Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)
1857-09-16 / 2298. szám
210-2298. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utoza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó - h 1va tal: Egyetem-utoza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. H rnptménypW fiija ■ n®8®00* pstk sor háromszori hirdetésnél 4 p.kr. B4-vetmenyek alja .lyeKdl3 ktdlön 10pkr.MMIn ^hMtb0, petlpt go.5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, 1857. Szerda, sept. 16. Pesten, háshoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre..................6 írt p. p. PEST, Sept. 16. A „culturai nyelvek.“ Azon sorok, melyeket az „Oest. Ztg.“ múlt vasárnapi számunkban közlött czikkéből kihagytunk, mivel tüzetesebben kivántunk róluk szólni, ekként hangzanak : „Europa nagy culturai nyelvei, maga a cultura által törnek magoknak utat. A tudomány és mivelődés utáni szomj, a külvilággali közlekedésnek, az ipar és kereskedelem terjesztésének ösztöne, a nagyravágyás, a szükség, — mindez összevéve ama nyelveknek propagandáját képezi. Más segélyre nem szorulnak, sőt minden más segély rájuk nézve akadály, mert féltékeny aggodalmat s azon, bár alaptalan gyanút gerjeszti, mintha a hazai nyelv leszorítása szándékoltatnék. A miveit dán a német, a miveit hollandi a franczia, a miveit orosz a franczia és német nyelvet beszéli, a nélkül, hogy e nyelvek gyakorlására köteleztetnék; minden miveit ember önszántából tanulja azon nyelveket, melyek reá nézve leghasznosabbak, — igy lesz az Ausztriában is.“ Ezek az „Oest. Zig“ szavai. Nem szándékunk ezen nézetek ellen polemizálni, sőt azoknak legnagyobb részét feltétlenül aláírjuk; aláírjuk nevezetesen azt, hogy minden mesterséges segély, mely idegen nyelvnel benyujtatik, „féltékeny aggodalmat“ s azon — tisztelt collegánk által alkalmasint hiteles értesülés után alaptalannak állított — gyanút gerjeszti, mintha a hazai nyelv leszorítása szándékoltatnék. Csak a „culturai nyelv“ fogalomra nézve nem vagyunk egészen tisztában. Mi legalább, nem ismerjük azon kriteriumot, melynek nyomán meghatározhatni: melyik nyelv „cultural,“ melyik nem az? Ha német collegánk „világnyelvet“ ért, akkor a magyar szerényen visszavonul, de akkor a magyart e szerény '"’sszavonulásába a német is követheti, mert rtlignyelvit •» “ • "/kS mondható , mindkettő korra."1* * .?TM£ “bb zik; az egyik, igaz, szűkebb, a mást*. _ térre, de e körülmény köztük mint „culturai“ nyelvek közt lényeges különbséget nem tesz. Ha pedig a „culturai“ nyelvek nevezete alatt mivett nyelveket kíván t. collegánk értetni, akkor a mienket szerénytelenség nélkül is annak mondhatjuk, ha t. i. miveit nyelv alatt azon nyelvet értjük, melyen a miveltebb körök eszmemenete csinosan és szabatosan kifejezhető s az emberi tudomány eredményei híven visszaadhatók. És e tekintetben, t. collegánknak még azon ellenvetése sem szolgálhatna ellenünk érvül, hogy a magyar föaristokratia a hazán kívül lakó, sőt hogy a hazában tartózkodó föaristokratia egyik, tán nagyobb része eszmemenetének kifejezéséül, társalkodási közegül rendesen a német és a franczia nyelvet használja, mert azt, hogy valamely nyelv miveltnek mondathassák , nem annak a sgensebb körök általi használata, hanem mint mondjuk, annak azon képessége határozza el, hogy a miveltebb körök eszmemenete e nyelven is kifejezhető legyen. Márpedig a magyar nyelv, melyen egy Vörösmarty, Petőfi, Arany irt, mely mint szónoki nyelv, Európa legmiveltebb nyelvei között foglalhat méltán helyet, melyen a világirodalomban helyet foglalható szépirodalmi és tudományos művek is írattak, s mely tannyelvül, a tudomány minden ágában, sokkal nagyobb tisztasággal (purismus) és következetességgel használtathatik és használtatott mint több más mivelt nyelv, a magyar nyelv mondjuk, melynek irodalma nem is félszázad alatt a mai eredményt mutathatja fel, a miveltebb körök kizárólagos nyelve is lehetne, a mint hogy az is, ha Pozsonyban nem is, de Pesten és Kolozsvárit az. Igaz, hogy a magyar nyelvet sem Dániában, sem Hollandban, sem Oroszországban nem beszélik. De Dániában, Hollandban és Oroszországban az olasz nyelvet sem beszélik, van azonban mégis Olaszországnak nemzeti irodalma, vannak nagy költői és tudósai , és egy nagy nemzet, mely e nyelven gondolkozik és szól. És várjon t. collegánk az olasz nyelvet nem sorolja-e a „culturai“ nyelvek közzé? Azt hiszük igen. De ne feszegessük tovább a dolog száraz elméleti oldalát. T. collegánk tulajdonképen nem is azt tartotta szeme előtt, hanem a gyakorlati oldalt, bár elég óvatos azt kifelé nem fordítani. Ő azt akarja ugyanis mondani, hogy a német nyelv majd Ausztriában is oly foglalásokat fog tenni a hazai, vagy ha úgy tetszik , a provinciális nyelvek ellenében, amilyenekre a „culturai“ nyelvek mindenütt hivatták. Mi magunk is elismerjük a miveltség, a tudomány hóditó erejét. Tudjuk, hogy a legyőzött Graecia meghódítá a győztes Rómát csupán szellemének fensőbbsége által; elismerjük a miveltebb nyelvedesimiláló erejét, de, bár nem tudjuk, minő mértékben bírja laptársunk a jóslás tehetségét, ha a német nyelv ezen „cultural“ hivatása túlszárnyalása csakugyan egészen magától, és, amin mi sem kételkedünk, minden segély nélkül akar történni : nyugodtan várjuk be a jövőt. Mi csak nyelvünkről szólunk, melynek képességére utalva, még megjegyezzük, hogy annak helyébe többé Európának egy (úgynevezett) „cultural“ nyelve sem lépend; nem azon körökben, melyeket mint ezek foglalási terét. collegánk számunkra kimutatta, nem a közélet viszonyai között. A nép- és középosztályról, mely irodalmunk rendes közönségét az újabb időben tetemesen megnöveszté, mely a nyelvhez, mint a levegőhöz, mint életéhez ragaszkodik, nem szólva, azon „miveltebb“ osztály érzületét kell csak megvizsgálnunk, melyet t.collegánk mint a „cultural“ nyelvek foglalási terét jelölé meg. Ez osztály, kötelességének érzetére, hivatásának tudatára ébredett. Ambitióját a haza ér£ekei é nek elővitelében találja. Mind többen és többen beszélik csinosan, hibátlanul a hazai édes nyelvet, mind többen és többen lesznek az irodalmi nyelvnek is avatottai, nevöket ott találjuk az áldozatkészek sorában s naponkint tapasztaljuk, hogy meggyökeresedett ez osztály tagjainál is a meggyőződés, miként a nemzetiség, a nyelv drága kincse a nemzetnek, hogy e kincset őrizni, ápolni kell és, hála az égnek, e felismerés nyomán ez osztály fiaira és leányaira is felvirradt azon pillanat, melyben az értelemben az elhatározás, a szívben a szent fogadás támad, hogy ezentúl csak a hazáé legyen lelkünknek gondolata és szívünk szent gerjedelme. Csodákat nem várunk, de sok tett, sok jelenség meggyőzött bennünket, hogy ez így van, hogy ha eddig nyelvünk, nemzetiségi ügyünk erőt csak kevesek törekvésétől nyert, ez ügy körül ezentúl az ország minden osztálya fog állni hű őrködéssel, ápoló kezekkel. Mi tehát bizton nyelvünk terjedésére számolunk. És számításunkban támogat bennünket magának a Felségnek azon legmagasb akarata is, hogy a különböző nemzetiségek „nyelvük ápolásánál illő tekintetben részesittessenek.“ EGY KIS EBÉD TÖRTÉNETE. THACKERAYTŐL. VII. (Vége.) E sorok írója, ki szintén részesült a legjobb lakomában , mint barátja csak adhatott, természetesen nem gúnyolhatja ki ennek (habár, meg kell vallani, kissé fitogtatott) vendégszeretetét. Ha az ebéd erején felüli volt, ahhoz semmi közöm. Gyűlölöm az olyan embert, ki elmegy, megeszi barátja ebédét s aztán kifecsegi az ott történteket. Az ily ember megérdemelné, hogy soha se hívják meg többé. A Timminsék asztalára jött ételek sorát pedig dőreség volna leírni. Ezen étrendet mindenkinértem az előkelő világhoz tartozó , s nem kétlem, hogy ennek a kegyes olvasó is egy fődisze látta és ismeri. Hiszen mindenütt ugyanazon öltönyök, ugyanazon teríték, ugyanazon spékelt foglyok, borjúszeletek, halak és uborkák, ugyanazon jeges hűtők stb. fordulnak elő. A fejér nyakkendős inasok mindenütt is hasonlók egymáshoz, mint a borsószemek, melyeket a kacsa mellett hordanak körül. Lehetne-e még valami újat kitalálni ? TAming és mások ebédje közt csak az volt a különbség hogy ő, mint mondók, az asztali ezüst nagyobb részét kölcsönvette s hogy rész lelkiismerete kiszínezte a hibákat és hiányokat, mik valószínűleg senkinek sem tűntek fel. Róza például azt hitte, hogy Topham Sawyerné az ő kevély tekintetével az ezüstöt s az elrendezést birálgatja s hogy már is észrevette a villák és kanalak különböző névjegyeit —melyeket Fitzroy valósággal barátjaitól kölcsönözött ki; igy tőlem is a többi közt hat kanala volt s én csak ötöt kaptam vissza, egy ócska ütött kopott hatodikkal, mely kétségkívül Gashleighné asszony sajátja, kit ezennel felkérek, küldené vissza helyette az enyémet) — bűnös öntudatuk mondom azt képzelteté velük, hogy mindenki házi fogyatkozásaikat fürkészi, holott ezekre valószínűleg senki sem gondolt. Némely dolgokat azonban lehetlen volt észre nem venni; például, bár Fitz legbensebb barátom, azért mégis kényszerüleg mulattatott zavartsága s a szomorú keresettség, melylyel beszédes, elmés lenni törekedett. Szeme aggodalmas gyors pillantásokkal járt körül s e nyugtalan tekintet oly különböző volt ama nyílt, vidám kifejezéstől, melylyel bennünket egy ürüezombra szívesen látni szokott; Róza pedig az asztal más végéről virágedények és borhűtők között táviratozott feléje hasonló aggályjeleket. Szegény fejtk, miért is terjeszkedtek ők túl az ürüezombon! Funnyman nem ragyogott életeivel, alig tátotta fel száját egyéb czélra, mint hogy falatokat rakjon belé. Ennek oka pedig az volt, hogy Tom Dawson barátunk is itt evett, ki minden életét könyv nélkül tudta már, s kinek jelenlétében a legnagyobb elménet is mindig hallgat, s nem jól érzi magát. Fitz különben igen elmés beszédes ember, de főrangúnk előtt félékeny. A jobbján ülő méltóságteljes lady Bungay jelenléte nyomasztólag hatott reá. E hölgy udvari gyászt viselt, (az elhúnyt Schlippen- Schloppen herczegért); fején roppant fekete turbán ült, mellén pedig terjedelmes üvegkorall lemez ragyogott. Nem csoda, ha vele társalogva nem lehetett vig az ember. Rowdyné és Topham Sawyerné szeretik egymást, mint t. i. az oly hölgyek szokták egymást szeretni, kik mindig ugyanazon napon adnak estélyt s erre ugyanazon társaságot hívják meg. Ranville ült közöttük, ki mind a kettővel jó lábon óhajt állani, s ők rajta keresztül beszélgettek egymással. Topham és Rowdy a rumról, Izlandról és a hajózási törvényekről vitatkoztak. Sawyernek minden harmadik szava az alsóház és a speaker. Lord Castlewoddle hallgatott (s azt bölcsen téve) ; ellenben minden keze ügyébe erőből bőven evett és ivott; s festett pofaszakállával és sárga mellényében furcsa alak volt. Gulpin tábornok érdemrendjét csillogtató s kövér és virágzó de bús szerepet játszott; egészségét féltő felesége három ételből sem engedétt enni. Botherby meséi Ledry Rollinról avultak valának s nem birta egyetlen szavát is érvényesíteni és hallgatói figyelmét lebilincselni. Tom Dawson suttogva beszélt lady Barbara St. Maryval s ekként nem igen folyt említésre méltó társalgás benn az ebédlőben. Máskép volt ez oda künn. Azok a Lillipututczai szállások oly szorosak, hogy minden a környezetben kiejtett szó hallható bennek, s ekkép A lakoma tátongó szünetei alatt — a pitvarajtó is nyitva lévén — szerencsénk volt hallani A szakácsnénak és az alkalmi szakácsnak az ebédre vonatkozó gyors szóváltását, A leveses tál csörömpölését s a szolgálónak és egy csomó tányérnak a lépcsőkön le az alsó régiókba történt sebes zuhanását. Ezen esemény nevetést idézett elő s Fitzroyt és a társaságot mulattató, Funnymannak pedig azon életre adott alkalmat, hogy bár China (azaz a chinai porczellán) elesett, azért Fitzroyné fenntartja az uralmat. De a háziasszony nem hallgatott reá, mert e perezben más zaj emelkedett, jelesül A fiúcska kezdett veszettül rikoltozni a felső szobában s bár a gyermekszoba ajtaját hirtelen becsapták, az anya csak jobban aggódott a zaj elnyomására. Nem adta volna egy aranyért, ha felmehet s az egész lakomának vége szakad. Rögtön a csemege után dörgő robaj hangzott fel a kapuról s Fitzroyné örömest használta fel az alkalmat felkelhetni az ebédtől, bár az érkező nem volt más, mint Gashleighné két leányával. Természetesen, neki elsőnek kellett lennie. Láttam, miként söpörte veres ruhájával a lépcsőt, melynek szélei tálakkal és tányérokkal voltak megrakva s mint taposott agyon ezek közül néhányat. A helyett, hogy az ebédi hölgyek távoztával a nyugalom helyreállt volna, a ház továbbá is csak úgy zajlott s a poharak szinte tánczoltak az asztalon, midőn az estélyre érkezők kocsisai a kaput megzörgették. Helyemről mindent láthattam, a legnagyobbrészt egy lovas kocsin érkező vendégeket s a kapu mellé csoportosult utczagyerkőczöket, kik gúnyos éljenzéssel fogadták a leszálló hívottakat. Mi az estélyt illeti, ez — ha a vendégekkel tömött szoba nyári hőségben kellemes — sikerültnek mondható. A lépcsőkön alig lehetett mozogni. Sternholdné asszony letörte a karját s majd lebukott. A zörej és beszédzaj oly nagy volt, hogy Gashleigh kisasszony énekét alig lehetett hallani, bár ezzel senki sem vesztett. Lady Bungay nagy nehezen birt kocsijához vergődni, Wedgewood ezredessel bonyolódván össze ruhája a kapu alatt. Valaki ama bárgyú eszmére jött, hogy tánczot rendezzen, de mielőtt a kövér Crowder kisasszony az első fordulót bevégezné, a kikölcsönzött s roszul felfüggesztett csillár leszakadt és roppant zörejjel zuhant a csemegékkel és frissítőkkel megrakott asztalra. De az Isten szerelméért, miért is kellett Timminséknek átalában ebédet, estélyt adni? Költségbe verték magukat. Megbántották régi barátaikat, ismerőseiknek pedig nem volt kedvükre a mulatság. — A meg nem hívottak közül sokan annyira nehezteltek, hogy szegény Rózának most még egykét ebédet kell adnia, melyre a mellőzötteket meghívja. — Aztán én azt is tudom, hogy Fulesby számlája máig sincs kifizetve, valamint a borkereskedőé sincs ;hogy az üvegek és porczellán edények bérlése és eltörése temérdekbe jött; hogy Timmins minden igazi barátja megszólta őt ereje fölötti pazarlása miatt s hogy most, midőn az ebnapok alatt mindenki falura menekül, Fitzroynak nincs annyi pénze, hogy Rózát fürdőre vihetné, mint ezt megígérte, irányeszmék a szóbeli eljárásnak életbeléptetése iránt. V. NI. Azt mondottuk, hogy a polgári perrendtartás alapján a szóbeliséget a polgári perben életbe léptetni, s az eddig úgynevezett szóbeli illetőleg jegyzőkönyves eljárást, a szóbeliség eszményét sokkal inkább megközelítő, annak előnyeit magába foglaló tulajdonképi vegyes eljárásra átalakítani könnyen lehetne. Nagy fába vágtuk talán a fejszét, de azért nem hátrálunk, csak az elevenre kell találni, nem használnak ekkor többé sem az előítélet ezerkarú folyondárai, sem a megrögzött szokás mélyen vert gyökerei. Igen a jegyzőkönyves eljárást lehet és kell vegyes szóbelire, minő Francziaországban, minő a rajnai tartományokban, Bajorország egy részében sikerrel divatozik, változtatni, mit egyrészt a határvonal szigorú megtartása másrészt a tárgyaló bizottmányok szervezetének csekély módosítása s hatalmuknak némi kiterjesztése által igénytelen meggyőződésünk szerint nem lesz nehéz kieszközölni. A tárgyalási bizottmányok, jelen szervezetükben csak a felek kihallgatására, nyilatkozataik jegyzőkönyvbe vételére vannak kirendelve, hivatalos hatalmuk ennél fogva csak is azon intézkedések megtételére terjed ki, melyek az eljárás szabályszerűségének fentartására szükségesek; hogy azonban ítélő bírósággá váljanak, arra nézve szükséges lenne őket nagyobbítani egy bíró , egy tollnok helyett három bírót egy tollnokot alakítani, kik azután a tárgyalás egész folyamán jelen lévén, ép úgy mint a büntető perben, a kereset- s védbeszéd meghallgatása után s az előterjesztett adatok alapján nyomban határoznának; határozatuk vagy ügydöntő lenne, vagy ha meggyőző részre nem juthatnának, közbeeső p. o. írásbelire utasító. Hogy azonban ügydöntő határozatot hozhassanak, arra nézve még a következő könnyen létesíthető intézkedés kivántatnék meg: u. m. 1. A keresetlevél az esetlegességi elv (eventualitati princip) szellemében lenne szerkesztendő minden lehető bizony pontosan felsoroltatván; a keresetlevél elsödlete a bíróságnál maradna, a másodlat alperesnek ellenbizonyainak a pprt. 39. íjának értelmébeni benyújtása végett kiadatnék; alperes pedig ennek folytán ellenbizonyait, okmányokat, a tanukat érdeklő kezdő pontokat stb. egy, az ügyvédi tényvázlathoz hasonló minta szerint laconicus rövidséggel szerkesztve nyújtaná be. E két okmány a per alapvonalait, a bírák ítéletének tanupontjait képezné . 2. Ha ez megtörtént, a tárgyalási nap kitüzetnék s arra nem csak a felek, képviselőikkel, hanem ha bejelentettek, a tanuk, szakértők stb is egyszerre lennének meghívandók s a felek a p. pert. 621. § a értelmében utasitatnának, miszerint mindennemű bizonyaikat magukkal annál bizonyosabban hozzák el, minthogy különben azok többé tekintetbe nem vétethetnének. Mor a tárgyalási határnapon mindenek előtt a kereset s ellenjegyzet felolvastatnék, az idézett tanuk, szakértők s utánuk a felek vagy képviselőik kihallgattatnának a jegyző által a tárgyalási jegyzőkönyvbe a kereset és ellenjegyzet becsomóztatnék a tanuk igenlő vagy tagadó nyilatkozatai „igen s nemmel,, beiktattatnának s miután a tárgyalás bevégződött, a tárgyaló bíróság itélévé válván, az előadottak folytán s az előterjesztett bizonyítékok alapján ítéletet hozna, mely ítélet az elnök által nyomban kihirdettetnék, a tollnok által pedig a jegyzőkönyvbe iktattatnék. Ily módon a tárgyalás, a tanúk általi bizonyítási kérdés megvitatása, a tanúkihallgatás, szakértő vizsgálat, az okmány tanulmányozása, kivonat, itéletterv készítése, itélethozás s annak közlése egy cselekvénybe lenne egyesítve, mi által oly per, mely különben hónapokig sőt évig eltart , ugyanannyi óra alatt lenne elintézve, tetemes pénzköltség s mi pénznél is több, mert kipótolhatlan, minden felesleges időveszteség megkimélésével, mi a bíróságokban helyzett bizalomnak s a felek közötti hitelnek emelésére csak a legkedvezőbb s leghathatósb befolyással leendne. A szóbeliségnek ily alapon leendő életbeléptetése magára az államra nézve is, csak kedvező hatásal lenne, amennyiben a teendők halmaza, mely alatt a bíróságok szerte nyögnek, csökkentetvén, a hátralékok deficitje megszűnvén, a bírói személyzet, sokkal több szellemi erővel s éberséggel bírná magát magasztos hivatásának szentelni. De az ily eljárás, csekélyebb személyzettel is kellő sikerrel kezelhető, s ezáltal egyrészt a személyek nagyobb megválogatása, másrészt állásukhoz méltó, nagyobb díjazás is létesíthető, mi a bírói pályára jelöltek gyérsége a