Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)

1857-08-23 / 2279. szám

rillet és Fehérmegyének Palota és Inota közt fekvő határáig előre siettek, hogy határos szomszédaik be­következő szerencséjének tanúi legyenek. Itt Fehér­­megye legalázatosb hódolatának első jeléül egy óri­ási kapu állít, melynél b. Augusz helytartó alelnök, Tóth megyei főnök s a járási szolgabiró hivatali ke­rületük határán magukat bem­utaták, és a megyének számosan képviselt nemessége egy Krizsán Ignácz főapát és kanonok által tartott 1. a. beszédben, az Inota, Sárladányi, Keszi és Sz.-Mihályi községeknek itt egybegyült Ünnepileg díszített összes lakossága viharos éljenzésekkel 1. a. hódolatát bemutatta. Ezen pontoktól kezdve az összes közel fekvő helységeknek Uralkodójuk boldogító láthatására várakozó nép tömegei, a legkülönbözőbb színekben díszítő számtalan lobogókkal a császári út hosszában szinte egymást érve álltak egész Székesfehérvár te­rületének határáig. Egy mintegy 100 lovasból álló csapat, mely tüstént a Fehér megyébe vezető kapunál a legmagasb menet elé vágtatott, nemsokára három­szor akkorára nőtt, s a városi terület határán mint­egy 150 városi banderialistával szaporodott. Egy a Sz.-Fehérvár színét viselő két magas gúlán kivül egy gazdagon ékített sátor állt, mely alatt a város köz­ségi képviselete a polgármestere által mondott, gyakran dörgő éljenek által kisért szavaiban . Fel­ség­é­n­e­k Sz.-Fehérvár szerencséjét és örömét a mai nap felett legalázatosabban nyilvánitá. A város ha­tárára regg. 8 órakor történt legmagasabb megérke­zés hosszan tartó mozsárlövésekkel és harangok zú­gásával hirdettetett. Őfelsége a város külső ré­szén át, számos díszkintók által kisérve, közvetlen a várostól keletre fekvő gyakorlótérre ment, hol a gr. Wallmoden vértesezred diszben volt felállítva. Ő Felsége több mozdulatokat megparancsolni, azok kivitelét éles ismerő szemmel kisérni s végül a csapatok magatartása és a különböző kifejlések pontossága felett legmagasb megelégedését kifejez­ni méltóztatott. Ezután következett a legmagasb bevonulás magába a városba. A palotai vámháztól kezdve a különböző czéhek képviselői, Aba, Láng, Seregélyes, Velencze, Sárosd, Adony és Kálózd köz­ségek lakossága, és az izraelita községek képviselői sűrű sorokban egész a legmagasb szállásig álltak. A papnöveldei templom előtt egy ízlésesen díszített emelvény nagyszámú nemzeti és bajor színekbe öltö­zött lánykákkal ellepve, igen szép látványt nyújtott, míg az ablakokban a fehérvári nővilág várakozott, s az élénk utczáknak, valamint a díszített házaknak rangosb bájt kölcsönzött. A megyefőnök és a város polgármestere által vezettetve, a császári menetet a megye minden vidékeiből tarka csoportokban egye­sült bandériumok egy erős osztálya nyitá meg : kö­vetkezett erre a császári kocsi előtt még cs. k. hely­­tartósági alelnök báró Augusz és közvetlenül Ő Felsége előtt főherczeg főkormányzó , cs. kir. fensége, a császári kocsihoz a gróf Wallmoden nevét viselő vértes ezred összes tisztikara csatla­kozott. A menetet kiegészíték a császári kiséret mel­lett a nemesség tagjai, végre a különböző bandériu­mok több százai. A tereken sürü tömegben összpon­tosult megyei lakosság viharos éljenei még azután is, midőn Ő Felsége legmagasb szállásának kapuja alá ért, sokáig viszhangoztak. Itt a cs. k. főmélt­ósá­­gok és Székesfehérvár összes magas nemessége, a fő­tiszt. papság, a cs. k. hatóságok és a községek kép­viselői össze voltak gyűlve a legmagasb elfogadásra. A székesfehérvári püspök főt, Farkas Imre úr üdvö­zölte ő Felségét egy szónoklattal, mely egyszer­smind Fehérmegye hódolatát is kifejezte. A lépcső­kön legkegyelmesebb Császárnénk színeivel dí­szített virághintő leánykák állottak. A főméltóságok, a nemesség, a főtiszt, papság, a cs. k. hivatalnokok S a városi tanács bemutatása után a püspöki széklak előtt felállított községek elöljárói részesültek azon szerencsében, hogy ő Felségét közvetlen körük­ben láthassák, mire Ö Felsége, kisértetve a Fökormányzó Főherczeg ur­a cs. Fensége, a jelen­volt tiszthatóságok és nemesség, helytartósági alel­nök b. Augusz, s a legalázatosb hódolatra ide sie­tett fötörvényszéki elnök Umlauff urak által, gyalog a székesegyházba ment, hol Ö Felsége a szertar­tást végző püspök ur által a templom belsejébe ve­zettetve az ünnepélyes áldásban részt vett. Ezt a ha­tóságok és nyilvános intézetek megtekintése követte j­elenleg is történik és fog is történni mind­addig, va­lameddig a művészetnek ez ága az újkor nagyobb­részt hibás irányához ragaszkodik s azt követi, s ez által mindig uj anyagot szolgáltat e fenemlített álla­potokra. Most mindenesetre nem tehetünk egyebet, minthogy Schiller állítása mellett maradjunk, hogy a művészet mindig a művészek miatt sülyed,­­ de azt sem kell eltitkolnunk, hogy a jelenkor néző közönsége nagy részére rovandó fel bűnül a művé­szetnek e süélyedése, miből nem egy mentség hozható fel az előadó művészek mellett. A csak némileg elfogulatlan észlelő figyelmét nem kerülendő el, hogy például szavaló színműben, jól előadott érzésjelenetek, jelenetek közben helyesen kifejezett a rczjáték s a hűn ábrázolt kedélynyilatko­zatok napjainkban csekélyebb helyeslésre találnak, s ezeket nem is szokták oly élénken megtapsolni, mint p. o. a hős szerepek vivőitől a történelmi darabok­ban erős hangsúlylyal ejtett zárszavakat a köpeny szárny obligát fölvetésével s a szinpadróli dühös le­­lépéssel; — a társalgási darabokban előforduló, gyakran igen is vastag színekkel rajzolt veszekedési jeleneteket, az előadó színésznő túlzott kaczérsá­­gát, kegyeskedését, gyors beszédét sat. A vígjátékok­ban, bohózatokban a komikus szerepek vivőinek tú­­lozását, kivált ha e szerepeket a közönség kedvenczei játszják, és még akkor is, ha ezen túlzás az előa­dandó cselekvény tendentiájával ellenkeznék. Ha p. o. egy komikus öreg egy jelenetben megijedt, és ijedségét jellemzendő ingadozó lábakkal, reszketve élénk tagjártatás kíséretében távozik, megtapsolta­­tik , a megtapsolt, — jóllehet az ijedtség magasabb fokra nem emelkedhetett — mentében még jobban elkezd inogni, reszketni, tagjait jártatni, mit termé­szetesen az ily tréfáknak prózai vadászai még jobban megtapsolnak és igy az ilynemű kölcsönös hatás vajmi gyakran soha meg nem engedhető túlzásokra szolgáltat alkalmat, mit pedig minden színésznek a legszorgalmatosabban kerülni kellene, na azt akarja, hogy finom s­züvészet­ lelkesitette előadónak tartassák; — az ilynemű dolgokat a valóságos műér­­ték s finom műveltséggel biró nézők mindenkor rá­­szállták. Továbbá gyakran alkalmaztatik a helyeslés és tapsolás hibásan, ha valamely zártétel vagy más mondat tartalma a nézők gondolkodás­módjának megfelel, vagy pedig annak még hizeleg is. Ha a szí­nész és színésznő még oly roszul, még oly hamis pa­­tkossal adta is elő szerepét, rendkívül élénken meg­­tapsoltatik ilyenkor, pedig a helyeslés sajátképen a darab szerzőjét illeti. P. o. midőn Posa (Don Car­­los-ban) a harmadik felvonásban ezt mondja: — Egy tollvonás e kéztől, s a föld újra teremtődik. — Adjon ön gondolatszabadságot!“ és hasonló minden­kor élénken megtapsoltatik, pedig ez egyedül a szer­ző dicsősége. De az ellenkezőre is vannak esetek, midőn egé­szen egyszerű szavak és kifejezések, melyek telje­sen tartalomnélkülieknek látszanak, az előadó által oly szellemileg fogatnak föl, annyi praegnantiával s oly mély érzelemmel adatnak elő, hogy a közönség e fölött hangos helyeslésbe tör ki, mi pedig egyedül a színész érdeméül róható föl. Operáknál szintén így van. A legszebb r­agány- és ensemble helyek az előadó énekben, ha még oly correct és öszhangzólag adatnak is elő, megtapsolat­­lanul hagyatnak, ellenben majdnem naponkint, a leghelytelenebb, értelem- és szövegellenes colloratu­­rák a legélénkebben tapsoltatnak meg — hasonló­képen akkor is, ha valamely énekes az utolsó előtti hangot végnélküli formájává nyújtja tremolázva, mi gyakran egészen a zenészeti rhythmus ellen van, az énekszámot semmi esetre sem szépíti, s mi mellett a zenekarnak az énekesek ezen önkényéhez a legna­gyobb figyelemmel kell alkalmazkodnia, mely ha­tás utáni kapkodás, főleg az újabb időben, igen el­harapózott. — Mindez majdnem mindenkor,­­ a leg­érthetetlenebb módon — legzajosabb helyesléssel ju­­talmaztatik. Továbbá van még a profán tapsoló rabulistáknak nagy sokasága is, kik nem bírják bevárni, míg az előadott énekrész be van végezve, hanem már annak közepén, a kitűnőbb helyeknél, vagy pedig az utolsó­­ hangoknál hallatják helyeslő zajos nyilatkozataikat,­­ úgy hogy a zeneértőre nézve a rhythmicus megoldás gyakran egészen elvesz, jóllehet azt hallani minden zeneértőnek valódi szükségévé vált. Épen így minden „újra“-kiáltozások, nyílt jele­­netbeni előhívás, mint a darab előadását akadályozó s meg nem engedhető cselekvény, minden színpadon eltiltandó volna. A mostani balletek fölötti tetszésnyilatkozatokra nézve a közönség bizonyos része iránti tekintetből, s figyelembe véve az illendőséget is, részletesen szó­lani nem akarok, mindössze is csak azt említem föl, hogy a legnagyobb frivolitás s a legmagasb fokú in­­decentia aratja a legnagyobb helyeslést és tapsokat. Ugyanezen rovatba tartozik a napjainkban any­­nyira divatozó s majdnem erkölcstelenséggé és bo­­tránynyá vált virág- s koszorúdobálás a színházban, mely már annyira túloztaték, hogy most majdnem nagyobb kitüntetés, ha valaki az ilynemű ovátiókban épen nem részesül. Mert hogy e bokrétákat és ko­szorúkat épen nem műismerők és pártolók vetik, ezt számtalanszor láttam; e koszorúdobálók rendesen közönséges emberek, kik sem a művészet­ sem a szí­nészethez nem értenek, kik — Isten tudja, kinek megbízásából vagy rendeletére e feladatukat leg­­többnyire a legügyetlenebb módon teljesítik, mert gyakran azt sem tudják, kinek vagy mikor kell azokat hajianiok, úgy hogy ebből a darab előadásá­ban a legzavaróbb félbeszakítások s a legnevetsége­sebb jelenetek támadnak , miért is ezt, nyílt jelenet­ben egészen el kellene tiltani s csak a jelenet utáni előhívásnál volna megengedhető. Továbbá napjainkban igen sok néző van a színhá­zakban, kik az előadás által mulattatni akarják ugyan magukat, de némileg igen restek a darab fo­lyamának figyelemmeli kisérésére, képzelődésükben nem idézik föl az időt és helyet, mikor és hol játszik a történet, s ennek következté­ben a legszebb s leg­­s classicusabb szín- és szomorú darabokat unalmasakb­­­nak találják. Hasonlókép igen sokan vannak a színházlátogatók közt, kik — úgy látszik — maguk sem tudják vol­­taképen, vájjon mulatják-e magukat, vájjon tetszik-e nekik az előadás vagy sem, és ezt — úgy mondván, — mások arczulatáról akarják leolvasni. Ezek min­dig egészen mechanire tapsolnak, ha a többiek is tapsolnak, előbírják a színészt, ha látják, hogy a többiek is azt teszik, s hogyha a darab vagy az elő­adó nem tetszenék, ép oly gépszerüleg fütyülnének, piszegnének s kopognának a többiekkel együtt. Mindezen illedéktelen tetszésnyilatkozatokhoz csatlakoztak még az ilyeneket mesterség gyanánt űző tapsonezok, a tervszerűleg betanított pártolók és azoknak nyilatkozatai, kik mindenkor személyes kedvenczeiket s választottaikat tapsolják meg, ha még oly jól, középszerűleg vagy roszul játszanak is. Alkalmilag nem akarom itt érintetlenül hagyni, hogy az íróknak és előadóknak nem kellene magu­kat a hiúság és követelő igény által annyira elra­gadtatni, s kihívottakul tekinteni, ha alig egy féltu­­czat néző tapsol, mert a közönségnek hallgató s na­gyobbrészt intelligensebb része rendesen épen ellen­kező véleményben van stb. elkezdve a megyehatóságok és az ugyanez épületben szállásoló megyei törvényszék és szolgabirói hivata­lon. A megyeház terét elfoglaló ezrekre mély be­nyomást tett azon pillanat, midőn a felső emeletek­ről lejövő Uralkodónak mély tisztelettel hátralépve helyet csináltak, hogy Ő Felsége a készen álló udvari kocsihoz juthasson, Ő Felsége azonban út­ját a börtönök felé vette és a föld alatt levő börtön­helyiségekbe ment és a foglyok elhelyezéséről és el­látásáról legmagasb személyes meggyőződést sze­rezni méltóztatott. E legmagasb kegy azonnal száj­ról szájra terjedt, melyért az alattvalók köszönete az ezervegyü­letű hangokban és a zászlók örömdús lo­­bogtatásában, midőn Ő Felsége ismét megjelent a téren, leghűbb nyilvánulását találta. A nemzeti bank földhitel osztálya. II. Sz. Mindenki fog rá emlékezni, kinek figyelmét a közélet e fontos jelensége nem kerülte el, hogy a bé­csi bank földhitel osztálya azon időtájban alakult, midőn Prágában és Pesten nagyobb földbirtokosaink ismételve sürgették oly mezőgazdasági hitelintézet létesítését, mely a gazda­közönségen, kövér kama­tok hajhászata nélkül tetemesen segítsen. Azt lehet­ne tehát képzelni, hogy a nemz. bank földhitel osztá­lya, midőn ún.a hason törekvéseket a versenytérről leszorította, egyszersmind az ezen törekvésekhez kö­tött pénzügyi feladat könnyebb megoldásáról is gon­doskodott. A dolog azonban nem úgy áll. Midőn 1856 jul. 1-én az ausztriai nemzeti bank földhitel osztálya működését megkezdte, kétségkívül a realitások tulajdonosai sorsának könnyítését tar­totta szem előtt s 1857. május 7-kéig ki is kölcsön­zött 10,629,900 forintot záloglevelekre, 12 havi lejá­rati időre. E zálogleveleket a kölcsönvevőnek nem kellett egyik bankárháztól a másikhoz beváltás vé­gett hordani, azokat maga a nemzeti bank %%. le­vonással, bankjegyekben, ugyszólva készpénzül be­váltotta. Igaz hogy ez VW- levonás is veszteség volt a kölcsönvevő birtokosra, de a megszorult ember ga­rasokra nem néz s gondolja magában ily apró vesz­teséget könnyen kiheverhet, csakhogy egyszer na­gyobb összeg pénzhez jusson Alkalmasint a nemzeti bank nagyon megkevesel­­hette e 12 havi lejáratos záloglevelek után járó */4% hasznot s 1857. máj. 7. a kölcsönzéseknél a 12 hó­napra szóló záloglevelek kiadása meg lön szüntetve. Uj kölcsönvaluta hozatott be, mely 6 és 10 évre, to­vábbá bizonytalan lejárati határidőre szóló zálogle­velekből áll. A kölcsön legfölebb 32 év tartamára szól, mely­nek eltelése után a kölcsön törlesztve van, ha az adós kamat és tőke visszafizetés fejében évenként 7%-t fizet; természetesen a törlesztéssel összekö­tött rövidebb időtartamú záloglevelek évi százalékai aránylag magasabbak A 6 és 10 évi kölcsönöknél az adós, 6% kamatot fizet a tőkétől s a lejárati idő eltelése után a tőke visszafizetendő. A törlesztési kölcsönök zálogleveleinek — mint már említettük, határozott lejárat- idejök nincs, ha­nem évenként, és­pedig legalább is az e­l­ő­b­b­i é­v­­ben történt tőke-visszafizetések aránya szerint kisorsoltalak s beváltatnak , nem is annyira beváltatnak, mint inkább visszafizetésre ren­de­­­v­é­k. Nem lehet feltűnő, ha e visszafizetési for­mán vagyis az „annuitas”-on sok földbirtokos kapva kap, kivált miután a „földhitel-osztály“ alapszabá­lyaiban az áll, hogy ez újonnan behozott zálogleve­lek számára, a nemzeti bank, leszámítolás útján, megfelelő szilárd árfolyamot biztosít, és hogy a föld­­hitelosztály „telekkönyviig még be nem jegyzett realitásokra is kölcsönöz Magyar, Horvát és Tótor­szágban, Erdélyben, a szerb vajdaságban és temesi Bánságban.“ Igaz, hogy ez 1857. máj. 7-ki rendszabály által a kölcsönvétel módja a földbirtokosra nézve megköny­­nyitetett, mert hiszen az alapszabályiig megkivántató okmányokat, melyekkel valamely jószág tulajdoni jogát s a netalán ellene támasztott igényeket ki­mutatja, megszerezni valami lélekölő fáradságba nem kerül, hanem ott van aztán a bökkenő : a jelzá­logilag lekötött jószág hányad részéig kap a kölcsön­vevő zálogleveleket, és ha már kapott, hogy adjon túl azokon,a lehető legkevesebb veszteséggel. Hic Rhodus! Mi az elsőt illeti, minden jól szervezett földhitel­intézetnél, telekkönyvi és egyéb betáblázások útján, oly szigorú és szilárd becslés alá kerül a kölcsönért folyamodó birtoka, hogy az, jelzálogának épen a szigorú becslés általi biztosságánál fogva, ha nem mindig, és nem mindenütt feléig, de­­­dáig reális értékének, bizton számíthat a kölcsönre. Természete­sen ezt csak oly hitelintézet teheti, mely elegendő pénzkészlettel bír a kölcsönért folyamodók igényei­nek kielégítésére. És ebben keressük annak okát, hogy a nemzeti bank földhitel osztálya, gyakran a kimutatott értéknek csak 1/5 részéig kölcsönöz, sőt azt lehet állítani ez a szabály, mert aránylag ke­vés pénzzel rendelkezik a kölcsönért folyamodók nagy számához képest, nem mintha valósággal ke­vés lenne tőkéje, de mivel a tőke után nagy nye­reséget akar húzni s kevés záloglevelet tart for­gásban, így például a folyó évi június havi és egy­szersmind félévi kimutatásból is látjuk, hogy a 8 millió néhány száz­ezer pftból, melyből az összes reálkölcsön áll, záloglevelek csak 2 millió értékig vannak forgalomban, vagyis a nemzeti bank a zá­loglevelekből 6 millión felül visszavásárolt s mivel az adós legjobb esetben is veszteséggel adja el, a bank legalább is száztól 1 3­ j­u­­­t nyert, vagyis a fentebbi összegnél majdnem félszázezer forintot. Másfelől azt sem kell felejteni, hogy a bank , zá­loglevelei nagyobb részét oly pénzen, mely neki csak nyomtatási költségbe került, vásárolta vissza, és hogy a mely pénzért a bank rendes 5% ka­matot fizet (és pedig ha félévi kimutatást veszünk, csak az első havi kölcsön után fizette az 50­0-t hat hónapra, de már a következő havi kiadott kölcsön kamatát csak öt hónapra és így tovább, míg a zá­loglevelett után neki egész fél évre és az egész kölcsönösszeg után jártak a kamatok, az neki, mint a félévi tiszta jövedelemből kitűnik (140,*116 pft) bő 7°/0-tel fordult vissza. A banknak e nyereségét természetesen a földbirtokos osztálynak kellett meg­érezni, csakhogy veszteség alakjában, holott a nem­zeti bank földhitel osztálya, a földbirtokos sorsán való könnyítés tekintetéből alakult. Mi a záloglevelek pénzzétételét illeti, egyszerűbb is, czélszerűbb is volna, ha a hitelintézet közvetlenül egyezkedik a tőkepénzessel, maga állapítja meg a kamatlábat és egyéb feltételeket, nem zár ki kisebb tőkepénzeseket sem, ha egyszer ajánlkoztak és ele­gendő garanciát nyújtanak, mondjuk ez sokkal czél­­szerűbb intézkedés volna, mint a bankházak közve­títése. Most a földbirtokos, kezében zálogleveleivel, Péterhez Pálhoz fordul s 15,000 pftnyi értékű zálog­leveleit megesik hogy tizenegy, de az is megesik, hogy 9 ezer ftért kénytelen eladni. Ilyen műtéthez pedig a mezei gazda aligha fog utóljára is egyebet mondani, minthogy „eben gubát cseréltem.“ Ehez járul, hogy a földbirtokos még arról sem bi­zonyos , nem fogják-e neki felmondani a zálogleve­lekre szóló kölcsönt, daczára annak, hogy a 6% ka­matot s a törlesztési járandóságot pontosan fizeti, holott mily nagy előny volna, ha a földbirtokos 32 évig fel nem mondhatólag kaphatna bizonyos össze­get s azt oly csekély részletben, mint a kölcsönvett tőkének 1%-re fizethetné vissza. Például a 100,000 forintot felvett adós, 32 év alatt, számszerint csak 32,000 forintot fizetne vissza ; a differentia, a rész­letesen visszafizetett 1000 ftos tőkék kamataiból, s ezen kamatok kamatjaiból tervén ki, miáltal az adós, a 100.000 forintot — meg sem érezné — oly könnyen fizethetné vissza. Persze hogy ez nagy jótétemény volna, de azt csak meg fogja engedni mindenki, hogy a nemzeti bank, kegyes alapítványi intézetnek ma­gát ne tekintse! roki neve betűrendben: Dobos Donát, Emrich Rudolf, Ko­­koskay Benignus, Krocskó Szilárd, Sidy Ferdinánd, Mar­­kovics Rókus, Markolt Domonkos, Paluch Jenő, Su­­jánszky Eustach, Vajda Emánuel, Várhelyi Barnabás, Vérty Vincze. Rendkívüli tanárok : Nagy Péter (rajz), Rózsányi Márton, (szépírás), Kladivko Vilmos (zene- és énektanár). A tanulók száma 312. Ebből róm. kath. 170, helvét vall. 9, ágostai 2, egyesült gör. 3, nem egyesült 119, izraelita 9. Nemzetiség szerint magyar 160, német 15, horvát 1, szerb 23, oláh 104, zsidó 9. — Az iskola ideigl. igazgatója : Sujánszky Eustach. i.,18. A szegedi kegy. tanitórendi nagygym­­nasium évkönyve első helyen „Paedagogiai jegyzetek“ czim alatt neveléstani aphorismákat tar­talmaz. A tanári kar következő rendes tagokból áll: Nagy Márton (igazgató), Söjtöry Zsigmond, Tege Alajos, Szilassy Ignácz, Lechner Imre, Rohrer Antal, Szendy Nép. János, Perlaky László, Czeh József, Berzay Elek, Való Kai­ József, Csaplár Benedek ; rendkívüliek: Vuko­­vics Sándor (vallás), Löw Lipót (héber vallás tan.), Wé­­ber János (ének), Bernstein Ferdinánd (franczia nyelv), Vitkovics Lőrincz (rajz), Czech József (szépírás). Tanu­lók száma 321. Tanév kezdetén volt 316 tanuló. Ebből 172 szegedi, 154 vidéki. 9. „Értesitvény a bajai gymnasiumról, VI. folyam. Értekezés: „Kell-e vallásosan nevelni a gymnasiumi ifjuságot?“ Irta Hor­váth Ferencz. Tanárok: Horváth Ferencz igazgató, B­á­n­d­i János, Csamári József, Czirfuss Ferencz, Holup Mátyás, Klamarik János, Kalmár József, Nurka Károly, Paulik István, Petter István, Pressner János, Stoczek György. A tanuló ifjúság száma: Év elején volt a lét­szám 305, év végén 291. Ebből katholikus 212, helvét hitv. 5, ágostai 2, görög nem egyesült 5, izraelita 37. Ma­gyar 196, német 33, szerb 5, dalmát (horvát ?) 20, zsidó 37.­­ Az érettségi vizsgálaton múlt évben 5 tanítvány vizsgáltatott meg, s mindenik érettnek nyilvánittatott. A jelen évi érettségi vizsga jul. 30ra volt kitűzve, melyre 6 tanuló vállalkozott. Ez értesitvényben „Előadási nyelv“ külön rovat alatt olvassuk : „Bármennyire megfeszítettük is törekvésünket, lehetetlen volt annyi eredményt idézni elő, hogy a német nyelvet jövő évben több tantárgyra lehetne alkalmazni, mint ez év folytán. “ Ez év folytán pedig a bajai főgymnasiumban német nyelven adták elő : a természettudományokat a félgym­­nasiumban (5—8 oszt.), a német nyelvtant a 4—8 oszt.­­ban, a mennyiségtant a 7—8 oszt.-ban, végre a históriát a 8-ik osztályban. A jövő évben is németül fognak e tan­tárgyak is ez osztályokban előadatni, úgy mindazáltal, hogy az előadás nehezebb helyein kellő világosság okáért a magyar nyelvet is igénybe veendjük.“ 10. „A nagykárolyi kegyesrendi algym­­nasium évkönyve ily czim alatt az értekezést: „Kalászatok a nyelvészet mezejéről“ Ko­­czányi Ferencz igazgató tanártól. Tanárok nevei: Franics Antal, Grossmann Alajos, Horváth Márton, Ko­­czányi Ferencz, Könnye Alajos, Palkovics József. Tanu­lók száma az év végén 84. Ezek közül kath. 44, helvét 7, ágostai 1, egyes, görög 22, héber 9, magyar 77, oláh ő. 11. A keszthelyi premontrei kath. gym­nasium programmja, kiadta Szita Sándor ég. m­. Értekezés : „Igénytelen nézetek a német fő­nevek neme meghatározása s némely el­nevezések körül“ Sülley Mátétól. Tanárok: Szita Sándor 22 év óta t­., Pintér Endre 26 év óta, No­­vák Athanáz 28, Bélaházy Miklós 20, Sülley Máté 12, Schinpöck Bene 2,­ Kerekes Jákó 1 év óta tanár. Rend­kívüli tanárok (világiak) Holczmann Ferencz (ének), E­­mecz József (rajz). Tanulók száma 73. Ebből rom. kath. 60, ágost. 3, izr. 10, magyar 63, izraelita 10. Gyim­. és reáliskolai értesitvények az IS.6/?. isk. évre. 7. Az aradi minorita rendi nagy gymna­sium értesitvényében két értekezést olvasunk. Egyik tiszta számtani: „A kör kerületének viszo­nya átmérőjéhez.“ Lidy Ferdinandtól; a másik szól a „Szépírás befolyásáról"az ifjúság erkölc­­­­ses kifejtésire és jövőjére.“ Rózsaági Mártontól. Tanác! A szegzárdi borkereskedő részvénytársulat igazgatóságának üzlettudósítása. Midőn a Szegzárd és vidéke szőllőjének állása és a jövő szüzetrei kilátásról szóló jelentésünket kézbesítenék, kér­jük tisztelt ügyfeleinket, ezt figyelmükre méltatni. A hosz­­szan tartó telet mártius vége felé a legszebb tavasz vált­ván fel, szelleink ápril közepén sok reményre jogosítottak, melyből azonban a 20-kán be­lü­ hideg, a 26- és 27-ként erős fagyok és havazás okozta tetemes károk sokat levon­tak . M­a májusban járt kellemes idő, ha az említett fagy által okozott károkat némikép helyre hozta is, a nálunk­­ rendes időjárás mellett, már Május végén lejárni szokott­­ virágzást előidézni többé képes néha vala­­mi is csak Magyar könyvészeti 399. A. B. C. a helynevek megmagyarázójá­­ból. Irta ifjú E. S. Pest, nyomatott Emichnél. 1858. 8-rét 20 lap. 400. Jó Nap, azaz imádságos könyv, melyben min­dennapi ájtatos imádságok, énekek és istenes foglalatos­ságok szép oktatást a keresztény katholikus emberek lelki vigasztalására egybefoglaltattak. Harmadik kiadás. Magyar-Óvárott, Czéh Sándor könyvnyomdáinál 1857. 32­ edrét. 209 lap.

Next