Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)

1857-08-01 / 2262. szám

tán vesztette el fejét s ragadtatta magát a legkalan­­dosb lépésekre. Ijedtség s rémület szállták meg lel­két. Tegnap Béranger volt a rémkép neve, azért kisérte dicső holttestét 30,000 főnyi hadsereg a vég­nyugalom helyére. Minden katonának e seregben 60 töltény s három napra való élelmiszer volt kiosztva, a mellett azon kegyetlen parancsot kapták : „Rajta, a barbárok ellen !“ Kik voltak pedig e barbárok ? A 250,000 köztársasági választó Fázisban. Ma meg­int bizonyos fekete és szörnyű összeesküvéssel akarja a közvéleményt rémíteni s szokott nyakasságával igyekszik ugyanazon tervet átalakítani, melyet négy hónappal ezelőtt gondolt ki, midőn egy agent provocateurt külde hozzám, a kit én a közönség meg­vetésének adtam át. Most tehát — miképen a régi Gö­rögország s a régi Róma zsarnokainál volt szokásban — az én nevem is számkivetési jegyzékbe jutott, a nél­kül, hogy bármelyiket az úgynevezett összeesküvők közül (kikről B­o­n­a­p­a r t­e úr azt mondja, hogy ké­ziben vannak) — ezt ünnepélyesen erősítem — csak valaha is, akár ismertem vagy láttam, akár pedig bármelyikével közvetve vagy közvetlenül közleked­tem volna. Én ezt mint igazságot, mint elvitázhatlan igazságot állítom. De mi haszna? Azon tettleges rész­vét, melylyel a minapi választásokra befolytam, ele­gendő volt arra, hogy újabb adag gyűlöletet vessen Bonaparte ur szivébe s benne a legforróbb boszu­­állási vágyat gerjeszsze. Ünnepélyesen esküszöm, hogy az ő, semmi, még legcsekélyebb bizonysággal sem, sőt még a valószínűség árnyékával sem bíró nyilvános vádjával rendes és szabad törvényszék előtt nem merné rám vetni szemét. Rendes törvény­szék azonban Bonaparte úrnak bizonyosan nem kell. Másrészről pedig oly törvényszék, hol az igaz­ságból csúfot űznek, hol a távollevő vádlott fölött ki­mondják az ítéletet, a­nélkül hogy az eljárásról s a tanúvallomásokról tudomásuk volna, sőt a­nélkül, hogy csak az ellene fölhozott vádakat is is­­mernék ,­­ oly törvényszék , hol nincsenek se esküdtek se védelem , — ily törvényszék mun­hátlanul és kegyelem nélkül elmarasztalná azon vádlottat is, ki azzal volna gyanúsítva, hogy a Notre dame vagy a Westminster abby tornyait lopta el, — elmarasztalná pedig semmi másért, csak mert nincs jelen. A császári törvénykönyv határozványainak ezen barbársági maradéka legélesebb ellentétben áll az angol törvények határozványaival. E szerint te­hát ezen tervvel egyes egyedül Bonaparte ar volna a nyertes. „A terv czélja világos s a következő szavakba fog­lalható : „Minthogy már holtodiglan el vagy ítélve, hasztalanul törekednél jelenléted által a második el­­itéltetéstől megszabadulni; ha csak egyszer kezeim közé keríthettelek, sorsod el van döntve, és semmi sem ment meg attól, hogy börtöneimben rothadjál el.“ S ily terv kivitele valóban kevés nehézséggel talál­koznék. Francziaországban csak csak hármat kell feltalálni azon bírák közöl, kik, miután Bonaparte urat felségsértés miatt bűnösnek nyilatkoztatták, an­nyira megalázták magukat, hogy segédtársai legye­nek. Nincs egyéb hátra, mint külföldön oly kor­mányt találni, mely elég gyáva volna arra, hogy a politikai menekülteket, utolsó menhelyüktől e földön, mely nekik még nyitva áll, megfossza. Akkor még magát a polgárisodást is csak sajnálni s átkozni le­hetne. Mert az a Görögország és a régi Roma zsar­nokainak uralma alatt is, még mindig maradt a be­csületes hazafi számára fen menhely vagy a pusz­tában , vagy valamely erőd falai mögött. „Valamint a kiadatás ott, hol közönséges gonosz tettekről van szó, teljes öszhangzásban van a közös joggal, s az méltán a béke áldásául s a század felvi­lágosodott szellemének gyümölcséül üdvözlendő , ép úgy, politikai cselekedetekre alkalmazva , valóságos szégyenfolt volna a polgárisodáson s az emberiség gyalázatára szolgálandna. A nemzet, mely képes volna ily esetekben , pusztán világi érdekből vagy csak pillanatnyi czélok miatt is a kiadatásba bele­egyezni, azonnal a gyalázat legmélységesb fenekére sülyedne.“ (Végét holnap adjuk.) — A három olasz elleni per aug. 6-kán kerül az esküdtek széke elé ; négy távollevő fölött később fog ítélet hozatni. — Az angol uralmat Keletindiák­on fenyegető felkelés tertelme és veszélye meg­­itélhetése végett elég fölsorolnunk azon nevezetesebb pontokat, hol a belföldi hadak nyíltan föllázadtak, tisztjeiket megtámadták stb., s hol az angol nők és gyermekek nagy része is az ő hatalmukba került. E fő pontok a következők : Meerut, Delhi, Feroze­­pore, Allighur, Rinki, Murdari, Luknau, Nuszira­­bad, Nimocs, Benaresz, Hanzi, Hiszar, Thanzi, Me­­hidpore, Jullandur, Azimghur, Futteghur, Jam­pore, Barelyi, Sadzsebanpur. — Delhit illetőleg megjegy­zendő, hogy a felkelőket, kik kirontottak, jun. 8-kán nagy veszteséggel visszaverték ugyan s 28 ágyú is jutott az angolok birtokába, kik a magaslatokat megszállák, de mégis valószínű, hogy az ott parancs­nokoló sir Henry Barnard­­nok nem igen kezdhet határozott támadáshoz, míg erősítése nem érkezik. Delhit lőrésekkel ellátott magas fal, mély árok és vársik környezi. Európai modorban csak egy kapu van erőditvénynyel födözve. A város mintegy 7—8 angol mfdnyi területű ; kelet felől a Jumma folyama mossa. Magának a palotának elég szilárd helyzete van , s a várost, melynek falai aligha bírnának ne­héz ágyuknak ellentállni, mégis bajos volna rés tö­rése nélkül bevenni, mihelyt az őrség erélyesen el­­lenszegül.Formaszerű ostromra mindenesetre idő kell; hogy pedig erős támadást vagy rohanást intézhesse­nek, arra nézve az ostromlóknak nagyobb számmal kellene lenni.­­ Azon összeesküvés czélja, melylyel az andhi volt királyt vádolják, állítólag az volt, hogy egész Bengália s Felső-India mohamedán feje­delmek közt oszlassák föl. A delhibeli czímzetes király kapta volna az éjszaknyugati részt. A tervet, mint beszélik, egy fakír árulta el, ki a hadak fel­­bujtogatása miatt Kalkuttában akasztófára volt ítél­ve s később elillant. Öszhangzó hírek szerint Herat parancsnoka nem akar kivonulni e városból s nem ismeri el a Párisban kötött békeszerződést. „Northfleet“ hajó 68 kir. tüzér tiszttel és kato­nával máj. 31-kén érkezett Hongkongba. Az 5-dik ezredet minden órán várták Mauritiusból. A Londonból Párisba érkezett levelek szerint, melyek jún. 27-ről szólnak, ott a legnagyszerűbb in­tézkedéseket teszik a seregszállításra nézve, s most már egy új német légióról beszélnek. E légió 10.000 emberből fogna állani, s remélik, hogy mindazon tiszteket újra meg lehetne nyerni, kik az első német légióban szolgáltak. Már a keleti háború alatt meg akarta szerezni a keletindiai társulat a német légió azon részét, azt t. i., mely Krimiába megérkezett; azonban Stutterheim tábornok nem akarta a hadfo­gadási szerződést aláírni, ha a társulat magát az egész légiónak szolgálatba vételére nem kötelezi.­­ Az angol felsőházban sirde Lacy Evans­ szeretné tudni, igaz-e, hogy a roniai szigetek lakói kinyilatkoztatták, hogy készek véreket is o­n­t­a­n­i,­­­eráz­an­d­ó­k az angol jármot. Ha e hit igaz, mit tesz a kormány e kö­rülmények közt? Labouchére: hivatalos közlést nem kaptam a joniai szigetekről, de több magánle­velet vettem. Újabb időkben a joniai törvényhozó gyűlés már két három ízben hozott az ülésszak kez­detén oly határozatokat, melyek azon ország iránti viszonyainkra nézve ellenségesek. Ily alkalmakkor aztán a kormányzó azonnal el szokta halasztani a gyűlést. Ez ülés még nem hozott oly határozatot, s így még nem halasztották el. A nyugtalan föllépé­sekre Montgomery urnak az alsóházhoz sir Packing­­ton által benyújtott petitiója szolgált alkalmuk A pe­­titioban arról van szó, nem jó lenne , s ha a róniai szigetek egy lakosa a parliamentben ülne. Nem mondhatom meg, minő szabályokhoz nyúltak az érin­tett események folytán. . . . Disraeli most, mint tegnap közöltük az ind ügyekre vezette a ház figyel­mét , s kívánta a bengáliai hadsereg állására vonat­kozó, már többször érintett papírok előterjesztését, hadd tudja a ház, katonai forradalommal van-e dol­gunk, hogy nemzeti fölkeléssel. Csak így tudhatja, mi módon támogathatja a kormányt, mily eszközök­kel nyomhatni el leginkább a lázadást. Szónok álta­lános elégületlenség kitörésének tartja a fölke­lést , s megmutatni ígéri, hogy a kormány maga­viselete Indiában a befolyásosabb osztályokat majd mind elidegenítette. Már egy idő óta van a leggyúlékonyabb állapotban India, s csak egy szikrára volt szükség, hogy minden lángba boruljon. Lord Dalhousie volt főkormányzó jelentésére hivat­kozik e részben, mely hosszasan szól az európai ka­tonákról, míg a benszülött seregeket alig említi, mintha nem volna szükség semmi javításra. Az­­ utóbbi időkben nagy változások történtek India­i kormányzásában. Tíz évvel ezelőtt tiszteletben tartá­a kormányunk a nemzetiségeket, úgy hódítottuk meg I Indiát, mint Orániai Vilmos Angliát. A zsarnokság alatt görnyedő nép segélyül hívott bennünket, s be­vonultunk a lakosok vallását és tulajdonát védeni. Ezen politikát követtük ezelőtt mintegy 10 évig. In­dia vallása és tulajdona védelmezőjét látta bennünk s ez érzésen alapul erőnk. Azóta politikánk elve meg­változott, s Indiában minden nemzetiséget megsem­misítéssel fenyegettünk. Változtak a nép törvényei, szokásai, erkölcsei, politikai szervezete, vallása; vagy legalább kísérletet tének megváltoztatni, vagy legin­kább az ind nép azt hiszi,hogy a kormánynak ily szán­­déka van. Mindenekelőtt erőszakosan semmivé tették a benszülött hatóságot, aztán megzavarták a birtokvi­szonyokat ; végre beavatkoztak a nép vallásába. Úgy hiszi szónok,ezen okokra lehet visszavezetni a közelé­­gületlenséget. Említi szónok, hogy 60,000,000 lélek van Indiában, a­kiknek uralkodóit, és örököseit kö­telezve van Anglia a trónon fentartani. 1848. óta azonban Anglia erőszakosan megsemmisítette a ben­szülött fejedelmek hatalmát, s ez egyik fő oka most a lázadásnak. Egyik alap, melyen az angol hatalom fentartása Indiában nyugovók, a trónörökösök adop­­tioja. 1848 óta más politikai rendszert követ Anglia; az örökös nélkül kimúlt fejedelmek örököseit bekeb­­lezi, s az adoptio-törvényt eltörölte. Valószínűleg a jövedelmek szaporítása végett kezdették e politikát követni. (Folytatását közelebb. Az eredményt úgy is közöltük már tegnapi esti postánkban.) Az angol felsőház jul. 27-diki ülésében Cl­a­n­­­icard marquis indítványozza bizonyos levelezés előterjesztését, mely a keletind társaság igaz­gatói, az ellenőri hivatal és a főkormányzó közt vál­tozott, az 1856 ápril 1-tól fogva Indiában tartandó európai seregekre s a hadseregnek polgári szolgála­tokra alkalmazására nézve. A nemes lord megengedi, hogy nagy hibákat követtek el, de úgy hiszi, nincs ok a lázadás következményeitől félni, mert a brit fegyvereknek sikerül, Anglia becsületét megmenteni s Nagybritannia uralmát Indiában helyreállítani. Argyll herczeg sajnálja, hogy idő előtt vitákat kezdenek az ind események fölött. E vitáknak semmi haszna sőt ártalmasan hathatnak. Egyébiránt az alsóháznak már megígérték a kívánt papírok elő­terjesztését. Szónok biztosíthatja a házat, hogy a kormány a helyzet fontosságát teljesen felfogja s tel­jes erejéből el fog követni mindent, hogy minden to­vábbi veszélyt elhárítson, mely Anglia uralmát fe­nyegeti. Az alsóház júl. 28-ai ülésében Palmerston lord kinyilatkoztatja, hogy Indiából még eddig sür­gönyök nem érkeztek. — Éjfélig semmi új interpellá­ló nem történt. — Augusztus hó 4-kén 601­,000 font sterling ezüst küldetik Chinába és Indiába. Disraeli beszédét mindenki szónoki remek­mű­nek mondja a ki hallotta, mind a mellett nem volt tartós hatása. A „Times“ és „Daily News,“ úgy lát­szik, helyesen vélekednek, hogy az időt nem jól vá­lasztotta meg, hogy az ellenzéki téren babérokat arasson. A ház erre nézve igen komoly hangulatban volt. Jobb tapintatot tanúsított lord Russell, a­mit mutat azon körülmény, hogy indítványát egy érte­lemmel elfogadták. A zsidóügyben az előre jósolt demonstratio csak­ugyan megtörtént. Báró Rothschildot a cityben jul. 28-kan újra megválasztották alsóházi tagnak. Senki sem lépett föl ellene. — A franczia kormány — mint a kölni lapnak jul. 28-ról írják — Talleyrand úrtól sürgönyöket kapott, melyek a Moldvában létező s törvényte­len állapotot élénk színekkel rajzolják. Több oldal­ról állítják, miszerint Francziaország erősen el van határozva a Portának Vogonidesz ur „csínyeit“ el nem nézni. — Napóleon császár mint írják, szemé­lyesen fogja Angliában az uniót sürgetni, s mint a Talleyrand ur sürgönyeiből látszik, a franczia kabi­net sir H. B­u­­­w­e­r ben erélyes segítő társra talált. — Az angol biztos, levelező szerint, egészen Fran­czia, Orosz, Poroszország és Szardinia pártján van s Clarendon lordhoz intézett jelentéseiben a leghe­vesebben kikel Redcliff lord ellen, mint a­ki „a párisi szerződést lábbaltapodja.“ — Sir H. Bulwer emlé­kezteti a maga kormányát, miszerint ez neki egyéb utasítást nem adott annál,hogy magát a párisi kötés ér­telmében viselje , azonban Redcliff lord ezt neki le­­hetlenné teszi. Ha tehát Clarendon lord neki oly utasí­tásokat nem ad, melyek az ő állását a békeszerződés intézkedéseivel öszhangzásba hozzák , akkor el van határozva lemondását beadni. Ezenkívül szemére hányja Redcliff lordnak, miszerint ő a­zultán irányá­ban követett pénzügyi szíveskedései által Anglia hí­rét keleten compromittálja. Végre mindenkit óv sir Bulwer a londoni török követ Mussurus úr ada­taitól, mint a­kinek családja az adókat Moldvában hosszú ideig haszonbérben bírta, s az ottani dolgok­ról felette egyoldalú nézetekkel bir. Mi­csoda tehát, ha ezen diplomata Moldva lakóit a legmegveten­­dőbb színben, mint rabszolgákat, s mint olyano­kat tünteti fel , kik megérdemlik, hogy rabszol­gák maradjanak. — Az angol kormány tehát — véli az említett lap — daczára az indiai esemé­nyeknek, melyekkel annyira el van foglalva, mégis kényszerítve lesz a herczegségek ügyével bajlódni, s talán még az uniót pártoló hatalmak zaklatásainak a moldvai választások megsemmisítését illetőleg is engedni.­­ Az utóbbi feltevésre vo­natkozólag meg kell jegyeznünk, hogy az „Ind.“ pá­risi levelezője koránt sem biztatja magát ily vérmes reménynyel, sőt még azon is kétkedik, vájjon a Porta, Ausztria és Nagybritannia beleegyeznének-e a választási kérdésnek avvagy csak a párisi confe­­rentia elé vitelébe is, miután ez már Francziaország irányában engedménykép tűnnék fel. Több az, hogy a „Nord“-nak Párisból már fény­kép Írják, miként gróf Walevszky a párisi orosz, po­rosz és szárd követségekkel egyetértve Thouvenel urat oda utasította, hogy a 19 diki moldvai vá­lasztások megsemmisítését,­sőt azon eset­ben még Vogoridesz hg letételét is kívánja ha kitűnik, hogy az állítólagos törvénytelen cselek­mények melyekkel a kajmakám kormányát vádolják ez utóbbinak személyes művei legyenek. Egyébiránt a brü­sseli lap szerkesztősége ezen egész tudósítást kissé korainak találja, miután ily döntő határozatok Napóleon császárnak Párisba viszszatérte előtt alig várhatók. Mi is ezen utóbbi véleményen vagyunk, annyival inkább, mert a Thouvenel úrtól várt körül­ményes jelentés Párisba még eddig meg sem érkezett. — A „Gazette de France“ egy nápolyi levelet kö­zöl jul. 23-ról, melyben P­i­s­a­c­a­n­e alparancsnoka, Nicotera vallomása van leírva, melyet, mint írja, ez a salernoi börtönben tett. A fogoly állítása szerint Olaszország most három pártra van szakadva; első a nemzeti párt, melyhez Nicotera is számítja magát; második a Murat, s harmadik a piemonti (?) párt. A nemzeti pártnak sok hive van, de nagy te­kintélyű egyének nincsenek benne; a muratisták a két szicziliai királyságban , nevezetesen magában Nápolyban valamint nagy számuk úgy hiveinek te­kintélye által hatalmas : számos gazdag és ne­mes szít hozzá; a harmadik gyenge és nyomo­rult. A nemzeti párt feje Pisacane volt, ki foly­tonos összeköttetésben állott a nápolyi nemzeti választmánynyal. Ez nagy ígéreteket ten Pisacane­­nak, mivel ez azért kezdé meg a fölkelést, hogy a Muratpártiakat megelőzze. Pisacane , a nemzetiek többi vezére megtudta, hogy az idén május elején a Muratpártiak congressust tartottak. Ennek elnöke Saliceti volt s a gyűlés czélja tanácskozni a módok iránt, melyek szerint Murat Luciant a két Sicilia trónjára lehetne juttatni. E congressus elhatározta, hogy a királyság három pontján egy-egy, legalább is ezer emberből álló lengyel-franczia légió szálljon partra 30 ezer fegyverrel s nagy mennyiségű pénz­zel. — Midőn Pisacane s a nemzeti párt többi ve­zérei ezt megtudták, elhatározták, hogy siettes­sék a fölkelést s e czélból jun. 13 dikán Nápolyban és a kerületekben egyszerre kezdessék meg. De mi­dőn egy genuai hajó, melyen 100 fegyver volt, s a vi­har miatt a kikötőbe volt kénytelen visszatérni s a fegyvereket a tengerbe vetni, a fölkelés junius 29-re halasztatott. Pisacane egy franczia postagözösön ál­­utlevéllel utazott volt Nápolyba, hová 13-kán érke­zett meg, s hol a Murat-pártot túlnyomó erősnek ta­lálta. Ezért határozta el a nemzeti választmánynyal együtt, hogy a muratista fölkelést megelőzi. 20-kán vagy 21 kén ismét Genuába érkezvén, Pisacane alá­­írás utján szerzett pénzt magának, hogy fegyvert vá­sároljon meg s 25 kén Sapriba induljon. 100 fegyvert vásárolt s 20 romagnai ült fel egy genuai hajóra, melynek a gőzössel Genuától 30 mértföld­nyire kell vala találkoznia; de e hajó eltévedvén nem találko­zott a gőzössel. Most a vezérek tanácsot tar­tottak , s elhatározták , hogy a hajó legénységét s a kapitányt megtámadván, a hajót hatalmukba ejt­sék. Tudva volt, hogy a Tunisba utazó gőzösök fegy­vereket szoktak szállitni, s valóban találtak is hét láda fegyvert ezek közt 75 kétcsövűt s 60 tromblo­­ne-t. Egyik ládában csak puska csövek voltak, me­lyeket a gőzösön hagytak. Most azt határozták, hogy Kállay nem szólt Pistának, egy kis tréfálódzás után eleresztő, maga pedig illő takaróban elküldé a csizmákat a directorhoz, ki most épen Bécs felé jár, hogy helyre üsse dolgát és a szégyent valahogy érdemnek tüntesse. Pista nem is gyanita, milyen szerepet végzett tud­tán kívül, mit ő sohasem tudott meg, csak annyit mondhatott el pályatársainak, hogy ő Kállay úrtól vitt el egy pár csizmát, hanem Kállaynak legben­sőbb baráti tudták, mily egyszerű dolog határozott egyelőre a megye sorsán, holott ha ez nem történik, igen könnyen történt volna más, még pedig : 1­ er: Köntösnek meggyaláztatása, vagy 2 or A fiú és a Karok által egy olyan önvédelem, mi a tűzre csak olaj lett volna , hanem igy ez mind elmaradt, a nap lefolyt minden veszély nélkül, s én bebizonyítottam, hogy a­mint szerepelhetett valaha a politikában „Egy pohár v­í­z“, épen úgy szerepelt „egy pár sarkantyús csizma“, amaz Ang­liában, emez Magyarországban ; Bolinbrooke herczeg miniszter jön, Nagy Pista pedig maradt a szegény m­agyar komédiás. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. A legfőbb és semmisítő szék döntvényei. 2. A tolvajságbani részesülés (b. törv. 185 - 464. §§.) és a gyanús portékák meg­vételének (477. §.) kihágása közti kü­lönbség. A tolvajságbani részesülés és a gyanús portékák megvétele között, miként bűnt, törvényeink megha­tározták, jelentékeny hasonlatosság forog fenn, az nevezetesen, miszerint mindkettőnél oly vagyon meg­vételéről, magáévá tételéről van szó, mely az átadó birtokoshoz törvénytelen úton jutott; mindkettőnél a magáévá tétel, tehát a nyereségvágyból eredő tilos cselekvény képezi a bűnösség forrását; és mindket­tőnél ugyanazon czélból és érdekből indult ki a tör­vényhozó­ a büntetés alkalmazásánál, abból t. i. hogy azáltal visszarettentessenek azok, kik a tolvajság el­követésére azáltal nyújtanak igen kedvező alkalmat , ingert, hogy a bűnszerzőktől a tilosan elsajátított tárgyakat megvásárolják vagy magukhoz veszik, és egyiknél sem alapszik a bűnösség a tolvajságnak közvetlen előmozdításában, abban a közvetlen rész­vét által. Azonban lényeges különbségek is vannak közöttük, melyek különböző beszámítást s bűnösséget idéznek elő. Tolvajságbani részesülésre ugyanis lényegesen az kívántatik még, hogy valaki lopott vagyont tegyen magáévá, tehát olyat, melyről tudta, vagy tudnia kelletett, hogy az az illetőhöz tolvajság folytán ju­tott. A gyanús portékák megvételére pedig csak az kell, hogy az illető tárgy minőségénél fogva gyanút gerjeszszen aziránt, hogy valakitől lopatott, tehát elég rá a gyanuság is a nélkül, hogy a tolvajság tu­domása szükségeltetnék.­­ És e különbségnek fontos következménye van, mert mig a gyanús portéka vé­tele a bűnt. törv. 477. §. szerint csak 25—500 ft bir­sággal fenyitetik , addig a tolvajságban, érintett ma­gáévátétel általi részesülés büntetése 1 hét egészen 6 hóig. E különbségek kitüntetésére szolgált a következő eset. P. Katalin egy 8 pftra becsült ezüst kanalat lop­ván, azt G. Tamáshoz vitte, ki azt tőle 50 piron meg­vette, s megvevén darabokra tördelé, állítólag hogy meggyőződjék, váljon bir­e érczanyaga értékkel. Az első bíróság G. Tamást a b. törv. 477. §. szerinti gya­nús portékák megvételének kihágásában találta bű­nösnek Ellenben a főtörvényszék a 464. §. alapján a tolvajságbani részesülés kihágásában ítélte el, mert a tolvajság bűnténye a törvényszerű ítélet alap­ján kétségtelenné tétetett, és e minőségét G. Tamás­nak tudnia kellete azon csekély ár folytán is, melyen a kanál neki megvételül ajánltatott; és hogy ezt ő csakugyan tudta is, mutatja az, hogy a kanalat szét­­tördelé, mit csak azon indokból tehete, hogy a tör­vényes birtokosnak tulajdonjoga ismeretlenné váljék. És a legfőbb s semmitő törvényszék ez ítéletet meg­erősítette (1856. dec. 23. 12665. sz. alatt) helyben­hagyván a főtörvényszéki indokokat is, ezekhez csak még az csatolván, hogy P. Katalinnak ismeretes sze­génysége, és azon kézzel fogható hazug állítása, hogy azon kanalat szemétben találta, szinte oly körülmé­nyek, melyek G. Tamást bizonyossá tehették a kanál eltolvajlásáról. 3. A büntetés­nemnek kettős megvál­toztatása ugyanazon esetben. A büntető törvényünk a büntetés törvényes nemé­nek fel nem cserélhetését (259. §.) megalapította, de kivételkép meg is engedő, hogy bizonyos figyelemre méltó körülmények között azt megváltoztatni is le­hessen, így a pénzbüntetést fogságra lehet változtatni (260. §.) A 262. §. pedig az első fokú fogságot házi áreszommá engedi változtatni. Ez rendkívülileg 260. §. szerint a fogság enyhébb fokára változtatható, és a legcsekélyebb mértéken alól is leszállítható.­­ Mindez világos, de többszöri kétségek fordultak elő aziránt, váljon ugyanazon esetben, ugyanazon vádlott irányában egyszerre lehet-e kettős megváltoztatást rendelni, p. o. pénzbüntetési fogsággá s ugyanakkor a fogságot házi áreszommá , vagy a szigorú fogságot egyszerűvé és egyszerre az egyszerűt házi fogsággá. Az elsőre midőn a pénzbüntetés fogsággá s ez házi árestommá alakittatik Lombardia főtörvényszékénél már jött elő eset (1856. máj. 20. miniszt. rend.) s a másikra ugyanott következő eset szolgált alkalmul. A mantuai törvényszék B. Katalint gondatlanságbeli gyermekölésben bűnösnek találta, 3 éves gyermekét vízbe esni s fuladni hagyván. Mivel azonban több kis gyermekek is létezvén, ha anyjuk bezáratik, azok ápolására anyjuk kénytelenítete hen maradni, mi által elvonatik a házon kívüli munkálataitól, me­lyek képezék a család egyedüli kenyérkeresetét; ez s más enyhítő okok folytán a fogság nemcsak a legkisebb törvényes mértéken alólira szállíttatott, honnan egyszerűre is szállíttatott sőt ez a 262. §. feltételei is fenforogván még házi áreszommá is vál­toztattatok.­­ A főtörvényszék ellenkezőleg ítélt, meg nem engedhetőnek vélve a kettős átváltoztatást különösen azért, mert a törvény a fogságnak csak két nemét ismervén, szigorút s egyszerűt, s nem a házi fogságot is ; midőn a 266. §. enyhébb fokra szél­ütést enged, a házi fogságot nem értheté. — A leg­főbb törvényszék azonban az első ítéletet megerősitő — kimondván (1856. dec. 16. 12.259 sz. a.) hogy ugyanazon esetben egyszerre a bünte­­tésnemnek kettős megváltoztatása is le­­h­e­t ő — miután ez a törvény által sehol sem tilta­­tik, sőt szellemének tökéletesen meg is felel. —2.— Magyar könyvészet 361. A puszták fia. Regény, irta Beöthy László. Pest, Müller Gyula sajátja. 1857. Nyomatott Gyurián Jó­zsefnél Pesten 12-rét 270 lap. Ára 1 frt 20 kr p. p. 362—3. Hegék a pásztortűz mellett. Irta Abonyi Lajos (Márton Ferencz.) Pest, 1857. Müller Gyulánál. Nyo­matott Müller Emilnél. I. és II. füzet. (Meg nem határoz­ható rétben) 1—288 lap. Ára 1 frt 20 kr. p. p.

Next