Pesti Napló, 1858. február (9. évfolyam, 2413-2427. szám)
1858-02-04 / 2413. szám
kormányt bizonyos esetekben azon szentélyeknek az országból való kiutasítására, a kik az 1848. júniusi, és 1851. december 2-diki események, folytán elitéltettek , vagy egyszerűen kiüzettek. Az első törvényjavaslat l-ső czikke, mely a legsúlyosabb büntetéssel fenyegeti mindazokat, kik lőport, pokolgépeket , bombákat s több eféléket azért készítnek, hogy az államfő életét fenyegessék, vagy azokat összeesküvéseknél stb. használják, az államtanácsban természetesen ellenmondásra nem talált. Annál határozottabban kelt ki az ellenzék a 2-dik czikk ellen, melynek értelmében hír szerint 500 franktól 10,000-ig terjedő pénzbírsággal és 2 évtől 5-ig terjedő börtönnel sújtandók mindazok, akik a császár személye ellen fenyegetés vagy sértés, vagy közgyűlöletre való ingerlés bűnében tették magukat bűnösökké. A 3-dik czikk szerint 100 franktól 2000-ig terjedő bírsággal és 3 hótól 2 évig terjedő fogsággal büntetendők azok, akik a császár ellen gyűlöleti vagy fenyegetői szavakat ejtettek. E kifejezés „ejtettek“ hallomás szerint heves vitára adott alkalmat, miután az ellenzék e szót „nyilvánosan“ hozzátétetni kívánta, mivel különben a repressiv rendszabályok maguk a családok keblébe is beférkőznének. E hozzátétel elvettetett, azonban csupán egy szavazattöbbséggel. A 6-dik czikk azt rendeli, hogy aki a fentebbi vétségek vagy büntettek miatt elítélve volt, a büntetés kiálllása után Francziaországba vagy Algírba beljebbeztethetik, vagy a franczia birodalomból kiutasíttathatik. Hallomás szerint egy államtanácsi tag e czikkre azt nyilvánítá, hogy ezen határozat által a legtiszteletreméltóbb férfiak lennének fenyegetve, utalván különösen Thiers és Lamoridére urakra, kiknek elseje még egyik legutóbbi trónbeszédben is egész Francziaország bámulatába jön ajánlva; az utóbbi pedig hazájának császári kegyelem által adatott vissza. Sietünk azonban e közléshez azt tenni, hogy ugyanazon lap másik párisi levelezőjének értesülése szerint, hogy a császár azon törvényjavaslatokat ismét magához vette, hogy azokat újra átolvassa, mielőtt a törvényhozó test elé terjesztetnének. Ezt a levelező jó jelnek tartja, s bízik ezenkívül a belügyminiszter — B i 1 1 a u 11 urban is, kinek magatartását méltánylattal említi. Egy lipcsei lap párisi levelezője is azon meggyőződését fejezi ki, hogy hasonló rendszabályok az éleslátású és tisztán gondolkodó uralkodó által megengedhetetleneknek fognak találtatni, és hogy ha egyszer az elkövetett bűntett hatása egészen elenyészendett, a döntő határozat ismét a korábbi higgadt megfontolásnak engedtetik át. Míg azonban az államfő a fentebbiek szerint azon van, hogy a kedélyeket megnyugtassa, s a belügyminiszter is, legalább a mint félhivatalos körökben beszélik a törvényhozó test elé jan. 30-dikán még nem került törvényjavaslatok szelidítésén iparkodik , addig az irodalmi káplárnak nevezett Granier de Cassagnacur,a „Réveil“ szerkesztője, s jelenleg egyszersmind a törvényhozó test tagja, a „Constitutionnel“ jan. 31-diki számában mint nyilvános feladó lép fel pályatársai, a „Journal des Débats“ szerkesztősége ellen, s mint látszik, egyenesen azon lap elnyomását akarja kívánni. A vádpont az, hogy az orleansipárti lap az utóbbi merénylet elleni utálatát nem nyilvánította eléggé erős kifejezésekben. Granier úr ezen vádat kivonatokkal bizonyítgatja azon a nyilatkozatokból, melyekkel a „Debats“ a Lajos Fülöp ellen intézett Fieschi-féle merénylet felett palctát tört. Szerinte azokban egészen más erőre és színezetre lehetett ismerni, mint a mostani langyos kifejezésekben. Hogy a „Journé des Débats“ jelenleg a politikai pártokat a bűnrészesség alól kimenti, könnyen megmagyarázható, miután „most maga is párt orgánumává lett ami Gr. ur szerint sokat tesz az erkölcsi légkör dögleletessé tételére, mely meghamisítja az eszméket, megrontja az erkölcsöket, és sugallja a merényleteket. . A mostani kormány ugyan — úgy mond — a sajtó rész befolyását jobban megszorította mint volt Lajos Fülöp idejében, s ez utóbbi a hatalmat kevésbbé támadja meg mint akkor, hanem a közrendet sem védi eléggé. Ily journalismus és ily méreggel teljes könyvek nem alkalmasak a szenvedélyek csillapítására s az orgyilkosok lefegyverzésére. „A ki a császárságot gyalázza, az az orgyilkosságra izgat.“ Ily modorban folytatja Granier úr még egy darabig. Végül megjegyzi, hogy Lajos Fülöp alatt a merényletek felett sokat kiabáltak, de ellenök alaposan mit sem tettek. Jelenleg egészen máskép és jobban fog a dolog alakulni. „A „Journal des Débats“ —úgymond—minden akkori felindulása daczára, a kor előítéletei által, s hinni akarjuk, saját meggyőződése által is tartóztatva kirekeszté akkor a rend és közüdv mindazon eszközeit, melyek elegendő erélylyel bírtak volna. A tapasztalás ezen elmélet ellen tanúságot ten. A baj megtörténhetett, de sem jóvá nem tétethetett, sem meg nem büntettethetett. Midőn Lajos Fülöp Claremontba érkezett, már késő volt az idő arra, hogy az összeesküdtek megbüntettessenek, kik immár a városháznál valának. Ezek nagy történeti tanúságok, melyeket a mult a jelennek a jövő érdekében nyújt.“ A czikk czíme „La palinodie des honnétes gens“ (A becsületes emberek ellenkező nótája). Az „Indépendance“ egyik párisi levelezője szerint Gruz czikke nem csak esetlenségként tűnt fel az ügyesek, hanem rosz cselekedetnek a becsületes emberek előtt. Mindenki emlékezhetik — úgymond — azon nemes, és a gyilkosok iránt megvetéssel és utálattal eltelt sorokra, melyeket Jules Janin a nevezett lapba irt, mindjárt a merénylet után való napon. Különben a loyalitás teljes hiányára mutat a „Jour, des Débats“t oly téren támadni meg, melyen ez magát nem védheti. Mint a kölni lapnak írják a „Débats“ szerkesztői jan. 30-dikán de Lacy elnöklete alatt egybegyűltek a „Constitutionnel“nek adandó válasz felett tanácskozandók. —A jan. 31-ki „Journal des Débats“ felelete csupán e pár sorban foglaltatik. A „Constitutionnel“ ma reggel egy Gr. de Cassagnacur által aláirt czikket közöl, melyben minket a jan. 14-diki merényletben való bűnrészességgel, vagy kis hijján olyasmivel vádol. Mi ily czikkre bizonyára felelni nem fogunk.“ — A kölni lap szerint jan. 30-kan írta alá Napoleon azon rendeletet, melylyel öt tábornagy az újonnan felállított főparancsnokságokra kineveztetik.Ezek: Magnan, Castellane, Bosquet, Camrobert és Baraguay d’Hilliers. Pelissier-t, mint mondauik, más kivételes állomásra tartogatják, némelyek szerint minden testőrök feletti főparancsnokságra, mások szerint „Maréchal général“ czímmel ruháztatnék fel. Az új katonai méltóságok mindenike évenként 50,000 franknyi fizetés pótlékot kap. Hir szerint az is műben volna, hogy mind az öt parancsnoksághoz egy rendőrigazgatóság adatnék, mely egészen kivételes jogokkal lenne felruházva. A január 29-diki „Moniteur“nek a feliratok s szerencsekivonatok felett tartott, s általunk egész terjedelmében közlött elmélkedése még korántsem mutatja azok végét. Jan. 30-án ismét csak a bírói testület és a hadsereg részesültek azon szerencsében, hogy felirataikból 13 ki van nyomtatva. Ezek közt a Douai-ban lévő cs. törvényszék büszkeséggel mutat arra, hogy „a császár magasztos és nagyszivű politikája iránt hódolatokat mutat, hogy az ország gazdasága csodálatosan gyarapul, s hogy a válságok veszély nélkül haladtak el.“ Az orosz császár főhadsegéde Paskiewits hg jan. 29-én fogadtatott Jeromos hy és Napóleon hg által. A 30 ki „Moniteur“ azt is jelenti, hogy a pápától, a bajor királytól, a spanyol királynétól és a svéd kormányzó herczegtől saját kezűleg itt üdvözlő levelek érkeztek. A hohenzollern-sigmaringeni herceg a porosz herczegtől szinte sajátkezüleges levelet hozott. Ellenben a belga „Independance“ által Párisból táviratilag kapott azon tudósítás, mintha jan. 29-kére az angol királynő férje Albert herczeg váratnok Párisba csupa tévedésen alapultnak bizonyult be; lévén azon Albert hg, a ki oda csakugyan megérkezett porosz herczeg, a ki Londonból Frigyes Károly porosz hggel jőve, ejtette útjába Párist, ahová még Adalbert ugyancsak porosz liget jan. 31-re várták. A belga „Indépendance“ Párisból úgy értesül, hogy nem jegyzék az, amit Párisból a berni, brüsseli, londoni, és turini kormányokhoz a menekültek ügye iránt küldtek, hanem csupán a franczia képviselőkhöz küldött sürgöny, melyeknek szükség esetébeni szóval való szelidítésére azok egyszersmind megbizattak. Palmerston lord azt felelte volna, hogy ha bebizonyíttatik, miszerint a franczia menekültek a complotban részt vettek, azonnal megfogja rendelni kiűzetésüket. Hogy a turini kabinet irányában történt-e ily közlés, azért nem tudatik, mivel ezen kormány már önjószántából is tett némely lépéseket. Ellenben Bernből jan. 28-dikáról a franczia lapoknak egy sürgöny jelenti, hogy a franczia miniszter képviselő a szövetségi tanácscsal a politikai menekülteket illetőleg egy szóbeli jegyzéket közlött, és hogy a tanács jan. 27-kén ezen Ügygyel foglalkozott. Meglehet hogy ezen jegyzék nem más volt mint az érintett sürgöny. Úgy látszik azonban, hogy épen mint a genfi, úgy más cantonbeli hatóságok tudósításai is kimentik az illető politikai menekülteket mind a szóban forgó complotban mind hasonló más bűnökben való lélegzés gyanúja alól. Olaszország, Parmából, jan. 26-káról jelentik . Itt tegnapi 9 órakor, nem igen heves, hullámzó földrengést éreztek. A nemzeti bank mind Turinban mind Genuában az escompteot 6 peentre leszállította. A Potenzában múlt hó 19-kén roppant nagy hó esett, ismét néhány földrázkódás volt érezhető, mely azonban kárt nem okozott. Nápoly, jan. 28. A „Giornale delle due Sicilie“ egy Nápoly és Belgium közt kötött kereskedelmi és hajózási szerződést tesz közzé. Genua, jan. 31. A múlt évi június 29-diki események miatti a per febr. 4-én fog megkezdetni. Turin, jan. 31. Több, évek óta Genuában letelepedett menekvő parancsot kapott vagy az ország belsejébeni tartózkodásra, vagy pedig Piemontnak egészen elhagyására, szánják el magukat. Túr in jan. 31. Az Opinione írja, hogy a minisztérium a kamarának egy törvényjavaslatot szándékszik előterjeszteni a sajtótörvény változtatása iránt, mely szerint a politikai orgyilkolások s fejedelmi személyek ellen elkövetett merények megdicsérése miatti panaszok az esküdt székek hatósága alól kivétetnek. Florencz, jan. 31. A „Monitore Toscano“ határozottan tagadja, hogy Perri valamely tanintézetinek tagja lett volna Toscanában. Dánia, Kopenhága, jan. 31. Estve, Keresztény herczeg, Schlegel tábornok kíséretében Párisba megy a császárnak szerencsekivánatait kifejezendő. Amerika, Utah államban a mormonok védelemre készülnek. Az egyesült államok hadügyi osztálya még egy lovas, két gyalog ezredet, és két század könnyű tüzérséget jelölt ki az expeditió erősítésére. Tavaszra véres összeütközéseket várnak. Az „Advertiser“ kijelenti, hogy következő nyilatkozatot teheti az ind bilit illetőleg: 1. a bili nem lesz oly átható, mint általában vélik, s amint a kormány is akarta kezdetben, a miniszterek készeknek nyilatkoznak a parlament módosításait elfogadni; 3. a bik ez évben nem válik törvénynyé mesen, mindamellett megosztani a tudományokat többé kevésbé formásokra, vagy azt is megérni, hogy némely tudományban semmi joga ne legyen a formának ; holott a forma elvégre is egyetemesen szól minden ismeretre, és ebben áll szépészeti becse, tudományi rangja. A forma tiszteletének történeti valósága már igen nagyon elősegíti a formának mint külsőnek, egyoldalú megszilárdítását s egyetlen és főtörvénynyé magasulását. Ilyen nézettel találkozhatni még ma is önértekező polémiájában, melyből úgy veszem ki, hogy szerinte a forma nem a tartalomból forr elő, hanem reá száll a tárgyra, a tartalomra, megárnyékozza és meglepiazt. Ez a külsőleges felfogása a formának vérig üldözi önt s most,ez egyszer kegyetlenül megjátszódja. Mert, hogy egyelőre is említsek valamit, a tudományokat méri ön a formához, azon formához, mely nem az övék, hanemaz öné, mit aztán el tetszik nevezni irodalmi formának, holott sokkal igazabban és egyedül akkor szólhatott volna igazán, ha megállapítja határzottan, hogy minden tudományhoz egyenlő joga van a formának, de nem a forma elvont képzete szerint, hanem a tudományok tartalmához képest; vagyis : minden tudományt illet forma — maga szerint. Ez lett volna az első igazság, melyből következett volna a többi, de nem következett. így van jogom állítani, hogy ön roszul fogta fel a forma természetét akár a tartalomhoz képest, akár a tudományokra nézve. A tartalomhoz képest? Igen is. Erre nézve különösen ily magyarázatot tartok szükségesnek. — Akarva nem akarva meg kell engedni, hogy a tartalom, mint olyan, sohasem más mint az elme vagyona, készlete, gazdagsága még akkor is, ha nem épen költemény, amit írunk, hanem történeti vagy akármely más szakbeli. Hogy a tartalomban ilyen egység mellett is van különbség, onnan világos, mert van tudomány és költészet külön egymástól. Eme két ág abban különbözik, hogy elsőben túlnyomó szerepe van a gondolkodásnak, elmélkedésnek, ebben a képzelődésnek. Természetes ennélfogva, hogy a költészet jelzőbben veszi fel, sőt szinte külsőségig viszi a formát, mikont a verses művekben látjuk, míg a tudományi forma nem tárul ki oly érzékileg, de sőt annál szorosabban viseli magát a tartalomhoz, vagy épen egy£yá olvad vele. Eme viszonyából a tartalom és formának tudomány és költészetben önként foly azon igazság, mely szerint a poézis nem a forma nélkül, a tudomány nem az tartalom nélkül. Mely tudományban végletes kölcsönködés más szóval így is kifejezhető : tudományban a forma oly kevés, hogy benne tartalom és forma együvé eshetnek; poézisben a forma oly lényeges, hogy a tartalom teljesen fölmehet rá. Mert a tudomány nem szemléltetni akar, hanem tudatni; mert a tudomány eszmékkel bánik a gondolat testetlen alakai szerint, mert a költészet eszmékkel bánik a képzelődés testesített formái szerint. A tartalom tehát egy : a lélek birtoka. — Nincs is oly isme tárgy, elkezdve a legtapasztalatibb tudománytól s érzéki költészettől az elmélődés vagy a képzelgés magasságáig, melynek mindenek előtt lélekbe átmenni, vérbe olvadni nem kellene örökség, mielőtt könyvet csinálnánk belőle. E belsőséges értfolyamra elmúlhatlan szüksége van eszmének, írónak. Mert ők ebben egy, így leszen, hogy az ismetárgy megforgatva sokszor meg annyiszor a gondolkodás tégelyében, megnyeri a kellő éredést, tisztultságot. Minden alkalmatlan mellékesség, darabosság apródonként lemaradoz róla. Mondhatni, hogy az anyag nem anyag többé, hanem át van hasonítva a lélek testévé, kincsévé. A lélek már úgy viselkezik a tárgyhoz, mint magáéhoz, mint olyanhoz, mely a helyett, hogy kivtele s rá nézve idegen volna, már benne van, s bizalmasan övé, mint egyik alkatrésze, kiegészítője. Amit én tudok, azzal egy vagyok, sőt én abban, amit tudok, vagyok az, aki vagyok. Inkább enyém az, mint hajam, kezem, vagyonom. Az az én jobb részem : velem és valóm. Vegyük csak gondolóra, hogy az ismeretet, a tudományt ily benső magává, belső emberévé sajátította el valaki: mi leszen abból ? Az leszen belőle, hogy a tartalom, mint átszellemült anyag, készen fog állni a lélekben, s megérve mint a magzat, várni hogy világra jöjjön. És a gondolat szülemlésének is elérkezik órája :mondd ki! az leszen a forma. Mert a tartalom nem vájódik magában, hogy formát szüljön, vagy más valakitől kapjon, hanem születnek együtt. Bírja csak he a tartalmat, bírni fogja a formát is. De az a baj, hogy ismerethez, tudományhoz csak külsőleges állást foglal el a legtöbb író. A tudomány gyötri azt, aki gyötri őt. Az iró emeli a tárgyat, mint gép, s nehezére vannak egymásnak. Áldatlan viszony, külsőleges frigy. Soha sem lehet benne úgy szeretve, úgy megimádva az eszme, hogy midőn kimondatik vagy leiratik, azonnal lobot vessen körötte, mint a szent gyermek halántékai körül, a kenet glóriája. Nem az eszme hálátlan,hanem az író lelketlen. Nem a tartalom és forma idegenek egymástól, hanem az elmére nézve maradt idegen a gondolat, a tartalom. Azért nincs is mód benne, hogy életrevaló, eleven alak eredjen utánuk; ellenben a magyar közmondás igen bölcsen tartja : jól fogant gondolat épkézláb születik. Ha már ön szerint a forma nem ok, hanem okozat, s ha nem minden részben kifejezője a tartalomnak , szükségkép lesz benne oly adalék, mely az okon, tartalmon kívül esik, és más valahonnan származik, mint a tartalomtól, azaz külsőnek marad. Hol veszi ez magát, hol alapul a forma eme joga , ez nincs megmagyarázva önnél, habár sejtetve igenis, hogy az netalán a képzelődéstől ered. De ha onnan is , mégsem szabad idegennek maradni a tartalomtól; mert minden irodalmi munkásság becse, dísze ama konkrét egységtől függ, melyben van egymással tartalom meg alak és pedig melyben a tartalmat kifejezi az alak, az alakot betölti a tartalom. Ha ezenkívül van más neme is a formának , mint tények dolgát elfogadom s megítélem , de a kettő nem leszen egy. Most már jelezhetünk. Előadtuk mindketten nézeteinket a formáról: az olvasó ítélhet. Ön tanít olyan formát, melyben a tartalom nincs kifejezve minden részben, s ezt nevezte ön irodalmi formának. Én tanítok olyan formát, mely se többet se kevesebbet nem ad, mint a mennyi a tartalom és nevezem művészeti formának, s átviszem tudományra, költészetre, prózára, versre minden kivétel nélkül, megjegyezvén, hogy az irodalom mai kor szerint vétetik szélesebb és szorosabb értelemben, mint alább, hol tüzetesen arról lesz szó, ki fogom fejteni. Addig előadom nézeteimet a felől , miben értette ön félre a forma természetét a tudományokra nézve. ERDÉLYI JÁNOS. (Folytatják.) .ESTI POSTA. Pest, febr. 3. — A bajorországi dunagőzhajózási társulat a jövő kikelettel hajóit Bécs és Pestig is fogja járatni (eddig Linzig jártak), a közbeeső állomásokon ügynökségeket állítván fel. A szállítási distarifta nem sokára közzé fog tétetni. A társulat ügynöke ez ügyben legközelebb Bécsben járt. Hogy a párisi tudósításokat bizonytalan, de azért a közvéleménynek nem kevesebb szorongást okozó híreken kezdeni kénytelenek ne legyünk, kezdjük azokat nem a jan. 31-ről szóló rendes levelezéseken, hanem a február 2-dikáról szóló távirati jelentésen. Az e napi „Moniteur“ magába foglalja a törvényhozó testtel közlött császári rendeletet a régensségről.Azon esetre tudnillik,ha a császári herczeg kiskorúsága alatt örökölné a trónt, a császárné kormányzónőnek kineveztetik, s egy titkos tanács (conseil privé) állíttatik fel kormányzósági tanács név alatt. Az utóbbi a császári házhoz tartozó két herczegből, Morot bíbornokból, Peissier tábornagyból, Morny grófból, Fould, Troplong, Banoche, és Persigny urakból álland. Az ide vonatkozó iratban kijelenti a császár, hogy a császárnét kormányzónőül azért jelöli ki, hogy a bizonytalanságnak véget vessen. A jelentés vége az, hogy a törvényhozó test elé egy közbiztossági rendszabályokra vonatkozó javaslat terjesztetik. Febr. 3-ától pedig a „Pesti Napló“ távirati magánsürgönye ugyancsak a „Moniten“ után Napóleon császárnak Jeromos herczeghez intézett oly tartalmú levelét jelenti, melyben a császár a maga távollétére a miniszteri tanácsnak rendes és rendkívüli ülésében való elnöklés jogát nagybátyjára ruházza. Ami a fentebb érintett közbiztossági rendszabályokat illeti, ezekről az „Independance“ mindinkább oly részleteket kap, melyekre még a belga lap is azt mondja, hogy azok a forradalmi időszakok legsiralmasabb törvényeire emlékeztetnek. Mint már röviden említek, az államtanács által elfogadott egyik törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt közigazgatási úton bellebbezni vagy kihajtani az 1848-diki és 1851-diki eseményekben compromittált minden egyént „aki ellen bebizonyíttatik, hogy a kormány elleni gyűlölet élesztéséhez járult akár szóval, akár írással, akár oly személyekkeli egyetértés által, akik a kormány elleneinek tekintetnek.“ Ezen feltételek alatt — mond a belga lap — minden egybegyűlés lehetetlen. Oly szavak, melyek valamely salonban egy könnyelmű, meggondolatlan, s gyanús személy által ejtettek, az egész hallgatóságra nézve a bűntársaságot fogják megalapítani. A rendőrségi lajstromok többre teszik 30.000-nél azon egyének számát, akik a fentebbi szavak értelmében a törvény alkalmazása alá esnek, akik közt vannak volt miniszterek, tábornokok, kitűnő írók, s a franczia nemzet színe. Egy levelező szerint azonban a császár kivette ezen kivételes közigazgatási rendszabályok alól azon személyeket, kik az 1851-ki decemberben csak pillanatnyira távolittattak el Francziaországból mint a parlamenti párt fejei. A törvény igy is kivihetetlennek látszik. Ellenzői közt Chaix- d’Etangeur is említve van. — Úgy látszik a belga lap egyik tudósításából, hogy a jan. 14-ki merénylet cselekvő bűntársai közül kettő, egy franczia és egy idegen a franczia területet elhagyta, s az igazság kezét kikerülte. A sebesültek közül is úgy beszél a hír némelyekről mint gyanúsakról. — A „Constitutionnel“ és a „Patrie“ jan. 31-kén ismét a menekülteknek Angliából való kiutasításával foglalkoznak. Az első meg van győződve, hogy a brit kormány rendszabályokhoz nyúland. Szerinte ez könnyű, csak akár a királyi praerogativákhoz, akár a törvényhozó hatalomhoz kell fordulni. Ha ez nem történik, akkor azt kell hinni, hogy a hatalmas és tisztelt sziget oly sérthetetlen menedékhelyet akar képezni, ahol az emberi arcú vadállatok véres munkáikat zavartalanul készíthetik. A „Patrie“ szorítkozik Narbonne gróf kiutasításának idézésére, mely P 11 parancsára, minden formaság nélkül ment végbe. Szerinte a kiutasítás azért történt, mivel a gróf Francziaország katonai gyengéit felfedezni nem akarta. A „Patrie“ úgy véli, ha Pitt a menedékjogot ily módon megsértette, nem lehet megfogni, hogyan lehet arra forradalmak és merényletek szerzői irányában hivatkozni. — Francziaországnak öt katonai parancsnokságra való felosztásában e parancsnokságokban a következő departmentek foglaltatnak: l-ső parancsnokság, Páris: Seine, Seine és Oise, Oise, Seine és Marne, Aube, Yonne, Loiret, Eure és Loire, Alsó-Seine , Eure, Calvados, Orne, Nord, Pas de Calais és Somme. 2 2-dik parancsnokság Nancy: Meurthe, Marne, Aisne, Ardennes, Mosel, Maas, Vogesek, Alsó-Rajna, Felső-Rajna, Doubs, Jura, Côte-d’ Or, Felső-Marne és Felső Saone. 3-ik parancsnokság, Lyon: Rhône, Loire, Saone és Loire, Ain, Isére, Magas-Alpok, Drome, Ardeche, Rhone torkolat, Var, Alsó Alpok, Vaucluse, Hernult, Gard, Loire, Aveyron, Puy-de-Dôme, Felső Loire, Contal és Cortia. -84 ik parancsnokság: Toulouse : Felső-Garonne, keleti - Pyrének, Ariège, Aude, Tarn, Tarn és Garonne, Lot, Alsó-Pyrenek, Landes, Gers, Felső- Pyrenek, Gironde, Alsó-Charante, Charante, Dordogne, Lot és Garonne. 5-ik parancsnokság, Tours, Indre és Loire, Alsó-Loire, Marne és Loire, a két Sevres, Vendée, Ille és Villaine, Morbihan, Finistère, Côtes-du-Nord, Manche, Mayenne, Sarthe, Loire és Cher, Vienne, Cher, Nièvre, Allier, Indre, Felső-Vienne, Creuse és Cortése. — A „Paps“ az angol lapoknak a porosz házasság feletti elmélkedéseit igen különöseknek találja. Szerinte azok ezen esemény horderejét nagyítják. — A „Patrie“ még a következő félhivatalos közlést hozza: „Bárminő legyen a chinaiak számszerinti túlereje : az európaiak valamint a chinaiak meg vannak győződve, hogy Canton nem fog ellent állani. A chinaiakat különösen a franczia lobogó bátortalanítja el. Ők azt állítják, hogy magukkal az angolokkal már rég készen lettek volna. Mi itt természetesen csak a mennyei birodalomban uralkodó véleményt constatírozzuk. Egyébiránt a hongkongi és Shanghaibeli angol sajtó, a maga részrehajló és könynyelmű érzelmeihez híven, épen nem titkolja elégületlenségét a dicsőség azon része, mely a két szövetséges kormánynak nagy vállalatából Francziaországra csalhatlanul háramlani fog. A mi magánközléseink szerint a két nemzet meghatalmazottjai és admiráljai nem mulaszták el, a chinaiaknak érzésekre adni, hogy a két kormány, noha szövetkezve, különböző indokokból működik. Anglia mindenek előtt a maga minden kötések ellenére megkárosított kereskedését, Francziaország pedig hitterjesztőinek vérét tartja szemei előtt, kik szerződések ellenére gyáván meggyilkoltattak. Az indbilit illetőleg azt mondja a miniszteri