Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)

1857-07-23 / 2254. szám

lai tanácsosra). Ez ellen­­is a m. évi October 17-éin kelt legmagasb házassági válást tárgyazó törvény ellen, mely a reformált egyház autonómiáját veszélyezteti, s megsemmisíti a római katholikus egyházzal való egyenjogúságot, a cs. k. Apostoli Felségéhez az igazságot nem leplező két alá­zatos fölterjesztés létetett s azokban azon remény fejtetett ki, hogy a fölterjesztett leyális és alázatos kérelmek a legkegyelmesebben tekintetbe fognak vétetni. — Várady Luiza beszélyei ily czim alatt jelennek meg: ■Nö-sziv élete.“ (Szerző tulajdona), ajánlva Batthyány Em­ma grófhölgynek. A kezünknél levő első kötet e beszélye­­ket foglalja magában : „Szív küzdelmei“ , „Egy férfi, ki nem hiú“, „Titkos látogató“, „Uriela“. E Svét Sziczilia királyságának összes népessége legújabb hivatalos felszámítás szerint 9,177,000 ; ebből 2,231,000 lakos esik Sziczilia szigetére. Az egész királyság 22 tartományra van osztva, melyből 7 esik Szicziliára. Összesen van 2,210 község. Nápolynak a fővárosnak 450,000 lakosa van , s a külvárosokat is beleszámítva tán 500,0­0, Palermonak kö­zel 300,000. — Azon utazók közt, kik belső Afrika kikutatására szen­telik életöket, egyik legnevezetesebb a közelebbi időkben a svéd Wahlberg. Első utazása 1840—1845-ben történt. 1839-ben érkezett a Caphoz. 1845-ben tért vissza hazájába, s yg5,1511-ban tette második utazását. Született Svédor­szágban, Gothenburg mellett 1810-ben. Atyja kereskedő volt, maga pedig mérnöki pályára készült, de rendkívül eleven képzelődés s ifjúi erélyénél fogva nagy kalandokra vágyott. Ez nem engedd őt nyugodni. 1839-ben a svéd kormány a Jó remény fokához tudományos szempontból egy utazót akarván küldeni, Wahlberg rögtön ajánlkozott. A kormány neki a nagy vállalatra csak mintegy 1500 pftot adott. A többiről magának kellett gondoskodnia. Ez épen oly vállalkozó mint a tudomány iránt lelkesülő utazónak köszönheti a stockholmi múzeum egyik legnagyobb kincsét- Ő azt 533 emlőssel, melyek közöl számos a legnagyobb féle, 252­ madárral, (összesen 400 faj, s sok eddig ismeretlen). 480 amphibiummal, krokodillal sat. 5,000 faj rovarral, számos hal-­­ is s roppant mennyiségű növénynyel gazdagitá, melyek mind a legtökéletesebben vannak kiállítva. S ez mind csupán csak délafrikai tárgy, s oly mennyiségben, hogy a leggyakorlottabb természet­vizsgálóknak legalább is tíz évre adott dolgot a gyűjtő azok leírására! — Mint mondók, Wahlbergnek a kormány nem adott annyi költséget, mennyi egy ily válla­latra szükséges. Utazónk az afrikai utazók rendes jövede­lem forrásához folyamodott, t. i. elefántcsontot igyekezett szerezni, melyet pénzen vagy cserében az afrikai parti vá­rosokban jó áron lehet eladni. Az elefántcsont szerzés pedig nyaktörő keresetmód , mert az elefántvadászat a legveszé­lyesebb neme a „sporténak. Wahlberg annyira értett hozzá, hogy utazásaiban 400-nál több elefántot ejtett el. Ő nem h­eyessé a közönségesen bevett módot, mely szerint lóháton űzik a vadászatot.A hoszszas tapasztalás arra tanítá, hogy gyalog nemcsak a lövés biztosabb, hanem a menekülés is könnyebb. Őt nagy jártasságáért az afrikai benszülöttek nem nevezték más néven, mint „elefánt - pusztítódnak. Utoljára is a vadászatnak jön áldozata 1856-ban mart. O-kán. W­a­­­b­e­r­g néhány vállalkozó kíséretében vadászni indulván, csaknem mindennap leölt egy egy elefántot. Min­den arra mutatott, hogy a kirándulásnak igen jó kimene­tele lesz, de martius 6-kán ejtve Wahlberg egy fiatal elefánt üldözésére menvén, melyet társai egy mocsárral körülvett kis térre szorítottak, ezek az ő vezényletére né­hány lövést tettek, melyek dühbe hozták az állatot. Ez egyenesen Wahlbergre rohant, mielőtt fegyverét elsüthette volna, leterítette, puskáját ketté törte, mintha tudta volna, hogy ez az ellenfél fegyvere, s borzasztó ordítással elta­posta ellenét, elszaladt. Wahlbergre rá sem ismerhettek elősiető társai, annyira el volt gázolva. Egy nagy fa aljá­ban temették el, s keresztet tettek sírjához. (Revue d. d. Md.) — A budai városmajor melletti Siklós­y-féle vizgyógy­in fizet hitele mindinkább szilárdulván, hogy az a szenvedő en­y­k­ség javára minél nagyobb szolgálatokat tehessen, a tulajdonos elhatározd annak ez irányban­ tovább folytatását ré­szvén­yekre alapítani. (M. P ) Nemzeti színház. Carrion urnak minden fellépte újabb élvezetet nyújt a mindig teljes számmal megjelenő közönségnek. Mint Edgardo, Ernani és Almaviva egy iránt bámulásra ragad nagy művészetével. De nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy El vino az „Alvajáró“-ban legjobb, leghatásteljesb szerepe. E szerepében művészetének minden hatalmát kifejezve, találjuk, a piano ének, a legszebb fal­­sett e szerepében ragadja meg leginkább a hallgatót. A­mily meglepő hatást idézett fel tegnapelőtt (júl. 21.) ez ének, és oly elragadtatást keltett fel Hollósy Lanc­a­ rend­kívül szép és művészi éneke. Ilyen Amina csak Lind Jenny volt A közönség soha méltóbban nem jutalmazd tapsaival kedves első énekesnőnket mint ezúttal. A legnehezebb és a színpadon először hallatott cadentiák a kettősökben meg­­lepek a közönséget. Az előadás jó volt. Elizát Téli E. k. a. éneklé. A vadászkürt nem sérté meg a közönség hallérzékét. De sértő szemét a felvonások közben nem tudjuk, gazdasági szempontból vagy figyelmetlenségből mérsékelt gázvilágítás. E szürkület jobban sérti a szemet a legnagyobb fénynél. Aztán sérté a mivelt közönséget egy páholy hangos beszéde, s egy kis leány hangos nevetése a leghalkabb ének alatt. Múltkor (Lucia előadásakor) az emeletek egyikén egy síró gyermek zavará meg a közönség élvezetét. Mintha be volt volna ta­nítva, és a legszebb dalrészekbe szólt be sivalkodásával. És nem találkozott senki, ki a bajon segítsen. Az apa vagy anya, ki nem átallja az ölbeli kisdedet magával hordani, mások terhére, boszszantására, nem birt annyi miveltséggel és szeméremmel, hogy eltávozzék fékezhetlen gyermekével, ki a nagy hőségben roszul érze magát, vagy álmos lett. Az igazgatóságnak a közönség iránti kötelességéből támad azon joga, hogy megtagadhassa a bemenetelt, illetőleg bevitelt 6—5 éven aluli gyermekektől Ha az igazgatóság ily szigorú rendszabályhoz, mely egyébiránt a gyermeknevelés egyik tör­vényéül is fogadható volna, nyúlni nem akarna, a színlapokon kellene tudtul adni az illetőknek, miként ez apró, ölbeli gyermekek nem színházba valók, hogy az ily gyermekek, kik úgy sem élveznek, csak a felnőttek élvezetét rontják meg, s hogy a háborított közönség jogával él, midőn az al­kalmatlan gyermek eltávolittatását követeli a színház min­den emeletén s a földszinten jelenlevő szinházi felügye­lőtől. — Ma adatik : A notre-damei toronyőr. Dráma 6 felv. Irta Hugo Victor. Jun. 15-ki felolvasásában, mint közöltük volt, a kazár birodalom kiterjedéséről szólt s állami és val­lásos viszonyait ismertette. Láttuk , hogy az egyistenüség minden alakban uralkodó volt a kazárok közt, s addigi, sok részben vad, szokásaikat feltünőleg szeliditette. Már említet­tük, hogy a rabszolgaságot a monotheismus szüntette meg, egyedül a pogányokra szorítván. Említik, hogy a vallásos intézményekkel karöltve járt náluk a tör­vénykezés is, a­melynek igazságos voltát az oroszok is tisztelettel emlegették. Hogy az arabok vallásával azok tudományos mű­­veltségét is átvették a kazárok, alig szenved két­séget. Gazdálkodási rendszerüket a magyar alföldi gaz­dálkodás rendszeréhez hasonlította értekező. Nagy városaik voltak (négyet név szerint is említett érte­kező), melyekből leginkább földművelést űztek, sát­raik (tanyáik) lévén szerte a mezőkön. Barom- és k­itenyésztésökre már földviszonyaik utalnak. Idejá­rul, hogy a kazár lovas nemzet volt. Egyéb iparágak közt leginkább virágzott a kazá­rok közt az ezüst- és rézbányászat. Hogy a kézmű­vességekben is bírtak némi jártassággal, onnan kö­vetkeztetjük, mivel sok mahomedán kézműves tele­pült közéjök, mint a­h­ol „igazs­got és biztosságot“ találtak. A magasabb iparágakban mindezáltal Ka­­zarország soha sem emelkedett annyira, mint az ara­bok és byzancziak, kiktől Zarkel (határerőd) építé­séhez építőket is kértek s a kiktől gyakran vásárol­tak ruhákat, drágaságokat stb. Kereskedési tekintetben kivált a keresztes hábo­rúk előtt virágzott Kazárország, mint a melyen által ment kelet, nyűgat és éjszak kereskedése. Ezek után a kazárok összefüggését a magyarokkal vizsgálta értekező ethnographiai, őstörténeti tekin­tetben és hazai történeteink szempontjából.A kazar név fejtegetése magában nem vezet eredményre. Ha csupán szóhasonlat után indulunk, már Herodotnál föltaláljuk ezt. Némelyek, hasonló ingatag kiindulási szempontból, georgiaiaknak, örményeknek, sőt szlá­­voknak is mondák a kazárokat. Az utóbbiak arra hivatkoznak, hogy Cyrill először a kazárok közt hir­dette a keresztyénséget, é­s talán az ő számukra találta föl betűjegyeit (! ?) Alaposabb, mind értekező, azok nézete, a­kik törököknek (turkoknak), vagy mint az új orosz iskola — keleti finneknek mondják a kazárokat. Értekező kelleténél több nyomadékot tulajdonított azon körülménynek, hogy a kazárok Jáfettől szár­maztatták magukat. Fontosabb adat az ősmagyar rokonság kimutatására, hogy a byzanti irók mind a kazárokat, mind a magyarokat turkoknak nevezik, s Nestor szerint a kazárok és magyarok egyaránt uga­rok. A kazar nyelvből az egy Z a a r k e i szó maradt fen, s e szót is nyelvünkből vélte leginkább kima­­gyarázhatni már Klaproth. Végre a magyarok ős lakhelye is azt mutatja, hogy közel viszonyban éltek őseink már a IX. század előtt a kazárokkal s nem alap nélkül gyanitja értekező, hogy ős Magyaror­szág a kazár birodalom egyik tartománya lehetett. Midőn Oroszország keletkezése halálos csapást adott a kazár birodalomnak , a kazárok már egész a Tiszáig terjedtek, s a kazár nép maradványai ná­lunk nemcsak a magyarok e honba jöttekor fen vol­­tak még (lásd Anonymus) , hanem I. Géza, Kálmán idejében is szerepeltek (chalizi). E fölött számos helység neve (Kis Kozár, Nagy Kozár, Kozaricza,­­ Kozarovecz stb., föntarta hazánkban a kazar nevet. Az értekezés , miután be van fejezve , meg fog jelenni az academia értesítőjében. Most Kiss Ferencz régiségbúvár értekezett egy Hanzsabégen talált, kétféle rézből vert római emlék­éremről s egy ezüst éremről. Az emlékérem Alexan­der Severus és anyja Julia Mammaea emlékére ké­szült. Egyaránt becses művészeti és ritkasági értéké­nél fogva. Európa múzeumaiban eddig a római em­lékérmeknek csak 9 ilyen nagyobb példánya van, ez a tizedik. Az academia értesítője rajzban is közli, leírását is adja. Oda utasítjuk a régiségtan ked­velőit. Végül a titoknak Knauz Nándor levelét ol­vasta föl, mely a pozsonyi káptalan levéltárában ta­lált XVI. századi okirattárra (oklevél-gyűjteményre) hívta föl az academia figyelmét. Tartalma ez okirat­tárnak többnyire új okiratok, a mohácsi vész előtti és utáni időkből. Jelentette egyszersmind a tisztelt levélíró, hogy a pozsoni káptalan levéltárában még más oklevéltár is van. Reméljük , szintén megismer­teti a tisztelt tudósító. Bár minden magyarországi levéltárnak volna egy Knauza. Az ismertetett okiratgyűjteményt a történeti kút­főket szerkesztő bizottmányhoz utasította az ülés. CSENGERY ANTAL: Nemzeti színház. A gróf Ráday Gedeon ur részéről kitűzött 40 arany pályadijra „Az aranycsináló magyar nemes, vagy: Ezüs­töt adtunk — füstöt kaptunk“ eredeti vígjáték 2 felvonás­ban a kitűzött határnapon túl érkezvén be, a pályahirdet­­mény értelmében nem versenyezhet, s az illető szerző ál­tal visszavétethetik. Pest, jul. 21. 1857. Svomlóssy Ferencz, a nemzeti szinház könyvtárnoka HIVATALOS. A budai cs. kir. országos pénzügyigazgatósági osztály Wenzel József dijnokot a szegedi sóhivatalnál ugyan e hivatal tisztirnokává kinevezte. A budai cs. kir. országos pénzügyigazgatósági osztály Rupprecht Pál főhadnagyot a cs. k. katonai szekeré­szet testületnél III. osztályú adóhivatali tisztté kinevezte. A magyarországi cs. k. főkormány Beranek József cs. k. rendőrbiztost és Blaue Bernát translatort e főkor­mány elnöki irodájában helytartósági fogalmazókká Ma­gyarországra kinevezte. LEVELEZÉSEK Kassa, júl. 15. P­á­z­m­á­n Mihály jelenleg itt mű­ködő színtársulata nyújt, hosszas szünet után ma­­gyarajku kis közönségünknek, elvteljes esti órákat, melyet ez nem mulaszt el kellőleg méltányolni. E társulat tagjai kevés kivétellel vidéki színpa­dunk igényeinek megfelelnek, melynek jelesleteit em­lítés nélkül nem hagyhatjuk, — mindenek felett első helyet érdemel ezen társulat derék igazgatója Páz­­mán­y­­kit a közönség mindeddig csak becsülni ta­nult, ezután Gönczy Soma és Gyöngyösi kellő ottho­­niasságot tanúsítanak, Lányiban nagy reményünk van. Gönczy József jelentéktelen szerepekben is, melyekbe még eddig fellépett, kinyerte a közönség tetszését, de az ellenkezőt mondhatjuk Váradi és Dombiról, kik bebizonyiták azt hogy tudnak, ha akarnak és mégis szerep-nemtudásukkal mily gyak­ran sértik füleinket, a­hol csak egyedül szorgalom orvosolhat, mit különösen ajánlunk, nemcsak ő ne­kik, hanem mindazoknak is, kiket itt meg nem emlí­­tünk, egy pár egyén kivételével, kik ezen térre egy­általában hivatva nincsenek.— Miklósyné, Kissné,— Szegfyné jeles tagok . — Bertényi Berta iránti elis­merésünket, ki zsenge korához képest várakozásunk­nak naponta mindinkább megfelelni látszik, nem mulaszthatjuk el nyilvánítani, s kecsegtet bennünket azon hit, miszerint a k. a. elismerésünket folytonos igyekezete által mindinkább kiérdemlendi. — Elis­merést érdemel másfelől az igazgató ur erélyes el­járása ki itt léte ólta, folytonosan vendégeket szerze a pesti nemzeti színháztól, — itt voltak ifjabb Lend­vay, — Szerdahelyi Kálmán, — kik művészi játé­kukkal annyira kinyerték tiszteletünket — e közön­ség üdvözletét küldi a művészek után !!! F. hó 8-án érkezett körünkbe Munkácsy Flóra k. a. kedves vendégünk. — Fellépésekor tapsvihar­ral, örömkiáltásokkal, szűnni nem akaró éljenzéssel üdvözlő, a szép számmal összegyűlt közönség, a­hogy mindezekre érdemes vola , meggyőze ben­nünket minden felléptével szép játékaival. Mind­össze négyszer lépett fel, u. m. Essex grófban, mint Rutland grófnő, a notre dame toronyőrben mint Esmeralda, a Czigányban mint Rózsika és Griseldis­­ben a czimszerepben. E szerepet jutalomelőadásául választá. Ez este a közönségnek legmagasb fo­kig kitört lelkesedése, számtalan virágbokréták, ko­szorúk s szétszórt üdvözlő versek özönei között, fo­­gadá a jutalmazottat kiléptekor, az előadás közben egy értékes ezüstserleg és szelenczével tiszteltetett meg a művésznő, mit a közönség nevében egy kül­döttség, nehány lelkes szavak mellett nyujtá át, — előadás után az itteni magyarajku ifjúság által, fák­lyás éjizenével lett volna megtiszteltetendő, de közbe jött tartós eső ezt m­eggátolá. Ma hagyá el városunkat a kedves művésznő; a tá­vozót lelkes kis közönségünk legforróbb jó kivánata kiséri, mely mint most úgy a jövőben is örömmel fogja körében tisztelni. Hogy városunk irodalmi tekintetben is halad, egy újabb bizonyítéka azon irodalmi vállalat „a nagy vi­lág­képekben“, mely Zene Árpád szerkesztése alatt (Werfer Károly kiadótulajdonos), oct. 1-jén jelenend meg, s hisszük, hogy e vállalat több jeles k­órtoll köz­reműködése mellett a legszebb sikernek örülend; — ugyan ő tőle jelenik meg aug. hó 15-kén „kávénéni­­kék naptára“ humoristikus mű . (Werfer Károly kia­dó tulajdonosnál); reményijük, hogy a lelkes közön­ségtől pártoltatni fog, mint oly vállalat, melynek jö­vedelméből egyrészt az ifjú író, elhunyt barátja Beöthy Lászlónak emelendő emlékre szentelt. Az itteni kereskedelmis iparkamra által, felhoni gyártmányokból rendezett tárlat, minden lá­togatót még eddig meglepett, s ezt látva, meggyő­ződhetünk honunk el­haladásáról, mert ha egy ily szűk körre szorított vidék is ilyesmit állíthat elő, mit állíthat akkor az egész.­­ Ennek ismertetését figye­lemmel a „P. Napló“-ban megjelent közleményre, miután a tárgyak folyton növekednek , legközelebbi alkalomkor önnek beküldeni es nem mulasztandom. ÉRMENTI. KÜLFÖLD. Francziaország. Valamennyi lap, az egy „Uni­­vers“-t kivéve, hoz egy hosszasabb czikket Béran­­ger-ról. H­á v i­n úr a „Siécle“-ban többi közt így szól róla : „Béranger philosophiája egy pillanatra sem tagadta meg magát. Habár mindazon férfiakkal, kik 60 é­v óta a kormányon ültek, benső barátságban élt is, egyik sem bírta őt az­­ oly szerény s oly mél­tóságteljes visszavonultságából kiragadni. Béran­­ger­ ról el lehet mondani, hogy ő benne a politi­kai moral személyesítve volt: senki sem képes neki következetlenséget szemére vetni ; a leg­irigyebb, a legigaztalanabb sem lesz soha képest ő tőle egy szót egy gondolatott idézni, a­mely őszhang­zásban nem volna a franczia forradalom nagy elve­ivel, melynek ő életét szentelé.“ A költő született 1780-ban s unokája volt egy sza­bónak a „Montorgueil“ utczában. Hat éves korában Peronne-ba küldetett egy nagynénjéhez, ki őt nevel­tető. Tizennyolcz éves korában egy könyvnyomdába állott be. Költői tehetsége azonban már ekkor mu­tatkozott, s Párisba ment, a­hol néhány kísérletet jön a színház számára írni. Ezek nem sikerültek, — ő tehát most a dalköltésre adta magát. — Az első csá­szárság alatt hivatalnok volt a közoktatási miniszté­riumban. A restauratio üldözőbe véve,­­ kétszer elítél­tetett. Az akkori ellenzéki férfiakkal a legbizalma­sabb lábon állott, kivált Dupont-tal (de l’ Eure) Foy tábornokkal és Manu­ellel, mely utóbbival ennek haláláig együtt lakott. Manuel halála mélyen fájt neki, s legközelebbi oka volt az ő világtéli visz­­szavonulásának. A februári forradalom egy pilla­natra föllépteté a költőt a politikai színpadon. Az alkotmányozó gyűlés tagjává választatván egyetlen­egy ülést látogatott meg, azután lemondását beadta. Azon idő óta nem hagya el többé magányát. Ő mindig hű maradt magához, s ámbár a restauratio alatt neki fényes ígéretek tétettek, ő azokat a legnagyobb lenézéssel utasitá vissza.­­ A császárság visszaállí­tása után megkínálták a becsületlegio rendjelével, Béranger azonban, ki az 1789-ki elveknek hódolt, e kitüntetést elutasitá magától. A „Pays“ július 14-diki száma az olasz ügyekről ezeket mondja : Több lap közlé, hogy M­a­z­z­i­n­i, barátaival azon szándékát tudatta, miszerint a poli­tikai színpadról le akar lépni. A­nélkül, hogy ezen elhatározás őszinteségét vizsgálnék, mi úgy tudjuk, hogy őt arra az angol kormány új magatartása bír­ta, mely a hírhedt összeesküvőnek tudtára adá, hogy Anglia senkitől sem akarja megtagadni a menhelyet, azonban nem akarja, hogy London tovább is oly for­radalmi tűzhely maradjon, mely Európa nyugalmát szüntelenül fenyegesse.“­­ Majd meglátszik való­sul-e. ” Egy porosz lap párisi levelezője úgy hallja, hogy a dunai fejedelemségek tárgyában most újra nagyon élénk jegyzékváltás foly a hatalmak közt, s hogy Francziaország még nagyobb élénkséggel ra­gaszkodik a maga egyesítési eszméjéhez. — Konstantinápolyban Thouvenel­ra perzsa oroszlán- és nap­rendjeit kapta a sbah­tói elismeré­séül azon érdemeknek, melyeket a franczia követ a Feru­k khán által a török fővárosban folytatott al­kudozásoknál tett. Feruk khán, mint Páriából ír­ják, mostanában Túr­inba is el fog menni, hogy a Persia és Szardinia közt kötött kereskedelmi szerző­dést ratifikálja. — A „Pays“nak Algírból f. hó 14-ről kapott tudó­sításai szerint 8-dika óta ott ütközet nem volt, ha­nem a hódolatok folyvást tartanak. — Hire jár Tunis elé néhány franczia és angol hadihajó küldésének. Pár­is, jul. 21. (táviratilag) Madridból f. hó 20-ról jelentik : „Ő szentsége a pápa a papi java­dalmak előbb történt eladatását szentesítette “ — Kabyliából, f. hó 15 kéről jelentik : a hadjárat be van végezve s a Renault és Yussuf hadosztályok már útban vannak illető helyőrségi állomásaik felé. — Tegnap estre 3 évente 67.67­/2. Államvasut 700. Olaszország. A tegnapi számunkban táviratilag már jelentett genuai legújabb eseményekről a „Corriere mercantile“ következőleg ír : „Ma Genuá­­ban igen nagy meglepetéssel beszélnek egy esemény­ről, melyet mi legelőször puszta koholmánynak va­­lánk hajlandók tartani, mely azonban most, bármi különösen hangozzék is állításunk — megvalósul. Jul. 14 és 15-ke közti éjjelen jelenté a Guezzi erőd őre, hogy néhány gyanús egyén ólálkodott, mintegy kémlelődve, a sánczárkok körül; az ör fá­jék kiáltott: „ki vagy?“ — mire azok visszavonul­tak ; de gyanú támadván benne rövid idő múlva az erőd másik oldalára ment, s valóban azt látta, hogy a kémlelődök ide vonultak, s lemászván az árokba, hasra feküdtek. Az őr még kétszer ismételte a „ki vagy?“ kiál­tást ; az árokban leselkedők azonban a kiáltásra föl­kerekedvén, anélkül, hogy valami feleltek volna, megfutamlottak, s utjukat egyenesen a közellevő li­getnek vették, mire az őr tüzet adott s „fegyverre“ kiáltott. Az egy őrmesterből s 10 emberből álló hely­őrség fegyverhez fogott f elfoglalá illető helyet. Amaz ismeretlenek csakhamar ismét megjelentek s újólag közeledtek az erődhöz ; ez mintegy esteli 10 órakor történt koromsötétségben, úgy hogy személyeket nem lehetett megkülönböztetni. Most az őrmester maga kiáltotta: „ki vagy ?,„ é­s midőn erre sem érkezett felelet, hadiszabályok szerint puskalövés történt az ismeretlenek felé, mely részükről — valószínűleg pisztolyból — ismételtetett. Ezt megtéve, eltűnének a titok teljes egyének, s többé elő sem kerültek. A Rat­ti erőd mellett hasonló esemény adta elő magát, csakhogy itt lövések nem váltattak s a pa­rancsnokoló tiszt czirkáló őrjáratot küldött a meg­­futamodottak után, mely őket egész Bavariig üldözte, itt azonban elvesztő szemei elöl. — Pisacane sorsáról még most sem bírunk biztos tudósításokkal. Az eddigi hírek öszhang­­zólag halálát hirdetik ugyan, csakhogy néme­lyek azt mondják , hogy csatában esett el, má­sok, hogy kivégeztetett, m­íg ismét mások azt ál­lítják, hogy öngyilkossá lett. Most ismét egy turini levelező azt írja, hogy a Genuában levő nápolyi con­sul P­i­s­a­c­a­n­ő nejével férje halálát hivatalosan tu­datta, mely a S­e­n­z­a melletti csatában érte el. A vakmerő ezredest egy önkénytes vágta volna le ka­ A KÖVÉREK. Regény, irta B. Eötvös József. I. k. 350. II. k. 376. k. VIII. (Vége.) bhy. A második könyvet Margit nevelésével az egész regényt egy gondolatkörré összefűző gyönyörű reflexiók leghosszabbika, egy egész kis értekezés a nevelésről, nyitja meg. Mi mélyek s mégis mi tisz­­­­ták s átlátszók e gondolatok! Regénybe illenek-e ily reflexiók? kérdik sokan. Semmi kétség, hogy a mennyiben tárgyával összefüggenek, legalább is an­nyira helyén vannak, mint tájleirások s minden e fé­le diszitmény. Reflexiót találni egyébiránt Dumas, Balzac, sőt Paul de Kock regényeiben is, és gyakran elég unalmasat, mindenkor pedig tartalmatlant, zo­mánczos szappanbuborékot. B.Eötvös reflexiói, me­lyek egyébiránt nem túláradók s mindig a regény rámájába illők, nem azon szellemdúsak családjához tartoznak, miknek meglepő csilláma mögött ritkán rejlik valami; mindeniknek van magva, veleje, mely gyakran egy költő­tlen, rideg, gyakorlati, de nagy­­■becsü igazság; azonban szerzőnk kitűnő mértékben bír azon költői sajátsággal: a szivén át vezetni el­ménkbe az eszméket, azért nem fárasztók, nem szára­­zak soha legelvontabb észleletei. Zárjuk ki e refle­xiókat a regényekből, s megszűntek mivelt emberek olvasmánya lenni. Csak egyetlenegy (II. kötet 53— 56­­.) disgressio az orvosi tudományra, földökre , credit mobilierre oly költői szabadosság, melyet szel­lemdús tartalma daczára sem tudtunk méltányolni. A regény legfőbb s legnehezebb feladata — a j­e­l­­lemek kivitele —remekül van megoldva. Ez annál nagyobb dicsőség czíme, mivel e jellemek nem egy tésztából gyúrt eszmények vagy torzképek, hanem az élet ezernemű —ha szabad úgy szólnom — „vegytani“ befolyásai alatt idomult egyedek; és ezek nem egy-két általános tulajdonnal körülvo­­nalazott silhouettek, hanem mindenike legbensőbb ellentétei redön­g nyilvánul előttünk, nem az iró sza­vai által, de mint illik saját tetteiben. — Egyetlen kivétel e részben Vámosy, kinek szerelmessége Mar­gitba elejétől fogva (II. kötet, 29. 1.) kellemetlen új fonál a mesében ; szinte félünk, hogy ennek is szerep jut, s nem csalódunk. De eldöntő szerepe által se nyer­t vizenyős jellem ; mindig fade legény marad e benne. — Margit kísérlete: férjében szerelemféltést gerjeszteni, melynek ügyetlensége oly sikerülten van rajzolva, s későbbi viszony­a Vámosy irányában nyerne érdekben, ha ő Vámosy oly teljesen érdektelen re­á volna. Vámosy eddig (II. k. 109. 1.) mit se ten, csak halljuk róla, hogy könnyelmű, egy kis dán Juan.— Talán az egyetlen vétke, hogy a regény kimenetelei

Next