Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)

1857-12-08 / 2369. szám

281—2369. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utc­a 3-dik szám. A lap Baellu­mi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, t­érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyelemi-utazó, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre . . . . 5 frt p. sí Félévre...................9 frt 30 kr o tt- 1 Zmral Jj* ,6 basebol­petit for biomstorl hirdetésnél 5 p. ki. hm I lAk­QStnicIiySK­Q­IJA .lyegdl] külön 15pkr.tdag4n vita ShasSboa petit apr5pk ^serkesztési iroda: Egyetem-utcsa 2-dik assása, 18 eő emelet) Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 6 frt p. p. Félévre...................11 frt p. p 1857. Kedd, dec. 8. Előfizetési feltételek: PEST, dec. 8. A „Pesti Napló“­t. olvasóihoz. E szám utolsó, mely szerkesztésem alatt megjelenik. Midőn t. olvasóimtól bu­csút veszek, köszö­netet kell mondanom a részvétért, azon gyön­géd elnézésért és engedékenységért, melylyel lapom hiányai iránt viseltettek. Törekvésem volt a nemzet rokonszenvét, becsülését megőrizni e lap részére, s ha e tö­rekvésem sikerült, ezt, tudom, azon barátim szíves és buzgó támogatásának köszönhetem, kik velem a szerkesztés gondját,terhét megosz­tották, és köszönhetem azon t. munkatársak jóakaratának, kik lapom érdekének emelésén szíves készséggel fáradoztak. Fogadják ezért mindnyájan köszönetemet. A szerkesztéstől azon erős meggyőződéssel lépek vissza, hogy a „Pesti Napló“ a jövő évben az ország nagy részvéte által fog támo­gatatni. A magyar közönség nem engedheti azt, hogy az ország egyetlen független politi­kai nagy magyar napi­lapja megszűnjék. A magyar közönség elég érett belátással bír, hogy a „Pesti Napló“-ban ne csak puszta ol­vasmányt keressen, melyet más lapban is fel­találhat, hanem hogy felismerje benne azon érdekek következetes és hű közlönyét, me­lyek drágák a magyar nemzetnek. Pest, dec. 8. 1857. POMPÉRY JÁNOS: Tájékozás helyett levél a lelépő szerkesztőhez. (Fk.) Az itt következendő sorok más nem­zet journalistikájában alig láthatnának napvi­lágot, csak a magyarban; mert egyik nemzet sem viseltetik publicistáinak személye iránt annyi érdekkel, mint a magyar. Olvasó s író másutt rendesen úgy áll egymáshoz, mint vevő s eladó; a vevő belép a boltba, megnézi az árut, s ha ez neki tetszik, kifizeti árát s odább megy. Az eladót alig méltatja egy tekintésre; akár a boldogság rózsái virulnak ennek ar­­czán, akár a bánat éji violái pillantanak sze­méből, a vevő nem gondol vele, s ha holnap ugyanazon boltba lépvén, más arc­c­al talál­kozik, alig kérdi, hová lett a tegnapi ?! Ter­mészetesnek találjuk , hogy nálunk másként van a dolog,­­ természetesnek és örvendetes­nek ! Természetesnek, mert nálunk még nem létezik azon irodalmi proletariátus, mely meg­győződését mellékes dolognak nézvén, tollát áru gyanánt vásárra hozza, annak adván el azt, ki legtöbbet fizet érte. A mi politikai iro­dalmunk önálló politikai életből fejlődött, ön­tudattal s szilárd elvekkel biró pártok tusájá­­ból, melyek a publicistika küzdterére leszáll­tak, hogy a gyűlési termeken kivül ott is véd­jék a kebelnek szent meggyőződéseit; minden párt a maga íróiban nemcsak napszámosokat látott,kik bizonyos dijért ma ezen, holnap más elveket védnek czifra szavakkal, hanem poli­tikai életének zászlóvivőit, kik magasztos ügy mellett lelkesültek. Ezen indokok nagy ré­sze ma háttérbe vonult, de hatásuk megma­radt, s e hatást nem csak természetesnek, ha­nem örvendetesnek is mondjuk, mert az író öntudatát felfokozza, erejét edzi, lelkesedését növeli. . . Az anyagi jutalom csekély, az igaz, de mi még nem lettünk annyira „culturai“ nép­pé, hogy egy derék magyar ember elismerő kézszorítása, egy hálaköny a hazafi szeméből előttünk kelet nélküli értéknek látszanék. E könyeket nem gyűjtjük etruriai vedrekbe, mi­ként a régiek, de gyűjtjük azokat sziveinkbe, hol megannyi gyöngygyé jegednek s e kincset szivünkben nem adnék bármely másért — er­szényünkben ! Miért mondom mindezeket neked, édes ba­rátom, s miért mondom neked épen ma? Mert érzem, mily nehezen eshetik neked azon közönségtől elválni, melylyel egy év óta oly szoros érintkezésben álltál, mert e közel, e benső viszonyt méltányolni tudom, s mert vigasztalni akarlak s azt hiszem, hogy e vi­gaszt a fentmondottakban megtalálod. Követőd megadta neked az érdemelt mél­tánylást, a közönség országszerte elismerte ne­mes buzgalmadat, de munkatársaid nevében hadd mondhassam el én a köszönet egy két szavát az elválás pillanatában. A szerkesztő tisztsége szintoly fénytelen s hálátlan, mint színpadon a rendezőé ; annak hiányát tüstént észrevenné a közönség, de jelenlétét nem ! Ő csak az együttes hatást érzi, de nem látja azon kezet s azon szellemet, mely azt előidézi, ő az egyes erők működésé­ben gyönyörködik, de nem sejti, mily nehéz az, ezen erőket öszhangzó és határzott czél felé irányzott munkálkodásra egyesíteni. De érezzük és tudjuk mi, kik a színfalak mögé is pillanthatunk, érezzük és tudjuk, hogy ha a lefolyt év alatt némi siker, némi elismerés ko­ronázta működésünket, d­e siker, ez elisme­rés nagyobb része téged illet, téged, ki bátorí­tottál s biztattál bennünket az elcsüggedés per­­czeiben, ha tollunkat kedvetlenül eldobtuk, midőn a világ úgynevezett nagy embereit oly törpéknek megismertük, s az apró szenvedé­lyeket oly nagy szerepet játszani láttuk. Ha az ég mindenünnen borult s félni kezdtünk, hogy egyegy villám reánk is lecsaphatna, reád pillantottunk, de te tántorithatlanul álltál ott, kezedben az „aurea flammula“, melyet félelem nélkül lobogtattál s mi ismét neki bátorod­tunk! S ma, midőn ez évre visszapillantunk, azt látjuk, hogy igazad volt, el nem csüggedni; a világ, az emberiség néhány hatalmas lépéssel előre haladt s habár — miként ez rendesen történni szokott — maholnap ismét egy lépés­sel hátrálnia kellene, a többlet mégis a ha­ladás részén fog maradni. Az északi kolosz, melynek arczán közvet­lenül a keleti háború után villámrejtő fellegek ültek, mosolygó arczczal fordult a civilisatio napja felé s a szoros­ értelemben vett ember­nemet egy uj fajjal készül megtoldani, mely­nek neve : orosz paraszt; — a brit oroszlán az elnyomott indiai népeket nem tekinti többé haszontalan egérkéknek , melyek körülötte ugrándoznak s miket sörényének egyetlen rá­zásával leterithet, hanem az emberjogot a bar­bárban is tisztelni kezdi; — az ibériai félszi­geten a reactio legalább perezre elbágyadt s szárnyszegetten nézi egy szabadabb rendszer lábrakapását; — Belgiumban, Piemontban a szabadelvű párt fényes győzelmeket ült; — a német herczegségek sokévi elnyomatás után szebb reményekkel tekintenek a jövő elé, sőt mintha még Francziaországban is enyhébb szellő lengését éreznék,­­ mindenütt pedig, a Belttől Gibraltárig, a Néva partjaitól a Bos­­porusig egymásután ledőlnek azon baálszobrok, miket a neki dühödt nyerészkedés az aljas Mammonnak emelt s habár romjaik alá nem egy virágzó jóllétet temetnek is, habár a krí­zis pusztító fergetegként vonul el az egész világ felett, villámaival vészt s halált szórván, a leg legalább ezentúl tisztább leend, szentebb érdekek lépendenek az anyagiak helyébe s a lidérczek többé nem szoritandják le az égről a tiszta örökkévaló napot. Haladunk, barátom, haladunk, s azon év, melynek eseményeit te tolmácsoltad a közön­ségnek, a legnevezetesebbek egyikét képezi korunk történetében. Teljes nyugalommal mondhatod, hogy helyesen tolmácsoltad, hogy jó úton voltál, s a kor szellemével s irányával párhuzamosan jártál, midőn a nemzet szivében a törvényes szabadság, az észszerű haladás, a nemzeties alapon nyugvó cultura iránti szere­­tetet, egy derült jövő iránti reményt ébren tar­­tád, s kétségbe nem esve legnagyobb költőnk fájdalom sugallta e szavain: „------------a haza szebb idejét „Elmúlt az örökre — ne zengjed“ azon vidítóbb kép felé forditád olvasóid sze­mét, midőn majd „-------feljö az ormokon a teli hold, S csillagseregével az éjbe mosolyg.“ ...........Minő hosszas lettem! Mintha nem tudnék elválni tőled, pedig magam csaknem beszélhetek a lap első oldalától kezdve le a hirdetésekig.-------Holnap új vezér alatt újra találkozunk; régi csatákból hires név lép kis irói ármádiánk élére; nem lankadtságból, ha­nem erőd teljében kézbesíted neki a zászlót s ezentúl „secundus Romáé“ leszesz; mint ilyen is gyámolítandod őt, miként én, miként mind­nyájan, kik eddig e lapnak szentelték szerény tehetségeiket...........Szű­kebb körben annál in­tenzívebb az erő! A nagy Kertbeny azt mondta, hogy a magyarok „a világtörténet huszárjai“, a huszárok közt pedig még közlegény­nek lenni is öröm. Isten veled! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Tanulmány Michel Chevalier nemzetgazdaság mű­ve felett : „Az arany valószínű érték­csökkenéséről, ennek lehető kereske­delmi és társadalmi következéséről, s azon rendszabályokról, melyek ebből folynak.“ (De la baisse probable de Tor des consequences commer ciales et sociales qu’elle pent avoir et des mesures qu’elle provoque, par SI. Michel Chevalier.) (Vége.) Azt állítja Chevalier, hogy az aranynak más sze­repet kell adni a pénzrendszerben, ha értékcsökke­nését nem akarjuk, mert ha feltesszük is hogy 4—5 milliárd aranynak a forgalomban egyszerre helyet lehetne csinálni, ez aránytalanul kevés lenne, az aranytermelésnek csak tíz évig szaporodó men­nyiségét vévén is fel mértékül. Ugy de 4—6 milliárd­­nak sem találunk helyet a forgalomban, maradunk tehát azon következtetésnél, hogy az arany érték­csökkenése elkerülhetlen. E tüneményt pedig az élelmi­szerek és iparczikkek egyetemes megdrágu­lása követné mindazon országokban hol az arany le­gális folyó pénzláb lenne mint például Angliában, sőt azon országokban is hol az arany pénzláb nem legalizáltathatnék. Bármily hatalmas kapacitásnak tartjuk is Cheva­­lier-t kivált pénzügyi dolgok közül (legjobb műve: „a pénzről“), meg kell jegyeznünk, hogy belőle kirí a franczia mindenütt, ki ha nem is irigy de sóvár szemmel nézi az angol ipar óriás haladását s előre is hajlandó ez iparhaladás rovására, a californiai és ausztráliai arany roppant eláradása s az ebből tá­madható zavarok miatt az I-ső Károly korabeli forradalomnál nem kisebb kitörésére következést hozni. Felállítja hát a franczia legislatiót (hallgatólag az angollal szemközt) példányképen, hogy megha­tározhassa, milyen a franczia pénzrendszer szerint az igazi pénzláb s van-e az aranynak némi igénye e prerogativával élni ? Ha megmutatja úgymond, hogy az ezüst az igazi jó pénzláb , és másfelől kitünteti, hogy az aranynak szabálytalan invasiója kereske­delmi forgalmunkban, több figyelembe veendő érde­ket végcsapással fenyeget, sőt az állam nyugalmát veszélyeztetheti: nincs egyéb hátra, mint hogy eré­lyes rendszabályokhoz nyúljunk, melyek képesek­­ az aranyt azon functiójától megfosztani, melyet kü­­­­­önben is bitorol. E fejtegetése közben Chevalier vissza­megy egész Aristotelesig, kinek a pénzről már oly fogalmai vol­tak, hogy a maiaknak sem lehet különb, sőt Ábra­­hám patriarchát is mint jeles pénzügyért idézi. Hoszt lenne őt ez után követnünk, azért csak dió­héjba szorítva adjuk elő okoskodását. Két metall, mint az arany és ezüst, ugyanazon or­szágban s ugyanazon pillanatban pénzmértékü­l nem szolgálhat, mert e mértéknek örökké egyformának kell lenni­e ugyanazon értékarányban maradnia. Kell, hogy egy országban egyetlen metall szolgáljon folyó pénzlábul s az értékek mértékéül. Nálunk a fran­­cziáknál 1789 óta expresse az ezüstpénzlábhoz sze­gődtek. Mirabeau így szólott a „Constituante“-ban : „jövőre az ezüst lesz az a metall, mely pénzügyünk bázisául szolgál... Az ezüst lesz az alkotmányos pénz. Lesz aranypénzünk is, de minden lényeges vo­natkozás nélkül az ezüst pénztábla s értéke attól fog függeni, milyen ára lesz az aranynak a kereskedelmi világban.“ Az alkotmányozó gyűlés, melyhez intézte Mirebau e szavakat, nem határozott ugyan semmit e tárgyban, de a convent már több olyan rendszabá­lyokat tett, melyek ma is fenállanak. E szerint a pénzegység alapja az ezüstpénz jön. A franc — mely nevet kapta a pénzegység — ekkor 10 gram­­mot tett. A III év thermidor 28 az ezüstpénz tárgyá­ban egy más minden kívánatos részletekkel bíró tör­vény hozatott. E törvény szerint a pénzegység tovább is franc nevet visel; az ezüstpénz tartalma áll 9/io ezüstből s Vio vegyítékből, de egy francra már itt 5 gramma számitatik. Egy másik törvény szerint, az aranypénz folyó értékének meghatározása francok­ban, a kereskedelemre hagyatik, stb. Az által hogy a franczia törvényhozás az ezüst­­pénzlábat ismerte el s az aranyt alárendelt metall­­nak kívánta tekintetni, az utóbbinak az ezüstre vi­szonyló értéke változóvá lön; mig maga a pénzegy­ség, melynek az ezüst az alapja, változhatatlan, mert 1 franc mindig 1 francot fog érni. A franc értéke épen az által van mindenkorra biztosítva mivel franc. De az aranyról nem lehet azt mondani, hogyha ma egy francot ér a jöv­ő évben is annyit fog érni. Mig amaz igazság az ezüstre nézve mathematicai bizo­nyossággal áll. Hogy mentsük meg hát pénzrendsze­rünket azon rész következésektől, melyeket a ne­mes éreznek oly alakban való ránk tódulása okoz, melyet a mi törvényhozásunk kelleme előre kárhoz­­­­tatott? Ez most a kérdés. Miután az arany értéke — a termelés nagy bősége miatt — csökken, megesik hogy majd két aranyat kell ott kiadnunk, hol ed­dig egyet adtunk ki. Tegyük fel hogy egy párisi ember vásárol Londonban , akar vásárolni húsz franknyi árut, mennyit ezelőtt egy lajosaranyért vett, egyszerre csak arról értesül, hogy most azt a czikket nem adják két lajosarany alatt, mivel az arany ér­téke felényire szállt le , minő zavar fog ebből támad­ni ! Igaz, hogy az aranyból készült fényűzési czikkek ára is felényire fog szállani, s a legközönségesebb ember zsebében is hever majd egy arany tobákos szelencze , de viszont meg fog drágulni az élet, sza­porodik az állam budgetje, hivatalnokok, mérnökök, orvosok és mindennemű ügynökök fizetése, a napi­­díj, a zsold, az adó stb. És pedig a drágaság hatását nem csupán London és Parisban fogják érezni, nem­csak Európában mindenütt, de távol világrészeken is. Ez lesz még csak az igazi pénzválság. E tünemény kezdetben csak szórványosan mutatkozik az arany­nak egyenetlen viszonya miatt a különböző áru­­czikkekhez. De később e zavar és bizonytalanság okául válhatik forradalmaknak, mint Jakob „On the precious Metals“ munkájában megjegyzi azon drá­gaság következéseiről szólván, mely az amerikai arany és ezüst bányák kizsákmánylására követke­zett. Mit kell e baj közepette tenni ? Oly államokban, hol az arany a folyó pénzláb, mint Angliában, nehéz megmondani, mint kell tenni, csak annyit tudunk, hogy kell valamit tenni. Némelyek az ajánlják: vál­toztassuk meg a pénzlábat,substituáljuk az ezüstöt az aranynak. Hanem a pénzláb megváltoztatása nagy gondot ad , érett megfontolással és csak úgy lehet azt tenni, ha sem az igazságot, sem a közérdek legitim igényeit nem sérti. A pénzlábváltoztatás Angliában csak a hitelezőnek kedvezne, az adósok mindenféle nemeit pedig érzékenyen és igaztalanul sértené; mint sértő vola az ellenkező, az az arany értékének emel­kedése korában 1797—1821. Chevalier egyelőre nem akar jobb tanácsot adni az angoloknak, minthogy reszkessen a brit parliament! Sokkal kegyesebb Chevalier a franczia pénzrend­szer iránt. Azt mondja, hogy Francziaországban könnyebb lesz a bajon segíteni. Veretni kell 5 gram­mos vagy 10 grammos aranypénzeket az 1 francos ezüst pénz mintájára, mely épen 5 grammot nyom és a két francos ezüstpénzére, mely 10 grammot nyom. E pénzek értéke, azaz a frankok és töredék frankok száma az aranynak az esethöz viszonyított árfolyama szerint változzék. Ez értéket, hat hónaponként vagy évenként határoznák meg, közigazgatási rendszabály útján, mely alapul az aranypénz értékére nézve azon arányt venné fel, mely lenne az arany e hivatalosan meghatározott árfolyama és a kereskedelmi főbb pia­­c­okon (London, Páris, Hamburg) az ezüst értéke között. Még egyszerűbb rendszabály volna az, ha jöven­dőre azt határoznák hogy egy 20 freos aranypénz ne érjen többet mint 19 freot vagy 19 freot 50 cent, a ha az aranyérték csökkenése lejebb szállana 18 freot stb. A veszteséget pedig szenvedje az, kinek kezé­ben a 28 freos arany van. Na hiszem meg is köszön­nék a Mirabeau francziái. Miért is viselné az állam az ilyen veszteséget, hiszen ha akarná, az arany­­nyali fizetéseket egyszerűen fel is függeszthetné. Ezt meg a kereskedés köszönné meg. Ama szóban forgó rendszabály megfordítva olyanféle oroszos eljárás lenne mint mikor 1810 Oroszországban 5 és 10 ru­beles imperiálokat verettek s 1839 — midőn az aranyagiója az egész szárazföldön felment azt mond­ták az 5 rubel nem 5 rubel, de 5 rubel és 15 kopec. Lám nemcsak a politikában de a pénzügyben is nagy a franczia rokonszenv az oroszok iránt. Végül fuscherieknek mondja azokat, kik Fran­cziaországban az ezüstpénzláb helyett az aranyláb behozatalát sürgetik. Mivé lenne akkor a franc­e varázsa a franczia pénzrendszernek ? SZÉKELY JÓZSEF: Igazítás. Sajtóhibák múlt czikkünkben: 2-dik lap, 3. hasábon „aranypénznél többet a forgalomból kimutatni“ helyett olvasd „aranypénznél több­n­e­k a forgalom­ban helyet kimutatni.“ „népességhez“ helyett: „termelés mennyiséghez“ s néhány sorral lentebb: „eivilisatio sa­játja“ helyett „eivilisatio sajátjának nevez.“ A magyarországi földbirtok terhei. Ha az ember most lapot vesz kezébe, nem olvas egyebet kereskedői bukásoknál, jajve­­székléseknél az uralkodó pénzszükség felett. Bizony nyomor és ínség elég van a hazai és külföldi kereskedői osztályban, de van ám a magyar földbirtokosok közt is. Csakhogy a közös nyomor mind a két osz­tálynál egészen egymással ellenkező forrásból fakad s igy az orvosi szernek is egészen el­lentétesnek kell lenni. A kereskedő kövérüség miatt vérzik el; a földbirtokos ellenben sorva­dásban haldoklik. A kereskedőknek a lefolyt években nagyon is jól ment dolguk. Minden hitelintézet rendelkezésükre állott s ugy szól- TÖRVÉNYKEZÉSI TÁRCZA. A legújabb törvényszék döntvényei. I. Szokássá vált lopás. Az európai s amerikai törvényhozásokban, mint a jogtudomány körében, elfogadott elv az, mikép a bűntetti visszaesések kiválóbb bűntettekül tekinten- i­dők, és szigorúbb büntetés alá vonandók. A kiindu-­l­lási alap természetes, miután a bűntett többszöri is

Next