Pesti Napló, 1858. június (9. évfolyam, 2491-2514. szám)
1858-06-01 / 2491. szám
mást, melyet az ten. A belügyminiszter bizalmas körlevele némi felvilágosítással látja el a megyefőnököket a hivatalos körlevél iránt, s felhívja őket, hogy körülményes jelentést tegyenek azon hatás felől, melyet e rendszabály a népre tön. Az ily alapítványok douaii, lillei és troyesi igazgató választmánya hivataláról lemondott. Az „Univers“ újabb czikkében a „La Presse“ azon állítására, hogy az alapítványok a mostani kezelés mellett nem gyarapodhatnak, megjegyzi, hogy a fekvő javak 2%,3%-ot jövedelmeznek, t.i. a franczia földbirtok rendes jövedelmét. A kormány, a közérzület ily feltámadása folytán jónak látta félhivatalos lapjait felvilágosításokkal látni el. Ezek szerint kényszer-rendszabályok nem alkalmazandók s a kormány csak kivánságot fejezett ki s tanácsot akart adni. Az alap ingóvá tételét a kormány hasznosnak tartván, annak eszközlését előmozdítandja. Máj. 26-kan Versaillesben minisztertanács volt, az algíri ügy tárgyaltatott. Napóleon hg több intendánsi tiszte már Algírba utazott, hogy előkészületeket tegyenek az elfogadásra. Más tudósítók szerint a lig csak a jövő év tavaszán fogna oda indulni. Hir szerint Salles tbk leend az algiri sereg főparancsnoka s Foucher "Viktor (most a semmitő tervszék bírája) a polgári ügyekben a hgadlatása. Girardin úr meghívást nyert Napóleon legtől Algirba, de a híres journalista inkább Párisban kívánja szép neje mellett tölteni a nyugalom napjait. A hg civilistája 1 millió frank lenne; Algír budgetjét 12 s tekintve a vasúti építkezéseket 14 millióra teszik. A „Siécle“ felhívást intéz a választókhoz, hogy a megyei és kerületi tanácsosok választásánál komolyan részt vegyenek; a visszatartózkodás politikájának most már nincs értelme. Elég szabadság van Francziaországban. Ezt a „Siécle“ mondja. — Migeon pártja a felső Rémusnál ez alkalommal is be fogja bizonyítani befolyását. Feltűnt, hogy Alengonban egy választás alkalmával a préfet kijelenté, hogy a kormány senkit sem jelöl ki, nehogy a választók személyes rokonszenveikben háboríttassanak. — Pene ir menthetlenül roszul van. Atyja fog vádlóként fellépni. A versaillesi helyőrség Hyene és Courtier urakat punchcsal vendéglé meg méltánylata jeléül. — Az amiensi „Memorial“ jelenti, hogy Courtier és Hyene urak, valamint Roge úr (az előbbiek segéde) a versaillesi vizsgáló bíróság elé idéztettek. Hyene úr Rovigo úrhoz igen heves levelet intézett, mely azonban a hadügyminiszter rendeletére közzé nem tétetett. Az ezredeseknek meghagyatott, hogy a tiszteknek tiltsák meg leveleket intézni a hírlapokhoz. Feltűnő, hogy a „Figaro“ máj. 26-ki száma a párbajt meg sem említi, sőt Pene ar állapotáról sem tudósítja olvasóit. — Tangerből jelenti a távíró máj. 12-ről, hogy a maroccói császárnak a zemuri törzs elleni demonstratiója e törzset nem félemlíti meg. A törzs (melynek lakhelye Fetz és Tetuan közt esik) ellenállásra készül. A császár hadserge (22.000 ember) Fetztől 20 mfdre ütött tábort. A megtámadást jún. elejére várják. A „Napoleon“ hajó Toulonban fölszereltetik. „Kristophe Colomb“ Marseilleből máj. 24-én 762 emberével a 7. vadászezrednek és 52 lóval Algirba evezett. Máj. 25-kén este nagy társasát gyűlt egybe Thiers urnál. Mióta a fusioellenes orleanisták feje Londonból megtört, igen sokan látogatják őt. Guizot, Duchatel és de Broglie urak annak rende szerint értekezletet tartottak, melyben elhatárzák, hogy személyesen menjenek el Richmondba, hogy ott a Páris grófot oktassák. A Jusio most még kevesebb kilátással bir. Joinville hg az őt meglátogató francziáknak kijelenté, hogy az Orleans liűnének egyedül volt igaza s a többi csalódott; a fusiora gondolni sem lehet. Paris gróf háza barátainak köszönetet mond részvétükért s kijelenti, hogy anyja elveihez híven a fusio tervet magától elutasítja. Mondják, a grófnak ezt Thiers tanácsolta. Az Orleans ligné politikai végrendeletet nem hagyott hátra, de a magánvagyonáról szóló rendelet, mely két év előtt készült, a párisi törvényszékhez elküldetett. Azon 300,000 frank, melyet a köztársaság s a császári kormány a hgnének fizetett, örököseitől elvonatik. A „Monte Christo“ a hgné temetéséről szóló czikkért lefoglaltatott. — A „Moniteur“ jelenti, hogy a würtembergi koronaörökös f. hó 26-án búcsúzott el a Császártól s 29-én hagyja el Párist. — A császár az evezésben gyakorolja magát; a fontainebleaui tavon naponkint 1—2 órát evez az orvosok rendeletére. — A Fontainebleauba még meg nem hivottak közt nemcsak Hübner urat és Fuad pasát emlitik a párisi tudósítók, hanem Persigny és Billault urakat is. — A franezia lapoknak meghagyatott, hogy czikkeik által a „Times“t ne hívják ki. (de ne pás lagacer.)“ — Algírból jelentik, hogy Randon tanagy s a magasb katonai kormányzat tagjai Párisba hivattak. — Hamelin tengerügyi miniszter még e tavasz folytán beutazza Francziaország kikötőit, hogy szemügyre vegye az azokban nagy erélylyel folytatott munkákat. Olaszország, Turin, máj. 28. A király Vogheraból tegnap este visszaérkezett. — A követek kamrája f. hó 24 és 25 kén a jelen volt tagoknak csekély száma miatt nem tarthatott ülést. T ú r i n. máj. 29. Revei gr. kinyilatkoztatá, hogy a kölcsönre vonatkozó törvénynek ellene fog szavazni. Mellette Lanza miniszter tartott egy rövid beszédet, melyből ki lehete venni, hogy a minisztérium a kölcsöntörvény elvettetésére készen van. . . A Savonától Carmagnoláig vezető vasútvonalat illető törvényjavaslat még ez ülésszakban fog előterjesztetni. Törökország. A Konstantinápolyból érkező tudósítások megegyeznek abban, hogy a fényes Kapu és Montenegro közötti viszályban a franczia beavatkozásnak csak a nyomás első pillanatában lehet e kilátása elfogadásra; és hogy a Porta el van szánva, az ügyet saját véleménye szerint intézni el, bár anélkül, hogy a vele barátságban álló nagyhatalmaknak ez egybeni tanácsát visszautasítaná. Ennélfogva azultán a nagyvezír, Al pasának elbocsáttatási kérvényét nem fogadta el, ki, mint mondják, folyamodásában azt adá elő, hogy ő Francziaország követeléseit a török birodalom területi épsége alapelveivel ellenkezőknek látja. — A „Journal de Constantinople“ f. hó 19-diki száma kijelenti, hogy a Porta a montenegrói ügyben néhány nagyhatalom által nekie tett javaslatokat teljességgel nem fogadhatja el. .. Konstantinápolyból még folyvást mennek segédhadak a csatatérre, a montenegrói határszél körül összegyülekezett hadoszlopok már oly erőre emelkedtek, hogy a fekete hegyek közé két oldalról szándéklott benyomulás sikere biztosítottnak tekinthető. Az utóbbi napokban Konstantinápolyból Herczegovinába küldött új hadakkal Halim pasa osztálytábornok is elhajózott, ki, mint mondják, Trebinjében a katonai parancsnokságot veendi át, többé kevésbbé szellemdús irodalmi csevegésben ; s nem mondhatod: édes nagysád ! én Goethénél vagy ha tetszik Heinénél megállapodtam , azóta mit sem olvasok , mert nem érdemes olvasni. Quod erit demonstrandum. Olvasnod kell temérdeket,csakhogy elmondhasd : igen is olvastam s kegyes engedelmével legyen mondva — silánynak, rosznak találtam, ezért, meg ezért. Túlzás lenne azt állítani, hogy a mai külirodalmi korszak meddő, tehetetlen. Sőt inkább a természettudományokon kívül, melyek terén el van ismerve a nagyszerű eredményű tevékenység, a legmagasztosabb irodalmi ág —a történészet — soha sem volt nagyobb elmék által, helyesebb irányban, nemesebb ihlettel művelve mint korunkban. De a szépirodalom, különösen a franczia és német regényirodalom azon egyiptomi országos csapásoknak, miknek e nemzedék alá van vetve, ha nem legnagyobb, de bizonynyal ,legunalmasbja. A francziának ferdeségei iránt tisztában vagyunk; az értelmes s szellemdús franczia bírálók souverain ítélete nálunk is viszhangoz. A német regényirodalom jelentéktelenebb, mert tartalom s alak tekintetében szegényebb; de hozzánk közelebb esvén, még inkább kihívja a figyelmet. — Olvasta kegyed, ön, nagysád, vagy te, Hackländer Don Quixottját? (Der neue Don Quixotte) e kérdést annyiszor hallom, hogy végre neki szántam magam, a lehető legelszántabban. Mindjárt a kezdetén egy pietistikus szabómesterbe ütközünk, egy állhatatosan a bibliát idéző gazemberbe. Nagyon emlékeztet Boz Pecksniffjére, ki oly tökéletesen angol tartuffe, hogy nem lehet németre lefordítani az igaz, de Hackländer tartuffeje semmiféle nemzeti jellemmel, se egyébb jellemmel nem bír; ő egy componált, túlzott tartuffe. Aztán jő egy kis fiú, egy üldözött szabóinas; nagyon emlékeztet Twist Olivérre; még kegyelőjének rejtélyes háza véletlen ismét Boz Humphrey-jére emlékeztet. Egy vihart is ír le, mely prózai másolata azon költői dúsgazdag képzelődésnek, melylyel Boz az életnélküli tárgyakba életet tud lehelni, melylyel Boz a „Karácson éjekben“ leírja a szelet, mint ordít az utczán végig, mig a templomajtóban megakad, s abban tehetlenül dulakodva bebúj a kulcslyukon stb. — Szinte fázunk tőle, szinte halljuk fütyülni a kulcslyukon és ablakredőkön ! Nevetséges az az erőlködés, melylyel Hackländer hidegcsinált, szenvelgett modorát Boz költészete képében akarja reánk vitatni, és akarja évenkint szaporodt hatvan kötetes regényírásának rettenthetlen állhatatosságával! Azonban ismét csal ellenszenvem, előítélet. Olvassuk tovább — majd fog tetszeni.. . Harmincz lap, s még egyetlen előforduló személy se érdekel; egyetlen kép vagy eszme se bír az eredetiség jellegével Vadé satanas. Itt van Ranke (nem a történész) legújabb regénye „Achtspännig.“ A derék, erkölcsileg s politikailag kissé korlátolt elméjű, de gazdag lelkű, nemes szivü, s mély emberismerő (Albert Bitzius) Gotthelf Jeremiás, és ideálisabb követője Auerbach, mint rendesen a nagyok, az úttörők, azon megbocsáthatlan bűnt követek el , példájuk által másokat utánzásra csábítani. Mint Walter Scott, Boz, Petőfi és Heines iskolát szültek, mely bosszút áll azon kegyeletért, melylyel a nevezetteknek hódolt koruk; úgy jött Gotthelf J. és Auerbach nyomába egy egész sereg parasztregényiró, a tenyeres-talpas szüzek átszellemitői, s a ganajhordó Amadiszok, s göledényfaló Rómeók halhatatlanitói. Németország 199 dialectusában a Nánele Jägele hazájától a „Kölsche Junge“ (kölni ifjak) bortermő vidékéig valamennyi jargont meg kell tanulnunk, hogy megérthessük, mit gondolt Annemarile, midőn a libákat kihajtá a rétre, vagy Halterhanes, midőn hajnalban gazdája csizmáját balzsírral kenegette. Megható, elérzékenyítő érzelemvilágot fedeznek fel ezen regényírók előttünk, mely ha valószínű volna, nem émelyítene el. Vagy olvassuk Mundt Theodor legújabb regényét „Mirabeau élete“? olvasd csak a német kritikai lapokat, mennyire dicsérik az egymást dicsérés fejében , épen úgy, mint Ludwig Ottót, s a fiatal „realistás iskola“ műveit! Lehetlen, hogy elmulaszsza műveit ember olvasni! — Mundt e regénye ép oly jó mint neje (Mühlbach Louise) egyéb regényei, miknek keletkezése történetét minap előadom. Történeti részök ki nem elégítő; regényes részök hanyagul, ügyetlenül van dolgozva. . . Ezekkel s ilyekkel táplálkozik a jelenkor. És pedig mily zaj, 30 kritikai, 60 irodalmi s 300 politikai lap-tárczában, mily tevékenység, mily komoly bírálat, ellenbírálat, tusa, a legnagyobb szavak, legmerészebb mottok legtündöklőbb zászlók alatt!! Loptuk tán e rövid életet, hogy ezekre fecséreljük ? Mindig csak a jelenkornak adózzunk ? Lopjunk egy pillanatot magunknak. íme Ranke Lipót (Fürsten und Völker von Südeuropa) első kötetének harmadik kiadása (1857.) mily rég fekszik asztalunkon. E kötet az Ozmán birodalom és Spanyolországnak a 16 és 17-dik századbani történeteit tartalmazza. Meglepő összeállítás, pedig igen természetes. E korban csak két nagyhatalmasság létezett — az ozmán és spanyol. Mind akettő méhében hordá gyors sülyedése okait. De mi magyarázza meg egyáltalán az ozmán hatalmat ? Mint történt az, hogy ily vad csorda országokat hódított ? — A történet a vallási fanatismussal felel. De miként történhetett, hogy e vad csorda, hódításaiban rendszeresen, ügyesen, ravasz következetes politikával mind előbbre haladott, s hódításait megtartani volt képes ? Egy nagy birodalom nem képzelhető közigazgatás, nem képzelhető intézmények nélkül. Megvallom, soha sem jutott eszembe épen az ozmán hatalomnak, mely nemzeti létünkön halálos sebet ütött, midőn nékünk már hat századig volt időnk államunkat megszilárditani, mely megalázó Velenczét a hatalmast, rettegteté Olaszországot s nyomorult szolgáinak tekinté az összes keresztyénséget, államrendszerét tanulmányozni. A mi iskolai fogalmainkkal nem lehet diadalainak állandóságát megmagyarázni. Egy vad csorda, milyennek mi a régi ozmánokat képzelni tanultuk, hódítani igen, de megtartani országokat, népeket alávetni, czéljainak szolgálatára fegyelmezni nem képes. Valósággal a törökök, kik ma megöttünk elmaradva durvábbak, vadabbak . Európába beütésük első korában aligha voltak durvábbak, mint ma s nem sokkal voltak durvábbak mint akkoriban a többi európai népek is. Amiben e nép veszélyessége állott: az erőteljes szervezete volt, melyben a vallási és politikai indokok annyira egy czélra voltak irányozva, mint azelőtt csak a római nemzetnél láttuk. Ezen szervezetet (mely ugyan egyedül a hódításra volt számítva , s midőn a hódítás megszűnt — maga meg nem szüntettetvén — az államot aláásta.) Ranke alig néhány lapon oly világosan állítja elénk, hogy szinte csodálkozunk rajta, mint nem gondoltuk ezt rég majdunk is. Megvallom őszintén, nagyobb meglepetésben nem részesített a történészet, mint Ranke ozmán története. Pedig ezen államélet anomáliái, ellenmondásai számosak ; az államfőnek polgári, katonai s papi jellemei, oly zavarosan folynak egybe, az ozmán hűbérrendszer oly sajátságos, a janicsárok intézete oly kényes, veszélyes nemű, az alávetett népek egybeolvadása az ozmán állami eszmével oly gyors, hogy alapos tárgyismereten kívül Ranke előadási művészete kelle hozzá, e tárgyat oly egyszerűn megmagyarázni s világosságba helyezni. — Mily közelről érdekli nemzetünket az ozmán birodalom története — se kis klassikai műt hányan ismerjük ? Hogy történeteit bővebben nem ismerjük, nem csoda. Németországban is alighogy Hammer-Purgstall óriási munkája némi világot s némi érdeket gerjesztett — olcsó csodálkozáson kivül, melylyel a tudatlan tömeg soha se gazdálkodik. Mily felségesen nyilatkozók Hammer- Purgstall halálakor a szinte egyetlen, valódi ozmánismerő, a sokoldalú s mégis mély tudós, a tudós és mégis költői lelkű Fallmereyer: „ha valaha az erkölcsök annyira finomulnának, hogy az ember nagyságának a szellemi tett és az erkölcsi erő és nem a kiontott vér s felhatalmazott romok öszszege szolgálna mérvéül, akkor az elhunyt a legkésőbb utókor szemében egy hős, a legnagyobb hódítók s az emberiség legnagyobb jóltevői egyike fogna lenni.“ (Folytatjuk.) ESTI POSTA, Pest, május 31. Míg az „Indépendance“ azt jelenti, hogy az értekezlet 3-ik ülése csak e hét végén fog megtartatni, addig a kölni lap egyik levelezője a felől értesít, hogy a harmadik ülés máj. 28-kán tartatott meg s a közelebbi ülés holnapután tartatik meg. Amint az értekezlet czélja, a tárgyalás magva közeledik, a vita is élénkebb lesz. E viták felől csak hírek után tudnánk valamit mondani. E helyett, addig is, mig bizonyosat írhatnánk, vegyük szemügyre a „Nord“nak a dunahajózás kérdésében írott legújabb czikkét. A „Nord“ újólag kikel Ausztria ellen. Az európai bizottmány, melynek a Dunatorkolat szabályozása iránt kellett tanácskozni, s melynek feladata volt azon torkolati ágat kijelölni, melyen a szabályozási munkájat végrehajtassák, nem tudott megegyezni. Míg a franczia és szárd meghatalmazottak a Szent- György-ág szabályozását sürgeték, addig az ausztriai, török és orosz meghatalmazott a szulinai ág mellett harczoltak; az angol egyik mellett sem nyilatkozott. E véleményzavar folytában különös bizottmány neveztetett ki, mely Párisban a kérdést még egyszer megvizsgálván , az egyik vagy amásik ág mellett nyilatkozzék. Ausztria tehát most, mely, mint a „Nordt megjegyzi, mindenkor, ha a Dunahajózásról van szó, ingerült, vonakodik e bizottmányhoz külön taggal járulni,így a Porta, Angol- és Poroszország sem neveztek ki e bizottmányhoz tagot, úgy hogy ez időben e bizottmánynak csak az orosz, franczia és szárd tagjai vannak jelen Párisban, kik a külügyminisztériumban üléseznek és jelentést kívánnak a conferentiának benyújtani. — A montenegrói „határszabályzás“ kérdése nem marad egyedül. A Porta elleni franczia hangulat Görögországban felkelte az étvágyat. Trikupis úr, a londoni görög követ Párisba érkezett, hogy a pártoló hatalmakat beavatkozásra bírja rá a határvillongás folytán keletkezett 1854. évi szerződés magyarázatánál. — Jól értesült tudósítás után írjuk, hogy az adriai tengeren levő franczia hadihajók parancsnoka Julien de la Graviére úr azt kívánta, hogy ismét a cattarói öbölbe evezhessen, miután ez öböl a „viszály“, helyéhez legközelebb van. De e kívánat az ausztriai hatóság által nem teljesíttetett, „miután, mond a „P.O. Z.“ bécsi levelezője, nem szokás, hogy idegen hadihajók vézessenek oly hadi öbölbe,mely egy erősséghez tartozik.“Az „Eylau“ és az „Algesiras“ e tudósítás szerint nem szándékoznak egyhamar az adriai tengert elhagyni. — Azon hír, hogy Stratimirovics alezredes különös küldetésben Cettinjébe ment volna, alaptalan. Az alezredes Grazban van. — A turini „Independente“ ragaszkodik azon állításához, hogy ni. Napóleon az olasz kérdést az értekezlet elé szándékszik vinni. E lap szerint Napóleon szándéka az európai egyensúlynak más alapot adni. Figyelemreméltó , hogy a szárd király a Sz.Ilonaéremmel feldíszített minden katona felett Alessandriában szemlét tartott. —. Hübner úr a fontainebleaui meghivottak közt van. Sir Henry Bulwer az uj sztambuli angol követ Párisba érkezett s hosszas értekezletet tartott Cowley lorddal. , — Fontainebleauból a császár és a császárné Biaritzba, onnan Plombiéresbe mennek, innen Cherbourg és Rennesbe. E kirándulás után a császárné St-Cloudba menend, hová a császár is elmenend, elébb a chalonsi táborban mulatván. — Francziaország tengerpartja 242 kikötőt bir. — A jótékonysági alapítványok iránt kiadott rendelet, melyről a párisi börzén azon életet mondok, hogy „a rente a kórházba küldetik,“ mindenütt nagy ingerültséget támaszt. E napokban a „Moniteur“ba alkalmasint egy jegyzék fog megjelenni, melynek czélja, hogy azon hatást törülje el, melyet a tábornoki rendszabály előidézett. A departementi főnökök oda utasíttattak, hogy az alapítványok igazgató tanácsait világosítsák fel, miként e rendelet nem oly határozottan értelmezendő, s a kerületi igazgatóságok vonakodtak is a választmányok leköszönésének elfogadásától. — Pene úrról ma némileg megnyugtató hírek érkeztek. A kormány mindent elkövet, hogy új ok ne adja elő magát újabb ingerültségre. A „Courrier de Paris“nak megtiltatott Peneur segédei válaszát közzé tenni, melylyel ezek a tisztek iratára kívántak felelni. — A franezia hadsereg állására nézve a Times ily megjegyzéseket tesz : „Drágán fogja Napoleon a sereg hűségét megvásárolni. A franezia nép nem áldozatok nélkül vásárolta meg a rendet és békét, melylyel az imperialismus dicsekszik, ii. Napóleon megszabadította hazáját az alkotmányos formától, a szabadelmű intézmények mérgét, a demokratia orgiáit megsemmisité, a kisszerű dicsvágy törekvéseire zabolát vetett, sat. Oly trónt állított fel, melyet félmillió szurony védelmez, s k egyetlen intésre készek e szuronyok akár külső ellenség, akár a belső béke megháboritói ellen fordulni. De a hadsereg, mely e nagy átalakulás eszköze volt, s a mostani rendszer alapját képezi, lassanként érzeni kezdi erejét, s úgy látszik, mind nagyobb kedve jön annak gyakorlására is. Nem szólanánk többé a minapi párbajról, ha csak elszigetelt tény volna, vagy föltehetnők, hogy a gonosztevők méltó büntetésben fognak részesülni. De mi csak azon közvéleményt tolmácsoljuk, mely Párisban nem mer fenhangon nyilatkozni, ha elmondjuk,hogy e szerencsétlen eset fejlődése, a számos követelőzésben mutatkozó gyűlölet, a makacsság, melylyel Hyéne szándéka mellett maradt, s mindezeknél inkább a tetszés, melyben a tett a franczia hadseregnél részesült, rosz napok előjelei, melyek a franezia társadalmi életre, s a franezia egész értelmiségre és minden még meglevő függetlenségi érzetre nézve bekövetkezhetnek. Egy fiatal írónak egy ártatlan tréfáért, egy oly vívó által történt lemészárlása, a ki a vívást mesterségül űzte, már magában ép oly gyáva mint kegyetlen tett. De még szeretnék, ha el tudnák hinni, hogy ez ügynek mélyebb jelentősége nincs, mint néhány félmivelt ember boszujának egy kissé kevély satyrájáért. Párisban azt tartják és pedig kétségtelenül helyesen, hogy e gonosztett csak kórjele azon szenvedélyeknek, melyek egy hatalmas, dicsvágyó diadalra jutott és dologtalan hadseregben forranak. E hadsereg érdekei és érzelmeinél fogva a nemzet többi részétől külön van választva; keveset tud a laktanya falán kívül levő világról, semminemű tekintélyt sem vesz számba saját főnökén kívül, akit maga segített trónra; folyvást növekedő féltékenységgel és megvetéssel van a nem katonai osztályok iránt, melyeknek a politikai hatalom ezelőtt kezökbe volt.“ Brüszelből írják, hogy a kormány minden indítványok közt legnagyobb súlyt az Antwerpent illető indítványokra helyez. — Madridból írják már. 24-dikéről: Lloret demarban 7 embert fogtak be, kik állítólag összeesküvést akartak szervezni. — Egyik madridi lap szerint az anyakirálynő 27-dikén Valenciába megy az uralkodó királynő meglátogatására. — A tartományi kormányzók parancsot kaptak, hogy a tilalom ellenére itt ott felállított dohány ültetményeket azonnal pusztíttassák el. —* Ugyancsak Madridból 27-ről azon telegramm érkezett, hogy Narvaez Francziaországba utazott. — Rómából írják, hogy a pápa közbenjárásának sikerült Dom Miguelt arra bírni, hogy unokaöcscsének Dom Pedronak kiegyezkedési ajánlatait elfogadja. — Sz.pétervári hírek szerint Montebellong ott igen szívesen és kitüntetéssel fogadtatott Sándor czár által. — Layard egy a Timeshoz intézett iratában a telegraf vonalnak Suezen át leendő vezetésének előnyt ad a Kisázsián át tervezett vonal fölött. Több évvel ezelőtt személyesen ismerkedett meg a helyi viszonyokkal, több ízben utazott át azon vidékeken, s meg van győződve, hogy a beduinokat sehogy sem lehet rávenni a munkára, valamint lehetetlen minden főnököt kötelezni, hogy a telegráfot védelme alá vegye, szóval a basszerai vonal agyrém, ellenben a vöröstengerinek semmi nagy akadály sem áll útjában. A teheráni angol követ Murray, hir szerint, a persa sahtól Merurudnak, mint Hérát kiegészítő részének átadását kívánta. Ezt Murad Mirza persa tábornok szállotta meg, mielőtt a független turkománok földére ütött volna. A persa kormány az angol követnek elutasító választ adott. Anicskoff, ki hir szerint Logovszki helyett a teheráni orosz követi állomást foglalandja el, ott orosz-persa lord Redcliffenek neveztetik. A „bécsi börze“ máj. 31-diki árkelete. 5%. nemzeti kölcsön 83%. — 5% metall. 829/16.— 1839-diki sorsjegykötelezvény 129%. — Bankrészvény 964%. —Hitelintézet 229 %. —Dunagözd. részvény 529. Augsburg uso 104%. Vert arany 83/4. Magyar könyvészet. 201. Aszalay József: Eszmék az életnap fogyatkozásai s leáldoztáról. Irta Aszalay József, a portugál Krisztusrend vitéze, a luccai sz. Lajosérdemkereszt tulajdonosa, a párisi statisztikai tudós társaság tagja. Pest, 1868. Nyomatott Beimen, és Kozma Vazulnál. II. 81. Diszkiadás. 1391 (Araft 20 kr. p.p.) * Felelős szerkesztő: Báró KEMÉNY ZSIGMOND.