Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)

1857-12-02 / 2364. szám

276-2364. 8-dik évi folyam. Szerkesztő szállása : Uri­nteza 3-dik szám. A­ lap Bxell­ami részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kér ment­etlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K i­a­d­ó­­h­i­v­a­t­a­l: Egyetem-atora, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüti) panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, dec. 2. Előfizetési feltételek: Pesten, házhol hordva: Évnegyedre . . . , 3 frt p. fi Félévre...................6 frt p. p. ,1.:„ hasznos petit for h romaion hirdetésnél 4 p. kr. B«* ird­etmenyek tllszt külön IQpkr.Msgén vita 6h»8 p bos petit sor5pfcr Sserkesztési iroda: Egyetam­­nte*a 2-dik Rium,­l-sö emelet, Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, dec. 2. Reformjavaslatok törvénykezé­­sü­nkben. XII. A polgárjogi bírósági rendszer tanában a tudomány s gyakorlat kifejlődése alapján meg­alapított elvül szolgál napjainkban: mi­kép csak azon birósági szervezet lehet kielégítő, mely a legalsó fórumon társas bíróságok mellett egyes bí­róságokat is fogadott el. Azonban mind a tudomány mind a gyakor­lat azon elvhez egy feltételt köt, mely azt lé­nyegesen módosítja, s a­mely nélkül azon el­vet semmi esetben sem kívánja alkalmaztatni. És e feltétel azon nagy fontosságú szabály­ban áll, hogy az egyes bíróságok hatásköre ne legyen korlátlan, ha­nem korlátolt akkép, hogy csupán bizonyos, meghatározott öszvegű keresetekre s bizonyos természe­tű ügyekre szok­tassék; t. i. csak a csekélyebb öszvegekre s cseké­lyebb fontosságú, de nagyobb gyor­saságot igénylő peres esetekre. E feltétel a tudomány által oly lényegesnek ismertetett el, miszerint nélküle nem találja megengedhetőnek az egyes bíróság alkalma­zását, nem találhatván így azt sem üdvösnek sem czélszerűnek. Mert az semmi kétséget sem szenvedvén, mikép a társas bíróságok a legtökéletesb bí­róságok, tehát hogy azokban legtöbb biztosí­ték is található az igazságszolgáltatás iránti igények s érdekek kielégítésére; természete­sen következik, hogy de regula azok al­kalmaztassanak a legalsó fórumon is, és az egyes bíróságok csak kivételkép létesí­­tessenek, midőn bizonyos körülmények azon szabálytól való eltérést igénylenek. És innen természetesen következik, hogy az egyes bí­róságok a legalsó fórumon csak ezen kivéte­les ügyek elintézésére fordítassanak.­­ Az egyes bíróságok csak azért engedtetnek meg, mert vannak ügyek, melyek a törvényszékek­nek hosszadalmas­ eljárásától s formaságai­tól különböző egyszerű rövid eljárást igényel­nek , tehát következik, hogy csak ily ügyek soroltassanak az egyesek elé, melyek t. i. egyedül képesek alkalmazásukat igazolni. Ha az egyes bíróságok nem szoríttatnának csupán bizonyos kivételes ügyekre, akkor a polgári jogegyenlőség tetemes csorbát szen­vedne. Mert akkor a törvényszékek kerületé­­nek lakói a tökéletes é s kielégítőbb társas bí­róság segélyével élhetnének, míg ott, hol egyes bíróságok léteznének, az egész körület lakói kénytelenítetnének a sokkal kevesb biztosítéki­­egyes bírósággal s ennek sokkal tökéletlenebb eljárásával megelégedni. Tehát ugyanazon ügyekben egy vidék tökéletesb s a másik vidék hiányosb bírósággal s eljárás­sal bírna. Ily megkülönböztetéseket tenni annál czél­­szerűtlenebb, mint hogy az tetemes anyagi hát­rányokkal is járván, elégületlenségre, a törvé­nyek s bíróságok elleni keserű panaszokra ad­hat okot, mi a törvényes rend s hatalom iránti bizalmat tetemesen csökkenti. Sőt alkalmul szolgálhat a néposztályok közti ellenszenvek gerjesztésére is, mi különösen káros lehet ott, hol különböző népfajok s nemzetiségek van­nak vidékekként szétszórva. Ezen és hason okok, melyeket egy rövid hírlapi czikkecskében terjedelmesen nem le­het kifejteni, azt eredményezték, hogy az egyes bíróság hatáskörének korlátozása a gyakorlati jogélet terén is alapelvül fogadtatott el. Mind az európai, mind az északamerikai törvényhozások csak azon feltétel mellett al­kalmazzák az egyes bíróságokat, hogy hatás­körük korlátolt s összeszorított legyen. Nincs tudtunkra törvényhozás, mely az egyes bíróságokat a legalsó fórumon korlátlan, a tör­vényszékek illetékével egyenlő hatáskörrel ru­házta volna fel. Francziaországban mint tudjuk a bir­tokviszályok , mezei kártételek iránti, mun­kások s gazdáik közti s más hasonnemű kere­seteken kívül a személyes keresetekből csak 200 frankig terjedő öszvegek vihetők az egyes bíróságot képző békebirák elébe; s bár illeté­kük kiterjesztésére többszöri kísérlet történt, mint 1854-ben, midőn a drainage körüli ügyek elébek soroltattak; de az minden eddig előfor­dult reformjavaslat közöl egyben sem fordult elő, hogy illetékük korlátlansága csak inditvá­­nyoztatott volna is. — És hason rendszer kö­­vettetik a franczia szervezetet utánzótt kül ál­lamokban, mint p.o. Belgiumban, hol ille­tékük szintén 200 írtig terjed, min a legújabb 1856 april 22-ki terv sem változtat; Hol­landban, hol 200 írtig ítélnek; mit az 1857-i szervezeti terv 300 forintig emelt fel; továbbá az olasz államokban— p. o. Piemont­­b­a­n, hol 1854-ben az egyes bírák illetékét 1,200 líráig inditványozák felemelni, s még ez sem fogadtatott el, maradván csak 300 líránál, mint az 1857-ki tervben is; vagy Modená­ban, hol azok 2,000 líráig ítélnek. — A svájczi kantonokban szintén korlátoltak. A legújabb graubündteni szervezet szerint föllebbezéssel 1,500 írtig bíráskodnak; Gent­­ben föllebbezés nélkül 150 írtig; Freiburg­­ban 25 — 100 írtig; Bernben a békebiró 25 írtig s a törvényszéki elnök 100 írtig, Lu­­z­ernben fellebbezés nélkül 20 írtig. Hason­lóan a német államok törvényhozásai sem ad­tak korlátlan hatáskört az egyes bíráknak. Poroszországban a rajnai részeken a békebíró némely mezei birtoklási, bérlési ke­reseteken kívül 100 tallérig ítél; a többi tar­tományban az egyes biró csak 50 tallérig; Hessenben az 1855. sept. 27. szerv sze­rint 25 írtig s föllebbezéssel 200-ig; Olden­­burgban 25 tallérig s az 1857-i terv sze­rint 75-ig; Bajorországban 1856. jul. 1. törv. szerint 150 írtig; az indítványozott 200 írt összeg el nem fogadtatván; Nassau­ban 100 forintig; Hannoverban s Braun­­­schweigban 50 tallérig; Szászweimar­­ban 175 írtig; Szászországban az 1848 és 1855. törv. szerint 20 — 50 tallérig stb. stb. — És igy van ez Északamerikában is p. o. New-Yorkban, hol az egyes bírák illetéke csak 100 tallérig terjed, mi követtetik a több, nevezetesen Iowa, California, Missisippi, Ken­­tucki s Missouri államok által is. Ezekből láthatni, mikép a törvényhozások a tudomány tanácsaihoz szorosan ragaszkod­ván az egyes bírák illetékét mindenütt korlá­tolták s bár időszakonkint nagyiták, de kor­látlanná sohasem tették. SZOKOLAY ISTVÁN. HYPERION. IRTA LONGFELLOW. II. KÖNYV. Tizedik fejezet. Az elválás. — Én azt hiszem, folytatá Flemming, el kell is­mernünk, hogy mindez a mi tökéletlen voltunkból és nem a természetéből származik. Milyen szép ez a világ! Nézze ön , hogy ölelkezik a holdvilág a köd­del ! Mily pompás este ! Igazán minden embert egy paradicsom vesz körül mig nem vétkezik, ekkor a panaszttevő lelkiismeret angyala kiűzi őt az édenből. És még ezután is vannak szent órák, midőn ez an­gyal alszik, s az ember lopva visszatér s egy gyer­mek ártatlan szemeivel pillant be elvesztett paradi­csomába, — a természet széles kapuin annak magá­nyába. Én gyakran értem ezt. Saját eszméink nyu­galma és visszavonultságában sok van még, a minek örülhetünk. Zajos vigalom és hangos kaczaj, nem az én kenyerem. Én a lélek azon nyugalmát szeretem, melyben az élet áldását érezzük, s mely magában véve már ima és hálálkodás. De úgy találom, mennél idősebb leszek, annál kevésbé tetszik a mezei élet, s annál inkább a város. — Persze, szakitá­tt félben a báró, és most a várost kevésbé s annál jobban fogja majd a mezei életet kedvelni. Mondja ön inkább, hogy mind­ket­tő után határozatlan vágyat érez magában, s szeszé­lye szerint tartja előbbvalónak most a mezei, majd a városi életet. Én úgy gondolom, az az ember, ki so­?­ Lásd P. II. 274. számát, Máig ki tudja tartani falun, igen nyugodt s igen sze­rencsés jellemű s ezenfelül jelentéktelen személyé­vel igen elégült, maga magának tetszik, hogy állan­dóan saját magával és gondolataival foglalkozik. A városi élet türelmesebbekké, szabadelmübbekké tesz­­ bennünket mások feletti ítéleteinkben. Nem vagyunk örökké öneszméletünkbe elmélyedve, mi végre is csak nemesebb faja a hiúságnak. Ily beszélgetések közt folytak az órák, míg nem az óriás toronyban az óra tizenkettőt ütött, oly tom­pa hangon, mintha csak a középkorból jött volna. Hasonlóan az éji örökhöz feleltek vissza a város to­ronyórái egyik a másik után. Távolról tompa moraj hallatszott. Érthetlen és éktelen szók vegyültek a ködös légbe, mintha nedves, szitató papírra írták volna le őket. A handschulsheimi és szomszéd falvak harangjainak szava volt ez a Rajna széles síkján és az Oden erdő halmai közt; titokteljes hangok, me­lyek nem látszottak e világhoz tartozni. A hegyek árnyában fekvék a völgy — mélyen, fe­ketén, áthatlanul. Fenn a bezárult csillagok, melyek apáczákhoz hasonlóan lépdeltek az ég szent ösvé­nyén. A város alant a völgyben fekvék, minden aludt már és hallgatott, csak a harangok nem, melyek épen tizenkettőt vertek s a sarkaikban csikorgó szélkaka­sok, melyek a holdfényében úszni látszanak, mint aranyhalak az Üvegmedenczében. S ismét megsurrant a nyáréji szél a vén vár és a fák lombjai felett s a fülmisék csattogtak az árnyak, homályos berkek­ben és Flemming szive csordultig telt. Midőn szobájába visszavonult, a legnagyobb el­­hagyottság érzelme kapta őt meg. Az elválás előtti éj, mindig szomorú éj, mert mint Byron mondja: Ha a legparányibb helyről távozunk is Vissza, vissza­nézünk a falu tornyára. Lássuk utoljára!­­ S mennyivel inkább ha hely és emberek kedvesek s előttünk, mint azok valának, kiket Flemming el akart hagyni. Nem csoda, ha szomorú volt s az álom ke­rülte. Gondolati jöttek, mentek, fények és visszari­asztó képletek, álmok és látványok! — Kedves ar­­czok kacsingattak felé hamisul lezárt szempilláik­­ alól s elülnének ismét és előjöttek újra és elváltak még egyszer. Óráról órára hallotta a harangok üté­sét és mondá : megint egy óra telt el! Végre elkezd­tek a madarak csevegni, csiripolni, a kakas is idő­­vártatva megszólalt. Flemming felkelt, kinézett a fakó szürkületre, előtte állt a város, melyet nem so­kára el fog majd hagyni; fehéren állott az előtte mint egy árny, mely sírjából kelt fel. — Minden változásnak van alávetve! mondá a báró őt megölelve. A barátoknak is el kell egymás­tól válniok és sodortatnak az események folyamától, hogy ritkán s tán soha sem találkozhassanak ismét. Mindnyájunkat az idő és véletlen örvénye sodor. Alig jut időnk kezet szorítani egymással, válunk, távozunk, utazunk messze, messze, míg látjuk a me­nőt. ... de már fel nem ismerjük. Vége a II. könyvnek. A fogyasztási adók. VI.­ K.k. A fogyasztási adónak eddigelé említett ne­vein kívül még vannak egyebek is, mint a dohány­ra, sóra vetett adók, melyek azonban sem törvény­­hozásunk, sem finánczpraxisunk által e név alá nem foglaltatnak, habár az e tárgyak eladási árában fog­lalt fogyasztási adó , midőn külföldről hozatnak be engedélyilletmény alakjában határozottabb szint, és kétségtelen adónak formáját ölti magára ; de mind­kettő az államegyedáruságnak lévén közvetlen ki­­folymánya, azokról nem fogunk itt tovább értekezni. De vannak továbbá más tárgyak is, melyeknek hasz­nálata , illetőleg fogyasztása adó alá van véve, mint a naptárak, hirdetmények, hírlapok s a játékkártyák, és ezeket kívánjuk rövideden bonczkés alá venni. A naptárak különbség nélkül 3 kvnyi bélyeg­illeték alá esnek. Oly országban, hol mint hazánk­ban a közműveltség és a szellemi képzettség a nép al­sóbb rétegeiben még zsenge korát éli, a naptárak a köznépnek csaknem kirekesztő szellemi tápját s egy jelentékeny néptöredéknek egyedüli olvasmányát ké­pezik. A naptárak, ha jól szerkesztetnek, közhasznú ismerettárak, melyekből nagy része az olvasó kö­zönségnek egész bölcseségét meríti. Habár igen mér­sékelt az adóöszlet, melylyel e szellemi termékek terhelték, ez mégis megdrágítja azon czikket a nél­kül, hogy az állampénztárra abból nevezetes nyere­ség háromolnék, így például az 1855-ik évre vonat­kozó előleges költségvetés egész Magyarországra e jövedelmi ág után összesen csak 30,000 frtot vesz fel, mi 600,000 bélyegköteles példánynak felel meg. Talán a közfináncz érdekeknek, valamint a szellemi élet közigényeinek is inkább megfelelne, ha a köznép számára rendelt olcsó kalendáriumok egészen bélyeg­mentesen hagyatnának, s e helyett inkább a művel­tebb körök számára megjelenő, jelesen a nagy fény­űzéssel kiállított almanachok s naptáraktól követel­­tetnék magasabb illetmény. A hirdetmények után fizetendő dijak, melyek különbözők a­szerint, a mint vagy valamely időszaki folyóiratba való iktatás útján, vagy különben falra­gaszok, házhoz hordás, vagy hírlapokhoz való mel­léklés által történik a hirdetés, (előbbi esetben 15, utóbbiban egy vagy fél kr.) a közérdekekkel ke­vésbé ütköznek össze, mert még tisztán iparüzleti szempontból tekintve sem lehetnek felette zsibbasztó befolyással, az üzletüknek untalan hirdetgetésében egyedüli üdvöket kereső iparosok tekintetbe sem jö­hetvén ; sőt ha magasabb adó képes lenne különféle kuruzsulásoknak és hirdetési ámízgatásoknak elejét venni még felette jótékonynak volna tartandó ; de nem szabad szem elől téveszteni, hogy magasabb illet­mények által a kereskedelmi összeköttetésekre való alkalom megnehezittetik, mi forgalmi viszonyaink­nál épen nem kívánatos. Magyaroszágra nézve a hir­detmények után az 1855. évi előleges költségvetés fonalán 16000 párt volt ugyanazon évre praelimi­­nálva. Máskép áll a dolog a hirlapbélyeggel, melyről azonban, minthogy hatása még a jövő méhé­­ben rejlik s már is minden oldalról eléggé meghá­nyatott, nem szólunk. A játékkártya után járó fogyasztási adó igaz­ságáról és helyes voltáról kiki, úgy hisszük, meg van győződve, habár ezen adónem szerfelett nagy tiszta jövedelmet nem nyújt is, mégis elég tekintélyes azon ősziét, melylyel a közjövedelem növeléséhez já­rul, anélkül hogy valaki ez adó által magát terheltnek tarthatná, minthogy kinek kinek szabad tetszésétől függ e teher elől kimenekülhetni. Ha ily önmegta­gadás nyomán e jövedelemágban némi fogyatkozás állana be, ez nem lenne veszteség a polgári társada­lomra nézve, sőt minél szűkebb határok közzé szorít­kozik a kártyázás főleg az alsóbb néposztályunknál, annál dusabban pótolja ki az erkölcsi nyeremény az abból netalán támadt financzveszteséget. De a kártyagyártás iparvilágunk egyik elég fon­tos kereszt ágát képzi, mely hogy jogos léterében a végenyészet ellen lehetőleg védessék, szintén a közjó érdekében van. Az idejök felett szabadon rendel­kező magasabb osztályoknak kedvdezítő egyik mu­­latsági tárgyát a kártyajáték teszi, és e körökben a játék kevésbé érezteti erkölcsrontó befolyását, mint a nehéz napi munka után élni kénytelenülő,alsóbb néprétegeknél. Ez már sorsa a társadalmi viszonyok­ban uralgó különbözeteknek, melyeket nem lehet, melyeket nem szabad szem elől téveszteni, vagy bár­miképen ignorálni. A kártyáknak jelesen a finomabb neműeknek ké­szítését lehetőleg istápolni, de egyszersmind a kár­tyázásnak elharapódzását különösen az alsóbb nép­­osztályúnk közt magasabb adó által telhetőképen megszorítani, ez vala úgy látszik főindoka azon leg­újabb kormánybeli intézkedésnek, mely szerint az enyvesitett vagy simított papirosból készített, és minden egyéb sem enyvesitett sem simított papiros­ból gyártott kártyák utáni illeték egyformán 8 krra szabatott, holott ezelőtt amazoktól 10 l emezektől 5 kr. fizettetett bélyegdij fejében, ennélfogva a közön­séges durvanemü kártyák meg fogn­ak drágulni, el­lenben a finomabbaknak gyártása meg fog könnye­­bülni. Mily terjedt a kártyagyártási üzlet az ausztriai birodalomban, onnan tetszik ki, hogy a belfogyasz­­táson felül, évenkint nevezetesebb őszietek kerülnek még kivitelre is, így például 1844 ben 29,630 tuczat játék vizetett ki külföldre, 1845-ben 30,006 tuczat, 1846-ban 30,397 tuczat, 1847-ben 31,059 t., 1850- ben 58,212 tuczat. A legközelebbi kivitel azonban tetemes csökke­nést tanúsít, miszerint a legújabb kimutatások fona­lán az idei első öt holnap alatt, az összes birodalom­—»*«**«»*»•— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyar academia. (Nyelvosztályi ülés, nov. 30.) Ezen ülést megkezdé Hunfalvy Pál l.tag előadása a borzipai felirásról, melyet O­p­p­e­r­t Gyula német tudós fejtett meg, ki a franczia kormány költ­ségén tanulmányozza az asszüriai é­k­i­r­a­t­ú (Keil­schrift) emlékeket, s ki azon megfejtést az idei Journal asia­ti­que három füzetében közlötte. Már a czim: Bábel tornya figyelmet ébreszte, melyet az előadás tárgya folyvást éleszte. Az olvasók bizonyosan hallottak már Bírsz- Nimrud nevű nagy omladékokról, melyek a régi Babülon kerületében az Eufrát vize mellett van-­ nak. A hagyomány azt tudta ezen omladékok­ról, hogy a bibliában ismeretes Bábeltornya ma­radványai. Múlt évtizedben folyosókat nyitanak ezen omladékok alatt,­­ mert közbevetve mond­juk, hogy az angol és franczia kormány költsé­gein igen sok ásatás és kutatás történt a régi Ninive, Babülon, és más városok helyein, azután az óperzsa királyok, úgymint Darius , Xerxes, Artaxerxes stb. épületein, s hogy nagy számmal cserép-emlékeket találtak, melyek hordócska, henger, soklapu hasáb és tábla idomuak, s teli vannak írással, úgynevezett ék-irással; ezen nagyszámú kő- és cserépemlékeket elhozták részint Parisba, de legnagyobb részben Londonba, hol a british Museumban a régi Assüria és Babylonia történeti emlékeit oly nagy mennyiség­ben lehet találni, mint sehol a világon.­­ Tehát a múlt évtizedben egy ilyen kinyitott folyosóban R­o­b­­­i­n­­s­o­n két hordócskát talált bizonyos magasságban s nem messze egymástól, teli ék­irással. Rawlinsonon kívül mások is, mint Place, Oppert találtak ilyen emlékeket. A Babylon és Ninive téglaépüle­tek feliratai ilyen hordócskákon vannak , melyek rendesen 8 ujnyi hosszak, középen legnagyobb ará­nyos vastagsággal, azon egy szöveggel boritvált, s az épületek párkányaira voltak illesztve, hol a fel­iratok diszlettek. Az ékirás régóta foglalatoskodtatja az európai tu­dósokat. Legelőbb az ó­perzsa királyok nagy kőépü­­letein és emlékein p. o. I. Dárius sírkövén, vagy a biszutuni kősziklán, vagy a paloták romjain ta­lált okiratokat kezdték olvasni. Nagy fáradsággal kihozták, hogy azon iratok három nyelven vannak írva, ugyanazon tartalommal; az első sorú írásban az ó­perzsa nyelvet fedezték fel, mely hasonlít a zend és szanszkrit nyelvekhez, tehát az úgynevezett árja vagy indgermán nyelv. A többi kettővel sokáig hiába ve­sződtek. Mégis Westergaard az I. Dárius sírkövén levő második szöveget is megkisérli olvasni 1844-

Next