Pesti Napló, 1857. május (8. évfolyam, 2187-2212. szám)

1857-05-12 / 2196. szám

nyes fáklyásmenet, s a kitűzve volt éjizene ment végbe, mely alkalommal az elláthatlan tömeg Ő Felségeiknek legzajosabb bizonyitványait adá annak, mily boldogoknak érzik, magukat a testvér városok lakosai, Ausztria legdrágább kincseinek legboldogítóbb jelenléte fölött! A mezőgazdasági tárlat Bécsben. n. itt Bécs , máj. 10. Tegnap, midőn a mezőgazdasági tárlat a cs. kir. Augartenben megnyílt, a beadott nyilatkozványok alapján szerkesztett tárgyjegyzéket is osztogattak. Hozzá akartak bevezetéskép csatolni egy értekezést az ausztriai birodalmi talajról és műveléséről , ez azonban elmaradt. Bátran folyamodhatunk a jegyzékhez, ha a tárlat tértelméről akarunk tudomást szerezni, mert változás úgyis csak kevés fordult elő s ezek is többnyire a számozásra vonatkoznak. Legelöl vannak a házi állatok. Mindössze 98 ló van kiállítva, mely számból Magyarországra 12 esik, Csehországra 8, Galicziára 3, Morvaországra 3, Salzburgra 4, Stájerföldre 4,Felső- Ausztriára 16, Alsó-Ausztriára 48. A lovak legnagyobb része derék igás, és e tekintetben nem egy érdemel jutalmat. Szép paripa- és hintósló kevés van kiállítva. Az illetők alkalmasint azért tartózkodtak ilyenek beküldésétől, mert nem akarták a tárlat mezőgazdasági jellemét csökkenteni. A szép ló jóformán mind Magyarországból került. Ezek közt megemlítendők : egy sötétpej kancza, ozorai telivér, 2 éves, Eszterházy Pál hgtöl; egy másik, 3 éves, Sándor Móricz gróftól Puszta-Gyarmatról; két angol telivér kancza, csikóstul, Sina bárótól Szent-Miklósról; egy arany pej csödör s egy kicsiny sötét pej arab, mindegyik 7 éves, Szász-Koburg-Gotha hgtöl a vacsi pusztáról; s egy csödör és kancza Zámorytól Komáromból. Van még azonkívül Bethmann bárótól két csödör és egy kancza Krivaczból, és Neuwall lovagiul egy sötétszürke kancza Klobukból (Csehország.) Szarvasmarha, örege apraja együttvéve, van mindössze 457. Ezen számból Magyarországra esik 63, Csehországra 84, Horvátországra 3, Karanténra 21, Krajnára 12, Morvaország és Siléziára 92, Alsó- Ausztriára 85, Felső-Ausztriára 37, Salzburgra 16, Stájerföldre 20, Tirolra 24. Legszámosabban van tehát képviselve Morvaország és Silézia, innen került pedig nemcsak a legtöbb, de — kevés kivétellel — a legszebb marha is, többnyire svajczi és mürzthali fajta, hanem sok saját tenyésztmény is. Mindenek fölött említendők e részben ő cs. k. Fensége Albert félig seelowitzi uradalmának a tárlatra küldött marhái, melyek svajczi bikák s mürzthali tehenek közt 1853-ban létesített keresztezés eredményei. Kelletén túl kellene igénybe vennünk a „Pesti Napló“ hasábjait, ha minden egyes említésre méltó marhát egyenként fölemlítenénk, mert a beállított marhának legalább is kétharmad része bizonyosan említésre méltó. Ezért csak a magyarországiakra fogunk szorítkozni, annyival inkább, mert Magyarország bármely más részével Ausztriának nem félhet az összehasonlítástól, súlyra nézve pedig aránylag valamennyit messze felülmúlja a cs. kir. fensége Albert Felig m.óvári tehenészete 15 darabot küldött. Ezek közt van egy feketepettyes bika, mely alkalmasint a tárlat valamennyi állatja közül a legnehezebb. Ugyanezen bikának bikasarja pedig bizonyosan a legszebb és legerősebb valamennyi közt. A tehenek is (ugyanonnan) valóságos díszpéldányok. Eszterházy Pál hg a Hanságban szabad ég alatt született és nevelkedett szarvasmarhát állított ki, mely, mint vadon gulya, közérdeket gerjeszt. Az utántenyésztésen kívül itt a tehenekből semmi tejelési hasznot nem húznak, miután a tejet a folyvást anyjokkal a legelőn levő borjuk kiszopják. S meg István Pestről, ki már taval is nagy aranyérmet nyert Párisban, most itt is pompás saját tenyésztményt állított ki. Vöröspettyes bikáját (13 * 1/4 éves) egész nap egész sereg gazdaember veszi körül, a kik gyönyörködve nézdelik. Sin a b. sz.-miklósi, gödöllői, és ercsi jószágairól szintén jeles állatok vannak kiállítva. Hat gödöllői tehén (félévi átlagosíték szerint) havonként 1209 pint tejet adott, egyenként tehát 201% pintet, azaz egy-egy tehén naponként 67/10 pintet. Valóságos tejtenger. — A szarvak óriási terjedelme már messziről tudatja, hol áll azon féltuczat hizóökör, melyeket Braun János pozsonyi marhakereskedő állított ki. Mammuth-alakok ezek, melyek darabonkint teljes 16 mázsát nyomnak. Ökör vala az irodalom jótékonyságainak élvezésére , hanem amaz igen sűkra tömeget is, mely — bár kellő képezéseiről megfeledkezünk — hiven megőrzötte szegény tűzhelyénél a nemzetiség legfőbb alkotó elemeit, így a nyomokon, melyek régibb íróink egyes műveiben, sőt gyakran öszves működésükben, feltünőleg a népiesség felé vezettek, nagyobb erővel s öntudattal kezdünk indulni. Elmélet és gyakorlat aztán mihamar teljes érvényre emelé irodalmunkban a népiesség elvét; kitűnő költői tehetségek pedig reá ütötték a sanctio pecsétjét. Erdélyi Jánosnak a Kisfaludy társaságnál s azon kívüli működése csaknem egyedüli e tekintetben. S ha neki, mint ez eszme apostolának, szerencséje vala megélni , ide vágó törekvései diadalát , megérte egyúttal azt is, hogy a mely magvakat ő irodalmunk erősbitésére hintegetett, esős idők folytán, annak gyöngitésére burjánzottak föl; hogy a mi neki s elvtársainak szent vala, gondatlan kezek által profanáltatott, s hogy most újra neki kell hirdetnie, fájdalom nem nagy sikerrel — mikép a népiesség alkalmazása, szép irodalmi művekben nem egyéb, mint puszta czafrang, üres héj, s „kelmeszerü adalék“ valahányszor eszmét s jellemet nem képvisel. Nem uj dolog irodalmunkban a népiesség használata, bár oly mohó vágygyal nyúl utána a legifjabb iró nemzedék, mintha mai nap született divatos eszme volna az, melyen kívül nincsen üdv és boldogulás. Nem az eszme uj, csak a visszaélés annak alkalmazásában. Sőt eltekintve a számbeli mennyiségtől és zajtól, melylyel korunk e nemű szüleményei meg- jelennek s az ízlést és belértéket tartva szem előtt , feltűnővé lesz, mily távol állnak ezek a régibb idők irodalmi eljárásától. Cserey és Dugonics, Horváth Ádám és Csokonay nem adták volna neveiket oly müvecskékhez, melyek napjainkban egyedül arról emlékezetesek, hogy gomba szaporsággal tünedeznek föl, úgy értvén a népiességet, hogy az a régi beszéd és gondolkozás tiszta egyszerűségének, a jó ízlés által szabályozott kifejezése : tagadhatlan nyeremény volt irodalmunkra nézve annak gyakorlati alkalmazása. Nemcsak a műalak szaporittatott általa, nemcsak az irói nyelv bővült s gazdagodott a nép ajkáról felvett tősgyökeres szavak s kifejezésekkel , hanem mig egy részről legalkalmasb csatorna gyanánt ajánlkozott a nemzet alsóbb rétegeihez való férkőzhetése, más oldalról jelentékeny ösztönt adott arra, hogy mindinkább tanulmányozzuk a nemzetiség jellemvonásait, melyek kiválólag az egyszerű népnek idegen reáhatástól meg nem rontott életében tükröződnek. Végre kivált költészetünk önállóságának, s az egészre kiáradandó jótékony hatásának föltételeit is a népiesség alapjára kezdők fektetni. Forma dat esse rei. Sehol sem oly érvényes e szabály, mint a szépművek alkotása körül. Itt alak és tartalom egymástól elválaszthatlan lényeg. Azok öszhangzása nélkül nincs szép mű. S mi a népiességnek, mint puszta alaknak, föltétlen s vigyázatlan szeretete által tévútra engedők magunkat ragadtatni. Üres külme rabjai lettünk, majdnem teljesen megfeledkezvén a belsőről, a tartalomról. — Diadallal vettük föl a népiességet az irodalmi formák közé s eldobtuk magunktól az ízlést, eme vezérét s őrangyalát a művészi foglalkozásnak. Iszapostól meriténk a völgy alján buzgó forrásból s minden átszűrés nélkül nyújtottuk azt italul a közönségnek. Sárral csapkodtuk jámbor hevünkben a valódi szépség intő szobrait a népiesség rovására. Rontott, szabálytalan nyelvet s elidegenítő pongyolaságot hoztunk az irodalomba szintén a népiesség pajzsának födözése alatt. Semmibe vettük a styl egyöntetűségét, toldott foldott egyveleggé tevén azt, melyből kiáltó színnel szökik szemünkbe itt amott egy egy „splendens pannus“. Mi sem könnyebb, mint félretévén a nyelv erejének tanulmány és kitartó gyakorlat általi használását . Írunk nyakrafőre, lelki szemeinket behunyva s oly szeszélyes csapongással, mint sugallja azon kedves meggyőződés, hogy mi a magyar nyelvet édes anyatejünkkel szívtuk be. Reszelünk-e talán arra gondolni, hogy az irodalom piacza, melyre kiléptünk, távol esik a csecsemő bölcsőjétől s hogy tollunkból, a nemzet szellemi képének ábrázolása végett, fekete nedű foly, nem az édes anyatej ! ? Szépirodalmi könyvek, lapok s művekben, már maga a jellemző név is szép nyelvet követel. Politikai hírlapok hasábjain, melyeket mintegy sietve szülnek a siető napok s események, könnyeben tűrhető, ha a nyelvészet körül „olykor-olykor szendereg is a múzsa“. De szépirodalmi szüleményinkben várjon mi marad örömére a léleknek, ha a styl szépségének élvezésétől is megfosztatunk ? És a népiesség illő méltánylása mellett elhallgassuk-e, hogy az, mint előadási forma, mindenesetre igen korlátolt és szűkkörű, hogy a lélek, magasabb röptű szárnyalásában önkénytelen odahagyja annak légkörét, hogy az többnyire csak alkalomszerű jellemzésű eszköz a művész kezében, hogy értéket soha nem önmagáért, hanem a benne nyilatkozó eszméiért kap ? Bizony ama bűbáj, mely bennünket Petőfi vagy Arany műveiben oly ellenállhatlan erővel ragad meg, nem csupán népies nyelv hatalmától, hanem sokkal inkább az abba fektetett eszme és jellem szépségétől s az alak és tartalom művészi öszhangjától függ. Mikor a vén Bencze az eltörött kés darabjait együvé méregeti „s gondolja, jó volna, ha öszszeragadna“, vagy midőn Toldinak bújdosási szándéka fölött elérzékenyül „bocskorán, körmeivel kereszteket írva“ — mindezek s hasonló vonásai a népiességnek, nem azért tetszők e, mert jellemzők igy egyszersmind s mert bizonyos benső lelki mozzanatot híven jelölnek? Ne tulajdonítsunk rideg szavak s kifejezéseknek több értéket, mint mennyi azokat helyesen illetheti. L. J. tulajdonkép csak öt van , a hatodik darab tehén , mely nem annyira terjedelme, mint inkább csak szarva és testalkata által tűnik ki. Ezen a ponton ugyan csak gyülekeznek a baromtenyésztők. Kár azonban, hogy oly szorosan állnak egymás mellett s csak farukat mutatják. Általában az ólakról nem sok jót lehet mondani: egytől egyig legalább két lábnyival rövidebbek, mint kellene, a bikáknak pedig nagyon keskenyek is. Ha afféle 7—8 láb hosszú bika pihenni akar, az oldalfolyosókon az utat egészen elzárja, s mint több ízben láttuk, az oldalfalakat is lenyomja. Ha még Eszterházy Mihály gr. és Konkoly Ferencz nevét említjük, megneveztünk valamennyi magyar marhakiállítót. Igazítás. Vasárnapi számunkban a magyar akadémia alapszabályai megerősítését jelentő czikkéből az „O. C.“-nek kimaradtak e szavak : „és rendes tagokból, kiknek száma a 42-öt meg nem haladhatja.“ PESTI NAPLÓ. Pest, május 11.Ő es. II. Apostoli Felsége legkegyelmesebb Császárunk legmagasb parancsa következtében, jövőre minden ujonczköteles jászok és kunok, hacsak a hatvan hüvelyket ütik is meg, kizárólag a huszár ezredekbe sorozandók be, s erre nézve, mint a legfelsőbb parancs rendeli, nem kell figyelembe venni, ha a 61 hüvelyknyi testmérték netalán tökéletesen elérve nincs is. Mi benső örömet fog ezen még az által kiegészített legmagasb kegyelmi tény, miszerint minden már jelenleg a gyalog sorezredekbe besorozott jászok és kunok a huszárezredekben teendők, az ezen kitüntetésben részesült kerület egész területén előidézni, olvasóink könnyen megitélhetendik, és mi ezen császári kegyben egy uj köteléket látunk, mely az uralkodójok iránt már oly nagy mértékben lelkesült jászok és kunokat még nagyobb erővel csatolandja a felséges trónhoz. (B. H.) — Az „Oest. Corr.“ Írja : Az előnyök, melyeket a biztosítási ügy, ha czélszerű alapokon nyugszik, mind a földbirtoknak mind a műiparnak nyújt, most mindinkább érvényre jutnak s a biztosító társulatok iránti részvét általában élénk emelkedésnek indult. Miért is csak különös megelégedéssel fogadható, hogy több, sociális állásánál fogva kitűnő személyiség a biztosítási ügy terjesztését Magyarországban egy közönséges magyar biztosító társulat alapítása által tűzte ki feladatául magának. Mint halljuk, a tervezett magyar biztosító társaság, mely a kormány részéről az előleges engedélyt ki is nyerte, elfogadand biztosításokat jégkárok, tűzvész s a vizen vagy szárazon utazó áruk veszélyei ellen. A „Wiener Ztg.“ közli az ausztriai monarchia öszzes állambevételei és kiadásainak kimutatását az 1856-diki kormányzati évre. Rendes állambevételek 268,503,709 frt; rendkívüli bevételek : 4,653,480 frt. Összes bevétel : 273,1''2,276 frt. Rendes kiadások : 321,377,664 forint. Rendkívüliek : 14,138,279 forint. Öszvesen tehát 335,515,943 forint. Miből 62,353,667 forint deficit tűnik ki. A rendes kiadások közt különösen megjegyeztetnek a következők : Udvartartás : 6,420,623 frt; külügyminisztérium: 2,497,202 frt; belügyminisztérium: 28,336,757 frt; pénzügyminisztérium: 28,194,555 frt; igazságügy : 15,425,421 frt; közoktatási: 5,276,025 frt; kereskedelem, ipar- és nyilvános építkezés : 22,336,541 frt. A hadseregfőparancsnokság számára: 109,695,558 frt; legfőbb rendőri hatóság : 10,897 frt; ellenőrző hivatalokra: 4,015,403 frt. Az államadósság szükségleteire 88,032,650 frt. A rendkívüli kiadások közt van 14,138,279 frt rendkívüli katonai szükségekre. Mint már említettük, az erdélyi muzeum egyleli gyűlés f. hó 3-kán tartatott, gr. Mikó Imre elnöklete alatt. Bizottsági tagokat kineveztettek : b. Bedeus Lajos, Zeyk Károly, Nagy Elek, Vass József, Nagy Péter, Kriza János, Finály Henrik urak. A felnevezetteken kívül minden igazgató-alapító tag egyszersmind a bizottságok tagja lehet. A nevezett, köztiszteletben álló hazafiak a részvényesek többi osztályából választottak. — Gr. Mikó Imre megnyitó beszédét valamint gr. Teleki Domokos válaszát lapunk egész terjedelmében mielőbb közlendi. — Báró Sina Simon múlt szombaton délben egy tisztelgő látogatást fogadott el, mely köszönetet mondott azon tetemes ajándékokért, melyeket ő közelebbről a gazdasági egylet szőlőkertje, a gazdasági pályázatok s a nemzeti múzeum részére tön. E küldöttség k. tanácsos Kubinyi Ágoston urból, a gazdasági egylet elnökéből, pénzügyi tanácsos Korizmics urból s dr. Entzur a faiskola igazgatójából állott. B. Sina szívesen megköszöni a kifejezett üdvözletét, de a hálát, úgymond, még nem érdemelte ki, azt Isten segedelmével csak évek múlva reméli kiérdemelhetni. Ő egyik régi nagy költőnkkel látszik tarkítani, ki azt írá, hogy valamint a fényes tejút az égen szá-mos csillag összege, úgy a hazafiaság s a dicsőség számtalan kisebb nagyobb szép tett összességében áll, melyek szakadatlan lánczolatot képeznek. Kevesen vannak, kik költőnkkel tartanak, de e kevesek közé tartozik b. Sina Simon. Hogy a „fényes tejútnak“ csak egykét újabb csillagát emlitsük, b. Sina legújabban a pesti lóversenyek állandó dijául 1000 arany alapítványt tőn ; a köztelken rendezendő kiállításnál 300 frt jutalmat tűzött ki a legjobb magyar kanczára, s tegnapelőtt meglátogatván a nemzeti múzeumot s látván hogy a régi pénzek szekrényei papírral vannak bélelve, azonnal fölkérd a múzeum illető osztályőrét, hogy azon szekrényeket az ő költségén bársonynyal béleltesse ki; végre a mai nap a nemzeti színházban tartott jótékony nőegyleti hangversenyre egy páholyért 100 posztot küldött. — A Wittelshöfer hazánkfia által Bécsben szerkesztett „Medicin Wochenschrift“ tudósít : „Egy tébolydának államköltségemn fölépítése Magyarország számára véglegesen el van határozva ; azon reményt táplálják, hogy Ő Felségeik Pesten mulatásuk alatt maguk teendik le talpkövét ezen új humanitási államintézetnek. Riedl igazgató s orvosi tanácsos már elment Buda-Pestre, megnézendő a helyet, melyen az építendő tébolyba fogna állani. — Szegedről, máj. 10-kéről táviratozzák a II.-nak, hogy Rózsa Sándor elfogatott s átadatott a törvényszéknek. — Aradról írják : „A Maros vize apadóban van ; az árvíztőli félelem elmúlt. — A ki könnyen akar jutni jó , s némely ritka, különösen a magyar történetet illető könyvekhez, figyelmeztetjük , hogy néhai Kulcsár István, mintegy 1100 darabból álló könytára ma és a következő napokon árvereztetik — zöld-kert utcza 2-ik szám alatt. — Több oly mánkát látunk a lajstromban följegyezve, mely már igen ritka az antiquariusoknál is, — sőt több ritka kézirat is. — Ma, május 12-kén , déli 12 órakor a nemzeti színházban, a pesti jótékony nőegylet javára ének-, zene- és tánczegyveleg fog adatni két szakaszban. Az érdekes műsorozat : 1) Nyitány, Erkel Ferencz „Hunyadi László“ czimű operájából, játsza a nemzeti szinházi zenekar. 2) Magán ária, Them Károly „Képzelt beteg“ czimű operájából, énekli Fü r e d y ur. 3. „Pesti emlék“ játszák két fuvolára és hegedűre Doppler testvérek és Huber K. ur. 4) Kardai Them Károly „Tihany ostroma“ czimű operájából énekli az összes nemzeti szinházi kar. 5) „Pardal“ Verdi „Troubadour“ czimű operájának 4. felvonásából, énekli Kaiser Ernstné assz. és Füredy ur. 6) Zongorarész, játszó Kastner Róza kisasszony cs. k. kamara művésznő. 7) Velenczei carneval, kettős táncz; Aranyvári Emilia kisasszony és Campilli ur. — Örömhir a gazdáknak ! Havannai tudósitások szerint a Concha által kiküldött biztosok megvizsgálták a Cuba déli részén levő guanó-telepeket s igen örvendetes jelentést tenek. Végtelennek mondják a guanó-telep kiterjedését. Némely helyeken a guano minősége jobb a legjobb perui trágyánál, s szintannyi ammóniák van benne. — A „Pr. Z “ Írja : F. hó 2-kán d. u. 4 órakor a Pozsonynyal szomszédos Szenczen tűz ütött ki. 38 ház, 29 vinczellér ház s pincze és 15 csűr lett hamuvá. A kár 16,100 frtra megy, melyből csak 2,740 frt van biztosítva. A tűz keletkezésének oka nem tudatik. Azt hiszik, egy gyufával játszó 3 éves gyermek okozta. Közelebbről ismét sűrűbben fordulnak elő az égések. Mi azok hírét intő jelül közöljük olvasóinkkal, hogy birtokukat a világon a legszebb, a kölcsönösség elvén alapuló intézeteknél biztosítni siessenek. A biztosító társulatba állók csekély áldozattal nemcsak vagyonukat biztosítják , hanem egyszersmind egy jótékony intézet tagjaivá lettek, mely számos károsodottakon segít! Nemzeti színház. Május 9-ikén „A szép Marquisné.“ Eredeti dráma 4 felv. Irta Kövér Lajos. De Lange Marquisné szerepét, mint mindig Bulyovszkiné adta s mint mindig, játéka emelé leginkább az előadás becsét. Bourignard tábornokot Feleki jellemzően adja. Fáncsi J. (Masay Helén), természetes arczjátéka által magában jobb hatást tesz, mint néha túl síró hangjával. — A színpadon igen kevés művésznek lehet az a kiváltsága , hogy zokoghasson a nélkül, hogy rész hatást ne tegyen. Ezen dráma nyelve ellen való kisebb kifogásainkat máskorra halasztván, a szerzőt figyelmeztetjük, hogy e phrasist törölje ki Bourignard tábornok szerepéből: „Oh asszony! Miért nem vagy férfi, hogy megfojtanálak, mint egy csecsemőt!“ Május 10-ikén „Csikós“ Szigligetitől. Az előadás nem tartozott az összevágóbbak közé. A tapasztalás bizonyítja, hogy a színészek az időről időre többször ismételt szerepeket is felejtik, — annyira, hogy a súgónak oly terhes szerep jut, mint az első előadásoknál. A színház nem telt meg, mit nem a „Csikós“-nak, hanem a csikósnak tulajdoníthatjuk. Nem az öreg csikóst értjük, se nem Füredit, kinek ez egyik legjobb szerepét ma is Némethy adta. — Ma adatik Ilka és a Imszártoborzó. Opera 3 felv. Irta N. N. — Zenéjét szerkesztette Doppler F. LEVELEZÉSEK. Kolozsvár, május 1. Az ezen lap által különös figyelemre elég oknál fogva méltatott termelő osztálynak nálunk sajnálatosan roszul megy dolga : a szőlőmunka-napszám ára 2 f, s egy kis veder bor ára 25 v. garas, egy ekenapszám 2—3 pírt, s egy kis véka törökbuza 24 — 25 v. garas ; szarvasmarhának, lónak nincs kelete, az adóért szünetszlintelen folynak a kótyavetyék, ritkán lehet a városház elé nézni, hogy széket, öltönyt, szekeret, lovat stb. ne doboljanak el,a fényűzés mégis foly, a váltók szaporodnak, a hitelező könyvek telnek — hova visz a sok baj, az ég tudja? Kétségkívül előbb-utóbb a földbirtokos teljes romlásánál áll meg. Nem hijába beszél egyik idevaló lap mindig a bankokról, papírokról, váltók- és váltóhamisítókról, a pénzszerzés különböző módjairól, mert valóban rettentő dolog az a pénzetlenség, meg az a piacznélküli állapot, és ismét amikor egy egész országból több pénz megy ki egy két czim t. i. adó és gyarmati czikkek czime alatt, mint amennyi bejö minden termesztmény öszszes árából. Hol van itt a segélyforrás ? hol a mentőszer ? mondja meg a ki tudja, én tudásával nem hitegetem magam ; csak annyit jegyzek meg, hogy ha minden ember és család kérlelhetlen szigorral elhatározná, hogy többet nem költnek, mint amennyit keresnek, s bárminő esetben is csak addig nyújtóznak, míg a takaró ér, talán némileg segítve lenne a bajon. Egyébiránt igazítsák el az okosabbak. Színészeink eltávoztak, de reméljük, mások jönnek helyekbe ; az országos választmány legalább értekezésben van egy igen ügyes vidéki igazgatóval, ki ugyan már kétszer cserben hagyta, de tán harmadszor is nem teendi azt. Tőke, alaptőke ! — mondani fogom én mindig, különben soha biztositnunk az előadásokat állandóul nem lehet. Megkísértettük most három éve az évenkinti részvény általi segélyezést; volt is eredménye, mert szükséges építéseket hajtottak azzal végre, könyvtárt és sok szép öltönyöket szereztek, de a színésznek fizetése bizony e mellett is mindig egyes áldozók zsebéből jön pótolva. Alapítónak is lenni, páholyt tartani, e felett évenkint ismét 50-600 sőt több ezer ftót is kiadni egyetlen ügyre, és ezt évekig folytatni, bizony lehetetlen , mert nincs jövedelem, és nemcsak a színház teng árván, de a tanintézetek, egyházak, egyesületek is — mindenik ugyanazon kevés számú közügyszerető birtokos osztálytól vár és nyer segélyt. Mert nálunk kivált a kereskedő osztályt úgy nem érdekli semmi közügye a hazának, mintha itt sem laknának. Rettenetes közönyös had ez! Nézzétek meg a gazdas, egyesületi, színházi, múzeumi részvényesek lajstromát, alig láttok kettőt-hármat. Nem tud a semmiről másról, a papirosok árfolyamáról, kutyavetyékről, csődhirdetésekről s több más ilyen dolgokról, nem ad az semmit közczélra , hanem veszi a jószágot, vásárolja a papirosokat, hallgat és gyűjt, mintha egy két hét múlva el kellene menni a hazából *). Nálunk minden közügyét a fő és középnemesség, meg az úgynevezett honoratiorok osztálya tart fen és a polgár ereje szerént. De ennek is parányira olvadt száma, mert mindennap szegényebb és szegényebb kezd lenni, régi adósságaiért, fényűzési hajlamaiért is — megengedem — de bizony hazafiságból is, mert a főur és nemes is épen úgy zsebében tarthatná 1—2000 forintját, mit évenkint színházra, múzeumra, könyvekre és tanodákra kiad, mint N. N. kereskedő; de nem teszi, mert szereti hazáját, őrzi nyelvét, fentartani igyekszik ostromba vett nemzetiségét. Itt az oka, hogy épen a magyarságnak a lelke , a magva kezd mostanság nálunk gyöngülni. Ha a pénznek és jószágnak, ami ettől az osztálytól egy más tösvény, rideg nemzet és honfiúi érzés nélküli osztálynak kezibe megy át, bár egy része fordittatnék hazafiui czélokra — ám legyen ! gazdagodjanak, senki nem ügyelné; szemesé a vásár, ügyesé a szerencse — mondja a közbeszéd. Igen, de a midőn tudjuk, hogy e más kezekre szállott vagyon vízbe *) Nagyon terhes vád. De e sorok t. írója a felemlített közérdekű, országos vállalatok ügykezelésével, keletkezési, fentartási törekvéseivel sokkal közelebb összeköttetésben van, minthogy meg ne volnánk győződve a felöl, hogy vádja a legalaposabb tudomás alapján támadt. Ez esetben pedig megilleti az illetőket a megrovás. Szerk. Magyar könyvészeti 214. Jankovich Vincze: Magyar nyelvészet és helyesírás tárgyában. Nyomatott B.-Gyarmaton, Kék László gyorssajtóján. 1857. Kis ivrét, 3 lap. 215. Magyar könyvészet, a honi uj irodalom és művészet terjesztésére közli Magyar Mihály könyvkereskedése Pesten. II. év. 4. sz. Szerkeszti Magyar Mihályt Nyomatott Gyurián Józsefnél. 1857.