Pesti Napló, 1857. március (8. évfolyam, 2137-2161. szám)
1857-03-31 / 2161. szám
73—2161. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, sérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóti iratal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre....................6 frt p. p. LTlvrlQ+mZi-iTrul ílim ■ h&s4l)08 petit sor héromeiori hirdetésnél 4 p. kr. Bérül QelienyCK Ulja .iyogdij külön IQpkr.Magín vite Ghiléboe petit eotopkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, , Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . . 8 frt p. p.4 . ■ , ... n h Q Q a n a n na 1857. , Kedd, mart. éli 1»96 PEST, mart. 31. Tájékozás. (Fk) Miután az osztrák-szárd drámának első felvonása a diplomatiai közlekedés félbeszakadásával végét találta , a közönség türelmetlenül pillant a színfalak mögé, azt akarván onnan kilesni, vajjon kik lesznek azok, kik a második felvonásban részt veendenek vagy inkább, minő szerepet fognak az illetők játszani? Hasztalan munka volna, e perczben merész találgatásra adni magát, melynek eredményét a valóság végre mégis meghazudtolná és igy sokkal czélszerűbbnek tartjuk. Olaszoszágnak általános helyzetéről s a nagyhatalmaknak amaz ország irányábani állásáról néhány szót mondani. E napokban érintettük, miszerint a nyugati hatalmak és Nápoly közt kibékülés készül s minthogy nincs tudomásunk valami nagyobbszerü concessióról, melyet a nápolyi király tett volna, méltán kérdjük, mi okozza e gyors változást ? egyik okára már e napokban utaltunk, midőn felső Olaszországban oly fontos események készülnek ; a diplomatia legalább a félsziget déli részében akarja a rendes állapotot helyreállítani, illetőleg magának a nápolyi kormány egyetértését minden eventualitásra biztosítani, hanem van még egy második ok, melyet a londoni parliament és sajtóbeli viták lepleztek le, azaz, a nyugati hatalmak vagy helyesebben Anglia a Nápoly elleni demonstrátiót utólagosan teljesen ezáltalan - nak ismerik el. Anglia nem bánta volna, ha a mostani dynastia a nápolyi trónról leszoríttatván, ott köztársasági rendszer lép életbe. Palmerston egyenesen kimondá, miszerint ily rendszer behozatalát nem ellenezte volna, hanem ellenezné azt Napóleon császár, ki a monarchiai kormány fentartását kívánja, akár a mostani, akár már az dynastia alatt. De ezen utóbbit ismét Anglia nem akarja, mert ez által a franczia befolyás Dél-Olaszországban is elhatalmasodnék. Amit tehát a közösen „demonstráló“ két nyugati hatalom egyike akarna, azt a másik nem akarja és megfordítva; e szerint együttes eljárás nem igen képzelhető s igy Franczia és Angolország jobbnak tartja, ama hasztalan demonstrátiónak utolsó nyomát is eltörölni s Nápolylyal a jó viszonyt ismét helyreállítani. Ezen vérnélküli harczban tehát tulajdonképen senki más nem diadalmaskodott, mint a nápolyi kormányrendszer, a „statusquo“! Hanem ugyanazon okok, melyek Nápolyban közremunkálnak s a nyugati diplomatia közös erélyes fellépését gátolják, Szardiniában is a „status quo“t tartják fen, bár ez a nápolyitó kissé különböző s inkább a belgához hasonlít, azon belga állapothoz, mely Francziaországot annyira „molestálja.“ Ausztriának okoskodása egészen logikai, ha azt mondja, hogy Walewski grófnak Szardiniában is korholni kellene azt, mit Belgiumban kárhoztatandónak talált, hanem Francziaország nem igen gondol a következetességgel. Egy év előtt tűzzel vassal neki ment a belga sajtónak s hallani sem akart arról, hogy a maga sérelmét rendes sajtóper utján döntesse el, mig Szardiniában (s ezen érdekes tényre különösen figyelmeztetjük az olvasót) csakugyan ezen utat követvén, még a minap is mint vádló lépett fel egyik piemonti lap ellen, mely a rendes sajtóper lefolyása után el is ítéltetett. (Eztán ellentét is akart lenni Ausztria magatartásához, mely amaz útnak követésétől vonakodott!) De hát honnan van az, hogy Francziaország Piemontban ugyanazon alkotmányos jogokat s intézményeket, ugyanazon sajtószabadságot tiszteletben tartja s elismeri, melyet Belgiumban halomra akart dönteni ? A dolog igen egyszerű! Párisban jól tudják, miszerint Piemont anyagi és erkölcsi hatalmának gyökerét épen szabadelvű intézményeiben s alkotmányos kormányrendszerében kell keresni és hogy ennek köszöni azon rokonszenvet, melynek az olasz nemzet részéről örvend. A Parlamentarismus és constitutionalismus megszüntetése azonos volna Piemont - nak gyöngítésével, sőt erkölcsi megsemmisítésével , Piemont erkölcsi veresége pedig egyszersmind Ausztriának győzelme lenne, s ha amannak befolyása Olaszországban csökken , imeze ugyanazon mértékben növekedik, mert épen ezen antagonismus, mely Ausztria és Piemont intézményei közt fenáll, amannak kezét leköti, mely tüstént mindenhatóvá válnék Olaszországban, mihelyt Piemont többé nem alkalmatlankodik neki. Hanem épen ez az, amit Francziaország nem akar; ő nem akarja, hogy a kis Piemont helyett a nagy Ausztria versenyezzen Francziaországgal; nem akarja, hogy Olaszországban a franczia befolyás az ausztriai által egyenesen agyonnyomassék, mig a piemonti mellett igen kényelmesen fenállhat, sőt efelett uralkodik is, mert valahányszor Ausztria kissé erősebben nyomja a kis Szardiniát, ennek nem marad egyéb hátra, mint Francziaországhoz uralomért folyamodni s igy e hatalomtóli függőségét elismerni. Innen van az , hogy Napóleon császár, ki néhány év óta nem nagy rajongással csügg az alkotmányos intézményeken, ezeket Piemontban nemcsak tűri, hanem azoknak még udvarolni is látszik és ez okból osztrák-szárd viszály kitörése alkalmával sohasem fogna határozottan a bécsi kabinet oldala mellé állani s Piemontot eddigi rendszerének megszüntetésére szorítani.Írta nála nohaimagta Anglia pedig, az imént vázolt viszonyok tiszta ismeretével bírván, átlátja, miszerint Szardiniában a status quo-nak bármely változása vagy Francziaországnak vagy Ausztriának szolgálna — Angliának sehogysem! Ii is ez okból a londoni kabinet is minden erejéből törekszik Piemontban a „status quo“-t fentartani. Végre Oroszország az olaszországi ügyek közül egyenesen nem lévén érdekelve, az ottani helyzetet egyedül „magán passiói“ érdekében szokta felhasználni. E magán passiók közé tartozik jelenleg az, hogy Ausztriának mennél több nehézséget készítsen ; erre Szardiniában elég alkalom találtatván, a sz.-pétervári diplomatia ezt ügyesen felhasználja s titkos örömmel hajtja rejtekéből a falánkot szomszédja testébe, ki nemcsak maga bátorkodott a szent szövetségből kilépni, hanem ezen szövetséget magát is ezentúl lehetlenné tette. Az imént rajzolt viszonyokból az ausztriai - szárd viszony jövőbeli alakulását illetőleg e néhány következtetést vonhatni, még pedig: Ausztria és Szardinia közt őszinte és állandó kibékülés nem gondolható, mert ellenkezésük nem puszta elvek körül forog s igy nemcsak az elméleti térre szorítkozik, hanem a gyakorlatira is átcsap. Hanem köztük nyílt és tettleges ellenségeskedés sem valószínű, mert ez csak a statusquo felfordításával végződnék, melynek tovább fenállása majdnem minden európai nagyhatalom érdekében áll. E két hatalom közt tehát legtermészetszerűbb viszony az, mely az utóbbi évek alatt is fenállt t. i. a legszükségesebb érintkezésekre szorítkozó összeköttetés, mely a szívélyes barátságtól és kihívó boszantástól egyaránt távol tartja magát; — e viszony helyreállítása pedig az európai diplomatia közbenjárása mellett tán most sem lehetetlen! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Külirodalmi szemle. bhy. I. Rég óhajtottuk egy meleg kedélyes hangulat kedvező pillanatát,hogy Berthold Auerbach „ starfaszele“ czimű kis népies regényéről illő szeretettel s elismeréssel emlékezhessünk. Sajnos — üldöz a sors, ha örömtelen képzelgés zaklatta idegrendszerünk nyugtalanul reszketteti bensőnket, nincs elég szivnyugalmunk leülni a ház előtti padra s csendes szemlélődéssel élvezni a falusi vasárnap délutánt, melt oly elragadón szép élethűséggel fest népi beszélyei miatt rég dicsőített szerzőnk. Mig olvastuk ez egyszerű elbeszélést, nem győztük megjelölni költői szépségeit, realistikus valószínűségű episodait, mik mint az életben, hol karöltve, hol egymást fölváltva fordulnak elő , s most csak rendbomlott töredékei jutnak eszünkbe. A két árva gyermek játékai a pusztává lett apai ház előtt, a zsenge elméik virágos fejlődése, mig a szülők halálának komoly értelme öntudattá érik benne ; — és ama nevezetes bűbájos ünnepnap, midőn a hajadonná serdült kis Amrei egy deli vadász legénynyel tánczoltában először lő annak boldog-boldogtalan sejtelmére, mitől lángba borul — Isten tudja miért — a szűznek arcza; mellékesen mondva ez legbájolóbb fejezete a kis regénynek „Nur ein einziger Tanz“ —és a regénynek kedélyes anyja és ennek arany tanácsai lánynézőbe menő fiának útravalóul adva — ezek s számtalanok valódi költészet virágai. Ezekkel ellentétben oly élethű képei a paraszt gőgnek, szívtelenségnek, vagy mint Amrei öcscsében a gyámoltalanságnak — s a többi elveszik a mű pusztán eszményi jellegét s azzá alakítják a minek lenni kell, hogy értéke legyen : és ek éppé, mely a költészet által szépítve, de nem igaztalanná van téve. Mily ritkaság korunkban egy a szív vérével irt munka, mely ismét szivvérünkig hat! mily örömest megbocsátjuk apró hibáit, ecsetének elsiklását itt-ott, mint midőn a kis Amrei által oly költői s bölcsészi ötleteket mondat el, mik Auerbach úr gazdag szellemének zománczaiul is igen szépek, de a legelmésebb s költőibb kedélyű párleánynál lehetlenek. Igen az eszményítésben néha nem tartja meg Auerbach a higgadt józanság által megszabható határt; de ő valódi költő; s hol eszménye nem valószínű is, nem szita meg költői lenni. De más oldalról a paraszt élet reális és árnyoldalai ecsetelésében sem marad hátra; személyei nemcsak alakok, hanem jellemek ; nem ábrándozó hanem festő, s ami fődolog végre : nem csinálja, hanem lelkesedéssel teremti műveit. Minden műnek vannak oldalai, mik az ítészet föladatát könnyűvé teszik; de mi a legnagyobb irodalmi véteknek tartjuk egy jó élvezetes könyvről rész unalmas bírálatot írni. Tehát hallgatunk. II. Beethovens C'laVir Sonaten. Für Freunde der Tonkunst er I a ti t e ft von Ernst Eiterlein. Leipzig. Mathes 1857. 12o. 120 1. E könyvecske hamarjában második kiadást ért s sikerére valóban érdemes. Ez egy kísérlet Beethoven sonátáit széptanilag s költőileg commentálni, ezáltal a szerző zeneműveinek értelmét, helyes fölfogását s szabályos játékát előmozdítani, terjeszteni. Sietünk megváltani, hogy nem közönséges pedáns commentárok ezek, hanem ép oly értelmes, amily költőien lelkes észleletek Beethoven sonatai egész sorozatán az elsőtől az utolsóig. Szerzőnk előbb meghatározza a sonata jellegét egyéb műszerkezetek irányában , aztán átmegy Beethoven művészi pályája rövid jellemzésére, melyet — Brendel nyomán s vele egyértelműben — szinte három főszakaszra oszt: a Haydn- Mozarti befolyás az önállón kifejlett irány s egésséges sajátiság kora ; és a harmadik korszak : az elvonult önmagába zárkózónak (beteges) alanyiságú korszaka. Hogy Etterlein úr modorát megismertessük, legczélszerűbb leend önmagát idézni, például a leg-smeretesebb „Sonate pathetique“ fölött : „E sonata — úgymond — a műkedvelők különös kegyében állt mindenkor; ez a legnépszerűbbé vált sonaták egyike, tán a legnépszerűbb , nonplusultrája azoknak, kik Beethoven megértésében az 57-ik op.„Appassionata“-ig nem jutottak, kiknek a másod korszakbeli Beethoven már elérhetlen. A „pathetique“ hasonló előszeretet tárgya, mint a C-moll symphonia. Mi okból ? nekem úgy látszik, ennek oka az egyes hangábrák eleven kifejezésteli plasticájában rejel, mely e sonatát kitünteti. A mű alaphangulata a themák és motívumokban igen világosan kifejezett, a kedély értelméhez szabott. Ehhez jó, hogy e sonata a legkönnyebben játszhatók egyike. Alapjelleme e szóban „pathetique“ van kifejezve. A pathos itt komoly mély szenvedély, emelkedett lélekhangulat. Az első tétel Grave, aztán molto con brio Cmolle[4 tactus ily lélekhangulat nagyszerű képe. Beethoven itt nagy vonásokban férfiasan komoly fájdalmas és drámai indulattal teli szenvedély képét tárja fel. A bevezetésben még fékezve van a benső tűz, csak itt ott czikár lángra jelölt rythmusokon át; de az Allegroval kitör s daczára a bevezetés recitativszerű egyes hangulatának s az Es-moll és Des-dur (I. rész), F és C-moll (II. r.) bensőséggel teljes főthemájának, ellenállhatlanul tombol s lerombol minden korlátot. Kidühöngve magát, a második tétellel Adagio cantabile as dur 2 s-ad — mély lelkicsendbe s megnyugvásba andalodik a lélek, egy hangulat, melyet egy dalszerű vontatott (getragen) thema fejez ki.“ És igy tovább. Természet szerint sok műértő ily fejtegetésben kizárólag subjectiv nézetre fog találni; de annyi e kis közleményből is látható marad, hogy szerző értelmesen s élvezetesen magyaráz. Ön igen fog csodálkozni tisztelt olvasó e szemlénk fölött, mely Auerbach mezetlen lábú kis libapásztor leányáról (Baarfüszle) Beethovenra, s Beethovenről a régi római történetre ugrik, de nem kell feledni, hogy mi nem írhatunk egyébről, mint épen arról mit a világirodalom a világvásárra s asztalunkra dob. Egyébiránt nem veszi a tudós és philolog, ha a következő folyóiratot, melynek én csak egy czikkét szándékozom érinteni, közelebb is mégismerendi. Ez III. Neue Jahrbücher für Philologie und Paedagogik. Herausgegeben von R. Pietsch und A. Bleckeisen, Druck Verlag von Teubner. Leipzig, mely szakaiba vágó önálló czikkeken kívül többnyire nevezetesebb szakművek bírálatát hozza s jóformán színvonalon tart a nyelvészet, a classikai tanulmányok s a paedagogia körébeni haladásnak. A mart. 6ki füzet többi közt egy angol munkát ismertet az ős római történetek hihetőségéről: „An inquiry indo the credibility of the early roman history.“ By Sir G. Cornewall Lewis. London, Parker 1855“ ; két kötet; a munka általános végczélja Róma első 4 . századainak történeteit kevés valószínűségükre reducálni; lehetetlen, hogy egy komoly történész azokat történelmé alakíthassa, egybe köthesse; legczélszerűbb e hiú törekvéssel fölhagyni s Róma történelmét a Pyrrhus utáni korszakkal kezdeni. Az eszme nem uj, hanem sok tudással s élességgel van keresztül vive. Címe a régi római történészet minden oldalról s minden korszakában foglalkoztatja korunk irodalmát, s valóban nem fogunk veszíteni általa. Szintén nagyszerű, hanem törpén végződött korszak reminiscentiái teszik érdekessé Marmont tábornagy emlékiratait. Hazai közügyek. Kürös-Berettyó-szabályozás. Hl.*) Tájékozási közlés «a Kötő - és Berettyó - szabályozás ügyében. Szakál Lajostól. „Én vagyok az erős boszuálló Isten, ki meglátogatom az atyáknak álnokságukat a fiúkban harmad és negyed íziglen.“ Ezt mondja az úr, ki ül a csillagok felett. E súlyos ítélet, ránk mostani ököbeli magyarokra valóban ránk illik, ha az apák álnoksága helyett „az apák mulasztásait“ tesszük. A sok századon át kényelmesen űzött kézösszedugás, halogatás szomorú következményeit, a nyakunkra nőtt idő, a megváltozott viszonyok óriási alakban tüntetik ma föl; a teendők hosszú sorát, mint Meduzafőt, ijedve látjuk magunk előtt, körmünkre égett *) Lásd „P. N.“ mart. 13 és 14-ki számait, minden, de minden, s mármár közelgett a kétségbeesés órája, — midőn épen a végpercz meghozta az önfentartás nemes ösztönét, előteremté a férfias komoly elhatározást, és a magyar első ijedtségéből, ámulásából gyorsan fölocsódva, lelkesülten ragadja meg ; — meg kell ragadnia, — a munkát, vállvetéssel megsokszorozza erejét, megküzd a legyőzhetlenekül látszott terhekkel és akadályokkal, — minden egy év véres verejtékével egy egy század mulasztását pótolja ki, tanúbizonyságot adván a világnak , hogy Árpád ivadéka nem halt meg hamvában, — érdemes hogy tovább éljen; érdemes sok soká éljen!! A teendők említett ezreiről nem akarok én itt sorral sorra szólani, s a fenebbi általános bevezetés után e tájékozási közlésben csupán egy tárgyat, a vízszabályozást, s e rovat alatt ismét a minket alföldieket közelebbről és közvetlenül érdeklő Körös- és Berettyó-szabályozást, emelem ki. 1829-ik év óta időnkint kiválólag foglalkoztak, mind a kir. comissiók, mind az érdekelt Arad, Bihar, Békés, Csongrád, Heves-megyék, s a Nagy-Kunság, a Körös- és Berettyó-szabályozással; — sok tinta, sok papir elfogyott a küldöttségi vélemények, megyei végzések, felírások, mérnöki tervek, térképek készítésében, élannyira, hogy magukból — ha öszszeszedhetők volnának, — ez iratokból ma egy darab Körös-partot lehetne kiállítani; és mindezen sok munka, sok jóakaratú küzdelem daczára, a nemesség kiváltságos volta, a közigazgatási gépezet természete, az adózónép robottali terheltetése, és sok más ilyen ok és akadály miatt, az imitt amott a nép ingyen munkaerejével megindított szabályozási munkálatok kellő összefüggésbe nem jöhettek, kapcsolatos egészszé nem forhattak össze, és ennek kifolyásául sikerük is különválva úgyszólván elenyészett, alig látszott meg. Azonban mint ezt egyfelől elismerem, úgy másfelől csak az igazságnak hódolok, midőn bevallom, hogy ezen szakgatott, készre kapva imitt amott tett dolgozatok, az által, mert, az alább kifejezendőkhez képest ma már egy sokszoros rostálás után megállapított általános nagy egész tervbe gondosan beillesztettek, s annak alkotó és kiegészítő részét képezik, valóságos hasznosokká, dúseredményesékké lesznek jövőre, és az élőkor eme hagyatékában, az utókornak egy majdnem félig kész munka jutott örökségül. Ugyanis az anyamedreknél már számos természetes és mesterséges vízlefolyási akadályok elhárítattak, név szerint több helyen a mederbe nőtt fák, cserjék kivágattak, a bedőlt tönkök kihúzattak, s a felsőbb vidék részbeni kivételével, a vízimalmok és gátjaik elmozdittattak, a keskeny hidak kiszélesítettek, itt ott az ártalmasabb oldalkitörések, eruptiók elgátoltattak, másutt kissebb nagyobb kiterjedésű pártolások és gátrendszer, készítettek, számos átmetszés részint elkezdetett, részint létig , részint s egészen elkészíttetett, úgy hogy nem egy helyen a csa- A tatárjárás történelme IV. Béla király idejében. Irta Rosty Zegmond. Pest, 1852 Ára 1 ft. 12 kr. III. Egy azon mongol csapatok közül, melyeket Batu a magyar korona alatt egyesült tartományok elfog