Pesti Napló, 1858. április (9. évfolyam, 2442-2466. szám)

1858-04-01 / 2442. szám

56—2442. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő 58. sz. A lap szellemi iiformát illető minden közlemény a szerkesztőséghez n­ézendő. Bérmentetlen levelek­­csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli rpan­aszok­, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési postán 6 frt pp. frt pp. feltételek: Pesten, házhoz hordva * Évnegyedre . . 5 frt p­kr. Félévre . . . 9 firt 80 kr. pp. pp. Jbv.wv«*' ......­­*■» **•« KF • * VSWTSV • • • « ** v vy KK Uir/VotmAniral/ Ajjo • 6 hasáb, petit sor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij Qu­rilC tUiullj Cu uljd ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. Vidékre, Félévre . ...........................11 1858. Csütörtök, apr. 1. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára. tpr.m* V,napokTM fr,'­Junins | ■ (vidékre 6 pírt. Április ^ (helyb. Of. 30kr. Septenaberg* ' (vidékre 11 írt.' A „Pesti Napló" kiadó­ hivatala. PEST, apr. 1. A földbirtok adóssági terhe. (Fk.) A hírlapokból tudjuk, miszerint fel­sőbb rendelet, s az adó rendezésének tekinte­téből mindazon adósságok összeh­atnak, me­lyek az egyes koronaországok ház- és föld­birtokát terhelik. Egyes városokban a munka már be is fejeztetett, s egyes koronaországok­ban, péld. Csehországban az összes földbir­tokra nézve a befejezéshez közel áll. Az ered­ményre nézve már egyes számok is közöltet­­nek, melyek azon meglepő tapasztalásra ve­zetnek, hogy a földbirtok Ausztriában arány­lag kevés adóssággal van terhelve. Vannak, kik ezen igen nagyon örülnek, mi nem tartoznnk ezek közé; tüstént elmondjuk, miért ? A közönséges életben, az igaz, az adóssá­got mindig szerencsétlenségnek tartják; ha az ember többet ad ki, mint a­mennyit bevesz, s így a hiányt kölcsön útján kell pótolnia, ezen ember csakugyan sajnálandó is. De ha valaki jövedelmező vállalatot indít meg, melyre 2000 ft kell, míg neki csak 1000 ftja van, s ha a hiányzó ezret 5° u-re kölcsön veszi, mialatt vállalatából 20m­-et vár,ez véleményünk sze­rint nem szerencsétlenség, hanem az ám a szerencsétlenség, ha nincs, ki neki ezen ezer forintot kölcsön adná. Ha földbirtokunkról azt lehetne mondani (a­mi egyébiránt a földbirtokról sehol a világon nem mondható), hogy többé semmi meliorá­­cióra nem szorul, vagy hogy földbirtokosaink annyira bővében vannak a pénznek, hogy tisz­tességesen megélhetnek, s a javítási költséget is folyó bevételeikből fedezhetik, akkor a cse­kély adósságon örülni lehetne. Miután pedig ezt még az — irigység sem állíthatja föld­­birtokosainkról, fel kell tenni — s a dolog va­lósággal igy van — hogy szeretnének többet kölcsön venni, de nincs ki adná, s igy az adós­ság aránylagos csekélysége korántsem oly ör­vendetes jelenség, miként sokan hiszik. A ke­reskedelmi krízisnek e szerint épen ellenkező oka van, mint a földbirtok krízisének, amaz a termesztés túlfeszítéséből eredt, miu­tán a kereskedő és iparos az olcsó hitel által túlságos termesztésre­­ csábíttatott, mely a fo­gyasztással semmi arányban nem állt. A föld­birtok krízise pedig épen abban áll, hogy a termesztés szükséges és kívánatos fejlesztése is gátolva van, ámbár fo­gyasztóban épen nem lenne hiány. E tárgy körül igen józan nézeteket, bár kissé bizarr alakban, tartalmaz egy Berlinben megjelent röpirat*), mely egyebek közt azon­­ első pillanatra paradoxonnak látszó állítás­sal lép elő, miszerint a földbirtoknak a cultúra magas­ fokán múlhatlanul szüksége van az adósságra. Pedig e tétel nem oly megvetendő Világos, hogy a fekvő jószág a nemzeti va­gyon legtetemesebb részét teszi, mely azonban névl­eg igen kevés ember birtoká­ban van. (Mac­Queen számítása szerint Ang­liában a földbirtok értéke tizenkétszer annyi, mint az ipar és kereskedelembe fektetett tő­kék összege.) Ha az, kinek neve a telekköny­vekben megjelenik,^ a realitás egyedüli birto­kosának tekintendő, akkor a nemzeti vagyon legnagyobb része nehány ember kezében len­ne, ^ többi pedig annyi főre oszlanék szét, hogy egy dúsgazdagra 100,000 koldus jutna. Ezen aránytalanság ki van egyenlítve az ál­tal, hogy a fekvő vagyont adósság terheli, azaz hogy e fekvő jószág nemcsak a névleges birtokos, hanem még 10—20 másnak vagyo­nát is képviseli. Minél tovább halad a föld­birtok kultúrája, annál magasabb lesz ér­téke, annál nagyobb részét képviseli a nem­zeti vagyonnak, s annál kiáltóbb lenne a fen­tebb említett aránytalanság, ha ez a növekedő adósság által ki nem egyenlíttetnék. A­kik megrögzött előitéletekhez ragaszkod­nak, azok a mondottakban talán eretnekséget látnak, ha nem fontolják meg józan nemzet­­­gazdászati szempontból s talán meg fogják vallani, hogy ama tételek helyesek. Akkor pedig nem oly bizarrnak fog látszani azon kívánat sem, vajha a földbirtokot még nagyobb adósság terhelné­ . Csak egyetlen egy feltételhez kötjük e ki­­vánatot: hogy t. i. a földbirtokos a szükséges tőkét könnyen és nem oly feltételek alatt kap­hassa, melyek a „j­a­v­i­t­á­s­t“ épen ellenke­zővé teszik, évek jövedelmét már előre fele­mésztik és nemcsak, azon aránytalanságot ki­egyenlítik, mely a földbirtokos és a nemzeti vagyon többi részeinek birtokosai közt ural­ *) „Die, Handelskrisen und die Hypotkekennoth der Grundbesitzer“ von Rodbertus-Jagetzon, Berlin 1858, Ferdinand Schneider.“ kodnék, hanem új aránytalanságot szülve, megfordított irányban, azaz a „hallgatag bir­­tokostársakat“ (a hitelezőket) a földbirtok névleges tulajdonosának rovására gazdagítaná. Ily könnyű s olcsó kölcsönszerzés csak jól rendezett s a pénzszükségletnek megfelelő földhitel-intézetek útján érhető el; mig ilyenek nincsenek,­ a telekkönyvek aránylag kevés adósságot fognak kimutatni, a rövidlátók ezen tán még örülni is fognak, de a mélyebben te­kintő elszomorodva látandja a földbirtokosok elszegényedését s a földbirtok­­cultura hátra­maradását ! MÁRTHA. Irta VALUE V. XIII. A báróné oct. 15-kén utazott el Bretagneból. A kö­vetkező febr. egyik estéjén mindazok, kiket a cernani kastélyból ismerünk, együtt valának nála párisi laká­ban. Manuel elmentének már öt hónapja múlt, ez öt hónap alatt pedig azon családi színmű, melynek elő­szavát elmondók, még egyetlen lépéssel sem közele­dett kifejtése felé. Rosbac marquisné tovább is Űzé ármánykodását : mihelyt Martha kezének valamely lehető komoly kérője a láthatáron feltűnt,azonnal Mont­­brun k. a. jellemére vonatkozó rugalmas beszédekkel i igyekvék őt eltávolítani, remélve, hogy így fiát nél­­külözhetlenné teszi. Cernán asszony a maga részéről bizonyos titkos elégttltetlenséggel volt huga iránt; gyakran szemére vető szomorúságát, a társaságban mutatóit roszkedvü viseletét, s a marquis iránti ma­kacs ellenszenvét. Mártha megkísérte olykor — ke­rülgetve — Mánuelről szólani előtte; de mihelyt a bárónénak csak meg is pendítettek oly házasságot, melynek folytán hugától el kellene válnia, mindjárt oly ingerült lett, hogy Mártha mindannyiszor bátor­ságát veszítve elhallgatott. Meg volt ennélfogva Mártha győződve, hogy közte és nénje közt okvetlenül szakadásnak kell bekövet­kezni. Hogy Mánuelról lemondjon, az nézete szerint a legnagyobb alávalóság volna, de különben is most jobban szerette őt, mint valaha. A távollét megszün­tetvén a valóságban előfordulni szokott súrlódásokat, öregbiti hitünket azon boldogság iránt, melytől meg­foszt . Mártha átment annak minden csalódásain és kínzásain. Voltak pillanatai, midőn oly kimondhatat­lanul szenvedett, hogy elfeledkezett mindazon tekin­tetekről, melyek miatt nem követé Manuelt, s kétség­­beesett a fölött, hogy miért álla eljent hívásainak. Cernán régi vendégei közül az egyetlen Julia volt boldog. — Villa Juan utána jött volt Párisba, sőt már hivatalosan kezét is megkérte. A körülmények csodálatos módon elősegíték Julia terveit. Néhány nappal Bretagneból elutazása előtt az öreg Servet urat, egyik leghőbb ügyvédi szónoklása folytán a guta ütötte meg, minek következése háromhavi beteg­ség s úgy aztán halál lett. Bárhogyan égett is George a vicomtenéért, de beteg atyját el nem hagyható; ha­sonlóképen, a fájdalom legelső idejében, anyjától sem mozdulhatott mindjárt, é­s Julia már úgy hive örökre megmenekült tőle. Azon este, melyet imént említünk, a vicomtené dia­dalmasan lépett a báróné társalgójába. Akár kaczér­­ságból, akár azért, hogy Juant közel házasságuk hí­rének minél nyilvánvalóbbá tétele által lekötelezze, jónak látó valami állítólagos spanyol öltözékben meg­jelenni, s a fekete csipke s rózsaszínű szalagcsokrok oly fehérnek, elevennek, gyöngédnek mutatók, mint még sohasem látszott. Remélő is, hogy Juan, ki pár órával előbb ment volt el tőle, elragadtatva fogja őt magasztalni; ez azonban, nagy bámultára, észre sem látszott venni diszmezét s oly szomorú és kénytetett hangon szólt hozzá, mely benne különös gyötrő érzést támaszta. Julia azon nők közé tartozott, kiket múltjuk örökös nyugtalanságban tart. — Szólt neki valaki valamit ? mit tudhatott meg ? ismételgető magában, miközben Juanra mosolygott. Sehogysem tudta őt be­szédre bírni. Juan a legügyesebb szófogásokra is gon­dokba merülve és hallgatag maradt. Komoly aggodalom kezdő Júliát elfogni, midőn a társalgó, ajtaja megnyílván, a cseléd Servei George urat jelenté be, ki­­is; mindjárt utána mély gyászban, sáppadtan, elképedt arczczal belépett. Julia Juanra nézett, ki tőle némi távolságra, hátával a kandalló­nak támaszkodva állt; a pillantás, melyet Georgera vetett, elárulá Júliának, hogy a veszély ez oldalról fenyegeti. George néhány udvarias szót váltván Cernán báró­néval, Júliához ment s tompa hangon mondá : — Okvetlenül szólanom kell önnel. — Hogy van édes anyja ? kérdé Julia oly jelszó­­val, hogy a spanyol is hallhassa, ki szemét folyvást rajta tartotta. — Anyám! viszonzá George, a vicomzené nagy bo­szúságára halkkal: kétségbeesetten, betegen hagy­tam őt otthon, fel ne keltse lelkismeretem vádjait. — Régóta van már ön Párisban ?, kérdé Julia oda­­vetőleg. — Egy negyedórája, mormogá George. S elfojtott, de félreismerhetlen dühvel hozzá téve: — Szólanom­ kell önnel. --Látogasson meg holnap, mondá Julia mindig felszóval: igen fogok örülni, ha önnel beszélgethetek. — Holnap már késő lesz, szólt George, én ma est­ve, mindjárt, most akarok önnel beszélni. — George, meghallják■'tegyen' része, ne szóljon többet, mondá Julia elrémü­lve Juan borzasztó pillan­tásaitól s fölállni készülve. — Úgysem sok, a­mit mondani akarok, viszonzá George ingerülten. Nőül megy ön Villa úrhoz vagy nem ? Feleljen, megy vagy nem ? Julia nem felelt s a kandalló felé ment. George mintegy villámütötten maradt székén. Könyvet vett kezébe a közelében álló asztalról, kinyitá s végtelen végig olvasá a felütött lapot, nem tudva mit csinál. Julia ezalatt Juan mellé helyezkedett. Kaczérosan rá­könyökölvén a piros bársonyra, melylyel a kandalló be vala borítva, fejdisze szalagjaival játszadozék. A spanyol komor volt s rá nem nézett. — Villa ur, szólt végre Julia, miután meggyőzé magát a felől, hogy oly csinos, mint ez estve, még so­hasem volt. Villa ur, nagy kedvem volna megmon­dani önnek, miért oly durczás ma este.­­ Mondja hát, válaszolá Juan fagyosan s önkény­­telenül feléje fordult. — Servet arra féltékenykedik. — Igaz, mondá Juan, ki teljességgel nem tudott szinteni. — Miért ? kérdé Julia, igéző naivsággal pillantván Juanra. — Hát halkkal folytatott beszélgetései nem eléggé jogosítanak arra ? — Ah, még ez nem mind! folytatá Julia gyermek­ded pajkossággal. Ön már akkor is féltékeny, már akkor is dühös volt, midőn a terembe lépett. — Nos, igenis, mondá Juan hevesen, féltékeny voltam, dühös voltam, és nagy okom volt rá. Julia arc­kifejezése egyszerre elváltozott. — Villa úr, szóla, oly viszonyban állunk egymás­hoz, mely feljogosít engem, öntől teljes őszinteséget követelhetni. Mivel vádolnak engem ? Mondjon meg mindent. Egyenességére hivatkozom. A nemes, nyugodt hang, melyen Julia e szókat mondá, különösen meghatotta Jüant. Aztán, ha egye­nességére hivatkoztak, érzékeny húr volt benne meg­pendítve. Zsebébe nyúlt, levelet húzott ki s nyitva a vicomtenénak nyujtá. — Olvassa, szólt. Julia tudott kissé spanyolul s nem sok bajába ke­rült a következőt kibetű­zni: „Kedves Jüanom, higgyem-e, a mit nekem írnak? Igaz-e, hogy a vicomzenét el akarod venni? Az Isten­re kérlek, ne tedd e bolondságot; Julia hozzád nem méltó. Ne hidd, hogy csak holmi határozatlan gya­núk forognak fen, a véletlen megc­áfolhatlan bizony­ságokat juttatott kezembe ellene. Különben magad is könnyen meg fogsz az igazságról győződhetni. Geor­ge bizonyosan Párisban van, vigyázz csak arra, mi történik közte és Julia közt. Ha komolyan szeretsz, eleinte bajos lesz megbocsátanod, hogy ábrándjaidat megsemmisítem; hogy azonban később köszönni fo­god, arról bizonyos vagyok.“ Valami a Tiszaszabályozási tanácskozásról. A Tiszaszabályozás sokkal fontosabb országos ügy, mintsem érdektelen lenne az olvasó közönségre nézve az abban történtekről tudomást venni. E folyó év és hó 20-án a Tisza jobb parti borsodi érdeklettség tagjai megyeh­atóságilag tanácskozásra gyűjtettek öszve hely­tartósági rendelet folytában, hogy a felett nyilatkoznának, ha külön társulatilag kívánnak e szabályozni vagy más partvidékkel és melyikkel egy építészeti járásban ? Csodálkozik talán a nyájas olvasó, hogy a Tisza által annyira érdekelt borsodi parton még csak most teljesítetett az érdekletteknek, az 1856-ki szabályozási törvények [által — folyamszakaszok és építészeti já­rások tekintetében parancsolt kihallgatása! — [Nem úgy van. E partvidék kihallgattatott már eziránt még a múlt 1857. junius 27-én, sőt nyilatkozott a volt köz­ponti elnök magos gróf Szapáry József úr jelenlété­ben Miskolczon 1856. oct. 13-án tartott tanácskozás alkalmával, határozottan kijelentvén, miszerint ere­detileg 20,000 holdat tett ártere, a jobb oldali tölté­­sezés 984,000 pftra számított költségét meg nem bír­ván, külön vízszerkezetben nem szabályozhat; a­mit e költségből megbír, a költség­­ részét fizetni kész, de csak úgy, ha a többi­­ rész a szemközti partvidék illetőleg az állam segélyezése által, az ő további ter­­heltetése nélkül fedezve lesz. E partvidék helyezetével ismeretlen előtt különös­­nek fog tetszeni, miként lehessen valamely partvidék szabályozási költségét más partvidék terhére utalva, nyozni ? Ennek okait kifejteni, haladja egy hírlapi tudósítás­­ körét, azonban némi tájékozásul szolgálhat annak felemlítése, hogy a Tisza bal partjai és vidéke ezen III-ik folyamszakaszban alantabb fekvésű a jobb partnál, ezért volt a balpart ártere 450,000 hold, mi­dőn a jobb partté eredetileg csak 20,000 hold. A bal parton természetes vízvezető csatornákul szolgáltak több fokok, melyek az árvizet a balparti területen ke­­resztül más folyamszakaszba vezették le, a­nélkül, hogy az a jobb partot többé érintette volna. Ha már az alacsonyabb fekvésű part feltöltetik, fokat elgátol­­tatnak, a vizárnak a­ szemközti partra kell sokszoros erővel tolulnia, és ez okozza, hogy a balparti töltések, bár még egészen kiépítve nincsenek, a jobbparti ere­detileg 20,000 hold ártéri, már eddig 54,000 holdra nevelték. Ezért alkották már 1846-ban a Tiszaszabályozás alapelveit megállapított tekintélyek, a Tokajtól Fü­redig megszabott vízszerkezetben, a Tisza mindkét partvidékét egy folyamszakasszá,­­ az ártérek mind­járt kezdetben közösen fejlesztettek, közös pénztárba­­ fizettettek az­­ előleges költségek, kiadott kötvények­­ által biztosítottak mindkét partvidékiek a közösen leendő szabályozás felől. És tartott az egy társulati közösség 1854. sept. 5-ikeig, midőn a­ debreczeni gyűlésben az alsó-szabolcsi társulat, a Tisza jobbparti borsodi vidéket működési köréből kirekesztette. Ezen társulatbeli kirekesztetés az akkor uralgott 1856­-ki Tiszaszabályozási határozmányok 10-ik §-a ellenére történt,mely által csak a magában természe­tes, körülhatárolt egészet képező földterületnek enged­tetett magán egyletet alakítani. A bal partvidék azon­ban nem felelt meg ezen kellékeknek­­ — Ezért ren­delte az 1855. jun. 16 -i magas rendelet a két part­vidék commissionalis utáni visszaegyesetését...mi azonban foganatba nem vétetett. — Ezért parancsolja az 1856-ik évi Tiszai rendszabályok 12-ik §.-a, hogy az ily viszonyban lévő. .partvidékek egy társulatba egyesitessenek, vagy kölcsönös függésbe helyheztes­­senek. Azonban ez sem történt meg. Igaz ugyan, hogy a Tiszaszabályozási főinspecto­­ratus,­­az 1857. sept. 17-én Bolgáron, helytartósági rendelet folytán tartott gyűlés előtt felolvasott javas­latában tisztán kijelenté, hogy ezen tiszai két part­vidéknek, egy, osztatlan vizépítészeti járást kell ké­peznie , azonban a bal partvidékről jelen volt tagok, az elnöki felhívásra azzal feleltek, hogy e tárgy fe­lett, eleve társulati gyűlésben még nem tanácskozván, nyilatkozatot nem is adhatnak. Hanem később nov. 9-én nyomtatott jegyzőkönyvé­ben kimondá az alsó-szabolcsi balparti társulat, hogy a szemközti jobb part szabályozásához 80,000 fttal járulni készek, a­mi más szavakkal azt teszi, hogy a jobb parttal­, vissza­egyesülni nem akarnak, ahoz való függésüket pedig ők maguk állapítják meg. A jobbparti borsodi érdeklettség tagjai tehát a lég­ióról irt tanácskozásukból elhatározták, legalázato­sabb esedezéssel járulni a cs. k. Apostoli Felsége elé, kérvén a törvény világos rendelete foganatosítását, s e két szemközti partvidék visszaegyesítését. A szabályozási költség aránya, az építészi tekin­télyek szerint ilyen formán áll: a balpart, ha magán­­társulatilag csak saját partvidékét menti, egy hold ártért nyer — 2 pft 6 krért diametraliter. A jobbparton, ha az eredeti ártér vétetik csak szá­mításba, kerülne egy hold ártér megmentése 40 pftba. — Ha pedig azon 34,000 hold ártér is számításba vé­tetik, mely a balparti töltések eddigi eredménye, igy kerülne egy hold ártér mintegy 18 pftba. Ha pedig a két part vállvetve szabályoz, kerülne egy hold ártér megmentése mintegy 3 ft 30 ktba — vagy 4 ftba. És midőn a borsodi part jobb oldalának 1/3 rész költségét elvállaló, válalt egy és egy megmentendő holdra 13 — illetőleg 6 pftot. Mintegy 20,000-nyi népesség érdekelteik a Tisza eme jobbpartján. Ennyi nép várja esengve Ő cs. k. Ap. Felségétől a törvény nyújtotta óltalomnak foga­natosítását, a szemközti két partvidék egy társulatba visszaegyesitése által! Különben nem bízhatván meg a tiszai töltések által feltételezett mellék több folyói­nak is a visszaörvényzési pontokig szinte töltésezési költségeit, halál­félelmei között kéntelen bevárni nemcsak évezredes helységeinek az első nagy árvíz általi elsepertetését, hanem 20,000 holdról, a balparti töltések által már eddig 54,000 holdra szaporodott, és még Isten adja mennyire szaporodható földeinek el­­sülyesztését! Szós. A Pest megye pártfogása alatt alakult első hazai takarékpénztár érdemdús igazgatója Hajós József úr a mart. 31. tartott közgyű­lést következő jelentéssel nyitotta meg. Tisztelt közgyűlés! Valamint az 1856-ik évi üzlet forgalmáról tett jelentésem alkalmával, úgy ezúttal is

Next