Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)
1857-12-02 / 2364. szám
276-2364. 8-dik évi folyam. Szerkesztő szállása : Urinteza 3-dik szám. A lap Bxellami részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kér mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K iadóhivatal: Egyetem-atora, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüti) panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, dec. 2. Előfizetési feltételek: Pesten, házhol hordva: Évnegyedre . . . , 3 frt p. fi Félévre...................6 frt p. p. ,1.:„ hasznos petit for h romaion hirdetésnél 4 p. kr. B«* irdetmenyek tllszt külön IQpkr.Msgén vita 6h»8 p bos petit sor5pfcr Sserkesztési iroda: Egyetamnte*a 2-dik Rium,l-sö emelet, Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, dec. 2. Reformjavaslatok törvénykezésünkben. XII. A polgárjogi bírósági rendszer tanában a tudomány s gyakorlat kifejlődése alapján megalapított elvül szolgál napjainkban: mikép csak azon birósági szervezet lehet kielégítő, mely a legalsó fórumon társas bíróságok mellett egyes bíróságokat is fogadott el. Azonban mind a tudomány mind a gyakorlat azon elvhez egy feltételt köt, mely azt lényegesen módosítja, s amely nélkül azon elvet semmi esetben sem kívánja alkalmaztatni. És e feltétel azon nagy fontosságú szabályban áll, hogy az egyes bíróságok hatásköre ne legyen korlátlan, hanem korlátolt akkép, hogy csupán bizonyos, meghatározott öszvegű keresetekre s bizonyos természetű ügyekre szoktassék; t. i. csak a csekélyebb öszvegekre s csekélyebb fontosságú, de nagyobb gyorsaságot igénylő peres esetekre. E feltétel a tudomány által oly lényegesnek ismertetett el, miszerint nélküle nem találja megengedhetőnek az egyes bíróság alkalmazását, nem találhatván így azt sem üdvösnek sem czélszerűnek. Mert az semmi kétséget sem szenvedvén, mikép a társas bíróságok a legtökéletesb bíróságok, tehát hogy azokban legtöbb biztosíték is található az igazságszolgáltatás iránti igények s érdekek kielégítésére; természetesen következik, hogy de regula azok alkalmaztassanak a legalsó fórumon is, és az egyes bíróságok csak kivételkép létesítessenek, midőn bizonyos körülmények azon szabálytól való eltérést igénylenek. És innen természetesen következik, hogy az egyes bíróságok a legalsó fórumon csak ezen kivételes ügyek elintézésére fordítassanak. Az egyes bíróságok csak azért engedtetnek meg, mert vannak ügyek, melyek a törvényszékeknek hosszadalmas eljárásától s formaságaitól különböző egyszerű rövid eljárást igényelnek , tehát következik, hogy csak ily ügyek soroltassanak az egyesek elé, melyek t. i. egyedül képesek alkalmazásukat igazolni. Ha az egyes bíróságok nem szoríttatnának csupán bizonyos kivételes ügyekre, akkor a polgári jogegyenlőség tetemes csorbát szenvedne. Mert akkor a törvényszékek kerületének lakói a tökéletes é s kielégítőbb társas bíróság segélyével élhetnének, míg ott, hol egyes bíróságok léteznének, az egész körület lakói kénytelenítetnének a sokkal kevesb biztosítékiegyes bírósággal s ennek sokkal tökéletlenebb eljárásával megelégedni. Tehát ugyanazon ügyekben egy vidék tökéletesb s a másik vidék hiányosb bírósággal s eljárással bírna. Ily megkülönböztetéseket tenni annál czélszerűtlenebb, mint hogy az tetemes anyagi hátrányokkal is járván, elégületlenségre, a törvények s bíróságok elleni keserű panaszokra adhat okot, mi a törvényes rend s hatalom iránti bizalmat tetemesen csökkenti. Sőt alkalmul szolgálhat a néposztályok közti ellenszenvek gerjesztésére is, mi különösen káros lehet ott, hol különböző népfajok s nemzetiségek vannak vidékekként szétszórva. Ezen és hason okok, melyeket egy rövid hírlapi czikkecskében terjedelmesen nem lehet kifejteni, azt eredményezték, hogy az egyes bíróság hatáskörének korlátozása a gyakorlati jogélet terén is alapelvül fogadtatott el. Mind az európai, mind az északamerikai törvényhozások csak azon feltétel mellett alkalmazzák az egyes bíróságokat, hogy hatáskörük korlátolt s összeszorított legyen. Nincs tudtunkra törvényhozás, mely az egyes bíróságokat a legalsó fórumon korlátlan, a törvényszékek illetékével egyenlő hatáskörrel ruházta volna fel. Francziaországban mint tudjuk a birtokviszályok , mezei kártételek iránti, munkások s gazdáik közti s más hasonnemű kereseteken kívül a személyes keresetekből csak 200 frankig terjedő öszvegek vihetők az egyes bíróságot képző békebirák elébe; s bár illetékük kiterjesztésére többszöri kísérlet történt, mint 1854-ben, midőn a drainage körüli ügyek elébek soroltattak; de az minden eddig előfordult reformjavaslat közöl egyben sem fordult elő, hogy illetékük korlátlansága csak inditványoztatott volna is. — És hason rendszer követtetik a franczia szervezetet utánzótt kül államokban, mint p.o. Belgiumban, hol illetékük szintén 200 írtig terjed, min a legújabb 1856 april 22-ki terv sem változtat; Hollandban, hol 200 írtig ítélnek; mit az 1857-i szervezeti terv 300 forintig emelt fel; továbbá az olasz államokban— p. o. Piemontban, hol 1854-ben az egyes bírák illetékét 1,200 líráig inditványozák felemelni, s még ez sem fogadtatott el, maradván csak 300 líránál, mint az 1857-ki tervben is; vagy Modenában, hol azok 2,000 líráig ítélnek. — A svájczi kantonokban szintén korlátoltak. A legújabb graubündteni szervezet szerint föllebbezéssel 1,500 írtig bíráskodnak; Gentben föllebbezés nélkül 150 írtig; Freiburgban 25 — 100 írtig; Bernben a békebiró 25 írtig s a törvényszéki elnök 100 írtig, Luzernben fellebbezés nélkül 20 írtig. Hasonlóan a német államok törvényhozásai sem adtak korlátlan hatáskört az egyes bíráknak. Poroszországban a rajnai részeken a békebíró némely mezei birtoklási, bérlési kereseteken kívül 100 tallérig ítél; a többi tartományban az egyes biró csak 50 tallérig; Hessenben az 1855. sept. 27. szerv szerint 25 írtig s föllebbezéssel 200-ig; Oldenburgban 25 tallérig s az 1857-i terv szerint 75-ig; Bajorországban 1856. jul. 1. törv. szerint 150 írtig; az indítványozott 200 írt összeg el nem fogadtatván; Nassauban 100 forintig; Hannoverban s Braunschweigban 50 tallérig; Szászweimarban 175 írtig; Szászországban az 1848 és 1855. törv. szerint 20 — 50 tallérig stb. stb. — És igy van ez Északamerikában is p. o. New-Yorkban, hol az egyes bírák illetéke csak 100 tallérig terjed, mi követtetik a több, nevezetesen Iowa, California, Missisippi, Kentucki s Missouri államok által is. Ezekből láthatni, mikép a törvényhozások a tudomány tanácsaihoz szorosan ragaszkodván az egyes bírák illetékét mindenütt korlátolták s bár időszakonkint nagyiták, de korlátlanná sohasem tették. SZOKOLAY ISTVÁN. HYPERION. IRTA LONGFELLOW. II. KÖNYV. Tizedik fejezet. Az elválás. — Én azt hiszem, folytatá Flemming, el kell ismernünk, hogy mindez a mi tökéletlen voltunkból és nem a természetéből származik. Milyen szép ez a világ! Nézze ön , hogy ölelkezik a holdvilág a köddel ! Mily pompás este ! Igazán minden embert egy paradicsom vesz körül mig nem vétkezik, ekkor a panaszttevő lelkiismeret angyala kiűzi őt az édenből. És még ezután is vannak szent órák, midőn ez angyal alszik, s az ember lopva visszatér s egy gyermek ártatlan szemeivel pillant be elvesztett paradicsomába, — a természet széles kapuin annak magányába. Én gyakran értem ezt. Saját eszméink nyugalma és visszavonultságában sok van még, a minek örülhetünk. Zajos vigalom és hangos kaczaj, nem az én kenyerem. Én a lélek azon nyugalmát szeretem, melyben az élet áldását érezzük, s mely magában véve már ima és hálálkodás. De úgy találom, mennél idősebb leszek, annál kevésbé tetszik a mezei élet, s annál inkább a város. — Persze, szakitátt félben a báró, és most a várost kevésbé s annál jobban fogja majd a mezei életet kedvelni. Mondja ön inkább, hogy mindkettő után határozatlan vágyat érez magában, s szeszélye szerint tartja előbbvalónak most a mezei, majd a városi életet. Én úgy gondolom, az az ember, ki so? Lásd P. II. 274. számát, Máig ki tudja tartani falun, igen nyugodt s igen szerencsés jellemű s ezenfelül jelentéktelen személyével igen elégült, maga magának tetszik, hogy állandóan saját magával és gondolataival foglalkozik. A városi élet türelmesebbekké, szabadelmübbekké tesz bennünket mások feletti ítéleteinkben. Nem vagyunk örökké öneszméletünkbe elmélyedve, mi végre is csak nemesebb faja a hiúságnak. Ily beszélgetések közt folytak az órák, míg nem az óriás toronyban az óra tizenkettőt ütött, oly tompa hangon, mintha csak a középkorból jött volna. Hasonlóan az éji örökhöz feleltek vissza a város toronyórái egyik a másik után. Távolról tompa moraj hallatszott. Érthetlen és éktelen szók vegyültek a ködös légbe, mintha nedves, szitató papírra írták volna le őket. A handschulsheimi és szomszéd falvak harangjainak szava volt ez a Rajna széles síkján és az Oden erdő halmai közt; titokteljes hangok, melyek nem látszottak e világhoz tartozni. A hegyek árnyában fekvék a völgy — mélyen, feketén, áthatlanul. Fenn a bezárult csillagok, melyek apáczákhoz hasonlóan lépdeltek az ég szent ösvényén. A város alant a völgyben fekvék, minden aludt már és hallgatott, csak a harangok nem, melyek épen tizenkettőt vertek s a sarkaikban csikorgó szélkakasok, melyek a holdfényében úszni látszanak, mint aranyhalak az Üvegmedenczében. S ismét megsurrant a nyáréji szél a vén vár és a fák lombjai felett s a fülmisék csattogtak az árnyak, homályos berkekben és Flemming szive csordultig telt. Midőn szobájába visszavonult, a legnagyobb elhagyottság érzelme kapta őt meg. Az elválás előtti éj, mindig szomorú éj, mert mint Byron mondja: Ha a legparányibb helyről távozunk is Vissza, visszanézünk a falu tornyára. Lássuk utoljára! S mennyivel inkább ha hely és emberek kedvesek s előttünk, mint azok valának, kiket Flemming el akart hagyni. Nem csoda, ha szomorú volt s az álom kerülte. Gondolati jöttek, mentek, fények és visszariasztó képletek, álmok és látványok! — Kedves arczok kacsingattak felé hamisul lezárt szempilláik alól s elülnének ismét és előjöttek újra és elváltak még egyszer. Óráról órára hallotta a harangok ütését és mondá : megint egy óra telt el! Végre elkezdtek a madarak csevegni, csiripolni, a kakas is idővártatva megszólalt. Flemming felkelt, kinézett a fakó szürkületre, előtte állt a város, melyet nem sokára el fog majd hagyni; fehéren állott az előtte mint egy árny, mely sírjából kelt fel. — Minden változásnak van alávetve! mondá a báró őt megölelve. A barátoknak is el kell egymástól válniok és sodortatnak az események folyamától, hogy ritkán s tán soha sem találkozhassanak ismét. Mindnyájunkat az idő és véletlen örvénye sodor. Alig jut időnk kezet szorítani egymással, válunk, távozunk, utazunk messze, messze, míg látjuk a menőt. ... de már fel nem ismerjük. Vége a II. könyvnek. A fogyasztási adók. VI. K.k. A fogyasztási adónak eddigelé említett nevein kívül még vannak egyebek is, mint a dohányra, sóra vetett adók, melyek azonban sem törvényhozásunk, sem finánczpraxisunk által e név alá nem foglaltatnak, habár az e tárgyak eladási árában foglalt fogyasztási adó , midőn külföldről hozatnak be engedélyilletmény alakjában határozottabb szint, és kétségtelen adónak formáját ölti magára ; de mindkettő az államegyedáruságnak lévén közvetlen kifolymánya, azokról nem fogunk itt tovább értekezni. De vannak továbbá más tárgyak is, melyeknek használata , illetőleg fogyasztása adó alá van véve, mint a naptárak, hirdetmények, hírlapok s a játékkártyák, és ezeket kívánjuk rövideden bonczkés alá venni. A naptárak különbség nélkül 3 kvnyi bélyegilleték alá esnek. Oly országban, hol mint hazánkban a közműveltség és a szellemi képzettség a nép alsóbb rétegeiben még zsenge korát éli, a naptárak a köznépnek csaknem kirekesztő szellemi tápját s egy jelentékeny néptöredéknek egyedüli olvasmányát képezik. A naptárak, ha jól szerkesztetnek, közhasznú ismerettárak, melyekből nagy része az olvasó közönségnek egész bölcseségét meríti. Habár igen mérsékelt az adóöszlet, melylyel e szellemi termékek terhelték, ez mégis megdrágítja azon czikket a nélkül, hogy az állampénztárra abból nevezetes nyereség háromolnék, így például az 1855-ik évre vonatkozó előleges költségvetés egész Magyarországra e jövedelmi ág után összesen csak 30,000 frtot vesz fel, mi 600,000 bélyegköteles példánynak felel meg. Talán a közfináncz érdekeknek, valamint a szellemi élet közigényeinek is inkább megfelelne, ha a köznép számára rendelt olcsó kalendáriumok egészen bélyegmentesen hagyatnának, s e helyett inkább a műveltebb körök számára megjelenő, jelesen a nagy fényűzéssel kiállított almanachok s naptáraktól követeltetnék magasabb illetmény. A hirdetmények után fizetendő dijak, melyek különbözők aszerint, a mint vagy valamely időszaki folyóiratba való iktatás útján, vagy különben falragaszok, házhoz hordás, vagy hírlapokhoz való melléklés által történik a hirdetés, (előbbi esetben 15, utóbbiban egy vagy fél kr.) a közérdekekkel kevésbé ütköznek össze, mert még tisztán iparüzleti szempontból tekintve sem lehetnek felette zsibbasztó befolyással, az üzletüknek untalan hirdetgetésében egyedüli üdvöket kereső iparosok tekintetbe sem jöhetvén ; sőt ha magasabb adó képes lenne különféle kuruzsulásoknak és hirdetési ámízgatásoknak elejét venni még felette jótékonynak volna tartandó ; de nem szabad szem elől téveszteni, hogy magasabb illetmények által a kereskedelmi összeköttetésekre való alkalom megnehezittetik, mi forgalmi viszonyainknál épen nem kívánatos. Magyaroszágra nézve a hirdetmények után az 1855. évi előleges költségvetés fonalán 16000 párt volt ugyanazon évre praeliminálva. Máskép áll a dolog a hirlapbélyeggel, melyről azonban, minthogy hatása még a jövő méhében rejlik s már is minden oldalról eléggé meghányatott, nem szólunk. A játékkártya után járó fogyasztási adó igazságáról és helyes voltáról kiki, úgy hisszük, meg van győződve, habár ezen adónem szerfelett nagy tiszta jövedelmet nem nyújt is, mégis elég tekintélyes azon ősziét, melylyel a közjövedelem növeléséhez járul, anélkül hogy valaki ez adó által magát terheltnek tarthatná, minthogy kinek kinek szabad tetszésétől függ e teher elől kimenekülhetni. Ha ily önmegtagadás nyomán e jövedelemágban némi fogyatkozás állana be, ez nem lenne veszteség a polgári társadalomra nézve, sőt minél szűkebb határok közzé szorítkozik a kártyázás főleg az alsóbb néposztályunknál, annál dusabban pótolja ki az erkölcsi nyeremény az abból netalán támadt financzveszteséget. De a kártyagyártás iparvilágunk egyik elég fontos kereszt ágát képzi, mely hogy jogos léterében a végenyészet ellen lehetőleg védessék, szintén a közjó érdekében van. Az idejök felett szabadon rendelkező magasabb osztályoknak kedvdezítő egyik mulatsági tárgyát a kártyajáték teszi, és e körökben a játék kevésbé érezteti erkölcsrontó befolyását, mint a nehéz napi munka után élni kénytelenülő,alsóbb néprétegeknél. Ez már sorsa a társadalmi viszonyokban uralgó különbözeteknek, melyeket nem lehet, melyeket nem szabad szem elől téveszteni, vagy bármiképen ignorálni. A kártyáknak jelesen a finomabb neműeknek készítését lehetőleg istápolni, de egyszersmind a kártyázásnak elharapódzását különösen az alsóbb néposztályúnk közt magasabb adó által telhetőképen megszorítani, ez vala úgy látszik főindoka azon legújabb kormánybeli intézkedésnek, mely szerint az enyvesitett vagy simított papirosból készített, és minden egyéb sem enyvesitett sem simított papirosból gyártott kártyák utáni illeték egyformán 8 krra szabatott, holott ezelőtt amazoktól 10 l emezektől 5 kr. fizettetett bélyegdij fejében, ennélfogva a közönséges durvanemü kártyák meg fognak drágulni, ellenben a finomabbaknak gyártása meg fog könnyebülni. Mily terjedt a kártyagyártási üzlet az ausztriai birodalomban, onnan tetszik ki, hogy a belfogyasztáson felül, évenkint nevezetesebb őszietek kerülnek még kivitelre is, így például 1844 ben 29,630 tuczat játék vizetett ki külföldre, 1845-ben 30,006 tuczat, 1846-ban 30,397 tuczat, 1847-ben 31,059 t., 1850- ben 58,212 tuczat. A legközelebbi kivitel azonban tetemes csökkenést tanúsít, miszerint a legújabb kimutatások fonalán az idei első öt holnap alatt, az összes birodalom—»*«**«»*»•— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyar academia. (Nyelvosztályi ülés, nov. 30.) Ezen ülést megkezdé Hunfalvy Pál l.tag előadása a borzipai felirásról, melyet Oppert Gyula német tudós fejtett meg, ki a franczia kormány költségén tanulmányozza az asszüriai ékiratú (Keilschrift) emlékeket, s ki azon megfejtést az idei Journal asiatique három füzetében közlötte. Már a czim: Bábel tornya figyelmet ébreszte, melyet az előadás tárgya folyvást éleszte. Az olvasók bizonyosan hallottak már Bírsz- Nimrud nevű nagy omladékokról, melyek a régi Babülon kerületében az Eufrát vize mellett van- nak. A hagyomány azt tudta ezen omladékokról, hogy a bibliában ismeretes Bábeltornya maradványai. Múlt évtizedben folyosókat nyitanak ezen omladékok alatt, mert közbevetve mondjuk, hogy az angol és franczia kormány költségein igen sok ásatás és kutatás történt a régi Ninive, Babülon, és más városok helyein, azután az óperzsa királyok, úgymint Darius , Xerxes, Artaxerxes stb. épületein, s hogy nagy számmal cserép-emlékeket találtak, melyek hordócska, henger, soklapu hasáb és tábla idomuak, s teli vannak írással, úgynevezett ék-irással; ezen nagyszámú kő- és cserépemlékeket elhozták részint Parisba, de legnagyobb részben Londonba, hol a british Museumban a régi Assüria és Babylonia történeti emlékeit oly nagy mennyiségben lehet találni, mint sehol a világon. Tehát a múlt évtizedben egy ilyen kinyitott folyosóban Robinson két hordócskát talált bizonyos magasságban s nem messze egymástól, teli ékirással. Rawlinsonon kívül mások is, mint Place, Oppert találtak ilyen emlékeket. A Babylon és Ninive téglaépületek feliratai ilyen hordócskákon vannak , melyek rendesen 8 ujnyi hosszak, középen legnagyobb arányos vastagsággal, azon egy szöveggel boritvált, s az épületek párkányaira voltak illesztve, hol a feliratok diszlettek. Az ékirás régóta foglalatoskodtatja az európai tudósokat. Legelőbb az óperzsa királyok nagy kőépületein és emlékein p. o. I. Dárius sírkövén, vagy a biszutuni kősziklán, vagy a paloták romjain talált okiratokat kezdték olvasni. Nagy fáradsággal kihozták, hogy azon iratok három nyelven vannak írva, ugyanazon tartalommal; az első sorú írásban az óperzsa nyelvet fedezték fel, mely hasonlít a zend és szanszkrit nyelvekhez, tehát az úgynevezett árja vagy indgermán nyelv. A többi kettővel sokáig hiába vesződtek. Mégis Westergaard az I. Dárius sírkövén levő második szöveget is megkisérli olvasni 1844-