Pesti Napló, 1858. március (9. évfolyam, 2429-2441. szám)
1858-03-16 / 2429. szám
34; Melbourne kormánya 1834; sir Robert Peel (első) minisztériuma 1834—35; Melbourne (második) minisztériuma 1835—41; sir Robert Peel (második) minisztériuma 1841—46; lord John Russe 11 . 1846—52; lord Derby (első) minisztériuma 1852; lord Aberdeené 1853—56; lord Palmerstone 1855—58. A most megbukott kormány e szerint 3 évig, Peelé közel 5, Russellé szinte 6 évig tartá fen magát, míg Derby lord első minisztériuma alig 1 évig. Tovább tart-e a nemes lord újabb kormánya ? Oly kérdés, melyre minden párt lapja pártja szellemében felel. A szabadelvű lapok a tory kormány közel bukását jósolják, míg az új kormány közlönye a Herald majd az önbizalom hangján szól, majd a pártok elnézésétől, türelmétől, jó akaratától várja a Derby kormánya fennmaradását. Palmerston kormányát is ez tartotta fen, úgymond. Az alsóház ugyanis az utóbbi években számos minoritásra oszlott tehetséges vezérek alatt, de úgy hogy a pártok közt megvoltak az egyesülés, szövetkezés bizonyos elemei. E párttöredékek elnézéséből állt fen Palmerston kormánya, s végre is elbizottsága buktatta meg. Mindemellett tart a Herald a megbukott miniszterelnöktől, ki most az alsóház ellenzéki padján foglalt helyet. „ Összeesküvés “-ről beszél, mely alakulóban van; mint egykor Palmerston lord is nevezte volt a chinai ügyben ellene alakult coalitiót. Panaszolja, hogy a parliamentreform sürgetésével akarják megakasztani a parliamenti tárgyalások rendes folyamát, s fenyegetőzik, hogy ha lord Palmerston vagy más államférfiú áll ezen factiosus üzelmek élére, lord Derby is az országra fog hivatkozni (azaz feloszlatja a csak nem rég választott parliamentet) A parliamentreformon kívül pedig még több achillesi sarka van az új minisztériumnak. Feszült figyelemmel várják azon válasz szövegét, mely Walewszki jan. 20-kai sürgönyére fog adatni. Mint fogják megóvni a “nemzeti becsületet,“ amely jelszó alatt megbuktatták Palmerstont, úgy, hogy a „franczia-angol szövetség is fentartassék ? Mi történik az összeesküvési bikés ? mint vélekedik az új kormány India kormányzási rendszeréről? Megannyi fontos kérdés volt, amire várva várták az új kormánytagok nyilatkozatait. E nyilatkozatokat (a parliamentben és választók előtt) megelőzte a lelépett minisztérium önigazolása a Walewski jegyzékére kívánt feleletet illetőleg. Lord Palmerston febr. 22-én a párisi angol követtől, Cowley gróftól következő tartalmú sürgönyt terjesztett az alsóházelé. „Távirati utón értesülvén, hogy az alsóház többsége rászalta a kormány azon eljárását, hogy Walewski grófnak Persignyhez intézett jan. 20 ki sürgönyére nem felelt, kötelességének tartja a nevezett nagykövet kijelenteni, hogy bár nem volt megbízva hivatalos választ adni az említett sürgönyre, lord Clarendon magán utasítása folytán, az angol kormány érzelmeit, nézeteit, szándékait sokkal kimerítőbben, meggyőzőbben kifejtette a franczia kormány előtt, mint hivatalos alakban lehetett volna, midőn Walewski gróf sürgönyét szerkesztette Anglia vélt apáthiája ellenében (ő Francziaországra oly fontosságú ügyet illetőleg, mint a császár élete) a legfőbb fokra hágott az izgatottság. Helyesen vagy nem helyesen, de azon képzelet volt uralkodó, hogy a császár ellen Angliában forraltak minden összeesküvést, s hogy a brit törvények utalmat nyújtanak az összeesküvőknek. Ellenkező állításoknak az angol kormány részéről akkor nem lett volna hatása, s a hivatalos válasz valószínűleg oly vitába bonyolíta a két kormányt, mely inkább növelte, mint csillapította volna az uralkodó izgatottságot. Jobb volt várni az időtől, s akkorra hagyni a hivatalos választ, mikor a parliament a kormány által hozzá intézett fölhívásnak eleget fog tenni. Azonban, ez eszélyes eljárás mellett, lord Clarendon egy alkalmat sem mulasztott el s a franczia kormányt a fenforgó kérdés horderejéről voltaképen felvilágosítani. A tisztelt lord mindig tisztán, határozottan beszélt ez ügyben. Leveleket irt a párisi követhez, melyekben ő lordsága, nevéhez méltó módon, védte a menedékjogot minden rendű és nemzethez tartozó idegenek számára, nyíltan és határozottan kijelentvén, hogy az angol kormány e nagy elvének megsértése lehetetlenség, s egyszersmind kimutatván, mennyire nem képes semmiféle parliamenti törvény a kétségbeesett jellemű embereket kétségbeesett vállalatoktól visszatartóztatni. Ez érzelmeket és elveket bűn tolmácsolta Cowley gróf; s ha, úgymond a nevezett gróf, a császárt vagy Walewski grófot bizonyságul hívhatnám, kétségkívül egyik sem fogna meghazudtolni. Végül azzal végzi sorait Cowley, hogy a követett eszélyes eljárásnak köszönhetni,—egyetlen elv feláldozása nélkül — legkevesebb csorbát sem szenvedtek a két kormány közötti barátságos viszonyok.“ E sürgöny febr. 20-án kelt. Tehát jegyzi meg rá a Times, lord Cowley csakugyan oda volt utasítva, hogy a franczia császár előtt mondja el, amit kell. L lord Cowley ez utasításnak eleget is ten. Minderről azonban a világ semmit sem tudott. Ha csupán bizalmas jegyzéket küld vala Walewski úr Clarendon grófhoz, akkor szintén oly bizalmas útón lehetett volna rá felelni. Most azt mondják, a császár ingerült kedélyét előbb szóval kellett hangolni az írásban adandó válaszra. De ez épen annak elismerése, hogy hibát követtek el. Mert ha megengedik, hogy jegyzék alakjában nyílt válasz szükséges , igen természetes volt a parlamenttől a kérdés, miért maradt el a válasz ? Febr. 25-kén már meg lévén alakulva a minisztérium : a febr. 26-ai ülés alkalmával mindkét házban számos hallgatóság jelent meg. A felsőházban lord Granville, Clarendon, Cranworth és Clankbard már a baloldalon foglaltak helyet A jobb oldalon Salisbury, Colchester, Carnavon, Lonsdale, st. Leonarde stb. lordok jelentek meg A bizottmányok elnöke, Redesdale lord ült a gyapjúzsákon. Marquis of Salisbury jelenté, hogy a kormányelnök hétfőn (márt. 1-jén) mondja el, amit kötelessége hoz magával s addig elhalasztatni kívánja az ülést. Az alsóházban sir Joliffe, Hamilton és Corry képviselték az új kormányt. Palmerston az ellenzéki padon foglalt helyet Sir Richard Bethell (a volt attorney-general) szórakozottságból a miniszteri padnak tartott, de a tory Whiteside kézszorítása fölrázta szórakozottságából s nevetés közt sietett a baloldalra. Feltűnő volt, hogy sir J. Graham és Gladstone megtarták régi helyüket a miniszteri padok mögött. Bright az ellenzék soraiba ült. Március 1-jén az ülés kezdete előtt már jóval tele volt a felsőház minden helyisége hallgatósággal. Miután az új miniszterelnök és külügyi miniszter a felsőházban ülnek, természetesen e ház kétszeres vonzerővel bír. Lord Palmerston és néhány volt kollegája is megjelent meghallgatni az új miniszterelnök nyilatkozatát. A volt lord kancellár (Cranworth) fölállott a gyapjúzsákról, hogy utódát (Thesigert) üdvözölje, aki azonnal elfoglalta székét a nélkül, hogy még ünnepélyesen peerré emeltetett volna. Miután Claribarde marquis némi személyes ügyek szóbahozását jelentette mart. 15-kére, lord Brougham pedig a rabszolgakereskedést illetőleg kívánt némi kimutatásokat, amiknek előterjesztését lord Malmesbury megígérte : fölállott lord Derby, szokott felvilágosításokat adni kormányra léptéről A szokott szerénységi szabadkozások után, hogy e kitüntetést nem kereste, s nem hiszi magát arra más államférfiaknál képesebbnek, időt kért, míg kollegái a különböző igazgatási ágakban magukat tájékozhatják, különösen a külügynél, ahol annyi függőben levő bonyolult fonal fölveendő. Megdicsérvén e departement lelépett vezetőjét (Clarendont), kiemelte a volt hadügyminiszter (Panmure lord ) és a generalissimus érdemét is, hogy a szerencsétlen indiai háború daczára, még mindig tekintélyes haderő van az egyesült királyságokban. A cantoni újabb tudósítások után reményét fejezte ki szónok, hogy a chinai háború — ha ugyan annak nevezhetni — mielőbb véget éri. Az utóbbi hadi működések folytán, biztos és becsületes békére van kilátás, további foglalásokra nem törekedvén. Reményű szónok, hogy se elhízott, rettegtető, se alázatos, hunyászkodó hangon nem fog szólani Anglia a földön bármely nemzet ellenében. De ha van ország, melylyel leginkább megkívánja Anglia érdeke a tartós jó egyetértést, a legközelebbi, leghatalmasabb szomszéd, a franczia császárság ez. (Tetszés). Ezek után a párisi merényre tért által szónok, melyet a gondviselés meghiúsított, s nem találja, ha a franczia seregben olyan megütközés nyilatkozott e tárgyban. Úgy hiszi szónok, néhány ezredes kifejezéseit nem kell igen latolgatni, főleg miután a császár oly lovagias nyíltsággal kijelenté sajnálkozását azok fölött. Ezek után igen erélyes kifejezésekkel megbélyegzi szónok azon menekültek maguk viseletét, akik a menedékjoggal visszaéltek, bár elismeri, hogy a menekültek többsége nem érdemli azon szemrehányást, s kiemeli, hogy csupán a gyanús érzület nem elég ok törvényes keresetre, s a „notobieté“ fogalma nem ismeretes az angol törvénykönyvben. (Tetszés). A lelépett kormány, a merény első hírére azon kérdést vetette fel, elegendő-e az összeesküvések büntetésére a fenálló törvény, s a tudva levő bilit terjesztő elő, melynek jelleméről ezúttal szónok nem nyilatkozhatik. De bár az első felvonáson oly nagy többséggel átment, fájdalom egyszersmind egy sürgöny olvastatott fel Walewskitől, hivatalos válasz és fölvilágosítás nélkül közöltetvén a közönséggel Habár Walewskinek bizonyára nem volt sértő szándéka, illő lett volna az angol kormány részéről azon sürgöny netalán hibás fölfogását rendre igazítani. Azonban ne értsék félre szónokot. Az alsóház szavazatának semmi köze a bikés magával, s a háztól függ, ha tetszik, azt másodszor is felolvashatni. Nem a parliament és egy idegen állam, hanem a parliament és minisztérium közötti kérdésről volt szó. Az új kormány kötelességének tartja, a franczia kormányt barátságos engesztelő hangon figyelmeztetni azon félreértésekre, melyekre sürgönye okot adott, s nyilatkozatot kívánni, mely az angol népre tett sajnos hatást elenyésztesse. S miután a császárnak hő óhajtása, a két nemzetre nézve egyaránt fontos szövetséget fentartani, bizton reméli szónok, hogy a Malmesbury, lord által az érintett sürgönyre készítendő válasz az angol nép szívében minden izgatottságot elenyésztet, s a parliamentet azon helyzetbe teendi, hogy szenvedélytelen higgadtsággal foglalkozhatik azon fontos kérdéssel, mint kell javítani a törvényt. E pillanatban épen folyamatban van a per bizonyos Bernard nevű ember ellen. Egy másik egyéniség, aki—pirulva kell mondania szónoknak— brit alattvaló, hasonló vád miatt terheltetvén, megszökött. Egy harmadik, ember ellen is kereset van indítva, gyilkolásra izgató irat közrebocsátása végett, s csak 48 órája, hogy a kormányt egy más, még gyalázatosabb iratra tették figyelmessé. Azonnal átadatott a röpirat a koronaügyvédnek, s ha a vélemény oda megy ki, hogy elég ok forogjen a törvényes eljárásra, pillanatig sem késik a kormány a törvény erejét éreztetni. Kimerítő programmot terjeszteni elő még nem volt ideje a kormánynak. Azonban annyit előre is kijelenthet, hogy mind az ő, mind pártja nézete szerint oly pillanatban, midőn a brit keletind birtokokban forradalom dühöng, nem célszerű a kormány vagy a keletind társaság figyelmét a csatatérről elvonni, s alkotmányváltoztatási vitákkal foglalkozni. De miután a ház nagy többsége helybenhagyta azon elvet, hogy India kormányzási rendszerét azonnal fontolóra kell venni, lényegesen változott a dolgok állása, s a társaság többé nem számíthat oly mértékben a parliament részéről bizalomra, mint eddig. A kormánynak tehát olyan rendszabályt szándéka előterjeszteni, mely alkalmasint sokban megfelel az előbbi kormány által kijelölt czéloknak, míg némely fogyatkozásaitól mentesz. Ami a parlamenti reformot illeti, fölhagyván minden elvont hitvallomásokat, nem titkolhatja el azon tény fontosságát, hogy ilyen bili előterjesztése 3 vagy 4 év óta óhajtása a népnek, s a kormány őnfelsége nevében és szája által is megígérte -4- oly szabadság, amit részéről nem tart követhetőnek, és önként értetik, hogy a conservativ miniszterium nem egyszersmind a veszteglés minisztériuma. Szónok nem kötelezi le magát, hogy most vagy utóbb reformbillt terjeszt elő. Jobb többet tenni, mint ígérni.“ E másfél óráig tartó beszéd után, miután lord Granville és Clarendon a lelépett kormányok védelmére mondtak egyet mást, — a felsőház ülését mart. 15-kéig elhalasztá. Ugyanez nap az alsóház is elnapolta ülését mart. 12-kéig. Már fentebb érintők azon szokást, hogy Angliában azon parliamenti tagok, akik kormányhivatalt válalnak, új választás alá jönek. E választások a miniszterekre (Disraeli, Packington, Stanley, Peel) s néhány kormánytagra nézve már megtörténtek, mindenütt ellenzés nélkül. A nevezett kormánytagok ez alkalommal mondott beszédeiből különösen kiemelték a lapok a Disraeliét Stanleyét. Disraeli különösen kiemelte az angol-franczia szövetség európai fontosságát a politikai egyensúly fentartása végett. Ez a szövetség valódi oka, úgymond, miáltal az nem függ se kormányformáktól, se dynastiáktól, se az uralkodók személyétől. Napóleon azonban, úgymond, nem csak souverain, hanem államférfiú is, s jól ismeri az angol jellemet. Az angol népet ezek fölött hasonló jellemvonások (?) rokonszenvi kötelékek is fűzik a francziához. Francziaországnak nehezebb levetkőzni Anglia irányában a hagyományos ellenszenvet, a régi előítéleket, s ezért a franczia uralkodónak nehezebb feladata van a szövetség fentartására nézve. Megbélyegezvén a merényt, sajnálja Disraelt, hogy a volt minisztérium Francziaország irányában a viszonyokat összebonyolíta, de a conservativ kormány, szilárdságot engesztelő szellemmel párosítva, mind Anglia becsületét, mind Francziaország barátságát fentartja. Számit szónok Napóleon tapintatára, bölcseségére, leyális barátságára; meg fog győződni a császár, hogy miniszterei az első fölindulásban, melyet a merény előidézett, elvesztették higadtságukat s ballépéseket tőnek. Napóleon megbízik az angol törvények elégséges voltában; s ha hiányosnak mutatkoznék is a törvény — mit szónok, most sem hihet — ha igaznak tűnnék föl az az isszonyú nézet, hogy az idegen bizonyos bűntettre nézve a büntetlenség szabadalmával bir Angliában, még ez esetben is ezredesekre és grófokra hagyná a császár a fenyegetést s maga nyugodt bizalommal fordulna az angol nemzet igazságszeretetéhez. A törvény kielégítő volta azonban a függőben lévő perek (Bernard, Truebne könyvárus, és Pynt Felix ellen) kimenetelétől függ. Rágalom mond továbbá, hogy Napóleon alkalmat keresne, belekötni Angliába, midőn az ind lázadás által gyöngültnek hiszi. Nincs aki a franczia császárnál politikai ügyekben jobban lenne értesülve; ő felsége miniszterei sem tudják jobban, hogy 25 év óta soha sem volt Angliában nagyobb haderő; hogy 21 óra alatt a legnagyobb szert csatorna-hajóhadat láthatjuk el matrózokkal i s, hogy ha a nép honszeretetére hivatkozunk, minden fegyvernemből nagyobb sereg siet zászlók alá, mint a krimmi hágjárat bármely szakában. Ami az ind. kérdést illeti: szónok is úgy van meggyőződve hogy a keletind. társaság, az alsóházi szavazat után, nem viheti tovább a kormányt, azonban a Derbykormány bilije különbözni fog a Palmerstonetól. Végre a tory kormány is kész foglalkozni a parlamenti reform kérdésével, ha a nép valóban szükségét érzi, így Disraeli. Lord Stanley beszéde több rokonszenvet tanusított a haladás ügye iránt, de úgy látszik inkább egyéni nézeteit tolmácsolta, mint atyja kormányának irányait. Úgy beszélt némileg, mint akire a pártfőnökség néz a jövőben, mint akinek miniszerelnökségre van egykor kilátása, s nyíltan bevallá, hogy alárendelt helyzetében engedményeket kelle tennie s ez okból ez vagy ama rendszabályra nem kötheti le szavát. A részletes reformbillt — minőt lord J. Russelltől várhatni — nem pártolja; nagyobbszerű mérvű, alaposabb rendszabályt kíván. Fog e ilyesmit sürgetni a kormányban, melynek tagja ? Erről halgatott. Kezet fog-e azon határozott reformerekkel, akik épen nem politikai barátjai atyjának ? Oly kérdés, mely minden eseti® mutatja Stanley nehéz állását. A lapok máris vitatkoznak fölötte szabadelvű-e, vagy tory. Legelső teendője volt az előadottak szerint az új kormánynak: felelni a Walewski sürgönyére. Bármint magyarázza is Derby gróf azon szavazat jelentőségét mely Palmerston kormányát megbuktatta; bármint igyekvék megmutatni, hogy e szavazat csak a parlament és kormány közötti kérdésre vonatkozik, azon hatás, melyet eleinte Parisban előidézett azt mutatja, hogy a franczia kormány máskép fogta azt föl. Ily körülmények közt talán minden más kormánynak bajos lett volna a válasz kérdését — mint Disraeli mondta — szilárdságot engesztelő szellemmel párosítva oldani meg — a Derby kormányán kívül. Derby mint tudjuk, dicsekvék, hogy ő egyengette volt útját azon barátságos egyetértésnek és szövetségnek, mely utóbb Anglia és Francziaország közt kifejlett. Ide járul, hogy az új kormány több tagja különösen maga a külügyminiszter is személyes barátja a franczia császárnak. E körülmények megkönnyítik a kérdés megoldását. Mindemellett, mint az angol lapok párizsi tudósítói írják, jónak látta az új minisztérium előbb megkérdezni bizalmasan kéz alatt, minő választ fogadnak el Párisban. Annyi kétségtelen, hogy az alkudozás elég gyorsan ment. Midőn az elnapolás után az alsóház mart. 12-kén újra egybegyűlt. Disraeli, — mint a távirati tudósításból olvassuk, — jelenté, hogy épen megérkezett Walewski gróf sürgönye, mely által minden viszály tökéletesen és becsülettel meg van oldva. Francziaország. A francziaországi napi események fonalát ott fogjuk fel a hol megszakadt, t. i. febr. 18-dikánál. A törvényhozó test február 18.dikán és 19 dikén tárgyalta azon közbiztossági törvényjavaslatot, melyet e lap tisztelt olvasói egész terjedelmében ismernek. Mint előre láthatni lehetett, a törvényjavaslat 225 szóval 24 ellenében elfogadtatott. Az ellenzők közt különösen kitünteté magát 011 ver az a párisi fiatal ellenzéki képviselő, kinek beszéde ismertetésére legyen elég csupán védszavait közlenünk: „A 'nagy politika —' úgymond — ha erkölcsiség uralma alatt tartozik állam, egyedül a kicsinyes politika vetheti azt meg. De még a kicsinyes politika elvei szerint is rész ezen törvény. Önök 9 év óta kormányoznak, s a világgal békében vannak. Bírnak számos és harczias hadsereggel, ügyes rendőrséggel, tetemes budgettel. Stratégiai utak szegik keresztül fővárosukat s valódi fellegvárak emelkednek több pontra. Semmi szabadság fen nem áll; a minden szabadságok közt leginkább félt, a sajtóé, abban áll, hogy egyebet nem mondhat mint ami a kormánynak tetszik. És önök mégis közmegmentési törvényeket kívánnak? Nem félnek önök hogy az ország így felelend: „Én önöknek feláldoztam szabadságaimat, vérrel szerzett hagyományaimat, melyek engem dicsőségessé tevének, hogy egy kevés békére szert tegyek, és önök új áldozatot kívánnak! Hol lesz ennek vége ?! Ha önöknek a hatalom nem elég melylyel oly régóta bírnak, akkor a mostani törvény sem lesz elegendő. . . Utasítsák önök vissza e törvényt, nem hogy egy nagy pillanatban kicsinyes ellenzést kezdjenek, hanem hogy példát mutassanak a világinak azon politikára, mely egyedül képes megnyerni a jövőt.J. Azonban nemcsak a más politikai véleménynek, hanem a császárság legbuzgóbb hívei közül is néhányan ostromolták ezen törvényjavaslatot, így például a legutolsó szónok Garreau úr azt mondá, hogy ő ezen legfontosabb törvény megszavazásának ünnepélyes pillanatában mély fájdalommal kénytelen nyilvánítani, miszerint e törvényt nem fogadhatja el. Épen mivel a császárság fenállását jobban kívánja mint bárki más, lehetetlen neki oly törvényre szavaznia, melyet védői fájdalmasnak, ellenei pedig romlást hozónak neveztek.“ A törvényt az államtanács elnöke Barocheur védte azon okokkal, melyek Morny gróf előadói jelentéséből már ismeretesek, s mint említők, az el is fogadtatott. Néhány nap múlva keresztül ment a senatuson is, ahol Mac-Mahon tábornok ellenzése tűnt fel leginkább. — A febr. 19-diki „Moniteur“ közlötte a képviselők esküjéről szóló senatus-végzeményt. Annak nyomán „Senki a törvényhozó testbe követül nem választ adatik, aki a szavazás megnyitása előtt legalább nyolcz nappal személyesen, vagy törvényes meghatalmazottja által az illető főnöki titkárságnál írásban, sajátkezűleg aláírva le nem teszi az 1852-ben megszabott esküt, mely, semmiség terhe alatt egyebet nem foglalhat magába e szavaknál : „Esküszöm engedelmességet az alkotmánynak és hűséget a császárnak.“ Csupán e czikknek eleget téve hirdetheti ki az illető a maga jelöltségét falragaszok, szavazat czédulák stb által. Az oly jelöltre, ki a fentebbi szabálynak eleget nem tett, adott szavazatok semmisek. — Február 19-kén Bosquet tábornagyot gutásütési roham érte, melynek következményeiből a vitéz tábornagy mai napig sem üdült fel egészen. — Február 22-dikén Persigny gróf a londoni franczia követ, ki a brit fővárost azon hó 12-dike körül hagyta el, alkalmasint a szomszédországban közbejött kabinetváltozás folytán állomására visszautazott. — Febr. 25-dikén és 26-dikán Páris ismét egy szomorú törvényszéki drámának volt tanúja. A január 14 diki merénylet elkövetőinek perét értjük. Az elnökletet Delangeur vitte; a közvádló tisztében Chaix-D’estange főállamügyész járt el. Orsini védője volt Jules Favre, Pierre (kinek védelmét állítólag Ollivier úr nem vállalta el) a hivatalból rendelt Nogent-Saint Laurent, Rudióé Mathieu, s végre Gomezé N ic 01 e t. — Az ötödik vádlott Bernard Simon Ferencz, ki jelenleg is Londonban van fogva, nem volt jelen. A nagy terjedelmű vádiratból, mely különben e lap olvasói előtt eddig már nagyrészben ismert tényeket foglal magába, utólagosan elég legyen kiemelni azon helyet, ahol a közvádló a complot keletkezését a vádlottak némely vallomásaiból megállapítja. O r s i ni — úgymond — maga mondja, hogy közte és Pieri közt a császár meggyilkolásáról már 1857- ben volt szó, hogy ezen szándék Bernarddal és az angol A11 s 0 p p al közöltetett, s hogy aziránt némi nyilatkozatok a r 1011 i olasz előtt is történtek. Gomez 1857. júniusban Birminghanban lévén, meglátogatá Pierit , kitől Orsinihoz ajánló levelet kapott, melyről avádirat nem kétli, hogy az már a merénylettel volt egybefüggésben. Ugyanazon évi octoberben Orsini Gomezt és Bernardot szállására kivtn, amaz előtt kijelenté, hogy a „próféta“ (Mazzini) minden hatását elvesztés hogy annak vállalatai egyébre nem szolgálnak mint az embereknek szükségtelen agyonlövetésére ; azért felhitta Gomezt, hogy vegyen részt egy tervben, melyet a felkelésnek olaszhonbani előidézésére ő készített. Ekkor kezdtek a vérgolyók készítéséről gondolkodni. Orsini egy esztergályosnál kívánta elkészíttetni a mintát, de idegen lévén, nehéz volt volna ilyent találnia, azért A 11 s 0 p vállalkozott, s Birminghamban Taylor mérnök- és gépészhez fordult. Az utasítást Orsini tollbamondása után Bernard írta 1857 oct. 16-kán, mint a pernél volt írása bizonyitá. Ugyanott volt A11 s 0 - nak négy sürgető levele, s az ötödik nov. 28-ról, mely mellett Taylor urnak a készítési dijt megküldé. Orsini nov. 24-kén az Allsop Tamás útlevelét Belgiumba, 28-kán pedig Francziaországba láttamoztatván, 28-kán megérkezett Brüsselbe. Pár nap múlva oda érkezett Bernard is, ki a bombák oda szállítását vállalta magára, azt azonban nem személyesen, hanem bizonyos Josef Georges (vagy Georgi) nevű egyén által teljesíté, kinek sógora a brüsseli svajezi kávéházat tartja, és a kinek Bernard azt mondá, hogy a vasból öntött 10 fél golyó új találmányú gázkészület, melyet tőle a kávéházban egy angol veend át. E bombákat Orsini lovával együtt a svajezi kávéházból fogadott egyik pinczér vitte el Párisba, egyszerre indulván meg Orsinival a dec. 11-ei vonalon. — Pieri és Gomez jan. 6-kán együtt hagyták el Londont, az utóbbi Bernardtól, Siiney álnévre hamis útlevelet kapván, együtt utaztak Lilléig, onnan Pieri néhány órára Brüsselbe rándult, minek okáról a vádlevél csupán annyit tud, hogy onnan egy bombát hozott magával, melyet vagy Bernard tett le, vagy Orsini feledett ott. Rud i0 jan. 9-kén hagyta el Londont, miután Bernardtól pénzt, Da Sylva álnévre szóló útlevelet, s utasításából Orsini lakásán egy arany szemüveget kapott megismertető jeléül . A revolverek közül kettőt Pieri vásárlóit Angliában 1857 oct. 29-kén. E két revolvert Bernard küldé Párisba egy ottani bizományos kereskedő Outrequin úrhoz, kinek már előbb bizonyos,Hodge urat ajánlott, s kinek újabban ajánlj Orsinit Allsop álnév alatt, hozzátévén, hogy ha a revolverek barátjának megtetszenek, akkor pénz nélkül is oda adhatja. Egyiket Orsini, másikat Pieri vive el stb. stb. Orsini a végtárgyaláson úgy lépett fel, mint aki Olaszország megmentője szerepét játsza. Minden fáradozásának czélja — úgymond — Olaszhonnak idegen járom alól való felmentése volt. Allita, hogy Olaszországnak Rómában megsértett függetlenségét akarta megboszulni a csapást a császári politika ellen intézvén, hogy a Francziaországba kitörendő forradalom által Olaszhonban is forradalmat idézzen elő. Különben bűntársait terhelni vonakodott, sőt visszavonta azt is, amit vizsgálat alatt ellenük vallott. Csupán a bomba vetését tagadta, állítván, hogy ő a nála volt két golyó egyikét egy olasznak adta át, kit nevezni nem akar, s miután ő ennek darabjai által megsebesíttetett, a magáét a császári kocsira hajitni nem bírta. Ruddip azt vallá, hogy ő a bűntettre hiúságból engedi magát rávenni, hogyföldjei gyávának ne