Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)
1857-03-01 / 2137. szám
49-2137. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, sérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása közötti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Vasárnap, mart. 1. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p Félévre...................8 frt p. p Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. ... . . i 1. • 6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bémraetmenyek C1113. Alyegdij külön l0pkr.Magán vita 6hasábos petit soropkr. Szerkesztési iroda: Egyetem-utíza 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, mart. 1. Tájékozásul: IPest, febr. 28. A mai nap legfontosabb híre kétségtelenül azon tudósítás bebizonyulása, hogy a Cowey 1. és Feruk khán közti alkudozások, csakugyan eligazították az angol-perzsa viszályt. E közleményt nemcsak az efféle expectoratiókban bővelkedő félhivatalos párisi lapokban, nemcsak a Palmerstonféle „Morn Post“-ban, de a „Nord“-ban is megtaláljuk, mely utóbbi oly sokáig játsza minden békehír irányában a kétkedő szerepét. A perzsa és angol meghatalmazottak közvetlen egymáshoz közeledését tehát a perzsa nyelv, nézetek és erkölcsökben annyira jártas Ousley ezredes úgy látszik csakugyan létesítette, s így a gyors megegyezés érdekében mellőzték a párisi kabinetnek mérsékelő és nagyon is mindenoldalú közbenjárását ; más részről pedig Teherán és Sz.-Pétervárából, hasonlag a békés kiegyezkedés érdekében, szintén befolytak az alkudozásokra. Az orosz kormány fentartotta magának a békeokmány néhány §-a módosítását, hogy a brit versenytárs perzsa-öböli vívmányaiért valami egyenértékű szerzeményt magának tarthasson. Még pedig az angolok Karrak szigetén kereskedelmi ügynökségeket állítanak s Mohamorrát eufrati vaspályarendszerek keleti végpontjául jelölvén ki, megerősítik : azalatt Oroszország a Kaspi tenger és az Araxes felől fog délfelé előnyomulni. És ezen hódítást hír szerint egyelőre igazi brit, nem pedig orosz modorban akarják intézni . Tifliszből vaspályát akarnak Teheránba vezetni, így biztosítván maguknak Perzsia éjszaki tartományait ugyanazon módon, amint az angol-ind társulat a sah déli birtokait készíti elő a bekebelezésre. Efféle manoeuvrek igaz, hogy nem nagy hasznára vannak a perzsa birodalom területi épségének, de a középázsiai „beteg“ most ennélfogva mégis valamivel tovább húzhatja el, s Európa is örülhet, hogy az angolszászok és szlávok közti eldöntő harcz elhalasztatott. Bécs politikai köreiben magán tudósításaink szerint azon vélemény uralkodik, hogy a rögtöni fordulat az orosz kabinetnek Perzsiára vonatkozó politikájában összefügg azon pénzügyi vereséggel, melyet az orosz vasútterv eddigele minden nagyobb európai börzén szenvedett. Minden arra mutat, hogy egyelőre lehetlen is lesz Oroszországon kívül fölhajhászni a terveit vasutak kiépítésére szükséges tőkéket, ha csak a kormány leghitelesebben be nem bizonyítja, hogy csakugyan komolyan meg akarja változtatni a czári politika eddigi progranmját, s hogy figyelmét egyes egyedül nagy birodalmának kereskedelmi s iparügyi fölvirágoztatására fordítja, nem pedig újabb hódításokra. Ha Oroszország nem képes a londoni Cityben a legtökéletesb bizalmat gerjeszteni békés szándékai iránt, akkor legelső nagyszerű nemzetgazdászati tervével végképen megbukik, és ezen bukás, tekintve hatásait, sokkal kártékonyabb volna ránézve, mint bármi vereség akár a diplomatiai, akár a katonai téren. Az utolsó előtti czikkünkben közlött adatok valósága az Ausztria és Szardínia közti vonatkozások jelenlegi állapotáról tökéletesen bebizonyult. A „Nord“ legújabb száma többi közt igen részletes közleményeket hoz ez ügyben, melyek indirect modorban nem egyebek a „Nord“ által minap közlött és tőlünk is megemlített levélnek cáfolatánál. „ Nápolyból semmi örvendetest se hallani. Ő felsége úgy látszik indignatióval utasít el magától minden, bármennyire tisztes közbenjárást. A chinai császár azon tette, hogy t. i. birodalmának az európai hajók részére megnyitott 5 kikötőjét, u. m. Cantont, Mamacsint, Macaon t, Hongkongot és Shanghait ostromállapotba tette, eléggé tanúsítja, hogy ő chinai felsége Pekingben cantoni helytartójának, Ye hurnák bárgyú magaviseletét jóváhagyta, s Angliával együtt minden Chinával kereskedést űző népnek, még magának Oroszországnak is odaveti a kertükt; mert az öt kikötőnek ostromállapotba helyezése nyilván azon szándékot árulja el, hogy Cantonon kívül a többi, az európaiak előtt szerződésszerűleg megnyitott városokat és kikötőket ismét valóságos chinai modorban hermetice elzárja. E kihívó határozat mindenesetre nagy bátorságra, nagy erélyességre mutat, csak hogy attól tarthatni, hogy még a fölkelők és császáriaknak egyesült s már említett homlokállástfoglalása is a chinaiaknak sohasem kölcsönzene annyi erőt, mely szükséges lenne a Pekingben proclamált Monroe-tan fentartására. Kantonból érkezett tudósítások szerint a chinaiak még mindig nagyon kevéssé hajlandók engedni, s az összeütközés mindig nagyobb mérvű lesz. A chinaiak lődözik az angolok által elfoglalt erődöket, sőt hadidsonkokból álló tetemes hajóhadak a folyón horgonyt vetett gőzösöket is megtámadták. A megtámadásnak természetesen nem volt sikere, de a nagy gőzösöknek is bajos a chinai naszádokhoz hozzáférni, miután ezek sekély vízre vonulhatnak vissza. Ezért nyugtalanul várják Angliából az ágyunaszádok megérkezését. „Thistle“ kis gőzöst, mely a folyón a postai közlekedést tartotta fen, dec. 3)-dikán az utasok képében fedélzetére jött chinaiak hatalmukba kentték. A hajón volt európaiakat kivétel nélkül, s a chinaiak közül is többeket lekaszaboltak, a hajót kirabolták s aztán felgyújtották. Seymour tengernagy egy osztály katonaságot szállított partra, s lődözteté az elővárosokat, hol is — amint hirlik — két vagy három ezer ház jön lerombolva. A lázadók hajóhada Whampoában a császári csapatokkal egyesült, s az európai hajók elhagyták a kikötőt. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Killirodahni szemle. thy. Johnson életírása Macaua tól, mely egy angol folyóiratban („Encyclopaedia Britannica“) nem rég megjelent, egészen új más össze nem zavarandó régibb Essaysei közti Johnsonról szóló czikkével , ismét azon ritka művek egyike, miket letenni nem lehet, míg az elsőtől az utolsó sorig át nem olvastuk. Johnson Sámuel nevezetes angol író volt, de ki sem korunkban, sem más nemzeteknél nem bir különös jelentékenységgel. Ő, ámbár korában kitűnő volt, mégis nem annyira iratai, mint rendkívüli egyénisége s azon roppant befolyás miatt nevezetes marad örökké, melyet korában az angol irodalomra gyakorolt. Ezen gyönyörű olvasmánynak, melyet Macaulay ezúttal nyújt, vannak reánk nézve veszedelmes oldalai. Johnson a legfurcsább s gyakran nem széppé fajuló eredeti sajátságok vegyülete ; az angol közönség s írói világban van oly adag higgadtság, mely a Johnson-apotheosist élvezheti anélkül, hogy az eredetiség mániájától félteni kellene; a mi irodalmi világunk azonban még annyira benne van a „Sturm und Drang féle original gének korában, miszerint egy rongyos sáros csizmájú angol génjét magasztalni némileg aggályos, nehogy megszaporodjanak a jó példa után kuszálthajú, szögletes viseletű, mosdatlan arczu és sáros csizmáju lángelméink, a mely kietlen Johnsoniádokat ugyan vajmi szívesen megbocsátanak akárhánynak, csak aztán Johnson nemes szivét, nagy elméjét s szilárd jellemét is, sikerüljön oltaniok magukba. Johnson született 1709. sept. 18-án. Már a gyermekben felismerhetők voltak a testi, szellemi s erkölcsi sajátságok, mik később a férfit kitüntették ; erős izomrendszer nagy gyengeséggel s ügyetlenséggel párulva, rendkívüli mozgékonyság nagy hajlammal a lustasághoz, jó s nemes szív sötét, izgékony véralkattal. Öröklött betegségek torziták el arczát, a redőzék be a rezbőrét. Szegény szülőktől származva, az iskolákon nyomortól üldve küzdé át magát; esetlensége, torzképei gúnytárgyát képezék bajtársainak, kik azonban nem kevesbbé rettegék őt, mint tanítóikkal egyetemben hódoltak kora lángelméjének. Elhagyva a tanodák küszöbét, tudor czimre szegénysége miatt nem tehetett szert — csaknem harmincz évig nyomoran tengődött; betegsége már kora ifjúságában hypochondriává vált s búskomorsággá fajult. Állandó hivatalra nem birt szert tenni, mint segédtanító fetrengett hol itt, hol ott, valamely country gentleman baráti fedele alatt találva menhelyet, de hosszú függést nem tűrt meg büszkesége, s ismét odább állt, holmi alárendelt irodalmi munkával keresve néhány guinét. E vándor élet folyama alatt szerelmes jön Johnson, szenvedélyének tárgya Porter Elisabeth aszszonyság, egy özvegy, kinek gyermekei majd oly idősek voltak, mint ő maga. Közönséges szemlélő úgy találta, hogy e nő egy alacsony, zömök, vörös lény, mely ujnyi vastagságra mázolá magára a festéket, kiáltó színekbe öltözködék s falusi keresett kecsességet szenvelgett. Johnson azonban, kinek erősek valának szenvedélyei s ki gyenge látása miatt nem birta a fehér festéket az arczber színétől megkülönböztetni, ki ezenfelül még soha sem volt egy finom nő körében, az ő „Titty“jében, mint nevező, az egész nőnem legszebb, legkecsesebb s miveltebb példányát látta. Szerelme őszinteségén nem kétkedhetni, mert a nő oly szegény volt mint ő maga. Kevéssé becsülendő sietséggel fogadá el a nő e férfi ajánlatait, ki jó formán fia lehete. Mindamellett e házasság némi apró czivódásokat leszámítva, boldogabb volt, mint várható vala. A szerelmes férj megérze első nászcsalódásainak benyomását, míg neje hatvannégy éves korában meghalt. Siriratán Johnson kiemelé annak bájait, s midőn egy ízben, sok idő múlva halála után, alkalomszerűleg róla megemlékezék, félig bohócz félig szomorú szivélylyel sohajta föl: a kedves teremtés így Macaulay. Házassága új erőfeszítésre kényszerítő, de korában az írói pálya hálátlan, s Johnson kiválólag alkalmas ember volt a kiadók szívtelen kapzsisága által kibányásztatni. Mikor Johnson hírneve fénypontján állt, s művein meggazdagodtak a kiadók, sokszor oly csekély dijt kapott, melylyel alsó rendű írók sem elégedtek meg. E szerint Johnson soká nyomorgott , míg III. György trónra lépte után 300 font évi díja nem biztosítatott. Ekkor kezdődött életénk rég érdemelt derültebb szaka. De a hosszú nyomor következései holtig észrevehetők voltak rajta. Macaulay következőleg festi e különösségeit: „Modora sohase volt finom ; most durva lön. Kénytelen lévén kopott öltönyt, s tisztátalan ingeket viselni, szokásból piszkossá lön. Gyakran éhesen ülve le az étkezéshez, megszokta ételeit farkas módra befalni. Élte végéig, s a nagyok asztalán is oly mértékben ingerlék az ételek mohóságát, mint egy ragadozó állatnál, vagy saskeselynél. Kurtakocsmákban mivelt ízlése nem volt válogatón finom. Ha egy kelleténél tovább tartogatott nyúl , vagy avas vajban sült tészta került eléje, oly sebességgel tömé magába, hogy erei megdagadtak, s homloka megizzadt. A szemtelenség, mely hasonló ínségben aljas vagy korlátolt elméjű emberekben kifejledt, nála vadsággá fajult; nem egyszer ütlegelő meg, kik őt megbánták vagy ingerlék.“ Irodalmi itészeti művei s nagy Lexicona által azonban megszilárdult tekintélye lassan kint; egy kis kör alakult, mely az ő nevéről Johnson clubbnak hivatott, s dictatori hatalommal birt kezdő írókat emelni, vagy megsemmiteni. E clubb egyik tagja volt egy Botwell nevű igen köznapi ember, de Johnson korlátlan bámulója, ő minden lépten nyomon követé Johnsont,följegyzé minden szavát, tettét, mikről naplót vitt, s kivétel nélkül csodált mindent, mit mesterétől látott hallott. És Botwell e jegyzetei mégis, Macaulay szerint, Johnson életiratának legjobb forrása. A dlalb egy másik tagja Thrae György, egy gazdag serföző, ki Johnson nemes hűségü barátja volt, kinek fedele alatt 8 családja körében részint a városban, részint falusi lakán, Johnson a legnagyobb figyelem s szívességtől körülvéve 16 évig lakott; ha elgondoljuk Johnson sajátságait — képzelhető, mennyi belátás, türelem, léleknemesség, mennyi becsülés a szellem iránt lakott a derék serfőzőben, s családjában! Azalatt Johnson is egy kis házat szerzett, melyben könyvtárát tartó, s dolgozni szokott. E ház népessége a különösségek menageriája : „Háznépének fejévé úgymond M. egy öreg asszonyt tőn, kit vakság s nagy szegénysége különösen ajánlt. Minden zúgolódása daczára még egy szintoly szegény asszonynak Mrs. Desmoulinsnek, kivel sok év előtt Staffordshireben ismerkedett meg, adott házában menhelyet; kivále leánya, és még egy szegény leány számára is talált helyet; egy vén kuruzsló, L e w e 11, ki bérkocsisoknak s uteza-suhanczoknak eretvágni szokott s dij fejében egy darab szalonnát, egy pohár pálinkát, vagy egy rézpénzt nyert, egészíté ki e különös menageriát.“— Johnson túlélte kortársai nagy részét, barátait egymásután látta maga mellett elhalni; a nemes Thrale nem volt többé; hátramaradt özvegye kissé hiú s tetszelgő létére uj kötelékekbe bonyolult, s hideg közönyt kezde éreztetni férje barátjával. Johnson, kit ez igen keserített, saját házába vonult vissza; betegsége nőttön nőtt; a legjelesebb orvosok fáradtak, de sikertelenül gyógyításában; szenvedései közt szelídült kedélye, s lemondással békült ki a közel halál eszméjével, melyet éltében mindenkor rettegett, s melyet 1784 dec. 13. nyugodt lélekkel s keresztény vallásúsággal fogadott. „Az igazság követeli annak elismerését,hogy annak közelebbi ismerete, mit ő maga szelleme s kedélye ferdeségeinek nevezett, csak azon meggyőződés megszilárdítására szolgálhat, hogy ő nagy és nemes ember volt.“ így végzi Macanjay ezen életirást, melyben ép oly finom s érdekes lélektani tanulmányt, mint műalakját tekintve remek munkát nyujt a milliónyi tisztelőinek. Az első pesti fűrészlé- és gyalulómalom és fa-árugyár. E figyelemre méltó gyár részvényeseinek február 26-kán tartott közgyűléséről tegnap adtunk rövid jelentést. E soroknak tartottuk fen a társulat keletkezése felől s jelen állásáról elmondani mindazt, mit e tekintetben hiteles forrásból merithetünk. A gyárt 1853-ban Maston J. A. és Sárváry Antal urak alapíták a nevekre nyert gyárüzleti szabadalmak alapján. A két alapító, hogy a vállalat nagyobb erővel kezdethessék meg, Forró és Száky urakkal szövetkeztek, kik e szerint szintén alapítókul tekinthetők. Az egyesített pénzerő (45,000 port) alapján s az Amerikából megrendelt gép segélyével a kis társulat a földunasoron szerzett telkén megkezdé a vállalat működését. Az eredmény kielégítő, meglepő volt s nemcsak az alapítók reményét igazoló, hanem az ipar körében azon óhajtást keltő fel, hogy vajha mások részvéte is lehetségessé tétetnék. Ez óhajtásnak mind élénkebb nyilvánulása után az alapítók elhatárzák vállalatuknak részvénytársulattá alakítását. Ennek folytán a kibocsátott (1000 frtos) 150 részvény néhány nap alatt aláíratott s miután 1855-ben az alapszabályok felsőbb helyt megerősittettek, az első pesti fűrészlő-és gyalulómalom és faárugyár megalakult. A társulat e részvét mellett a kifejtés, a siker zálogát biztositá még két oly férfiúnak csatlakozása által, kik szellemi és anyagi érdekeink körül kitűnő buzgalommal járnak el; e két férfiú Ürményi József és gr. Károlyi István. A megalakult részvénytársulat az alapító - tulajdonostól az újabb beruházásokkal 60,000 ft értékre emelkedett gyárt átvevén, miután ők ez érték erejéig az új társulatban részt venni késznek nyilatkoztak, eddigi fáradozásul s az átengedés által a társulatra ruházott előnyök fejében részökre 20 ingyenrészvény íratott s a választmányba állandó tagokat megválasztattak. Meg kell jegyeznünk, hogy a múlt évek pénzviszonyai mellett is a részvényesek részlet-befizetései pontosan teljesítettek, mi mindenesetre a vállalat iránti bizodalom egyik tanújele. Minélfogva az igazgató választmány azon előnyös helyzetbe jutott, hogy a gyár kifejlődésére, működésének kiterjesztésére a szükséges intézkedéseket megtehette. Mennyiben teljesíti az igazgató választmány e hivatását, felismerhetjük a következő adatokból. A gyártelekkel szomszédos telkek megvásárlása után telekbirtoka, mely a földunasoron jelenleg három utczára szegellik, 1223 □ ölnyi területet nyert, melynek értéke az épülettel együtt 78,900 pft. Gróf Károlyi István ur készsége s szívessége folytán Uj-Pesten a kikötő közelében 8400 □ öt telek szereztetettt, hol oly munkálatok fognak gyártatni, melyek nagyobb tért igényelnek, mint házkellékek, háztetők, hajók, hordók. Gépek szereztettek; a gyár fakészlete szaporittatott s asztalosmühely hozatott be. Az 1856. febr. havában tartott közgyűlés tehát az üzletnek megkezdését elrendelte. A vállalat iránt folytonosan emelkedő részvét szükségessé téve a visszatartott 250 részvény kibocsátását is, minélfogva az üzlettőke 400.000 ftra fog emelkedni. Az immost közölt momentumok a társulat fejlődési időszakára vonatkoznak. Hogy azonban az utóbbi két év alatti fejlődés dimensiójáról is kellő ismerettel bírhassunk, meg kell a következőket jegyeznünk: A társulat birtoka 1855. jan. 1-én 528 □ ölnyi telekből állott, melynek értéke 20,000 frt volt. 1857. jan. 1-én a pesti telek 1223 □ öl, érték 78,900 frt s az újpesti telek 8100 □ öl s érték 40,073 frt. A vállalat 1855. jan. 1-én egy gőzerőműves birt most 3 ilyennel bir s gyaluló, fürészlő, mélyitő és körfürészgépei stb 17-tel szaporodtak. A munkások száma 1855-ben 19, 1857-ben 66.Az Üzlettőke 1855-ben 45,000 most 184,503 frt.Érdekesnek tartjuk ezek után a múlt Üzletév eredményét megemlíteni. A gyalulógép (1836-ban) 77,000 különféle deszkát gyalult meg. A tőkefürész 115- db fatörzset fűrészelt el czölöpökül és deszkákul. A lemezfürész 159,000 □ láb egyszerű lemezt állított elő, stb. Jelenleg a gyár a következő tárgyak előállításával foglalkozik. 1. Deszkák és czölöpök. 2. Gyalult deszkák. 3. Lemezek. 4. Rakládák. 5. Mindennemű asztalos munkák. Azonban, mint már máskor is említik, a gyár működését az üzlet más ágaira is kiterjesztendi, így legközelebb gazdászati épületek előállítására s hordókészítésre fog vállalkozni. Említettük, miként a gazdászati épületek készítése a társulat buzgó elnöke Ürményi József ur Oga indítványára fogadtatott el. A hordókészítés terve Masson úrtól ered. E két szép eredményt ígérő vállalat életbeléptetésére a szükséges intézkedések megtétettek, a kellő gépek megrendeltetvén. Új Pesten faszárító intézet fog felállítatni, kétévi szükségletre fakészlet szereztetett be. A febr. 26-kán tartott közgyűlés e javaslatokat elfogadta s nemsokára a gyár által készítendő épületek mintarajzai szét fognak küldetni. Rövid idő alatt az életrevalóság, a jó kezelés , a vállalat élén állók buzgalma im ily eredményre juttatták e gyárt, melynek részvényesei máris (5% kamat mellett) 4% osztalékban részesülnek. Ez osztalék annyival inkább meglepő, mert a társulat jövedelmének 13-ad részét tartaléktőkéül fordítja, s habár a gépek javításának kiadásai az évi költségvetésben foglalják, e czim alatt 10% vonatott le. Aztán még a részletes befizetők is részesültek 5% kamatban. A vállalat, mint láthatjuk, méltán megérdemli az illetők teljes figyelmét. A londoni gyapjukereskedés 1856-ban. London, febr. 22. (Ered. lev.) *** A gyapjú értékét Nagybritanniában taval kizárólag a gyapjú utáni tudakozás és a gyapjúkészlet közti arány határozta meg : amint a készlet csökkent, úgy emelkedett az ár, és megfordítva. A drága pénznek nem volt semmi más befolyása az üzletre, csakhogy — kapcsolatban a nagy árakkal — távolt tartó a üzérkedést, rábírván a gyárosok legnagyobb részét, hogy csak a közvetlen szükséglet fedezésére szorítkozzanak. Ha már tekintetbe veszszük, hogy az üzlet, külső viszonyoktól függetlenül, napról napra élénkebben fejlődik ki, s hogy nemsokára várhatjuk az Egyesült államok beszállított gyapjúra kivetett vám megszüntetését , akkor a legközelebbi árakat bizonyosan nem kivételes, de szilárd alapon nyugvó rendszerinti áraknak nézhetjük. Minden szakember meg van győződve a felől, hogy — kivéve vagy politikai vagy pénzügyi forradalmakat, mikre pedig egyhamar nincs kilátás — a gyapjúárakban többé nem várhatni tartós reactiot , s ez oly körülmény, mely kivált a magyar termelő figyelmét méltán igényli. Mert, ha a tudakozás, fölidézve a nagyobb szükséglet által, nagy árak mellett is folyvást nő, akkor a termelés növesztése annyival inkább kifizeti magát, mert most Magyarország lesz, szállítási eszközeinek könnyítése folytán, a legközelebbi eladó a világpiacon, valaminthogy Magyarország is képes leggyorsabban fedezni az épen nyilatkozó szükségletet. A gyapjútermelőre nézve nem lesz érdektelen egyetmást megtudni a legkitűnőbb gyapjúfajtákról. Az ausztráliai gyapjú csaknem valamenynyi ország gyáraiba utat nyitott magának ; ausztriai gyárakban is sokféle kísérlet létetett e gyapjúval, itt azonban a kísérletek általában véve nem eredményeztek oly sikert, mint másutt. E gyapjú minőségére nézve újabb előmeneteleket kiváltképen az újzélandi gyapjú tanúsított: ezen gyarmat azonban a nagy árak daczára sem igen lendült fel, s hír szerint a juhtenyésztők nagy része barom-, lótenyésztésre s más jövedelmezőbb keresetmódokra adta magát, úgy hogy egyelőre kilátás sincs reá, hogy Új-Zélandból tetemes gyapjúszállítmányok érkezzenek. Az ausztráliai juhtenyésztés egészben véve csak a tengerpart mellékén űzetik, miután beljebb vízhiány uralkodik. A fokföldi gyapjú termesztése az utóbbi két év alatt csaknem kétszerte nagyobb lett, s a gyapjú minősége is dicséretesen emelkedett. Ennél fogva a nagyobb ár, melylyel e gyapjú most bir, inkább csak látszólag, mint igazán nagyobb ár. A keletind gyapjú hasonlóképen kielégítőleg gyarapodott, s eléggé keresett is volt, ha-