Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)

1857-12-01 / 2363. szám

283 gyárban már 81 millióm kilogram répaczu­kor több mint másfél millióm vámegyleti n­ázsa) állítta­tott elő. Az ausztriai birodalomban a czukorgyártás, te­kintve az utolsó években tett haladásokat, elég nyo­matékos ugyan, minthogy a répaczukorgyárak száma 1844 óta 94-től 1854-ig 128-ra és így tíz éven át 34 percenttel emelkedett, de ha a birodalom ebbeli ipa­rát más államokkal vetjük egybe, azt még felette zsengének kell mondanunk, főleg ha ama kedvező viszonyokat is számba vesszük, mely ez iparágra nézve legtöbb tartományaiban lelhetők. A birodalom­ban 1854-ben összesen 7,262,800 mázsa répa dol­goztatott fel, midőn a német vámegyletben tetemes kisebb népességnél 1855/6-ki évben 21,297,000 és 1855/7-ben 27,346,000 mázsa gyártatott fel, tehát csaknem négyszer annyi, mint az ausztriai birdalom­­ban és midőn az angol fejenkint 24 fontot, a hollan­dus 10, a belga 9, a porosz 7, a svéd 6, a franczia 4 font czukrot fogyaszt el évenkint, az ausztriai biro­­dalomba minden egyes lakosra évenkint 21/2 font jut fogyasztási jutalékul. A 128 birodalombeli gyárból Magyarországra 23 jött, melyekben a mondott évben 1,062,000 mázsa répa változtatott át czukorrá. Nálunk az adó nem úgy, mint Francziaországban a termelt czukormennyiség és minőség szerint, hanem az elfogyasztott répamennyiség után vetetik, és épen ez teszi, hogy ezen közteher igen egyenlőtlen. Igaz, hogy nálunk ez iparüzlet nem nyög oly terhes el­lenőri intézkedések alatt, mint Francziaországban, hol a gyárak külön fallal körülvevők, az ablakok rostélylyal ellátvák, és az egész műfolyam folytonos őrködés alatt áll, de épen az, hogy nálunk az adó a felhasznált nyers­anyag szerint és nem a gyártott czukortól vétetik, teljesen paralizálja a czélszerűebb kezelés engedte szabadabb mozgalomból folyó ked­vezményt. Hozzájárul, hogy az adóöszlet 1850 óta már há­romszor emeltetett feljebb, mert midőn eleinte a nyers répától mázsánkint 5 kr., a szárított répától 27 új kr. fizettetett adó fejében, 1853. óta 8 és 44 kr. 1855 óta 12 kr és 1 fr. 6 kr.; az idei november hó elsejétől kezdve egyelőre három éven át pedig a nyers répától 18 kr és a szárított répától 1 f. 39 kr. jár adó fejében. Azon nagy különbségnél tehát, mely a felhasznált répának nagyobb vagy kisebb czukor­­tartalmára nézve létezik, a mondott illetmények nem egyformán terhelik a czukortermelényt. Nálunk, hol a föld trágyáztatására és a répamivelésre távol sem fordítatik azon gond és figyelem, mint külföldön vagy a birodalomnak német-szláv tartományaiban, a termelt répa silányabb és jóval kevesebb czukor­­anyagot foglal magában. Midőn előhaladt mezei s mű­iparral bíró országokban 12­/2 mázsa sőt ennél is kevesebb répa szükséges egy egy mázsa czukor elő­állítására, nálunk az alig kerül ki 15 mázsából, már pedig minél több nyers­anyag szükségeltetik hason mennyiség megnyerésére, annál nagyobb az iparüz­­leti veszteség, annál nagyobb a finánczbeli áldozat, az adóöszlet minden felhasznált mázsa répával egy­aránt növekedvén. 1854-ben, midőn még a mérsékeltebb adóilletmény t. i. 8 és 44 kr volt fizetendő, ez adónem az egész birodalomban 876,354 frtot jövedelmezett, mihez Magyarország 128,055 frttal vagyis 14,6 százalékkal járult, midőn tekintve a feldolgozott nyers­anyagot, abban is épen 14,6 százlék­val részesült. A legköze­lebb jövő meg fogja mutatni, mily befolyást veend ezen iparüzletre, a csak három évre kisérletképen tör­tént adóemelés. Francziaországban a magas czukoradó a burgundi répa dús czukortartalmának más czélra való felhasz­nálására, t. i. alkoholtermelésre vezetett. A szeszé­getés répából mindinkább felkap, főleg miután újabb felette leleményesen szerkezett készületek e gumó­nak kellőbb hasznosítását engedik. Valamennyi újabb készület közöl a párisi műipartárlaton is kiállított volt Lepsey-féle legkitűnőbbnek mutatkozik. Ál­tala ötödfél százalék szesz nyeretik, mi eddigelé még a legjobb készületek mellett sem volt elér­hető. További előnye, hogy a hulladékok a legbe­­csesebb takarmányt szolgáltatják. A répahulladé­kokban megmaradnak a savas és legényes részek, melyekben leginkább pontosul össze a főtáperő,­­ úgy hogy tett kísérletek szerint a marha kirekesz­­­­tőleg ily répamaradékokkal hizlalható; az egyik vele táplált tehén naponkinti 153 font mellett 74 nap alatt 148 fonttal hízott meg; középszerű ök­rök, melyek a közönséges takarmányon kívül na­ponkint 70 font répaszelettel tartottak, három hónap alatt egy egész mázsával, a juhok pedig ugyanannyi idő alatt 19 fonttal nyomtak többet, sőt még a tejbő­ségben is 2—4 pinttel való gyarapodás mutatkozott. Francziaországban a czukorgyártás­­tól a szeszégetésre való átmenet igen természetes, mert ott a földmivelők nagyban termesztik a burgundi répát, tehát a nyers­anyag bőven megvan, melyet a műszorgalom, ha az egyik után nem megy, más módon törekszik felhasználni; de nálunk a répatermesztés csak kivétel, nálunk csak ott jön létre, és elég nyomorultan teng, hol történe­tesen czukorgyár keletkezik; pedig a gabonának je­len csekély ára, a földjövedelemnek és a földérték­nek folytonos apadása, úgymint az égetett szeszes folyadékoknak nagy kelendősége gazdáinket a répa­termelésre most inkább mint valaha hívhatnák, fő­kép ha azoknak feldolgozására vállalkozó iparosok­kal akkér egyezkednének, hogy a répahulladékok nekik ingyen visszaszolgáltassanak, mi­által a mar­hahizlalásnak egyik felette becses közegét nyernék; reményeljük, hogy a Lep­ley féle készület tagosí­­tott birtokainkon annál inkább meg fog honosulni, minthogy kisebb gazdaságoknál is előnynyel alkal­mazható s jutányos áron megszerezhető. Elhivatja végre udvari bolondját, S annak az eszére bizza szive gondját, Tudván, hogy a gyermek, és a bolond mondnak Csak igazat, s minden szabad a bolondnak, Én Felségednek, szól a bolond, azt adom Tanácsul, s hogy jól ütt ki bízvást fogadom. Hogy a mit tudtára akar a népének Adni, mondja meg azt — a feleségének.“ Fáy szépirodalmi munkáinak második gyűjtemé­nye 11 évvel később 1818-ben jelent meg „Fris bokréta“ czim alatt. Ebben a nyelv sokkal szaba­­tosabb s itt jelent meg az első magyar beszély. Czime a „Különös Testamentum“ (eredeti tréfa). Mindenki ismeri e beszélyt, mely így kezdődik : „Csörgey tanácsos egy nagyot prüszszentett s meg­halt.“ Úgy látszik szerzője előtt igen kedves emlékű az első „Bokréta.“ Ezért keresztelte második gyűjte­ményét ugyanazon keresztnévre. Kevesen vannak már életben, kik a „Bokréta“ megjelenésére emlékezhetnének, de becses előttünk minden, a­mi a Fáy András irodalmi pályájára, szép lelkének és jellemének ismertetésére vonatkozik , habár pályája kezdete régóta az irodalom történe­téhez tartozik, adja az ég, hogy még sokáig soroz­hassuk az irodalomnak élő jelesei közé Fáy Andrást, ki azon nemzet tiszteletét birja, melynek hű fia volt. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Történetirodalmi tartozmsuk. II. Beiträge zur Geschichte des Hexen­glaubens und Hexenprocesses in Sie­­benb.Urgen. Von FriedrichMüller. Braun­schweig. 1854. Erdély szász-németajkú lakosai már a múlt század dereka óta sok buzgalmat fejtenek ki történetirodal­muk körül, bizonynyal többet mint csak nemrég is az erdélyi magyarság, mely Kemény és Kovács tör­téneti tárát bukni engedé (de a mely azért utolsó idő­ben oly fényesen c­áfolta meg a részvétlenségéről( eddig nem alaptalan vádat), s aránylag Magyar­­országnál is többet. Pedig könyveik kelendősége csaknem magára e népre van számítva, mely papi, polgári s hivatali aristocratiánál egyebet alig ismer, s melynek a maga (koránt sem szép hangzású) nyel­ve mellett még a „hochdeutsch“ot is kell tudnia, ha azokat meg akarja érteni. Igaz, hogy a történeti kút­fők kiadása körüli érdemek, alig mérkőzhetik azon buzgalommal, melylyel az egyes történeti kérdéseket megvitatták folyóirataik, tudományos lapjaikban s önálló könyvekben, de az is igaz, hogy itt egyiken is másikon is megérzik a nemzeti részrehajlás szaga, melytől sem Eder kritikai esze, sem Schuller Károly komoly stúdiuma nem ment és bár azt nem tagad­hatni, hogy oly kérdésektől, mikből az „alma natio“­­nak, ha egyéb nem, legalább a martyromság dicső­sége nem jut, többnyire tartózkodnak is, de utoljára oly dolgokkal is tisztáztak ki egy vagy más történeti kérdést, vagy ismeretlen adatokat hordtak napfényre s az is, ki okoskodásaikat nem fogadja kész­pénz gyanánt, bevallja a főtétel igazságát, hogy történet­irodalmunk sokat köszön nekik. Az erdélyi országismertető társulat, mely munká­latait időszakhoz nem kötött füzetekben bocsátja közre (Archiv des Vereines für Siebenbürgische Lan­deskunde) kiváló mértékben foglalkozik a történe­lemmel, s bár kevés pénzerővel rendelkezhetik, már­is szép eredményeket tud felmutatni. De e füzete­ken kívül is koronként elegendő méltánylást érdemlő működés merül föl. S alig van íróik közt, kitől a szorgalmat, tanulmányt, az adatok összehordását meg lehetne tagadni; habár a részrehajlatlan s lel­kiismeretes feldolgozás nem is sajátja mindenikök­­nek. úgy látszik, hogy e nemzetnek a történeti ta­nulmányozás szenvedélye, mely akkor is méltány­landó, ha bizonyos esetben egyoldalú is, a­mennyi­ben t. a magával a nemzettel vagy érdekeivel össze­­forrtakkal foglalkozik leginkább. De ez korántsem lényeges hiba; legfeljebb midőn a kellő határokon túl megy s nemzeti hiúsága s elfogultsága igazságta­lanná teszi, vagy hazugságra birja, mi épen nem szo­katlan dolog. Pedig a különböző nemzetiségek Er­délyben nem voltak veszélyeztetve, még az oláh sem, mely pedig csak tolerált s annyival kevésbé a szász, mely recepta natio volt. Sőt a három nemzetiséget politikai unió kapcsa fűzte össze, melyben kölcsönö­sen biztositák egymás­­jogait. S az nem is sokszor szenvedett csonkulást s igy úgy nevezhető nemzeti­ségérti harcz nem is igen volt Erdélyben. De ha vér nem is folyt, ez nem gátolhatta, hogy tenta annál bővebb mértékben ne folyt legyen. Mindezt csak azért mondtam el, hogy utána jegyezhessem, mikép csaknem példátlan dolog többé vagy kevé­bbé el nem fogott szász írót találhatni. Müller Fridrik ur a kevésbé elfogultak közé tarto­zik. Az erdélyi boszorkányperekről írott munkája e részben is dicséretet érdemel, mely munka külön­ben is a jelesebbek közé sorozható. Leírja a boszor­kány­perek történetét Erdélyben a reformatio előtt és után egész az utolsó tudva levő esetig 1752-ig, mikor végső áldozat gyanánt Marosvásárhelyt egy vén bába-asszony megégettetett; továbbá magát a boszorkányságot s annak büntetését, mind ezt csinos s tiszta előadással, folyékony stílussal s elég ügye­sen összeállítva, mint oly ember, ki a fölvett tárgyára tartozó adatokat nemcsak ismeri, hanem azokat fel­dolgozni is tudja. De mindenek felett becsessé teszi Müller munkáját azon körülmény, hogy a sz­áz le­véltárakban levő adatokat nagy mértékben hasz­nálta, mi annyival becsesebb, mennyivel ritkább dolog a szász levéltárakhoz juthatni, mint me­lyeket a vizsga­szemektől hozzáférhetlen lakat zár el. S ezzel be is végezném czikkemet, ha nem akarnék Müller úr egy állítására kitérni. Sze­rinte I. I. Kálmán király híres törvénye „de stri­gis vere quae non sunt ne ulla (mint Endlicher kiadta Monumentuma Arpa­­diana 367 s nem nulla, mint Müller úr hibásan nyomatta a corpus jurisból) „quaestio fiat“ ko­ránt sem oly nagy jelentőségű mint átalánosan hi­szik, tehát kisebb mérvben megújítja az ezért folyt­­ tollvitát. Okoskodását azon alapítja, hogy László ki­rály a „mere trices et striges“-t egy sorba­­ teszi, maga Kálmán pedig a m­a­­­e­f­i­c­u­s­t az ar­­chidiakonok s comesek kezébe adatja más helyt (Sy­nod. Strigon. h­abita sub Colomanno rege cap. 50. — az egyházi törvények szerint büntetendő) már pedig a maltficus olyan varázslót jelent a szent István tör­vényei szerint, ki valakit megront testében vagy el­méjében , véleménye szerint tehát a maleficus fen­­sőbb nemű a strigánál. Ez azonban alig volna bebi­zonyítható. A strigát szent István is büntetteti, szent László a püspökök kezébe adatja egy sorban a mete­­trixekkel, mely bűn hajdan hasonlag szigorú fenyíték alá esett, s csak Kálmán menti fel. Igaz, hogy a ma­­leficust ő sem menti fel, de hát nem épen szent Ist­ván mondja ezek egyik tulajdonának, hogy jósok is voltak s várjon a maleficusokban nem ezeket mint csalókat akarta-e Kálmán büntetni ? S utoljára is az hogy Kálmán büntetteti a kuruzslókat, mert gátolná abban, hogy tagadja a boszorkányokat, s miért ne állhatna ő kora vagy Kotharis felett ? Mi lehet oka annak, hogy Müller úr e gondolattal visszadöbben. SZILÁGYI L. Bécs, nov. 27. rt. Bukarestben s Jászvásárban ezúttal megint na­gyon furcsa dolgok történhetnek, hogy a franczia ka­binet főközlönyei, kiváltképen pedig a „Nord“, me­lyek a fejedelemségek egyesítésének szándékával már egészen nyíltan fölhagytak volt, mest egyszerre új hévvel síkra szállnak Ausztria és mindazok ellen, kik a török kabinetben s a román nemesek közt a statusquo megtartásának főképviselői. E hevesség azonban tán csak az a fölötti boszuságból ered, hogy­­ egy más terv nem sikerült. Franczia­ és Oroszor­szág újólag nagyon szerettek volna birokul tolakodni Dánia és Németország közé , de­­kivált a bécsi ka­binet előterjesztései folytán) finom, hanem azért ha­tározott modorban érzésekre adatott, hogy segítségök nem kell. Ezen fiascoból eredt tán azon heves-boszos hangulat, mely jelenleg a párisi és brüsseli lapok románügyi philippikáiban tör ki. De fájdalom, tar­tani lehet, hogy ezúttal a „Constitutionnel“ és társai ezen éles tollharczával még nem lesz a dolog befe­jezve, hanem, hogy ez ingerültség a tanácskozmányi programm szerkesztésekor is fog még igen zavarólag nyilvánulni. A párisi kabinet ne tegyen egyebet, csak szorosan ragaszkodva a szerződések szóbeli szövegéhez, csupán és egyedül a diváni végzeménye­­ket ajánlja figyelembe, minden, a szerződő hatalmak részéről ajánlott módosítás nélkül, s a zavar mindjárt újra meglesz s minden jámbor remény meghiúsult. Hiszen e remények alapja voltaképen az volt, hogy Franczia­ és Oroszország is szintúgy mint Ausztria, Anglia, a fényes kapu, részben pedig Poroszország is azon modort, hogy a jászvásári s bukaresti divatok magukat souvetain alkotmányozó gyűlések,nem pedig csak tanácskozó testületek gyanánt viselték, s tanács­kozásuk tárgyává tettek mindent, a mi a párisi béke­szerződések értelmében csupán és egyedül a diplo­mata gyűlés széke elé tartozik, az őket illető jogok túlhajtásának fogják ítélni s ezért óhajtásaikra ke­vesebb tekintettel lesznek. Azon állítás, hogy F­o­r­­­d miniszternek London­ban politikai küldetése is van, teljesen alaptalan. A­kiktől az eredt, sokkal szívbelibbnek vették a Fran­czia- és Angolország közti egyetértést, mint a minő valósággal. Szintoly hamis azon tudósítás is, hogy Anglia a Cagliari gőzös két gépésze miatt Nápoly ellen hajóhadi demonstrátióra készült. Az italianis­­simik nagyon szeretnek efféle kacsákat vízre bocsá­tani, hogy némi izgultságot idézzenek elő. Angliá­ban meg nem hazudtolják ugyan, de csak azért, mert a miniszterelnököt határozottan kifejezett nemzeti politika fényködével övezik.­­ Stratim­i­ro­vics ezredes, ki különös külde­­t­­éssel járt Szerbiában, tegnapelőtt visszaérkezett.­­ Tudósításai az ottani állapotokról — mint hallani , -L- általában véve nem egészen kielégítők. *** London , nov. 26. A meetingek, melyeket most Angliában a Cagliarin elfogott s a salernoi vizsgálati fog­ságban letartóztatott két gépész miatt rendeznek, előre láthatólag interpellációkat s parliamenti vitatásokat fognak eredményezni, me­lyek a félig meddig feledésbe ment olasz ügyeket egy időre majd ismét előtérbe tolják. Az úgynevezett n­á­­polyi kérdés azután néhány hétig újólag napi­renden lesz, száz meg százféle mendemondára s föl­tevésre szolgáltatván alkalmat. A minisztérium — mint a lefolyt két év alatt oly gyakran tévé — a nyugati hatalmak s Ferdinánd király közti kie­gyezkedést, s ennek folytán reformok egész sorát fogja kilátásba helyezni, végre pedig újra csak kény­telen lesz mindez adatokat meghazudtolni. Mint biz­tos forrásból tudom, a nápolyi kabinet újólag, és­pe­dig a leghatározottabban kijelenti, hogy eddigi po­litikájától egy hajszálnyira sem tér el. A kilátásba helyezett reformok mind egy nagy semmivé lesznek, mint azon, az egyházállam újjászervezését illető kísér­letek, melyeknek állítólag Grammont­hy indítása folytán kell vala megindulniok, s melyek az európai sajtónak már oly sok tárgyat szolgáltattak a fejte­getésre. Közép - Alsó-Olaszország állapotai, a leg­közelebbi jövőben, szintén úgy maradnak, a­mint vannak, kivéve holmi jelentéktelen javítási kísérle­teket a szárazföldi s tengeri hadászatban. Azon álla­potok, melyek már csak a tehetlenségi erőnél fogva, már magukban véve is némi befolyást gyakorolnak a többi Európára, jelenleg azért figyelemreméltók, mert épen most az etruriai herczegségekre is tete­mes hatással vannak, ezen herczegségeket le kezd­vén szorítani a józan haladás ösvényéről, melyet azok eddig részint Piemont, részint a lombardvelen­­czei tartományok példája nyomán követtek. Ez által a pártok harcza Piemontban még kevesebbé lesz, mint különben is lett volna. E heves izgultság Fran­­cziaországot az apennini félszigethez való vonat­kozásaiban az eddiginél ismét sokkal nagyobb óva­tosságra, sokkal kifejezettebb tartózkodásra kény­­teti.­­ Ez által a tuileriák kabinetje meg lesz fosztva azon módok egyikétől, melyek segélyével mindig bízhatott, hogy a végpillanatban Közép-Európára bi­zonyos nyomást gyakorolhat és saját keleti politikáját gyámolíthatja. A mu­­ratismus ügyének sohasem kedveztek kevésbbé a kö­rülmények, mint épen most. A páriáinknak attól kell tartaniok, hogy mihelyt azt nyomosabban gyámolít­­ják, forradalmi vonzódások előmozdítása által magát a bonapartei uralkodóház lételét is aláássák. A fran­czia kormánynak — szomszédjai irányában — any­­nyival inkább csak védelmi taktikára kell szorítkoz­nia, minthogy jelenleg nem cupán Piemont van izgult állapotban, de Belgium,­­ és rövid idő múlva tán Spanyolország is. Spanyolországban most biztala­­nabb az állapot, mint a Narvaez-minisztérium vég­havaiban ; az Armero- kabinet már teljesen elko­pott. Hogy még létezik, hogy névleg kormányoz, egyedül annak kell tulajdonítani, hogy még senki sem akadt, a­ki érdemesnek tartotta volna egy pár órai munkát szentelni megbuktatására. PESTI NAPLÓ, Pest, dec. 1. * A „Magyar Sajtó“ tegnapi száma a „M. S.“ hetilappá változását illető czikklinkre felel. Nem fogta fel a „M. S.“ czikkü­nk értelmét, mely nem támadás, nem polémia volt, csak tiltakozás azon indokok ellen, melyek által igazoltnak, szükségkép előidézettnek állítá a napilapból hetilappá változást. Mi azt mondtuk, hogy az átalakulás okai nem le-­­hetnek azok, miket ilyenül a „M. S. kiadója felem­lít. És hogy igazságunk van, mutatja maga a „M. S.“ válasza, mely nem a (betűöntődék betűmutatványai szerint mintegy 16 féle betűkkel ny­omatott)plakátsze­­rű jelentés okait védi s mely nem állításainkat os­tromolja, hanem azon igazi okokat vallja be, mik Heckenast G. kiadó arra nézve, a ki a múlt évben is­­ több vállalatot szüntetett meg), csakugyan döntő­­ erővel bírtak. A „M. S.“ plakátszerű jelentésének s ez utóbbi czikknek egybehasonlítása után, mindenki igazoltnak fogja találni illető czikkünket. A „M. S.“ tegnapi czikke ha a plakátszerű jelen­tésben felemlített indokok helyességéről meg nem győzhetett is, ismét meggyőzött bennünket a felől, hogy azon sorok írója, nagy mestere az i­n­­ discretionak. Mert önindokai védelmének mi köze van a „P. N.“ kiadója megváltozható viszonyá­hoz lapunk irányában? Szólt e valaha a „P. N.“ a „M. S.“ magán­viszonylatairól, mi feljogosíthatná őt (ha általában megengedhető volna az indiscretio) ily eljárásra? De a „M. S.“ czikkének írója nem csak ily színben tünteti fel magát. A „P. N.“ szerkesztő­ségében történendő változás indokolásánál journalis­­tához, collegához, nem illő dialectikát használ; pe­dig ki magán­viszonyainkba avatkozni képes, tud­hatja jól a szerkesztőség-változás való okait is, és tudhatja jól, hogy a mostani szerkesztő meg nem fogyva adandja át az egy év előtt átvett előfizető­­számot. No de ne stődjünk meg az ily czikken, hisz le style c’est hommé. — Magyar László Afrikában utazó ha­zánkfia, f. évi mártiusig terjedő tudósításokat küldött a magyar Academiához. üti jegyzeteit, mint értesültünk, sajtó útján szándékszik körebocsátni, „úti napló“ czím alatt, egy térképpel. A „Napló“ egy része már megér­kezett. A többivel maga személyesen jön haza mintegy 15 évi távollét után. — Semmi sem mozdítja annyira elő az elméletnek a gyakorlattal egy lépten járó fejlődését — melyek egyike a másik nélkül aránylag csak igen keveset ér — mint érdekes jogeseteknek valódi jogtudósok s egyszersmind joggyakorlók által adott leírásai, s ezeket közlő folyó­iratok. Ily érdekes folyóirat jelent meg Weimarban, melynek czíme : „Die deutsche Strafrechts­pflege“, báró Gross eisenachi főtörvény­­széki főállamügyész szerkesztése alatt. A meg­jelent első füzet a híres Bettold-féle méregke­verési pert tartalmazza. Azon intézmények fejlődése, melyek a büntető igazságszolgáltatás körében fenállanak, oly fontos része az egész állam- és népéletnek, hogy az nem csupán a szakbelieket, a criminalistákat érdekli, hanem méltó igénybe veszi minden műveit és gondolkodó állampolgár figyelmét. E részvétet folytonos éberségben tartja az anyag gazdagsága és sokfélesége, melylyel a büntető törvénykezés foglalkodik. A mily sokneműek az emberi egyéniségek, természetek, véralkatok, nevelés sat. s a mily tarkák s különfélék az élet viszonyai s alakzatai, oly sokfélék a psychologiai jelenetek, az ese­mények, a bizonyítékok csoportulatai, melyek a bírói te­­remekben feltűnnek s bonczkés alá vétetnek. Nálunk is életben van a végtárgyalások nyilvánossága, s a közön­ség élénk érdeket tanúsít azok iránt minden nevezetes­ alkalommal; bíráknak s ügyvédeknek érdekükben áll tehát a külföldi gyakorlatot ismerni s abból­ okulni. A „deutsche Strafrechtspflege“ időhöz nem kö­tött füzetekben jelen meg, s megvitatja a büntetőjogi in­tézményeket, bírálja az idevágó törvényeket s javaslato­kat , értekezik az anyagi büntetőjog­i eljárás érdekes kérdései felett, közöl nevezetes eseteket részint elbeszélő alakban, részint törvényszéki beszédekben, végre szem­mel tartja az e tágyú irodalmat. Az első próbafü­zet ügyes összeállítást mutat, s nagyon is megérdemli az ajánlást, — és egyszersmind azon vágyat ébreszti, bár nálunk is Tóth Lőrincz vagy Szilágyi Virgil, kik az irodalomban s a bűnjogi védelem gyakorlatában egyaránt jártasok, a nevezetes büntetőjogi tárgyalásoknak hasonló gyűjtemé­nyét adnák. A „Magyar Pit­aval“ hihetőleg nagy olvasó körre találna.­­ Megjelent a „N­ép­nevelési közlemények a katholikus egyház szellemében“ czimű folyóiratnak, (melyet Mészáros Imre alesperes és plé­bános szerkeszt) harmadik füzete. — A gőzfürdőket csaknem a jótékony intézetek közé sorozhatjuk. Pesten már 17 év óta áll fen a Kiskereszt­­utczában a Scheibl úré, ki most, hogy intézete jótékonysá­gában a kevesebb módúak is részesülhessenek,holnapon túl a fürdési dijakat lejebb szállítja.— Ugyancsak Scheiber úr az ipar s különösen a vasutak biztosságára nézve, mint halljuk, igen fontos felfe­dezésre nyert kiváltságot, mely, remélhetőleg, a külföld előtt is nevezetes lesz. Tudva van, hogy a gőzgépek kazánjának szétpattanása több­s­nyire onnan származik, hogy a kazán oldalára a viz szi­lárd részei leülepedvén, u. n. kazánkő (Kesselstein) kép­ Magyar könyvészeti. 572. K­épn­evelési közlemények a kath. egyház szellemében. Szerkeszti és kiadja Mészáros Imre al­esperes és plébános. A f. m. esztergomi érseki hatóság jóváhagyásával. Harmadik füzet. B.-Gyarmaton, Kék László gyorssajtóján 1857. 8 rét 161 — 248 lap.

Next