Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-18 / 2400. szám

14—2400. 9-dik évffolyam.PESTI WPLO. Szerkesztési iroda: Egyetem-atoza SMítő szám,lső emelet. Szerkesztő szállása : Angolkirálynő 53. sz. lap szellemi részét illető’ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem utcza, 2-dik 82.ám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 6 frt pp. Évnegyedre . . 5 frt pkr. pp. Félévre.......................11 frt pp. Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. Hivéstm Ánnak Min * 6 hasáb. petit sor 3 szőri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdíj Uir UdQlv Iljfvik Hild ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Kedd, jan. 19. PEST, jan. 19. Tájékozás. (Fk.) Reszkess Anglia — Morny gróf haragszik reád! A bécsi O. D. P. e fontos hirt egyenesen táviratoztatja magának Párisból, és „jólértesíttségének“ újólagos jeleül közli a közönséggel..Nem is tréfa ám Morny grófnak haragja; e méltósága koronázási követ vala Sz. Pétervárott, s nem csekély ügyességet tanúsított azon százezreknek „grátiá“-vali elköltésében, miket a franczia kormány a repraesentatio költségeire szánt vala; azonkívül mintegy halhatlan érdemeinek letézéseül a nemes gróf még a törvényhozó test elnöségét is viselte és e minőségében nemcsak azon megnyitó beszédet leolvasta, melyet a császári palotában kezébe adtak, hanem nagy lelkiismeretesen őrködött a felett, hogy ama testület egyetlen önálló lépést se tegyen, s az ellenzéknek még leghalványabb színét se láttassa magán. . . . Szerencsétlen Anglia, mely ily férfi haragját magára vonta ! S miért haragszik Morny gróf Angliára? A legújabb párisi merénylet miatt!----------Régi nóta! Valahányszor Európában akár királygyilkossági, akár forradalmi kísérlet történik, az első szó mindig Mazzini, a második pedig — Anglia! Minden ilyen esemény közvetlen indítójának amaz olasz ügyvédet, közvetett okozójául pedig a brit kormányt tekintik, sőt ez utóbbinak néhányszor már neki is akartak menni, és már egészen más emberek is haragudtak rá, mint a franczia koronázási gróf, hanem a dolog azért mégis mindig csak in statu quo maradt és az új „idegenbili“ mindeddig nem egyéb, mint jámbor kívánat néhány kontinentális kormány részéről. Valószínű, hogy e legújabb gyilkolási merénylet, mely Napóleon császár ellen elkövettetett, ama vitát megnyitandja, miként az Morny grófnak hivatalosan jelentett haragja is gyanittatja. Némely oldalról, a honnan máskor ily alkalommal mindig a legkárhoztatóbb s legkíméletlenebb ítélet hallatszott a három szigetország kormánya ellen, ez ízben könynyen megfogható okokból az erényes fölgerjedésnek legfelébb igen szelíd nyilvánulásai várhatók, hanem a franczia s orosz közlönyök ismét tüzet fognak okádni, s a többször felhozott vádakat Isten tudja hányadszor felmelegíteni. Sikerrel-e? — nem hiszszük, mégpedig azért nem, mert a politikai menekültek, illetőleg az „összeesküvők“ elleni eljárás csak törvény erejénél fogva történhetnék; ily törvény pedig csak a parliament megegyezésével, azaz a nemzet jóváhagyásával hozható, de a nemzet illetőleg ennek képviselője a parliament ismételten nyilvánítá, hogy ilynemű törvény hozására sem szükséget nem lát, sem kedvet nem érez, s így e törvény mindeddig létre nem jöhetett. De hát nem lehetne e ezt a maroknyi népet móresre tanítani ? Kérdik az ultra-„jóindulatnak,“ nem lehetne őt egy szigorú alienbill elfogadására kényszeríteni? Miért ne? hanem e kényszerítésnek mindenesetre kívülről kellene jönie, mert az angol kormány, — habár volna is módja rá — nem oly ildomtalan, hogy a parlamenttel ellenzésbe állana s népszerűtlenné tenné magát, oly dologért, mely tulajdonképen kizárólag a continenset illeti, s melyhez Angliának semmi köze nincsen. Tehát nem maradna egyéb hátra, mint Angliának a politikai vétkeseknek engedett menhely miatt háborút szenni. De hol van azon európai hatalom, mely Angliát megtámadni merné? Szövetségekre s egyesült megtámadásra pedig még gondolni sem lehet oly perczben, mint a mostani, hol az európai hatalmasságok közt oly nagy a feszültség, és egy részről Ausztria és Poroszország, más részről Franczia és Oroszország Angliának barátságáért versenyez! Mindössze tehát néhány üres declamatiót fogunk hallani, néhány diplomatiai jegyzék fog váltatni. Francziaország az összeesküvők kiutasítását fogja kívánni, Anglia bizonyítékokat fog követelni, s ha a folyamatban levő per ilyeneket nem szolgáltat, minden úgy fog maradni, amint volt! — Az angol kormány eleget tesz kötelességének, ha az idegen kormányoknak alkalmat és engedelmet ad a menekülök fondorlatait közelről kifürkésztetni, s ha azokat a netalán ő általa felfedezett veszélyről idejekorán értesíti. Ez alkalmasint most is így volt; Londonban, Brüsselben, Párisban tudták, hogy valami készülőben van, s majdnem azt hinnék, hogy e körülménynyel némi összefüggésben áll azon szigor, melylyel Charras ezredes irányában Brüsselben eljártak; a belga minisztérium Francziaország előtt még a részrehajlás szinét is akarta kerülni, egyszersmind pedig a derék ezredest minden netaláni kellemetlenségtől megóvni. Elég azon, hogy Párisban tudták, miszerint új merénylet készül, tudták az illetőnek nevét, tudták honnan s mikor jó, hogy a párisi rendőrség az elfogatással elkésett, abból csak nem lehet azt következtetni, hogy Angliának a maga törvényhozását módosítania kell ?! Akik ezt kívánják, azok mindig csak azt az egypár gyilkost tartják szemmel, s nem gondolják meg, hogy e néhány vétkessel alkalmasint sok száz ártatlan is szenvedne, ki politikailag kompromittált, de azért mégis igen becsületes ember lehet; ki a brit szigetbirodalomban második hazát talált, s ott csendesen él munkájának és szorgalmának gyümölcseiből, ki — egész múltja fölé fátyolt terjesztve — sokszor ősz hajjal uj életet kezdett, ki senkit a világon nem háborgatván, legfölebb emlékezetében látogatja meg hajdani hazáját s ottani kedveseit és a ki nem tudná, hová hajtsa árva fejét, hol pihentesse fáradt tagjait, ha még Nagybritannia is elzárná előle vendégszerető földjét, hol jelenben csendesen élnie lehet, s egykoron nyugodtan meghalniárt . " .. Arj" Néhány szó a műgyűjteményekről mivelődési és beruházási szempontból. III. Pest, jan. 16. Mindabból, mit a műgyűjteményekre fordított összegek anyagi dús kamatozásáról különösen a II. czikkben mondottunk, világosan következtethet az olvasó azon szellemi nyereményekre is, melyek a művelődés fejleményében minden időben elvitázhatóan lényeges tényezőkként szerepeltek. Itt ugyanis a kettő, tudnillik a szellemi és anyagi annyira össze van forrva, hogy az anyagi oldalt ki sem emelheted anélkül, hogy ne utalj egyszersmind azon szellemi előnyökre is, melyekben az anyagi nyeremények forrásoznak. Bizonyára, ha a műgyűjtemények anyagilag is jövedelmeznek, ez csak onnan van, mert nagy szellemi szükségeknek felelnek meg, s lényeges műveltségi igényeket elégítenek ki : midőn a vallás rejtélyeit fenséges és megragadó jelvényekben szemléltetik, a teremtést legbensőbb mivoltában, ennek külső visszatükrözése által illustrálják, a múltat alakjainak megőrzése folytán a feledéstől megóvják, a távollevőt hű másolatokban jelenlevővé varázsolják, felébresztik s tevékenységre lobbantják az elmét, képezik az ízlést, terjesztik az ismereteket, könnyítik a tudományt, s az irodalmat minden ágaiban előmozdítják. Mindezekből ugyanis együttvéve fejlik ki a miveltség s ennek azon tiszteletet gerjesztő, imponáló, hóditó s olvasztó hatalma, melyről czikkeink elsejében emlékeztünk. Minél szembeszökőbb pedig e befolyás, melyet a műgyűjtemények a műveltség előmozdítására gyakorolnak; s minél bensőbben meg vagyunk ennek minden iránybani hathatóságáról győződve , annál nagyobb mértékben kell elszomorodnunk, ha hazánknak e terem nagy szegénységére gondolunk.. Nem akarom e szegénységet rajzolni, mert valóban nem lehet szándékom az, hogy az e felett úgy is búslakodót még inkább megszomorítsam. Még okait sem vagyok hajlandó fürkészni, tartván tőle, nehogy, midőn azt hiszem, hogy csak az ellenséget üldözöm, hevemben miként egykor Diomedes az istenséget, egyes korszakbeli fiaiban én is magát a nemzetet látszassam sérteni. Sőt inkább, hogy méltányos legyek, elmondom és bebizonyítom azt (mi a minket még mindig folyvást vagy keleti lustaságról vagy pedig fogékonyság-hiányról vádoló külföldnek is megtorlására állhat itt), hogy tudnillik a körülmények és viszonyok közt, melyekben nemzetünk hajója, onnan az európai élettengerre történt lebocsátkozása után napjainkig forgott, a mienknél többre alkalmasint a világ bármely más nemzete sem vihette volna. Másfél századra, hogy a török igától megszabadultunk. A mórok, midőn Spanyolországból kiűzettek, ott Sevilla és Granada csudáit hagyták hátra : nálunk a törökök egypár minaret- s néhány jelentéktelen mosceán kívül — csak romokat. Hová lettek az Árpád ház alatt emelt fejedelmi dómok, melyek miként a fennmaradt leírások vagy egyes töredékek, például az egri várban látható oszlop, mutatják, nagyságra és styltisztaságra nézve a külföldiekkel vetélkedtek ? Hová azon számtalan nagyszerű középületek, kolostorok s várak, melyek a történet tanúsága szerint például az Al-Duna partjait ékesítették, s melyeknek nagyszerű dimensiókra mutató alapjait Dunaföldváron, Madocsán, Pakson, Kalocsán, Faddon, Tolnán, Szegszárdon, Bátaszéken, Bátán, Szekcsőn, Mohácson , onnan tovább egész Vukovárig, ma sürüü vagy jelentéktelen épületek fedik? Hová lett Mátyás palotája művészi kincseivel s világhírű könyvgyűjteményével? Nézzetek széjjel hazátokon, s néhány templomot és középületet leszámítva, úgy fogjátok találni, hogy az a sok ezer torony, egyház, kolostor, apátság, prépostság, püspöki lak, úri kastély, tanoda, lyceum, kórház s egyéb intézetek, mik ma annak völgyeit s rónáit borítják, vagy egyes magaslatokon diszelgenek, mind a törökök utáni, tehát oly időből származnak, melyben az elpusztult hon alig számlált három millió elszegényült lakost, s melyben az első gondot a birtok számbavétele és felszerelése sok éven át majdnem kizárólag vehette igénybe. Maradtak volna bár a réginek ha csak romjai meg , s hazánk csak ezekben is elég nevezetességgel bírna, mi azt a külföldiek szemeiben vonzóvá s regényessé tenné, s nekik őseinknek nem csak hadi, hanem mivelődési nagy tetteiről is bizonyságot tenne. Fájdalom a dulás pusztáin építkezők keze elhordta e köveket, s az, mi belőlök ij alakíttatott, egyszerű templomocska, paplak, iskola, posta, só-, urasági ház, stb. csak igen csekély kárpótlás a vesztességért, mi bonunkat a múlt nagyság ezen néma, de fenséges emlékeinek erőszakos szétbontása által örökre visszahozhatlanul érte. Mindamellett is az investitiót, melyel a török utáni időből hazánk terein találkozunk, nem foghatjuk kicsinyleni, ha tekintetbe veszszük: egy részről, hogy az az első szükségeknek úgy, ahogy lehetett, megfelelt, s még e szerény minőségben is több száz millióba került; más részről pedig, hogy daczára a török elűzésének, még mindig oly időben és körülmények közt létesült, melyek a nemzet erejét folytonos és hosszú harczokban merítették ki. A Rákóczy-féle forradalmat a törökökkel viselt utolsó döntő harcz, ezt a Mária Therézia alatti örökösödési és hét éves, ezt végre a folytonos 25 évig tartott franczia hadjáratok váltották fel. A nemzet csupán a legutóbbi 35 év alatt részesült a gondviselés azon áldásában, hogy annyi sok századi szenvedés és ontott vér után a békének malasztjait élvezheté. S mit tettünk e rövid időköz alatt? Mialatt Esztergomban a bazilika emelkedett, s Egerben elkészült, mialatt a Dunán a gőzhajózás megindult, s vele Ó-Budán a mostani nagyszerű s virágzó hajógyárnak alapja megvettetett, mialatt a budapesti lánczhídon, ezen nem csak technikai, hanem már remeken is ezer kéz izzadott, a vaspályák vonalai pedig kimérettek : felállíthatott a magyar nemzeti akadémia, létrejött a nemzeti színház, felépült a köztelek, alapot s palotát nyert a nemzeti múzeum! Mindez ha sok nem is, kezdetnek mindenesetre elég volt, hogy a hazafias lélek nagyszerű jövendő reményének átadhassa ma- MÁRTHA. Irta VALREY. n. Azon a napon, melyen György megsérült, Dernán kastély vendégei és lakói nem voltak odahaza, reggeli nyolcz órakor elutaztak a bárónő egy öreg rokona látogatására, ki e tájon lakott, s csak késő este érkeztek ismét a kastélyba vissza. Katalin hát csak másnap adhatta át Marthának Manuel levélkéjét. Ez, hogy a sorokat megpillantotta, elhalványult, s könyvnjei halkan peregtek le orczáján. Csakhamar néhány szót irt. — Menj türdint a városba, mond a parasztnőhöz, s add át személyesen ezt a czédulkát Belmár urnak. Bármily későn térj vissza, jer szobámba s értesíts Jenny által. A majorostól kölcsönözz egy lovat,hogy annál gyorsabban odaérj. Midőn Katalin azon ház elé ért, melyben Manuel lakott, a városnegyed minden vénasszonyát az ajtó előtt találta, kik mód nélkül lármázták, sivalkodtak és pereltek. A parasztnő pontosan engedelmeskedve Mártha parancsának, kérdezte a ház tulajdonosát, egy szatócsnét, ki a fő szerepet játszotta ez asszonyi gyülekezetben : idehaza van-e Belmár úr? — Idehaza van-e ? Hát hol akarja ön, hogy legyen, a szegény jó úr! Majd bizony tán azt hiszi maga, hogy az ember sétálni szokott kardvágással a mellén ? Jézus, istenem ! hogy nem halnak meg szégyenletekben azok a nagy urihölgyek, kiknek abban telik kedvök ha szép szemeikért, a férfiak magokat megfojtatják ? — És hogy történt ez a szerencsétlenség, mondá a paraszt asszony. — Hogy? Kérdezze attól a szép kisasszonytól, kinéha a maga kunyhójához lesétál. Gyönyörű história ! folytatá a szatócskereskedőnő, a maga módja szerint magyarázván az eseményeket. Annak a maga kisasszonyának három szeretője van : György, egy tiszt, és a mi szegény urunk, mind a hármasokkal elhitette, hogy őket szereti; de egy szép reggel magyarázatot kért a három gavallér egymástól és a tiszt azt mondta a másik kettőnek, hogy hazudnak, mert a kisasszony csak ő belé szerelmes. Erre mind aketten egyszerre meg akartak verekedni és a tiszt, kinek hivatása az embereket leölni, megsebezte Györgyöt s a mi szegény urunkat a más világra küldte. — Ha még meg nem halt, tán láthatom? Megbízásom van hozzá, mondá Katalin. — Menjen be, ha tetszik, de mit vár ön megbízásától, olyan állapotban, mint a milyenben van ? mondá a szatócsné. Jobb bizony, ha visszaviszi megbízását ahoz a ki küldte. Katalin , a helyett, hogy e tanácsra hallgatott volna, felszaladt a lépcsőn, mely Mánuél szobájához vezetett s az ajtó előtt termett. Juan kinyitotta. — Levelet hoztam Belmár úrnak, mondja a parasztnő. — Levelet, kitől? — Montbrun kisasszonytól. Juan nem igen ismerte a körülményeket, melyek Manuel párbaját előidézték, de arra nézve eleget tudott, hogy meggyőződve legyen arról, hogy Mártha kaczérsága volt egyedüli oka azon eseménynek, mely őt tán barátjától fosztja meg, kit oly gyöngéden szeretett. Annálfogva mély ellenszenvet táplált Mártha iránt. — Vigye vissza ön a levelet Montbrun kisasszonynak, felelt keserűen és mondja meg neki, hogy Belmár, valószinűleg holnap reggelig meghal. Délután három óra felé Mártha zongoránál ült s egy zenedarabot játszott négy kézre a marquisné leányával, midőn komornája belépett s néhány szót súgott fülébe. Önkénytelen reszketegség fogta el kezét, de azért csak szerencsésen eljátszott a fináléig. Ekkor elhagyta a termet, és nyakra főre rohant szobájába. A parasztnő zilált tekintete legelőször is megdöbbentette. — Mi baj? mi történt? mondd! Katalin visszaadta a levelet és elmondta a mit hallott. Halványság és kitörők váltogatták egymást a Mártha arczán, míg a parasztnő előadását hallgatta. -Várj meg,ma este féltizenegykor, mond a parasztnőnek rögtön, ahogy az beszélni megszűnt, együtt megyünk a városba. Katalin bámulva, tekintett rá, de az ellenvetésnek legkisebb eszméje sem támadt lelkében, midőn egyszer Montbrun k. a. akaratát határozottan kifejezte. ■— Készen álljak csdnokommal ? kérdező. — Nem, rosz szél fújhat, te nem tudsz egyedül evezni, és senkinek sem szabad tudni, hogy én tí....ba mentem. —Hát lovat kérek ismét a majorostól. — Megtiltom, gyalog megyek. — De két jó mértföld ide B... Qrá Mit tesz az? Várj reám, tartsd készen vasárnapi öltözékedet, szükségem lesz rá. (Folytatjuk..