdában jelent meg és bizonyosan a jelenkor legfényesebb munkái közé tartozik. Legyen szabad néhány szóval megmagyarázni azt, vajjon mit kell értenünk az önlenyomat alatt. Az önlenyomat igen jelen találmánya An­er kormánytanácsos úrnak, melynek segítségével min­den természeti tárgyat, sőt műtárgyakat is a legrö­videbb idő alatt a legtermészethűbben utánozni és mint nyomatot a papíron ismételve adni lehet. Lényege abban áll, hogy t. i. a lehető lapos tár­gyat, péld. egy levelet, vagy a minden szorgalommal szárított növényt egy sima ólom- és aczéllemez közé teszik, ezután pedig két erős henger közt keresztül­vonják, valamint azt a kéznyom­atoknál szokás tenni. Ezáltal a tárgy, péld. a növény leveleinek minden emelkedésével stb. az ólom­iem­etbe a legélethivebben benyomatik. Miután azonban az ólomlemez puhasá­gánál fogva a tárgyak lemásolás.' Ha nem használtat­­hatik, erről a galvanoplastika á ml előbb egy réz- A tagosítás akadályairól. II. Minden tagosításnál kikerülhetetlen, s fődolog an­nak meghatározása , hogy váljon a volt jobbágyok­nak egymás közti telekilletménye a jelenlegi bir­toklat vagy pedig a házhelyarány szerint hasíttas­­sék-e ki ? Továbbá , hogy az úrbéri maradvány a házhely szerint, vagy pedig egyenkint osztassék-e ki ? És végre , hogy a földek osztályok szerint be­­csültessenek-e meg ? Ezen kérdéseknél két dolgot kell különösen tisz­tába hozni s megkülönböztetni, a­mit Sz. B. ur csak egész általánosságban s minden részletes kifejtés nélkül érintett. Azt mondá tudniillik, hogy a földek osztályok szerinti becslése nem czélszerű, sőt nem is igazságos. De kérdjük, hogy miután a birtok kihasí­­tásánál s arányánál első kérdés az, hogy mi a volt jobbágyé s mi a volt földesuré,­­ lehet-e a becslés s illetőleg az osztályozás kérdését csak amúgy el­vont alakban bedobni, mielőtt meghatároztatott vol­na, hogy mily arány követendő a volt földesúri osz­tály, és milyen a népnek , vagyis jobbágyoknak egymás közötti érdekeiben? Mi azt véljük és mond­juk, hogy mindaddig, míg ezek tisztába hozva nin­csenek, a becslésről fölösleges is beszélni. Eddigi törvényeink szerint ugyanis közbirtokosságokban a birtokkulcs szolgál aránymértékül, de a jobbágyok­nak egymás iránti jogviszonyaiban részint a házhely (18­5%. , 12-dik­­. czikk 2. §.), részint a közös ha­szonvételekben gyakorlott (5. §.), részint kinek kinek belső telki birtoka. A­mi pedig azt a viszonyt illeti, hogy mi és mennyi járni a földesuraság számára a jobbágyság irányában ? — a nemesi udvartelkek mennyisége határozza meg (9. §.). Ezekből világos, hogy arra nézve, miszerint akár a volt jobbágyok egymás között, akár a volt földesuraság s jobbágy­ság megközelítőleg igazságos kielégittetéshez jut­hassanak, nem a becslés s a földosztályozás a főkér­­dés,­­ hanem a birtokkulcs. A becslés, bármily alakban is, e tekintetben csak alárendelt kérdés, habár az abban rejlő horderőt nem keveseljük is. íme képesek vagyunk ezt bebizonyíthatni Sz. B. ur föltevésével is. Ő azt mondja, hogy a nemesi ud­vartelkek — zárkastélyok — (curiák) által sok vis­­szaélés történt. Megismerjük, hogy sok igazságot mond. Vannak — valamint voltak — esetek , hogy egy curia helyett kettőt — hármat csináltak a per­ben, vagy csináltak ott is, hol épen semmi curia sem volt. Ez természetesen mindig csak a nép hátrányára történt, mert a curiák két, sőt három házhelyet is képviselnek. S miután azoknak, kiknek érdekükben állott így cselekedni, bírtak ahoz szolgáló módokkal s eszközökkel, nagyon természetes, hogy a népnek valamint a birtokkiosztás egyéni részesülhetésében, úgy in concreto is rövidséget kellett, s kell szenved­ni. S mondjuk ki, hogy ez az egyik főakadály, ez az egyik fő oka annak, a­miért a tagosítás népsze­rűtlen. Éhez járni még az­on a foglalás is, a­mi szintén kétélű fegyver, s melynek éle szintén s gyakrabban sebzi a népet, mint a közbirtokos osztályt. Úrbéri foglalások történtek ugykor mindkét részről, s arra van törvény, hogy miké iga­zlhassa magát ily fog­lalásokra nézve a volt földesur, — de mikép, s mely törvény által igazolhatja magát a nép arra nézve, hogy a mi foglalásnak állittatik, nn foglalás,s hogy telki állományának mennyisége íly után csorbitta­­tott meg ? Íme a másik ok, mely népszerűtlenné te­szi s akadályozza a tagosítást már csak azon elővé­­lelemnél fogva is, hogy abban a gyöngébb résznek veszteni kell. Ezek után kérdezzük már most : vájjon olyan volna-e a Sz. B. úr által indítványozott s pénzér­tékre változtatott becslési mód, mely ama nehézsé­geket megoldja? Mi m­egvalljuk nem láthatjuk át. A curiák és foglalásokkal előforduló körülményekben ugyanis a tulajdonjog elvének tisztába hozatala igényli a megoldást, a becsléseknél pedig csupán azon tekintet, hogy az, a­ki valamely határban például ezer p. forintot érő telket bír, — mivel azt trágyázta, canasista, termékenynyé tette — kevesebb értékű telket ne kapjon. Ámde mindez, koránsem hozza azt tisztába, hogy mi illeti a földesuraságot a nép irá­nyában, vagy viszont ? S aztán gondoljuk meg, hogy a telki állományok­nak pénzérték szerinti osztályozása vagy becslése nem kevésbbé lehet arbitrárius, mint a du­­lönkénti osztályozás ; a kiosztásnál pedig ép úgy csak a sors­húzáshoz kellene nyúlni, mint az eddig gyakorlott módon. S. B. úr azt hiszi, hogy a törvénynek csak arról lehet, s kell biztosítani a tulajdonosokat, hogy előbbi földjeikkel ismét teljes értékű (?) földek bir­tokába juthassanak, mi a pénzértéki alap szerint leg­inkább elérhető. Mi ellenben azt hisszük, hogy ren­dezések alkalmával még ezen feladatnál is nagyobb föladata a törvénynek az, miszerint a tulajdon alap­ját biztosítsa minden érdekelt irányában, azaz föl­adata , hogy megállapíttassék, mi az és mennyi, a­mit a nép akár telki állományokban, akár maradék­földekben, akár legelőrészben s faizásban kaphat. De minden itt előforduló nehézség természetesen, a pénzértéki becs által miben sem könnyíttetik. Lényegesebb elvkérdésnek találjuk Sz. B. úr ér­tekezésében azon indítványt, mely szerint a ta­gosítás keresztülvitelére kényszerítő törvényt javas alkottatni. Mi elismerjük, hogy a tagosítási ügy egyetemes fölkarolását reménylni valóban nem le­het mindaddig, míg a népet arra a törvény szigora nem kényszeríti, — de legyen szabad nekünk mégis kérdezni : váljon alkalmazható volna-e minden akadály nélkül, s hasznos volna-e ál­talában a kényszerítő törvényt csak amúgy s minden útegyengetés nélkül fölvetni ? Mert mi úgy véljük, hogy a tagosítás legnagyobb akadályai közé tartozik az is, hogy az pénzzel s költséggel jár,­ a magyar em­bernek pedig most nagyon kevés a pénze. De vélemé­nyünk szerint mindaddig, míg a maradék­ földek ügye tisztába nem hozatik , nem is képzelhetjük olykér keresztülvihetni a földbirtok tagosítását, hogy az, majd midőn a nép által megváltandó állományok tisztábahozatalára s kijelölésére jö a sor , mes ne­m szent ünnep miatt közelebbi számunk szerdán fog megjelenni.

Next