Pesti Napló, 1858. május (9. évfolyam, 2467-2490. szám)

1858-05-08 / 2473. szám

87-2473. 9-dik évf­folyam. VFLO Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal:­­ Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán­­ Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 6 frt pp. Évnegyedre . . 5 frt — kr. pp. Félévre . . .1 . . . IX frt pp.­­ Félévre . . . 9 frt 80 kr. pp. nk­épfmÁnYpk­ Híja * 6 hasáb, petit sor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij 1858. Szombat, máj. 8. Előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ 2 és 5 havi folyamára. Vidékre postán küldve : május és junius hóra 4 frt. május—septemberre 9 frt. Budapesten május és junius hóra 3 frt. 20 kr. május—septemberre 8 frt. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, máj. 8. Tájékozás. (Fk.) Szépen vagyunk! Hát csakugyan ku­­darczot vallottunk volna minden combina­­tiónkkal, csakugyan oly rövidlátók vagyunk, hogy veszélyt látunk ott, a­hol csupa egyet­értés és barátság, csupa szívélyesség és har­mónia van ?! Bizony úgy kell lennie, mert hiszen az an­gol kormány jelentése szerint Cavour gróf a Cagliari ügy békés kiegyenlítésére kezet nyújt; már pedig ezt semmi esetre nem tenné, ha Francziaország nem ajánlaná; ez utóbbi­nak aztán, hogy lehetne Olaszországra nézve alattomos terveket tulajdonítani, miután a mos­tani szép alkalmat elszalasztja ? Az olvasó szinte látja, mint pirulunk ezen kudarc­ miatt, mint szégyeljük magunkat, hogy az események oly meglepő módon meg­hazudtoltak. ... De mi megátalkodott bűnösök vagyunk és se nem pirulunk, se nem szégyeljük magun­kat, de még meg sem lépettünk, sőt hadd borzadjon vissza az olvasó az elvetemültség ezen örvénye elöl! A régi nézeteinket épen nem tartjuk megrendülteknek. A Cagliari-vita kitörése óta élénk figye­lemmel kísértük az orosz diplomatia brüsseli közlönyének magatartását. Ez eleinte teljesen semleges maradt a dologban, melynek úgy lát­szott, nem igen nagy fontosságot tulajdonított. Midőn azonban Cavour gróf annyira neki he­vült, a Nord rövid, de igen jelentékeny czik­­ket hozott, melynek veleje az volt, hogy Orosz­ország Szardíniának s Nápolynak egyaránt őszinte barátja (Nápoly t. i. a keleti háború­ban sok rokonszenvet tanusitott Oroszország irányában, Szardinia pedig a békekötés óta s mióta Oroszország Au­striával mindinkább meghasonlott, Francziaországgal pedig mind­inkább megbarátkozott, Szardinia, mondjuk, azóta pereputytyostul az orosz táborba szö­kött át!)­,— tehát Oroszország a két perle­kedő fét egyikének sem foghatja pártját, ha­nem kiengesztelőd­ést, békés kiegyenlítést, ta­lán egy harmadik hatalmasság közbenjárását ajánlaná. Ekkor merült fel először a diplo­­matiai közbenjárás eszméje s bátran mond­hatni, hogy az egész terv se nem angol, se nem franczia, hanem p orosz. Nem régen azt híresztelték, miszerint Ausztria lenne a közbenjáró hatalom, vagy legalább az, mely az idegen közbenjárás elfo­gadását ajánlja. Egyik jólértesült bécsi lap erre azt mondta, hogy e hit — bármily kívá­natos lenne is valósulása — fájdalom, alap­talan. Igenis, alaptalan volt, hogy Ausztria alkudozott e tárgyban, de alkudozott ám — Oroszország! Francziaország, úgy látszik , egy ideig ha­bozott. Egyszerre a Nord párisi tudósítói, (kiknek arczképeit Parisban az orosz követ­­ségi szállás termeinek tükreiben minden­nap megpillanthatni), örömriadással hirdették, miszerint Francziaország sem gyámolítandja Piemont igényeit, hanem ő is a diplomatiai közbenjárás általi kiegyenlítés mellett buzog. Szinte láttuk az orosz kezet, mely Franczia­­országot ez útra magával rántotta! Anglia különben nem sympathizál ugyan Oroszországgal, hanem nem is Oroszország iránti rokonszenvből támogatta ennek szándé­­kait a Cagliari ügyében. Egészen más okai voltak ! Egyrészről tudta, hogy Ausztria sem a két olasz honi állam összekoc­czanását nem kívánhatja, de Ausztria szintoly kevéssé kí­vánhatta, hogy Cavuli igényei angol részr­ől gyámolittatván, ezen erkölcsi nyomás Ferdi­nánd király megalázására használtassák; te­hát Angliának (m­íg Ausztria barátságát nél­­külözhetlennek véli) sem a két czivakodót magára hagyni, sem Piemontot pártfogolnia nem lehetett. Nápolyt pártfogolni pedig az angol kormány részéről öngyilkosság lett vol­na, mert a közvélemény Angliában, hol e ha­talmas tényezővel nem igen lehet daczolni, inkább Piemontnak mint Nápolynak kedve­zett. Tehát az angol kormánynak is — mind Ausztria mind a közvélemény iránti tekintet­ből is békés kiegyenlítést kellett kivánni. Igaz, hogy Anglia e kívonata talán mégsem valósult volna, ha történetesen Orosz és Fran­­cziaországéval nem találkozik, de miután ez így történt, miután e fordulatot egyszersmind vagy két hét óta készülni láttuk, egyrészről nem mondhatjuk, hogy az angol kormány leg­újabb nyilatkozata meglepett volna, másrész­ről meg azt sem, hogy Francziaország szán­­dékaira nézve most más véleményen vagyunk, mint azelőtt. Ha egyik bécsi lap Francziaor­­szágot feldicséri, mivel a Caglian-ügybeni magatartása által békeszeretetének új jelét adta, ez olyan mondva­csinált bók, melynek őszinteségében talán még az sem hisz, a­ki irta — vagy épen az legkevésbbé! Mi, részünkről sokkal nyomatékosabb bizo­nyítékokat kívánunk, hogy Napóleon császár szándékai iránt más véleményen legyünk. A­mit ön Cagliari ügyben tett, azt nem békesze­­retetének, nem Olaszország irányábani önzés­­telenségének, hanem Oroszország iránti barátságának s engedékenységének jeléül vesz­­szük s azt bátorkodunk kérdezni: a­it tett volna a franczia császár mit tenne ezentúl, oly esetben, midőn az olaszhoni viszonyok meg­zavarása nemcsak Oroszország részéről nem roszaltatnék, hanem ennek talán még né­mely titkos vágyaival is öszhangzásban volna ?! Várjuk el, míg e kérdésibe valamikor talán tények fognak felelni! MUMM­IA. OROSZ BESZÉLY. IRTA IVAN. TERGENEF (Vége.) Másnap csak későn ébredt fel az özvegy. Gavriló csak e fölébredést várta, hogy Geraszim menhelyére általános és elhatárzó támadást intézhessen ; maga is makacs ostromra volt elkészülve, de az ostrom csak nem létesült. Az özvegy még ágyban volt, midőn társalgónéját hivatá. — Lubimovna Lubov, mondá gyönge, alig hallható hangon (mert olykor szerette a szerencsétlen martyr szerepét játszani) — Lubimovna Lubov, látod, mily állapotban vagyok, menj édesem, keresd fel Andreics Gavrilót s beszélj vele. Hát becsesebb volna előtte egy nyomorult kis kutya, mint úrnőjének egészsége, sőt élete ? — Ezt nem hihetem, téve hozzá a legmé­lyebb fájdalom hangján. Menj tehát kedvesem és ke­resd föl Andreics Gavrilót. Lubimovna Lubov Gavriló szobájába ment. Nem tudjuk, mi volt értekezések tárgya, de nemsokára az­után egy csoport ember haladt át az udvaron, útját Geraszim menhelye felé vevén. A csapat élén nagy­­hősiesen Gavriló lépdelt, kezével sipkáját tartva, ha­bár a legkisebb szellő sem fújt; utána jöttek az ina­sok és szakácsok, ezeket pedig egy nagy csoport ug­­­­ráló gyermek követé, kiknek fele az utczáról gyűlt be. A keskeny lépcsőn, mely a néma szobácskájához vezetett, egy ember állt őrt, más kettő botokkal fegy­verkezve, annak ajtaját őrzé. A csapat fölment a lép­csőn s azt egész terjedelmében elfoglalta. Gavrilo ek­kor az ajtóhoz közeledvén, megdöngette azt és igy kiáltott: . .. . — Nyisd fel! Egyéb felelet nem volt hallható, mint egy elnyo­mott ugatás. — Nyisd fel! ha mondom! ismétlé a felügyelő. — Mit akarsz Andréics Gavriló, mondá Stépan, ki a lépcső aljánál állott, hiszen Geraszim süket, sem­mit sem fog hallani. — E megjegyzésre mindenki nevetni kezdett. — Mit tegyünk hát most? kérdé Gavriló. — Az ajtón egy nyilás van, dugd be ott palczádat, viszonzá Stépan. Gavriló lehajlott, újra elfojtott ugatás jön hall­ható. — Lám, lám, a kutya önmagát árulja el, mondák néhányan, mit ismét általános nevetés követett.­­ — Az ám! de a nyílást a néma vászonnal bera­gasztotta ! mondá Gavriló. Lyukaszd át a vásznat, ha kedved van hozzá, szólott Stépanhoz fordulva. — Miért ne­m szívesen! viszonzá ez s fölszaladván a lépcsőn, botot ragadott, s határozottan beütvén a vásznat, elkezdett a nyíláson át botjával hadonázni, ezt kiáltván : — Jöjj ki! jöjj ki! Még nem húzta vissza botját, midőn az ajtó hirte­len felnyílt A szolgahad, Gavrila legelői, nyakrafőre rohant le a lépcsőkön. Geraszim megállt a küszöbön. Egy tekintetet vetvén onnét a kistermetű, nyomorul­tan öltözött emberekre, kik az ő láttára félelmükben reszkettek. Ha így ott állni látta Őt az ember, úgy tetszik, mintha egy óriás állt volna egy csapat myr­­midonnal szemközt. Gavriló egy lépést tön előre. Vigyázz magadra, mondá a némának, óvakodjál­­ minden gorombaságtól,irányomban! És ekkor jelek által megmagyarázta, hogy az úrnő parancsa szerint köteles kutyáját neki (Gavriónak) átadni, melynek azonban (a kutyának) semmi bántó­­dása sem lesz. Geraszim a kutyára mutatván, kezé­vel nyaka körül oly mozdulatokat ten, mik a burok­kötést akarták ábrázolni, aztán kérdő tekintetet szeg­­zett a felügyelőre. , Eltaláltad, mondá az utóbbi, fejével igenlőleg biczczentvén : azt akarjuk, épen azt! Geraszim földre szegté szemét, de aztán fölemelvén azt, még egyszer Mamura mutatott, mely ezalatt far­kát csóválva és fülét hegyezve, ártatlanul hozzá si­mult, s újolag a megfojtást utánozva, jelentős arczczal mellére ütött, mintha azt akarta volna mondani, hogy majd ő fogja azt végrehajtani. — Igen ám, hogy rászedi bennünket, adó értésére Gavriló jelek által. Geraszim megvetőleg mosolygott s még egyszer mellére ütvén, ismét szobájába zárkózott. — Mi lesz már ebből ? kérdé Gavriló , most meg épen orrunk előtt zárja be az ajtót. — Hadd öt, Andréics Gavriló, viszonzá Stépan. Úgy fog tenni a mint mondá, ő mindig ura volt sza­vának. E tekintetben ugyan nem hasonlít hozzánk; már a mi igaz, csak igaz marad. — Valóban úgy van, ismétlek mindnyájan. — Na jó! majd meglátjuk,­ mondá Gavrila , de ad­dig az őrök meg ne mozduljanak helyükről. — Hej kinézésű szolgára, a Jeroska! kiáltott egy nyomora ki­virító szinti nankin zubbonyt viselt és kertész­­szol­gálatokat végzett: úgy sincs semmi dolgod, fogd e botot és maradj itt; bármi történjék, azonnal értesü­l. Jeroska kezébe vette a botot s a följárat legalsó lép­csőjére ült. A bámész csoport szétoszlék, kivéve né­hány kiváncsit és egy sereg malcsikot *). Gavrila pedig visszatért a házba és a hűséges Lubimovna Lubov által megjelentető asszonyának, hogy minden parancsa teljesítve jön. Az úrnő bogot kötött zsebken­dőjére s kölni vízbe mártván, megdörzsölte azzal ha­lántékát, azután kiivott egy csésze tbeát s még min­dig a bóditó cseppek hatása alatt, csendes álomba merült. Egy órával a történtek után megnyílt a padlásszo­ba és Geraszim megjelent. Ünnepi ruháit öltötte ma-­­­gára, Mamut pedig zsinóron vezeté maga után. Jeros­­­­ka helyt engedett neki, a gyermekek és mind, a­kik­­ az udvarban voltak, szótlanul kísérték őt szemükkel. De ő nem nézett hátra, komolyan lépdelt, fedetlen fő- í vei­s csak az utczára érve tette föl sipkáját. Gavrila utána küldé Jeroskát,­ hogy figyelnek reá. Ez utóbbi egy étterembe látta belépni s elhatárrá kivűl bevárni őt. Geraszim, kit a vendéglőbeli szolgák ismertek ,­­­értették jeleit, stihit **) és bust kért s aztán az asz­talra könyökölt. Muniu lába előtt feküdt, okos szelíd szemét gazdájára függesztvén. Selymes szőre tiszta és fényes volt; látszott rajta, hogy csak az imént jön megmosva és gondosan megfésülve. Csakhamar el­hozták a stihit. Geraszim kenyeret aprított belés a húst apró darabokra vágta s a tányért Múria elé tette. A kis kutya, mint mindig, finomul evett, alig érintvén nyelve hegyével a tányér szélét. Ura sokáig mozdu­latlanul ült, reá szegezvén tekintetét Egyszerre két nagy könycsepp pergett le arczán, az egyik Mumu fejére, a másik a stihibe hullott. Ekkor eltödé arczát kezével. A kutyácska jóllakván otthagyta a tányért, száját nyalogatván. Geraszim fölvette őt, kifizette tar­tozását és távozott. Jeroska egy sarok mellé szorult s el­hagyván őt maga előtt menni, ismét követé. A néma csak lassan lépdelt előre, egy pillanatra sem bocsát­­ván el a zsinórt, melynél fogva Mumut vezette. Az ut­­cza szögletére érvén megállóit s egy pillanatig hatá­rozatlanul tűnődni látszék; de csakhamar megindult s utját a Krimsky-Brod felé vette. Útközben egy épülőfélben levő ház udvarába lépett s hirtelen két téglát hóna alá kapván, tovább sietett. A Moszkvá­hoz érvén, kis ideig a part mentében haladt, mígnem egy helyre ért, hol evezőkkel ellátott két kis Coolnak volt kikötve (ezeket a már előbb észrevet­te). Rögtön beleugrott az egyikbe Máriával. Erre egy öreg ember jött elő, egy konyhakert zugában álló kunyhóból s elkezdett kiáltozni. Geraszim nem hallván őt, hatalmasan kezdett fölfelé evedzni s pár percz múlva minden üldözhetéstől ment volt. Az öreg még egy ideig a parton maradt, a távozó után bámul­va s majd jobbik, majd bal kezével vakargatva fejét, kunyhójába visszatért. Geraszim tovább evezett, a vá­rost már messze elhagyá. A partokat kertek, zöldelő rétek, erdők s mosolygó iskák lepték el. Letette az evezőket s Mumuhoz hajtván fejét, ki mellette feküdt összekuporodva, hátra tett kézzel egy ideig elmélá­zott, mialatt a csalnak csöndesen követé a viz folyá­sát. Geraszim egyszerre csak felállott, csaknem ha­ragos arczkifejezéssel , s megragadván a két téglát, összeköté a zsinórral, melynek másik végéből barkót alakított s azt Mumu nyaka köré veté; aztán a viz fölé emelte kutyácskáját s még egy tekintetet vetett rá. —■ Mumu bizalomteljesen nézett urára s farkát csóválta. Geraszim elfordította arczát; szemét behuny­ta és kiereszté kezéből a kis kutyát. — Semmit sem hallott; se Mumu kétségbeesett kiáltását, se az őt el­nyelő viz loccsanását. — Midőn pedig szemét kinyi­­tá, a habok, mint annak előtte halk morajjal űzték egymást, ezüst rajtot verve ütődtek a csolnak ol­dalához. A mi Jeroskát illeti, mihelyt Geraszimot tovább nem láthatta, haza sietett s mindent, a minek rangja volt, elbeszélt. — Már látom, vizbe fojtja Murint,­ mondá Stepan , erről bizonyosak lehetünk, hiszen megígérte. Geraszim az­nap nem jött haza, az ebédnél sem jelent meg. Eljött az est s a cselédek a vacsorához gyülekeztek; csak a dvornik hiányzott, sí — Furcsa ember ez a Geraszim, mondá egy kövér mosóné : már ki látta, igy epeszteni magát egy ku­tyáért ? — Tudjátok-e mi az újság? szólalt fel Stépan, tá­nyérát darával tölt­vén meg. —­ Geraszim megjött. — Micsoda ?.— Megjött ? — Mikor ? — Két órája lehet. A kapu alatt találkoztam vele, már ismét kifelé tartott. Egy pár kérdést akartam hozzá intézni Mumu iránt, hanem szörnyű rosz kedvű volt és félre lökött, mi bizonyosan azt jelenté: Hagyj békét! Elhihetitek, hogy derekas oldalbaütést kap­tam . Istenemre, hatalmas, ökle­­ van, kell adni, mar azt meg *) Malcsik , kicsiny, azaz gyermek. **) Savanyu káposzta. Magyar Gazdasági Egyesület. I’csi, máj. 5-dikén. A Magyar Gazd. Egyesület igazg. választmánya ma tartotta meg rendes havi ülését. Jelen voltak­­ a leg­felsőbb helyen megerősítést nyert elnök : gr. Károlyi István, alelnök : Korizmics László, választmányi ta­gok : Ágoston József, b. Balassa Antal, Bossányi László, Czilchert Róbert, Egressy Samu, Encz Fe­­rencz, b. Eötvös József, Havas József, Havas Ignácz, Heinrich N. János, Jurenák Pál, Kovács Gyula, Polya József, Rittich János, gr. Zichy Ferdinand. Elnök ő maga elfoglalván elnöki székét, rövid, de meleg szavakkal ü­dvözlé az egybegyű­lt választmányi­­ tagokat, kinyilatkoztatván, miszerint a benne hely­zeti bizodalommak, a Gazdasági Egyesület ügyeinek előmozdítása és erejéhez képesti , vezetése által meg­felelni főfeladatának ismerendi. Az Egyesület fárad­­hatlan szorgalmú és példás munkássága alelnöke Ko­rizmics László szivreható üdvözlő beszéddel felelvén a nemes grófnak, kimondja meggyőződését, hogy az Egyesület a nemes gróf * "nagylelkűségében és hazafias buzgalmában jelentékeny előnyt nyervén, annak haladása és a hazai érdekeknek megfelelő mű­ködése elmaradni nem­og. Felolvasván az egyesületi titoknak azon t. ez. hon­fiak neveit, kik magokat az utolsó nagy­gyűlés óta a Gazda Egyesület tagjaiul kijelentették, örvendetes je­lenségül veszi az ig. választmány az általánosan mu­tatkozó pártolást, mely hinni engedi, hogy az Egye­sület úgy alapvagyona, mint pénzerejének gyarapo­dása által a kitűzött nagyszerű czélnak megfelelni ké­pes leend. Ezek után az egyes szakosztályok működéséről be­adott tüzetes jelentések olvastattak fel. Nevezetesen vette igénybe a választmány egész figyelmét az is­meretterjesztő , közgazdasági és statistikai szakosz­tály jelentése,­melyet a Gazda Lapokból bővebben megismerni olvasóinknak alkalma volt, és mely az or­szágnak gazd. szempontból munkába veendő leirása által e vállalat közhasznúságáról elegendően tanús­kodik.­­A szakosztályok jelentései, és az ezek folytán sző­nyegre került tárgyak megvitatása közt, azon okból, mert a Gazd. Egyesület gazd. próbák és összehason­lító kísérletek megejthetésére szükséges feleknek hi­ányában van, hogy az Egyesület e részben is kellő működést fejthessen ki, és a napról napra jobban élve­zett szükség kipótoltassék, elnök­s­ég a palotai birto­kából, az itt legközelebbi jövőben megejtendő legelő elkülönözésnek végrehajtása után, a Gazd. Egyesület használatára 150 holdat felajánlani kegyeskedett, mely hazafiul tettéért a nemes,grófnak hálás köszö­net mondatván, miután a' f. évi június 2 án megnyi­tandó juh- és sertés-kiállításra vonatkozó szükséges intézkedések megtétettek, és a legközelebbi választ­mányi ülés határnapja kitüzetett volna, e nap ered­ménye által fellelkesült választmány d­b. egy órakor eloszlott. Figyelmeztetés a f. évi Medárd vásár alkalmával Pesten a Magyar Gazda Egyesület köztelkén tartandó juh és sertéskiállítás iránt. A Magyar Gazdasági Egyesület igazg. választmá­nya f. é. május 5 én tartott ülésének határozatánál fogva, a Medárd vásári juh- és sertés kiállí­tás idejét és napirendjét illetőleg, vo­natkozva a f. é. márt. 29-én az elnökség részéről a Gazd. lapok 1.3-ik számában s a lobbi nyilvános la­pok útján is közzétett figyelmeztetésre, a következő pontok állapitottak meg, u. m. a) A kiállítandó juhok és sertések beküldésére

Next