Pesti Napló, 1857. november (8. évfolyam, 2338-2362. szám)

1857-11-29 / 2362. szám

274—2362. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A­ lap évfoll­mi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­ hivatal: Egyetem-ateea, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Vasárnap, nov. 29. Előfizetési feltételek­­ Posten, hunon hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. \ Félévre...................6 frt p, j HT-ivrlatmAmroL rlíro ,6 hsaíbos petit sor h­­omszori hirdetésnél 4 p. kr. nU'U-etmenyek alja .iyegdy külön iOpkr.'^agín vita 6hasibos petit sor5 $zerkesztési iroda: Egyetem-utana 2-dik Bxám, 1-ső emelet, Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p.,p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, nov. 29. Tájékozás. (Fk) Belgiumból két érdekes okmány érke­zett, mely nem egy épületes elmélkedésre szol­gáltat alkalmat. A hajdani majoritás, mely az uj kamrában a minoritást fogja képezni (de Theux, de Meulenacre, Deschamps, Malta, de Nanger, de Lindekerke e párt vezetői!) kiált­ványt bocsátott ki, melyben saját eljárását igazolja , Rogier belügyminiszter pedig a fő­­kormányzókhoz intézett körirat alakjában az új minisztérium programmját tette közzé. Mind a két okmány nemcsak üres phrasiso­­kon nyargal, hanem kevés, de határozott sza­vakba foglalja azon elveket, melyek a két párt mindegyikének magvát képezik s igen világos képét nyújtja a belga pártok mostani helyzetének. A hajdani majoritás jelszavai : alkotmá­nyosság, katholicismus, királyság. Az uj minisztérium s egyszersmind a sza­badelvű párt két főelve :az állam jogai­nak sértetlen fentartatása és a pol­gári hatalom függetlensége. A hajdani majoritás tehát egy pontjával több volna, ha azon fogalmat, melyet ő az „alkot­mányosság“ és „királyság“ szavakkal össze­köt, henfoglalva nem találnék a liberális párt azon egy pontjában, mely az „állam jogainak sértetlen fentartását“ kívánja. Ezúttal a leghatározottabban s úgyszólván hivatalosan igazolva van azon minapi állítá­sunk , miszerint Belgiumban a pártok tusája minden körül foroghat, csak az alkotmá­nyosság elve körül nem sert minden­ünnen sérthetlen alap gyanánt tekintik. Az ellentét a hajdani majoritás és a libera­­litás közt tehát abban rejlik, hogy egyfelől a „katholicismus“, másfelől a „polgári (tán he­lyesebben világi) hatalom függetlensége“ ké­pezi az illető pártprogramm kiegészítését. A hajdani majoritás az alkotmányos politi­kának egyszersmind határozott vallásfeleke­zeti színezetet akarna adni, a mostani minisz­térium pedig e politikát minden idegen be­folyástól s így minden vallásfelekezeti színe­zettől is menten tartani. A legközelebbi választások kiderítendik, melyik részen áll az ország többsége való­színűleg a mostani kormány mellett, mit a leszorított majoritás maga is sejteni látszik, mi­után érintett manifestumában azt mondja, hogy a katholicismus — akár győzvén, akár megveret­vén — megteendi a maga kötelességét! Ez utób­bi nyilatkozatot nemcsak helyeseljük, hanem őszintén örülünk neki, mert a passiv ellenállás, melyet a manifestum kibocsátói eleinte szán­dékul tűztek ki maguknak, sem saját érdekü­ket, sem pedig a nézetek tisztulását nem se­gítette volna ; a súrlódás nemcsak az anyagi, hanem a szellemi és politikai világban is m­e­­leget szül; a mozgalom nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti s a tespedéstől az elzsibbadástól megóvja. E szerint távolak va­gyunk attól, hogy a „Journal de Bruxelles“ fájdalmában osztoznánk, mely a fentebbi ma­­nifestumra vonatkozólag — ekként jajgat: „Tehát annyira vagyunk, hogy a parlament többsége kénytelen védiratot kibocsátani, hogy magát védelmeznie kell, a­helyett hogy mint vádló lépne fel, a zenebona bezárta a nemzet palotáját, hol szabadon kellene beszélnie s a­mit a zenebona kezdett, azt az ármány befe­jezte!“ Mi részünkről szerencsének tartjuk, hogy a volt majoritás az eszmesurlódás útján kívánja befolyását öregbíteni vagy legalább az elvesztettet visszanyerni s azon is örülünk, hogy a belga kormány semmi akadályt nem gördít e nyilatkozások elé; a bírálattól vissza nem riadván, az ellenfélleli küzdelemtől nem irtózván, a király által nyert hatalmat nem az ellenvélemény elnémítá­sára, nema vita erőszakos elnyomására hasz­nálván, hanem folyvást szemmel tartván azt, miszerint a kormányban az ország többsége véleményének vissza kell tükröződnie de nem a kormány véleményének az országra rá­erő­­szakoltatnia. Az olvasó — reméljük — csak nem fogja szemünkre hányni, hogy itt olyas­mit ismétlünk, mit már több ízben mondtunk; ez alkalommal nem m­i mondjuk, hanem a belga belügyminiszter, olvassa valaki ennek köriratát s aztán mondja meg, vájjon nem önkénytelenül ugyanazon észrevételek tolul­nak-e eléje, miket az imént tettünk. Még egy érdekes körülményre kell figyel­meztetnünk : azon diadalra, melyet az alkot­mányhoz­ szilárd ragaszkodás, a kis Belgium­nak kívül is szerzett, nevezetesen Franczia­­ország irányában, mely tulajdonképen nem igen nagy barátja a constitutionalismusnak. A decemberi államcíin után Napóleonnak per fás et nefas sikerült, Frére és Rogier urakat, kik akkor „vörös jakobinusoknak“ tartattak, elmozdítani, másfél évvel ezelőtt pedig egye­nesen neki akartak menni a belga constitutio­nalismusnak, de XIV. Vilain oly erélylyel vé­delmezte azt s az ország oly lelkesedéssel gyámolította a minisztert, hogy Párisban át­látták, miszerint e téren nem terem babér a tuileriák kabinetje számára. Mig tehát Guizot s ennek párthívei a Spectateurben és egy két Revueben krokodil könyeket sírnak Belgium szerencsétlen helyzete felett, a franczia kor­mány félhivatalos közlönye a Patrie, az új belga minisztériumról, melyben az egykor annyira utált férfiak ülnek ezt mondja: „élén­ken kívánjuk, hogy sikere legyen s a­meny­nyire lehet, gyámolitani fogjuk.... “ Mily fényes, szívemelő győzelem, melyet egy apró ország — egyedül erkölcsi hatalma által — az anyagilag sokkal erősebb szomszéd fe­lett ünnepel! És mégis napjainkban általában elfogadott elvül fejlődött ki az is , mikép az oly bírósági rendszer nem tekinthető tökéletesnek, mert nem felelhet meg az igazságszolgáltatás körében keresett mindennemű érdekeknek, a­melyben az első fórumon csupán tör­vényszékek működnek, úgy­hogy e tekintetben el­­­fogadott elv az , mikép az első fórumon a törvényszékek mellett okvetlenül kellő számban egyes bíróságok is al­kalmaz­a­n­dó­k. És ezt nemcsak a földmíves népnek szükségei s viszonyai, nemcsak a szegény néposztályoknak ér­dekeik szükségesik mint rendesen, de hibásan e rendszer indokoltatni szokott, hanem mindnyájunk­nak érdekei teszik azt kívánatossá. Mert mindnyá­junknál, bármily osztályhoz tartozzunk is, jöhetnek elő oly ügyek, melyek érdekeinknek megfelelőleg csak úgy intéztethetnek el, ha nem társai , hanem egyes bíróságok által döntetnek el. Számtalanszor jöhetnek elő ügyek, melyeknél fő­érdekünk, hogy minél gyorsabban intéztessenek el. Ha szomszédainkkal birtok­viszályba keveredünk; ha a házbérben lakóinkkal perlekednünk kell; ha köztünk s cselédjeink közt polgárjogi keresetek ke­letkeznek ; ha a haszonbérlet körül támadnak kétsé­geink s összeütközéseink stb. stb. nem az leend­­ő­­érdekünk, hogy ez ügyek bevégeztessenek, hanem, hogy gyorsan intéztessenek el. Ily ügyekben a gyors elintézés oly szükséges, mikép e nélkül itt fenforgó érdekeink veszélyeztetnének , s kielégítve semmi esetre sem lehetnének. És ily gyorsaságot a törvény­székeknél nem találhatunk, miután az itteni eljárás oly formaságokhoz van kötve, melyek szükségkép nagyobb hosszadalmasságot igényelnek. Más­részt vannak ügyek, a. m. a csekélyebb érté­kűek, a kis öszvegekről szóló keresetek, melyek ter­mészetüknél fogva nem engedhetik meg a költséges perlekedést. Mindenikünknek lehetnek ily ügyeink, s akkor mindenikünk érdeke az, hogy minél kevesb perköltséggel járjanak, különben a költség felemészt­vén a peres tárgy értékét. Ily ügyeknél ismét ki nem elégíthetnek a társas bíróságok, mert eljárásuk nagyobb költségek nélkül nem eszközölhető. Ily ügyekben csak az egyes bíróságok felelhet­nek meg érdekeinknek, melyek t. i. egyszerűbben s rövidebben végeznek mindent, és melyek előtt a perlekedés sokkal kevesebb időbe kerül és természe­tesen sokkal olcsóbb is. És ezek, mint mondottuk, mindyájunknak érdekei s nemcsak a szegényebb osztályoké. Csakhogy ezek­nél azon érdekek sokkal nagyobb mérvben jelennek meg. Mert nekik sokkal nagyobb szükségük van arra, hogy keresett igényeikhez mielőtt jussanak, mi nélkül sokszor tetemes szükséget kénytelenittetnének szenvedni. És mert a perlekedési költségesség ná­­luk nemcsak perdrágaságot, hanem azt is okozná, hogy képtelenittetnének a pervitelre, képtelenittet­­nének igazságos jogigényeik keresetére s elnyeré­sére. Sőt ezekhez a földmíveseknél még fontos nem­­zetgazdászati érdekek is járulnak, t. i. hogy a bíró­ság oly távol ne feküdjék, mikép felkeresése tetemes időt foglaljon el, mi a mezei munkák hátramaradá­sát okozná. Ha ugyanis a legalsó fokon csupán törvényszékek léteznek, azok sűrűen nem állíttathatván, oly távol­ban lennének egymástól, mikép felkeresésük a felek legnagyobb részének csak az idő­s fáradság tetemes áldozatával lenne kivehető. Ha pedig valamely ál­lamban e bajok eltávolítására sűrűbben szereztet­nek, akkor ismét azon rész következés áll elő, mi­kép csak kissé nagyobb államban is szükségelt nagy számú bíróság ellátására kellő képességű egyén nem találtatván részint kevés tagra fognak szoríttatni a bíróságok, részint nagyobb megválogatás nélkül fia­tal s tehetség nélküli egyének is alkalmaztatnak. Ezt látjuk p. o. Francziaországban, hol az 1-ső folyó törvényszékek nagy száma miatt az ülnökök száma háromra szorittatott, mi a jó igazságszolgáltatás igé­nyeivel nem találtatik összeférőnek , és a birói helye­ken igen sok valódi képesség nélküli egyén jön elő, mi Frankhonban a törvénykezés elleni panaszoknak fő tárgyát képezi. E szempontokból kiindulva, az ausztriai törvés­hozás a legalsó fokon egyes bíróságokat is alkala­zott, mi a többi európai törvényhozásnál is feltal­ható. A franczia szervezet példájára Belgiumb, Holland s az olasz államokban a törvényszékek m­­ett mindenütt feltaláljuk az egyes békebírákat Hasonlóan Németországban is a porosz, oldenbui bajor, hannoverai, braunschweigi, nassaui stb. szí­vezet egyes bíróságokat is alkalmaz a legalsó s­rumon. A tapasztalat ez államokból teljesen igazolja fent kifejtett okokat. Sehol sem hallani panaszt egyes bíróságra szorítottak részéről aziránt, hogy es­kély értékű ügyeikben nem fordulhatnak a törvény­székekhez. A dolog lényege azonban az, hogy mily ügyek s­zóltassanak az egyes bíróságok elébe, hogy mily h­táskörrel ruháztassanak fel — miről következ czikkben. SZOKOLAY ISTVÁN. HYPERION. IRTA LONGFELLOW. II. KÖNYV. Tizedik fejezet. Az elválás. Azon évszakban vagyunk, melyet egy régi angol író az „édeskedves”, junius hónapnak nevez, s mely­ben a nap órái úgy haladnak, hogy a kelő hold szem­től szembe néz a lenyugvó nappal. Csak néhány csil­lag van még az égen. Az esti szürkületben oly híres a jég, kellemes zongással vegyülve, mely szelíd kí­sérője az éjnek. A báró és Flemming a délutánt a kastélyban töl­tötték. Még egyszer és utoljára együtt bejárták a pompás romokat. Következő nap reggelén válniok kelle­t talán örökre. A báró Berlinbe akart utazni, hogy nővérével találkozzék, és Flemming nyugtalan szellemétől hajtatva tovább vágyott, Tyrolt és Svar­­czot kívánta beutazni. Ak­ ő soha sem szólt így az elröppenő órához : „maradj, hisz olyan szép vagy!“ de előre tört a bizonytalan jövőbe, kielégithetlen, czéltalan és hallgatag vágygyal. *) Lásd P. I. 268. számát. Alkonyaikor az Erzsébetkert terrassára ültek ki mindketten. A nap leszállott az elszászi kék hegyek mögött, a Rajna völgyére bíbor köd ereszkedett mint a próféta köpenye, ki tüzes szekeréről száll le. A vár falaira és a kert fáira sütött a teli hold, s a nyugvó nap és kelő hold egymást vívó világában árnyék még nem verődött. Végre ez is látható len­n a gyön­ge körrajzokban, melyek alakokká fürüdtek. Lenn a völgyben csillámlott a folyó, mint egy meztelen kard, itt ott a városban a lámpák már égtek. Méltósá­­gosan emelkedtek a kertben a lombos hársak, tör­zseik homályban és koronájuk a holdfényben . — a nagy kerek torony egyik zugában, borostyán ko­szorúval, parancsoló phantomként állott Lajos szür­ke szobra, tiszteletgerjesztő szakállal, pánczél ing­ben és lebegő köpenynyel; szilaj, uralkodói tekin­tete a hallgatag éjbe bámult, mint egy látnok arcza, ki a csillagokban olvas.­­ A nyáréji szél végig­­végig suhogott az omladozó kastélyon és lombok kö­zött, s olyan formán jött ki, mintha a természet álmá­ban sóhajtott volna ; pillanatra megzörrentek fen a széles levelek, mintha czimbalom szólott volna, az­tán megint csendes jön minden, kivévén a gyöngéd, kedves fül misét, mely sehol oly édesen nem csattog mint a heidelbergi vár kertjében. Az óra, a látvány s a közelgő elválás a két fiatal barát szivét kellemesen, de egyszersmind fájdalma­san hatotta meg. A régi pompás romról és azon időről csevegtek, melyben az épült, a háborúról, mely falait megrongálta, s a „szilaj szeleknek tette lakhelyévé.“ — Mily bánatos és fenséges a természet arcza! mondá Flemming. Emlékeztet engem Beowolfra a régi dán hősre, ki gondteljesen és mogorván pillant fia kriptájába; a boros pincze üresen áll, a szél nesz­telenül vonja meg magát a sarokban , a lovag alszik, a hős sötétben fekszik, sem hárfahang, sem vidám zaj a csarnokokban, mint egykor. . . . — Helyesen jegyzi meg ön, viszonzó a báró, de én gyakran csodálkozom rajta, hogy ön, ki ama tengeren­túli fris és virágzó hazából való, annyi érdekkel vi­seltetik e régi dolgok iránt, sőt néha azok szellemé­től oly igen elbűvölve látszik lenni, mintha csak a régi világban élne. Részemről nem látom át, micsoda varázs van a múlt halvány, ránczes ábrázatán, hogy egy fiatal ember figyelmét ennyire lekötheti. Nekem úgy tűnik fel az egész, mintha valaki nagy anyjába szerelm­esednék. Hagyja ön nekem a meleg, forró, életeleven jelent. Ez az én szerelmem; a jövő úgy vár mint leendő nőm a ki miatt, az igazat megvall­va, még most nem igen búsulok. Valósággal barátom, azt óhajtanám : többet hajtson erre az én philoso­­phiámra, s ne pazarolja el az ifjúság arany óráit hasztalan tűnődésekkel a múltért, s határozatlan, ho­mályos sejtelmekért a jövendő felé, csak egy ifjúsága van az életnek. — Azért élvezzük azt úgy — felesé Flemming — hogy fiatalok legyünk akkor is, ha megvénültünk. Részemről annál boldogabb leszek, mennél inkább öregszem. Ha mostani érzéseimet és élményeimet a tíz év előttiekkel összehasonlítom, a hasonlat nagyon is a jelen előnyére üt ki. Az élet ingerlékeny voltá­ból sok oda van. A világ és én nyugodtabban nézünk egymás szeme közé. Kedélyemben több az önuralom. Fájt nekem, hogy az élet form­asága kissé megpör­költ s esőjétől kissé átáztam. — M®st úgy szól ön, mint egy régi philosoph, vá­­laszolá a báró mosolyogva. De csalódik ön. Sohasem ismertem nyugtalanabb, izgultabb szellemet mint az öné. Ne higgye ön,hogy már magán­erőt vett. Ön csak horgonyt vetett a folyam szilaj hullámában, de csak hamar kiragadja a véletlen megint a zajos árba. Ne bízzék ön e pillanatnyi nyugalomban. Én önt jobban ismerem mint ön maga magát. Ön a legmagasbat és legmélyebbet egyszerre akarná felölelni, a vágyból élvezetbe, az élvezetből vágyba rohan. Ha érzelmei­ben pillanatnyi változás áll elő, a változást tartósnak nézi, s így örökös csalódásban él. — Megengedem — mondá Flemming — lehet va­lami igaz abban, a­mit ön állít. Van idő, hogy lelkem nyugtalan, s egy hang szólal fel bennem mintazárk­­angyal trombitája és rég eltemetett gondolatok száll­nak fel sírjukból. Ilyenkor nem találok többé kedvet legszerettebb foglalkozásom és terveimhez sem. A természet nyugodt tekintete csak gúnyolni látszik engem. — Bizonyosan okai lesznek rá, veje ellen a báró, ha a természet, szeretett gyermekeivel nem látszik rokonszenvezni. Oly örök nyugodtan, maga magán uralkodva, oly anyailag tűnik ő fel s oly kevéssé ag­gódik rajta, mikor törik meg ennek vagy annak a Reformjavaslatok törvénykezé­sünkben. XI. Az kétségtelenül mind a tudomány mind a gya­korlati jogélet által megalapított elvül tekintendő , miszerint csak a társas bíróságokban található fel a legtöbb biztosíték a törvénykezés iránti igények ki­elégítésére , s azért a legalsó folyamodási fokon is törvényszékek szervezendők. Magyar Gazdasági Egyesület: Azon részvét, mely a Magyar Gazdasági Egyesü­let ügyét eddig is minden oldalról kisérte, az idét tartott közgyűlés óta mindegyre növekszik. E lapok 1. közönségét bizonyosan legközelebb­ érdekli az Egyesület viszonyainak mikénti fejlődé­se; érdekelheti különösen az Egyesülethez csatla­kozó erők nyilvánulása; ennélfogva közöljük idő­­kint azon t. hazafiak névsorát, kik akár régi vag­yi alapítványaik rendes kamatoztatása, akár mis évdíjas tagok 10 írtjával további 6 évre vagy egé­szen újból tett belépésük által az Egyesület fenáll­hatásának biztosításához járulnak. 1. Alapítók: 200 porton kezdve, a) Régi alapítványokban 5% kamatozás mellett biz­tositott tőkéik után a bezárólag 1857-dik évre jár kamatokat f. é. nov. 16. napjáig befizették: Adamovics Kap. János földbirtokos, Csepin Sla­vonia 300 párt, Almássy Móricz gróf, Bécs 200, And­rássy György gróf, Hosszúrét, Gömör 1500, Augusz Antal báró, Budán 300, Barkóczy János gróf, Bécs 1000, Batthyány Fülöp herczeg, Bécs 1000, Be­niczky Ödön földbirtokos, Zsámbok, Pest 200, Ber­nát ,György földb. Tasson, Pest 200, Bésán János , Tétén, Győr 400, Bezerédy László földb. Kám, Vas 200, Breuner Ágoston gróf, mint bold. Festetics-Esz­terházi Rozina grófnő örököse, Zeliz, Bars 1000, Co­burg-Koháry Ferdinand herczeg, Bécs 1000, Csapó Vilmos ifj., mint bold. Csapó Dániel örököse 600 Csekonics János földb., Haczfeld, Torontál 500, Czil­chert Róbert földb . Gútor, Pozsony 200 , Czindert László cs. k. kam. Ládon, Baranya 800, Cziráky Já­nos gróf, Lovas-Berény, Fehér 500, Daróczy Zsig­mond kanonok, Pécsett 200, Dessewffy Aurél gr. ré­széről : Dessewffy Emil gr. 200, Dessewffy Emil gr.,Sz.­­Mihály,Szabolcs 400, Dessewffy Marczel gr., Pest 200, Draskóczy Gyula (Sámuel) földb., Harkács, Gömör 200, Élez Károly gr., mint bold. Élez Imre gr. örököse, Vukovár, Slavónia 500 pft, Eötvös Dienes b., Pest 200, Eötvös József b., Pest 200, Eszterházy Pál her­czeg, Bécs 1000, Festetics Ágoston gr., Dégh 300, Festetics Dienes gr., Pest 200, Festetics Leo gr., Pest 200, Forgács Gyula gr., mint id. Forgács Antal örö­köse, Pest 200, Forgách István gr., Hertneken, Sáros 400, Forgách Miklós gr., Mándokon, Szabolcs 400, Forgách Zsigmond gr., N.­Szaláncz, Abauj 400, For­gách Kálmán gr., Csákány, Abauj 200, Gaal István földb. Büskön, Somogy 200, Gerliczy Vincze b., Bu­dán 200, Ghiczy Ignácz jósz.igazg. Tatán, Komárom 200, Grosser János a hegyesrendiek részéről, Pest 200, Győry László gr., Perkáta, Fehér 400, Haller Ferencz gr. özvegye, Al-Sebes, Sáros 200, Hegyessy Péter földb., Bécs 200, Hertelendy Kálmán földb. Orlak, Zala 200, Inkey Lajos földb. Id.-Berény, So­mogy 200, Jeszenszky Ferencz földb., cs. k. őrnagy Bürkösd, Baranya 200, Karácsonyi Guido földb., Buda 300, Károlyi György gr., Pest 4000, Károlyi István gr., Fóth, Pest 2000, Károlyi Lajos gr., Tóthmegyer, Nyitra 4000, Kecskemét sz. kir. városa 200, Kis Pál földb. Miszlán, Tolna 500, Koller Ferencz földb. Pest 200, Kovács Ferencz, mint bold. Kovács Zsigm.

Next