Pesti Napló, 1858. június (9. évfolyam, 2491-2514. szám)

1858-06-01 / 2491. szám

mást, melyet az ten. A belügyminiszter bizalmas kör­levele némi felvilágosítással látja el a megyefőnökö­­ket a hivatalos körlevél iránt, s felhívja őket, hogy körülményes jelentést tegyenek azon hatás felől, me­lyet e rendszabály a népre tön. Az ily alapítványok douaii, lillei és troyesi igazgató választmánya hivata­láról lemondott.­­ Az „Univers“ újabb czikkében a „La Presse“ azon állítására, hogy az alapítványok a mostani kezelés mellett nem gyarapodhatnak, meg­jegyzi, hogy a fekvő javak 2%,3%-ot jövedelmeznek, t.i. a franczia földbirtok rendes jövedelmét. A kormány, a közérzület ily feltámadása folytán jónak látta félhi­vatalos lapjait felvilágosításokkal látni el. Ezek sze­rint kényszer-rendszabályok nem alkalmazandók s a kormány csak kivánságot fejezett ki s tanácsot akart adni. Az alap ingóvá tételét a kormány hasznosnak tartván, annak eszközlését előmozdítandja.­­ Máj. 26-kan Versaillesben minisztertanács volt, az algíri ügy tárgyaltatott. Napóleon hg több inten­­dánsi tiszte már Algírba utazott, hogy előkészülete­ket tegyenek az elfogadásra. Más tudósítók szerint a lig csak a jövő év tavaszán fogna oda indulni. Hir szerint Salles tbk leend az algiri sereg főparancsnoka s Foucher "Viktor (most a semmitő tervszék bírája) a polgári ügyekben a hg­adlatása. Girardin úr meg­hívást nyert Napóleon legtől Algirba, de a híres jour­­nalista inkább Párisban kívánja szép neje mellett tölteni a nyugalom napjait. A hg civilistája 1 millió frank lenne; Algír budgetjét 12 s tekintve a vasúti építkezéseket 14 millióra teszik.­­ A „Siécle“ felhívást intéz a választókhoz, hogy a megyei és kerületi tanácsosok választásánál komo­lyan részt vegyenek; a visszatartózkodás politikájá­nak most már nincs értelme. Elég szabadság van Francziaországban. Ezt a „Siécle“ mondja. — Migeon pártja a felső Rémusnál ez alkalommal is be fogja bi­zonyítani befolyását. Feltűnt, hogy Alengonban egy választás­ alkalmával a préfet kijelenté, hogy a kor­mány senkit sem jelöl ki, nehogy a választók szemé­lyes rokonszenveikben háboríttassanak. — Pene ir menthetlenü­l roszul van. Atyja fog vád­lóként fellépni. A versaillesi helyőrség Hyene és Cour­­tier urakat punchcsal vendéglé meg méltánylata je­léül. — Az amiensi „Memorial“ jelenti, hogy Courtier és Hyene urak, valamint Roge úr (az előbbiek segéde) a versaillesi vizsgáló bíróság elé idéztettek. Hyene úr Rovigo úrhoz igen heves levelet intézett, mely azonban a hadügyminiszter rendeletére közzé nem té­­­tetett. Az ezredeseknek meghagyatott, hogy a tisz­teknek tiltsák meg leveleket intézni a hírlapokhoz. Feltűnő, hogy a „Figaro“ máj. 26-ki száma a párbajt meg sem említi, sőt Pene ar állapotáról sem tudósítja olvasóit. — Tangerből jelenti a távíró máj. 12-ről, hogy a maroccói császárnak a zemuri törzs elleni demonstra­­tiója e törzset nem félemlíti meg. A törzs (melynek lakhelye Fetz és Tetuan közt esik) ellenállásra ké­szül. A császár hadserge (22.000 ember) Fetztől 20 mfdre ütött tábort. A megtámadást jún. elejére várják. A „Napoleon“ hajó Toulonban fölszereltetik. „Kris­­tophe Colomb“ Marseilleből máj. 24-én 762 emberé­vel a 7. vadászezrednek és 52 lóval Algirba evezett.­­ Máj. 25-kén este nagy társasát gyűlt egybe Thiers urnál. Mióta a fusioellenes orleanisták feje Londonból megtört, igen sokan látogatják őt. Guizot, Duchatel és de Broglie urak annak rende szerint ér­tekezletet tartottak, melyben elhatárzák, hogy szemé­lyesen menjenek el Richmondba, hogy ott a Páris grófot oktassák. A Jusio most még kevesebb kilátás­sal bir. Joinville hg az őt meglátogató francziáknak kijelenté, hogy az Orleans liűnének egyedül volt iga­za s a többi csalódott; a fusiora gondolni sem lehet. Paris gróf háza barátainak köszönetet mond részvé­tükért s kijelenti, hogy anyja elveihez híven a fusio tervet magától elutasítja. Mondják, a grófnak ezt Thiers tanácsolta. Az Orleans ligné politikai végren­deletet nem hagyott hátra, de a magán­vagyonáról szóló rendelet, mely két év előtt készült, a párisi tör­vényszékhez elküldetett. Azon 300,000 frank, me­lyet a köztársaság s a császári kormány a hgnének fizetett, örököseitől elvonatik. A „Monte Christo“ a hgné temetéséről szóló czikkért lefoglaltatott. — A „Moniteur“ jelenti, hogy a würtembergi ko­ronaörökös f. hó 26-án búcsúzott el a Császártól s 29-én hagyja el Párist. — A császár az evezésben gyakorolja magát; a fontain­eb­leaui tavon naponkint 1—2 órát evez az or­vosok rendeletére. — A Fontainebleauba még meg nem hivottak közt nemcsak Hübner urat és Fuad pasát emlitik a párisi tudósítók, hanem Persigny és Billault urakat is. — A franezia lapoknak meghagyatott, hogy czik­­keik által a „Times“t ne hívják ki. (de ne pás la­­gacer.)“ — Algírból jelentik, hogy Randon tanagy s a ma­­gasb katonai kormányzat tagjai Párisba hivattak. — Hamelin tengerügyi miniszter még e tavasz foly­tán beutazza Francziaország kikötőit, hogy szemügyre vegye az azokban nagy erélylyel folytatott munkákat. Olaszország, Turin, máj. 28. A király Voghe­­raból tegnap este visszaérkezett. — A követek kam­rája f. hó 24 és 25 kén a jelen volt tagoknak csekély száma miatt nem tarthatott ülést. T ú r i n. máj. 29. Revei gr. kinyilatkoztatá, hogy a kölcsönre vonatkozó törvénynek ellene fog sza­vazni. Mellette Lanza miniszter tartott egy rövid beszédet, melyből ki lehete venni, hogy a miniszté­­­rium a kölcsöntörvény elvettetésére készen van. . . A Savonától Carmagnoláig vezető vasútvonalat illető törvényjavaslat még ez ülésszakban fog előter­jesztetni. Törökország. A Konstantinápolyból ér­kező tudósítások megegyeznek abban, hogy a fényes Kapu és Montenegro közötti viszályban a franczia be­avatkozásnak csak a nyomás első pillanatában lehet e kilátása elfogadásra; és hogy a Porta el van szánva, az ügyet saját véleménye szerint intézni el, bár a­nél­kül, hogy a vele barátságban álló nagyhatalmaknak ez egybeni tanácsát visszautasítaná. Ennélfogva a­zultán a nagyvezír, Al­­ pasának elbocsáttatási kér­vényét nem fogadta el, ki, mint mondják, folyamo­dásában azt adá elő, hogy ő Francziaország követe­léseit a török birodalom területi épsége alapelveivel ellenkezőknek látja. — A „Journal de Constantinople“ f. hó 19-diki száma kijelenti, hogy a Porta a montenegrói ügyben néhány nagyhatalom által nekie tett javaslatokat tel­jességgel nem fogadhatja el. .­­. Konstantinápolyból még folyvást mennek segéd­hadak a csatatérre, a montenegrói határszél körül összegyülekezett hadoszlopok már oly erőre emelked­tek, hogy a fekete hegyek közé két oldalról szándék­­lott benyomulás sikere biztosítottnak tekinthető. Az utóbbi napokban Konstantinápolyból Herczegovinába küldött új hadakkal Halim pasa osztálytábornok is elhajózott, ki, mint mondják, Trebinjében a kato­nai parancsnokságot veendi át, többé kevésbbé szellemdús irodalmi csevegésben ; s nem mondhatod: édes nagysád ! én Goethénél vagy ha tetszik Heinénél megállapodtam , azóta mit sem ol­vasok , mert nem érdemes olvasni. Quod erit demon­strandum. Olvasnod kell temérdeket,csakhogy elmond­hasd : igen is olvastam s kegyes engedelmével legyen mondva — silánynak, rosznak találtam, ezért, meg ezért. Túlzás lenne azt állítani, hogy a mai külirodalmi korszak meddő, tehetetlen. Sőt inkább a természettu­dományokon kívül, melyek terén el van ismerve a nagyszerű eredményű tevékenység, a legmagaszto­­sabb irodalmi ág —­a történészet — soha sem volt nagyobb elmék által, helyesebb irányban, nemesebb ihlettel művelve mint korunkban. De a szépirodalom, különösen a franczia és német regényirodalom azon egyiptomi országos csapásoknak, miknek e nemzedék alá van vetve, ha nem legnagyobb, de bizonynyal ,leg­­unalmasbja. A francziának ferdeségei iránt tisztában vagyunk; az értelmes s szellemdús franczia bírálók souverain ítélete nálunk is viszhangoz. A német re­gényirodalom jelentéktelenebb, mert tartalom s alak tekintetében szegényebb; de hozzánk közelebb esvén, még inkább kihívja a figyelmet. — Olvasta kegyed, ön, nagysád, vagy te, Hackländer Don Quixottját? (Der neue Don Quixotte) e kérdést annyiszor hallom, hogy végre neki szántam magam, a lehető legelszán­­tabban. Mindjárt a kezdetén egy pietistikus szabó­mesterbe ütközünk, egy állhatatosan a bibliát idéző gazemberbe. Nagyon emlékeztet Boz Pecksniff­­jér­e, ki oly tökéletesen angol­ tartuffe, hogy nem lehet németre lefordítani az igaz, de Hackländer tartuffeje semmiféle nemzeti jellemmel, se egyébb jel­lemmel nem bír; ő egy componált, túlzott tartuffe. Aztán jő egy kis fiú, egy üldözött szabóinas; nagyon emlé­keztet Twist Olivérre; még kegyelőjének rejtélyes háza véletlen ismét Boz Humphrey-jére emlékeztet. Egy vi­hart is ír le, mely prózai másolata azon költői dúsgaz­dag képzelődésnek, melylyel Boz az életnélküli tár­gyakba életet tud lehelni, melylyel Boz a „Karácson éjekben“ leírja a szelet, mint ordít az utczán végig, mig a templomajtóban megakad, s abban tehetlenül dulakodva bebúj a kulcslyukon stb. — Szinte fázunk tőle, szinte halljuk fütyülni a kulcslyukon és ablakre­­dőkön ! Nevetséges az az erőlködés, melylyel Hack­länder hidegcsinált, szenvelgett modorát Boz költé­szete képében akarja reánk vitatni, és akarja éven­­kint szaporodt hatvan kötetes regényírásának ret­­tenthetlen állhatatosságával! Azonban ismét csal el­lenszenvem, előítélet. Olvassuk tovább — majd fog tetszeni.. . Harmincz lap, s még egyetlen előforduló személy se érdekel; egyetlen kép vagy eszme se bír az eredetiség jellegével Vadé satanas.­­­ Itt van Ranke (nem a történész) legújabb regénye „Acht­­spännig.“ A derék, erkölcsileg s politikailag kissé korlátolt elméjű, de gazdag lelkű, nemes szivü, s mély emberismerő (Albert Bitzius) Gotthelf Jere­miás, és ideálisabb követője Auerbach, mint ren­desen a nagyok, az úttörők, azon megbocsáthatlan bűnt követek el , példájuk által másokat utánzásra csábítani. Mint Walter Scott, Boz, Petőfi és Heine­s iskolát szültek, mely bosszút áll azon kegyeletért, melylyel a nevezetteknek hódolt koruk; úgy jött Gotthelf J. és Auerbach nyomába egy egész sereg parasztregényiró, a tenyeres-talpas szüzek átszelle­­mitői, s a ganajhordó Amadiszok, s göledényfaló Ró­meók halhatatlanitói. Németország 199 dialectusában a Nánele Jägele hazájától a „Kölsche Junge“ (kölni ifjak) bortermő vidékéig valamennyi jargont meg kell tanulnunk, hogy megérthessük, mit gondolt A­n­­nemarile, midőn a libákat kihajtá a rétre, vagy Halterhanes, midőn hajnalban gazdája csizmá­ját balzsírral kenegette. Megható, elérzékenyítő érze­lemvilágot fedeznek fel ezen regényírók előttünk, mely ha valószínű volna, nem émelyítene el. Vagy olvassuk Mundt Theodor legújabb regényét „Mi­­rabeau élete“? olvasd csak a német kritikai lapokat, mennyire dicsérik az egymást­ dicsérés fejé­ben , épen úgy, mint Ludwig Ottót, s a fiatal „realis­tás iskola“ műveit! Lehetlen, hogy elmulaszsza műveit ember olvasni! — Mundt e regénye ép oly jó mint neje (Mühlbach Louise) egyéb regényei, miknek ke­letkezése történetét minap előadom. Történeti részök ki nem elégítő; regényes részök hanyagul, ügyetlenül van dolgozva. . . Ezekkel s ilyekkel táplálkozik a jelenkor. És pe­dig mily zaj, 30 kritikai, 60 irodalmi s 300 politikai lap-tárczában, mily tevékenység, mily komoly bírá­lat, ellenbírálat, tusa, a legnagyobb szavak, legmeré­szebb mottok legtündöklőbb zászlók alatt!! Loptuk tán e rövid életet, hogy ezekre fecséreljük ? Mindig csak a jelenkornak adózzunk ? Lopjunk egy pillanatot magunknak. íme Ranke Lipót (Fürsten und Völker von Südeuropa) első kötetének harmadik kiadása (1857.) mily rég fekszik asztalunkon. E kö­tet az Ozmán birodalom és Spanyolországnak a 16 és 17-dik századbani történeteit tartalmazza. Meglepő összeállítás, pedig igen természetes. E korban csak két nagyhatalmasság létezett — az ozmán és spa­nyol. Mind akettő méhében hordá gyors sülyedése okait. De mi magyarázza meg egyáltalán az ozmán hatalmat ? Mint történt az, hogy ily vad csorda or­szágokat hódított ? — A történet a vallási fanatismus­­sal felel. De miként történhetett, hogy e vad csorda, hódításaiban rendszeresen, ügyesen, ravasz követke­zetes politikával mind előbbre haladott, s hódításait megtartani volt képes ? Egy nagy birodalom nem képzelhető közigazgatás, nem képzelhető intézmé­nyek nélkül. Megvallom, soha sem jutott eszembe épen az ozmán hatalomnak, mely nemzeti létünkön halálos sebet ütött, midőn nékünk már hat századig volt időnk államunkat megszilárditani, mely mega­lázó Velenczét a hatalmast, rettegteté Olaszországot s nyomorult szolgáinak tekinté az összes keresztyén­­séget, államrendszerét tanulmányozni. A mi iskolai fogalmainkkal nem lehet diadalainak állandóságát megmagyarázni. Egy vad csorda, mi­lyennek mi a régi ozmánokat képzelni tanultuk, hó­dítani igen, de megtartani országokat, népeket alá­vetni, czéljainak szolgálatára fegyelmezni nem ké­pes. Valósággal a törökök, kik ma megöttünk elma­radva durvábbak, vadabbak . Európába beütésük első korában aligha voltak durvábbak, mint ma s nem sokkal voltak durvábbak mint akkoriban a többi eu­rópai népek is. A­miben e nép veszélyessége állott: az erőtel­­jes szervezete volt, melyben a vallási és poli­tikai indokok annyira egy czélra voltak irányozva, mint azelőtt csak a római nemzetnél láttuk. Ezen szervezetet (mely ugyan egyedül a hódításra volt szá­mítva , s midőn a hódítás megszűnt — maga meg nem szüntettetvén — az államot aláásta.) Ranke alig néhány lapon oly világosan állítja elénk, hogy szinte csodálkozunk rajta, mint nem gondoltuk ezt rég ma­­j­dunk is. Megvallom őszintén, nagyobb meglepetésben­­ nem részesített a történészet, mint Ranke ozmán története. Pedig ezen államélet anomáliái, ellenmondásai szá­mosak ; az államfőnek polgári, katonai s papi jelle­mei, oly zavarosan folynak egybe, az ozmán hűbér­­rendszer oly sajátságos, a janicsárok intézete oly ké­nyes, veszélyes nemű, az alávetett népek egybeolva­dása az ozmán állami eszmével oly gyors, hogy ala­pos tárgyismereten kívül Ranke előadási művészete kelle hozzá, e tárgyat oly egyszerűn megmagyarázni s világosságba helyezni. — Mily közelről érdekli nem­zetünket az ozmán birodalom története — se kis klassikai műt hányan ismerjük ? Hogy történeteit bő­vebben nem ismerjük, nem csoda. Németországban is alighogy Hammer-Purgstall óriási munkája némi világot s némi érdeket gerjesztett — olcsó csodálko­záson kivül, melylyel a tudatlan tömeg soha se gaz­dálkodik. Mily felségesen nyilatkozók Hammer- Purgstall halálakor a szinte egyetlen, valódi ozmán­ismerő, a sokoldalú s mégis mély tudós, a tudós és mégis költői lelkű Fallmereyer: „ha valaha az erkölcsök a­n­n­y­i­r­a finomulnának, hogy az ember nagys­ágának a szellemi tett és az erkölcsi erő és nem a kion­tott vér s felhatalmazott romok ösz­­szege szolgálna mérvéül, akkor az el­hunyt a legkésőbb utókor szemében egy hős, a legnagyobb hódítók s az emberi­ség legnagyobb jóltevői egyike fogna lenni.“ (Folytatjuk.) ESTI POSTA, Pest, május 31. Míg az „Indépendance“ azt jelenti, hogy az érte­kezlet 3-ik ülése csak e hét végén fog megtartatni, addig a kölni lap egyik levelezője a felől értesít, hogy a harmadik ülés máj. 28-kán tartatott meg s a közelebbi ülés holnapután tartatik meg. A­mint az értekezlet czélja, a tárgyalás magva közeledik, a vita is élénkebb lesz. E viták felől csak hírek után tud­nánk valamit mondani. E helyett, addig is, mig bizo­nyosat írhatnánk, vegyük szemügyre a „Nord“nak a dunahajózás kérdésében írott legújabb czikkét. A „Nord“ újólag kikel Ausztria ellen. Az európai bi­zottmány, melynek a Dunatorkolat szabályozása iránt kellett tanácskozni, s melynek feladata volt azon torkolati ágat kijelölni, melyen a szabályozási mun­kájat végrehajtassák, nem tudott megegyezni. Míg a franczia és szárd meghatalmazottak a Szent- György-ág szabályozását sürgeték, addig az ausz­triai, török és orosz meghatalmazott a szuli­­nai ág mellett harczoltak; az angol egyik mel­lett sem nyilatkozott. E véleményzavar folytában különös bizottmány neveztetett ki, mely Párisban a kérdést még egyszer megvizsgálván , az egyik vagy a­­másik ág mellett nyilatkozzék. Ausztria te­hát most, mely, mint a „Nordt megjegyzi, min­denkor, ha a Dunahajózásról van szó, ingerült, vona­kodik e bizottmányhoz külön taggal járulni,így a Por­ta, Angol- és Poroszország sem neveztek ki e bizott­mányhoz tagot, úgy hogy ez időben e bizottmánynak csak az orosz, franczia és szárd tagjai vannak jelen Párisban, kik a külügyminisztériumban üléseznek és jelentést kívánnak a conferentiának benyújtani. — A montenegrói „határszabályzás“ kérdése nem marad egyedül. A Porta elleni franczia hangulat Gö­rögországban felkelte az étvágyat. Trikupis úr, a londoni görög követ Párisba érkezett, hogy a pártoló hatalmakat beavatkozásra bírja rá a határvillongás folytán keletkezett 1854. évi szerződés magyaráza­tánál. — Jól értesült tudósítás után írjuk, hogy az adriai tengeren levő franczia hadihajók parancsnoka Julien de la Graviére úr azt kívánta, hogy ismét a cat­­tarói öbölbe evezhessen, miután ez öböl a „viszály“, helyéhez legközelebb van. De e kívánat az ausztriai hatóság által nem teljesít­­tetett, „miután, mond a „P.O. Z.“ bécsi levelezője, nem szokás, hogy idegen hadihajók vézessenek oly hadi öbölbe,mely egy erősséghez tartozik.“Az „Eylau“ és az „Algesiras“ e tudósítás szerint nem szándékoz­nak egyhamar az adriai tengert elhagyni. — Azon hír, hogy Stratimirovics alezredes különös küldetésben Cettinjébe ment volna, alaptalan. Az al­ezredes Grazban van. — A turini „Independente“ ragaszkodik azon állí­tásához, hogy ni. Napóleon az olasz kérdést az érte­kezlet elé szándékszik vinni. E lap szerint Napóleon szándéka az európai egyensúlynak más alapot adni. Figyelemreméltó , hogy a szárd király a Sz.­Ilona­­éremmel feldíszített minden katona felett Alessandri­­ában szemlét tartott. —. Hübner úr a fontainebleaui meghivottak közt van. Sir Henry Bulwer az uj sztambuli angol követ Párisba érkezett s hosszas értekezletet tartott Cowley lorddal. , — Fontainebleauból a császár és a császárné Bia­­ritzba, onnan Plombiéresbe mennek, innen Cherbourg és Rennesbe. E kirándulás után a császárné St-Cloud­­ba menend, hová a császár is elmenend, elébb a cha­­lonsi táborban mulatván. — Francziaország tengerpartja 242 kikötőt bir. — A jótékonysági alapítványok iránt kiadott ren­delet, melyről a párisi börzén azon életet mondok, hogy „a rente a kórházba küldetik,“ min­denütt nagy ingerültséget támaszt. E napokban a „Moniteur“ba alkalmasint egy jegyzék fog megjelen­ni, melynek czélja, hogy azon hatást törülje el, me­lyet a tábornoki rendszabály előidézett. A departe­­menti főnökök oda utasíttattak, hogy az alapítványok igazgató tanácsait világosítsák fel, miként e rendelet nem oly határozottan értelmezendő, s a kerületi igaz­gatóságok vonakodtak is a választmányok leköszöné­sének elfogadásától. — Pene úrról ma némileg megnyugtató hírek ér­keztek. A kormány mindent elkövet, hogy új ok ne adja elő magát újabb ingerültségre. A „Courrier de Paris“nak megtiltatott Pene­ur segédei válaszát köz­zé tenni, melylyel ezek a tisztek iratára kívántak fe­lelni. — A franezia hadsereg állására nézve a Times ily megjegyzéseket tesz : „Drágán fogja Napoleon a sereg hűségét megvásárolni. A franezia nép nem ál­dozatok nélkül vásárolta meg a rendet és békét, mely­lyel az imperialismus dicsekszik, ii. Napóleon meg­szabadította hazáját az alkotmányos formától, a sza­­badelmű­ intézmények mérgét, a demokratia orgiáit megsemmisité, a kisszerű dicsvágy törekvéseire za­bolát vetett, sat. Oly trónt állított fel, melyet félmillió szurony védelmez, s k egyetlen intésre készek e szuro­nyok akár külső ellenség, akár a belső béke meghá­­boritói ellen fordulni. De a hadsereg, mely e nagy átalakulás eszköze volt, s a mostani rendszer alapját képezi, lassanként érzeni kezdi erejét, s úgy látszik, mind nagyobb kedve jön annak gyakorlására is. Nem szólanánk többé a minapi párbajról, ha csak elszi­getelt tény volna, vagy föltehetnők, hogy a gonoszte­vők méltó büntetésben fognak részesülni. De mi csak azon közvéleményt tolmácsoljuk, mely Párisban nem mer fenhangon nyilatkozni, ha elmondjuk,hogy e sze­rencsétlen eset fejlődése, a számos követelőzésben mutatkozó gyűlölet, a makacsság, melylyel Hyéne szándéka mellett maradt, s mindezeknél inkább a tet­szés, melyben a tett a franczia hadseregnél részesült, rosz napok előjelei, melyek a franezia társadalmi életre, s a franezia egész értelmiségre és minden még meglevő függetlenségi érzetre nézve bekövetkezhet­nek. Egy fiatal írónak egy ártatlan tréfáért, egy oly vívó által történt lemészárlása, a ki a vívást mesterségül űzte, már magában ép oly gyáva mint kegyetlen tett. De még szeretnék, ha el tudnák hinni, hogy ez ügynek mélyebb jelentő­sége nincs, mint néhány félmivelt ember boszujának egy kissé kevély satyrájáért. Párisban azt tartják és pedig kétségtelenül helyesen, hogy e gonosztett csak kórjele azon szenvedélyeknek, melyek egy hatalmas, dicsvágyó diadalra jutott és dologtalan hadseregben forranak. E hadsereg érdekei­ és érzelmeinél fogva a nemzet többi részétől külön van választva; keveset tud a laktanya falán kívül levő világról, semminemű tekintélyt sem vesz számba saját főnökén kívül, a­kit maga segített trónra; folyvást növekedő féltékenység­gel és megvetéssel van a nem katonai osztályok iránt, melyeknek a politikai hatalom ezelőtt kezökbe volt.“­­ Brüszelből írják, hogy a kormány minden indítványok közt legnagyobb súlyt az Antwerpent il­lető indítványokra helyez. — M­a­d­r­i­d­ból írják már. 24-dikéről: Lloret de­­marban 7 embert fogtak be, kik állítólag összeeskü­vést akartak szervezni. — Egyik madridi lap szerint az anyakirálynő 27-dikén Valenciába megy az ural­kodó királynő meglátogatására. — A tartományi kor­mányzók parancsot kaptak, hogy a tilalom ellenére itt ott felállított dohány ü­ltetményeket azonnal pusz­­títtassák el. —* Ugyancsak Madridból 27-ről azon te­­legramm érkezett, hogy Narvaez Francziaországba utazott. — Rómából írják, hogy a pápa közbenjárásának sikerült Dom­ Miguelt arra bírni, hogy unokaöcscsé­­nek Dom Pedronak kiegyezkedési ajánlatait elfogadja. — Sz.­pétervári hírek szerint Montebello­ng ott igen szívesen és kitüntetéssel fogadtatott Sándor czár által. — Layard egy a Timeshoz intézett iratában a te­­legraf vonalnak Suezen át leendő vezetésének előnyt ad a Kisázsián át tervezett vonal fölött. Több évvel ezelőtt személyesen ismerkedett meg a helyi viszo­nyokkal, több ízben utazott át azon vidékeken, s meg van győződve, hogy a beduinokat sehogy sem lehet rávenni a munkára, valamint lehetetlen minden főnö­köt kötelezni, hogy a telegráfot védelme alá vegye, szóval a basszerai vonal agyrém, ellenben a vörös­­tengerinek semmi nagy akadály sem áll útjában. A teheráni angol követ Murray, hir szerint, a persa sahtól Merurudnak, mint Hérát kiegészítő ré­szének átadását kívánta. Ezt Murad Mirza persa tábornok szállotta meg, mielőtt a független turkomá­­nok földére ütött volna. A persa kormány az angol követnek elutasító választ adott. Anicskoff, ki hir szerint Logovszki helyett a teheráni orosz követi állomást foglalandja el, ott orosz-persa lord Redcliffenek neveztetik. A „bécsi börze“ máj. 31-diki árkelete. 5%. nemzeti kölcsön 83%. — 5% metall. 829/16.— 1839-diki sorsjegykötelezvény 129%. — Bankrész­vény 964­%. —Hitelintézet 229 %. —Dunagözd. rész­vény 529. Augsburg uso 104%. Vert arany 83/4. Magyar könyvészet. 201. Aszalay József: Eszmék az életnap fo­gyatkozásai­ s leáldoztáról. Irta Aszalay József, a portugál Krisztusrend vitéze, a luccai sz. Lajos­­érdemkereszt tulajdonosa, a párisi statisztikai tudós tár­saság tagja. Pest, 1868. Nyomatott Beimen, és Kozma Vazulnál. II. 81. Diszkiadás. 139­1 (Ara­­­ft 20 kr. p.p.) * Felelős szerkesztő: Báró KEMÉNY ZSIGMOND.

Next